III.
III.
Ulászló király végső napjai és halála. II. Lajos trónralépése. Erdődi Tamás helyzete az új viszonyok között. Viszályai Beriszló Péterrel és Brandenburgi Györgygyel. Csatlakozása a Zápolyai-párthoz. Pozsonyi tartózkodása.
Erdődi Tamás ekkor, biztosságban látván uralkodóját, készületeket tett, hogy Rómába utazzék. Szándéka volt Velenczében megállapodni, hogy itt – a pozsonyi és bécsi határozatok szellemében – a köztársaság és a császár között létrehozza a kibékülést, melyet a török ellen tervezett nagy hadjárat egyik föltétele és előzménye gyanánt tekintettek.*
Velencze magyarországi követének 1515 julius 30., augustus 14-, 24-, 25-diki jelentései.
Azonban szándékát nem valósította meg. A király köszvénybaja annyira súlyosbodott, ereje oly feltünően hanyatlott, hogy a katasztrófának rövid idő alatt bekövetkezését előre lehetett látni. Szíve sugallotta, hogy uralkodójának, ki kezdettől fogva, negyedszázadon keresztűl, egy pillanatig sem ingadozó ragaszkodással és bizalommal viseltetett iránta, végső napjait jelenlétével könnyítse; egyszersmind érdeke követelte, hogy halála idején, a kiskorú utód trónra lépte alkalmával, az országban legyen, és a kormány szervezésére befolyást gyakoroljon.
Ulászló alig két hónappal élte túl a pozsonyi és bécsi találkozást. Az 1516-ik év február végén a köszvény megtámadta a szervezet nemesebb részeit; mire sorvasztó lázak állottak be. Közeledni érezvén halálát, martius 12-dikén reggel meggyónt, és Erdődi Tamás kezeiből vette az Úr testét. Mire teljes nyugalommal megtette végső intézkedéseit. Maga köré gyűjtvén a főurakat, melegen ajánlotta hűségökbe az országot és a trónörököst; intette őket, hogy ne engedjék meglazúlni a barátság és rokonság viszonyát, melyet a császárral kötött. Majd különösen Erdődi Tamáshoz, Bandenburgi György őrgrófhoz és Bornemisza Jánoshoz fordúlt, kiket arra kért, hogy a gyermek királynak viseljék gondját, mintegy őket rendelvén valóságos gyámoknak, a császár és a lengyel király mellett, kik csak a czímet voltak viselendők.* A prímásnak, legnagyobb bizalma jeléül, átadta a kulcsokat magánkincstárához, melynek legértékesebb részét az Anna királyné által Francziaországból hozott, harmadfélszázezer aranyra becsűlt ékszerek és asztali készletek képezték.
Igy fogták ezt föl az urak, miként a velenczei követ martius 24-iki jelentéséből látjuk.
A nap folyamán maga elé hívatta fiát, és intelmeket intézett hozzá; különösen arra figyelmeztette, hogy egész életében tanúsítson hódolatot az egyház iránt, s lelkiismeretesen teljesítse parancsait. Mire újból a körűlálló uraknak ajánlotta.
Az esti órákban az utolsó kenet szentségében részesítette a prímás. Majd csakhamar eszméletét vesztette. A következő napon (martius 14-ikén) esti hét órakor szűnt meg élni.*
Velencze magyarországi követének 1516 martius 13- és 24-ikén kelt jelentései.
A gyászszertartást Erdődi Tamás végezte. Királya tetemét Székesfehérvárra kísérte, és martius 19-ikén a káptalani egyház sírboltjában, örök nyugalma helyén, az egyház végső áldását adta rá. Majd visszatérvén a fővárosba, husvétvasárnapján (martius 23-ikán) ő mondotta az ünnepélyes misét, melyen II. Lajos először jelent meg királyi díszben.
Ezalatt a főrendek szent György napjára országgyűlést hirdettek, melyre a köznemességet fejenként hívták meg. A legfontosabb teendő vala: a király kiskorúsága alatt, az ország kormányának megállapítása.
Erdődi Tamás és vele mindazok, kik az 1515-ik évi szerződések létesülésére befolytak, azon voltak, hogy az elhúnyt király rendelkezéseit tiszteletben tartva, a rendek a császárt és a lengyel királyt ismerjék el II. Lajos gyámjaiul. Ha ezt keresztűl viszi, tényleg az ő kezeibe kerűl az ország kormánya, mivel a két uralkodó bizalmát teljes mértékben bírta.
