VII.
VII.
Ujabb okok az elégületlenségre. A Habsburgokkal kötött örökösödési szerződés. A váradi összeesküvés. Nápolyi László. A magyar forradalom és a világpolitikai helyzet. Bonifácz pápa László pártján áll. A forradalom leverése. A francziaországi fejlemények. VII. Incze. XII. Gergely. A két pápa találkozásának terve. A pisai zsinat.
A béke és nyugalom azonban ezzel nem állt helyre Magyarországban. A nápolyi párt annyi kudarcz után sem adta meg magát teljesen, s titokban tovább működött. Segítségükre jöttek az 1402-iki események, melyek a Zsigmond elleni elégületlenséget újból felszították.
Zsigmondnak 1402-iki szerződése a Habsburgokkal, mely fiutód hiánya esetére az osztrák herczegeknek biztosította a magyar trónt és ennek elfogadtatása a rendekkel, növelte az elkeseredést. A dalmácziai események, hol Hervoja bosnyák vajda, László helytartója, lassanként tért kezdett foglalni és az ország javainak elidegenítése Zsigmond részéről, ki ez által a cseh háború költségeit akarta födözni, megadták a mozgalom kitörésére a végső okot. Az ország rendei 1402–1403 fordulóján Váradon összegyűlve, Zsigmondot a tróntól megfosztottnak jelentették ki és Nápolyi Lászlót kiáltották ki királyukul.
Bonifácz pápa, kinek főtörekvése az egyházi állam visszaszerzése volt, e czélja elérésére Lászót tényleg támogatta a nápolyi királyság megszerzésében. Most, hogy a magyar rendek Lászlót királyukká kiáltották ki, a pápa e kérdésben sem késett támogatását reá kiterjeszteni. Bonifáczot magatartására az általános politikai helyzetben rejlő okok gyakoroltak befolyást. Rupprecht király mindjárt választása után elismertetése érdekébe alkudozásokba bocsátkozott a pápával. Bonifácz erre hajlandó volt, föltéve, hogy ha Rupprecht a koronázási esküt még a megerősítés előtt leteszi, bizonyos az egyházszakadásból folyó kötelezettségekkel együtt. Ezt Rupprecht nem fogadta el, s az 1402. úrnapja utáni nyolczadra Mainzba összehívott választófejedelmi tanácskozás után közeledni kezdett Francziaországhoz és Angliához s hajlandó volt elfogadni az általuk ajánlott lemondási módozatot az egyházszakadás megszüntetésére. E tervet Bonifácz pápa ellenezte, aki azonfelűl Venczelre nem támaszkodhatott, Zsigmond pedig saját országában sem örvendett valami nagy tekintélynek, nem hogy a pápa érdekében nagyobb súlylyal tudott volna föllépni. Bonifácz tehát meglehetősen el volt szigetelve, és Ruprecht közeledése a franczia- és angol udvarokhoz elpártolása veszélyét rejtette magában, úgy hogy Bonifácz ez esetben egyedül csak László nápolyi királyra számíthatott volna. Ez pedig a pápának 1402 vége felé útjában állott, mert ugyanakkor az egyházi állam egyes részei, mint Bologna Malaspina helytartó ellen fellázadva, magatartása már ekkor arra utalt, hogy egy nagy olasz királyság alapításának terve forog fejében; ezt mutatják későbbi hadjáratai és foglalásai az egyházi állam területén. Hogy e tervet megakadályozhassa, Bonifácz pápa László igényeit a magyar trónra felkarolta, ez által akarván őt Olaszországból eltávolítani. László Magyarországba ment, mire Zsigmond, tudomására jutván a pápa támogaása, felmondta az engedelmességet Bonifácznak. Magyarország ez időben tényleg egy pápa obedientiájához sem tartozott. Egyházi ügyeit maga a király igazgatta. Bonifácz ekkor nem lévén már többé kötve a Venczel és Zsigmond iránti tekintet által, elismerte Ruprechtet római királyul, elejét vévén ezzel annak a veszélynek, hogy Ruprecht az angol és franczia királyok által megindított unio mozgalomhoz csatlakozzék. Ha a pápának sikerűl Ruprechtet megkoronázni, s ha Ruprechtnek sikerűlt volna magát Venczel ellenében a birodalomban elismertetni, Bonifácz győzött volna. Hogy számításaiban csalatkozott, nem ő rajta mult.
