I.
I.
4. MAGYAR KÖNYVDÍSZ A XVI. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBŐL.*
Az első könyv fejképe (9. l.) azon fametszetű könyvdísz másolata, mely Szikszai Hellopoeus Bálint «Az My Kereztieni hitoenknek es vallasonknak Három foe Articulussáról» czímű, Debreczenben, Komlós András sajtóján 1514-ben nyomtatott könyvének utolsóelőtti lapját dísziti. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött példányból másolta Passuth Ödön.
A Balassák fajtája. Bálint ősei. Balassa Ferencz, a család nagy ágának alapítója. Balassa Imre, Menyhért és János. Szerepük a versenyző királyok közt. A vagyonszerzés családi politikája. Balassa János. A szolnoki kapitányság. A liptóujvári adomány. A felsővidéki főkapitányság. A királyválasztó országgyűlés.
BÁLINT* a Balassák közül az első, kire a XVII. században szálló igévé lett jelmondat: Arte et Marte szószerint illik. Elődei és kortársai katonák, politikusok voltak, a kiket az egykorúak Mars zsoldosainak neveztek. Szivesen arattak a háború mezején is, nemcsak terjedelmes birtokaikon. Váraikban Mars rakott fészket s egy jó kardcsapást többre becsültek tíz instancziánál. Nevükkel portyázások, hadi kalandok, ostromok és véres csaták, hősies tettek és országot védő hadjáratok emléke van összekötve. Az ars amandi és az ars recuperandi terén egész családjuk egyformán, kivétel nélkül művész, de a szelid művészet, a divina ars csupán a két Bálint homlokát övezte babérral és el nem muló hű emlékezettel.
A nevét Balassának írom, mint az a család, mely e nevet napjainkig írta és használta. XVI. századi elődjei ugyan, és maga Bálint is, Balassy alakban is írták nevüket; de a család később a régebbi írásmódot elhagyva, a Balassa nevet vette föl s örökítette át nemzedékről-nemzedékre mind maig. Ez tehát ebben s abban az alakban históriai név s okszerűen így is, úgy is helyes, de a Balassy forma szokatlan. Irodalomtörténetünk Balassa Bálintot ismerte és szerette, történetünk Balassa-akták után kutat és a Balassa család levéltára őrzötte meg Bálintnak három nagyon becses eredeti levelét. A szokás és a család megkötötte a Balassa nevet s bár Bálint talán többször írta magát Balassynak, mégis Balassa néven foglalt helyet Pantheonunkban, ősi fészkük ma is Balassa-Gyarmath, s a II. Bálint is mint gróf Balassa Bálint ismeretes. A Balassi név írva van, ejtve Balássy lehetett s volt, de ez az alak, bár helyes, még szokatlanabb s még távolabbra mutat, mint a Balassy, mely a szokás, hagyomány, közhasználat és helynév tanúsága szerint Bálintot grammatice és historice megilleti. TAGÁNYI (Századok, 1895. évf. 179. l.) helyesen tett különbséget a Balassa névnek írott Balassy és kiejtett Balássy formája közt.
Históriai családjaink közé tartoznak, nemzetségük a XIII. századtól kezdve napjainkig mindenkor részt kért és vett a nemzeti élet és küzdelmek folyásában, tagjai belejátszottak országos politikánk s nemzeti történetünk alakulásába. Közéleti szerepükben a nemesi rend jelentőségét, családi történetükben a magyar nemesség tipikus emelkedését látjuk és érezzük. Eredetüket a honfoglaló ősökhöz kapcsolják, de azt a nagy tradicziót, hogy Bunger kún-kabar vezér Bors fiától származnak, nem tudjuk okleveles genealogiával igazolni. A család levéltára a XIII. század elejéig visszanyúló ősöket ismer, Detrét, Biter comest és utódait s történetünk könyvei tesznek tanúságot arról, hogy ettől kezdve a Balassák mindig ott voltak, a hol az ország dolgát intézték. A hagyomány* az I. Detrét nádornak említi, ugyanazt, a ki 1233-ban főispán volt; I. Miklós, ki szintén főispán volt, kezdi családi előnevét Nógrád Gyarmat váráról irni; ennek fia Demeter Kékkő várát szerzi meg, a tradicziók szerint karddal foglalván el; Balázs, honti főispán lett a család nagy ágának alapítója, kinek fia, V. Miklós irta magát először kékkői és gyarmathi Balassának. Ennek unokája Ferencz, szörényi, majd horvátországi bán, a Balassák XVI. századi nagy lombjának törzse, a ki jelentékeny pályafutását a mohácsi síkon, hazájáért halva, fejezte be.
