III.
III.
Ünnepélyes bevonulása Rómába. Fogadtatása a pápa által. Magatartása Francziaország irányában. Levelezése XII. Lajos királylyal. Actiója a béke helyreállítása érdekében. Tárgyalásai Miksa követével, II. Julius pápa halála.
Ünnepélyes bevonulása feltűnést keltő eseménynyé vált. Ő ugyanis, költséget és fáradságot nem kimélvén, azon volt, hogy kíséretének számával és fényes fölszerelésével föltűnést keltsen.* Nemcsak a nemzeti és egyéni hiúság keresett ily módon kielégítést. Jól tudta, hogy a külsőségek, a látványosságok mély benyomást gyakorolnak a tömegekre. Ő tehát a hatalom és gazdagság, a pazar bőkezűség és ízléssel párosult fényűzés színében akarta magát bemutatni, hogy ilyképen is igazolja hivatottságát a pápai trónra, melyek birtokosaitól az olasz nép királyi pompa kifejtését, a művészek és iparosok foglalkoztatását igényelte.
A kíséret számáról eltérők a tudósítások. Leghitelesebbnek tarthatjuk azt, mely 1511 november 28-ikán Zengből Velenczébe jött, és 300 lovasról szól.
És valóban sikerűlt néki az elkényeztetett rómaiaknak szemkápráztató látványt nyújtani, melyet egy szemtanú következőleg ír le.
«Legelől jött negyven megterhelt öszvér, fehér és sárga sávos takaróik közepén a bíbornok czímerével: félig tört pajzson fél szarvas kék mezőben. Az egyformán fölszerelt öszvérek szép látványt nyújtottak. Következett a kíséret. Élén három fényes öltözetű lovas, szép török-brokát kelméből készült öltönyben, melynek jobb újja gazdagon volt himezve és gyöngyökkel kirakva; drága kövekkel, gyöngyökkel és arany himzésekkel diszített magyar fövegekkel; török lovaik szerszáma ezüsttel és himzésekkel ékeskedett. Utánok tizenhat szép lovas jött, kik közől hatan lándzsákra illesztett vörös-fehér zászlócskákat lobogtattak; kilenczen vállig leérő tollforgót viseltek fövegükön; díszes takarókkal borított ötven lovat vezettek kötőféken. Ezeket tizenöt lándzsás és nyolczvan más lovas követte, párosan. Posztó öltönyüket elől a zsinórdiszitések és a gombok majdnem egészen elborították; a jobb újjak arany himzésekkel és gyöngyökkel valának diszítve. Ezüst hüvelyű kardjuk, tőrük és handzsárjuk széles ezüst övről függött alá. Csizmáikon, melyeknek magyar divat szerint még száraik is ezüsttel voltak kivarrva, ezüst sarkantyút viseltek. A lovak gazdag, bár durván dolgozott, ezüst szerszámokkal voltak ellátva. Sok szép török, magyar és oláh lovat lehetett látni. A felsoroltakon kivűl, kik a leirt rendben jöttek, még sokan voltak.»*
A mantuai ügyviselő február 2-iki jelentése.
A menetnek a város kapujától, régi szokás szerint, egyenes úton, kellett volna lakására vonúlnia. De azon hírek után, melyek megelőzték, a pápa nem tudta leküzdeni kíváncsiságát; kívánatára a kíséret nagy része a Vatikán felé kerűlt, és a pápa ablakai alatt haladt el.
Két nap a hosszú út fáradalmainak kipihenésére szolgált. Január 30-dikára volt kitűzve az ünnepélyes fogadtatás, mely alkalommal a prímás azzal lepte meg Róma lakosságát, hogy még sokkal nagyobb fényt tudott kifejteni, mint első bevonulásakor.
A hajnali órákban, kíséretével együtt, a város kapuja (porta del popolo) elé ment ki; ott bevárta az üdvözlésére érkező bíbornokokat és udvari méltóságokat, kik között a pápa unokaöccse, Rovere Miklós herczeg is megjelent. Ezek által kísérve indúlt azután a néptömegek sorfalain keresztűl a vatikáni palota felé.
