VI.
VI.
Hírek Magyarországról. Kalanth György és Pándy Zsigmond. A török háború. Bálint hazajön. Kékkőt, Somoskőt visszafoglalja a töröktől. Az utolsó tél. Vissza Krakkóba. A duzzogó Achilles. A tavaszi hadjárat. Bálint kibontja zászlaját. A két testvér a táborban. A hatvani győzelem. Ferencz megsebesül. Esztergom ostroma. Bálint halálos sebet kap. A költő a halálos ágyon. Dobokay Sándor és Rimai János. A halhatatlanság a halálos ágynál. Balassa Bálint a magyar irodalomtörténetben. A XVI. század költészete. Balassa lirája. Nyelve. Tartalma. A nemzeti lira. Balassa hatása az irodalomra. Az utolsó órák. A hibbei sírbolt lakói. Balassa fiának, műveinek sorsa. Az idő itélete.
BÁLINT Krakkóban éldegélve s Cupidótól Campianushoz fordulva leste az ügyeiről, övéiről s hazájáról érkező híreket. Öcscsével állandó összeköttetésben állott, részint levelei, részint bízott emberei által. Ilyen jó szolgáit és hű embereit gyanítjuk Kalanth Györgyben és Pándy Zsigmondban, kiket hű szolgálataik elismeréseül a szepesi káptalan előtt tett bevallásával megjutalmazott. Pándy, kinek 1592-ben a liptói Plostyént 400 frton beírja, már előbb is végzett efféle szolgálatokat, s Kalanthnak pedig 1593-ban a nógrádi Kis-Straczin jószágát adományozza.* Ezek a jó emberek ugyan sűrűn közlekedhettek Krakkó és Tokaj között, a hol Ferencz úr 1591 óta kapitányságot viselt. Talán Pándy hozta haza Bálintnak azt a kereken megírt mérges folyamodását, melyet öcscsével együtt adtak be Ernő főherczeghez az újvári és véghlesi ügyben.* Talán Kalanth vitte meg neki azokat a híreket, melyek a török háborúról s a Dunán túl folyt harczokról szárnyra keltek. Mennél jobban közeledett száműzetésének maga által megszabott határideje, annál sűrűbbek voltak a török harcztérről szóló hírek s mennél több hír jutott el hozzá, annál jobban nyugtalankodott. 1593 február 27-én állítja ki az újvári angáriáról szóló nyugtáját, májusban bort szállít Krakkóba s őszre már itthon van, kardot köt és az alsó-magyarországi hadsereghez csatlakozik. Tieffenbach alatt az őszi hadjáratnak egyik diadala, Divény visszafoglalása, az ő vitézégéhez van kötve.* Divényt annak idején Musztafa pasa foglalta el atyjától s Bálint most régi tartozását rótta le a vár visszaszerzésével. A diadalmas sereg egymásután foglalta el Kékkőt, a hol Bálint gyermekéveinek egy részét töltötte és Somoskőt, a hol Losonczy Anna iránt szerelemre gyuladt s a többi várat, a mely Fülek és Nógrád között a török végvonalon feküdt, sőt Füleket is hatalmába kerítette. Tieffenbach, írja Istvánffy,* nem akarván az ellenséggel s a mostoha idővel egyszerre küzdeni és más okból is, elhatározta, hogy téli szállásra Kassára vonúl vissza. A sereggel együtt járt-e a tél folyamán Balassa, vagy nem, nincs róla értesülésünk. Valószínűnek látszik, hogy nem. Sorba látogathatta atyafiait, jó barátait. Fölkereste a Paczóthokat, hogy kis fiában gyönyörködjék, öcscsét, hogy vele a további teendőkről határozzon. Talán Bécsbe is fölment s régi, de most újra visszafoglalt várainak átadását kérte vagy az újvári kérdést szorgalmazta. E közben eltelt az év vége s Bálint az újvári angáriát 1594-re, jó előre, január 21-ikén fölvevén, önérzetében megsértődötten és haragra gyúlva, visszament Krakkóba. Rimay János Epicedionjának, a Bálint utolsó hadjáratát megörökítő munkája latin czímében olvassuk, hogy Balassát hű szolgálataitól megtagadott elismerés és vitéz tetteinek jutalom nélkül való hagyása egészen elkedvetlenítették a vitézi élettől és csak ellenállhatatlan hazaszeretete és a költészet békítő hatalma adott neki arra kedvet, hogy ismét fegyverbe öltözzék s megjelenjen az ostromlott Esztergom falai alatt.*
Regesta a Gyurikovits-gyűjteményben
Századok, 1882. évf. 750. l.
