II.
II.
(1480–1485.) Mátyás hirtelen megbetegedése Lövöldön; Aragoniai János visszatér Olaszországba; Mátyás bizalma s barátsága iránta. A törökök betörnek a nápolyi királyságba s elfoglalják Otrantót; Mátyás csapatokat küld apósa segedelmére: a török kiűzetik, Olaszországban új ligák keletkeznek, a pápa Velenczével szövetkezve Ferrara ellen fordúl; Ercole és Eleonora igyekeznek Mátyás támogatását megnyerni s őt a Velencze elleni ligába való belépésre rávenni; Beatrix levelezései Eleonorával, Mátyás tartózkodó állást foglal el; a nápolyi sereg Róma közelében vereséget szenved, Ferrara s Velencze békét kötnek. Míg Mátyás folyton hadakozni kénytelen Fridrikkel, Beatrix tárgyalásokat folytat a béke érdekében; a királyi pár Tata vidékén mulat és vadászik; Galeotti és Ranzano Mátyás udvaránál. Aragoniai Jánost a pápa végre megerősíti érsekségében; IV. Sixtus meghal, VIII. Incze lesz pápává. Mátyás folytatja hódításait Ausztriában s 1485 nyarán a körülzárolt Bécs megadja magát neki.
Az 1480 év kezdetén Mátyás feleségével, Aragoniai Jánossal és bizonynyal Ferenczczel is Veszprém vidékén járván, január 25-ikén meglátogatta a Veszprém várostól éjszaknyugatra fekvő lövöldi karthauzi kolostort, melynek helyén most Városlőd község áll. János herczeg pápai legátusi hatalmánál fogva engedélyt adott arra, hogy a királyné és udvarhölgyei beléphessenek a kolostorba, valamint arra is, hogy a magas vendégek vacsorára húst ehessenek. A rövidre tervezett látogatás azonban váratlanul hosszúra nyult, mert Mátyás Lövöldön súlyosan megbetegedett. Felüdülvén s elutazván kíséretével, hálásan emlékezett meg a vendéglátó kolostorról; nagyobb összeget adományozott a karthauzi barátoknak házuk kiépítésére s egy halastó létesítésére, ezenkívül könyvtárukat is megajándékozta néhány könyvvel, melyek egyikén egy ma is látható följegyzés örökítette meg a király látogatását; e könyv kezdőbetűjének miniaturképe nőt ábrázol, kit egy szerzetes gyóntat, míg háta mögött angyal és ördög látható. Némi valószínűséggel lehet e kép nőalakját a talán épen Lövöldön gyónást is végzett Beatrix képmásának tartanunk.*
Ráth György: Arag. János, Századok. 1890. 335. l. (Knauz nyomán), úgyszintén: Békefi Remig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban, 1907. 227–228. l. Csontosi János: Corvin-Codexek, kalauz az orsz. magy. iparműv. múzeum könyvkiállításához, Budapest 1882. 87. l. A szóbanforgó ősnyomtatvány: Raymerius de Pisis «Anterior pars Pantheologiae» czímű műve, 1477-ből, melyet ma az esztergomi főegyházmegyei könyvtár őriz.
Még néhány hónapig örvendhetett Beatrix mindkét testvére társaságának; János május 11-ikén* ünnepélyesen bevonult leendő érseki székhelyére Esztergomba, azután azonban nemsokára elhagyta az országot s Róma felé vette útját. Alighogy távozott, alkalma nyílt Mátyásnak sógora iránti nagyrabecsülésének és rokonszenvének ékesszólóbb kifejezést adni. Nápolyi jövevények hírül hozták, hogy apósa, Ferrante király előtt János herczeget úgy tüntették föl, mint ki tolakodó és fennhéjázó magaviseletével magát a magyarok s a magyar király előtt kellemetlenné tette, úgy hogy ez utóbbi már alig várta, hogy szabaduljon tőle. Mátyás, egy, 1480 nyarán Nápolyba küldött levelében legerélyesebben szembeszállott e híresztelésekkel s a János «szerénysége, komolysága és bölcseségé»-ről a lehető legfényesebb bizonyítványt állította ki, biztosítván apósát, hogy nemcsak hogy el nem únta a János ittlétét, hanem ellenkezőleg, «azt óhajtaná, bárha örökre nála maradhatna!»*
«V. Idus Mayas.» (Bonfin Dec. IV. 448. l.)
Mátyás kir. levelei II. 38. l.
E rokonszenves megnyilatkozás őszinteségét teljes mértékben igazolja az a bizalom s a nagyratartás, a melylyel Mátyás a következő négy éven át minden oly ügyében, mely a szent Szék hatáskörét érintette, a többnyire Rómában tartózkodó Aragoniai János közbenjárását, támogatását, befolyásvételét kérte ki. Rokonának s «kedves barátjának» szólítva őt, olykor Beatrix levelére is hivatkozva, hozzá fordúl, mikor a pápát az olaszországi belső viszályban a Velencze oldaláról a nápolyi királyéra akarja áttéríteni,* mikor a törököktől elpusztított területek benépesítése érdekében a pápától rendkívüli fölhatalmazást akar kieszközölni arra, hogy a háborúban hitvesöket veszített egyének másokkal kelhessenek egybe.* Előtte panaszkodik az Olaszországból ígért segély elmaradása,* a főkegyúri jogain s a magyar főpapok joghatóságán Rómában adományozott kiváltságok által ejtett sérelmek miatt;* az egri püspökkel együtt őt nevezi meg ügyviselőjeként a pápának,* az ő közbenjárásától reméli, hogy a császárral való békeközvetítés bizalmat érdemlő pápai diplomatákra ruháztassék* s az ő pártfogását veszi másoké mellett akkor is igénybe, mikor egyes főpapi székek betöltése vagy a kalocsai érsek részére elnyerendő bíbornoki kalap forog szóban.* Levelezésök kiterjed a János saját ügyére is; ő látva a tornyosuló nehézségeket, maga kéri Mátyást, engedje az esztergomi érseki széket a kalocsaival fölcserélnie s Mátyás is, Beatrix is magyarázzák neki, hogy az utóbbira nézve tett ígéret már meg nem változtatható, de a pápai beleegyezést ki fogják eszközölni, a mi végre – az olasz viszonyok miatt egyfelől a pápa, másfelől a nápolyi és a magyar király között fennállott feszültség megszüntével – meg is történik.*
U.-ott 49. l.