44. II. LAJOS KIRÁLY ARCZKÉPE.*
II. Lajos király arczképe a Nemz. Múz. birtokában levő rézmetszetű példányról vétetett. Ez Wirix Jeromos műve, ki rajzoló rézmetsző volt, Amsterdamban, 1551-ben született.
De a Zápolyai János és Verbőczi István által vezérelt nemzeti párt, II. Ulászló intézkedései által nem tekintette kezeit megkötve, és nem volt hajlandó idegen fejedelmeknek befolyást engedni az ország ügyeire. Azt tűzte ki czélul, hogy a király kiskorúságának idejére, teljhatalmú kormányzó, milyen Hunyadi János volt, választassék. A párt jelöltje ezen tisztre természetesen nem volt más, mint maga Zápolyai János.*
A lengyel király utasítása követei részére. Acta Tomiciana. IV. 23.
Mindkét párt erősen felkészűlve és jól szervezve jelent meg a Rákoson. De épen ezért egyik sem tartotta az időpontot alkalmasnak a döntő mérközésre. A prímás és barátai nem erőszakolták a külföldi gyámok elismerését. A nemzeti párt nem tette meg az indítványt a kormányzó-választásra. Compromissum jött létre. Abban történt megállapodás, hogy a tíz esztendős királyt valóságos uralkodónak fogják tekinteni, és az ő nevében, sőt az ő személyes elnöklete alatt, országtanács fog kormányozni.
45. II. LAJOS KIRÁLY NÉV-ALÁÍRÁSA.
Ezen országtanács szervezetére nézve a nemzeti párt és a köznemesség legmerészebb álmai valósulásba mentek; mert az határoztatott, hogy az az országgyűlés által évenkint újra választandó tizenkét főrendű tanácsosból és tizenhat köznemes ülnökből fog állani, kiknek felerésze felváltva félesztendeig állandóan az udvarnál fog tartózkodni.
A főrendű tanácsosok sorába Erdődi Tamás is beválasztatott. De Ulászló királylyal sírba szállott az ő tekintélye és hatalma. Kétségtelenűl az ő sugalmazására történt, hogy a császár és a lengyel király, az 1517-ik év tavaszán tartott országgyűlésen, követeik által, igényt emeltek a gyámságra. Azonban nem ért czélt. Sőt egy év múltával, az 1518-ik évi szent-györgy-napi országgyűlésen, azon megaláztatás érte, hogy az újon alakított országtanácsban nem kapott helyet.*
A velenczei követ 1518 junius 6-iki jelentése.
Ugyanis ez időtájt a Zápolyai-párt ellenséges érzületét, melyet iránta régtől fogva táplált, még élesztette azon súrlódások által, melyek közte és a Zápolyai párthoz tartozó Beriszló Péter, horvátországi bán között keletkeztek.
Beriszló, régi előkelő bosnyákországi család sarja, ifjú korában Erdődi Tamás kegyeltjeihez tartozott, ennek pártfogása által korán a királyi titkár hivatalát nyerte el, és fontos diplomátiai küldetésekkel bízatott meg; egyebek között, 1511 őszén ő volt hivatva Rómában és több királyi udvarnál a magyar prímás pápává megválasztását előkészíteni. A következő évben veszprémi püspökké, majd Horvátország bánjává neveztetett ki. Ettől fogva egészen a déli részek megoltalmazása nagy föladatának szentelte magát, és többször diadalmas betöréseket intézett török területre. Hősi tetteit X. Leó pápa a szentelt kard megküldésével jutalmazta, és (1515) pénzt, ágyúkat, lőport, gabonát küldött néki. A prímás is tisztelettel adózott érdemeinek.*
Erről tanúskodik a prímásnak 1515 junius 22-ikén Beriszlóhoz írt levele Galgóczon.
46–48. ZÁPOLYAI JÁNOS, SZAKMÁRI GYÖRGY ÉS BÁTHORY ISTVÁN NÉV-ALÁÍRÁSA.
A jó viszony a két főpap között 1517-ben bomlott föl; mikor Erdődi Tamás lemondásával a zágrábi püspökség megüresedett. Beriszló természetszerüen azon volt, hogy ezen javadalmat elnyerje, minthogy az, fekvésénél és gazdag jövedelmeinél fogva, politikai és katonai hivatásának betöltését jelentékenyen megkönnyíthette volna. De a prímás nem volt hajlandó azt kezéből kibocsátani, és egy másik unokaöccsére, Erdődi Simonra ruházta.