«Ezen bevonulás – írja egy szemtanú – oly pompás és fényes vala, hogy hozzá hasonlót évek óta nem láttak. A kíséret fényes ruházatának, a lovak díszes szerszámainak leirására nem vállalkozhatom; hogy ezt tehessem, száz szemre lett volna szükségem; mert a ló körmétől a lovas fejének tetejéig minden diszítményekkel volt borítva. Mégis megkísérlem nehány öltözet és ékesség leirását. Legelöl, igen gazdagon öltözött főrangú urak jöttek, mint mondják a bíbornok és a magyar király rokonai. Magyaros ruháik aranybrokát és különböző színű selyem szövetekből készültek; némelyek fehér róka, nyest és czobolyprémmel voltak szegélyezve; a mellett és újjakat arany és ezüst diszítmények borították. Különféle, részben bizarr alakú fövegek voltak láthatók, mind drága kövekkel, gyöngyökkel és aranynyal gazdagon ékesítve. Többen arany nyaklánczot viseltek. Mindenki bámulta a nagy pompát. Leírhatatlan a gyönyörű paripák fényes fölszerelése; az ezüst szerszámok, a dúsan aranyozott ezüst kengyelvasak, zabolák, a lovak nyakáról lefüggő ezüst lánczok, ezekre illesztett aranyozott ezüst lemezek és egyéb díszítmények gazdagsága.»
A magyar kíséret után a bíbornokok következtek; legvégűl Erdődi Tamás, szép almasárga lovon, bíbornoki palástban, két bíbornok-társa között.
A pápai palotába érkezve, a szent-atya lakosztályában várta be, míg két bibornok által a consistorium terembe hivatott meg, hol II. Julius pápa, gazdag főpapi öltözetben, trónján űlve, a bíbornoki testület és udvara által környezve, fogadta; az előtte térdre boruló prímásnak előbb lábát, majd kezét és arczát nyújtotta csókra. Rövid ideig tartó nyájas beszélgetés után, a primás jelenlevő bíbornok-társait megölelte, és elfoglalta helyét az áldozár-bíbornok élén. Mire a magyar kíséret egyházi és előkelőbb világi tagjai bocsáttattak be; egymás után térdre borultak a pápa előtt, kinek czipőjét, illetőleg a rajta díszlő keresztet homlokukkal érintették és ájtatosan megcsókolták.*
Egyik tudósító a papi kíséret számát 40-re teszi. Egy másik öt püspökről és 25 papról szól. Mind a kettő hihetőleg túloz. Szó van a prímás rokonairól is, kik a kíséretben voltak.
Ezzel a fogadtatási szertartás véget ért. Az angyalvár ágyúinak dörgése, a pápai testőrség trombitáinak harsogása és a dobok pörgése közepett hagyta el Erdődi Tamás a Vatikánt, és a bíbornokok által kísérve lakására vonult.*
A mantuai és ferrarai ügyviselők által küldött tudósítások, 1512 február 2-ikáról keltezve.
A következő napokban látogatásokat tett a bíbornoki testület tagjainál; ezeknek valamint magának a szent-atyának is török lovakkal, ezüst kupákkal és más értékes ajándékokkal kedveskedet.*
Mantuából 1512 február 15-ikén Hippolyt bíbornokhoz küldött tudósítás és a ferrarai ügyviselőnek martius 25-iki jelentése.
Ugyanekkor haladék nélkül megkezdé politikai actióját.
Azzal az elhatározással jött az örök városba, hogy a harczias, hódító pápával szemben mint a béke angyala fog föllépni. A keresztény fejedelmek kibékítésére czélzó törekvést tüzték ki föladatául a saját uralkodójától, a lengyel királytól és a császártól nyert megbízások.* Emellett ő maga is az egyetemes béke helyreállításának és a törökök ellen intézendő nagy hadi vállalatnak eszményei iránt, a hatalom után való versenyfutásában, nem vesztette el a fogékonyságot. De egyéni ambitiójának kielégítésére is alkalmas eszköznek látszott: az uralkodókat, a szentszékkel és egymás között, kibékítve, lekötelezni. Egyszersmind alaposan következtetheté, hogy a bíbornoki testület, II. Julius mozgalmas, nyugtalan pályájának bevégzése után, olyan utódot fog keresni, ki a béke áldásait biztosíthatja az egyháznak.
