BUDA-PEST
BUDA-PEST
Buda és Pest vásárairól szólva nem egyetlen vásárhelyről kell megemlékeznünk, hanem mindazokról a vásárhelyekről, amelyek a történelem folyamán valamikor is voltak a mai Budapest területén. Buda és Pest talán a legszebben példázza, hogy milyen földrajzi tényezők a legalkalmasabbak vásárhely-vásárhelyek kialakulásához, fejlődéséhez. Mind Buda, mind Pest a Kárpát-medence központjában, Európa egyik legnagyobb folyója, a Duna mellett, rendkívül fontos átkelőhelynél, szárazföldi utak, síkság és hegyvidék találkozásánál települt, ősidők óta lakott területeken. Ezek a települések az árucsere szempontjából is fontosak voltak; a budai és pesti vásárok ilyen körülmények között nemcsak a két város, még csak nem is Magyarország, hanem a környező országok gazdasági és kulturális életében is jelentős eseményeknek számítottak. Egyébként meg kell említenünk azt is, hogy a Budapest története első kötetében Nagy Tibor (az őskortól a honfoglalásig) és Györffy György (az Árpád-korban) a főváros történetét igen szerencsésen a városfejlődés, az árucsere, a vásárok történetének keretében írták meg (Nagy T. 1973; Györffy Gy. 1973).
A honfoglalást követően Buda és Pest jelentősége azáltal is növekedett, hogy szomszédságában telepedett meg a vezéri törzs, majd pedig a 13. század folyamán Buda az ország fővárosa, a király székhelye lett. A vásárhellyé alakuláshoz nagy lendületet adott az árumegállítási jog is. A legkorábbi időktől fogva nyomon követhető a főleg élelmiszert árusító mindennapi piac mindkét helyen. Ezekből a piacokból fejlődtek ki a messze földön híres, a nemzetközileg is fontos vízi út és szárazföldi utak miatt kezdetektől fogva az ország határain túl is számon tartott budai, illetve pesti vásárok. Először, 1244-ben, Pest kapott városi szabadalmakat, benne vásártartási jogot is, mégpedig nagyon figyelemreméltó módon. IV. Béla az év minden napjára engedélyezett vásárt Pest városának. Nyilvánvalóan a mai értelemben vett piacokról volt szó. 1287-ben Buda évi 16 napos vásártartási szabadalmat kapott. A budai vásárok ügye azonban másként alakult. Az 1400-as években Budán évi egy országos vásárt és – a mindennapi piacok mellett – ötvenkét hetivásárt tartottak.
Már a török hódoltság előtt Pesten nagyobb jelentőséghez jutottak a vásárok, mint Budán. A pesti piac-vásártér a Duna partján alakult ki, ahová főleg hajókkal hordták az árut, úsztatták a fát, a halászok pedig bárkákból árulták a halat. Már ekkorra, a magyar középkor végére kialakult Buda és Pest környékén, a közelben egy élelmiszert termelő övezet, ahonnan akár naponta is, vagy csak a hetivásárokra, rendszeresen hordták föl az élemiszert, baromfit. Az állatvásár és a szekeres terményvásár is itt helyezkedett el, de korán, már a 15. században mindinkább kifelé szorultak a Kerepes felé tartó út és a városfalon kívül futó országút mentén. Budán két helyen alakult ki vásártér. Fent a várban és lent a Duna-parton. Ezekről a budai vásárokról írta Zolnay László (1969: 133–138), hogy a középkori Buda ünnepnapjai voltak. Az egész várost lázban tartották.