U.-ott 50., 90. l.
U.-ott 50., 125. l.
U.-ott 88., 90., 100. l.
Mátyás kir. levelei II. 70., 90. l.
U.-ott 129., 131., 139., 161. l.
U.-ott 146., 224., 260. l.
U.-ott 90., 100. l. Ráth Gy. id. m. 418. s köv. l.
70. ARAGONIAI JÁNOS BÍBORNOK CZIMERE.
(Ciacconius «Historia Rom. Pontificum» cz. művéből.)*
Aragoniai János bíbornok czímere. (233. l.) Ciacconius «Historia Rom. Pontificum» cz. művéből.
A Mátyás lövöldi megbetegedésének híre ment s ellenségei már halálát remélték;* ő azonban hamar összeszedte ismét erejét s még februárban lenn termett Zágrábban, a hová vele vagy utána eljött Beatrix is* s a hol az erőszakoskodó és vérengző főnemesség fölött kellett bíráskodnia, a mitől menekülendő, maga a főbűnös Laki Thúz János bán, Mátyás rokona és kedves embere összeharácsolt pénzével megszökött Velenczébe, a mit utóbb a királyné ellenségei az ő befolyásának tulajdonítottak.* Innen Stiriába csapott át a király, fegyveres kézzel szerezvén érvényt a császárral kötött egyezsége ama pontjának, mely szerint a megállapított s megtérítendő összeg fizetésének elmulasztása esetében tetszése szerinti kárpótlást vehet magának. Be is vette nyomban Regede (Radkersburg) várát s csapatai később pusztítva járták be a Duna vidékét és elfoglalták Merkenstin várát is. A császár följajdúlt az állítólagos békeszegés miatt s fűhöz-fához fordúlt orvoslásért és segítségért; a nyáron többnyire Pozsonyban tartózkodó Beatrixot is fölkereste, mint békeközvetítő, György bajor fejedelem, a nélkül azonban, hogy czélt ért volna.*
Dlugoss (id. m. tom. V. 699. l.) mérgezésről beszél, «quae tanto facilius apud vicinias nationes credita est, quanto ardentius interitus illius a singulis, sed et a propriis Hungaris poscebatur.» (!) Beckenschlager érsek 1481-ben biztosíthatni vélte a német császárt, hogy Mátyás egy évnél tovább nem él. (Dr. Karl Schober: Die Eroberung Niederösterreichs durch Math. Corvinus in d. J. 1482–1490.) (Blätter des Vereins für Landeskunde v. Niederösterreich, Wien, 1879.) 39. l.
Beatrix leveleinek kelte szerint februárius 10-ikén Budán volt; az a kérdés, vajon Mátyással együtt mentek-e oda Veszprémből, vagy Mátyás egyenesen ment-e Zágrábba? Bonfin, (Dec. IV. 443. l.) a ki itt két év eseményeit zavarja össze, azt mondja, hogy Beatrix Kassáról sietett Zágrábba a királyhoz.
Udis (Ουδεις): «senki» álnév alatt II. Ulászlónak a házassági pörben való védelmére 1493-ban keletkezett: Apologia Regis Wladislai (egykorú kéziratai a prágai egyet. és müncheni kir. könyvtárban közölte b. Roszner Ervin «Régi magyar házassági jog» czímű munkájában. Budapest 1887, okmányfüggelék 475. l.)
Fraknói, Máty. kir. 278–279. l. Beatrix, leveleinek tanúsága szerint július 9-ikén Budán, augusztus 15-ikén pedig Esztergomban volt. Dipl. Eml. II. 436–440. l.
Az 1480 év nyarát Mátyás a megújúlt pestisjárvány ellenére majdnem állandóan Budán töltötte,* miközben figyelmét a német császárral való örökös viszályától a törökök elleni küzdelem vonta el. Míg a saját csapatai egyesülve István havasalföldi vajdával, keleten Bazarád ellenében diadalmaskodtak, a miről Beatrix nem késett, mint férjét és «a kereszténység javát érdeklő» dolgokról nővérének és sógorának Ferrarába tudósítást küldeni:* Mátyásnak a fényes portánál tartózkodó titkos megbízottjai értésére adták, hogy a török császár legközelebb hatvan hajót indít a nápolyi királysághoz tartozó apuliai partok megszállására. Fiui jóindulattal sietett ezt apósával tudatni,* egyúttal, miután őt ép akkor török részről fegyverszünetre vonatkozó ajánlatokkal kecsegtették s ő el volt keseredve az olasz belviszályokba elmerült római curiának a félhold elleni küzdelem iránti közönye miatt, kérdést intézett Ferrante királyhoz, vajjon nem kívánna-e ő is a kötendő fegyverszünetbe befoglaltatni?* Azonban valószínűleg mielőtt a Mátyás figyelmeztetése czélját elérte volna, megtörtént az, a mit ő előre látott, s a mi így a váratlan és meglepetésszerű csapás egész iszonyatosságával érte Olaszországot: július hó vége táján egy hatalmas török hajóraj megszállotta Apuliának a joniai tenger felé kinyúló csúcsát s ostrom alá vette az e vidék fölött uralkodó Otranto – hajdan Hidruntum – megerősített tengerparti várost. Mielőtt az ostromlottak védelmére megfelelő segély jöhetett volna, Otranto augusztus havában* a török hatalmába esett, s a behatolt pogány hordák példátlan kegyetlenségeket követtek el, melyeknek a lakosság fele áldozatúl esett; a város parancsnokát, az érseket és papjait lenyakazták, a nőket meggyalázták, a fegyverforgatásra alkalmas ifjakat a mohamedán vallásra próbálták téríteni s mert keresztények akartak maradni, ezeket is kardra hányták s testöket az állatoknak adták táplálékul. A törökök behelyezkedvén a városba, a megmaradt lakosságot rabszíjra fűzték, a templomokat pogány istentisztelet czéljaira fordították s az erődítvényeket állandó védelemre képesekké tették.*
Bonfin Dec. IV. 449. l.
Dipl. Eml. II. 436–438. l.
Mátyás kir. levelei II. 36. l.
U. ott.
Notar Giacomo és Passero augusztus 13-ikára teszi Otranto elestét, Summonte és Muratori augusztus 21-ikére, Fuscolillo pedig már július 23-ikára (id. műv.).
Summonte id. m. III. 499. l. Muratori Annales id. köt. 142. l. Pastor id. m. II. 496. l.