L. BÉL MÁTYÁS, Notitia Nova, I. k. 130. l.
A Balassák kemény faja így élt századokon keresztül egyre emelkedőben s mindjobban gyarapítva vagyonát és jó nevét; Ferenczben emelkedik legmagasabbra, annak utódaiban erősödik meg s a XVI. századnak forrongó kohójában edződik aczélossá. Erős faj, hatalmas, szép szál emberek, kiknek, mint a török ifjú énekli, a szerencse lábukhoz volt kötve, vagy kardjukhoz s mintha annak markolatával egyúttal szerencséjüket is megragadták volna. Szenvedélyes, lobogó vérü, erőszakos nagyurak, teljesen beleillenek korukba, megértik annak lelkét és kihasználják helyzetüket. Ferencz törzse egyszerre három hatalmas ágat hajt. János, Menyhért és Imre ága mind jobban lombosodik, míg a többi testvéré, Farkas, Ferencz, Boldizsár, Zsigmond, László, Magdolna és Kata ága lombtalanul elszárad, vagy még rügyében elfagy. Apjuk nagy nevet s a mi akkor szintén sokat jelentett: nagy vagyont hagy rájuk, családi összeköttetésük már ekkor is szélesre kiterjedt s hatalmas nemzetségek ágaival fonódott össze. A három fiú három nagy családot alapít, a Balassa-lomb befogja egy időre Magyar- és Erdélyországot. Rohamosan gazdagodnak, szerencsésen gyarapítják ősi és atyai vagyonukat, melyet 1527-ben Ferencz utódai és testvére, Miklós, maguk között megosztanak. Minden bizonytalan korban nő a vagyon becse, erősebb a tulajdon szeretete és szivósabb a földbirtokhoz való ragaszkodás. A nagyobb vagyon nagyobb hatalmat jelent, tekintélyt szerez, befolyást biztosít, jobban védi a meglévőt és könnyebben megszerezheti a megszerezhetőt. Az erő s az ököl növeli a nemes úr becsét s menti vagy egyengeti a gyarapodás útját és eszközeit. A XVI. század első fele meggyengítette a királyi hatalmat, Mohács után szabadon fejlődött az oligarchia s a pártot kereső fejedelmek versengtek abban, hogy az oligarchákkal erősítsék meg trónjukat. A Balassák barátságát mind a két király kívánja s ők szinte tervszerűen osztják föl maguk között Magyarországot s megosztozkodnak a két királyon is. Boldizsár és Zsigmond föl sem tűnnek a három erős Balassa mellett, sem Ferencz oldalági Balassái. Ellenben János, Menyhért és Imre elsőrendű szerepre készülnek s ők és fiaik a század folyama alatt csakugyan jelentékeny pályát futnak meg. A Balassák családi vonásai, az önkényre való hajlam, a féktelen szenvedély, a kapzsiság és a nyugtalan vér az Árpádok s a vegyesházi királyok uralma alatt elnyomva, visszaszorítva és féken tartva, a királyi fegyelem s az országos törvények korlátain belől, szinte senyvedett, de annál szabadabban pattant ki a versengő királyok alatt, kik az oligarchia erősödését sem nem tudták, sem nem akarták megakadályozni. Igy e korszak fejetlen és zavaros világa a hatalmaskodó főurak, s köztük a Balassák hatalmi törekvéseinek is jótékony melegágya volt.
BALASSA-GYARMAT.*
(Rajzolta Cserna Károly.)
Balassa-Gyarmat távlati képét (10. lap) és Kékkő várát (31. l.) Cserna Károly természet után rajzolta.
Merész emelkedésnek indultak. Összetartva, egymást segítve, egymással folytonos összeköttetésben maradva, mindig családjuk nagyságán és jövendőjén tartották szemöket. Vagyoni és politikai súlyuk növelésén dolgoztak, utaik akárhányszor szétváltak, de mindig egyesülnek, a mikor családjuk érdekéről van szó. Erősen táplálták egymásban a családi büszkeség érzetét s gondozták a régi magyar szokást, mely mindig sokat tartott a család tekintélyére és érdekeire. A régi családok vagyonközösségének a XVI. századra is átszálló hagyománya dolgozott önző és nagylelkű családi politikájokban. Önző az egyén, nagylelkű a család szempontjából. Talán nincsen olyan Balassa, kinek e korban hatalmaskodási pöre nem lett volna, sem olyan, a melyik atyafiságával ne folytatott volna gyakran hosszú és elkeseredett pört. Egymás ellen fölfegyverkezve, vagy idegenek ellen fordulva, gyűjtötték vagyonukat, foglalva, hatalmaskodva, pörölve és ármánynyal és szivóssággal igazgatva pöreiket. Ez az önző vagyonszerzés a halálos ágyon majdnem megnemesedett, midőn a sok keserűséggel összegyűjtött vagyont a családi oltárra helyezte. Zsigmond, Ferencz fia, végrendeletében összes vagyonát testvéreire hagyja s ez nem egyetlen ily rendelkezés a családnak csak e századi