A COMOEDIA TÖREDÉKE.
A COMOEDIA TÖREDÉKE.
Az a Töredék, melyről Balassának Júlia-Annája iránt való szerelme rajzolásánál (172. l.) röviden megemlékeztem, irodalmunk történetének egyik nagyjelentőségű és rendkívül becses újdonsága. Már magában véve az, hogy Balassának ismeretlenül lappangó művéről tudósít bennünket: a legérdekesebb ereklyévé teszi; hogy drámai mű, értékét ez a körülmény még jobban fokozza. E töredék megtalálása tehát minden ízében elsőrendű irodalmi esemény gyanánt tekintendő. A legjobbkor került elő, hogy munkámban még fölhasználhassam, de későn arra, hogy előzetesen bemutathattam volna. Itt s ez alkalommal, ha másra nem, kötelezettnek érzem magamat arra, hogy könyvészeti ismertetését adjam s kifejtsem azokat az okokat, a melyek miatt Balassáénak kellett azt tartanom.
A töredék KNAUZ NÁNDOR könyvtárában lappangott, s a tudós főpap talán maga sem érdeklődvén iránta, másnak sem igen mutatván meg – mindezideig meghatározatlan maradt. DOBROWSZKY ÁGOST-tól, a ki Knauz könyvtárát megvásárolta, jutott a Magyar Nemz. Múzeum tulajdonába, s itt került az én kezembe. Hogy érdeklődtem iránta, annál természetesebb, mert a C5 levél versóján (b) olvasható versben azonnal a Balassa híres echós énekére ismertem.* Ez az egy tény a legfigyelmesebb vizsgálódásra indított, s ennek eredményét röviden a következőkben foglalhattam össze.
LIV. szám. Dialogus. A kiadás 82–85 lapjain.
A töredék nyolczadrétben a C ívnek négy levelét, a jelzett C, C4, C5 leveleket s a C terniónak utolsó, C8 levelét foglalja magában. Előtte két ívnek (A, B) szükség szerint kellett lenni s utána legalább még két ívet (D, E) tételezhetünk föl, mert a C8-on kezdődő actus IV, scena III. folytatása s a minden valószínűség szerint létezett V. felvonás egy íven nehezen férhetett el. Ily módon a rekonstruált kötet 32–40 számozatlan lapra terjedhetett, czímlap, előszó és ajánlás nélkül is. Nyomdai kiállítása a bártfai nyomdára mutat, melynek az 1580–90. között készült termékei e töredéket, ha szabad így mondani, meghatározzák. A töredék hasonmásának közlése egyébként e kérdésnek további kutatását minden szakember számára lehetővé teszi. Már most csak az a kérdés, hogy a munka mikor iratott s mikor került sajtó alá?
Tudjuk a radványi kódex írójának becses följegyzéseiből, hogy Balassa nem rejtette véka alá verseit, egyik-másik Ungnadnénál is volt; valószinűleg nem rejtette el drámáját sem, a melynek világos czélzata az volt, hogy Júlia-Annát ama koholmányoknak valódi értéke felől, melyet Sylvanus-Galeotto róla terjesztett, fölvilágosítsa. Ily módon tehát e dráma életrajzi jelentőségre emelkedik, a melynek történeti hátterét Balassának könnyelmű élete, szerelmeskedései és pazarlása tehették, mind oly okok, a melyek miatt Anna-Júlia bizonyára többször esett gondolkodóba. Bálintunk komoly szándékú udvarlása Ungnad halála után s kibújdosása előtt 1588–89-re esett, 1589 őszéig tartott. Ez alatt az idő alatt volt tehát szüksége arra, hogy magát Anna előtt tisztázza. Esdeklését s fogadkozásait költeményeibe foglalt égő vallomásaival egészítette ki s magát mentő apologiáját drámában írta meg, tehát 1588–89-ben, s minden valószinűség szerint hamarosan ki is adta. Ez a magyarázat azonban csak úgy állhat meg, ha minden kétséget kizáróan igazolni tudjuk Balassa szerzőségét. Okaink erre a következők:
1. A Dialogus, a drámába szőtt vers, a radványi kódex írója szerint kétségtelenül Balassáé. Nehéz volna föltenni, ismervén a XVI. század irodalmát és viszonyait, hogy a Balassa versét valami idegen szerző alkalmazhatta volna bele a maga drámai művébe, de annál egyszerűbb és természetesebb az, hogy a Comoedia írója saját versét használta fel művében. Hogy azonban a föltételnél tovább menjünk: a töredék szövege sokkal jobb, mint a kódex szövege. Példákkal nem terhelhetem rövidre vont bizonyításomat. A kódex másolója előtt Balassának nehéz olvasású kezeírása volt, Hartyáni tehát könnyen ejthetett vétket a másolatban; a töredék a szerző korrektúráján ment keresztül, a ki a leghivatottabb arra, hogy az értelmes, korrekt szöveget a nyomtatásban biztosíthassa.
2. Júlia szerepel a drámában, mint annak hősnője, a drámába szőtt versben s Balassa költeményei közül az egész Júlia-Anna cziklusban. Ez a véletlennek is föltünhető találkozás azonnal szándékos személyesítéssé válik, ha arra gondolunk, hogy Júlia Losonczy Anna pseudonimja s hogy a dráma hősnője s a Dialogus Júliája egy. Erősíti e magyarázatot, hogy a dráma hőse Credulus (a hiszékeny), Balassának magának a pseudonimja a Colloquium octo viatorum et deae Echo vocatae versben,* a hol
A kiadás 115. lapján.
Credulus az első… monda nagyot kiáltva:
«Echo! de kicsoda, a ki sok kinomba, most megvigasztalhatna?
Kérlek, mondd meg nevét, kit mint üdvösségét bús lelkem úgy kívÁNNA.»
«Echo! de kicsoda, a ki sok kinomba, most megvigasztalhatna?
Kérlek, mondd meg nevét, kit mint üdvösségét bús lelkem úgy kívÁNNA.»
Credulus az után eseng, a kit költői nevén egy egész cziklusban Júliának örökített meg. Júlia és Credulus szerepeltetése tehát nem véletlen vak eset, hanem öntudatos judiciuma Balassa szerzőségének.
3. A radványi kódex írója Jephtes Historiája fordításának emlegetésével azt is bizonyítja, hogy Balassa előtt a drámai forma nem volt ismeretlen.
4. Ha egyéb nyomra nem akadhattunk volna, a dráma nyelve, szólamai, kifejezései, magyarsága, szóval stilművészete is Balassára mutatnának. Gondos összevetéssel számos egyezést lehet kimutatni. A XVI. században költői nyelvünknek Balassánál magyarosabb és nagyobb művésze nem volt, egyéniségét oly jól ismerjük verseiből és leveleiből, hogy nem ismerhetjük félre drámájában sem.
Már most, a töredék Balassáé lévén, s azt életrajzába beleállítván, alig kételkedhetünk abban, hogy e mű csakugyan 1588–89-ben íratott s hogy rövidesen, mindenesetre kibújdosása előtt ki is nyomatott.
