697CSENGER
697CSENGER
Csenger „félezerével vásáráról” Molnár József írt értékes, adatgazdag tanulmányt (1983). Csenger az egyik legérdekesebb fejlődésű mezővárosunk. A 11. században, a szatmári várispánsághoz tartozó várjobbágyok telepítették, a Szamos fontos átkelőhelyénél, a Szatmárba vivő út mellett. Központi fekvése, jó közlekedése nagy fejlődési lehetőséget biztosított számára. Mezővárosi fejlődésének elismerése, egyben további haladásának alapja az 1388-ban, Zsigmondtól kapott vásárszabadalom volt. A vásárjogot évi 15 vásár tartására Csenger földesura, Csaholyi Sebestyén szerezte, majd leszármazói örökölték. A csengeri vásárjog érdekessége az, hogy a vásár egészen 1834-ig megmaradt a birtokosok közvetlen kezelésében, és csak ekkor adták bérbe. Előzőleg a vásárjövedelem a Csaholyi család leszármazása révén már oly mértékben osztódott, hogy negyedévenkénti szétosztása szinte lehetetlenné vált: mindig vitákat, sőt pereket eredményezett. 1834-ben, a vásárjog bérbeadása előtt, a vásárjövedelmet 48 részre osztották. A különböző leszármazott családok a rokonsági foknak és a birtok-, illetve családnagyságnak megfelelően más és más mértékben részesedtek belőle. A vásárjövedelem elosztását az 1848-ig fennállott nemesi szék végezte. A később havonként rendszeresen megtartott vásárok adtak Csengernek olyan tekintélyt, hogy a 15–16. században közigazgatási és egyházi központtá válhatott, annak ellenére, hogy a település lélekszáma alig magasabb valamivel a környező falvakénál.
A csengeri vásárok kezdettől fogva mint híres szarvasmarhavásárok voltak ismeretesek. A Szamosköz Csenger környékén lévő apró falvaiból mind a földesurak, mind pedig a jobbágyok a csengeri vásárra hajtották jószágaikat eladásra. A felhajtott jószágoknak csak igen kis hányadát vették meg a csengeriek, többségét az idejött kupecek, felvásárlók, kereskedők szerezték meg. A 18. századra már kialakult Csengerben is egy vékony kupecréteg, akik az összevásárolt szarvasmarhákat vagy más állatokat a szatmári, nagykárolyi vagy debreceni vásárokra hajtották és ott értékesítették. Így a csengeri vásároknak egy meghatározott kis körzetben összegyűjtő és továbbító szerepük volt. A vásárokra érkező kupecek, kereskedők nagy élénkséget vittek a városkába. A vásárok tartama alatt nagy forgalmat bonyolítottak le a piacteret körülvevő apró boltok is.
A középkorban a vásárokat a Szamos partján tartották, de a vásárteret a Szamos rendszeresen rongálta, hordta. Ezért aztán a vásár beköltözött a település belsejébe, a piactérre. Ez nem volt tér, hanem a városka kiszélesedett utcája. Nagyjából a Szamossal párhuzamosan, észak-déli irányban húzódott. Az a körülmény, hogy a vásár a 18–19. század fordulóján beköltözött a piactérre, a város belsejébe, nagyban elősegítette az ún. „kisvárosi üzletnegyed” kialakulását. Különösen a múlt század második felétől állt bolt bolt hátán a térré szélesülő utcában, illetve utcakereszteződésben. A boltok a vásárok alkalmával nagy forgalmat bonyolítottak le, mert a vásárokra állatokat felhajtó környékbeli parasztok ekkor és itt vásároltak. Ennek a kisvárosi üzletnegyednek köszönhető Csenger mindmáig városiasnak ható magja, élénk forgalma, viszonylag sok üzlete, jóllehet lakosainak száma még ma sem éri el a hatezret.
Az állatvásárt, minthogy a település belseje szűknek mutatkozott befogadására, 1832-ben kihelyezték az ugarföldekre. A következő évben a kirakodóvásárt is kiköltöztették a mezőre. A piactéren ezután csak fát, nádat, gyümölcsöt és edényt lehetett árusítani. 1835-ben a régi, évi 13 vásárt átmenetileg hatra csökkentették, és egyidejűleg hetivásár engedélyezését kérték, keddre. Egyúttal azt is, hogy a pénteki napokon kezdődő vásárok is kedden kezdődhessenek. Ezt azért kérték, mert a pénteki vásár nem alkalmas a környékbeli zsidóság számára: nem tudnak időben hazamenni, Csengerben éri őket a sábesz. Azt viszont a vásár érdeke megkívánja, hogy ne csak a környékbeli zsidók látogassák, hanem a távolabb lakók is.
Egyébként a csengeri vásárok havi vásárokként szilárdultak meg.. A városkában december kivételével minden hónap harmadik péntekjén – ünnep esetén előző pénteken és a karácsony előtti pénteken – tartottak országos állat- és kirakodóvásárt. A hetivásár is péntekre szorult, mégpedig úgy, hogy tekintet nélkül a hetivásárokon megjelenő zsidókra, csak a péntekre eső keresztyén ünnep miatt tartották meg csütörtökön. Ez a pénteki vásárberendezkedés azt eredményezte, hogy a csengeri zsidóknál széleskörűen kialakult egy sajátos vásári vendéglátás. A csengeri vásárokon megjelenő, távolabb lakó zsidók délelőtt elvégezték vásári dolgaikat, s amennyiben csillagfeljövetelig hazaértek, akkor délben elindultak hazafelé. Ha azonban ez nem volt lehetséges, akkor Csengerben maradtak és a péntek estét, valamint a szombatot valamelyik zsidó családnál töltötték. Sok esetben rokon zsidó családokhoz szálltak. Ennek a sábeszi vendéglátásnak egész rendszere alakult ki, és az árucsere-kapcsolatokon túl sokféle hatást váltott ki. Például családi, rokonsági kapcsolatokat is teremtett.
698A csengeri vásár jelentősége abban állt, hogy egy kis települést az árucsere, a vásár tett hangsúlyossá, formált várossá (mezővárossá). Jellemzője még az is, hogy vásárszervezete a feudális vonásokat – a település kisnemesi mivolta következtében – igen sokáig megőrizte. Ez leginkább a vásárvám elosztásában, a vásárbírói szervezet működtetésében nyilatkozott meg. Valamint abban, hogy Csengerben a vásár és a hetivásár meglehetősen összemosódott; a maga teljességében ez a kétféle árucsere-alkalom a település fejletlensége, alacsony lélekszáma következtében nem vált szét. A csengeri vásárok szorosan beletartoztak a tiszántúli vásárok sorába. Közvetlen kapcsolataik voltak a környező nagyobb városok, köztük a távolabb eső Debrecen vásáraival is. Nem hagyhatjuk említetlenül azt a körülményt sem, hogy Csenger vásárai ugyanúgy főleg állat-, méghozzá szarvasmarhavásárok voltak, mint a hortobágyi hídi vásárok. Sem Csengerben, sem közvetlen környékén számottevő ipar nem alakult ki. A csengeri vásárok, hetivásárok iparcikkek dolgában inkább a szatmári, nagykárolyi, bátori mesterek vásárai voltak. Az iparcikkek zömét azonban a csengeriek nem a vásárokon szerezték be, hanem a piacteret körülfogó számtalan boltocskában (Dankó 1975a).