történetében sem. Míg az élők szövetkeznek családi vagyonuknak kölcsönös védelmére és megőrzésére, addig a haldoklók megnyugodva tekintenek sírjuk fenekére, mert vagyonukat visszaszállították családjukra. András, Imre fia, Bálint, János fia a horvát bán unokái és László, a horvát bán testvérének, Miklósnak unokája, 1583 szeptember elsején kelt egyességükben kölcsönös kötelezettséget vállalnak arra, hogy semmiféle Balassa-birtokot el nem adnak, el nem idegenítenek, hogy egymással szemben viszontörökösödést kötnek ki. László, Miklós unokája, ily értelemben hagyja meg végakaratát 1585 ápril 16-ikán, birtokait szerződő társainak, Bálintnak és Ferencznek, János fiainak és Andrásnak, Imre fiának hagyván. Ez a végrendelet Eris almája lett a két unokatestvér rokoni szeretetére és barátságos viszonyára, mert Véghles várát ebben hagyta osztatlanul reájuk s az ennek birtokáért folytatott pör tette Bálintot szinte földönfutóvá. István, Menyhért fia, 1586 november 5-én kelt végrendeletében irja: «mindeneket hagyom az Balassy János és András fiainak, nem nézvén azt, hogy szegény Balassy János és András énnékem sok kárral voltanak, ám Isten bocsássa meg nékik». E családi érzés legmeghatóbban mégis akkor nyilatkozik, midőn Bálintnak árva kis fiát, Jánost a hatalmas András dinasztiája ellen két gyenge Balassa-lány veszi ótalmába, védelmébe! Miért viselnek egymás ellen pörös háborút, ha úgyis egymásnak hagyják erőszakosan szerzett és furfanggal megtartott birtokaikat? A család fénye, hatalma, tekintélye emeléseért, a személyes hiúság legyezgetésére s ama nemes verseny koszorújáért, a melyre 1527-ben Menyhért, Imre és János elindultak.
5. BALASSA JÁNOS ALÁIRÁSA.*
Balassa János aláírása (13. l.) 1554 augusztus 24-ikén kelt leveléről vétetett, mely a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őriztetik. Olvasása: Joannes Balasi mp.
János a Habsburg dinasztiához, Imre a nemzeti királyhoz csatlakozott, Menyhért ellenben egészen a maga szakállára fundálta jövendőjét. Véletlenül történt-e így, vagy hajlamaikat követve, egyéniségük szerint foglaltak politikai pártállást, vagy a családi politika érdekében osztoztak-e meg a pártot toborzó királyok között, hogy János Ferdinándnál, Imre Szapolyainál védje és óvja a Balassa nevet és érdeket? – alig lehet eldönteni. Talán hajlandóságukat követték. János nyugodtabb vérű, egyenletesebben fejlődött, önérzetes és bátorszivű férfi, neki a császári hatalom biztosítékot látszott nyújtani zaklatott hazájának jövendő jobblétére. Az udvar, melyet talán még atyja életében megszokott, nyugodtabb s állandóbb jövendővel kecsegtethette, birtokai is közelebb feküdtek a Habsburgokhoz, minthogy pártfoglalása nélkül biztosságban tudhatta volna azokat. Imre szilajabb, könnyebb vérű és merészebb vágyú volt, őt a nemzeti fejedelem s az 1505-iki rákosi határozat eszményi politikája vonzotta, könnyebb s merészebb politikát vélt ott folytatni, mint a bécsi udvar fönhatósága alatt. Mindvégig merész, de inkább szerencsétlen, mint könnyelmű politikus volt, egyenes csapáson nem járt, híve volt előbb a nemzeti, utóbb az idegen királynak, a mint érdeke követelte, a mint a szél fútt. Nagyra ment, tekintélyes nevet és befolyást s mellé, veszteségei daczára is, nagy vagyont gyűjtött; családi politikájában ő volt a legszámítóbb s a legszerencsésebb. Leszármazóin keresztül családja egyre emelkedett, utódai mindvégig belejátszottak a nemzeti történetbe s azt sok kiváló alakkal az ő ága gazdagította. Oligarcha volt, mint e korban annyian, de nevéhez nem tapadt annyi szenny, mint e kor más hatalmaskodóiéhoz. Ő is erőszakos, gyűjtő és kiméletlen volt. Zsarolta jobbágyait, kivált a jászokat, valószinüleg ott volt ama támadók között, kik János király kincstárát meg akarták szerezni. Már ekkor Ferdinánd hive volt, volt oka haragudni a barátra, személyes ellenszenv s könnyelmű kaland egyaránt izgathatták. Ő is vallhatta, a mit Menyhért hirdetett, hogy bátor szív, erős akarat s a jó kard két király közt s a török ellen – magyar erények, de nem gyakorolta oly féktelen szabadossággal, mint Menyhért, kiről a Comoedia erős szatirája szól, kit életének ez irodalmi emléke a leghitványabb politikai kalandorok közé sorol.
