II.
II.
Tamás királyi cancellárrá neveztetik. Megáldja Ulászló és Beatrix színlelt házasságát. Házassági alkudozások a milánói udvarral.
A két trónkövetelő részéről fenyegető veszélyekkel szemben, Ulászló legelőkelőbb hívei: az egri, váradi és győri püspökök, Báthori István és Drágfi Bertalan véd- és daczszövetségre léptek Corvin Jánossal és az ehez ragaszkodó pécsi püspökkel s Ráskai Balázszsal, hogy így őket szorosan az új uralkodóhoz csatolják. Egyúttal Ulászló ígéretet tett Beatrixnak, hogy a koronázás után megtartják az ünnepélyes egybekelést.
September 18-ik napján történt meg a koronázás. A következő napokban Ulászló az országos és udvari méltóságok betöltése iránt intézkedett.
János, váradi püspök, ekkor kijelenté, hogy egyházi és világi méltóságairól lemondván, a Szent-Ferencz-rend egyik kolostorába vonúl vissza. Elhatározásában a király kérései nem bírták megingatni. A cancellária tisztet Erdődi Tamás nyerte el, ki ettől fogva az ország kormányának vezetését egészen magához ragadta.
Erős uralkodók hajlékony eszközöket keresnek; gyengék szilárd támaszokra szorúlnak. Az államférfiak sorában ritkábban találkoznak a támaszok, mint az eszközök; de legritkábban olyanok, kik mindkét szerepre egyenlően vannak képesítve. Ilyen volt Bakócz. A mily önmegtagadással szolgált Mátyásnak, olyan önérzettel uralkodott Ulászló fölött.
Nagy előnyéűl szolgált a prestige, mely őt mint a nagy király bizalmas tanácsosát, titkainak letéteményesét környezte. E mellett széles látkörének és éles elméjének jelességhez járult feltünő leleményessége, mely a legbonyolúltabb helyzetek igényeinek kielégítésére, nehézségeinek elhárítására mindig talált módot. Igaz, feladatát lényegesen megkönnyítette az, hogy nem válogatott az eszközökben, nem hallgatott a lelkiismeret aggályaira, nem gondolt a világ ítéletével.
Ezt csakhamar alkalma nyílt bebizonyítania. Mikor ugyanis Beatrix, a koronázás után, a királyi ígéret teljesítését türelmetlenűl sürgeté; a cancellár nem habozott uralkodóját a színlelés ösvényén tovább vezetni, az egyházi szertartások profanálásától sem riadván vissza.
A király értésére adta a királynénak, hogy kész megkötni a házasságot, de fontos okok követelik, hogy a szertartás titokban hajtassék végre. Beatrix örömteljes elragadtatásában a fölött, hogy czélt ér, nem vette észre a kelepczét. Beleegyezett abba, hogy lakásán, nehány megbízható ember előtt, történjék frigyök megáldása.
Ulászló ekkor összehívta bizalmas tanácsosait Ünnepélyes óvás alakjában kinyilatkoztatta előttök, hogy nincs szándékában feleségül venni a királynét; és a házassági ígéretet, melylyel, a helyzet kényszerűsége előtt meghajolva, magát leköti, előre érvénytelennek jelenti ki.
Ezen előzmények után, october 4-én megjelent Beatrix palotájában, úgy mintha látogatására jönne. Az egri és győri püspökök, Báthori István, Kinizsi Pál és Schellenberg, a csehországi cancellár, kísérték. A királyné, udvari emberei és a nápolyi követek által környezve, fogadta.
A kölcsönös üdvözlés és rövid társalgás után, a királyné és a király, a győri püspökkel, a terem egyik szögletébe vonúltak. A beavattak körűlvették őket, úgy hogy a többiek a történendőkről nem nyerhettek tudomást.
A püspök, összefogva Ulászló és Beatrix jobb kezét, a királyhoz ezt a kérdést intézte: «Felséged akarja-e az itt jelenlevő királyné ő felségét törvényes hitvesűl fogadni, a római egyház szertartása szerint?» «Igen» volt a válasz.
Azután a királynéhoz fordúlt: «Felséged akar-e az itt jelenlevő király ő felségének törvényes hitvese lenni, a római egyház rendelése szerint?» «Akarok» volt válasza.
Mire a főpap áldását adta a fejedelmi párra. Ulászló pedig megújította kérelmét, hogy «bizonyos akadály elhárításáig» a történtek maradjanak titokban. És elbúcsuzván palotájába tért vissza.*
Ezen eseményről több hivatalos okirat szól: Ulászló római ügyviselőjének 1492-ben szerkesztett emlékirata; Beatrixnak 1494-ben, a pápai legátusnak 1494 aug. 2-án Rómába küldött jelentéseik. (Az első a prágai káptalan könyvtárában és kiadva b. Roszner Ervin «Régi magyar házassági jog» czímű munkájában; a második és harmadik a velenczei szent Márk-könyvtárban.)
Beatrix a magyar király törvényes hitvesének tarthatta magát, és ki volt elégítve. Ulászló ellenben, előleges óvására és a brandenburgi Borbálával fennálló házassági szerződésére támaszkodva, megnyugtatva érezte magát az iránt, hogy a kötött frigyet bármikor feloldhatja. És ezért nem késett a milánói házassági terv valósítására a tárgyalásokat megindítani.
Treviglioi Maffeo, Ulászló megválasztásának napján, éles szavakkal fejezte ki a váradi és győri püspökök előtt felháborodását a fölött, hogy a királynak Beatrixxal való házassága is határozat gyanánt mondatott ki; egyúttal közlé velök, hogy mivel most már nincs mit keresnie Magyarországon, visszatér Milánóba.
