III.
III.
Győri püspökké neveztetik. Állása a kir. cancelláriában. A velenczei követhez intézett beszéde. A király újabb czímeradományozó okírata. Mátyás halála.
A győri püspökség, a magyarországi főpapi javadalmak sorában, jövedelmére nézve, a nyolczadik helyet foglalta el. A két érsekség, az egri, váradi, pécsi, erdélyi és zágrábi püspökségek előzték meg. Mégis 13–14 ezer arany forintra becsülték jövedelmét.* Tamás püspök e mellett megtartotta még a titeli prépostságot, melyet haláláig bírt,* valamint a királyi titkár hivatalát, melyhez a királyi tanácsos czíme járult.* Ezentúl is állandóan az udvarnál tartózkodott; a király legbensőbb bizalmában a cancellárral osztozván. De épen azért vetélytárst látott főnökében, és akadályt, mely határtalan ambitiójának esetleg útjában állhatott. És így azon bonyodalmakat, melyeket János püspök azzal vont magára, hogy Mátyástól az olmüczi püspökséget adományul nyerte, a pápa pedig a kinevezés törvényességét el nem ismerte, titkos megelégedéssel szemlélé, sőt kizsákmányolá, hogy állását tarthatatlanná tegye.
Guidotto velenczei követ 1525-ik évi zárjelentése.
Az 1497-iki országgyűlésen lemondott ugyan róla, de 1505-ben ismét visszakapta.
Az 1489 január 6-iki királyi oklevélben így czímeztetik.
11. DÓCZI ORBÁN NÉV-ALÁÍRÁSA.
12. ERDŐDI TAMÁS NÉV-ALÁÍRÁSA.
Az 1488-ik év végén Angelus ortei püspök, mint pápai legátus érkezett az udvarhoz; egyéb ügyek mellett az is föladatát képezte, hogy a váradi püspöknek az olmüczi székről elmozdítását eszközölje ki. Erdődi Tamás a legátussal való érintkezésében azon volt, hogy őt még inkább fölingerelje és kíméletlen föllépésre késztesse. Mikor pedig egy ízben a király a végből küldötte a legátushoz, hogy a váradi püspök mellett szóljon: ezen kötelességének eleget tett ugyan, de előterjesztését azzal a megjegyzéssel fejezte be, hogy «most mint a király küldötte, és nem mint püspök beszélt».
13. JÁNOS VÁRADI PÜSPÖK NÉV-ALÁÍRÁSA.
Több őszinteséggel járhatott el egy másik ügyben, mely a pápa és a király között veszélyes összeütközésre vezethetett. Ez az anconai kérdés volt.
Mátyás az 1488-ik év tavaszán szövetségre lépett Ancona városával, mely a pápától elszakadt volt. A pápa egyházi átokkal sújtotta a várost. A király, a mint erről értesült, Erdődi Tamást küldötte a legátushoz, hogy panaszát előadja.
A győri püspök tartózkodás nélkül kifejtette, hogy a pápa eljárásában uralkodója saját személye ellen intézett sérelmet és fenyegetést lát; sőt azon föltevést nyilvánította, hogy ő szentsége a király ellenségeinek, névszerint a velenczei köztársaságnak sugalmazását hallgatta meg. Majd azon kérdést vetette föl: vajjon a pápa Magyarország királyával is úgy akar-e elbánni, amint egykor a cseh Podjebráddal és most az anconai polgárokkal bánt el? «Gondolja meg jól ő szentsége; mert nagy botrányok származhatnak!»
A legátus megmagyarázta, hogy Ancona városa, a szent szék fenhatósági jogai ellen elkövetett sérelmek, nem pedig a Mátyás királylyal kötött szövetség miatt vonta magára az egyházi fenyítéket. Egyébiránt nem hallgatta el, hogy a magyar király pártfogása tette elbizakodottakká a szent-szék lázongó vasallusait, és mintegy fegyvert adott kezeikbe. «Ő felsége – úgymond – ekkorig a kereszténység és a szent-szék oltalmazója volt; ezen hivatásához, most előhaladott korában ne legyen hűtelenné.»