HABARDY LÁSZLÓ egri kanonok misekönyvében a kalendárium naplószerű fölegyzéseket tartalmaz. Ezek egyike 1593 november 21-ikéről így szól: «Nuntiatum est, Divin a Valentino Balassi esse recuperatum, eodem die penes Zechen nostri castra Turcarum invaserunt et in fugam converterunt, caesi sunt illic ad 300 Turci. Tudomány-Tár, 1842. évf, XI. 129–1310. ll.)
XXVII. könyv.
Generosi ac Magnifici Domini Valentini Balassa de Gyarmath ad Castra Strigoniensia iter et procinctus. (Év nélküli bártfai nyomtatvány a XVI. század végéről.) A latin czímlap fordítása SZILÁDY bevezetésében, XXXIX. l.
57. PÁNDY ZSIGMOND ALÁÍRÁSA.*
Pándy Zsigmond aláírását (218. l.) 1585 július 7-ikén kelt leveléről adjuk, mely a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őriztetik. Olvasása: Sigis(mundus): Pandy m(anu) p(ropria).
Rimay bizonyára körülményesebben ismerte a viszonyokat, hogy e duzzogó Achillesről imetten megemlékezett. Azok azonban Bálintra nem tudtak oly mély és állandó hatást gyakorolni, hogy hirtelen való fölháborodását továbbra is táplálni és őt a közelgő tavaszi hadjárattól visszatartóztatni képesek lettek volna. Sokkal mélyebben szerette hazáját és sokkal hevesebben gyűlölte régi ellenségét, sem hogy őt a bécsi udvar hálátlansága haza ne hozta volna. Nyugtalan lelkének szüksége volt újabb izgalmakra s haza vágyó lelkének kedvező alkalomra, s a nagy hadjárat mindenképen jól bevált. Régóta pihent karjának munkára, mulatságra, vitézi foglalkozásra volt vágya s mindezt hol találta volna meg jobban, mint ama nagy táborban, melyet a nemzet lelkesedése a török ellen Esztergom alá gyűjtött? Az a reménység, hogy a kontyos ellenségtől megtisztíthatják a magyar földet, az őszi hadjárat sikereitől tüzelve, a haza fölszabadítására lázba hozta az egész magyarságot. Thurzó írja, hogy valami nemes, úr van az országban, mind felgyűlt. Bálint is fölkészült s félretévén minden neheztelést, újra hátat fordított Krakkónak s most utóljára. Fehér vörfölyös kamokából csináltatott zászlaja alá jó ruhás legényeket fogadott és sietett a bajcsi táborba. Mind a két Balassa fiú ott volt már a török ellen vívandó harczok színterén. Ferencz az északkeleti seregnél, Bálint a nyugatinál. Mialatt Pálffy Esztergom megszállására fölvonúlt, Hatvannál a törököt megverték s ez ütközetben Ferencz megsebesült, s mire a győzelem híre s a tokaji kapitány megsebesülése Esztergom alá s Bálinthoz eljutott, a megszálló sereg már a vár ostromához készült. Május 7-ikén volt az első támadás. Két nap múlva a második s 16-ikán a harmadik ostrom, akkor az alsó várat, ekkor az új kastélyt foglalták el, melyet a törökök a Szent Tamás hegyén csináltak. Május 19-ikén, csütörtökön, a viziváros ellen indítottak ostromot, melyet a törökök visszavertek. A német gyalogság mind a két szárnyon meghátrált s a támadás eredménytelenül, de fájdalmas veszteségekkel végződött. Kurcz, a németek hadnagya, Tapolcsányi, a kitünő vitéz és mások hullottak el az ostromban. Ekkor lőtték meg Balassa Bálintot is. Istvánffy szerint ágyékán kapott halálos sebet, Dobokay szerint mind a két lábát elvitte az ágyúgolyó, Thurzó csak annyit ír szerelmes társának, hogy Balassa Bálint is sebes…
RIMAI JÁNOS EPICEDIONÁNAK CZIMLAPJA.*
(A Magyar Tud. Akadémia könyvtárában őrzött példányról.)