71. I. FERRANTE MELLSZOBRA.
(Guido Mazzonitól, a nápolyi Nemzeti Múzeumban.)*
I. Ferrante mellszobra. (235. l.) Guido Mazzoni műve a nápolyi Nemzeti Múzeumban. Eredeti fénykép után. Müntz után már korábban közölte Schönherr Gyula: Corvin János 88. l.
Az Otrantoban történtek híre rémületbe ejtette az egész keresztény világot. Az olasz államok egymás közti harcza egyszerre elcsöndesedett; Alfonso herczeg Toscanát odahagyni kényszerült s előbb Nápolyba, majd onnan Otranto visszavívására sietett. A leginkább sujtott és veszélyeztetett nápolyi király, ki szorultságában már kénytelen volt a templomi kincseket beolvasztatni s belőlük pénzt veretni katonái zsoldjára,* mindenfelől segítséget keresett s legnagyobb bizalommal az épen legtávolabb levő magyar királyhoz fordúlt. Habár Mátyás ugyanakkor a törökökkel Boszniában és Szerbiában hadakozott, főkép Beatrix kérésének engedve, a Magyar Balázs vezetése alatt hétszáz válogatott vitézt küldött le segítségül a nápolyi területre.* E segélyhad bemenetelének idejét pontosan meg nem határozhatjuk. Mátyás 1481 márczius 10-iki levelében jelzi Ferrantenak, hogy a csapatok már lementek* s kimenti magát, hogy előbb nem küldhette azokat és hogy többet nem küldhet; ámde adataink vannak arra is, hogy a nápolyi kincstár már januárban és februárban utalványozott zsoldot Brindisi és Lecce váraiban állomásozó magyar harczosoknak,* e szerint hihető, hogy többízben küldött le Mátyás katonákat, úgy hogy segédcsapatainak ereje a 2000 főt elérte.*
Tom. Persico id. m. 120. l.
Az egri püspöknek írt levél: Máty. kir. lev. II. 104. l.
Mátyás kir. lev. II. 110. l.
Dipl. Eml. III. 3–4. l.
Bonfin (id. h.) Teleki M. V. 178. l.
A magyar csapatok, úgy látszik, derekasan küzdöttek olasz földön is; főérdemök annak az erősségnek az elfoglalása volt, mely a várost vízzel ellátó forrás védelmére szolgált; a nyár beálltával a törökök már a vízhiány miatt sem tarthatták magukat soká. A nagy szultán, II. Mohammed halála is bénítólag hatott a törökök ellenállására; így Otranto szeptember 10-ikén megnyilt az egyesült keresztény hadak előtt s a törökök részint fogságba kerültek, részint kitakarodtak Olaszországból, a minek emlékére a pápa érmet veretett s a fölszabadításban oly sikeresen segédkező magyarok emlékét a tőlük elfoglalva tartott s azóta róluk nevezett forrás őrzi.* A calabriai herczeg Otranto visszavívása után, melyet egészen a maga érdemének tekintett,* nagy diadallal vonúlt be Nápolyba, a magyar harczosokat pedig októberben hazabocsátották gazdagon megjutalmazva s még harmincz török foglyot is vittek magukkal.*
Óvári Lipót czikke: «Otranto fölszabadításának 400-ik évfordulója», Századok 1881. évf. 493. l. Az eseményre vonatkozó XVI. századbeli leírás kéziratban a nápolyi Bibliot. Nazionaléban: IX. C. 52. Otranto visszavívását úgy Notar Giacomo mint Muratori szeptember 10-ikére teszik. (id. h.)
Feltűnő, hogy Pietro Ranzano püspök Mátyás előtt tartott beszédjében is (1488.) az otrantoi győzelemről egészen mint csak az Alfonso herczeg érdeméről tesz említést. (M. Florianus, Fontes domestici, IV. 137. l.)
Modenai áll. levéltár, Canc. Duc. Cart. d. Amb. Napoli.
Míg ezek a dolgok folytonos összeköttetésben tartották Mátyást és Beatrixot a nápolyi udvarral, a viszonyok és napi események sűrűn termették az érintkezési pontokat köztük és a ferrarai herczegi ház között is. 1480 júniusában Ercole herczeg levelet írt úgy Mátyásnak, mint Beatrixnak, melyben abból indulva ki, hogy irántuk való érzelmeinél fogva minden jót és rosszat, minden örvendeteset és gyászosat, a mi családját éri, velök is közölni kötelességének ismeri, tudja, hogy egyidejűleg két eljegyzés történt családjában. Mint ugyanis már előbb említettük, elsőszülött gyermekét, Isabella herczegnőt, eljegyezte a mantuai őrgróf elsőszülött fia, Francesco Gonzaga, második leányát, az öt éves Beatricét pedig eljegyezte az akkor már 29 éves Lodovico Sforza, a meggyilkolt Galeazzo Maria testvéröcscse, kit már akkor mint a kiskorú uralkodó herczeg, Gian-Galeazzo helytartóját nevez meg Ercole. Ez utóbbi eljegyzésre nézve megjegyzi a levél, hogy annak tulajdonképeni szerzője Ferrante, nápolyi király, ki a kis Beatricét anyja ottléte óta magánál tartotta s hogy már a calabriai herczeg és a Sforza-ház között fennálló házassági összeköttetésénél fogva ezt az eseményt Nápolyban is – ép úgy mint Ferrarában – nagy örömmel ünnepelték meg, a mint hogy, reménye szerint, az a magyar királyi párnak is megelégedésére és örömére fog szolgálni. Láttuk előbb, hogy Beatrix ezeket az eljegyzéseket egy Ulászló cseh királylyal kötendő házasság érdekében fölbontatni igyekezett, de eredménytelenül.* A kettős eljegyzés mellett rövid idő alatt két új fiú születésének hírével is örvendeztethette meg a ferrarai herczegi pár Beatrixot és Mátyást: 1479-ben született ugyanis Hippolit fiok, ki oly nagy kegyeltje lett majd idővel a magyar királynénak s általa gyermekkorában Magyarország legmagasabb egyházi méltóságára emelkedett; egy évvel később jött világra az Este-család legutolsó gyermeke: Sigismondo.*
Dipl. Eml. II. 435. l.
Antichitŕ Estensi (Muratori) 237. és 238. l.