Tamás püspök ekkor azt a kérdést vetette föl, hogy a szent-szék, tulajdonképen mit kíván a királytól?
Mire azt a választ kapta: a király Anconával kötött szövetségét bontsa föl, és elhatározása felől mind a pápát, mind a várost tudósítsa.
«Követ úr – mondá Erdődi Tamás – nehéz lesz erre rábírni ő felségét. Most bizonyosan nem kötné meg a szövetséget, de miután az már megvan, nem akar oly színben tűnni föl, mintha önmaga elismerné, hogy könnyelműen járt el. Vige el az ördög azokat, akik ő felségét a szövetség megkötésére késztették. Mi közünk van nekünk Anconához? Mindazáltal, mivel most az egyik oldalon a szent-szék jogosúlt igénye, a másikon a szégyen érzete áll: olyan módozatot kellene kigondolni, hogy ne ő felsége tegye meg az első lépést a szövetség fölbontására; ilyképen elkerülhetné a félénkség és ingatagság látszatát.»
A legátus erre így nyilatkozott: «Mi nem törődünk vele, akár a király, akár Ancona városa teszi meg az első lépést a szövetség fölbontására. De véleményem szerint, ő felségének inkább válik becsületére, ha ő bontja föl a szövetséget, mintha bevárja míg az anconai polgárok teszik ezt, és így őt kényszerhelyzetbe hozzák.»
De a győri püspök nem osztozott ezen nézetben. Ismételte, hogy a király minden áron el akarja kerülni a szószegés látszatát.*
A pápai legátusnak 1489 január 30-ikán Bécsből a pápához intézett jelentése Eredetije a velenczei szent Márk-könyvtárban.
A pápai legátus feladataihoz tartozott az is, hogy Mátyás és Frigyes császár között, a béke létesítésére kísérletet tegyen. Igyekezeteit támogatta a velenczei köztársaság követe, ki 1489-ben, tavasz nyíltával érkezett Budára, és előterjesztésére május végén kapta meg a választ, ünnepélyes audientián, melyre a pápai legátus is meghívatott. A király, köszvénybaja által gátolva, nem jelenhetett meg.
A távollevő cancellárt az egri és győri püspökök helyettesítették.
Erdődi Tamás adta elő a királyi választ; hosszabb beszédében híven utánozta azon erőteljes hangot, melyen Mátyás szokott volt az idegen diplomatákhoz szólani. A rhetorika mesterfogásait és virágait mellőzvén, egyszerűségre és határozottságra törekedett.
«Nagyságos követ úr! Királyunk kedvesen fogadta a nagytekintélyű velenczei senatus elhatározását, hogy a királyi felség és a császár között a béke és egyesség létrehozására kísérletet tesz. Miután a múlt évben a császár vonakodott ő szentségét békebíróul elfogadni, a királyi felség minden további közbenjárást joggal visszautasíthatna. Mivel azonban a jelenlevő főtisztelendő legátus úr nyilatkozatai szerint, ő szentsége, a kereszténység érdekeit tartván szem előtt, az egyesség létesülését folyvást óhajtja, és a velenczei senatus is javasolja; a királyi felség kijelenti, hogy kész, méltányos föltételek mellett, a békét megkötni. De annak, aki viszálykodók kibékítésén fáradozik, ismernie kell a viszály eredetét. Ezért kezdettől fogva elmondom, hogy a háború mily módon támadott.
«Mikor az elmúlt években az átkozott György cseh király fia Viktorin herczeg erős sereg élén a császár ellen indúlt, Ausztria nagy részét elfoglalta, Bécs városát ostrom alá vette: a császár, veszélyes helyzetében, a királyi felséget nagy ígéretekkel rábírta, hogy segítségére siessen. Ez fölmentette Bécset és az ellenséget Csehország határáig szorította vissza.
