ERDEI FARAGÓK
ERDEI FARAGÓK
Az ölfavágók, de télen a középparaszti réteghez tartozó gazdák is eljártak az erdőbe különféle kész- és félkész termékeket faragni. A diósgyőri koronauradalom falvainak népe a 19. század második felében nagy mennyiségű keréktalpat, szőlőkarót és zsindelyt készített bérmunkában, amit az uradalom használt fel, illetve értékesített. A 19. század végi nagy vasútépítések idején megnőtt a kereslet a vasúti talpfák (slipper) iránt.
A faragókat az uradalmak, vállalkozók fogadták fel, s ők biztosították a faanyagot is. Az Északi-középhegységben rendszerint a favágó pár faragott együtt, Dél-Gömörben 3–6 fős partiban is dolgoztak. A Bakonyban a legöregebb mester irányította a banda munkáját. Az összeszokott faragók távoli vidékekre is eljártak, például Felsőtárkányról Ózd környékére. A Dunántúlon a Zala folyó és a Dráva közötti erdővidék elszórt irtásain helyezkedtek el a talpfafaragó falvak (például Szilvágy), ahonnan a 19. század végétől a somogyi erdőségekbe, a Bakony és a Vértes erdőibe mentek faragni. Az első világháborúig a szlavóniai, horvátországi kádárok, pintérek – 236gránerok – jártak a Bakonyba nyári munkára, de még a Zempléni-hegység falvaiban is emlékeznek a talpfafaragó glánerokra (Hegyi I. 1978: 78–80; Petercsák T. 1992: 144–145; Paládi-Kovács A. 1988b: 122).
A faragók rendszerint két rönkre tették a megmunkálandó szálfát, és plankáccsal faragták szögletesre. Különféle méretű és fajtájú bárdot, szekercét, ácsfejszét is használtak. A szőlőkarót a Bükkben tölgyfából hasították, Dél-Gömörben akácfából is faragták, és tízesével összekötve szállították eladásra. A Bükkben a keréktalpat rendszerint csak durván kinagyolták az erdőn, s az uradalom félkész állapotban adta el a kerékgyártóknak. A zsindelykészítés aprólékosabb munka volt, párban vagy egyedül faragták a rendelkezésre álló fafajtából. A répáshutaiak bükkfából készítették 45 cm-es darabokra. Egy 20 cm vastag fából 8 cikkelyt hasítottak, ezeket a pár egyik tagja a vonószéken vagy jancsin faragta simára a kétnyelű késsel. A másik a vőgyelő segítségével véste a zsindely szélesebb élébe a nútot. Az állami erdészet részére a Bükkben még az 1950-es években is készítettek zsindelyt a téli hónapokban, s darabjáért 30–40 fillért kaptak (Petercsák T. 1992: 145; Hegyi I. 1978: 78–81).