Az említett kettős eljegyzés oly politikai szövetséges viszony megpecsételéséül szolgált egyúttal, mely hosszas és élénk tárgyalásokat vont maga után a budai, ferrarai és nápolyi udvarok között s mely kevésbé múlt, hogy Mátyás is belé nem vonta az olasz államoknak egymás közötti villongásaiba.
72. OTRANTO FÖLSZABADÍTÁSÁNAK EMLÉKÉRE VERT ÉREM.*
Otranto felszabadításának emlékére vert érem. (239. l.) Friedländer: «Die italienischen Schaumüntzen des XV. Jahrhunderts» cz. művéből. Felirata: SIXTE POTES PARCERE SVBIECTIS ET DEBELLARE SVPERBOS CONSTANTIA MCCCCLXXXI.
A nápolyi király kibékülése Firenzével, – mely az első percztől kiterjed Ferrarára is, – egészen új helyzetet teremtett ugyanis az olaszországi államok csoportosulásában. Ez a béke csak egyfelől a pápa, másfelől Velencze kijátszásával válván lehetővé, szinte természetszerű következménye lett a két kijátszottnak: a pápának és Velenczének szövetkezése, melynek éle most már főleg Ferrara ellen irányúlt. Ercole házassága óta érezhető volt, hogy Velencze Nápoly iránt ellenséges indulatát immár Ferrarára is kiterjeszti, a mihez még hozzájárúlt a herczeg ellenkezése Velencze bizonyos, régi gyakorlaton alapuló s Ferrarára nézve megalázó követeléseivel szemben.* Ismerve a pápai rokonoknak hatalomvágyát, a köztársaságnak könnyű volt a sértődött római curiát megnyernie oly politikai vállalkozásnak, melynek vége az lehetett volna, hogy Ferrara, sőt talán végül még Nápoly birtokával is Imola és Forli ura, Girolamo Riario, a pápa unokaöcscse gazdagíttassék.*
Reumont, Lorenzo d. Medici II. 249. s köv. l.
Muratori Annali id. köt. 147–148. l. Gregorovius Geschichte d. St. Rom. i. M. VII. 251. l.
Ferrara herczege tehát épen idejében igyekezett Nápolyon és Firenzén kívül házassági összeköttetésekkel Mantuát és Milanot is szövetségesekül megnyerni, mert 1482 tavaszán Velencze csakugyan megüzente a háborút, s szövetségesei egyszerre két oldalról támadták meg Ferrarát, egész a főváros közelébe nyomulva. A mantuai őrgróf nyomban segítséget küldött s a calabriai herczeg a nápolyi hadakkal már 1481 novemberében elindúlt, hogy a pápai tartományokon keresztülvonulva, egyesüljön a ferrarai sereggel.*
Muratori Antichitŕ Est. 238–242. l. Reumont Lor. Med. id. h.
Azonban mi sem természetesebb, mint hogy ily veszélyes helyzetben Ercole hatalmas sógorát, a magyar királyt is a Velencze elleni szövetségbe bevonni igyekezett s hogy e törekvésében főkép nejére s ennek nővérére, Beatrix királynéra kellett számítania.
A gondolat Mátyásnál rokonszenves fogadtatásra számíthatott. Ő maga már 1478-ban foglalkozott a Velencze elleni hadviselés tervével. Az, hogy a köztársaság a Dalmácziától elszakított részeket birtokolta, ellenséges viszonyban állott Nápolylyal, kibékült a törökkel, a hűtlen Frangepán grófokat – Veglia urait – pártolta, mind nyilvánvaló tény volt, mely Mátyást Velencze ellen ingerelhette s ezekhez járúlt az a meglehetősen alapos gyanu, hogy még a török betörései is velenczei bujtogatás eredményei voltak. Mindazonáltal Mátyás kezdettől fogva szembetűnő óvatosságot és tartózkodást tanusított az olaszországi tervekkel szemben.
Beatrix 1482 márczius 29-ikéről Budáról keltezett levelében,* hivatkozva atyjuk közbenjárására is, biztosítja nővérét, Eleonorát, hogy férje szívén viseli az ő ügyöket és átérzi a kérdés fontosságát, de tekintve a háború veszélyeit és bizonytalan kimenetelét s azt, hogy most inkább a török ellen kell minden keresztény hatalmasságnak erejét fordítania, legindokoltabbnak találná mégis, ha Ferrara és Velencze viszálya békés úton egyenlíttetnék ki, mivégből követeket küld haladéktalanul a köztársasági kormányhoz, egyúttal nem fogja elmulasztani fegyveres erőt rendelni Friaul határára a ferrarai területek esetleges védelmére. Ugyanily értelemben írt néhány nappal később Mátyás Ercolénak.*
Modenai áll. levéltár, Canc. Duc. Cartegg. di Princ. Esteri, Ungheria Ba 2. (A Beatrixtól a herczegi családhoz intézett, ezután idézendő levelek is ebben az osztályban találhatók.)
Dipl. Eml. III. 8. l.
Április végén az akkor Győrött tartózkodó Beatrix hosszú levélben közölte atyjával, hogy ő ugyan mindent elkövet arra, hogy Mátyást a ligába való belépésre rávegye, de férjének komoly aggályai vannak a szövetség tartóssága és megbízhatósága tekintetében. Tapasztalta már a Firenze elleni liga idejében s a Federigo herczeg javára a saját hátrányára a császárral kötött egyezségnél, hogy neki ezek a dolgok csak költségeket okoznak, melyeket senki sem térít meg. Attól tart, hogy majd az olasz hatalmak egy szép napon kibékülnek és őt cserben hagyják, mielőtt bármi eredményt ért volna el. Ő képes nagyobb haderőt kiállítani, mint egész Olaszország, kívánna is Velenczén bosszút állani, de bizonytalan ígéretek fejében s bizonytalan czélokért nem hajlandó áldozatot hozni. Kívánja ennélfogva, hogy a liga legalább azt az összegét fizesse ki neki előre, a mely miatt a német császárral még mindig hadakozni kénytelen.*
U.-ott 10. l.