A török hódoltság alatt mind a pesti, mind a budai vásárok bizonytalanokká váltak a közbiztonság leromlása miatt, de azért igyekeztek megtartani őket. A piacok is elszegényedtek, kevés élelmiszert árusítottak itt a környékbeli parasztok. A kereskedelem újjászerveződött, Buda egyenesen a török kereskedelem egyik legfontosabb végpontjává formálódott. A kereskedelem a görögök, örmények, arabok, dalmátok, szerbek kezébe került. Elterjedtek a boltok, a duttyánok, illetve a boltokból álló csarsiák. A török kiűzése után elsőnek Pest állította vissza vásárait, már 1690-ben évi két, majd 1694-től évi négy vásártartásra szerzett szabadalmat. Ez a négy vásár maradt aztán a pesti vásározás alapja. Az első a József-napi vásár 679volt (március 19.). Tavaszi vásárnak is mondták. A következő vásár a Medárd-napi (június 8.), különös jelentőségre tett szert. Már csak kíváncsiságból is sokan jelentek meg rajta. A Medárd-nap közismert időjós nap lévén (ha Medárd napján esik az eső, akkor negyven napig esni fog, azaz rendkívül csapadékos, nedves, következésképpen hűvös nyár lesz), mindenki kíváncsian leste, hogy esik-e az eső vagy sem. A Medárd-napi vásár, amit nyár eleji vásárnak is mondtak, mindig nagy forgalmú volt, különösen sok külföldi jelent meg rajta. A János-napi vásár augusztus 29-én volt. Mindenki korainak vélte, nem tartották még igazi őszi vásárnak, sokan nyárutói vásárnak is hívták. Ez azért volt fontos mozzanat a vásár életében, mert a parasztok még nem tudták eladni terményeiket. Ekkorra a legtöbb helyen még el sem csépeltek, a takarmány vonatkozásában sem volt jó ez az időpont. A János-napi vásár hiányait, mulasztásait nagyban pótolta a Lipót-napi vásár (november 15.). Ez volt az igazi őszi vásár. Sok feljegyzés szól róla, a hagyomány is azt mondja, hogy Pesten november 15-e körül mindig jó idő volt. Az előzőleg rossz időjárás ekkorra rendszerint megjavult. Mindig nagy is volt a Lipót-napi vásár, tele mindenféle áruval, sok-sok vevővel. A Lipót-napi vásárt a télre való felkészülés jellemezte.
A 18. század folyamán a pesti vásárok oly nagyra nőttek, hogy teljesen háttérbe szorultak mellettük a budaiak. Forgalmuk mindinkább fokozódott; a vásár elkezdett differenciálódni. A Duna-part ugyan még hosszú ideig megmaradt piacnak-vásártérnek, de jelentős vásárrészek mind kijjebb-kijjebb települtek, főleg a már említett Kerepesi út (a mai Rákóczi út), de a városfalak külső oldala mentén is. A 19. század elejére az állatvásár (baromvásár) a Kerepesi út végére (a mai Köztársaság tér) került, a hozzá vezető út pedig vásárutcává, piacutcává alakult. Itt, a mai Kossuth és Rákóczi úton állt a kirakodóvásár, ahol főleg bőrárukat, csizmát, cipőt, szűcsmunkákat, textíliákat, vásznakat, gyolcsot, selymet, posztót, szövetet, illetve ezekből készített mindenféle ruhákat árusítottak. A kirakodóvásár egy része a Duna-parton maradt, itt rakodtak ki a fazekasok, üvegárusok, a háztartási cikkek és eszközök árusai. Itt, a part északi részén maradt a fapiac is. A főleg úsztatásból származó fát itt húzták partra és vagy nedvesen, vagy szárítás után itt árusították.
A mai Erzsébet teret-a pesti vásár növekedésére jellemzően – Újvásártérnek hívták. Számtalan bódéban itt árusítottak az élelmiszerárusok, a mindenféle zöldségesek, gyümölcs-, aszalványárusok, fűszeresek. Az Újvásártér Duna-parti részén állt a baromfipiac. A Molnár utca végénél, a Belvárosi plébániatemplom mögött a molnárok, pékek, kenyérsütő asszonyok, perecesek árultak. De itt voltak találhatók a szalonna-, füstölthús-árusok is. A közeli Rózsa téren a fésűsök, pipások, a Sebestyén téren a könyvkereskedők és a könyvkötők, a Kecskeméti utcában a zsidó rőfösök árusítottak. A mai Tanács és Múzeum körúton, az akkori Országúton is állt a vásár, itt is ruhaneműket, mezőgazdasági és kézműveseszközöket, szerszámokat, háztartási cikkeket árusítottak. A vásárok forgalmát nagyban növelték a mozgóárusok, a lacikonyhák, a fuvarosok, a fogadók sokasága. A pesti vásárok időpontjának meghatározásánál a szabadalomban közölt négy dátum úgy volt értelmezendő, hogy a vásárok egyenként 6-6 napig tartottak, és annak a hétnek a hétfőjén kezdődtek, amelyik hét tartalmazta a négy dátumot, a vásárhatárnapot.
