A KAPTÁRAS MÉHÉSZETI ÜZEM
A KAPTÁRAS MÉHÉSZETI ÜZEM
Míg a hagyományos méhészeti üzemág önellátó és árutermelő típusa között lényegi különbséget nem találunk, addig a kaptáras méhészet mind technikailag, mind üzemszervezetileg elkülönül a kasos méhészettől. Döntő különbségeket regisztrálhatunk mind az üzem alapításában, mind működtetésében és munkaszervezetében, valamint a döntéshozatali mechanizmusokban.
A mozgó szerkezetű kaptárak feltalálásával teljesen új alapokra helyeződött a méhészet. A méhész passzív szemlélőből a méhek életének aktív, tudatos irányítójává vált. A korábbi méhlakásokhoz képest a legfontosabb változások a következők: az egyosztatú méhlakásoktól eltérően a keretek kiemelhetőségének következtében megismerhetővé vált a méhcsalád belső élete, a műrajok készítésével megelőzhetővé vált a rajzás, s ami a legfontosabb, a méhcsalád elpusztítása nélkül férhettek hozzá a lépekhez (Szabadfalvi J. 1992). Mindezek következtében a kaptárak jóval nagyobb termelékenységűvé váltak, mint a kasok és az átmeneti méhlakások.
Magyarországon ezek az első modern méhlakások már a 19. század derekán meg-jelennek, de elterjedésük igen vontatottan halad, annak ellenére, hogy a 19. század végétől a kaptáras méhészet szélesebb társadalmi körben való elterjesztését az állam is jelentős mértékben szorgalmazta és támogatta. A tanítóképző intézetekben és gazdasági szakiskolákban ekkor már oktatják a modern méhészeti ismereteket. Különböző állami tanfolyamokon lehet elsajátítani az új módszereket. A gombamód szaporodó helyi és regionális méhészegyletek ugyancsak e célnak érdekében fejtik ki tevékenységüket (Rodiczky J. 1892). Mindezen törekvések és a propaganda ellenére a modern méhészet társadalmi bázisa a századfordulón igen szűk, s benne a parasztság szerepe messze elmarad a kívánatostól.
Olyannyira, hogy a jobb szemű méhészeti szakírók felismerik, a kaptáras méhészet parasztság körében való meghonosítása még a papok és tanítók közvetítésével is csak igen lassan halad előre, ezért legfőbb törekvésüknek a kasos tartás modernebb formáinak propagálását tartják (Ambrózy B. 1914; Gáll I. 1944). Felismerik tehát azt, hogy a paraszti gazdálkodás rendszerébe a hagyományos tartás be tud illeszkedni, de abban az okszerű méhészet nem tud jelentős szerephez jutni.
Mivel magyarázható a kaptáras méhészet igen lassú elterjedése a parasztgazdaságokban, miért nem vált az okszerű méhészet a paraszti életmód szerves részévé? Ennek okát a századelő szakírói a méhészeti termékek árának kedvezőtlen alakulásában, a kedvezőtlen piaci viszonyokban vélték felfedezni (Sőtér K. 1908).
Több tényező együtthatásának eredménye az, hogy a jóval jövedelmezőbb kap-táras méhészet a paraszti életmódban nem válik vonzó gazdasági alternatívává. A legfontosabb, hogy a paraszti gazdaságok feudális korból örökölt struktúrája nem tudott rugalmasan reagálni a piac kihívásaira és az áralakulások változásaira. Az önellátó paraszti kisüzemekben a korábban kialakult hagyományos termékszerkezet 97lényeges módosuláson nem ment át. Ennek megfelelően a parasztgazdaságok munkarendje és munkaszervezete is változatlanul hagyományőrző volt. A gazdasági stratégia legfontosabb célja ennek a termékszerkezetnek a fenntartása, valamint a munkaerő lehetséges lekötésének biztosítása, s nem a termelés racionalizálása volt.
Az általános tendenciák ellenére a specializáció a parasztgazdaságok egy részében is megjelenik. Itt a törekvés arra irányul, hogy olyan jövedelemrugalmas ágazatot fejlesszenek, amelynek kicsi a földigénye és nagy a munkaerő-ráfordítás. Ilyen jövedelemrugalmas ágazatként egyes háziipari tevékenységek mellett elsősorban a kisüzemi állattartás jöhetett szóba (Tóth T. 1988). Annak ellenére, hogy az okszerű méhészet ezen ágazatok közé tartozott, nem volt jelentős földigénye, nagy az élőmunka ráfordítása, s mindezek mellett a befektetett tőke forgási sebessége viszonylag gyors volt, a paraszti kisüzemekben nem tudott a specializáció meghatározó bázisa lenni. Mindenekelőtt azért nem, mert a parasztgazdaságok túlnyomó részében hiányzott a piacérzékeny vállalkozói mentalitás.
