GYŐR
GYŐR
A győri piacokkal, vásárokkal foglalkozó földrajzi, történelmi, helytörténeti és régészeti, nemkülönben néprajzi munkák a város rendkívül jó, az árucsere lebonyolítása szempontjából kiváló helyen való fekvését hangsúlyozzák. Győr egyrészt a Duna és jelentős mellékfolyói mellett, másrészt nagyon lényeges szárazföldi utak mentén és találkozásánál települt. A település azáltal is korán vásárhellyé fejlődött, hogy egy nagy kiterjedésű medence, a Kisalföld közepén alakult ki; eleve vonzáskörzetébe vonva e táj minden más települését.. De nemcsak ezeket, hanem kiváló vízi és szárazföldi útjai következtében számos más, távolabbi vidéket, települést is. Úgy, ahogy arról már a római hódítás előtti időkből, de különösen a római korból értesülhetünk. Arrabona életében igen nagy jelentőségű volt a kereskedelem, mégpedig nemcsak a helyi, hanem a távolsági kereskedelem is.
A honfoglaló magyarság is ekként értékelte a területet, az egykori római várost, avar telepet, és szinte törvényszerű, hogy telephelyei közül kiemelte, központtá válását elősegítette, és hogy ennek az újjászerveződésnek az egyik alapja éppen a hely árucsere- (kereskedelmi) hagyományai voltak. A várispánság és a püspökség megszervezése betetőzése volt e kora középkori városfejlődési folyamatnak, amelyről a győri helytörténet már a 13. századra vonatkozóan a következőket írja: „A kereskedelem és árucsere-forgalom élénkülésével természetesen a győri piacok és vásárok is rendszeresebbé váltak. A messze földről érkező idegen kereskedők akár nyugat felé igyekeztek, akár a tőlünk keletre eső, távoli országokba, szívesen értékesítették itt portékáikat, amelyek a győri vándoriparosok, kalmárok segítségével az akkori várispánsági körzet – királyi megye – más lakottabb részeibe is eljutottak. A piacok, vásárok vonzó ereje idővel nemcsak a háziipar fejlődését segítette a személyi szükségleteken túlmenő készletek termelésére, hanem a mezőgazdaságot is, s amellett a már letelepült kézműves és kereskedő réteg további számbeli gyarapodását is meggyorsította. A vásártartás gyakorlatát egyébként királyaink egyre inkább támogatták, miután a befolyó vám- és adótételek a mindenkori uralkodót illették. Ezek a jövedelmek gyakran olyan tekintélyes összegeket tettek ki, hogy bő lehetőséget nyújtottak az alattvalók megajándékozására. A fentiekből következik, hogy a XIII. század eleji Győr állandó telephelyet választott lakói között már növekvő számban jelenik meg az a két népelem – a kézműves és a kereskedő –, amely a község kereteit mindinkább túlnövő ispánsági székhely népességének városalkotó magját vagy legalábbis annak csíráit képezte” (Lengyel 1971: 85–86). A tatárjárás Győrt is tönkretette, de megsemmisíteni nem tudta. A tatárdúlás után rövid idővel, 1255-ből már a győri árucsere fellendülésére következtethetünk egy királyi oklevélből, amely 681a győri vám visszaéléseivel és az új vámtarifával foglalkozik. Egy, 1260-ban kiadott győri vámszabályzatból pedig még többet megtudhatunk. Elrendelte, hogy a győri vámosok nem szedhetnek több vámot a korábbi vámoknál kocsik, hajók, marhák vagy egyéb áruk után. A vámszabályzat különbséget tett a magyar és német marhakereskedők között. A németek kétszeres vámot voltak kötelesek fizetni. A vámszabályzat díjtételeiből kiolvashatóan különféle szövetek, bőrök, prémek, selymek és sok más ritka és drága árucikk igen sok idegen kereskedőt vonzott ide, a németeken kívül is. Az első vásárszabadalomnak V. István 1271-ben kiadott kiváltságlevelét tekinthetjük, amely Győrt a legmagasabb középkori városi státusba, a szabad királyi városok sorába iktatta (Fügedi E. 1971).
Ilyen körülmények között fejlődött Győr árucsere-jelentősége az egész középkor folyamán, minden háborúság, a feudális anarchia veszedelmei ellenére. A Mátyás király korára felgyülemlett városjogi kérdések rendezése során Győr mezővárosi besorolást kapott. Mint tudjuk, a mezővárosi fejlődés alapja a vásártartás joga, ami Győrnek akkor már régen birtokában volt. A győri árucsere ugyan már ősidők óta kettős arculattal bírt, de ezekben az időkben, a 15–16. század folyamán, véglegesen kettőssé formálódott: a helyi, vagyis belső és a távolsági, vagyis nagy területekre kiható, sokszor átmeneti jellegű, közvetítő árucserére, vásárra.
