VIHAR ELHÁRÍTÁSA
VIHAR ELHÁRÍTÁSA
Az égiháború mágikus elhárítása a telektől a mindennapi gyakorlat szerves része, a háztartás nőtagjainak feladata volt. A magyar nyelvterület egészén ismert módszer volt a jégfelhő közeledtekor kenyérsütő eszközök: sütőlapát, szénvonó kidobása az udvarra, de elterjedt volt a balta földbe vágása vagy az udvarra helyezése élével felfelé fordítva. A katolikus falvak lakosságának gyakorlatában nagy szerepet kaptak a szentelmények: szentelt gyertyákat gyújtottak, a tűzbe szentelt barkát vagy Márk-napi búzaszentelésről hazahozott búzaszemet dobtak. Sok helyen az egész esztendő folyamán óvták a házat égiháborútól az eresz alá vagy padlásra tűzött mágikus tárgyakkal: nyírfaággal, barkával vagy húsvéti szentelt ételek maradékával.
A középkor századaiban az egész faluközösséget védte a jégeső káraitól a hivatalos egyházi benedikció-gyakorlat részeként a felhők megáldása, keresztvetés a felhők felé, a „ráimádkozás” a felhőkre (a felhőket hozó vagy abban megjelenő Sátánra). A jégeső elhárítására mondott benedikciók megszűntével ez a gyakorlat falusi gyógyítók, tudósok kezén élt tovább. Katolikus vidékeken még századunkban is majd minden faluban volt, aki a jégesőt meg tudta áldani, el tudta küldeni: a négy égtáj felé keresztet vetett, esetleg szenteltvizet hintett a felhők felé, és imádságokat mondott. Mind az Alföld, mind a Felföld katolikus vidékein közismert az ehhez kapcsolódó, „Oszlassa el az Atya, oszlassa el a Fiú…” kezdetű, benedikció-szövegekből származó felhőeloszlató ráolvasás. Ez a módszer korunkban már nem határozottan az egész közösség védelmét szolgálta, hanem alkalomszerűen egy-egy porta vagy a saját szántóföld, szőlő védelméül is alkalmazták. Az egész faluközösség gazdaságát védi a – szintén középkori egyházi gyakorlatból eredő – „felhők elé harangozás”. Ez a közelmúltig általános gyakorlat volt protestáns területeken is, az illetékes egyházi személyek mindenkori hozzáállásától függően, akik általában engedtek az alulról jövő kezdeményezésnek.