Időközben velenczei részről megtörténvén a formaszerű hadüzenet, sőt a támadás is, Eleonora herczegnő megújította kérését Beatrixnál, szorgalmazva, hogy Mátyás is indítson hadat a köztársaság ellen.* Mielőtt e két levelet kézhez vehette volna, Beatrix Pozsonyból, május végén, Mátyás egyenes megbízására hivatkozva írja, hogy férje fölötte nehéz helyzetben van, mert egyszerre két irányban kell hadat viselnie a török és a német császár ellen. Mindezek ellenére kész segíteni Ferrarán s erre nézve kitűnő terve van: a svájcziakkal ez idő szerint szövetséges viszonyban áll, azok készek tízezer harczost küldeni Brescia és Verona felé a velenczeiek ellen, ezekhez Mátyásnak hatezer katonája fog csatlakozni s ötszáz lovast még készenlétben tart. Fizessen azonban a liga 100.000 aranyat, a többi költséget ő viseli s elküldi még Magyar Balázst is Horvátország határára szintén a ferraraiak oltalmára. Mindezt úgy kívánja végrehajtani, hogy a ligába nem lép be s nyíltan nem fordúl Velencze ellen; az egészet úgy kell feltüntetni, mint a liga vállalkozását, mely csak szolgálatába fogadja a svájczi és magyar katonákat. Ha ellenben még másik 100.000 aranyat is rászán a liga, akkor majd meglátják, milyen erővel fog fellépni s akkor majd Velencze «nagyobb kárt fog szenvedni maga, mint a mekkorát most másoknak okozhatni remél».* Pár nappal később Mátyás is írt sógorának, Ercolénak, de most – Beatrix-szal való egyetértő megállapodásra hivatkozva – csak a Magyar Balázs kiküldetéséről szól és arról, hogy ötszáz lovast – köztük száz huszárt, vagyis könnyű lovast – készen tart, eszeljék ki azonban ők az elküldés módját, mert a csapat sem császári, sem velenczei területen át nem vonulhat.* Mátyásnak ez az álláspontja Beatrix levele nyomán Nápolyban is ismeretes volt s ott az országnagyok és követek megbeszélésének tárgyaúl szolgált.*
Modenai áll. levéltár Canc. Duc. Arch. propr. Minutario cronologico. (A herczegi család részéről Mátyáshoz és Beatrixhoz int. ezentúl idézendő levelek is ebben az osztályban találhatók.)
Dipl. Eml. III. 13. l.
U.-ott 14. l.
Modenai áll. levéltár, Canc. Duc. Cart. degli Amb. Napoli 1482. június 2.
73. III. FRIDRIK NÉMET CSÁSZÁR.
(Gr. Teleki J. «A Hunyadiak kora» cz. művéből.)*
III. Fridrik német császár. (243. l.) Gr. Teleki J. «A Hunyadiak kora» cz. műve V. köt. 333. lapja mellett közölt aczélmetszet után.
A liga azonban csak segítséget óhajtott kapni, de pénzt adni nem volt hajlandó s erről értesülve Beatrix június 8-ikáról Pozsonyból a Mátyás megbízásából s valószínűleg az ő kifejezéseit használva, nagy részben titkos írásjegyekkel azt írja nővérének, hogy a liga olyan, mint az a fösvény, a ki, hogy megtakarítson egy garast, elveszít egy aranyat s hogy Mátyás kész életét és birodalmát koczkára tenni azért, hogy megszabaduljon egyszersmindenkorra vetélytársától, de «nem hajlandó részt venni oly labdajátékban, melyben a játszók mindig oda térnek vissza, a honnan kiindultak».*
Dipl. Eml. III. 16. l.
Mátyás ismételt sürgetésére a liga követküldés útján való tárgyalásokba bocsátkozott vele s a ferrarai herczeg köszönetet is mondott sógorának, Nicolo Sadoleto követ szíves fogadtatásáért;* ugyanabban az időben – augusztus elején – Nápolyban az a hír volt elterjedve, hogy Mátyás hadai Aragoniai Ferencz vezetése alatt a «szlavoniai határon, Spalato közelében» meg is ütköztek volna a velenczeiekkel.* Csakhamar azonban egy más, igaznak bizonyúlt csatahír idézett elő kedvezőtlen fordulatot a liga ügyében. Augusztus 21-ikén Róma közelében az úgynevezett Campomortón csatát vívott Alfonso nápolyi herczeg a Roberto Malatesta és Girolamo Riario vezetése alatt álló pápai sereggel s főkép egy hirtelen záporesőnek a liga ágyúütegeire gyakorolt romboló hatása következtében a csata a pápai hadak fényes győzelmével s a liga haderejének teljes megsemmisítésével végződött. Maga Alfonso életveszélyben forgott s csak 100 lovassal menekült; ellenfelei diadalmasan vitték a nápolyi zászlókat s hadifoglyaikat magukkal Rómába.*
Modenai áll. levéltár Minutar. Cronolog, 1482. augusztus 3.
U-ott, Canc. Duc. Cart. d. Amb. Napoli, 1482. augusztus 4. és 8.
Muratori, Annali, id. köt. 149–150. l.
A nápolyi király állítólag nagy léleknyugalommal fogadta fia vereségének hírét, saját élettapasztalatából bizalmat merítve az iránt, hogy a koczka még fordulni is fog.* Ellenben a ferrarai herczeg helyzete a campomortoi csata következtében még súlyosabb lett. Velencze már addig is annyi területet hódított el tőle, hogy az ellenség portyázó hadai már székvárosát fenyegették, így neki is javára szolgált az, hogy a nápolyi diplomáczia jóvátette a nápolyi sereg kudarczát s a pápa kibékült Ferrante királylyal. A békekötés még ugyanazon év deczemberében ment végbe s megpecsétléseül a pápa Alfonso herczeget Rómában fölötte kegyesen fogadta s érzülete változásának azzal is kifejezést adott, hogy Jánosnak esztergomi érsekké való kineveztetését Mátyás és Beatrix legnagyobb örömére valahára megerősítette.*
Muratori: Antichitŕ Est. 244. l.
Ráth Gy. id. m. Száz. 1890. 418–419. l.