Az ősi piactér-vásárállás a Győri-Duna vagy Kis-Duna partján alakult ki, illetve később a közvetlen közelében formálódott nagy, négyszögű téren nyert elhelyezést. A Duna-parti, kikötőül is használatos, ősi piac-, vásárhelyet számos kis piac-, vasárutea kötötte össze az új piac-, vásártérrel. Ezeken a kis utcákon egymástól elkülönítetten más és más árucikkeket árusítottak (pl. halat, kenyeret, gyümölcsöt). Árucikkek tekintetében is kialakult a szinte a legutóbbi időkig tartó rend. Eszerint a győri árucserében a legfontosabb árucikk a kenyérgabona (liszt) volt, aminek nagy hányadát a Dunán hozták föl az Alföld déli részeiből. Az itt eladásra került és itt összevásárolt búzát (lisztet) már ekkor nyugatra szállították, és Bécsben vagy még távolabbi helyeken értékesítették. A másik legfontosabb árucikk a szarvasmarha volt, amit nagyrészt ugyancsak az Alföld távoli vidékeiről, sőt esetleg Erdélyből hajtottak ide és adtak el. Az egyik szarvasmarha-ellátó táj és város, Kecskemét nevét győri helynév is őrzi (Bátky 1930). A szarvasmarha mellett különösen sok ló és sertés fordult meg a győri vásárokon.
A középkor folyamán a győri piacok, hetivásárok fontos és nagy választékban kapható árucikkei voltak a különféle kézművestermékek, a város számos céhének, illetve céhes iparosának munkái: a csizmadiák, szabók, takácsok, tímárok, szűcsök mellett kocsikészítők, kerékgyártók, bognárok, asztalosok termékei kerültek eladásra. Az 1271. évi vámmentesség különösen nagy lendületet adott a győri iparosoknak, akik ettől kezdve rendszeresen látogatták mind a közeli, mind pedig a távoli hetivásárokat, vásárokat.
Győr fejlődése, bár olykor-olykor lelassult, mégis töretlen és folyamatos volt. Mindaddig, míg a város és környéke a török terjeszkedésével a hadak útjába nem került, s amíg várát meg nem erősítették és az ország egyik legfontosabb végvárává nem tették. Győr bevételével a török többször is próbálkozott, de eredménytelenül. Mígnem 1594-ben a várvédő német katonaság feladta. Győr elvesztésébe a császári hadvezetés sem tudott belenyugodni, hiszen Győrrel a Bécset közvetlenül védő legjelentősebb végvárat veszítette el. Győr visszavétele négy évvel később, 1598-ban sikerült. Azonban ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy a hadjárásoktól különben is erősen korlátozott győri árucsere még inkább tönkremenjen.
A visszavételt követően sem változtak meg mindjárt a körülmények. Az elmenekült lakosság csak lassan szállingózott vissza, az otthon maradottak pedig oly kevesen voltak és úgy elszegényedtek, hogy nem képezhették a város újjáéledő árucseréjének alapját. A hosszú időn át tartó hadiállapot, a háborús viszonyok, a nagymérvű bizonytalanság nem kedvezett a város fejlődésének. Az árucsere erőteljes fellendülése csak a 18. század első felében, a török kiűzése, a nagy belső vándorlás lezajlása, a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc után következhetett be, azután, hogy Mária Terézia 1743-ban újból a szabad királyi városok sorába iktatta. Győr újra élni kezdett kiváltságaival s mindjobban gyarapodott, mind gazdasági, mind társadalmi, illetve kulturális téren. A nagyarányú fejlődésnek az alapja ismét Győr virágzó mezőgazdasága, fejlett kézművessége, mindjobban kiépülő kereskedelme, illetve az ezek által ösztönzött árucsereviszonyok voltak.
