VI.
VI.
A zaklatott házastársak házi tűzhelyének örömei. Bálintnak fia születik. Betegsége és végrendelete. Törökösség gyanújába esik. Házassági pöre a szentszék előtt. Róma haragja a törökösség vádja miatt. A családi tűzhely katasztrófája. Anyagi bajok. Lelki válság. Bálint elhagyja ősei hitét. Az esztergomi szentszék itélete a házassági perben. Bálint újabb csalódása. A véghlesi ügy újabb fejleményei. Az Andrással folyt vagyoni per tárgyalása. Bálint és Ferencz levele. A pozsonyi itélet.
BALASSA László halála s a Véghles birtokáért megindúlt versengés egy időre esett a pataki kaland és házassága miatt Bálint ellen indított pörök kezdetével. Lelke égett a szégyentől s a Dobó ellen szított bosszútól. Komoly aggodalommal látta, hogy ellenségei házasságát és a pataki kalandot hűtlenségnek minősítik s keserűen csalódott Andrásban. Pörei az országgyűlésig pihenhettek, Dobóhoz nem férhetett: nyitva állott azonban útja Véghles pusztítására, András rontására, hogy a benne összegyülemlő vak indulatok tárgyául szerepelvén – egy rövid időre megcsendesüljön. A hirtelen támadt harag hamarosan kiadta mérgét s Bálint otthonában megtalálta az enyhülés és a remény napjait.
Két esztendeig tartott a házi tűzhely vonzó s megnyugtató hatalma, 1586 végeig, mely alatt Bálint a zaklatások elől otthon menedéket, a világ bajaiban enyhülést talált. Életének talán ez volt egyetlen szakasza, a mely alatt lelkének nemesebb fele sikerrel tartotta egyensúlyban hirtelen feltörő szenvedélyeit. Krisztina szerelme, hitvesi figyelme, ha nem is boldogsággal, de a megelégedésnek kedvesebb derűjével tudta körülvenni. S örömét a reménység megaranyozta, reményét a valóság beváltotta, s ez a valóság őt egy időre, de nagyon boldoggá tehette. Fia született, a kit a nagyapa emlékére Jánosnak keresztelt, s a ki őt hasonlíthatatlan gyönyörűséggel örvendeztette meg. Az izgalmak, melyeket pörei; kalandjai s a «kis idegen» várása okoztak, betegségbe döntötték. Vas egészségét komoly veszedelem fenyegette, ezért végrendeletet is tett, felesége és magzata javainak és jogainak védelmére. Betegágyán magába szállott, lelkét kegyelmes Istenének ajánlva, kéré azután mindenféle barátait, bizott urait és ismerőseit, hogy a kinek mit vétett volna, ő néki megbocsássanak. Végrendeletének nyugodt hangjából magába szállása, intézkedéseiből igazságszeretete, jólelküsége és családja iránt való komoly kötelességérzete tünik elénk. Krisztina és kis fia minden gondja, ő értük aggódik s kéri az ő érdekükben fejedelmi jóakaróját; a lengyel királyt, tútorait s az ő vitéz öcscsét: «az egy Istent megtekintvén és aztot is, hogy az én feleségem ő kegyelmének kétképpen való atyjafia, ne háborgassa semmiben, hanem ő kegyelme is legyen egyik oltalmazója, kiért az Uristen mind jártában, költében szerencséltesse és nagyra vigye dolgát. Minden gonosz tanácson se induljon el.»*
Századok, 1893. évf. 316 l.
Ez utóbbi tanács magában foglalja Bálint életének egész tanulságát, egyúttal pedig minden tévedésének egyetlen főokát. Végrendelete élete eddigi folyásának harmonikus, megnyugtató befejezése gyanánt tünik föl, s egyben apologiának, a miért minden gonosz tanácson elindult s házasélete csendes boldogságáról írott vallomásnak.
Azonban Bálint nem arra született, hogy mint egy Istenhez térő nemes úr, övéiről gondoskodván, letegye az élet nyügét s névtelenül merüljön el az idők árjában. Sorsa másként volt megírva a csillagokban – fölépült s újra kezdte az életet. Innentől azután nem indult el minden gonosz tanácson: saját szivét és erős lelkét követte. Hogy szíve és szenvedélyes lelke nem csalhatatlanok, azt még ekkor nem tudta, de érezte, hogy szíve igaz és lelke őszinte, s úgy képzelte, hogy ha ennekelőtte is rájuk hallgatott volna, elkerülhette volna életének nem egy zátonyát.