Az okszerű, kaptáras méhészet paraszti közösségekben való megjelenése minden esetben egyének tevékenységeként realizálódik, és a közösség értékrendjétől eltérő mintát közvetít. Attól függetlenül, hogy az okszerű méhészet önálló vagy kisegítő üzemként kapcsolódik a parasztgazdaság rendszerébe, mindkét esetben vállalkozásként foghatjuk fel, amely mindig bizonyos tőkebefektetéssel jár, racionális megfontolások és tudatos kalkuláció kíséri, számol a kockázati tényezőkkel. A néprajzi leírások egyértelműen arra utalnak, hogy az okszerű méhészek a paraszti közösségek új értékek irányában nyitott, vállalkozó szellemű tagjaiból kerültek ki. Miután a hagyományosan méhészkedők összetétele más értékek mentén szerveződött, nem tekinthető véletlennek, hogy az okszerű méhészek nagyobb hányada nem körükből került ki, hanem az újabb generációk eltérő szemléletű tagjai gyarapították soraikat. Ennél a generációnál már a paraszti szocializáció során belenevelődéssel elsajátított tradicionális tudás rovására fokozatosan előtérbe kerültek az egyre tudatosabb tanulással elsajátított szakismeretek.
A vállalkozói mentalitás hiánya mellett más okok is gátolták a kaptáras méhészet paraszti közösségekben való meghonosodását. Fontos összetevő a parasztgazdaságok általános tőkeszegénysége. Okszerű méhészet rentábilisan csak jelentős tőkebefektetéssel űzhető. A legköltségigényesebb a modern méhlakás, a kaptár beszerzése. Emellett a méhcsaládok ára, a műlép és a különböző szerszámok együttes költsége is jelentős indulótőkét kíván. Bár a méhészet esetében a megtérülési idő igen gyors és kedvező, a tőkeszegény parasztgazdaság tartózkodik a nagyobb méretű beruházástól. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a méhészet a fokozottan időjárás-érzékeny kultúrák körébe tartozik, s emellett a gyakran fellépő méhbetegségek is a bizonytalansági tényezők számát szaporítják (Vincze E. 1983). Mindezek együttesen jelentős deficitet eredményezhetnek, rosszabb esetben az egész vállalkozást is tönkretehetik, így érthetővé válik a kockázatot nem szívesen vállaló parasztgazdaság óvatossága.
Az okszerű méhészet rentabilitásának másik alapvető feltétele a kellő szakértelem: a méhnek és életének alapos ismerete. A kasos tartás keretei között a méhészek méhekre vonatkozó ismeretei igen alacsony szinten álltak, s ezen ismeretek bővítésének – az adott lehetőségek között – nem is érezték szükségét. A kevert, rendszertelen 98jellegű ismeretek halmazát racionális és irracionális elemek szövedéke képezi. Ezek az apáról fiúra szállt ismeretek nem képezhették alapját a természettudományos megalapozottságú okszerű méhészetnek.
A kaptáras méhészet olyan tevékenységi forma, amely nemhogy nem szerves része a paraszti tudásnak, hanem attól kifejezetten idegen. A kasos méhészet paraszti gazdálkodásba való integrálódása során utaltunk rá, hogy az ahhoz szükséges tudás könnyen megszerezhető, hiánya nem akadálya az üzem alapításának, s a még hiányzó ismeretek tapasztalatból könnyen elsajátíthatók. A kaptáras méhészet esetében ez a tudás sokkal összetettebb, hagyományos módon nem elsajátítható, meglétének hiánya pedig kizárja okszerű üzem létrehozását.
A fentieken túl fontos összetevő az is, hogy a kaptáras méhészet munkaidő-igénye többszöröse a kasos tartásénak. Még inkább megnövekszik a méhek kezelésére for-dítandó munkaidő, ha az üzem vándorlásra rendezkedik be, ami ekkor már sok esetben elkerülhetetlen volt. Jóllehet a munkaidő-lekötöttség csak az év egy bizonyos részére terjed ki, a fő problémát a parasztgazdaságban az jelenti, hogy a méhészeti üzemmel kapcsolatos teendők egybeesnek a legfontosabb mezőgazdasági munkafolyamatok végzésének időpontjával. Ennek következtében az örökölt gazdálkodási stílushoz legtöbb esetben mereven ragaszkodó parasztság igen kötött idő- és tevékenységrendszerébe nem tud beilleszkedni az okszerű méhészet.
A fentiek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a paraszti életmód és mentalitás konzervatív jellegében, valamint a paraszti üzem piaci igényekhez való rugalmatlan alkalmazkodásában kereshetjük azokat az okokat, amelyek nem tették lehetővé, hogy az okszerű méhészet a kapitalizálódó parasztgazdaság modernizációs törekvéseiben jelentékenyebb szerepet játsszon.