Ezt a fejlődési menetet igazolja a város 1712-ben kapott első új vásárszabadalma ugyanúgy, mint az 1798-ban szerzett újabb vásárszabadalom, amely már hetivásár tartását is engedélyezte. Ezt a szabadalomlevelet 1799-ben némi bővítéssel újra kiadták. Az ezekben a szabadalomlevelekben megállapított vásári-hetivásári renddel élt aztán a város, mondhatni a legutóbbi időkig, miközben többször változott a piac, a hetivásár, a vásár helye, s állandóan nőtt a forgalma, gazdasági, társadalmi és kulturális jelentősége. Győr árucsere-történetének országos jelentőségűvé válása a feudalizmus bomlásával, a polgári tendenciák érvényesülésével 682felgyorsult. A 18–19. század fordulóján a győri vásárok, hetivásárok és más árucsere-alkalmak (pl. boltok) forgalma egyre fokozódott, ahogy erről – immár statisztikai adatokkal alátámasztva – többek között Balázs Péter is beszámolt (1980). Fényes Elek 1851-ben hat országos vásárról tudott, „mellyek kivált lovakra, aztán szarvasmarhákra nézve nevezetesek. 1104 mesteremberei közül legszámosabbak a vargákon és szabókon kívül a molnárok, takácsok, szűcsök, fazekasok és mészárosok. Kereskedése igen élénk gabonával, borral, dohánnyal, gubaccsal, nyers bőrökkel, sertésekkel, lovakkal és ökrökkel” (Fényes 1851: II. 70–72). Az 1892. évi vásárjegyzék is hat vásárról tud. Az elsőt január 18-ára teszi, azaz a Piroska napját magában foglaló hétnek három első napján (hétfőn, kedden és szerdán) tartották. A másodikat a nagyhét első három napján, a harmadikat az úrnapját magában foglaló hét első két napján, míg a negyediket a július 22-ét, azaz Magdolna napját magában foglaló hét első két napján, aztán az ötödiket a szeptember 8-át, azaz Kisasszony napját magában foglaló hét első két napján, a hatodikat pedig a november 25-ét, azaz Katalin napját magába foglaló hét első két napján tartották. A szerdai vásároknak különösen jelentőségük lett azáltal, hogy ősidők óta szerdánként rendszeresen hetivásárokat tartottak. Ezek a szerdai hetivásárok, amikor azokat heti állatvásárokká nyilvánították, egyrészt azonosultak a két első vásár szerdánként, harmadik napon tartott állatvásáraival, másrészt a további négy, csak kétnapos vásárhoz szerdai állatvásárként csatlakozva a győri vásárokat háromnapos árucsere-alkalmakká formálták.
Az 1892. évi vásárjegyzék megjegyezte, hogy azokat a szerdai állatvásárokat, amelyek ünnepnapokra esnek, az azt megelőző napon, azaz kedden kell megtartani. A mindennapos piacokból a középkor folyamán a szerdai és a szombati hetivásárrá fejlődött, ahogy erről már az előzőekben is szó volt. A hetivásárok közül pedig a szerdai rendszeres állatvásárrá vált. Ez a vásárfejlődési menet is igazolja Győr rendkívüli nagy forgalmát, kimagasló jelentőségű vásárhely voltát, kereskedelmének jelentőségét. A gőzhajózás kifejlődésével (bár a nagy testű, mély merülésű gőzhajók nem tudtak bemenni a város alá, hanem Gönyünél átrakásra szorultak), az útrendszer jobb, a Szigetközre, sőt a Csallóközre is nagyobb figyelmet fordító kiépítésével, majd pedig a vasút megépítésével (a város az egyik legjelentősebb hazai vasúti csomóponttá fejlődött) Győr jelentősen kiszélesítette vonzáskörzetét és hatalmas mértékben fejlesztette kereskedelmét általában, de távolsági és nagykereskedelmi vonatkozásban különösen. Kiemelkedően naggyá, az ország vezető gabonakereskedelmi központjának, Pestnek a forgalmát többszörösen felülmúlóvá a gabonakereskedelem fejlődött (búza, de árpa, zab és rozs is). Az állatforgalom szintén fokozódott, és a 19. század derekára a korábban vezető szarvasmarha-, lókereskedés mellé felfejlődött a sertéskereskedés is. A győri hetivásárok, vásárok sertésforgalma elsősorban a győri termelési körzetre alapozódott, mélyen lenyúlva délre, Pápáig, Veszprémig.
A közlekedés és a kereskedelem fejlődésével párhuzamosan, azokkal szoros kapcsolatban haladt Győr ipari fejlődése is. A nagy múltú céhes ipar helyét a múlt század második felében egyre több manufaktúra, illetőleg közép- és nagyüzem foglalta el. Győr gazdasági fejlődésére mi sem jellemzőbb, mint hogy 1856-ban itt alakult meg a Lloyd Kereskedelmi Testület, s itt szerveződött meg a nagy területekre érvényes irányító- és ellenőrző munkát végző (Győri) Kereskedelmi és Iparkamara is.