Pöreiben némi szünet állott be, míg az országgyűlés sem volt kitűzve, a melyre czitácziót kapott. De az esztergomi szentszék beleavatkozott, s a pápa is. V. Sixtus hitelt adva ama kósza hireknek, hogy Balassa törökösségben él, hogy fiát is «török módra keresztelte»* s neki Musztafa nevet adott, egyszerre két oldalról támadták meg. Az esztergomi szentszék pörbe fogta házasságáért, s a pápa eljárást akart ellene indíttatni, azért hogy törökké lett. Mikor erről Rómában élő barátaitól értesült, megerősödött benne az elhatározás, hogy apja hitét elhagyva, katholizál. Elhatározásának indítékai ép oly rejtélyesek az utókor előtt, mint annak a katasztrófának részletei, a melyek szivét ép e lelki szorongattatások közepette érték. Mi történt közte és felesége között, úgy látszik; soha sem fogjuk megtudni; csak versei sejtetik velünk a csalódás nagyságát, mely oly hirtelen zudult Bálint lelkére. Krisztinát idegenségben és hamisságban találta, s látva, hogy elvadult,* válni készül tőle, akkor, midőn a csellel kötött házasság miatt két főbenjáró per folyik ellene. E látvány groteszkségét csak helyzetének tragikuma múlja felül. Kis fiát törvénytelennek akarják bélyegezni s apjával együtt törökösségről vádolják, András Véghles miatt támad ellene; öcscsével anyagi bajok miatt meghasonlott, őt magát a szükség nyomja s még az elemek is rontják. S míg eddig legalább otthonában vigasztaló feleségét és gyermekét ölelve, föl tudott engedni, vagy öcscsében bízva, aczélosodni érezte tetterejét, most magára hagyva, ellenségei üldözésének kitéve, nyomasztó gondok terhe alatt senyved.
«Ritu turcico baptisari curasset», úgymond a vádlevél.
A XXXIV., XXXV., XXXVII. sz. énekek czímeinek kifejezései.
Bálint az életnek mindennapi gondjait soha sem vette komolyan. A pénz és arany értékét, mint a legtöbb ember, csak akkor érezte, mikor nem csörgött tarsolyában. Hanem annál mélyebben érintették lelki bajai; csalódások és aggodalmak. Megtagadta vallását, elfeledte édes anyja imáit és rengető dalát, Bornemissza tanításait – de megtalálta az embernek egyetlen hű barátját, egyetlen igaz menedékét, egyetlen őszinte vigasztalóját: az egy igaz Istent. Megtalálta lelke vigaszát s elvetette annak forrását: régi hitét; hogy az ellene szórt új rágalmakat elnémítsa, vallást tett hitéről, a szepesi káptalan, majd 1586 augusztus 24-ikén az esztergomi káptalan előtt. «Tagadta, hogy Mahomet követője volna, ünnepélyesen vallást tett arról, hogy ő, bár eretnekségben született és neveltetett, most már mind az által erős hittel a római katholikus egyház hívének vallja magait. Jól lehet ezeket a feljebbvaló napokban a szepesi káptalan előtt általánosságban kinyilatkoztatta, most mégis a teljesebb bizonyosság kedveért s azért is, hogy akkori általános nyilatkozatának lehető homályosságát végképen eloszlassa s mindaz, a mit akkor elhagyott, vagy a mi a jegyző hibájából járult nyilatkozatához, helyreigazíttassék; ezt útjból nyilvánítja, fogadja és erősíti.»* S a mit belecsöpögtettek fogékony gyermeklelkébe, a zólyomi vár tanuló szobájában, most vált malaszttá, sanyarúságai között. Belőle költészetének új s fönséges forrása fakad és himnuszainak, zsoltárfordításainak s istenes énekeinek komoly és magasztos tartalmává finomul. Az élet nyomorúsága megtanítja, hogy a saját lelkébe nézzen és Istenére tekintsen s eszmélve arra, hogy minden mulandó, a mi nem a hit szikláján épült – hitéhez köti reményeit, belőle merít vigasztalást s tőle nyer erőt és benne talál megnyugovást.
SZILÁDY, id. h. XXV. l.