Rimai Epicedionjának (220. l.) egyetlen teljes példánya a Magyar Tud. Akadémia könyvtárában őriztetik.
S míg Balassa sátora körül a háborúnak kemény emberei járnak-kelnek s a megújuló ostrom hadi lármája fölriad, bent a halálosan megsebesült Bálint fölött egy fiatal jezsuita virraszt és lázas ajkáról egy hű tanítvány lesi elhaló szavait. Amaz Dobokay Sándor, a vágsellyei ház szónoka, ki utolsó napjainak, szenvedéseinek és megváltatásának megható történetét Campianus kiadásához írt, Forgách Zsigmondnak szóló ajánlólevelében ránk hagyta,* emez Rimay János, a költő-tanítvány a ki mestere dicsőségének hűséges és gondos sáfárja volt. Dobokay a kereszt erejével enyhítette és vigasztalta meg a zaklatott életű daliát, Rimay jövendő dicsőségének fényét rajzolta homályosuló szemei elé. Amaz a multra, emez a jövőre nézve nyugtatta meg; amaz megkönnyítette és fölemelte a hitnek boldogító szavával, emez megerősítette és boldoggá tette a halhatatlanság reményével...
«Semmiképen el nem mulathatám, hogy amaz nagy elméjű és emlékezetű, jó Balassa Bálint elkezdett írott munkáját, kire az ő boldog kimúlása után akadék, kinek ő nagyobb részét el is végezte volt, csak kevés levén hátra benne, véghez nem vinném; hogy ez úton is valakik ő könyvecskéjét olvasandanák, bizonyos, igaz, tökéletes ítéletet tennének felőle: minemő nagy. buzgósággal és isteni ájtatossággal volt életének utolsó idejében felgerjedve, micsoda hitet tartott, oltalmazott és micsoda hitnek vallásában atta is meg lelkét az ő teremtő Istenének. Kinek én nemcsak hallott, hanem ugyan látott bizonysága vagyok. Mert minek utánna fejedelme hívségébe, hazája szerelme mellett 1594 esztendőben Pinkösd havának közepiben, Esztergom vára ostromán halálos sebekbe esett volna, beteg ágyában, Esztergom városában gyakran nála voltam és véle sokat beszéllettem. Ott voltam akkor is, mikor ugyanazon Pinkösd havának huszonhatodik napján, keresztyéni módra meggyónván, utolsó órájához szépen készült. Reá hallgattam arra is, mikor az mi idvözítő királyunknak és az ő szent anyjának; az szeplőtelen szűz Máriának kegyes ájtatos szókkal magát teljességgel ajánlottá. Jól értette az éles elméjű vitéz ember, minemű tisztelettel tartoznék Asszonyának, úgymint az vitéz magyar nemzetnek, Istene és szent fia előtt kiváltképpen való szószólójának...Mert mikor az gyóntató lelkiatya, látván fájdalmai miatt való nagy kínját, biztatná, és hogy minden reménységét Istenbe vetné, arra is intené, az több szép mondási között imilyen arany sententiát kezde mondani: Krisztus megholt én érettem és én hogy kételkedjem? Te katonád voltam, Uram és az te seregedben jártam. Campianus Edmondnac Tia Magiarul irot okai, (Bécs, 1607.), az ajánlás 6–8. lapja.
58. BALASSA CAMPIANUS-FORDÍTÁSÁNAK CZÍMLAPJA.*
(A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában örzött egyetlen példányról.)