A II. Ulászlótól kapott ily értelmi megbízatásról szól Pasqualigo 1512 febr. 2-ikán kelt jelentésében. A lengyel királynak Erdődi Tamáshoz 1511 őszén és 1512 junius 15-ikén írt levelei. Acta Tomiciana I. 13., II. 100, 107, 115, 193. A császár üzenetéről föntebb emlékeztünk meg.
II. JULIUS PÁPA.*
Rafael festménye után. Eredetije a Pitti-palotában Flórenczben.
II. Julius és X. Leó pápa arcképei Rafael szebb olajfestményei közé tartoznak. Eredetijei Flórenczben a Pitti palotában őriztetnek.
Álláspontját és czélzatait már megérkezése előtt egész határozottsággal jelezte.
Azon öt bibornok közől, kik a pisai zsinatot kihirdették, a pápa négyet azonnal megfosztott a bíbortól és kiközösítéssel sújtott; de az egyik, San-Severino bíbornok iránt, mert a franczia király előtt nagy tekintélyben állott és így szükség esetén közbenjáróul volt használható, elnézést tanusított. Az 1512-ik év elején úgy alakultak a viszonyok, hogy kiméletre nem volt többé szükség.
A pisai zsinat 1511 november 5-dikén megnyittatott. A jelenlevő főpapok csekély száma – összesen csak huszonketten voltak! – és azon körűlmény hogy a franczia királyon kivűl egy uralkodó sem küldött követet; kétségtelenné tevé, hogy hatásra és eredményre nem számíthat. Majd Pisa lakossága is ellenséges állást foglalt el a zsinat iránt, mely kénytelen volt üléseit a franczia uralom alatt álló Milánóba helyezni át. Míg ekként II. Julius az egyházi téren diadalát biztosítva látta, arra is számíthatott, hogy fegyverei hatalmával súlyos csapást mérhet a francziákra. Ugyanis az egyesült pápai és spanyol seregek, miután a ferrárai herczeg számos erősségét megvívták, ostrom alá vették az elpártolt Bolognát, melynek meghódolása napról napra várható volt.
A pápa ezen időpontot választott arra, hogy a franczia király barátja, San-Severino bíbornok ellen az egyház büntetéseit alkalmazza. Kijelentette, hogy a legközelebbi consistoriumban végre fogják hajtani letételét.
Erdődi Tamás, amint erről, Anconába érkezve, tudomást nyert, nem titkolta, hogy a pápa eljárását kénytelennek tartja, és kijelentette, hogy azon consistoriumban nem akar jelen lenni. Ezért Rómába érkezését késleltette, és több napon át Spoletoban vesztegelt.*
A ferrárai herczeg római ügyviselőjének 1512 január 23- és 24-ikén Hippolyt bíbornokhoz írt levelei.
Azonban a pápa súlyt helyezett arra, hogy ő a letétel szertartásának tanúja legyen, és így a franczia király elleni engesztelhetetlen érzület ezen nyilatkozatát, Magyar- és Lengyelország részéről szentesíteni látszassék. A consistorium megtartását addig halasztotta, míg Erdői Tamás megérkezett, és az ő ünnepélyes fogadtatását is ugyan azon űlésre tűzte ki.
Csakhogy a magyar prímás nem engedte magát elhatározásában megtántoríttatni. A pápai szertartó-mester által, ki vele a fogadtatás részleteit megbeszélte, tudomására hozta a szent-atyának, hogy a letétel szertartásán nem fog megjelenni, és csak bevégzése után lép a consistoriumba.*
Fabrianónak, a ferrárai herczeg római ügyviselőjének 1512 január 31-ik jelentése.
Habár ily módon távolmaradása a letétel szertartásától, a tüntetés jellemét vette föl, a pápa kénytelen volt megnyugodni; mert azon előnyt, melyet a nagytekintélyű magyar főpap a latérani zsinaton való részvételével a szent-széknek biztosított, koczkára tenni nem akarta.