S most minderre nagy szüksége van. Magára maradt, egyházi és világi törvényszékek készülnek ellene s oly pörben, a mely már is tárgytalanná vált s oly itélettel, a mely nem őt a hibást, nem feleségét a bűnöst, hanem kis fiát, az ártatlant sújtja. Kuthassy György esztergomi vikárius fölvéteti ügyét s itéletet mondat, hogy a kis János törvénytelen s vérfertőző ágyból származott s így a Hármaskönyv I. r. 106. cz. 2. §-a értelmében ráolvastatta, hogy nem örökösödhetik szülői javaiban és jószágaiban, még akkor sem, ha a pápa törvényesítené, mert ennek a javakban való öröklésre semmi hatása sincs.* Szegény Bálint, megint holmi rossz tanácsra hallgatott.
Századok, 1873. évf. 320. l.
Volt valami tetszetős valószerűség abban, hogy elhagyottságában, a zaklató támadások elől a katholikus egyház mindenható hatalmához forduljon védelemért s a szentszék szárnyai alá meneküljön. Rést ütni a kipróbált hűségű Balassák protestantizmusán, visszahódítani közülök egyet, a szorongatott Bálintot, s ezzel is gyöngíteni a protestantizmust: minden időben nyeresége lett volna a katholikus egyháznak. Egy megtérő bünös többet ér száz igaznál, egy katholizáló Balassa megérdemli, hogy érte közbe járjanak. Kitől eredt e tanács vagy kinek a gondolata volt – nem tudjuk, de hogy nem Balassáé az valószínűnek látszik ama rágalmakból, melyeket ellene támasztottak s Rómáig eljuttattak. «Azt a rágalmat (t. i. hogy törökösséggel vádolták), czáfolásra sem tartotta méltónak, egyszerűen csak tagadta. Énekeiből látszik, hogy a török nyelvet tökéletesen értette, abból egyes dalokat (XXVIII. XXXIX. LVI. Coel. XVI.) úgy tudott átültetni, hogy fordításaiból nemcsak a nyelvismerete, hanem a költői művek fordításához megkívántató finomabb érzék is kitetszik. Ezen jártasságához s képességéhez külső magaviseletéből s nyilatkozataiból is járulhatott egy és más, a mi az ellene támasztható, nálunk az akkori időben közönségesen törökösség néven ismeretes vádat inkább vagy kevésbbé valószinűnek mutathatta.»* S e vád czélja nem lehetett egyéb, minthogy őt katholikus hite mellett tanúságot tenni kényszerítse.
SZILÁDY, id. m. XXVI. l.
Ha megmarad apja hitén, a szentszék hatalma nem terjed ki rá, csak az országos törvények s nem egyúttal az egyházi fegyelem; de a mikor katholikussá lett, alávetette magát az egyházi bíróságnak. A szentszék pedig szivósabb felpörös volt, mint a kincstár s még azután is zaklatta, mikor ettől már megszabadult. A rossz tanács megint visszájára fordult, Bálint újra csalódott. Azonkívül pedig hitének megváltoztatása ismét nagyobb távolságra vetette családjától, kivált Andrástól, a kivel a már ismert véghlesi ügy miatt törvény elé is kellett állania.