Balassa Campianus-fordításának (Bécs, 1607.), melyből a czímlapot (222. l.) és Dobokay Sándor ajánlólevelének végét (223. l.) adjuk, egyetlen példánya ugyanott őriztetik.
Balassa varázsos egyénisége három század óta fogva tartja a magyar sziveket és lelkeket és folytonos gyönyörűséggel táplálja a költészetéért lelkesülőket. Babér- és tölgyfa levélből van koszorúja fonva, mert vitéz volt és költőnek született, s e koszorút fény övezi, mert a harcz mezején, hazáját védve, hullott el és mert szerelmi liránk történetében is halhatatlanságot érdemelt. – A hagyomány két nagy jelzővel ékesítette, a dalia és az énekszerző nevével; kiérezte életéből a romantikus vonásokat és megérezte szivének nagyságát s költészetének igazságát. Mint vitéz és a csatatéren elesett szabadsághős már koszorút érdemelt, mint költő és művész túlélte korát s megnyerte a jövendőt.
59. DOBOKAY AJÁNLÓLEVELÉNEK VÉGSŐ SORAI.
(A bécsi Campianus-kiadás 15. lapja.)
Körülötte és mögötte e szigorú századnak ájtatos és harsányszavú énekszerzői sorakoznak. A vallási és hazafias lira, a hegedűs és lantos ének a világi dal és virágének, mint összefoglaló czímek födik és jelentik az egész kornak nagy irányokban érvényesülő liráját. Batizi és Sztárai s velük együtt a papok és tanítók, a névről ismert s a névtelen énekszerzők mindannyian a diadalmas új hitet s a veszedelemben forgó régi hazát éneklik. Egyéniségük beleolvad a zordon korszaknak általános hangulatába, melyet a nemzeti érzés és vallási áhítat csodás összeforrása jellemez. Övék a toll és a könyvsajtó hatalma; az úri rend s a művelt városi nép számára írnak s a magyar föld józan mívelőinek énekelnek. Az ó-testamentomban nem csupán hitük forrását, hanem nemzeti történetünknek nyomasztó példatárát mutogatják; Dávid zsoltáraiból a bűnösség, a megadás és a fölemelkedés igéit fordítják magyar énekbe, mely az egész századon keresztül uralkodik. Dicséretek és zsoltárok teremnek, egyaránt kifejezve a hazafias aggodalmak s a vallási elmerülés hangulatait; irányuk uralkodóvá lett, de az egyes költők a háttérben maradnak. Az új vallás apostolain kívül a deákok és daliák, a hegedűsök és utódjaik, a lantosok is megszólalnak s folyton zeng a népies lira is. Börtöndalok, hegedős énekek, házassági, szerelmi s más világi énekek teremnek, melyeket a tudós rend üldöz és mesterségesen írt. Az énekes-rend költészetét is minden valószínűség szerint nyomta a czéh tekintélye s így csupán a népies költészet, a virágének fejlődhetett szabadon. De mint a népi költészet általában, ez is az egyének föláldozásával gazdagodott. A század lirájának ez általános irányai mögött markáns egyéniségeket hiában keresünk, a lirai kórusban csupán a hangtömegek dinamikáját halljuk, a mely kérlelhetetlenűl elnyom minden vokál szólamot. Liránk fölolvad az általánosságban, melytől költőink hatást és irányt fogadnak el, vagy a mely miatt elvesztik egyéniségüket. A protestáns himnusz, mely egyben nemzeti ének is, elnyomja a lantnak tört akkordjait s a népies készségek gyöngébb szavát. Ma az idők távolában a XVI. század liráját csak részben ismerhetjük, részben rekonstruálnunk kell. A mit költői emlékeinkben bírunk, aránytalanúl nagy tömegében a műköltészet terméke s igen kis része az, a mi a nemzeti élet naiv világában fakadt, eredeti és nemzeti költészet gyanánt.