A családnak ő volt legármányosabb s legmerészebb politikusa, nevéhez és emlékéhez vér tapad, jajgatás és átok kisérte s összeharácsolt vagyonán nem volt Isten áldása. Pedig megvolt benne a szerző ember fáradhatatlansága, a takarékos szűkmarkúsága, a gyűjtő kapzsisága s az óvatos gazda előrelátása. Éles szemű s biztos tekintetű, súlyos kardú s erős karú, ingathatatlan tervei kivitelében, de ingatag érdekei szerint. Azonosította magát kardjával, melybe nevét is beleedzette. Nevét, mely félelmet s rettegést keltett, melylyel a gyermeket ijesztgették, melyet együtt említ a történet a legvakmerőbb kalandorokéval, Basó Mátyással és Móré Lászlóval. De Balassa Menyhért ügyesebb volt mindezeknél s így történt, hogy elkerülvén azok végzetét, nyugodtan, párnák közt végezte életét, fiát és vagyona gondozását bátyjára, Jánosra bízván végrendeletében. Még ebben is szinész volt; fiát a törhetetlen hűségű János gondjaira bízta s Bécsben halt meg az udvar közelében. Pedig, ha meg nem hal, bizonyosan elpártol még egynehányszor Ferdinándtól.
6. BALASSA MENYHÉRT ALÁIRÁSA.*
Balassa Menyhért aláírását (14. l.) 1553 május 7-ikén kelt és ugyanott őrzött iratáról adjuk. A hasonmás először Majláth Béla «Maylád István» (Magyar Történelmi Életrajzok, 1889. évf.) czímű művében jelent meg. Olvasása: Melchior Balassa ma(nu) p(ro)p(ri)a.
7. BALASSA IMRE ALÁIRÁSA.*
Balassa Imre aláírása (15. l.) Maylád István és társai 1539 deczember 21-ikén kelt s ugyanott őrzött szövetségleveléről vétetett. Olvasása: B(alassa) Imre manu sua (et)c(etera).
A Balassa testvérek között Jánosban ismerjük föl a műveltebb és öntudatosabb politikust, ki kora ifjúságától, mint maga írja, ő felségeik udvarában és szolgálatában nőtt fel, ki nehéz gyanúsítások után is megmarad változatlan hűségében, s egyéb forrásokon kivül főleg az udvar kegyének köszöni vagyonát és közéleti tekintélyét. Pályafutása nagyon rokonszenves; nem adta magát sem vakmerő és könnyelmű koczkázatra, sem bizonytalan jövendőjű kalandorságra, hanem megtudta őrzeni királyának adott hűségét nemzete szolgálatára. Benne a nemzeti érzés s az idegen királyhoz való ragaszkodás egymást erősítve élt; szerencsésen olvadt egybe a fajára féltékeny magyar az előrelátó politikussal, a magyar nemes a korral haladó főurrá lett, a magyar főúr meg tudta érteni korának szellemi haladását, politikában, művelődésben lépést tartott korával, hazája szeretetében és családi körében, vitézségében és kardja forgatásában a legjobb és legnemesebb magyarok egyike maradt.
Korán, úgy látszik már 1527-ben, Ferdinándhoz szegődött, eleintén hadseregében, utóbb udvarában szolgált. Hol s merre táborozott, hol forgatta kardját, nem igen tudjuk, de mikor a rendek 1546-ban mellette fölírnak a királyhoz, különösen kiemelik, hogy hosszú ideig az udvarban és a királyi seregben szolgált; ő maga is, egyik folyamodásában, erősen hangsúlyozza, hogy kora ifjúságától kezdve ő felségeik udvarában és szolgálatában nőtt fel. 1540-től bizonyosan, sőt még előbb is ő volt a Balassák királypárti protektora vagy közbenjárója. Erre mutat Ferdinándnak 1540-ben kelt adománylevele, melyben neki és általa testvéreinek Zsigmondnak, Boldizsárnak, Imrének és Menyhértnek adja Kabát Szabolcsban és Adonyt Tolnában, melyek Kis Benedek nótapöre után fölszabadultak.* Ő közvetíthette Zsigmond közeledését és átpártolását, a mi még 1540-ben meg is történt; Ferdinánd 20,000 frton Zsigmondnak beirta a diósgyőri uradalmat s a bozóki prépostság birtokait, egyben pedig kezén hagyta Ország Lászlónak erőszakkal elfoglalt javait,* viszont a király kiköti, hogy Zsigmond hűségére visszatér s őt valóságos és kétségtelen királyának elismeri. Imre is ez időtájt már a király híve, ama bizalmasai közé tartozik, a kik Erdélyben érdekeit képviselik. A Balassákra Ferdinánd kegyének sugarai világítanak s köztük minden bizonynyal legállandóbban Jánosra, ki régi, próbált híve volt s maradt. Jánost a király később mind szorosabban fűzte magához, nagyrabecsülésének számos jelével tűntette ki s e vonzalomnak alapja valószinűleg amaz érintkezésben gyökerezik, melyet az udvarában élt Balassával uralkodásának kezdetén kötött. János sorsa eldőlt, a Habsburgok bizton számíthattak rá s nem egy alkalommal vették igénybe szolgálatait, viszont Balassa János hűségét kötötte le s az udvar kegyétől várta és remélte világi boldogulását. De bár állandóan az udvar körében élt, sohasem lett sima udvari emberré, megmaradt erős magyarnak s ez érzése őt a nemzeti becsület és a magyar bátorság védőjévé tette.