András úr benne ült ugyan Véghlesben, de nem bírhatta békén a Balassa-fiúk zaklatása miatt. Törvényes itélettel akarta tehát a várat és nyugodalmát biztosítani. László végrendeletét megszereznie nem sikerülvén, eljárást indított annak fölkutatására. A nyomozással Radecius István egri püspök a garam-szent-benedeki konventet bízta meg, mely az 1585 október 19-ikén kelt jelentésében pontosan beszámolt annak eredményéről. A végrendeletet sehol sem sikerült megtalálni. A legnagyobb valószinűség szerint László nem is foglalta azt irásba, hanem szóbeli intézkedéssel hagyta javait kész az unokatestvérek versengésére, átokul. András beleült, mint láttuk, a várba, Bálinték pedig ott rabolták, a hol érték. Az állapot tűrhetetlen voltát mindenki érezte s a kérdést törvényes itélettel eldönteni, mind égetőbbé vált. Ernő főherczeg 1587 június 27-ikén kelt rendeletében Istvánffyt bízta meg törvénylátással s hosszabb kisérlet után augusztus 15-ikén megtartották a tárgyalást, melyre András úr Beznák ügyvéddel személyesen jelent meg; Bálinték Potoczky Kristófot küldték ügyvédjökül. A testvérek augusztus 7-ikén kelt levelükben* elmaradásukat országos dolgaikkal igazolták. «Hiszszük, hogy ti nagyságtoknál és kegyelmeteknél nyilván vagyon, minémű nagy dolgunk nekünk most itt Egren vagyon, mely nemcsak jószágunkban, hanem egész familiánknak tisztességében járó dolog… Hanem im barátinkot küldtük föl az ti nagyságtok és kegyelmetek személye eleiben, hogy a mi nemű dolgunk a mi urunkkal bátyánkkal Balassa Andrással urammal véghlesi jószág felől vagyon, azt mi nevünkkel ti nagyságtok és kegyelmetek eleiben terjeszszék.» Már e levéiből is kitünt, hogy Bálinték nem jártak egyenes úton. Eddigi nyomozásaink szerint nekik Egerben oly fontos dolguk nem volt, a mi miatt Pozsonyban meg nem jelenhettek volna. Ferencz ugyan, mint ötven huszárnak kapitánya, véghelyi szolgálatot tartott, de Bálintról nem tudjuk, mi tarthatta volna Egerben, ha nem az a szándék, hogy a bíróság előtt másról, mint a véghlesi várról szó ne legyen. Ily értelemben adták ki megbizó levelüket, ily értelemben allegált Potoczky is; holott Bálint maga is úgy kérte, a főherczeg is úgy adta meg s a személynök is úgy tűzte ki a tárgyalás napját s őket is úgy idézték meg, hogy nemcsak a véghlesi, hanem az újvári s minden más ősi és szerzett vagyon és jog fölött támadt ellentét nyerjen e tárgyalás alatt kiegyenlítést. Bálinték bujkálása mindjárt a tárgyalás elején kitűnt, a mint a bíróság fölvetette, hogy nem csupán a véghlesi, hanem minden más kérdésben dönteni fog a főherczeg rendelete szerint. A testvérek ügyvédének kifogását András úr és ügyvédje Beznák teljesen lerombolták azzal, hogy az összes Balassa pörök reviziója van napirenden, mert maga Bálint kérte az új reviziót, s nagyobb bizonyossággal fölmutatta Bálint kérvényeit, melyekben azonfelül Andrást a törvények megkerülésével vádolja. Az ügyvédek tehát első sorban e kérdésben kértek itéletet s a bírák kimondták, hogy a felek kötelesek a pörök összeségében hozandó itéleteket elfogadni s magukat ily irányú tárgyalásnak alávetni. Mert a bíróság egybevetve a testvérek kérvényeit s a főherczeg rendeletét, arról győződött meg, hogy az összes pörök revizióját Bálint maga kérte a főherczeghez intézett folyamodásában. Bálinték tehát az első ütközetben csatát vesztettek, a mit minden katona ember rossz ómennek szokott tartani.
Hasonmását l. a következő oldalon
)
Balassa Bálint és Ferencz 1587 augusztus 7-ikén Egerben a véghlesi ügyben írt levele (156. l.) a családi levéltárban őriztetik.
EGER, 1587 AUGUSZTUS 7.
R(evere)ndifsimi Mag(nifi)ci ac Generosi Domini, do(mi)ni Patroni et Amici nobis beneúoli obf(ervandissi)mi atq(ue) Confidentiftimi: S(er)uitior(um) noftrorúm femper paratifs(im)am Com(mendation)em.