Balassa erőteljes és hatalmas egyéniségét legjellemzőbben lirája mutatja. A mint a saját útján járva nem tűrhette a mindennapi élet korlátait, költészetében is kedvvel indúlt a saját Istene után. Kivételes temperamentumát nem ismerve, élete és költészete egyaránt rejtély maradna előttünk. Heves vére ragadta a maga kivételes útjára, melyet naiv lélekkel járt. A fájdalmak és szenvedések iskolája volt egyben költészete iskolája is. Élete belejátszik költészetébe, könnyelmű kalandok, vidám és csapongó szeretkezések, komoly és állhatatos szerelem, izgató küzdelmek, keserű csalódások, megadó bűnbánat és erős hit táplálták költészetét, mint a hogy kisérték életét. Saját szíve történetét írva és énekelve, lirája épen oly szokatlan és vonzó, mint a milyen volt ő maga. Temperamentumát sem életében, sem költészetében nem tagadta meg, s a mily függetlenül és szabadon élt, ép oly szabadon énekelt.
Lantjáról kegyeseinek neve és szivének nagy drámája, a végbeliek dicsérete, borivóknak való ének, a bécsi Zsuzsánna s a lengyel cziterás lány, a török ének, a hazafias dalok, bújdosónak való ének, zsoltárok, dogmai és istenes énekek hangzottak; tárgyainak e gazdagsága és verseinek merészsége csaknem oly szokatlannak tetszett, mint az, hogy az élő nép nyelvétől és a paraszti daltól kért kölcsön szókat, kifejezéseket, versformát és módot. Az elátkozott virágénekek,* a gyűlölt, fajtalan énekek, a hívságos világi érzelmek s a gonosz indulatra keltő szerelem énekei szólaltak meg lantján, a tábor tüze körül és a sokadalmak közönsége előtt. Ugyanoly szólamok és kifejezések, virágos nyelv és szerelmes szók olvashatók költeményeiben, milyeneket a népies lira maig megőrzött s énekei szabadon és természetesen szólnak. A népies költészethez hasonlóan, de mégis nemesebben, szebben és gazdagabban, szóval művésziesebben. Példája szokatlan és merész, hangja új és szabad, világa ismert és természetes, indítékai az emberi szívnek örök szenvedélyei, verselése könnyű és zenei, nyelve magyaros és keresetlen, szóval költészete művészi és nemzeti jellemű. Művészi, mert érzi a műfajok titkát, stilje egyaránt jellemző a szerelmi dalban, az istenes énekben, a lutrikámos versekben, a hazafias költeményekben; nemzeti, mert lantja felöleli mindazt, a mi korát érdekelte, a katonai és végbeli életet, a mulatozást, a szerelmet, a zsoltárt és dogmát. Istenes és világi, komoly és víg, dévajkodó és kesergő, mulató és elmélkedő, szeretkező és sóvárgó hangulatait úgy tudta megénekelni, hogy azt megérthette s megbecsülte mindenféle hallgatója. Az énekeskönyv szerkesztője istenes énekeit, a katona a végek dicséretét, a mulató a borivóknak valót, a vándor a bújdosókét, az asszonyok a Júlia-verseket, a deákok a török éneket szerették és becsülték. Öreg és fiatal, pap és katona, komoly ember és szerelmes leány mind megtalálja a néki tetsző verset. A köznép megérti, az úri rend nem találja póriasnak, mindenki egyformán gyönyörködhetik költészetében, mely magyaros és művészi. Balassa lirája a XVI. század dicsősége, mert az egyéniséget fölszabadítja a kor nyüge, az emberi és szívbeli világot a földöntúli és aszkéta fölfogás alól, mert szerencsésen találja meg a műköltészet és a népies lira kapcsolatát, mert szabad és fejlődésre alkalmas versformákat talál és teremt s mert fölemeli és megnemesíti az élő népies nyelvet. Liránk történetében ő az első nagy alak, kiben a liraiság szabadon, művésziesen és nemzeti szellemben megnyilatkozott. Újító és úttörő, mint minden géniusz; példa és minta, mint minden, a mi eredeti. Előtte általános, nagy irányokban haladt a nemzeti lira, utána szabadon fejlődhetett és nemzeti irányban haladhatott…
Ethnografia, 1899: évf
60. A BALASSA-KÓDEX BÁLINT UTOLSÓ ÓRÁJÁRA ÉS RIMAYRA VONATKOZÓ FELJEGYZÉSE.*
(A kódex 148. lapján.)