További magatartásával is Erdődi Tamás folytonosan hirdette, hogy a pápa politikájával nem ért egyet. A bíbornoki testület tagjai közől, egy franczia főpappal, Guibé Róbert nantesi érsekkel lépett legbensőbb összeköttetésbe. A ferrarai herczeg ügynökével, Fabrianoval is sűrűn és bizalmasan érintkezett; ismételten hangoztatva ragaszkodását a kiközösített herczegi házhoz; de egyúttal közeledésre és engedékenységre intette a herczeget, kit «Isten szerelmére» kért, hogy ha másként nem lehet, akár területe felerészének föláldozásával is, nehogy az egész veszendőbe menjen, béküljön ki a pápával; hisz később ismét mindent visszaszerezhet utódja alatt; figyelmeztette, hogy nem helyes föltétlenül bíznia a franczia királyban, kiben már többen csalódtak.*
Fabriano 1512 február 22- és martius 4-iki jelentései.
Másfelől minden alkalmat fölhasznált, hogy a pápa előtt a béke érdekében emelje szavát; bár a fogadtatás melyben előterjesztései részesültek, csakhamar meggyőzte arról, hogy igyekezetei sikerre nem számíthatnak.*
Fabriano 1512 február 1-én kelt levele, mely a magyar prímással folytatott társalgásáról részletes tudósítást tartalmaz.
De február első napjaiban a pápa tudósítást kapott reményei meghiusulásáról. A franczia hadak hős vezére, Gaston de Foix, fölmentette Bolognát, és az ostromló sereget visszavonulásra kényszerítette. A pápa lehangoltságát, hadvezérei és szövetségesei iránt nyilatkozó ingerűltségét a prímás nem mulasztotta el kizsákmányolni; majdnem naponkint megjelent nála és tárgyalásokat folytatott vele.* Martius 5-dikén a nantesi bíbornok-érsekkel, a spanyol király és a velenczei köztársaság követeivel együtt, a Vatikánba hivatott. A pápa közölte velök föltételeit, melyek alatt a franczia királylyal békét kötni hajlandó; úgy mint: a pisai zsinat oszlattassék föl, a franczia hadak vonúljanak ki Olaszországból, Bologna és Ferrára adassék át a szent-széknek. A két diplomata, mert a háború folytatását óhajtotta, helyeselé ezen igényeket. Ellenben a két bíbornok határozottan kijelenté, hogy XII. Lajos semmi esetre sem fogja föláldozni hű szövetségesét, a ferrárai herczeget, és Bologna városát, mely pártfogása alá adta szavát. Szavuk hatástalanúl hangzott el.*
Velencze római követének, Foscarinak február 10- és a ferrárai Fabrianónak február 28-iki jelentései.
A mantuai őrgróf római ügyviselőjének 1512 martius 6-iki jelentése.
Míg a szent-szék által Francziaország irányában követendő politika tekintetében, II. Julius nem hallgatta meg Erdődi Tamás tanácsait: készséggel karolta föl az ő javaslatait, melyek a szent-szék és a császár között a jó viszony helyreállítására czéloztak; sőt elfogadta azon ajánlatát is, hogy Beriszló Péter – ekkor már veszprémi püspök – menjen Németországba, és vigye meg a császárnak a pápa békeföltételeit.*
A mantuai őrgróf római ügynökének 1512 martius 18- és 24-iki jelentései. A velenczei követ bizalmatlanságot táplált Beriszló iránt, és közölte aggodalmait a pápával. Ez azonban megnyugtatta. Beniszló – úgy mondá ő – az esztergomi érsek emberé és ennek már megváltoztak nézetei a francziaországi ügyekről.
Beriszló martius 24-dikén utazott el az örök városból. A következő napon a pápa tanácskozmányra hívta össze a bíbornokokat, és közölte velök a franczia udvarnál levő nuntius jelentéseit. Ezeknek beható megfontolása után, abban történt megállapodás, hogy mind a bíbornoki testület, mind külön az esztergomi és nantesi bíbornok-érsek, a franczia királyhoz leveleket fognak intézni, melyekben a pápa által előadott békeföltételek elfogadására, az ellenségeskedések beszüntetésére és biztosoknak Rómába küldésére kérik föl.*
A mantuai őrgróf római ügyviselőjének 1512 martius 25-iki jelentése.