Hyfzwk hog˙ t˙ Nag(ysag)toknal es kegielmeteknel n˙lwan wag˙on, m˙nemeo nagi dolgunk moftan mynekwnk Ith Egren wagion: mely Nem chak Iofzagunkban, hanem egéfz familianknak t˙zteffegeben jaro dologh. Semm˙ keppen azerth ezt félbe nem hagihatok, es m˙nth az t˙ Nag(ysag)tok es keg(yelme)tek eloth walo dolgunk k˙wanta volna, fzemel˙wnk zer˙nth oth t˙ Nag(ysag)tok es keg(yelme)tek eloth nem Comparealhatánk. Hanem Im baratynkoth es zolga˙nkoth kwltwk fel az ty Nag(ysag)tok es keg(yelme)tek fzemel˙e ele˙ben, hog˙ az m˙ nemeó dolgúnk az m˙ vrunkal Bat˙ankal Balaffa Andras vrammal az w˙gleff˙ Jofzagh felol wagion, azt m˙ Neúwnkkel t˙ Nag(ysag)tok es Keg(yelme)tek ele˙ben ter˙efzfzék. Ker-˙wk azerth t˙ Nag(ysagto)koth es Keg(yelmete)keth hog˙ az m˙th ez lewel wywo Ember˙nk Nag(ysag)tok es keg(yelme)tek eloth my Newwnkel fzollo-nak t˙ Nag(ysag)tok es Keg(yelme)tek mindenben hidgie meg fzavokoth, Es az eó fel(sé)ge parancholattia zer˙nth meg latwan kozottwnk azt az dolgoth, tegien Iftennek igaffaga zerinth walo deliberacioth kozottawnk rola, hogy k˙th m˙es t˙ Nag(ysagtok)nak es keg(yelmetek)nek éltwnkben zolgalhaffunk megh. Eafdem Re(verendissi)mas Mag(nifi)cas ac Gen(erosas) do(minatio)nes v(est)ras in reliquo quam foeliciff(im)e valere cupientes. Datúm Agriae. 7. die Menfis Augufti ftilo Noui Calendar(ii) A(nn)o 1587.
Earundem R(everendissi)mar(um) Mag(nifi)car(um) ac Gen(erosarum) do(mination)um v(est)rarúm
S(er)uitores deditiffimi etc.
Balassa Bal˙nth mp. P. H. Balafsa Ferencz mp. P. H.
A levél külső czíme: R(everen)difsimis Mag(nifi)cis ac Generofis Do(mi)nis, do(mi)no propalatino Regni Hungar(iae), do(mi)no p(ersonalis) p(rae)fenciae Locúmtenen(ti) Sacrat(issimae) Caefar(eae) Regiaeq(ue majesta)tis, Ceterifq(ue) do(mi)nis Confiliar(iis), in NegotioWiglefien(si) Sac(ratissimae) Caef(areae) (majesta)tis deputatis Arbitris etc. Do(mi)nis Patronis et Amicis nobis g(ene)rofis atq(ue) obf(er)uandifsimi.
A bíróság itélete így tehát in contumaciam szólt, legalább, Véghlest kivéve; a többi panaszokra, s bizony Bálintékra elmarasztaló volt. Kimondták, hogy Bálint és Ferencz kötelesek az okozott károkat megtéríteni, hogy Véghlesre nézve elutasíttatnak, hogy kötelesek, Salgó várát, Bussát és a kékkői várhoz tartozó birtokokat, továbbá minden osztatlanul maradt birtokukat megfelezve, az Andrást illető felerészt kiadni; kimondták, hogy Bálint köteles az újvári részt Andrásnak átengedni s őt 1584-től az évenkinti 120 frttal kielégíteni. Az itélet kihirdetése után András ügyvédje figyelmeztette ellenfelét, hogyha valami panasza volna, terjeszsze a bíróság elé, mire Potoczky előadta, hogy néhai Balassa János Andrásnak Vág-Besztercze megvételéhez nagyobb kölcsönt adott, megbízói tehát kérik, hogy ennek fejében a nekik eső rész kiadassék s kérnek terminust, hogy ez állításukat megbizonyíthassák. András úr erre is készen volt a válaszszal. Meggyőzte a bíróságot azzal, hogy miután erről sem Ferdinánd adománylevelében, sem Balassa János végrendeletében egy szó említés sincs, Bálintéknak Beszterczéhez semmi közük sem lehet. S a bíróság kénytelen volt a tények előtt meghajolva kimondani, hogy a testvérek ez irányban sem formálhatnak jogot. Pedig ha valaki, Joó János személynök, a ki Balassa Jánosnak minden dolgát tudta, meg volt arról győződve, hogy az itélet csak formailag helyes, és mégis kénytelen volt az itéletet ily értelemben mondani ki.
Bálint és Ferencz tehát pört vesztettek az újvári s a véghlesi ügyben. De mindaketten igen jól tudták, hogy az itélet nem végleges, számukra még mindig fönmaradt a pörújítás reménye és a boszú, melynek kegyetlen ostorát újra megsuhogtatandók voltak András úr feje fölött.
43. ISTVÁNFFY MIKLÓS ALÁIRÁSA.*
Istvánffy Miklós aláírása (157. l.) az 1571 szeptember 8-ikán kelt és a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őrzött királyi oklevélről vétetett. Olvasása: Nicolaus Isthauanffy mp.