«Halljad, követ úr, hogy szolgálatáért mi volt jutalma. A megrémült csehek alkudozásba bocsátkoztak a császárral, ki rögtön köpönyeget fordított és a felebaráti szeretet kötelességeit megvetvén, a királyi felség tudta nélkül békét kötött. … . Majd nem pirúlt ellenség módjára lépni föl ellene, Magyarországba küldötte hadait, melyek számos helységet földúltak és lángba borítottak. Különféle fejedelmekkel összeesküvéseket szőtt a királyi felség ellen. … Ulászló lengyel herczeget pedig, a szentszék rendeleteit, az isteni igazságot és a királyi felség jogait lábban tapodván, Csehországban az eretnekek által királylyá választatta. Mindez gyűlölettel és háladatlansággal telt lelkét nem elégítette ki.
Nem nyugodott, míg a lengyel király másik fia Magyarországba nem tört, azon szándékkal, hogy a koronát a királyi felségtől elragadja, és magának szerezze meg. De az igazságos Isten nem hagyta el királyunkat, a lengyel herczeg gyalázattal visszaveretett.
«A császári felség ezután sem szűnt meg gonoszságot gonoszságra halmozni, és nem pirult a királyi felség menyekzőjét megzavarni. Rabló csapatai majdnem az ország fővárosáig nyomúltak. A királyi felség kénytelen volt úgy szólván a nász-ágyról indúlni a sérelem megtorlására. Ausztriába vezette hadait, számos várat és várost vívott meg; az egész tartományt hatalmába ejti, ha Sixtus pápa kérései vissza nem tartják. A királyi felség, engedelmes fiú gyanánt, feledte sérelmeit és alattvalóinak szenvedéseit, visszaadta mindazt a mit elfoglalt, azon reményben, hogy a béke állandóan biztosítva lesz.
«De halljad, mikép tartotta meg azt a császár. Míg a királyi felség a török ellen tett készületeket, a császár az általa fizetendő összeg második részletét megtagadta, a többi föltételeket is megszegte, és a királyi felségét újból bántalmakkal kezdette illetni. … És mindezek által a királyi felség nem engedte magát felháboríttatni. A császár kötelezettségei teljesítésére, a sérelmekért elégtétel adására hívta föl. …. Követét a császár hónapokig tartotta magánál, végre sértő nyilatkozattal bocsátotta el.
«Ekkor azután a királyi felség kénytelen volt országa biztosságáról gondoskodni. Hadat üzent a császárnak, Ausztriába nyomúlt, és azt elfoglalta. … De mivel ő felsége csak a béke biztosítása érdekében ragadott fegyvert, kész, ő szentsége és a velenczei senátus buzdítására, mindent visszaadni, ha a császári felség a korábbi békekötés föltételeit pontosan teljesíti, és a hadiköltségeket megtéríti. Ezután békességben fog vele élni, és atyja gyanánt fogja tisztelni. Királyunk ő felsége a szenvedett sérelmeknél és károknál még inkább fájlalja azt, hogy a kedvező alkalomtól, mely a törökök ellen intézendő háborúra nyílt, megfosztatott. Valamint a császárt legyőzte, úgy bizonyára a szultán fölött is diadalmaskodott volna. Isten bocsássa meg a császárnak, hogy míg önmagát tönkretette, a királyi felségnek, dicsőségét írigyelvén, a diadalt a kereszténység ellensége fölött, mintegy kezeiből ragadta ki!»*
A pápai legátus junius 1-én kelt jelentésében Erdődi Tamás előadását szóról-szóra közli. (THEINER: Monumenta Hungariam Sacram illustrantia. II. 521.)
Mátyás csakugyan őszintén óhajtotta a békét és nagy áldozatok árán is hajlandó volt megkötni. Erre leginkább az késztette, hogy fiának a kiengesztelt császárban támaszt szerezzen. Hajthatatlan szilárdságát most már Beatrix esdeklései és könnyei sem voltak képesek megingatni.