Az oklevél regestája a Mednyánszky-gyűjteményben, a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában.
A Mednyánszky-gyűjteményben. Másolata megvan a család levéltárában, a Magyar Nemzeti Múzeumban
8. BALASSA JÁNOS PECSÉTJE.*
Balassa János pecsétje (17. l.) 1562 október 15-ikén kelt s ugyanott őrzött iratán látható. Egyenes pajzsban félholdtól és csillagtól kisért ökörfejet ábrázol, a pajzs felett I + B betűkkel. Az eredetiről rajzolta Passuth Ödön.
A királynak meglehetősen nemzetközi udvarában egy Lasso nevű spanyol is volt, a ki hetykélkedve szólott a magyar urakról. Balassa ezért megfeddette a vendéget, mire az magát Balassát sértegette. János úr tehát nyílt mezőn tisztességes katona-emberek módjára elégtételt vett magának: megverte, vagy megverette. Ezzel az ügy első fele be lett volna fejezve, de a spanyol titkon az országháza négy kapujára kifüggesztett hirdetményen Balassát párviadalra hívta ki. Balassa kellő higgadtsággal járt el, megkérte a rendeket, hogy érdekében a királyhoz irjanak s kérjék, hogy őt a kihivás elfogadására fölhatalmazva, mentse föl a hűtlenség és jószágvesztés bűntetése alól, a mivel hazai törvényeink a párviadalt sújtották. A hosszas tárgyalások daczára, a melyeket a császár a Balassákkal írásban folytatott, Balassa nem nyugodott bele a békés elintézésbe, hanem a rendek erélyes támogatásával megszerzett engedély birtokában s minden közbenjárást elhárítva, megverekedett a spanyollal. E párbajról szóló hagyományok közül inkább azt a családtörténeti följegyzést kell elfogadnunk, mely szerint János «Hispanum duello superavit»,* mint Mocsáry állítását, a ki úgy tudja, hogy Lassót, miután a király rendeletét kihirdették s nem jelentkezett, infámiában elmarasztalták. Így vagy úgy – de Balassa győzött. Megölte-e Lassót vagy csak legyőzte? Nem bizonyos. Ha a mérkőzés 1552 előtt történt, csak bajnoki lándzsatörésről lehet szó, különben Lasso Gregorinus Pállal aligha mehetett volna Rómába Ferdinánd követéül. Balassának e bátor és következetes eljárása és győzelmes tornája valószinüleg nem ártott, még Ferdinánd szemében sem.
A Mednyánszky-gyűjteményben.
Ama kitüntetések és jutalmak, melyekben őt Ferdinánd és később fia, Miksa, részesítették, azt mutatják, hogy helyzete az udvar körében megszilárdult. Kellett is neki királyával valami bizalmasabb, ha mondani lehet, meghittebb érintkezésének lenni, különben Ferdinánd aligha érte volna be azzal, hogy 1548-ban a prágai udvarban elkövetett botrányért egyszerűen csak megfeddje. Acsády, ki e tényt följegyzi, többet nem mond; micsoda botrányt csinált, nem tudom; talán csak nem a Lassóval volt egyenetlenségre kell gondolnunk? A negyvenes éveket 1548-ig úgy látszik Balassa az udvarnál töltötte, talán hogy jövendőjét jobban fundálja, talán hogy alkalmas időre várjon, a mikor kardját és szolgálatait királyának fölajánlhassa. 1547-ben már birtokába kerítette Kékkőt, a család régi várát, melyet a tradiczió szerint fegyveres erővel foglalt el; legalább erre mutat Szklabonyai Jánosnak a váczi káptalan előtt irásba foglalt ellenmondása s a váczi káptalan oklevele, melyben őt Szklabonyai János részéről Kékkő bírásától eltiltja. 1546-ban az Ebeczkyek folytattak ellene birtokháborításért pört. Balassa a törvény idézetére, mert betegen feküdt, meg nem jelenhetvén, a perdöntő esküt két konventi tag kezébe tette le. Talán pöreinek kedvezőbb elintézéséről táplált reményei is az udvarhoz csatolták?
Valószinüleg jobbnak vélte, ha a tűznél marad, a királyi hatalom parazsánál melegszik, pöreit onnét igazgatja. Azonban mégis csak elhagyja Pozsonyt, mikor ura Egerbe, e kitünő és fontos végvárba rendeli. Ferdinánd 1547-ben ugyan öt esztendőre békét kötött a törökkel, de ez a béke is, mint valamennyi, a fegyverszünetekkel együtt csak diplomácziai béke volt, melyet a végvárak s a portyázó török csapatok nem szentesítettek. Eger parancsnoka, miután a várat Perényi özvegye 1548 augusztus 15-ikén Ferdinándnak átadta, Dobó István volt, ki nemsokára 1550-ben tartotta lakodalmát Balassa felesége testvérével, Sulyok Sárával, Balassa tehát leendő sógora parancsnoksága alá került.