Erdődi Tamás a XII. Lajoshoz írt levelében, Magyar- és Lengyelország királyának nevében szólott; azon óhajtásukat tolmácsolván, hogy a keresztény uralkodók között dúló háborúk mielőbb véget érjenek, és egyesült erővel a török ellen fordúljanak.*
Két levelet írt. Egyet még a consistorium előtt martius 11-ikén, egy másikat martius 28-ikán. Sem ezt, sem amazt nem bírjuk. Tartalmukat a franczia király válasza resumálja.
XII. Lajos sietett válaszolni. Hálát mond néki és uralkodójának, a keresztény világ békességének helyreállítására czélzó fáradozásaikért. Ha a pápa – úgy mond – őszintén fölkarolná a béke ügyét, ő szívesen megfeledkeznek a sérelmekről, melyeket tőle szenvedett; de a közlött békeföltételek hátterében ármány lappang, elfogadásuk Francziaországra gyalázatot és veszélyt hozna; ezért fölösleges béketárgyalásokat indítania meg és biztosait küldenie Rómába; mindazáltal, ha az esztergomi érsek őszinte és biztos béke létrehozására vezető útat tud találni, mire «jólelkűségénél fogva képesnek tartja»: mindig hajlandó azon útra lépni.*
A Bloisból 1512 ápril 8-ikán kelt levél Acta Tomiciana. II. 67.
És a helyett, hogy az ellenségeskedéseket beszüntetné, olaszországi serege nagy erélylyel folytatta a hadi műveleteket. Gaston de Foix april 9-dikén ostrom alá vette Ravennát, és a fölmentésére jövő pápai hadat két nap múlva véres ütközetben megsemmisítette.
Ezen esemény híre nagy rémületet idézett elő Rómában; annál inkább, mert egyidejűleg tudósítás jött, hogy a francziák egyenesen az örök város ellen nyomúlnak, és senki sem reméllette, hogy fel lehessen őket tartóztatni. Hippolyt bíbornok már fölkérte a franczia tábornokokat, hogy, Róma elfoglalása után, a magyar prímást oltalmuk alá vegyék.*
Erdődi Tamás, Fabriano útján köszönetet mond gondoskodásáért.
A pápa első pillanatban arra gondolt, hogy Nápolyba menekül. De csüggedést nem ismerő erős lelkében csakhamar ismét új reménység ébredett, a mint értésére esett, hogy a ravennai ütközetben a francziák szintén súlyos veszteséget szenvedtek és hadvezérök elesett. Seregének újjászervezését indította meg, és szövetségeseit arra ösztönözte, hogy a háború színhelyét franczia terűletre vigyék át.
Egyidejűleg a korábban megindított békealkudozásokat folytatva, a megállapított föltételeket módosította ugyan, de lényeges engedményeket nem tett. Bologna visszaadását most is követelte; a ferrárai herczegséget pedig csak oly módon volt hajlandó az Eszték kezei között meghagyni, hogy azok a szent-széknek évi adót fizessenek, s a terület egy részét átengedjék; végül a szakadár bíbornokoknak méltóságukba visszahelyezését a bíbornoki collégium ítéletétől tette függővé.
Ezen megállapodásoknak közlése a franczia királylyal, ismét az esztergomi és nantesi bíbornok-érseknek föladata volt. Küldöttük május 3-dikán érkezett Bloisba.*
A prímás küldötte Génuában megbetegedvén, az ő levelét is a nantesi érsek embere vitte. (Bloisból a florenczi követ május 2- és a császári követ május 4-iki jelentése.)
XII. Lajos a hozzájok intézett válasz-iratban hangsúlyozza, hogy írtózik a keresztény vér ontásától, és hő óhajtása a hitetlenek ellen harczolhatni; nem vonakodik a vele közlött föltételek alapján tárgyalást indítani meg, és e végett egy franczia főpapot fog küldeni Rómába.
