BALASSA BÁLINT ARCZKÉPE.
BALASSA BÁLINT ARCZKÉPE.
Balassa Bálint olajfestésű arczképe a Balassák alsóhrabóczi családi képtárában van, mely a férfiágon kihalt család utolsó tagja és örököse, Balassa Emma bárónő, férjezett Ragályi Ferenczné tulajdonát képezi. Eddig ismeretlen volt, habár THEWREWK JÓZSEF félszázadja ismertette.* Ő közölte a kép feliratát, mely a most előkerült vásznon már meglehetősen elmosódott. Ezt a Magyar Tud. Akadémia restauráltatta s másolatot vett róla saját képes terme számára. Erről közölte NAGY MIKLÓS, de fölirat nélkül* s az Athenaeum illusztrált nagy története,* azonban feliratáról a képmagyarázó czikk írójának nem volt tudomása. Ide írom a kimaradt föliratot, s elmondok egyet-mást a képről, melyre én tettem figyelmessé az akadémiát, midőn 1894 deczember havában a Balassák családi levéltárát a Magyar Nemzeti Múzeum számára átvettem. Fölirása ez: Valentinus Balas a Gyarmath, capitaneus Agriensis, in exercitu Mathiae archiducis chyliarcha, in assultu Strigoniensis depugnationis Turcis trajectus, gloriose pro patria occubuit 1594, aetatis suae 33.
Hirnök, 1843. 14. sz.
Vasárnapi Ujság, 1897. évf. I. sz.
A magyar nemzet története, V. k. 439. lap.
A kép Kékkő várában, a Balassák ősi fészkében volt mindaddig, míg azt báró Balassa István a család képtárával levéltárával és egyéb reliquiákkal egyetemben 1870 táján Alsó-Hrabóczra, zemplénmegyei kastélyába át nem szállította. A kastély északkeleti saroktermében állította föl családjának becses ereklyéit s képtárát, fegyvereit s könyvtárát. Itt láttam a többi családi kép között, Balassa Zsuzsánna, a kassai konviktus alapítója, Menyhért, Ferencz bán, András főkomornyik, II. Bálint gróf és Ferencz a tokaji kapitány képeivel együtt, s ezeken kivül a család többi tagjának képét. II. András, Ferencz és I. Bálint arczképei nagyságra, festési módra és kiállításra mindenben megegyeznek, még abban is, hogy felirással vannak ellátva. Ugyanolyan kiállítású Menyhért lovasképe is, csakhogy tetemesen nagyobb, ennek is van fölírása. Balassa Ferencz képe alatt olvassuk: Franciscus Balas a Gyarmath capitaneus Tokajiensis… in proelio occubuit 1594. aetatis. suae 29.; II. András képe alatt: «Bello transylvanico clarus militiae generalis»; Menyhért képe alatt: «obiit 1567. aetatis suae 62.» A híres Balassák, kik a család fényének emelésére és vagyona gyarapítására oly makacsul s annyi szerencsével működtek, együtt vannak a családi képtárban, melyre a Balassa család nagy gondot fordított. Családi képtáruk emlékét már egy 1582-ből ismert adatunk őrzi, mely két szobában 16 képről szól.* Az ősök képei mellé megfestették az utódokat is, vagy az utódok képei elé, a családi büszkeség s a történelmi nimbusz emelésére, megfestették az ősöket. E képek nem mind egy kor vagy festő művei s értékük sem egyenlő. II. Bálint képe sokkal magasabban áll, ezt művészi ízlésű ember festhette a XVII. század végén, míg a többiek, kivált ez említett négy ős képe, kezdetleges és nehézkes munka, talán vándor festők munkája, kik a XVI. és XVII. századokban Felső-Magyarországon és Erdélyben olyan sűrűn megfordultak. A vándor festők divata még e század első felében is fent volt, nemesi kúriáink s főúri kastélyaink képes termeit tőlük való képek díszítik. Virágzásuk a XVIII. században tetőz, mikor Bécsnek kulturális és társadalmi hatása Mária Terézia uralkodása alatt a magyarság zömét, főként a nyugati megyéket s a német művelődéssel mindig szivesen kaczérkodó felvidéket hatalmába kerítette. E képek legnagyobb része mint az Eszterházyak, Erdődyek, Pálffyak s a Balassák családi képei, nem annyira mint művészeti, hanem mint történeti és művelődési emlékek becsesek. Történeti jelentőségüket az ábrázolt személy szerepe és élete szabja meg, művelődéstörténeti vonatkozásukban főleg a korukbeli divat és viseletre bírnak fontossággal. A Balassák képtára e tekintetben is nevezetes, de minket abban főként a két Bálint, most különösen az I. Bálint arczképe érdekel.
Magyar Könyvszemle, 1899. évf 415. l.
Első pillanatra szembetünő, hogy Bálint arczképén a ruházat, viselet a XVII. századra mutat; szembetünő az is, hogy az említett három XVI. századi Balassa (Ferencz, Menyhért és az I. Bálint) képei külsőségeikben azonosak ama Balassa András képével, a ki a XVII. század elején «clarus militiae generalis» volt. Ily módon alig lehet kétségünk abban, hogy Bálintnak ez a képe tényleg a XVII. században készült, annak is az első felében, a mire a kosztüm utalt. A kérdés ez: másolat-e, vagy fiktiv arczkép? Más szóval: a festő előtt Balassának egy XVI. századi képe állott-e, vagy valamely élő Balassa, ki a családi hagyomány vagy tudat szerint a poétához feltünően hasonlított?