A calabriai herczeg azután januárban tekintélyes sereggel, – melyhez egy, Otranto visszavívása óta szolgálatába fogadott török csapat is tartozott, – Ferrarába jött sógora védelmére; megjelenése s Argentánál a velenczeiek fölött aratott győzelme valóságos megváltás volt Ferrara népére s a herczegi családra nézve, mert különösen Eleonora herczegnét az ellenség közelléte állandó rémületben tartotta, s a herczeg is Modenába való menekülésre gondolt.* Azonban sem az Este-ház veszélye, sem nejének bizonyára nem hiányzó rábeszélései nem indíthatták Mátyást arra, hogy föltételeitől elálljon s a ligába belépvén, Velencze ellen maga is fegyvert ragadjon. Beatrix 1484 június 24-ikén sógorához, Ercoléhez intézett levelében sem tudott ennek egyebet nyujtani, mint azt a biztatást, hogy a «háború Isten és az emberek segítségével majd csak jobb véget fog érni, mint általánosan hiszik».* E tekintetben tehát a nápolyi király, – ki egy ferrarai követjelentés szerint maga odanyilatkozott, hogy leánya férjhezadásnál az a czél lebegett szemei előtt, hogy a magyar királyt a köztársasággal való szakításra indítsa,* – teljesen csalódott. Ferrara kénytelen volt 1484-ben épen nem előnyös békét kötni a velenczeiekkel, Mátyás pedig követeket küldött a Signoriához, abból a czélból, hogy a császár elleni küzdelmében a köztársaságot szövetségesül igyekezzenek megnyerni.
Muratori Antichitŕ Est. 245–246. l. Reumont Lor. Medici 251. s köv. l.
Modenai ált. levéltár.
U.-ott Cart. d. Amb. Napoli, 1484. április 17.
Mert a császárral való ellenséges viszony az itt tárgyalt egész időszak alatt jobbra nem fordúlt, csak a hadműveletek folytak időnkint lanyhábban. A német fejedelmek közvetítésével 1480 őszén létrejött fegyverszünet Beckenschlager érseknek egy Stiriában állomásozó magyar hadtest ellen intézett támadása megtörvén, a Zágrábban telelő Mátyás 1481 elején ismét átment Radkersburgba s csakhamar Marburgot vette ostrom alá.* A viszály a pápát is foglalkoztatta. Mátyás apósa útján igyekezett a szent Széket a császár ármánykodásai felől fölvilágosítani,* majd pedig sógora, János bíbornok útján sietett megakadályozni azt, hogy a pápa a békeközvetítést Prospero Caffarelli ascolei püspök helyett Orsini teanoi püspökre bízza.* A háborúskodás mellett soha meg nem szűnő alkudozásokban Beatrixnak is nevezetes szerep jutott. Levelekkel, sőt ajándékokkal kereste föl Pozsonyból Fridriket, a nélkül azonban, hogy szép szavaknál egyebet tudott volna kicsikarni;* Mátyás nem átallotta még az áruló Beckenshlagerrel szemben is fölhasználni neje békéltető közbenjárását s 1482 tavaszán Budáról, Tatáról és Pozsonyból Beatrix ismételve küldött megbízottakat és leveleket az érsekhez, megnyerni igyekezvén őt a béke ügyének.
Teleki id. m. V. 179. l.
Mátyás kir. lev. II. 98. l.
U.-ott 131. l.
Langenn id. m. 130. l. Fugger (id. m. 906. l.) elbeszélése szerint Beatrix saját kocsiján dinnyéket küldött Pozsonyból a császárnak, azzal a fölszólítással, hogy e kocsin küldje el megbizottait a béke iránt való tárgyalás végett.
74. A ZÁBRÁGI PÜSPÖKI VÁRKASTÉLY.*
A zágrábi püspöki várkastély. (246. l.) Fénykép után.
Így látjuk, hogy április 10-ikén György esztergomi éneklő kanonokkal küld a királyné levelet és üzenetet a Salzburgban tartózkodó Beckenschlagernek, kit levelében – tekintet nélkül bátyja, Aragoniai János igényére – állandóan esztergomi érseknek s kedves és főtisztelendő atyjának az Úrban nevez;* majd, néhány nappal később Hessel János friesachi archidiaconus a megbízott és levélvivő; a királyné változatlan jóakaratáról sőt szeretetéről biztosítja az érseket.* Hogy az ügy, mely iránt hozzá fordúl, a császár és Mátyás közötti békeközvetítés, az kitünik Beckenschlager május 20-ikáról kelt leveléből, melyben jelenti, hogy teljesen megbizható egyént küldött a császárhoz s az eredményről majd értesítendi a királynét; «nincs – úgymond – semmi a világon, a mit élénkebben óhajtana, mint hogy a két leghatalmasabb fejedelem között megegyezés jöjjön létre és országaikban béke uralkodjék, a kereszténység javára s a kegyetlen török romlására»… erre törekszik ő is egész erejével.*
«Dem ernwirdigsten in got vater hern Johansen, ertzbischoven zu Grann, unsern lieben besundern.» A levél a drezdai kir. «Hauptstaatsarchiv»-ben található. (Wittenb. Arch. Ung. Sachen fol. 289a) A megbizott itt «wirdigen Jorgen, erator zu Gran» név alatt fordúl elő, de bizonyára azonos azzal, kit a későbbi, június 17-iki levél «Gregorien, cantslar und thumherr zu Gran»-nak nevez s így alighanem éneklő kanonoknak tekinthető.
Beatrix április 22-iki levele szintén a drezdai Hauptstaatsarchiv-ban.
Beckenschlager május 20-iki levele Beatrixhoz ugyanott, fol. 289. 6.
Beatrix azonban nem egészen bízik az ígéretben s az érseket a maga közelébe akarná vonni. A már említett esztergomi kanonok és Schomberg György pozsonyi prépost útján érintkezésbe lép Pewscher Gebhardt lovaggal, a Beckenschlager jószágkormányzójával, s általa kieszközölni igyekszik, hogy az érsek biztos őrizet mellett Bécs közelébe, Mátyáshoz jöjjön; mert – állítása szerint – Mátyás is a békét óhajtja, s ő – Beatrix – minden törekvését ennek a «szent ügy»-nek a sikerére fordítja.* Pewscher válaszai szerint az érsek a Beatrixtól megbízott esztergomi kanonokot küldte a császárhoz s örvendez a királyné kívánsága fölött, de arról, hogy maga menne Mátyáshoz, hallgatnak a levelek*,
Beatrix június 10-iki levele ugyanott, fol. 290.
1482 június 17-ikéről és 19-ikéről k. levél u.-ott, fol. 309. és 310.
A Hessel Jánosnak adott utasításból* kitűnik az a Beatrixot minden vállalkozásában jellemző, szinte szenvedélyes hév és buzgalom, melylyel czélját elérni törekszik. Bár épen az ő bátyja az, ki a Beckenschlagertől most is igényelt helyet elfoglalva tartja, ez utóbbival el akarja hitetni, hogy közbenjárására a király őt vissza fogja fogadni kegyébe; föltünteti előtte, mily szép és nemes dolog volna, ha a békeszerzés szent ügyében «egy pap és egy asszony» aratnának diadalt, s milyen érdemet szerezne ezáltal az érsek Isten és emberek előtt!