A Balassa-kódexnek Bálint utolsó órájára és Rimaira vonatkozó feljegyzése (227. l.) a kódex 148. lapján foglaltatik. Olvasása: Kiket mélto hogy a Balasi irasatul méfze né hadgiu(n)k, mert Ba-lasj Balinton Kjuól czak egy Magiar sem érkezhetik elvele, bar ugian igen igjekezikis rajta kiről iteleted tehet akar kj az irasat oluassa, azmint Balasi Ba-lintis igj fzolot felöle eltiben (mond) ha ugj megy elő dolgodba(n) azmint elkeztel giakoroluán azt nem hogj elnem erkeznél uile, de megh is foghfz halladni: Seőt halala orajanis eőtet ualotta Balasj Helieben Valonak len(n)j: keruén arra hogj azeö halalát Verseiuel ekesicze megh: kit uéghezis ujtt Rimaj Janos melj irajsat atöb Eneki utan helihefztettünk.
Kivételes nagysága azonban magára álló tünemény maradt liránkban Amadéig, Horvát Ádámig és Csokonaiig. Liránk voltaképen vele kezdődik és Csokonaiban és Petőfiben tetőz. Balassának a protestáns lira, Csokonainak a klassziczizmus és Petőfinek a szentimentalizmus alól kellett a magyar géniuszt és lirát fölszabadítani, s a mint az ötvenes években Petőfit, s a század elején Csokonait, úgy utánozták a XVII. században Balassát öntudatlanúl, de föltünő modorossággal. Néhány világi énekét még e század elején is árulták a ponyván; Istenes Énekei a Rimay-kiadás nyomán 1806-ig 35 ismert kiadásban forogtak kézen.* Szerelmi költeményei kéziratban terjedtek; kéziratos gyűjteményeinkből és nyomtatott énekeskönyveinkből a Balassa-versek nem hiányozhattak. Balassa-szólamok és versek átmennek a nép költői készletébe s a hagyomány három századon keresztül változatlan hűséggel őrködik daliás alakja és költői dicsősége felett. Ime a magyar nyelvnek XVI. századi ékessége kivételes talentumával és korunkig lenyuló hatásával a modern lirai fejlődés élén! Benne századának lelke és világa él, költészetében százada elé vágott, korát megelőzte és elhagyta annak minden ósdiságát. Kora azonban nem értette meg, mert az újítókat később szokás megbecsülni, mert míg Istenes Énekeit magasztalták, szerelmi és világi dalait hivatalosan nem ismerték el.
Balassa Bálint és Rimai János Istenes Éneki. Kiadások: I. Lőcse, 1604. 12-r. (Rimay János princeps-kiadása?) – 2. Várad(?) – 3. Bártfa, Kloesz J. 1630–1640 között. – 4. Várad, 1646. (M. Nemz. Múzeum. Magyar Könyvszemle, 1878. évf. 272. l.) – 5. Kassa, 1665. (Székesfehérvártt a püspöki könyvtárban. M. Könyvszemle, 1878. évf. 336. l., 1879. évf. 122. l.) – 6. Pozsony, 1676. (M. Nemz, Múzeum.) – 7. Kolozsvár, 1677. (M. Tud. Akadémia. M. Könyvszemle, 1879. évf. 289. l., 1882. évf. 89. l.) – 8. Bártfa, 1679 (Mednyánszky-ktár. Néhrén. M. Könyvszemle, 1882. évf. 90. l.) – 9. Kolozsvár, 1681. (Erd. Múz.) – 10. Lőcse, 1683. (Lugossy József gyűjteményében volt.) – 11. Kolozsvár, 1681. (Erd. Múzeum.) – 12. Debreczen, 1692. (Pozsonyi evang, főgimn. ktár.) – 13. Löcse, 1693. (M. Tud. Akad.) – 14, XVII. sz. (Rimaszombati prot. gimn. M. Könyvszemle, 1882. évf. 93. l.) – 15. Lőcse, 1700. (M. Nemz. Múzeum.) – 16. Kolozsvár, 1701. (Lugossy gyüjteményében volt.) – 17. Debreczen, 1702. (Debreczeni ref. kollégium ) – 18. H. n. 1702. (M.. Tud. Akaémia.) – 19. Lőcse, 1704. (Erd. Múzeum.) – 20. Lőcse, 17010. (Szilády említi a Bevezetésben.) – 21. Lőcse, 1712. – 22. Lőcse, 1720. – 23. Buda, 1728. – 24. Lőcse, 1730. – 25. Pozsony, 1730. – 26. Kolozsvár, 1731. – 27. Buda, 1741. – 28. Debreczen, 1744. – 29. Debreczen, 1744. (Más kiadás.). – 30. Pozsony, 1776. – 31. Vácz, 1777. – 32. Pozsony, 1790. – 33. Pozsony, év n. – 34. XVIII. sz. hely és év n. – 35. Pozsony és Pest, 1806.
