AZ ÉV FORDULÓJÁNAK ÜNNEPI ÉTKEZÉSE (DECEMBER 31–JANUÁR 1.)
567AZ ÉV FORDULÓJÁNAK ÜNNEPI ÉTKEZÉSE (DECEMBER 31–JANUÁR 1.)
Az újév előestéjét kiskarácsony böjtjeként tartó, az előző szakaszban tárgyalt területek kivételével szilveszter estéje húsos étkezéssel járt vagy húsos lehetett. Délkelet-Dunán-túlon és a Duna-Tisza közén szilveszter este a bőved este, amikor a következő év bősége érdekében enni is bőségesen kellett. Újév napját mindenütt húsos ünnepi étkezés jelezte.
Szilveszter estéjén és az újévi főétkezésen számos mágikus termékenység-, bőség- és egészségvarázsló, jósló étel szerepelt, amelyek akár szomszédos településeken is hol az egyik, hol a másik alkalomhoz kapcsolódtak. Így szórvány előfordulások mellett elsősorban a Kelet-Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és a Dél-Tiszántúlon gyakori húsos étrenden levesként a hüvelyes (bab, lencse); sokfelé önállóan a kásaétel, a Tiszántúlon kása bélesben, rétesben; vízben főtt szemes termény csemegének (búza, kukorica, bab vagy sokféle együtt); a karácsonyi sült tök elterjedésterületén helyenként ilyenkor vagy ilyenkor is a sült tök (MNA VII. 457–458. térkép).
A kettős ünnepre általában sütöttek. Leggyakoribb sütemények a rétes-béles, Erdélyben kürtőskalács, illetve a fánk. Ahogy a csigavonalba tekerve sült rétes csavarodik, úgy csavarodjon befelé a szerencse is, illetve amennyi kásaszem a bélesben, annyi pénzük legyen az újévben magyarázatokkal. A nyugati övezet kivételével a Dunántúlon és egyes szomszédos körzetekben, elsősorban december 31-én, ún. tollaspogácsát is sütöttek. Ezek közül a sütés előtt kijelölték, melyik pogácsa melyik családtagé, s a sütés idejére beállított tollak sorsából az emberekére következtettek. Akié megégett, nem éri meg a következő tollaspogácsa-sütést. Abaújtól Szatmárig ugyanakkor az egyébként gyakori téli sütemény kukoricamálét (édesmálé, máléédes) sütötték, hogy ugyanolyan édes legyen az újév is (MNA VII. 459–460. térkép). Az édes étel előírása mellett előfordult a savanyú étel tilalmának megfogalmazása is, amit azért kerültek, nehogy „savanyú” legyen az újesztendő (MNA VII. 456. térkép).
Gyakorlatilag azonban újévre sokfelé elsősorban savanyú káposztát főztek, húsos vagy töltött káposzta formájában, amit a menün gyakran húsleves vezetett be. Szórványos ellenkező megfogalmazás mellett a századfordulón újévre elsősorban disznóhúst főztek, hogy ahogy a disznó „befelé túr”, befelé jöjjön a szerencse is, s kerülték a baromfit, mert az „kifelé kapar”, el ne kaparja a háztól a hasznot, szerencsét. Gyakran hangsúlyozták ezért a disznó orrának jelentőségét, amit káposztába tettek; ugyancsak a disznófejét, ami főzve önállóan vagy kocsonyában már szilveszter estére elkészülhetett. További disznóhúsos ételek a két napon hurka-kolbász, belsőség-nyelv savanyúan elkészítve, gömböc, disznósajt. Mindezek azért álltak rendelkezésre, mert december hó utolsó harmada a disznóölések ideje. Marha- és juhhús ritkább volt ezeken az ünnepeken. Hal a folyók mentén szerencsét hozó (ahány pikkelye, annyi pénzt hozzon), de baljós, az év fordulóján kerülendő ételként is megjelent (mint a hal, elúszik a szerencse) (MNA VII. 455. térkép).
Sok hiedelemelemével a szilveszteri-újévi étkezés erősen hagyományőrző, nem az újítások első bemutatásának alkalma volt.