Bologna visszaadásától sem idegenkedett; csak azt kívánta, hogy a béke föltételeinek végleges megállapításáig, a mikor a város polgárai és szabadságai kellő biztosítékokat nyerhetnek, a város ideiglenesen «semleges kézbe» josson; és épen Magyarország prímását találta alkalmasnak azon feladatra, hogy átvegye ama fontos hely kormányát.*
Rómából a ferrarai ügyviselő május 14- és a mantuai ügyviselő május 15-iki jelentései. Bloisból a császári követ május 19- és a florenczia követ május 14-iki jelentései.
Időközben a pápa és a svájczi cantonok, úgy szintén a velenczei köztársaság és a császár között folyamatban lévő alkudozások kedvező eredményre vezetvén, a szent-szék helyzete mind előnyösebb alakulást nyert. Ennek következtében a pápa most már kevésbbé mutatkozott hajlandónak kibékülni a franczia királylyal. Magatartása mélyen elkedvetlenítette Erdődi Tamást, úgy hogy bizalmas körben heves kifakadások jöttek ajkaira. «A szent-atya tönkre teszi az egyházat», mondá egy alkalommal a ferrarai ügyviselőnek.* És kétségbeesvén törekvései sikerében, fölkérte uralkodóját, hogy hívja haza. Ulászló azonnal teljesítette ezen óhajtását, és írt a pápának; de egy-két nappal utóbb a császártól levelet kapott, melyben elismerését fejezvén ki a prímás római tevékenysége fölött, az ő Rómában való maradását szükségesnek mondja. Mire a király fölkérte Erdődi Tamást, hogy ha a keresztény hatalmak kibékítésére még lehet némi reménysége, halaszsza el visszatérését.*
Fabriano május 8-iki jelentése.
Pasqualigo 1512 junius 3-iki jelentése Budáról. Fabriano még junius 10-ikén is azt írja Rómából, hogy Erdődi Tamás vissza fog térni Magyarországba, csak Benizló visszaérkeztét várja. – Ellenben egy magyar tanácsos ekkor tájt azt írja Budáról Lengyelországba, hogy Erdődi Tamás, habár visszatéréséről beszél, el van határozva Rómában maradni, ott bevárni a pápaválasztást; ezért magyar kíséretét elbocsátotta és olaszokat fogadott szolgálatába. (Dátum és névnélküli levél. Acta Tomiciana. II. 300.)
Csakugyan Rómában maradt. És míg a lateráni egyetemes zsinat előkészítésében – mint «az egyház és a római udvar reformja» tárgyában kiküldött bizottság tagja* – valamint a zsinat május 10-dikén történt megnyitása után, annak tárgyalásaiban élénk részt vett: politikai téren sem szünetelt munkássága.
A mantuai őrgróf római ügynökének 1512 martius 16-iki jelentése.
A majus 24-iki consistoriumban indítványoztatván, hogy a Ravennánál fogságba esett Medici János bíbornok szabadon bocsátására, a franczia király, egyházi bűntetésekkel való fenyegetések mellett, szóllíttassék föl: ezen rideg eljárást ellenezte, és azt javasolta, hogy a pápa atyai hangon írandó levélben fordúljon hozzá. Ekkor a többség nem pártolta őt, és az intő-irat kibocsátása határoztatott el. A következő consistoriumban sikerűlt ugyan a végzés megváltoztatását keresztűl vinnie; de nem volt képes megakadályozni azon határozatot, hogy a franczia király Rómába küldendő követének előterjesztései meg ne hallgattassanak.*
Fabriano május 24- és 20-iki jelentése, és a mantuai ügyviselő junius 4-iki jelentése.
Az engesztelékenység és a mérséklet szavát nagy események némították el. Majus végén, tizenötezer svájczi vitéz a pápa segítéségre sietett. Tirolon keresztűl Olaszországba nyomúltak, és a milánói herczegséget hatalmukba ejtették. Ugyanakkor Genua maga rázta le a franczia uralom bilincsét. A franczia sereg, néhány várban őrséget hagyva, visszavonúlt hazájába.
A pápa Olaszország szabadítója gyanánt ünnepeltetett. És a kedvező helyzetet kihasználván, az egyházi államot oly hatalomra emelhette, a milyennek még nem bírt.
