EMBERKÖZPONTÚSÁG
EMBERKÖZPONTÚSÁG
Egyetlen különbség az irodalmi lírával szemben, hogy a népi líra teljesen emberközpontú: a táj, a külső világ megjelenítése, a leíró jellegű költészet teljesen hiányzik belőle. A természet, a külső világ csak mint párhuzam, szimbólum, hasonlat jelenik meg benne, mindig mint az emberi érzés, helyzet, probléma értelmezése, aláfestése. Ugyanez az emberközpontúság jellemzi másik nagy műfaját, a balladát is, ez tehát a népköltészet egészére jellemző. A nép számára a költészet önkifejezés, s az ember önkifejezése céljára igénybe veszi a külső világ jelenségeit is, a természet szépségeit, elsősorban a virágokat és a madarakat.
Minthogy önkifejezés a célja, ez az emberközpontúság legtöbbször énközpontúságot is jelent egyúttal. A népdalok még akkor is első személyben szólnak, amikor általános tanulságot akarnak kimondani, vagy valamilyen helyzetet, jelenetet akarnak ábrázolni.
Kiválasztott anyagunkban az első személyben fogalmazott dalok száma 518, míg a személytelenül elhangzóké csak 205. Minthogy az egybeénekelt több versszakos szövegeket egynek vettem, ha nem változott benne a személy, s csak akkor számítottam külön, ha közben megváltozott, így az első személyben mondott sok versszakos szövegekkel a számarány valójában sokkal nagyobb különbséget jelent az első személyes fogalmazás javára. És ha még számításba vesszük a 60 párbeszédes formát, ahol természetesen minden első személyben hangzik el, valamint a 7 többes első személyt, amit általános alanynak is vehetünk, de első személyes megnyilatkozásnak is többek nevében, akkor világos, hogy a népköltészet kedveli a legszemélyesebb megnyilatkozási formát, az első személy nevében való szólást.
Ez az első személy természetesen sosem egy bizonyos valaki, mert minden különleges, személyes vonástól meg van fosztva. S ha a nép átvesz műköltőtől verset vagy a népi szerző egyéni „alkotását”, mindig a túl személyes vonatkozásokat hagyja el legelőször, néha még azon az áron is, hogy ront a fogalmazáson vagy a felépítésen. A következő Petőfi-verset sokfelé éneklik többé-kevésbé az eredetihez közeli formában.
301a Hegyen ülök, búsan nézek le róla,
Mint a boglya tetejéről a gólya.
Lenn a völgyben lassú patak tévedez,
Az én fáradt életemnek képe ez.
Mint a boglya tetejéről a gólya.
Lenn a völgyben lassú patak tévedez,
Az én fáradt életemnek képe ez.
Nekem a következőképp énekelte egy Baranya megyei lány:
513301b Hegyen ülök, búsan nézek le róla,
Mint a boglya tetejéről a gólya.
Lenn a völgyben egy kis patak csörgedez.
Sej-haj, ez a világ életemnek nem kedvez.
Mint a boglya tetejéről a gólya.
Lenn a völgyben egy kis patak csörgedez.
Sej-haj, ez a világ életemnek nem kedvez.
Vagyis a „fáradt élet” és a személyre való rámutatás: „képe ez” maradt ki, bár így a párhuzam romlott el, amit a költő a néptől tanult, de nem pontosan annak szellemében alkalmazott.
Éppen ez az általános jelleg, az „én”-nek behelyettesíthető volta bárkivel, ez az, ami megkülönbözteti minden egyéni művészi alkotástól, ettől lesz közösségivé. Ezáltal érezheti bárki a saját maga kifejezésének, mintha saját maga költötte volna magáról. De ezt a személytelenséget csakis a variálás, a második és harmincadik változtató-kihagyó közreműködése teszi lehetővé. Illetve az ilyen közreműködéssel kialakult stílus hatása minden újonnan születő egyéni javaslatra.