Mindez talán megfordúlt a hű tanítvány gondolatában, a míg Balassa fölött virrasztva, aggodalommal leste az orvosi műtét sikerét.
A költőnek mind a két lábát amputálni kellett s még a sebészek keze alatt teljesen öntudatánál volt és nagy lelki nyugalommal tűrte a fájdalmas műtétet. Minden reménysége hiábavaló volt. Balassa érezte, hogy meg kell halnia; nyugodtan és erős hittel készült a halálra. Dobokay Sándort rendelte mellé a szerencsés véletlen, ezt a gyöngéd szivű jezsuitát, a ki őt nehéz óráiban megerősítse. Lelkében megnyugodván, földi gondjait intézi el. Elsőben is kis fiára, a nyolcz éves Jánosra gondol. Levelet ír Mátyás főherczeghez, melyben fiát atyai pártfogásába ajánlja, s levelét Dobokayra bízza. Aztán megírja Béza verseiből penitencziás énekeit, kesergő tanítványát magához méltónak vallván, halála megéneklésére kéri, s keresztyéni módra meggyónván, pünkösd havának huszonhatodik napján utolsó órájához szépen készült. Kezéből kihullott előbb a kard, azután a toll – s mert náluk nélkül élni nem tudott, meghalt a hős, az édes szavú költő.
A HIBBEI TEMPLOM BELSEJE.*
(Rajzolta Cserna Károly.)
A hibbei templom belsejét (229. l) Cserna Károly természet után rajzolta.
61. A HIBBEI TEMPLOM.*
(Rajzolta Cserna Károly.)
A hibbei templomot (229. l.) Cserna Károly természet után rajzolta.
Balassa Bálint holttestét Hibbén temették el apja és anyja mellé. Rövid idő múlva odatemették a tokaji kapitányt, Ferenczet is. Gyermekét nagynénjei vették oltalmukba, ők taníttatták Boroszlóban, a hol tizenhat éves korában meghalt. Félbenhagyott művét, Campianus Tíz okainak fordítását, Dobokay végezte be s adta ki 1607-ben. Rimay megírta sirató énekét, írásait kinyomozta és Istenes Énekeit kiadta. Az idő gyorsan halad, bölcsen itél és minden sebet behegeszt, Balassának is igaz bírája lett. Régi nagy haragosa, Dobó, összeharácsolt vagyonát fiára, Jánosra hagyta s utolsó könyvét Dobokay Forgách Zsigmondnak ajánlottan adta ki, Losonczy Annánál szerencsés vetélytársának. Nagy szívét, nagy dicsőségét nemzedékek után nemzedékek áldják és hirdetik: mert Balassa hősi halálra és költői halhatatlanságra született.
62. A CAMPIANUS-KIADÁS ZÁRÓDÍSZE.*
Az utolsó könyv záródíszéül (230. l.) a Campianus-kiadás záródíszét adjuk.