Az ezek szerint évente 24 napon át tartó pesti vásárok – párhuzamosan a város fejlődésével, lélekszámának állandó növekedésével, a kézművesség, ipar és kereskedelem mind nagyobb kibontakozásával – a település központi intézményei lettek. A Pestre ellátogató idegenek, utazók, írók mindegyike lelkesedéssel írt róluk, s nagyságukról, forgalmukról hű képet festettek. Leginkább Schams Ferenc (1822) feljegyzéseit idézik, aki szerint a vásárok idején „szinte hihetetlen számú kereskedő, szatócs, kofa, házaló, vándor, kézműves és zsidó lepi el a várost. Húszezer szekér is érkezik, mintegy négyszer annyi igavonó állattal, s eladók és vevők hada vonul fel.” A pesti vásárokon volt a legnagyobb a szórakoztató rész. Képmutogatók, mutatványosok, bábszínház, cirkusz, állatsereglet, bűvészek, panorámák, panoptikumok, hipnotizőrök és egyéb szórakoztatók, aztán sütögetők, pecsenyések, lacikonyhások, tabernák, kocsmasátrak, török édességesek, kávésok, fánk- és pogácsasütők, palacsintások szállták meg a vásártereket, a vásárutcákat, a különböző vásárrészekhez közel eső helyeket.
A múlt század második felére, amikor a két város, Buda és Pest egyesülésével a budapesti agglomeráció megindult, a vásár tovább tagolódott. A piacok különösen szétszóródtak, s a város különböző helyein számos kisebb piac keletkezett. Részint ezekre hordta áruit a sok kofavonat és kofahajó, amelyek mintegy 60 kilométeres körzetből naponta szállították az élelmiszereket. Részint pedig a kiépített vásárcsarnokokba, ahol standjaikról árusították felhozott áruikat. Ezek az áru- vagy vásárcsarnokok az egykori nagy piacok helyén vagy azokhoz közel épültek fel, és maguk köré, kívül, a járdákon, tereken kis piacokat alakítottak ki.
680A modern nagyváros kiépülésével, a közlekedés átalakulásával, a város rendezése, szépítése következtében a vásárok is átalakultak. Először is a nagyipar, a nagykereskedelem kialakulásával vesztettek jelentőségükből. Szerepüket Budapesten is mindinkább a nagy boltok, üzletházak, áruházak vették át, melyek egy része már a múlt század végére szakosodott. Mígnem a vásárok, az állatvásárok kivételével – melyeket azonban messze kint a városközponttól helyezték el –, meg is szűntek. Ezek pótlására alakultak ki a budapesti árumintavásárok (Márciusi Vásár, majd Tavaszi Vásár, még később Keleti Vásár, Budapesti Árumintavásár), hogy aztán 1925-ben a Budapesti Nemzetközi Vásár intézményében megerősödjenek, állandósuljanak. Minthogy a BNV eredetileg a külföldi iparcikkek bemutatója volt, hamarosan megteremtődött a hazai ipar seregszemléjeként az ún. Őszi Vásár is.
A budapesti vásárok, hetivásárok országos jelentőséggel bírtak. Minden más vásár, árucsere-alkalom számára mérvadók voltak a pesti vásárokon kialakult árak. Az ország falvaiban, mezővárosaiban tartott hetivásárokon felvásárolt áruk tekintélyes része idejött, itt került eladásra. A pesti nagykereskedők, kereskedők viszont az ország legtöbb vásárán, hetivásárán megjelentek, hogy ott eladják áruikat a kiskereskedőknek, boltosoknak, kisiparosoknak. Ők végezték az anyagellátást.
A pesti vásárok, hetivásárok, sőt a mindennapi piacok is az interetnikus kapcsolatok létrejöttét segítették. Az itt megjelenő sok külföldi, német, cseh, olasz, szerb árus és vevő mellett állandó árucsere-alkalmai voltak a felvidéki szlovákoknak, a Pest környéki sváboknak, a Duna menti szerbéknek, az erdélyi románoknak, a ruténeknek, a horvátoknak, az ország valamennyi nemzetiségének. Holott, a múlt század végéig maga a város is jelentős német és kisebb számú, de az árucserében fontos szerepet betöltő szerb lakossággal bírt. Budapest magyarosodásában a pesti piacokon, hetivásárokon és vásárokon nagy számban megjelenő alföldi, dunántúli, kisalföldi magyaroknak, illetve ezeknek az árucsere-alkalmaknak nagy szerepük volt.