Arczképünk, azt hiszem, másolat, még pedig oly képről véve, mely még Bálint éltében, 1584 táján készült. Fölirata és a benne olvasható magyarázó adatok értelmezése visz erre a gondolatra. A fölirás azt mutatja, hogy a kép oly időből való, mikor már szükséges volt megkülönböztetni első Bálintot a másodiktól, mikor már feledés fenyegette az elsőnek életrajzi adatait, de a mikor még határozottan emlékeztek életének főbb eseményeire.
Bálint életrajzának e képen közölt adatai másként alig volnának érthetők s a bennük lévő tévedést sem lehet véletlennek tudni be s indokolni azzal, hogy a többi kép fölirata sem megbizható. Menyhért halála éve a képén egy esztendővel korábbra van téve. Ferencz is fiatalítva van. Mert Ferencz 1594-ben már legalább harmincz esztendős volt, hiszen 1564-ből, egy zálogolási oklevélben már Balassa Jánosnak már mindkét fia föl van sorolva. Bálint képének adatai sem érthetők, ha a föliratot úgy olvassuk, hogy 1594-ben harminczhárom esztendős korában halt meg. Születése napját pontosan ugyan nem tudjuk, de évét igen és irodalmunk, minden valószínűség szerint helyesen, 1551-ben állapodott meg. Igy tehát mikor Esztergom ostrománál elesett, 43 éves volt. Ez a kép nem is ábrázolhatta a 43 éves Balassa Bálintot, azt, a kit kalandjai, bujdosása, szegénysége s üldöztetése megtörtek, a ki bár még fiatal volt, már is – egy viharos életnek és lelki szenvedéseknek vénítő hatalma alatt – elveszítette a fiatalság zománczát. De annál inkább ábrázolhatja a 33 éves Bálintot, a ki 1584-ben, azaz harminczhárom éves korában, vőlegény volt, vagy új házas, Dobó Krisztinának, Várday Mihály özvegyének mátkája, vagy férje. S talán nem kell bővebben fejtegetni, hogy az arczkép és mátkasága között micsoda összefüggés van. Természetes, hogy Krisztinának, mátkájának vagy fiatal feleségének ajánlhatta azt. Ily alkalomra arczképet festetni nem a legújabb idők privilégiuma s gyöngédsége, s e magyarázat nem valami önkényes. Talán több egyszerű véletlennél, hogy ez időből oly festőt ismerünk, a kit Báthory István nemességre emelt s hű szolgálatai jutalmául házzal és szőlővel ajándékozott meg. E festő 1579-ben nyert adománylevelében Turbulya Tamásnak van nevezve.* Van e képen valami vonzó, a szemeknek álmatag, szinte lágy kifejezése, a fiatalkor teljessége, a duzzadó erőnek dísze s a hiúság tetszeni vágyása, úgy hogy a kép e vonásaival nagyon beillik mátkasága és szerelmi gyöngédsége emlékének.
Századok, 1880. évf. 834. l.
Ime valószinűnek látszik, hogy Bálint még életében lefestette magát, 1584 táján, a mikor 33 éves volt s Báthory István festője által, a kit egykori jó fejedelme nemessé tett. Ez a kép lehetett a XVII. századi másolat alapja, melyen a XVII. századi kosztüm, s a halálozása dátuma a másoló adaléka. Ez a kontár, nem lévén tudója annak, hogy Bálint 1594-ben 43 éves volt, így nem tartotta szükségesnek bővebben magyarázni, hogy nem «aetatis suae 33» occubuit, hanem hogy «aetatis suae 33» fuit depictus. A kort meghatározó adat nem Bálint halálára, hanem életének arra az évére vonatkoztatandó, a mikor magát Krisztina számára lefestette.
Bálint útja hamar elvált Krisztináétól, s Krisztináé is a Balassák amaz ágától, a melynek utódainál volt férje képe ránk maradt. Balassa András és fia Zsigmond egyformán érdekelt felek voltak Bálint ellen, s András a családi gyűlölséget vagyonával együtt testálta Zsigmondra, ki e tekintetben sem volt méltatlan atyja hagyományához. Bálint képe, még ha birtokába került is, ez időszakban legalább aligha számíthatott kegyeletre. Az idő ellenben ez ellentétet Zsigmond utódainál már elmosta vagy kiegyenlíthette s a régi harag emlékét Bálintnak egyre gyarapodó költői nimbusza is feledtette. A Balassákban mindig erős volt a családi összetartozás érzése, s a régi magyar szokás és jog, mely a család jó nevére és vagyonára nézett. Ily időben merülhetett föl, talán valamely kedvező alkalom közbenjöttével, ama gondolat, hogy családi képtárukat gyarapítsák, ekkor gondoltak őseikre s különösen a XVI. századi nagy Balassákra, kik a család büszkeségei és dicsősége voltak. Ekkor már szükség volt a képmagyarázó föliratokra, de már nem emlékeztek pontosan az ősök életének évszámaira, ekkor már meg kellett különböztetni a két Bálintot, s ekkor már könnyen összezavarhatták I. Bálint korát és halála évét ama másolaton, mely a Krisztinának ajánlott eredeti után készült. Ez az eredeti Bálint fiára, Jánosra, majd utóbb János gyámolító testvéreire, Annára és Máriára szállhatott. Tőlük, vagy utódaiktól kérhették el s arról másoltathatták azt a képet, a melyről a XVI. század hatalmas poétájának érdekes alakját megismerhettük.