Ő is Sulyok leányt vett feleségül, Sulyok Balázsnak Anna leányát. Mikor házasodott meg, nem tudjuk, valamint azt sem, hol s mikor ismerkedett meg Annával. Az udvarnál-e, a hol Sulyok Balázs, mint királyi főkomornyik 1542 óta sürüen megfordult; még ha nem lakott is Pozsonyban, vagy Szabolcsban Sulyok házánál, egri tartózkodása alatt? Sem egyik, sem másik föltevéshez nem kell merész képzelődés, de annyi bizonyosnak látszik, hogy 1549-ben kötötte magához Sulyok Annát, egy minden ízében derék magyar leányt. Életük későbbi folyásának ismeretéből, egymáshoz való ragaszkodásukból s gyermekeik neveléséből visszakövetkeztetve, őszinte, igaz szerelem, vőlegényét büszke szemmel néző vágy vezethette Annát Balassa karja közé s Balassa szivében örömmel és szenvedélyes szerelemmel gondolhatott leendő hitvesére. Házasságukat az ég bőven megáldotta, négy fiú, Bálint, Farkas, László, Ferencz és két leány, Mária, böki Paczóth Andrásné és Anna, Paczóth Ferenczné, koronázta frigyüket. Közülök csak két fiú, Bálint, ki 1551-ben született és Ferencz (1563.) s a két leány nyújtott szüleiknek állandó örömet, a másik két fiú korán elhalt s bánatot hagyott maga után. Családi boldogságukat egymásután születő gyermekeik csak gyarapíthatták, de annak alapja a szülők egyéni vonzalmában és jellemében volt letéve. Sulyok Anna mély kedélyű, vallásában áhítatos érzelmű s e korban szép műveltségű nő lehetett, János komoly s a Balassák között kivételesen nyugodt vérmérsékletű, kitünő katona és éles itéletű férfiú. Egymásnak szánta őket végzetük; a mindenre kiterjedő gondosság s az önfeláldozó szeretet, mely Annában később oly ékesen megnyilatkozott, a kitartó vonzalom s a törhetetlen hűség, mely Jánost oly élesen jellemezte, boldog szövetséget igért nekik, s ezt későbbi sorsuk alatt az élet szépen beváltotta. Boldogságukat aligha zavarta más, mint a királyi parancs, mely Jánost Egerből Szolnok vára kapitányául rendelte. E rendelet ridegségét aligha enyhítette amaz elismerés, melynek épen kineveztetése a legjobb bizonyítéka.
9. SULYOK BALÁZS PECSÉTJE.*
Sulyok Balázs pecsétje (20. l.) az 1533 június 12-ikén kelt s szintén a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őrzött iraton látható. Czímere egyenes pajzsban nyílt koronával övezett két bányászkalapács. A pajzs felett B. S. betűk. Rajzolta Passuth Ödön.
Dobó, ez az éles szemű taktikus, észrevette, hogy a Tisza-Zagyva összefolyásában fekvő Szolnok stratégiailag milyen fontos pont s megtudta, hogy a törökök e pontot meg akarják szállani és erősíteni. Dobó figyelmeztette a királyt s Ferdinánd szinte elővarázsoltatta a várat, melyet hihetőleg Dobó tanácsára, két kipróbált hivére, Balassa Jánosra és Zay Ferenczre bízott. Zay Ferencz már 1550 szeptember 24-ikén Egerből Szolnokra tette át lakását, Balassa csak néhány hét mulva. Ferdinánd 1550 október 25-ikén tudatja ez intézkedését a pozsonyi kamarával,* de Salm Balassát már szeptember végén beiktatta új hivatalába, a mint erről Verancsics Oláh Miklóst értesíti.* A török e vár építésében az öt éves béke megszegését akarta látni és Szolnokot még ez év végén megszállotta.
Hadtörténelmi Közlemények, 1893, évf. 647. l.
VERANCSICS ANTAL összes munkái, VII. k. 167. l.
