ÉPÍTMÉNYEK A PÁSZTOROK RÉSZÉRE
ÉPÍTMÉNYEK A PÁSZTOROK RÉSZÉRE
Havasi kunyhókat állítottak össze két kisebb deszkafalból nyeregtetősen összetámasztva. Ezek elöl nyitott, hevenyészett és könnyen továbbvihető építmények (Földes L. 1961; K. Kovács L. 1961). Az egyik legjellegzetesebb a fából hajlított, félhenger alakú, leginkább szalmával fedett, hordozható kunyhó; ilyenek például a Bálványosváralján és Sztánán használt kalibák. A kaliba járulékos részei lehettek a vesszőből font falazatok, a lészák is. A hordozható pásztorkalibát a Bodrogközben is megtalálták (K. Kovács L. 1947b: III. tábla; Kós K. 1947b: 4. kép; Bodó S. 1992).
A középhegységek juhászszállásainak jellegzetes építményei a Balkán-félszigeten általánosabban használt szántalpas kunyhók (Vakarelski Chr. 1956). Ilyeneket használnak az erdélyi medence középső részén (K. Kovács L. 1961). A szántalpra állított sövény vagy deszka építmény a pásztor élelmének és ruházatának védelmére szolgál. Mérete miatt legfeljebb egy pásztor húzhatta meg magát benne. A szállás változtatásakor bivalyokat fogtak elé, és azzal vontatták tovább. Hasonló szerepük volt például a Bálványosváralján használt bódé, kaliba nevű kerekeskunyhóknak is, amelyeknek további kapcsolatai ugyancsak a Balkán felé mutatnak.
A hegyvidéki juhászszállások legjellegzetesebb építményei a juhtej feldolgozására és a sajtok érlelésére és raktározására szolgáló sajtházak (esztena, komárnyik stb). Itt vannak a legfontosabb eszközeik (a sajtnyomó krinta, cseber, sajtprés, sajtpolc stb.), de található benne tűzhely is a savó hevítésére és a másodlagos sajtkészítmények előállítására. A magashegyi területeken álló esztenák sarkokon összeácsolt gerendákból is készülhettek. Az erdélyi Mezőségen deszkából készített, szétszedhető és továbbhelyezhető esztenákat (’sajtház’) is használtak (K. Kovács L. 1968: 27). Fenyőgerendákból 718rótt sajtházak (korábban koliba) néhol a középhegységek uradalmi juhászatában is előfordultak például Észak-Hevesben; a paraszti juhtenyésztésben azonban ismeretlen volt (Paládi-Kovács A. 1964). Hasonló sajtházakat ismerünk a gömöri és a borsodi barkó vidékekről is.
156. ábra. Szállás a legelőn, Hargita, Tolvajos-tető (Csík vm.)
A Nagyalföldön és az Északi-középhegység területén, így például keleti palóc falvakban a juhászok a nyári legelőn, az erdei aklok szomszédságában földkunyhókat is készítettek. A tetőt a két rövidebbik oldal közepébe állított ágasfák tartották, az oldalaira sűrűn állított dorongokat rőzsével, gazzal és szalmával borították, majd gyeptéglákkal befedték (Szabadfalvi J. 1970a; Paládi-Kovács A. 1965: 61). Hasonló földputrik előfordultak nyári juhszállásokon a Bakonyban, az Alföldön, a Kiskunságban, Debrecen környékén, valamint Bihar megyében is (Varga Gy. 1956). Az alföldi pásztorkodás kutatásának legjelesebbjei a földkunyhókat a hajdani extenzív állattenyésztés téli pásztorépítményei közé sorolták (Bátky Zs. 1929; 1932; Tálasi I. 1936b; Balogh I. 1938; Nagy Czirok L. 1965 stb). Földbe mélyített juhászkunyhókat, 719elsősorban téli szállásokon, más területeken is használtak (például a ruszin hegyi pásztorok az Északkeleti-Kárpátokban, valamint az eurázsiai sztyeppei nomadizáló népek).