Beriszló heves véralkattal, könnyen föllobbanó természettel bírt. Éles kifakadásokra, fenyegetésekre ragadtatta magát a prímás ellen, nemcsak magán körben, de a királyi tanácsban is. Izgalmas jelenetek folytak le a két ellenfél között.
Már oly fokra emelkedett az elkeseredés, hogy fegyverkezni kezdettek, és harczra szállani készültek egymás ellen.*
Beriszló Péter életrajza, mely néhány évtizeddel halála után iratott, ezen viszályokról sok részletet és több párbeszédet is tartalmaz. De határozottan pártirat jellemét tünteti fel, és elfogultsága szembetünő. E mellett több helyen már ismert tényekkel ellentétben áll, valamint a belső valószinűséget is nélkülözi. A szereplők szájába adott szavak és nyilatkozatok pedig – mikor nem fültanúk, közvetlenül a hallottak után jegyezték föl – mindig bizalmatlanságot keltenek. (Az életrajz közölve van VERANCSICS ANTAL munkái között. II. k., 221–81.) A két főpap fegyveres készülődéseiről jelentést tesz Bon Alajos velenczei követ 1518 julius második felében Budáról. Ezen viszályra világot vetnek Beriszló Péter levelei a pápához (1518 ápril 10- és 1519 september 5-ikén. Eredetijeik a vatikáni levéltárban.)
Ugyanakkor Erdődi Tamás az udvari párt vezérlő egyéniségeivel is feszűlt viszonyban állott. Szakmári György pécsi püspök és királyi cancellár hatalmának emelkedését féltékenyen és elégületlenűl nézte. Az udvar egyik leghatalmasabb emberének, György brandenburgi őrgrófnak neheztelését pedig azzal vonta magára Erdődi Tamás, hogy vele a Corvin János herczeg örökségéhez tartozó birtokjogok kérdésében összeütközésbe jött, és igényeinek érvényesítésére minden eszközt felhasznált.
A közöttök fenforgó perek sorában,* legnagyobb elkeseredéssel az folyt, melynek tárgyát Hunyadvára és uradalma képezte. Ugyanis a prímásnak, Kinizsi Páltól megszerzett zálogjoga érvényességét sem Corvin János, sem ennek özvegye, Frangepán Beatrix, nem akarták elismerni.
A slavoniai birtokok ügyében folyt perekről említést tesz Erdődi Tamás 1517 január 8-ikán György őrgrófhoz intézett levelében. (Müncheni állami levéltár.)
Hosszú per után, 1508 elején az erdélyi nyolczados törvényszék kimondotta az ítéletet, elrendelte a vár és uradalom átadását a prímás részére. De mikor az erdélyi vajda és a káptalan emberei, az ítélet végrehajtása czéljából, Hunyadvárára jöttek, a várnagy lovas csapat élén várta és elűzte őket.
49. BRANDENBURGI GYÖRGY ŐRGRÓF ARCZKÉPE.*
Brandenburgi György őrgróf arczképe a berlini királyi gyűjteményekben létező eredeti festményről vett fénykép után készült.
A hatalmaskodás ezen ténye a hűtlenség büntetését vonta azokra, kik elrendelték. E czímen megindúlt a per az özvegy herczegnő ellen. Mikor ez nemsokára elhalálozott, az ő második férje, Brandenburgi György őrgróf, Hunyadvárára királyi adományt nyert, és azt tényleg birtokba vette. Ezzel rászállott a prímás által indított per is. Ő azonban mindent megtett, hogy az eldöntést késleltesse, mi sok éven át sikerült neki. Csak az 1515-ik év első napjaiban tárgyalhatta az ügyet az erdélyi törvényszék, mely kimondotta, hogy Hunyadvár zálogjog czímén a prímást illeti, és az átadást ismét elrendelte. Mindazáltal György őrgróf most ismét halasztó rendeletet tudott a királytól kieszközölni.
II. Ulászló kísérletet tett a perlekedő felek között egyességet hozni létre. De miután ez meghiúsult, és ő arról értesűlt, hogy az őrgróf Hunyadvára eladásának tervével foglalkozik, (1515 május elején) elrendelte az ítélet foganatosítását.