Szolnoki kapitánysága ugyan nem tartott soká, talán egy félesztendeig, de éppen a török megszállása idejére esett s így alkalmat adott Balassának arra, hogy magát kitűntethette. Portyázásaival nyugtalanította a megszálló hadat s a várat és védőit olyan készenlétben tartotta, hogy a megszálló sereg egy hónapi táborozás után fölszedte sátorfáját s Erdély felé elvonult. Balassa nyomában járt az Arad felé haladó seregnek s e vállalatából nem pogány, hanem keresztyén zsákmánynyal megrakodva, tért vissza, a mint Verancsics fölpanaszolja.* Lehetett bizony abban magyartól ejtett zsákmány is, de e vállalkozása nem maradt eredmény nélkül. Gyarapította katonai hirét s okul szolgálhatott arra, hogy Szolnokról mennie kelljen. A béke tényleg megvolt kötve s Balassa, mint a király embere, tényleg megszegte a békekötés föltételét. Megszegte a török is, midőn a várat megszállotta, de ostrom nélkül vonult el alóla, míg Balassa az elvonuló csapatokat zaklatta. 1551 nyarán már Horvathinowith kapitány szerepel Zay mellett s az augusztus 1-én kiadott rendtartásban ők ketten vannak Szolnok kapitányaiul megnevezve.* Balassa elvesztette ugyan állomását, de nem királya kegyét. Még 1550-ben – (hihetőleg szolnoki kinevezésével együtt) a király neki és Imrének adományozza a jász kapitányságot, annak jövedelmeit s rá egy évre már asztalnokának irja ama levelében, mely által a nógrádmegyei Szenthe, Petven, Agárd, Bánk, Terény, Nőtincs és Zalok helységek, Gutta, Nándor és Csesztve részbirtokok, a honti Juan és Nich falvakban fekvő részbirtokok, a Külső-Szolnokban lévő Abony, Paladics, Tószegh, Nyáras-Apáthi helységek, Törtel és Tétén jószágok urává lett, urrá ama javakban, melyek Werbőczi Imre holta után a koronára visszaszálltak s a Dobravina királyi birtokhoz nem tartoztak.* Más módon is kitűntette királya őt, midőn reá bízta a magyar főnemes ifjak ama díszcsapatának vezetését, mely 1552-ben Genuába indult, hogy üdvözölje és haza kisérje Miksa főherczeget, ki Spanyolországból hozta haza ifjú mátkáját, Mária főherczegasszonyt, V. Károly leányát. A kiséret tagjai között, mint Istvánffy tudósít, Báthory Mihály, Perényi Gábor, Bebek György, Országh Kristóf, Bánfi István és László, Székely Jakab, a Lukács fia és több előkelő ifjú volt, kik az ifjú főherczegi párt az Inn, majd a Duna mentén Bécsbe kisérték. Ferdinánd nagy örömmel fogadta őket, kik gazdag ajándékkal megrakodva értek a királyi udvarba.
VERANCSICS összes munkái, VII. k. 168. l.
Hadtört. Közl. 1893. évf. 658. l.
Mednyánszky-gyűjteményben.
Bármilyen megtisztelő s eredményében bármilyen kitüntető volt is e megbizatás, Balassa még sem fogadhatta szivesen, mert oda kellett hagynia ifjú feleségét s kis fiát Bálintot, ki már ekkor egy esztendős lehetett, s annál kevésbbé, mert jól tudta, hogy amúgy is csak rövid időre maradhat családja körében.
Az öt éves béke lejáróban volt s a török fokozottabb erővel készült országrésze védelmére és növelésére. Csakhamar meg is indult a hadjárat, melynek annyi fényes lapjára a magyar katonai dicsőség tényei kerültek. Balassa ilyen időben aligha ült otthon, az országnak s a királynak szüksége volt minden kardra, annál jobban János úr kipróbált, vitéz kardjára.
Nincs tudomásunk arról, hogy e hadjárat alatt mit mívelt s hol vitézkedett, de tudjuk, hogy «nem közönséges érdemeket» szerzett, legalább ez időre kell tenni ama nem közönséges érdemeket, melyekért, «pro meritis non vulgaribus», meg a miért hadi szükségekre 12 ezer rajnai forintot bocsátott kölcsön fejében a kormány rendelkezésére, Ferdinánd király 1554. május 26-ikán beirja neki 13,500 rajnai forintért Liptóujvárt.* Aligha kell olyan régi érdemeket ez adomány előzményeiül tekintenünk, milyenek Szolnok védelme s a genuai kirándulás, mikor 1552–1554 között minden véghely s az egész védvonal kinálkozott vitézi tettekre és hasznos szolgálatok végzésére? E kitüntetés mérlege Balassa szolgálatainak s egyúttal nagy nyeresége családjának. Liptóujvár, bár a fölötte elviharzott ostromok s változatos események megrongálták is, védettebb s a török támadások vonalától félreesőbb helyen neki új, családjának biztonságosabb otthonul kinálkozott, egyúttal azonban új gondokat is okozott. Mert a vár elhanyagolt állapotában tetemes áldozatot kívánt, hogy kellően megerősítve s elegendően felszerelve nyugodt fészke lehessen s benne bizalommal hagyhassa hátra családját. Bálintnak Újvár volt gyermek-reményei tanyája s az lett későbbi bánatának okozója is. Itt gyermekeskedett, itt játszogatta kis játékait, pajtásai, az újvári őrség vidorabb vitézei vagy a család szolgálatában álló cselédség gyermekei között. Egy-egy kósza török csapat megjelenése vagy a régi események eleven előadása vezethették ama bajnoki világba, melynek utóbb maga is egyik hőse lett. A bástyafokon távolba néző s hites urát váró Balassáné nem egyszer láthatta kis ködmönös fiát a hadi szerek körül settenkedni, a mint egy nehéz alabárd vagy széles pengéjű kard emelgetésével teszi próbára ifju karjának fejlődő izmait.
Századok, 1882. évf. 728. l.