A Nagyalföldön a folyók medrének rendezése és az árvízlecsapolás előtt mind a pásztorok, mind pedig az állatok részére emelt hajlékok esetében az elsőrendű építőanyag a nád volt. A nádépítkezés jellegzetes kivitelezést igényelt. Az öt-tíz cm vastagra lapított nádkévéket, az építmény alaprajzának megfelelően, egy jó ásónyomnyira a földbe mélyítették, a kiásott földet pedig mellé döngölték. Ezután, a fal magasságától függően, egymás fölött mindkét oldalán, két-három helyen, párhuzamosan megkorcolták. A karvastagságú nádkötegeket fából faragott, lapos nádvarrótűbe (korcolótű) fűzött, tavasszal szedett és még hajlítható vesszőkkel kötözték feszesen össze.
157. ábra. Főzőüst felfüggesztésének módja (1940-es évek), Kide (Kolozs vm.)
Nádból készül a legegyszerűbb alföldi, hordozható, illetve fordítható kunyhóféle, az ún. enyhely vagy ekhó. Ez a földre állított, két karóval feltámasztott, összekorcolt, 2–3 m magas és széles falazat csupán a pásztor felszerelési tárgyainak nyújtott védelmet a nap és az eső ellen. Használata és funkciója tulajdonképpen megegyezik a szárnyékéval. A Hortobágyon ez az egyszerű falazat a szárnyék mellé állítva egyszerű kunyhóként is szolgált; később ezt jobbára baromfiólnak használták. Az enyhely a Felső-Tiszántúlon és a Kiskunságban is felbukkant (Györffy I. 1927).
Az Alföld nagy pusztáinak legjellegzetesebb építménye a vastag nádfalból épített, kerek, ritkábban négyzet alaprajzú (Nagykunság), kúp alakú vagy hegyes, tetején zárt kontyos kunyhó. Átmérője, a négyzetesnél az oldala három-négy lépés, magassága két-három méter lehetett. Nádfalát általában két helyen megkorcolták. Felső részét szénából vagy más gazból font kötéllel tekerték szorosan körbe (konty). Elöl viszonylag alacsony ajtónyílást hagytak, ezt deszkával vagy font náddal zárták. Az ajtó fölé néha előre lejtő tetőt (gádor) is állítottak. A pásztor a kunyhóban tartotta gúnyáját (mindennemű ruházatát), élelmét, legfontosabb eszközeit. A földre szénából fekhelyet készítettek, de csak esős időben vagy hidegben aludtak benne. A sárközi, 720Duna menti téli szállásokon a kerek nádkunyhóban „sokszor 10–15 férfi is tanyázott” (Kovách A. 1912; Katona I. 1962: 67; Andrásfalvy B. 1961b). Rendszerint volt benne tűzhely is, de ezt ugyancsak rossz időben használták. A kontyos kunyhókat az alföldi teleltető-szállásokon is sok helyütt használták. A nagy pusztai legelőkön, elsősorban a Hortobágyon és a Nagykunságon kívül előfordult a Nagysárréten, a cserény mellett a Kiskunságban, Bihar megyében például Komádiban és Déva-ványán, Zemplén megye Tisza-menti pusztás legelőin, például Kesznyétenben, illetőleg a Drávától északra, az Ormánságban a juhszárnyékkal együtt. Kerek nádkunyhójuk volt Somogyban a kanászoknak (Gunda B. 1937c; Takáts Gy. 1986), sok helyütt a halászoknak és a réti pákászoknak.
