BETEGSÉGEK ÉS GYÓGYÍTÁSUK
BETEGSÉGEK ÉS GYÓGYÍTÁSUK
A baromfi nagyon esendő, hamar megbetegszik és el is hullik. Mégsem szoktak állatorvost hívni, s a férfiak nem avatkoztak bele az aprójószág gyógyításába. Az 1950-es évekig a gazdasszonyok maguk kísérleteztek jószágaik kezelésével, a betegségek megelőzésével. Feltűnően gyakran folyamodtak mágikus eljárásokhoz (Katona I. 1949: 175–177). Voltak azonban racionális gyógymódjaik is.
A tyúkok legnagyobb ellensége a tyúktetű. Régebben úgy védekeztek ellene, hogy a kemencéből, tűzhelyből kikerülő fahamut a ház végében egy rakásra öntözték, s a tyúkok a hamuban fürödhettek. Az 1960–1970-es években hamuba kevert kevés matadort (DDT port) hintettek a tyúkólba, hogy a tyúktetűt, poloskát pusztítsák. Újabban a tyúkólak gyakori meszelésével is védekeztek az élősködő férgek ellen. Főként kiscsirkéket kezeltek disznózsírral, olajjal. Bekenték vele a csibe fejét, illetve a poloskától ellepett testrészt, és a parazita „leszáradt róla” (Katona I. 1948: 135; Petercsák T. 1976: 239). A szúnyogot szalma- vagy dohányfüsttel riasztják el a baromfiak közeléből, a muslicát pedig az apró pelyhes jószágra hintett petróleum szagával.
A himlőről azt tartják, hogy azon minden fiatal állatnak át kell esnie. Felnőtt 789szárnyasok himlőjétől nem tartanak, s nem is védekeznek ellene. Nagyon félnek viszont a baromfivésztől, a kolera- és pestisjárványtól. A baromfioltás bevezetése előtt a pestis és az orbánc sokszor megtizedelte a magyar majorságokat. Amikor a tyúk „krákog, rikácsol”, petróleumos tollal kenegetik a torkát. Szokták kékkőporos ronggyal is törölgetni, esetenként apróra tört timsót szórtak a szárnyas torkába, hogy kitüsszentse a betegséggel járó nyálkás váladékot.
Figyelték az aprójószág étvágyát. Étvágytalanságából következtettek az emésztés zavaraira, s egyéb betegségeit is az étvágy csökkenésén vették észre leghamarabb. Általánosan ismert orvosság erre az erős bors vagy paprika, esetleg paprikás-sós szalonnából vágott darabka, amit lenyeletnek vele. Kénytelen inni rá, s megindul a baromfi emésztése. Gyakorta próbálkoztak több szerrel is egymás után, hogy a jószág emésztőszerveit kitisztítsák. Szoktak kékgálicporból, sósavból vagy hipermangánból, kreolinból tenni egy csipetnyit az ivóvizükbe. Havas télen időnként homokot, apró zúzalékot szórnak a baromfiólba, hogy azt is szedegessék, s tisztuljanak az emésztőszervek. A tojáshozam téli növelése végett gyakran kaparnak meszet a falról és azt szórják a tyúkok eleségére. Időnként tojáshéjat vagy faszenet törnek apróra, s azt keverik a tyúkok táplálékához.
Baromfiak törött lábát ritkán kezelik. Előfordul, hogy két pálca közé teszik, majd egy vászon- vagy rongydarabbal körültekerik és lekötik. Kiscsibék szétcsúszó, gyenge lábait vékony zsineggel vagy cérnával kellő távolságot hagyva egymáshoz kötik. Az ügyetlenül mellesztett libák szárnyait szintén össze szokták kötni a hát fölött, hogy ne kelljen azokat a földön húzniuk (Katona I. 1948).
Műtéti beavatkozás egyedül a kakasherélés vagy kappanolás. Általában 3–4 hónapos kakasokon végzik. Éles késsel, bicskával nyitják fel a hasfalat, s körömmel csípik ki a heréket. A felnyitott hasfalat erős, fehér cérnával összevarrják, majd a vérző sebre friss fahamut nyomnak. Aztán a taréj elejét, hátulját is levágják. Régebben sok gazdasszony értett hozzá. A 20. században már többnyire specialisták, idősebb asszonyok végezték ezt a beavatkozást egy-két pár csirke fizetségért.