A Romagnát és Bolognát kardcsapás nélkül visszafoglalta. Parma és Piacenza területét, mely ekkorig a milanói herczegséghez tartozott, elfoglalta. A ferrárai herczeg személyesen megjelent előtte, hogy meghódolván, az egyházi átok alól feloldoztatását kieszközölje.
Erdődi Tamás ily körűlmények között tétlenségre volt kárhoztatva. Csak az (1512) év vége felé lép ismét előtérbe, mikor Lang Máté bíbornok, mint Miksa császár követe Rómába érkezett, hogy uralkodójának a pápa vezérlete alatt álló szövetséghez csatlakozása iránt egyességet kössön. A pápa az esztergomi bíbornok-érseket, három más bíbornokkal, bízta meg, hogy az ő nevében a tárgyalásokat vezesse.*
A mantuai ügyviselő 1512 november 19-iki jelentése.
Ezek rövid idő alatt mind két részre nézve kielégítő eredményre vezettek. A császár kijelentette, hogy a pisai zsinat végzéseit érvénytelennek tekinti, és a laterani zsinat határozatainak aláveti magát. A pápa viszont megegyezett abban, hogy a milánói herczegséget Sforza Miksa, mint császári hűbért bírja; és igérte, hogy a velenczei köztársaságtól Verona és Vincenza átadását a császár részére ki fogja eszközölni.
A pápa kérésekkel és fenyegetésekkel igyekezett Velenczét rávenni, hogy a császár követeléseit teljesítse. A signoria ellenben minden eszközt fölhasznált, a magyar prímás támogatását is igénybe vette, hogy a súlyos áldozatokat elhárítsa.* Azonban a pápa hajthatatlannak mutatta magát, és új szövetségese kedvéért kész volt a régivel szakítani. Ezzel Velenczét arra kényszerítette, hogy ellenségéhez, a franczia királyhoz közeledjék, és vele alkudozásba bocsátkozzék.
A signoria 1512 november 26-ikán utasítja római követét, hogy főleg az esztergomi és yorki bíbornok-érsekekre támaszkodjék. A követ deczember 19-ikén javasolja, hogy a signoria a két bíbornoknak ajándékokkal kedveskedjék. A signoria 1513 január 8-ikán római követe által köszönetet mond Erdődi Tamásnak fáradozásaiért.
A magyar prímás pedig ismét készületeket tett, hogy Rómát elhagyja.*
A lengyel király 1513 január 20-ikán írja Erdődi Tamásnak, hogy örömmel értesűlt elhatározásáról, hogy hazatér; kéri siessen, mert Ulászlónak nagy szüksége van rá. Acta Tomiciana I. 155.
Ekkor, január utolsó napjaiban, a pápa megbetegedett. Erős lázak támadták meg szervezetét. Soká daczolt a kór hatalmával, és ágyából nem szűnt meg az egyházi és politikai ügyeket intézni. Mikor pedig a halál közeledését érezte, hősies önmegadással nézett elébe. A gyászszertartások részletei iránt intézkedett. Gondoskodni kívánt arról, hogy méltó utód foglalja el helyét. Megújította a régi időktől fogva fönnálló egyházi törvényeket, melyek súlyos büntetéseket szabnak azokra, kik a pápa választásnál szavazatukat netán áruba bocsátanák. Ismételten intette a bíbornokokat, hogy lelkiismeretesen járjanak el, és egyedűl az egyház érdekét tartsák szem előtt. Az iránt, hogy kit óhajtana utódjáúl, nem nyilatkozott.
A diplomatiai körökben elterjedt hírek szerint, csak arra kérte volna föl a bíbornokokat, hogy ne válaszszák meg a magyar prímást;* kétségkivűl attól tartott, hogy az ő politikáját föladva, Velenczével és Francziaországgal kibékülne.
A velenczei követ Rómából 1513 martius 1-én írja: «Si dice, papa Julio ha ditto a li Cardinali, non fazino per niun modo el Cardinal Strigonia in suo loco.» A levél kivonata Marino Sanudo naplójában.
