MISKOLC
MISKOLC
Miskolc hazánk egyik legnagyobb városa. Nagyszerű fekvése (két táj és fontos főútvonalak találkozásánál, völgybejáratnál), kiváló földrajzi adottságai miatt a település a legrégebbi idők óta fontos árucserehely. Miskolcon a középkortól fogva voltak mindennapos piacok, hetivásárok és nagyvásárok is. De ezekről az árucsere-alkalmakról, bármily jelentősek voltak is a település és távoli környéke számára, meglehetősen kevesgt tudunk. A város középkori kiváltságlevelei a vásárok ügyét rendezték ugyan, de az első, kimondottan vásárral foglalkozó privilégium elég késői, csak 1696-ból ismeretes. Ekkor a városnak már ősidők óta két vására volt, az áldozónapi, azaz áldozócsütörtöki és a Szent Lukács-napi (október 18.). 1696-ban ehhez a két vásárhoz kapott a város két újabb vásárt, éspedig a Szent Julianna- (február 16.) és a Sámuel-napit (augusztus 26.). Hosszú időn át aztán ez a négy vásár járta Miskolcon. Mind a négy többnapos sokadalom volt. A középkori miskolci piacokról, vásárokról Marjalaki Kiss Lajos (1957), részint pedig Komáromy József (1963) tájékoztattak bennünket, főleg régészeti és topográfiai kutatások alapján. Tőlük tudjuk, hogy a miskolci piac, vásár a 15. század előtt a mai Széchenyi utcának a városi és megyei tanács irányába kiszélesülő, apró térré bővülő részén volt. A 15. századtól a piac és a vásár a keleti utcarészbe tevődött át, az utca déli oldala volt az ún. Derék piac. A későbbiek folyamán, lassú fejlődéssel, a piac és a vásár kiszorult az utcából, és a miskolci piacok és vásárok differenciálódása révén a város központjából kijjebb, különböző, de a főutcával (amit itt is Piac utcának neveztek) összeköttetésben álló helyekre, utcarészekre szorult. A vásártér ún. utcás elhelyezése, a település egészében elfoglalt helye, az egész városra gyakorolt települési hatása azon túl, hogy bizonyos fokig magyar sajátosság, jól mutatja a vásár, a piac intézményének Miskolc életében betöltött rendkívül fontos szerepét.
Itt emlékezünk meg arról, hogy e fontos, nemcsak Miskolc számára jelentős vásárokról érdemleges leírásunk alig van. Szendrei János (1886–1911) igen szűkszavú volt, csak a tárgyához feltétlenül szükséges adatokat írta le. Mint legrészletesebb, jó leírást, Božena Nemcová leveleit kell megemlítenünk, aki legfogékonyabb éveiben töltött Miskolcon felejthetetlen napokat (Domán–Komáromy 1963).
1901-ben a város a meglévő és nagyon látogatott négy vásár mellé egy ötödiket is kapott (a Szent Eusebius-napi, röviden téli vásárt, december 15.). Az alkalmatlan időben tartott áldozócsütörtöki vásárt pedig 1838-ban áthelyezték Orbán napjára. Ezek a vásárok, a népes naponkénti piacok és nemkülönben a nagyon forgalmas hetivásárok, amelyek közül a szerdait egyenesen baromvásárként kezelték, Miskolcot erőteljesen bekapcsolták a Kassa–Eperjes–Krakkó, illetve a Gyöngyösön át Pestre, Sátoraljaújhelyen át Ungvárra, Munkácsra és Lembergbe (Lvov) tartó kereskedelembe. Több környező vásárhely és Miskolc között szoros árukapcsolat alakult ki: Rimaszombat, Rozsnyó, Eger, Gyöngyös, Tiszafüred, Mezőcsát, Tokaj, Sárospatak, Sátoraljaújhely s mindenekelőtt Pest és Buda vásárai jelentős mértékben igazodtak egymáshoz és szolgálták egymás érdekeit. Miskolc az árucsere révén is végpontja volt egy, a múlt század derekán erőteljesebben meginduló, de már régóta tartó migrációnak, amely a Sajó-völgy és a hozzákapcsolódó völgyek (Balog, Rima völgye) településeinek nemcsak áruit, hanem gyakran lakóit is ide közvetítette. Miskolc jelentős mértékben Gömör piaca volt. Első jelentős állomása a gömöri vándorárusoknak, kereskedőknek ugyanúgy, mint a távolsági kereskedelembe bekapcsolódni vágyó gömöri állattartó gazdáknak, parasztkupeceknek. De Miskolc volt az első jelentősebb, a menetet megosztó állomása a szepességi 699vásznas-gyolcsos árusoknak is. Ezzel a migrációval Miskolcra állandóan eljutottak szlovákok, lengyelek, németek és Zemplén felől rutének. A miskolci vásár az egyik legjelentősebb, interetnikus kapcsolatokat kialakítani és ápolni tudó társadalmi intézmény volt.
