A szántás mennyisége
A szántás mennyisége
A szántás mennyiségét a különböző korszakokban a parasztgazdaságok tekintetében rendkívül nehéz áttekinteni, mert a források értékelése még nem történt meg. Így az alábbiakban csak az általánosságokat lehet megemlíteni.
A történeti és a terminológiai adatok egyaránt arról tanúskodnak, hogy a 16. században, de esetenként korábban is, a két-, de főleg a háromnyomásos rendszerhez kapcsolódva kialakult az őszi vetések alá a három szántás: ugarolás – keverőszántás – harmadolás (vetés alá való szántás). Ezek közül az utóbbi hatolt a földbe legmélyebbre. E kortól kezdve a tavasziak alá egyszer szántottak közvetlenül a vetés előtt: tavasszal.
Az Alföldön, különösen a Tiszántúlon a török időktől az őszi alá is csak egyszer, legfeljebb kétszer szántottak. Ez megmaradt a 19. században, de ritkábban még a 20. században is találunk rá példát.
A nyomásos gazdálkodás megszűnése után az ugarolás helyét a tarlószántás foglalta el; továbbra is megmaradt a keverés és a vetés alá való szántás. Sok helyen az őszi szántások száma eggyel csökkent. A tavaszi vetések előkészítésében egyre nagyobb szerepet kapott az őszi mélyszántás, amit tavasszal vagy felboronáltak, vagy sekélyen megszántottak.
A szántás idejének meghatározásában a racionális és irracionális elemek egymás mellett éltek, illetve keveredtek. Ezek jó része a tavaszi első szántáshoz kapcsolódott, ami ennek nagy múltját érzékelteti. Így bizonyos cselekményeket nem volt szabad addig végezni, míg a szántás tavasszal meg nem kezdődött. Szennán (Somogy m.) például nem pirítottak kenyeret; Nyíriben (Abaúj m.) csak az első szántás után rakták ki az ágyneműt a napra.
A hold járásáról azt tartották, hogy a szántás jóságát, majd a vetés minőségét befolyásolja, ezért újhold idején nem volt szabad szántani (Baranya m.). De ugyancsak Baranyában (Boda) úgy vélték, hogy legjobb a szántást harmadnapos újholdban elkezdeni, mert akkor a férgek mind elpusztulnak. Húshagyókedd az első szántás nevezetes napja lehetett, amire ez a mondás is utal: „Lesz-e olyan idő, hogy húshagyókor az ekeszarva között együk meg a bélest?” Ujváry Zoltán ennek kapcsán arra a megállapításra jutott, hogy ebből mágikus szántásra lehet következtetni, és az első barázdát ezen a napon még akkor is meghúzták, ha a rossz idő miatt utána néhány napig nem tudták folytatni (1969: passim).
A hét különböző napjait nem tartották egyformán szerencsésnek. Pénteken általában nem fogtak szántásba, ehhez Berettyóújfaluban még a keddi nap is járult. Jellemző módon Homokszentgyörgyön (Somogy m.) ezen a két napon még a földesúri birtokon sem fogtak szántáshoz. Általában az egész nyelvterületen pénteken tilalmazták a munka megkezdését, és ezt racionálisan is igyekeztek indokolni: vasárnapig nincs elég idő arra, hogy azt a munkát befejezhessék (Balassa I. 1991a: 95–126).
349Máshol az év századik napján ment ki először az eke a határba, de olyan hely is akadt, ahol ezt korábbra: március 1–15. közé tették. Természeti megfigyeléseket is kapcsoltak az első szántáshoz: a kökény virágzását vagy a pacsirta megszólalása utáni egy vagy két hetet.
A tavaszi első szántásra való kivonulás bizonyos ünnepélyességgel történt. Abaúj-ban (Krasznokvajda, Büttös) az ekelóra támasztott ekét kenyéren, tojáson húzták keresztül, hogy szántása nyomán bő termést takaríthassanak be. Ugyanezen a vidéken, de máshol is, amikor az eke először jött haza a határból, az asszonyok a jó termés reményében a fogatot és az embert egyaránt megöntözték.
A szántás megkezdését sok helyen rövid imádság, fohász előzte meg, illetve még a reformátusok is (Nyíri, Abaúj m.) keresztet rajzoltak a föld sarkába. Berettyóúj-faluban (Bihar m.) azt mondták: „Atyám aggy áldást a kezem munkája után! Áld meg az ekémet, hogy kezem munkája hasznos legyík!” Homokszentgyörgyön (Somogy m.) csak ennyit kiáltottak „Na, Jézus nevében megkezdöm!”; Somogy-szobon ezt mondták: „Jézusom, segíts meg!”