Az év végén (1515 december 19-ikén) az erdélyi vajda és a káptalan küldöttei újolag Hunyadvárára mentek. A mint közelébe értek, Pathócsi Péter várnagy, lovas csapat élén, eléjök ment. Azt a kérdést intézte hozzájok, mi végből jöttek. A vajda embere előadta küldetésök czélját.
«Térjetek vissza, – válaszolá a várnagy – és ha azt akarjátok, hogy baj ne érjen, óvakodjatok tovább jönni.» Azután elmondotta, hogy értesűlése szerint, az utolsó országgyűlésen, a prímás hűtlenség büntetésében marasztaltatott el, minélfogva többé jószágokat és birtokjogokat nem szerezhet; sőt azok is, kik vele tartanak, hűtlenekké lesznek; mindenekelőtt tisztítsa ki magát azon vétségekből, melyekben elmarasztaltatott, csak azután léphet föl György őrgróf ellen; ha majd megítélik neki a tizezer forintnyi zálogösszeget, ezt megkapja, de Hunyadvárát semmi esetre sem fogja bírni!
Ezen nyilatkozatok hallatára, és a lovas csapat fenyegető magatartásával szemben, a küldöttek arra határozták el magokat, hogy visszavonúlnak.
Ismét négy esztendeig tartó szünet állott be. Csak az 1519-ik év elején tartott erdélyi nyolczadi törvényszéken került az ügy ismét napirendre. Az ítélet akkép hangzott, hogy mivel az őrgróf várnagya fegyveres kézzel megakadályozta az ítélet végrehajtását, ez által maga az őrgróf a hűtlenség büntetését vonta magára, összes birtokaitól megfosztatottnak tekintendő, és azok két harmadrészben a bírót, egy harmadrészben a felperest illetik.
György őrgróf a királyi curiához fellebbezett. De az ítélet ott sem volt rá nézve kedvező. Az erdélyi vajdához (1519 junius 22-ikén) rendelet ment, hogy Hunyadvárát György őrgróf kezeiből, ha kell, fegyver hatalmával, ágyukat is használva, vegye ki és szolgáltassa át a prímásnak.
Mindazáltal az ítélet nem hajtatott végre, és Hunyadvára az őrgróf kezeiben maradt.*
Bakocs Tamás birtokszerzeményei. Századok. 1888. évf. 104–8.
A magán viszonyok ilyetén alakulása mellett, Erdődi Tamásnak elég oka volt elégületlennek lenni Brandenburgi Györgynek a király személyére gyakorolt hatásával és az udvari párt politikájával is. Zavar és bomlás, szegénység és gyengeség jelei mutatkoztak mindenütt.
A körülmények arra késztették, hogy a nemzeti párthoz lépjen át, mely tárt karokkal fogadta, és csakhamar elégtételt nyújtott neki az által, hogy az 1518-ik év őszén Bácson tartott országgyűlésen, az országtanácsba újból beválasztotta.
Ő viszont az elsők egyike volt, ki a reform-országgyűlés azon végzését, mely az elzálogosított koronajavak visszabocsátását elrendelte, teljesíté, és Esztergom városát, melyet tizenhat esztendő óta bírt zálogon, kiszolgáltatta.*
A velenczei követ 1519 február 10-iki jelentése.
Ragaszkodását a párthoz, melyhez imént csatlakozott, más tényekkel is kitűntette.
Az 1519-ik év elején Budán a bácsi törvények végrehajtása képezte a tanácskozások tárgyát. Egyebek között Bornemisza János és Korlátkövi Péter fölhivattak, hogy Munkács, Tata és Komárom várakat, a hozzájok tartozó uradalmakkal együtt, melyeket a rendek az országgyűlésen az udvartartás szükségleteire rendeltek volt, a budai tiszttartónak szolgáltassák át; a mit azok megtagadtak, mert Ulászló királytól azon kötelezettség mellett vették át a nevezett várakat, hogy a király nagykorúságáig senkinek sem adják át. Zápolyai János hívei, kik az országtanácsban a túlnyomó többséget alkották, erőteljesen sürgették a törvény végrehajtását. A prímás hathatósan támogatta őket, és egy alkalommal, a királyt, ki Bornemisza álláspontjára helyezkedett, fenyegető nyilatkozattal némította el. Indulata által elragadtatva, nem habozott azzal fenyegetni a királyt, hogy «ha ő felsége nem teljesíti a mit kívánnak, elűzik és mást választanak helyébe». Alighogy e merész szavakat kiejté, maga is megdöbbent, és enyhíteni igyekezett a hatást, melyet előidéztek. Oda magyarázta azokat, hogy «a király ellenszegülése a rendeket kormányzó választására kényszeríthetné».*
Ezen részleteket Lajos király megbízásából, Károly münsterbergi herczeg a lengyel királylyal közli. 1519 ápril 14-ikén kelt előterjesztése: Acta Tomiciana. V, 21.