Ugyanott, fol. 324–325.
Ezt az okmányt olvasva, el tudjuk hinni a Habsburgház krónikásának elbeszélését,* mely szerint Beatrix, mikor betegeskedő s kedvetlen férjét sikerült rávennie, hogy a béketárgyalásokra megbízottakat küldjön ki, úgy megörült, hogy térdre esvén férje előtt, ennek lábait átfogta, azután megölelte, megcsókolta őt s könnyezve mondott neki köszönetet. Beatrix vérmes várakozásai sugalmazhatták azokat a Nápolyba küldött jelentéseket, melyek alapján ott, túlbecsülve a királyné békeközvetítői szerepét, 1483 elején tudni vélték, hogy Fridrik és Mátyás közmegegyezéssel az ő kezeibe teszik le az elfoglalt osztrák területek fölötti uralmat.* Nem sok valószínűséggel bír az a másik, Nápolyból eredő híradás sem, mely szerint Mátyás a béke iránti alkudozásokkal Aragoniai Ferenczet bízta volna meg.*
Jac. Fugger id. h.
Modenai levéltár Canc. Duc. Disp. d. Orat.; nápolyi követjelentés januárius 12-ikéről.
U.-ott, 1483 szeptember 28-iki követjelentés.
A tárgyalásoknak nem lett egyéb eredménye, mint hogy a háború Mátyás és Fridrik között 1482–83 folyamában meglanyhúlt; előbb azonban – 1482 tavaszán és nyarán – még heves összecsapások voltak Bécs környékén. Mátyás Tatáról Pozsonyba volt kénytelen vonulni, mikor a birtokában levő Merkenstein vár visszavívását kísérlette meg egy német birodalmi sereg; a király puszta közeledése megszalasztotta az ostromlókat, a mit Mátyás sietett a pápának, a nápolyi királynak s római követeinek megírni.* A megkísérlett támadást most már támadással viszonozta; makacs ellenállás s a környéken változó szerencsével folyt küzdelmek után megadásra kényszerítette Hainburgot, melynek magas hegyen fekvő, szinte bevehetetlen várát Ausztria kulcsának tekintették, s elfoglalta a Bécs körül fekvő helyeket; magának Bécsnek ezúttal csak az ijedelemből jutott ki.*
Mátyás kir. levelei II. 228–232. l.
Schober id. m. 30. s köv. l. Lásd: Othalmi Ungárd Béla: Hainburg ostroma. (Kéziratként kiad. Pozsony 1991.)
75. A POZSONYI VÁR DÉLI KAPUJA. (Dörre Tivadar rajza a Tört. Képcsarnok gyűjteményében.)*
A pozsonyi vár déli kapuja. (249. l.) Dörre Tivadar rajza a Tört. Képcsarnok gyűjteményében.
Mátyás, saját levelének tanusága szerint e hadjáratot megelőzőleg üdülés és vadászat végett* ment Budáról Tatára, abba a szép várba, melyet – a földig lerombolt réginek helyére – ő építtetett föl igen rövid idő alatt azon a kies, vízgazdag vidéken.* E szórakozásában örömest osztozott a vadászati kedvteléshez már gyermekkorában hozzászokott Beatrix. Ő Magyarországon a vadászatnak mondhatni klasszikus talajára talált, mert a magyarok e hajlamot már nomád őseiktől örökölhették s földjük az egész középkoron át híres volt vadakban való változatos gazdagságáról.* A Vértes árnyékos erdőségeiben gyakran fölhangzott a királyi pár vadászainak kürtje, ebfalkájának csaholása; Mátyásnak Buda környékén, Visegrád körül, Tatán nagyszerű vadaskertjei voltak, nemkülönben Zólyomban, Diósgyőrön és a Csepel-szigeten; ez utóbbi két uradalom, mint a királynét illető, a Beatrix tulajdonába ment át;* a Csepelsziget gazdagsága szarvas-, őz-, nyúl-, dámgím- és egyéb vadban még II. Ulászló idejében is csodálat tárgya volt.* A veszprémmegyei Puszta-Palotán, Várpalota határában, Mátyás egykori vadászkastélyának romjai most is láthatók,* s Budához közel, az Érd melletti erdőben egy «Kutyavár»-nak vannak nyomai, melyben valószínűleg a királyi peczérek tanyáztak.
«… solatii et venationis causa…» Máty. kir. levelei id. h.
Ranzano Epitome, 419. l.
Ortvay Tivadar: Vadászati kulturkép Pozsonymegye hajdanából és jelenéből, a Pozsonyi orvos- és term. tud. Társulat közleményeinek XXIII. köt. 6–9. l.
Teleki id. m. XII. 221. és 460. l.
Candalei Anna utazása, a franczia fegyverhirnök jelentése, Szamota István «Régi utazások» 144. l.
Békefi Remig, A Balaton-környék egyházai stb. 264. l.
A vadászatok abban az időben többnyire zajos vígsággal s gyakran igen dús eredménynyel folytak le; egy, a XVI. század elején Estei Hipolit, akkor egri püspök birtokain megtartott medvevadászat élénk leírását épen olasz tollnak köszönhetjük.* Beatrixnak legnagyobb öröme itt is a sólymokkal való vadászásban telhetett, melyet Magyarhonban már a XII. században gyakoroltak, s mely, hogy mennyire honos volt a Mátyás uradalmain, azt némely, a királyi sólymárok után elnevezett község is bizonyítja.* Nálunk akkor még a folyóvizek szabályozatlanok lévén, a nagy mocsáros területeken roppant számban tenyészett a kócsag és egyéb gém, a sólyommal való vadászás legkedveltebb zsákmánya, a mi által különbözhetett leginkább e vadászatnem nálunk az olaszországitól, hol inkább a fogolyneműek elejtésére szolgált. Itt főleg a kerecsensólyom használata dívott, keresettek voltak a kisoroszországi és erdélyi sólymok, melyeket néha még az olaszok is szívesen cseréltek be tőlük kitanított vadászsólymokért. Ilyen sólyomcsere ügyében Beatrix is levelezett sógorával, a szintén nagy vadászként ismeretes ferrarai herczeggel.*
Óváry L. Az egri vadászatok a XVI. század elején (Századok 1889.) 308. l.