Mikor Balassa Újvárat megkapta, már Hont és Zólyom megyék főispánja volt s nemsokára az éjszaki megyék főkapitánya lett. Mikor az 1555-iki országgyűlésen a királyi terület védelmére a rendek a nádor fővezérlete alatt némi állandó katonai szervezetet sürgettek, a bányavárosok védelmét s az éjszaki megyék főkapitányságát Balassa Jánosra bízták s Balassa mindjárt a következő év elején fényes portyázással igazolta a belévetett bizalmat. Részint mint főispán, részint mint főkapitány eléggé el lehetett foglalva s hozzá még terjedelmes birtokainak igazgatása, várainak felügyelete s fölszerelése nem sok időt engedhettek arra, hogy Újvártt ülhessen. De nem hiában fáradozott, vagyona nőtt s a király csak annál jobban szerette. Szerencsés ember is volt, minden szolgálatát bő elismerés jutalmazta. Szinte megszoktuk, hogy minden egyes szolgálata után a nyert kitüntetésről adjunk számot: így kell tennünk mostan is. Alig hogy a felsővidék védelmét átvette, már újabb adományt nyert. Ferdinánd király 1556-ban a Chetneki László nótapöre alkalmával fölszabadult gömörmegyei birtokokat, Csetneket, Postárt, Alsó- és Felső-Sajót neki és fiainak adományozza. Ezzel Balassát még szorosabban fűzte családjához s egyúttal magánérdekét azonosította az országéval. Mert Balassa Nógrádban, Hontban, Liptóban, Zólyomban fekvő birtokaihoz csatolván a Gömörben nyert újabb javakat, magán érdeke a felvidéknek egész vonalán azonosult az északi megyékével. Mikor a király javait védelmezte, védelmezte a magáét is. Ez évek alatt, főkapitánysága idején, szerezhette meg jó nevét, mely a török táborban szinte félelmesen hangzott, kivált a dúlók előtt, kiket nem egyszer véres fejjel térített vissza. Merész és bátor vitéz volt, bár fegyverét nem mindig kisérte szerencse. Egy ízben, 1562 ápril havában, valami cseles támadást intézett a Szécsény felé siető törökök ellen. Cselvetése nem sikerült, seregét visszaverték, maga megsebesült. «Nagyon fájlalom, – írja Zrínyi Nádasdynak 1562 ápril 22-ikén – s keserűen panaszlom Balassa János derék vitézeinek megveretését; azt sem tudom, hogy történhetett az s egyben felette csodálkozom rajta, hiszen Balassa egyébként a katonáskodásban fáradhatatlan s kiválóan óvatos szokott lenni,… s teljes életében a haza és a keresztyén vallás védelmezésében nálánál serényebb alig volt valaki.»* A mikor tehette, szivesen bocsátkozott kalandokba, hogy nevét és nyerendő zsákmányaival vagyonát is gyarapíthassa. Kalandjairól, vállalatairól bizonyára többet kellene tudnunk, ha emlékeink bőbeszédűebbek volnának. De hogy Balassa János vitézi híre milyen nagy és általános volt, tudjuk, ha másból nem, Gyulaffi Lestár följegyzéséből, a hol Turi György, Kamuti Balázs, Zrínyi Miklós és Gyulaffi Lászlóval, ez «incomparabilis» vitézekkel Balassa Jánost együtt említi. Hadi sikereinek legközvetlenebb következése az volt, hogy mikor a naszádosok élére kapitányt kerestek, Verancsics őt ajánlotta. Az udvartól távol, de királya bizalmához közel, csak ritkán, egy-egy országgyűlés alkalmával, vagy hivatalos dologban, esetleg egy-egy követségben jelent meg az udvar körében, mint 1561-ben, mikor Verancsics tudósítása szerint,* a török ellen segélyt kérni járt kint, valószinüleg Prágában. De azért folytonosan összeköttetésben maradt barátaival, kik őt, mint a magyar érdekeknek szószólóját, mindenkoron nagyra becsülték. Mikor 1563-ban Ferdinánd Miksát magyar királylyá akarta tenni, és pedig nem szabad választás, hanem örökösödés jogán, a főrendek között csendes visszahatással találkozott, kik erősen hangsúlyozták a szabad választás alkotmányjogi jelentőségét. Azok között, kik e nézeten voltak, foglalhatott helyet Balassa is Boldizsár testvérével, legalább őket nem találjuk a Bécsbe tanácskozásra meghívott urak között. Mindamellett is a koronázásra 96 lovassal állítottak be s Miksához új reményt fűztek, hogy Magyarországot legalább megvédeni, esetleg egyesíteni tudja. A koronázás nagy fénynyel s a magyar urak lelkesedése között folyt le s bár az új király nem váltotta be mindama reményeket, melyek a rendeket kecsegtették, de Balassának egyénileg Miksa csak oly jó és kegyes fejedelme lett, mint a milyen Ferdinánd király volt, ki átvette atyjától a kiváló hűségű Balassát, s Balassa viszont az atyának fogadott hűséget átszállította fiára is.
BARABÁS, Zrínyi Miklós életére vonatkozó levelek és okiratok, I. k. 607. l.
VERANCSICS összes munkái, VIII. k. 333 l.