A francziaországi eseményeknek is nagy része volt abban, hogy Bonifácz Ruprechtet elismerte. Volt ugyanis Francziaországban egy párt, mely jogtalannak tartotta, hogy Benedektől az engedelmességet megvonták. Különféle, főleg belpolitikai, de kivált pénzügyi okok nagyban befolytak arra, hogy egyre növekedett azok száma, kik a visszatérést Benedek pártjára újból óhajtották. E párt élén az orleansi herczeg állott. II. Lajos anjoui herczeg, a nápolyi trónkövetelő már 1402 augusztus havában újra Benedek mellett foglalt állást. Benedek a tőle elpártolt bíbornokokat 1402. január havában egyházi átokkal sujtá, mire azok is hajlandóknak mutatkoztak vele kibékülni. 1403 május 15-ikére a franczia király e kérdésben határozandó egy új zsinatot hivott össze, de az események gyorsabban fejlődtek ki. Benedek 1403 márczius havában Avignonból Chateau-Renardba menekült, hol több száz főből álló sereg várt reá. A bíbornokok és Avignon város erre megijedve alkudozásokba bocsátkoztak vele, és ezek eredménye volt márczius 29-én kötött chateaurenardi szerződés, melyben kimondatott, hogy a pápa az unio kérdésében nehézségeket nem támaszt, és ha Francziaország visszatér hűségére, a szakadás megszüntetése végett egy zsinatot hív össze. A franczia nemzeti zsinat e fordúlatról értesülve, újból elismerte Benedeket, ki a chateau-renardi szerződés megerősítése után, mi egyébiránt csak hosszas tárgyalások után történt meg, Bonifáczczal is érintkezésbe lépett az unio ügyében.
Bonifácz pápának 1403 október 17-ikén váratlanul bekövetkezett halála után Cosmas Migliorati választatott VII. Incze alatt pápává. Rövid uralkodása alatt az unio kérdése dűlőre nem jutott, sem ő, sem Benedek nem vették azt komolyan. A franczia király 1406 november 1-re már össze is hívott egy újabb zsinatot, mely az engedelmesség kérdését újból tárgyalta volna, midőn Incze pápa november 6-ikán meghalt. Utóda Angelo Corrario, XII. Gergely lett. Ő alatta végre annyira jutott a dolog, hogy mindkét fél küldöttei elhatározták 1407 április 20-ikán Marseilleben, hogy az év szeptember 29-én, legkésőbb november 1-én a két pápa a szakadás megszüntetése ügyében Savonában találkoztak. E megállapodáshoz sem Benedek, sem Gergely nem akartak hozzájárulni; az utóbbit főleg rokonaiból álló környezete és Nápolyi László befolyásolták. László magyarországi királysága még Bonifácz életében füstbe ment, és visszatérte után a pápával az olasz viszonyok alakulásához képest hol barátságos, hol ellenséges viszonyban állott. Ekkor épen barátságban voltak egymással, és László félt, hogy a pápa közeledése Francziaországhoz királyságának elveszítését vonhatná maga után, mert hisz Lajos anjoui herczeg még mindig igényt formált elhunyt atyja révén a nápolyi trónra. Ezért követett el mindent, hogy a pápát a savonai találkozástól visszatartsa. Hosszas fáradozás után végre sikerűlt a franczia király követeinek Benedek követeivel együtt Gergelytől július 31-ikén a marseillei szerződés megerősítését kieszközölni, de Savona helyett egy más helyet ajánlott találkozási helyül. Általános meglepetésre Benedek most nem fogadta el a szerződést, de azért a kitűzött napra, szeptember 29-ikén Savonába érkezett. Gergely Rómát augusztus 9-ikén hagyta el, előbb Sienába, majd 1408 januárjában Luccába ment. Folytonos alkudozásokkal húzta a két fél az időt, míg végre mindkét bíbornoki testület ráunt a huza-vonára. Május 1-én, midőn Gergely igérete ellenére új bíbornokok kinevezésével kezdett foglalkozni, bíbornokai közűl heten elhagyták Luccát és Pisába mentek, hová a Benedek-párti bíbornokokat is meghívták. A két párt tábornokai egyesűlve, Pisából Livornóba mentek, s innen július 14-ikén kelt levelükben, 1409 márczius 25-ikére zsinatot hirdettek Pisába az egyházszakadás megszüntetése tárgyában. Úgy Gergely, mint Benedek a bíbornokok által hirdetett pisai zsinat ellensúlyozására külön-külön zsinatot hirdetett, előbbi 1409 pünkösd ünnepére Cividaleba, utóbbi az 1408 évi Mindszentek napjára Perpignanba. Ámde e zsinatok az egyházszakadás megszüntetését dűlőre nem vitték. A pisai zsinat kihirdetése a legnevezetesebb tény az uniora irányult törekvések történetében, a bíbornoki testület állásfoglalását a pápákkal szemben, a zsinat eszméjének a pápai uralom fölé helyezését jelenti.*
L. Hefele idézett munkáját és a cividalei zsinatról szóló munkámat.
)