A hortobágyi pásztorkodás legjellegzetesebb építménye a vasaló vagy főzőkarám volt. A nádból korcolt, befelé dűlő falazatú, felül nyitott, rendszerint ajtóval ellátott, ovális vagy körte alaprajzú épület a tűz védelmére, illetőleg a főzésre szolgált. Rendszerint a kunyhó bejáratával szemben, attól csak néhány méterre állott. Benne tartotta a pásztor eleséges ládáját, főző- és evőeszközeit. A tűz a szélesebb rész közepén égett, felette szolgafa állt, erre akasztották a bográcsot. A fejős juhászok vasalójában sárból rakott katlant is építettek. Balogh István szerint a vasaló kezdetleges formái a Hortobágyon mindenütt megtalálhatók voltak, ahol tűzhely a pásztorkunyhóban nem kapott helyet (MNL V. 495). A klasszikus formájú és elhelyezésű építménynek akadtak változatai is: Angyalházáról Ecsedi István írt le (1914: 114) a kunyhótól 20 lépésnyire felállított két egymáshoz érő, nyitott, félellipszis alaprajzú főzőkarámot. Kunmadarason ilyet fényképezett Györffy István. A Hortobágy környékén voltak még közvetlenül a kunyhóhoz kapcsolódó, félkör alakú tűzvédő karámok is.
Az alföldi juhászok leginkább az ideiglenes legelőkön, például tarlók legeltetésénél használtak ún. nyeregtetejű kunyhókat (Györffy I. 1943: 116–118; Szabadfalvi J. 1970a). A szelemenes fedélszék a földön áll, a tetejét rőzsével, gazzal, náddal vagy szalmával fedték. A kunyhótípust jobbára mezei csőszök és más határjáró emberek használták.
A Kiskunság pusztalegelőinek jellegzetes pásztorépítménye a cserény, a tető nélküli, csupán 120–150 cm magas, vesszőből font falakból összeállított, ajtó nélküli, egyik oldalon nyitott szélfogó. Akadt olyan cserény is, melynek egy részét vagy az egészet tetővel látták el. Ezeket az építményeket jobbára a nagyállatok pásztorai használták, az egyik részébe igáslovakat kötöttek be, a másik, zártabb részben volt a pásztorok gúnyája és felszerelése. Juhászok szállásain nem fordult elő. A cserényt a tűz védelmére is felhasználták (Bátky Zs. 1941; Madarassy L. 1912; Tálasi I. 1936b; Nagy Czirok L. 1959).
A legfejlettebb, még napjainkban is megtalálható pásztorkunyhó a függőleges falú, rendszerint egyhelyiséges, házszerű építmény. Benne tartja a pásztor minden ruháját, élelmét és összes szerszámát, de található benne egy-egy dikó, fekhely is; itt tartották tejfeldolgozó edényeiket is. A fejős juhászok kunyhói előtt csikótűzhely is előfordult. A nagy pusztákon a falazata készülhetett korcolt nádból, ritkábban paticsból; a Kiskunságon a cserény fonott falából, de ezeket rendszerint mindkét oldalon betapasztották. Állandó pásztorszállásokon szilárd falú pásztorkunyhókat is építettek.
721158. ábra. Juhászkunyhók (esztenák) a legelőn: a) ellipszis alaprajzú esztena; b) kör alaprajzú esztena; c) az esztena szerkezete: 1. szelemen, 2. oldalágas, 3. középágas, 4. káva; d) az esztena belső berendezése: 1. láda, 2. cseber, 3. krinta, 4. deberke, 5. sajtprés, 6. sajtpolc, 7. kisszék, 8. tűzhely, 9. középágas, 10. üstfa, 11. szék, 12. tűzrevaló, 13. vizesedény, 14. galáták, 15. oldalágas, 16. keresztrúd, 17. ajtó, Bálványosváralja (Szolnok-Doboka vm.). Hordozható juhászkunyhók: e) félereszes sárik, Kőrös (Gömör és Kishont vm.); f) nyeregtetős koliba, Cakó (Gömör vm.); g) vontatható kaliba (1940-es évek eleje), Sztána (Kolozs vm.)