Erdődi Tamás, meggyőződvén arról, hogy ha János trónöröklését ellenezi, a királyt elhatározásától nem volna képes eltéríteni, de a saját állását és jövendőjét semmisítené meg: készséges eszközűl szolgált uralkodójának azon tevékenységében, melylyel János herczeget az ország rendei által utódjául elfogadtatni igyekezett; valamint a milánói udvarral folytatott tárgyalásokban is, melyeknek czélja vala Sforza Bianca herczegnő kezét az ifjú herczegnek megnyerni.*
A milánói követek jelentéseiből tudjuk, hogy Erdődi Tamás cancellár mindkét irányban az actió egyik legkiválóbb tényezője volt.
Egy pillanatra sem zavarodott meg az a benső viszony, mely a király és titkára között fönnállott, és melynek maga Mátyás méltó emléket emelt, mikor az Erdődi Bakóczok részére harmincz év előtt történt czímer-adományozás megújítása alkalmából, így nyilatkozik Tamás püspök felől: «Hűségét, ragaszkodását és buzgalmát kezdettől fogva tapasztaltuk; mióta pedig titkainkba avattuk, tanácsunkba meghívtuk és a legfontosabb ügyeket bíztuk rá, még inkább meggyőződtünk arról, hogy kiváló bölcsességgel párosult hűsége (fidelitas cum summa sapientia conjuncta) és szolgálata mind személyünknek mind országunknak legnagyobb hasznára válik.»*
Az 1489 január 6-ikán kelt királyi oklevél. Századok i. h.
13. ERDŐDI TAMÁS CZÍMERE.
Mikor, 1490 január havában, Mátyás utolszor utazzon Budáról, Bécsbe, Erdődi Tamás azon kitüntetésben részesűlt, hogy püspöki székhelyén vendégűl fogadhatta uralkodóját. Ő maga néhány nappal előbb ment oda, hogy fogadtatásra az intézkedéseket megtegye.*
Costabili 1490 január 14-ikén Ferrárába írt levele (Diplom. Emlékek. IV. 419.)
Innen az osztrák fővárosba kísérte a királyt. A cancellár diplomatiai küldetésekben távol levén, a politikai ügyek szálai egészen az ő kezeiben összpontosúltak. Állásának jelentőségét növelte azon körülmény, hogy Mátyás, súlyosbodó köszvénybaja miatt, az idegenekkel való érintkezéstől gyakran tartózkodni volt kénytelen.
Virágvasárnapján ott volt ő is a király oldala mellett, Szent István domjában. Majd néhány óra múlva, Mátyás szélhűdés érvén, tanúja volt a halállal való kínos vívódásának és azon megindító jeleneteknek, mikor megtört szemeit fiára, róla pedig a királynéra és jelenlevő híveire vetvén, utolsó óhajtását a kór által lezárt ajkai néma ékesszólásával ajánlotta figyelmökbe.
* * *
A galgóczi családi levéltárban őrzött (Botka Tivadar által, a fentebb idézett értekezése kapcsán közzétett) régi genealogiai tábla élén Bálint áll, három fiával: Jánossal, Ferenczczel és Balázszsal. De az oklevelekben Bálint, János és Balázsnak nyomát nem találjuk. A család történetét illető oklevelek legrégibbje az 1459-ik évi czímer-adományozó irat, Ferenczet, ennek fiát Bálint prepostot és ennek három testvérét: Miklóst, Tamást és Jánost nevezi meg. Habár a testvér (frater, soror) kifejezés a régi iratokban gyakran unokatestvért, vagy még távolabb álló vérrokont is jelent: alig lehet kétség, hogy ott Bakolcz Ferencz négy fiáról van szó. Ellenkezőleg, ha egyikök más apától származott volna, az oklevél ezt is bizonyára megnevezi. De (mint fentebb érintettük) nincs megnevezve az ötödik testvér Ferencz, ki 1482-ben váczi kanonok, néhány évvel utóbb budai prepost, majd kir. titkár és győri püspök lett. Megmagyarázhatatlan az, hogy Zápolyai István, mikor (1493) oklevelet állít ki, melyben magát kötelezi, hogy a korona-őri tisztben, Tamás püspök halála esetére, Ferenczet fogja társul elfogadni, – Ferenczet Tamás püspök unokaöccsének (nepos) és Tamást Ferencz nagybátyjának (patruvlis) nevezi. (Az 1493 november 1-én kiállított oklevél Galgóczon.) Ellenben Tamás bíbornok 1502 deczember 25-ikén a velenczei dogéhoz írt levelében, Ferenczet világosan «édes testvéré»-nek (frater germanus) mondja. (Marino Sanudo naplójában.)