A két főpap a helyzet nehézségeivel mentegetődzött, de egyszersmind úgy nyilatkozott, hogy az országgyűlés határozata Ulászló házasságát Biancával nem fogja megakadályozni. Arra kérték tehát, hogy távozását halassza el.
A követ úgy gondolkodott, hogy azok irányában, kik «egyszer már rászedték» joga van bizalmatlannak lennie; de mivel más részről belátta, hogy nem állana érdekökben ok nélkül tartóztatni őt, és tudta azt is, hogy Beatrix az országban népszerűtlen; arra határozta el magát, hogy Budáról távozik ugyan, de Pécsváradon, Sforza Ascanio bíbornok apátságában, egy időre megállapodik.*
A milánói követ 1490 julius 31-iki jelentés.
Ott soká kellett veszteglenie. Végre october elején üzenetet kapott, hogy rögtön, álruhában és titkon Budára siessen. A mint pedig megérkezett, éjnek idején vezették a királyi palotába. Ulászló, két cancellárjának jelenlétében fogadta, és közlé vele, hogy elhatározta Bianca kezét kérni meg; a részletek megbeszélése végett a cancellárokhoz utasítá.
A «részletek» sorában a jegyajándék foglalta el a főhelyet. A cancellárok háromszázezer aranyat igényeltek, tehát kétszer annyit, a mennyi Corvin János részére volt kikötve; uralkodójuk «nemesebb származására és előnyösebb külsejére» utaltak.
Erre az olasz diplomata azt válaszolta, hogy másfélszázezerrel a leghatalmasabb uralkodó is megelégedhetik, és hogy a Corvin Jánossal létrejött szerződés föltételeinek megállapításánál is Mátyás király «nagyságát» tartotta szem előtt a milánói udvar.
A cancellárok nem engedtek, és arra kérték Maffeot, menjen Milánóba, személyesen előterjesztendő az ügyek állását. Egyszersmind megjegyezték, hogy az ország belső békességének helyreállításáig «jó szóval kell tartaniok» Beatrixot, minélfogva szükséges, hogy a milánói tárgyalások titokban maradjanak.
Maffeo teljesítette óhajtásukat és Milánóba utazott. A herczegi ház – 1490 december elején tartott beható tanácskozások után – abban állapodott meg, hogy Bianca kezét Ulászló királynak örömmel felajánlja, és a Corvin János részére biztosított jegyajándék összegét ötvenezer arany forinttal megtoldja. A győri püspöknek pedig, eddig jó szolgálataiért köszönetet mondván, ezüst asztali készlettel kedveskedett, azon ígéret mellett, hogy a bíbor kieszközlése végett lépések fognak tétetni.*
A milánói követ egy dátum nélküli jelentése; a milánoi herczegnek 1490 december 3-kán Sforza bíbornokhoz írt levele; Maffeonak 1490 november 30- és 1491 márczius 25-én a győri püspökhöz írt levelei.
A válasz Magyarországból soká késett. Csak több hónap múlva jelentette Erdődi Tamás, hogy uralkodja harmadfélszázezer arany forintnál kisebb összeggel nem elégedhetik meg. A mi a saját személyét illeti, – úgy mond – «a herczeg jó indulatánál egyebet nem kíván. A bíbort most nem keresi; ha ideje eljön és a herczeg őt támogatására méltatja, azt jó szolgálataival ki fogja érdemelni.»*
A győri püspök levele Maffeohoz. 1491 ápril 29-ikén.
Milánóban ragaszkodtak a korábbi határozathoz; sőt azt kívánták, hogy a kétszázezer arany jegyajándékba Bianca kelengyéje, negyvenezer arany értékben, számíttassék be. Az ügy tisztába hozása végett Pistacchi Vincze, forli apát, küldetett Budára.
Ezt a győri püspök fogadta, ki az üzenet meghallgatása után, neheztelését fejezte ki a fölött, hogy a milánói udvar minduntalan változtatja határozatait, s ezzel őt is compromittálja, mit azon szolgálatok után, melyeket a herczegi háznak tett, valóban nem érdemel meg. Kifejtette, hogy a korábbi és a mostani házassági terv között nagy a különbség; Mátyás király törvénytelen fiát nem helyezhetni egy sorba a lengyel király első szülöttével, Magyar- és Csehország uralkodójával; ezért a legújabb ajánlatot nem meri előterjeszteni ő felségének, a ki észrevette, hogy ki akarják játszani, és most már másféle házassági tervekkel kezd foglalkozni.
A milánói ügynök azt válaszolta, hogy Milánó fejedelmei mindenkor nagy áldozatkészséget tanusítottak szövetségeseik iránt, minélfogva nem volna eszélyes eljárás, ötvenezer arany különbözet miatt nagyobb előnyöket áldozni föl; de nem is illendő, hogy uralkodókat pénzügyi tekintetek vezéreljenek a házasság-kötésnél.
Mind ennek nem volt hatása. A király és tanácsosai állhatatosak maradtak.
Az ügynök újabb jelentésére, Milánóból ismét tagadó válasz érkezett; de a forli apát, a titkos jegyek dechiffrirozásában újoncz lévén, kétszázezer helyett kétszázötvenezret olvasott, és örvendve értesítette Ulászlót, hogy kívánsága teljesíttetni fog, mit ez megnyugvással vett tudomásul.*
Pistacchi 1491 september 16- és 1492 julius 4-ikén Sforza Lajoshoz és ennek julius 23-ikán Sforza bíbornokhoz írt levele.