Magának a győri vásárnak a fejlődését az mutatja leginkább, hogy egyrészt a nagy forgalom, másrészt a városfejlődés aktuális szempontjai következtében az ősi vásárhely helyett új, tágasabb, a korszerű közlekedési eszközökhöz közel eső vásárteret alakítottak ki. Ez az új vásártérkomplexum a vasútállomástól délkeletre jött létre és több részre tagolódott. A Lóvásártér mellett volt a Lópróbáló-tér, az ugyancsak nagy területű Marhavásártér és az Aprómarha vásártér. Az új vásártér kialakulásával az összevásárolt állatok zömét már vasúton szállították el Bécsbe, Brünnbe, illetve Grazba. A gabona szállítása is áttevődött a vasútra, ami egyrészt a fuvarosságot, másrészt a hajón történő gabonaszállítást, általában a vízi szállítást szorította háttérbe.
A győri piacok és a szombati hetivásár a helyi igényeket elégítették ki, s főleg élelmiszerek adás-vevését jelentették. A szombati hetivásároknak, amelyeken a helyi iparosok is kipakoltak, és számos vándorárus szintén árusított (hangsúlyozva, hogy a helyi iparosok sérelme nélkül), elsősorban a helyi igények kielégítése szempontjából volt jelentőségük, bár meg kell jegyeznünk, hogy ipari tekintetben mindig volt felvásárló jellegük is. A messze földről eljött kereskedők szívesen vásárolták össze a szombati hetivásárokon kipakoló győri iparosok termékeit, hogy továbbvive, főleg Bécsben és környékén, de akár Zágrábban és vidékén értékesítsék. Nem így a szerdai hetivásár esetében, ami azáltal, hogy rendszeres hetivásárrá fejlődött, az állatkereskedelem, az állatfelvásárlás szempontjából vált fontossá.
Nagyon érdekes megfigyelni Győr árucseréjében, hogy míg nagyjából 1860-ig a gabonaforgalom (és a vele kapcsolatosan kialakult malomipar) volt a nagy, a meghatározó erejű, addig az 1860-as évektől 683kezdődően mindjobban és jobban az állatforgalom vált jelentőssé. Mind termény-, mind állatforgalmukkal a győri piacok, hetivásárok és vásárok a tőle nyugatra elterülő országrész (Mosonmagyaróvár, Kapuvár és részben Sopron közvetítésével) és az országhatárokon túli, alsó-ausztriai területek, elsősorban Bécs, Graz és környéke ellátását biztosították. A Pozsonnyal való árucsere-kapcsolat lényegesen gyengébb volt. A győri kereskedelem, vásározás a kapcsolatot Morva- és Csehországgal, Brünnel közvetlenül – és nem Pozsony közvetítésével – tartotta. A földrajzi közelségen kívül ez a külkereskedelmi irányultság magyarázza, hogy talán minden jelentősebb vásárhelyünk közül leginkább itt, Győrben terjedt el és vált általánossá a bécsi mértékrendszer, illetve annak pozsonyi adaptációja (pozsonyi mérő).
A győri vásárok rendje érdekesen, sok más vásárétól eltérő módon alakult. A vásárok végül is háromnaposak voltak. Az első napon, azaz hétfőnként terményvásárt tartottak, ideértve a bort is. A második napon, azaz kedden volt a kirakodó- vagy iparcikkvásár, a harmadik napon, szerdán pedig az állatvásár. A hétfői terményvásároknál meg kell említeni a nagy mennyiségben árusított szalonnát, mézet, valamint haszon- és tűzifát, valamint takarmányt. Sok lisztet is árusítottak, mint ahogy a nyár végi, őszi vásárokon-piacokon sok aszalványt is adtak-vettek. A piacokon, valamint a szerdai állatvásárok hetivásár részén, de szombatonként is sok baromfit árultak. A Szigetközből különösen sok vízi szárnyast hoztak Győrbe eladásra, és tollat is. Győr szintén beletartozott abba a nyugat-magyarországi baromfi-, tojáskereskedelmi körbe, „tyúkászkodásba”, aminek elsőrendű feladata volt a birodalmi fővárossá nőtt, mind közlekedésileg, mind iparilag nagyot fejlődött Bécs és környéke ellátását biztosítani. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy Győr hetivásárain, vásárain mindig számos bécsi, alsó- és felső-ausztriai kereskedő, nagyvágó jelent meg. A győri piacokon-vásárokon kialakult árak országosan iránymutatókká váltak, s ezért a múlt század második félének lapjai, különösen az ország közgazdasági viszonyaival foglalkozó újságok, rendszeresen közölték a győri árfolyamokat.
Győr az új idők termelési, elosztási, felhasználási körülményei közt is megtartotta, sőt növelte vonzáskörzetét. A győri vonzáskörzetbe tartozó települések vásár-, piachelye továbbra is Győr. Ezek a körülmények, piac-, vásárhagyományok tették Győrt napjainkra – Pécs mellett – a Dunántúl másik regionális központjává (Dávid–Lengyel–Z. Szabó 1971).