Az oklevelekben több «nőtestvére» (soror) említtetik. De ezek részben testvéreinek leányai. Valószínűleg csak két nővére volt. Az egyik (kinek nevét nem ismerjük) Kanczaler Angelus budai polgárral lépett házasságra. (Egy 1506 február 11-iki oklevélben Kanczaler Angelus két fia «fratres nepotes Cardinalis» mondatnak.) A másik, Katalin, Vértesy Ferencznek volt neje.
Fitestvérei közől János korán (1489 előtt) húnyt el; két fia volt: János, ki zágrábi püspök lett, és Tóbiás, ki 1492-ben a krakói főiskolán tanult, és nemsokára azután meghalt. A második testvérnek Miklósnak három fia volt: Bálint, Pál és Péter; az előbbiek gyermektelenül múlt ki, az utolsó az Erdődy-család törzsatyja.
Az újabb történetírók Bakócz Tamás születési helyének meghatározásában nincsenek mind egy véleményben. Némelyek a Verőcze-megyei Erdődből származtatják. Azonban a vitás kérdést végérvényesen eldönti Mátyás király 1459-ik évi czímeradományozó oklevele, melynek czímezése így hangzik: «Vobis domino Valentino nato Francisci Bakolcz dicti de Erdewd ville Comitatus Zahtmariensis». (Századok. 1875. évf. 554. l.) Paczek Béla erdődi jegyző úr, e sorok írójához intézett levelében, azon érdekes tényt közli, hogy «az ötvenes években az erdődi vár körűl játszó gyermekek a vár egyik régi falában, egy üregben, régi iratokat találtak. Ezek között egy levél is volt, melyben Martinus Horváth szatmári tanár, latin nyelven azt írja Bakacs Jánosnak a Drágfi vinczellérjének, hogy fia Tamás igen szorgalmasan tanúl, s ennélfogva tanácsolja neki, hogy őt a szünidőre ne vigye haza, nehogy tanulmányaiban hátramaradjon». (Igen örvendetes volna, ha ezen okiratoknak nyomára lehetne jönni.) A nevezett jegyző úr megemlíti azt is, hogy Erdődi szőllőhegyei közül az egyik ma is Bakócz nevet visel; végre, hogy Erdőd vidékén, névszerint Rákos-Terebes községben, ma is vannak még Bakucz nevezetűek.
Erdődi Tamás testvéreinek egy része Szatmár megyétől, vagy várostól kölcsönözte előnevét. A budai tanács 1482-ik évi oklevelében Szatmári Bakócz János és Szatmári Ferencz nevével találkozunk. Az egri püspökség 1493–94-ik évi számadásaiban «Magister Johannes de Zatmár fratuelis Reverendissimi» fordúl elő. Erdődi Tamásnak a krakkói egyetemen tanuló unokaöcscsei szintén Szatmári névvel jegyezték magokat a magyar társház anyakönyvébe. És mikor Erdődi Tamás öcscse Ferencz 1497-ben győri püspökké prćconisáltatik, a római bíbornoki consistorium jegyzőkönyvében Szatmári Ferencz nevet visel. Az Erdődi név, már Tamás életében, nemzetségi névvé lett, melyhez az általa vezetett váraktól kölcsönzött előnevek csatoltattak. Unokatestvérei közől az egyik (1513) Monyorókeréki Erdődi Péternek, egy másik (1512) Monoszlói Erdődi Bálintnak, egy harmadik (1502) Monoszlói Erdődi Bálintnak nevezi magát.
15. MINIATURE ERDŐDI TAMÁS ZÁGRÁBI MISEKÖNYVÉBEN.