50. BORNEMISZA JÁNOS NÉV-ALÁÍRÁSA.
A hibát jóvá tette néhány nap mulva. Gyengélkedő állapota miatt nem mehetvén a királyi palotába, magához kérette az országtanács tagjait. Itt ismét Bornemisza ügyéről vitatkoztak. Ezalatt nagyszámú köznemes, felfegyverkezve az érseki palota elé gyűlt, és erőhatalommal akart benyomúlni, hogy Bornemiszát hatalmába ejtse és rajta boszúját kitöltse. Ekkor a bíbornok hordszékén levitette magát a zajongó tömeg közé, melyet esdő szavaival lecsillapított és visszavonulásra bírt.*
A münsterbergi herczeg előterjesztése és Hippolyt bíbornok egyik udvari emberének 1519 martius 8-ikán Egerből Mantuába írt levele.
Késöbb szintén több alkalommal értékesítette, az ellentétek kiegyenlítésében, tekintélyét, melyet erejének és hatalmának sülyedése mellett is, kora és a multak emlékezete biztosított számára.
Az 1520-ik év tavaszán az országtanács tagjai ismét heves támadást intéztek Brandenburgi György és Bornemisza János ellen, kiknek eltávolítását az udvartól sürgették. A prímás ezen jogosulatlan kívánatnak határozattá emelkedését megakadályozta; de az ország érdekeinek biztosítására, hozzájárúlt azon megállapodáshoz, hogy a király minden intézkedéséhez, az országtanács beleegyezését köteles kikérni.*
Bonzagni levele Hippolyt bíbornokhoz 1520 junius 17-ikén, Budáról.
Ez időben a király Csehországba készűlt utazni. De a kincstár oly szomorú állapotban volt, hogy kíséretének fölszerelésére nem volt elegendő pénze. Az országtanács ismételten ígérte, hogy költségről gondoskodni fog; de semmi sem történt. Ezen szégyenteljes helyzetben Lajos, erőteljes föllépésre határozta el magát.
Julius 17-ik napján magához hívatta az országtanács tagjait. Éles szavakkal rótta meg az adó behajtása körűl tanusított hanyagságot; kijelentette, hogy mivel Csehországba menetelét tovább nem halaszthatja, útra kel, bár nélkülöznie kell a fényt és díszt, mely a magyar királyt megilleti.
A tanácsosok néhány napi türelemért esedeztek. Ő hajthatatlan maradt. Nem titkolva haragját, távozott, és a palota előtt lóra ült, hogy György őrgróf és Bornemisza kíséretében útnak indúljon.
Az országtanács tagjai megdöbbentek. Kérésökre, az agg prímás vállalkozott, hogy a királyt megkérleli.*
A velenczei követ 1520 julius 19-iki jelentése.
Majd mikor a király hosszabb időre Pozsonyban megállapodott, ide is utána ment. A velenczei követ, a pécsi és zágrábi püspökök kíséretében, julius 29-ikén érkezett meg. A város kapui előtt a tanács és a király környezetében levő urak fogadták, kikkel fényes bevonulást tartott.*
A velenczei követ julius 29-iki jelentése.
Élénk részt vett azon tárgyalásokban, melyek az 1519-dik év elején elhúnyt Miksa császár utódjának, V. Károlynak követeivel folytak, a négy év előtt kötött házasságok végrehajtása iránt. Abban történt megállapodás, hogy Lajos király jegyese, Mária főherczegnő, mielőbb Magyarországba küldessék; Anna herczegnőt pedig a császár, vagy öccse Ferdinánd főherczeg vegye nőül.
A prímás pozsonyi tartózkodását arra is fölhasználta, hogy vagyoni ügyeinek családja érdekében történt rendezéséhez a királyi megerősítést kieszközölje.