Madar, Drautz, Sólymár stb. l. Ortvay id. m. 9. l.
Dipl. Eml. III. 378. l. Lásd még: B. Radvánszky Béla: Foglalkozás, időtöltés, játék a XVI–XVII. században, Századok 1887. 301. l. és «A sólymászat a múltban és manapság» czímű czikk az «Uránia» 1908. februáriusi füzete 68. lapján.
76. TATA A XVI. SZÁZADBAN.*
Tata a XVI. században. (251. l.) Az Orsz. képtárban levő egykorú metszet után.
Épen Hainburg, melyet csak az imént foglalt el Mátyás, vált híressé sólyomtenyésztő telepéről. Beatrix csakhamar követte oda férjét; általán kedve telt benne az újon meghódított helyeket mindjárt meglakni, s ott, a hol a harcz nyomai még alig tüntek el, a fejedelmi fényűzés és életélvezet sátorát fölütni. Hainburg magas fekvésével, gyönyörű kilátásával a kanyargó Dunára s két ország területére, különösen vonzhatta Beatrixot, mert alighogy 1482 szeptemberében Mátyás hatalmába ejtette a várat, bútorokat, ágyneműt vitettek oda Pozsonyból, sőt Beatrix udvari személyzetét, az udvari zenekart és énekeseit is odarendelte, s a zeneélvezet teljességeért még orgonát is hozatott a várba.*
«Kammerrechnungen» Pozsony város levéltárában, 1482–85-iki följegyzések.
Hainburg ostroma idejében Bécs közelébe is kiindulván, Badenben is időzött Mátyás, bizonyosan itt is Beatrix-szal, ki később is szívesen kereste föl e hely gyógyforrásait. Itt jelent meg az udvarnál ismét Marzio Galeotti, ki «Olaszországból jött, hogy kiházasítandó leányainak hozományához segélyt kérjen a királytól s egyszersmind tanuja legyen a Mátyás dicsőségének», ebben a «hévvízeiről és pompás fürdőiről» már akkor «fürdő»-nek (Balneum, Baden) nevezett városban. Mátyás, az író tanusága szerint, a még mindig folyó harcz zaja közepett sem feledkezett meg Galeottiról, s ez kapott szekeret, fegyveres őrízetet, pénzt és élelmet s bántatlanúl mehetett Magyarországba.*
Galeotti id. m. XXVIII. fej.
Egy másik olasz honfitársával is találkozott Beatrix abban az időben. Ez Pietro Ranzano lucerai püspök volt, egykor Aragoniai János nevelője, most Ferrante király követe, ki azzal a megbízással jött Mátyáshoz, hogy teljesen egyetértve Beatrix-szal, a királyt a német császárral kibékíteni és – akkor még – a Velencze elleni ligának megnyerni igyekezzék.* Ez a tudós és ékesszóló dominikánus – ki, mint látni fogjuk – később is fontos szerepet vitt a Nápoly és Magyarország közötti viszonylatokban, többszöri s huzamosabb itt tartózkodását az akkori magyarhoni viszonyoknak s a magyarok történetének irodalmi ismertetésére is fölhasználta.*
Teleki id. m. V. 256. l.
Epitome Rerum Hungaricorum czímű, többször id. műve Schwandtnernél.
Az 1483. év, melynek elejét Mátyás nejével ismét Tatán töltötte, a magyar-német viszonyokban olyan volt, mint a nagy vihar kitörése előtti szélcsend. A későbbi fejleményeket tekintve, nem bírt különös jelentőséggel Bartolommeo Maresca, cittŕ-castelloi püspök s pápai legátusnak 1483 őszén a császárnál és a magyar királynál való közbenjárása, mely reánk nézve inkább ama jelentések szempontjából emlékezetes, melyeket a püspök Rómába tett.* Ezekből kitűnik, hogy utasítása volt mindenekelőtt a Beatrix közvetítését biztosítani magának; de nagy elismeréssel is szól a püspök az előzékeny gondoskodásról, melyben őt a királyné részesíti, s ennek rendkívüli eszéről. Még áradozóbb elismeréssel szól Mátyásról, kinek hatalmát és udvarának fényét úgyszólván tetőpontján tünteti föl. Nem kevéssé növelte épen akkor a király dicsőségét a győzelem, melyet hadai Geréb Mátyás horvát bán vezérlete alatt a török felett kivívtak, s melyről Mátyás a nápolyi királynak és fiának, valamint a ferrarai herczegnek és Velenczének is azonnal hírt adott.*
Közölte Pray (Annales IV. 161. s köv. l.) és az egyiket Marczali: A magyar tört. kútfőinek kézikönyve, 277. lapon.
Mátyás kir. lev. II. 270–272. l.
77. A TATAI RÉGI VÁRKASTÉLY.*
A tatai régi várkastély. (253. l.) «Magyarország vármegyéi és városai» cz. vállalat Komárom vármegyei kötetében levő kép után.
Ekkortájt Aragoniai János, mint immár pápailag megerősített esztergomi érsek visszatérőben volt már Magyarországba,* a hol nővére annál inkább vágyott őt viszontlátni, mert öcscsét, Ferenczet már visszavárták Nápolyba; nem sejtette, hogy nemsokára mindkettőtől meg kellend válnia. Ha Ferencz követte azokat a bölcs utasításokat, melyeket Diomede Carafa adott neki emlékiratában,* úgy magyarországi tartózkodása alatt valóban sokat tanulhatott királyi sógorától s rászolgálhatott a dicséretre, melylyel őt Marzio Galeotti illette, ki «tanultságát, bőkezűségét, jóságát, nagylelkűségét, éles eszét, a közügyekben tanusított bölcseségét, a veszélyekben mutatott bátorságát, nemes erkölcseit és becsületes szótartását» tekintve, elvárhatni vélte tőle, hogy nagyatyjának hasonmása, egy «második Alfonso fog válni belőle».* Ő az 1484 év nyara elején hagyhatta el Beatrixot és Mátyást, mert augusztus 25-ikén tért vissza Nápolyba,* a hol meleg fogadtatásban részesült.
Modenai áll. levéltár, Canc. Duc. Cart. d. Amb. Napoli, 1483 augusztus 21. E szerint másnap kellett Nápolyból elindulnia s Rómában 10 napig időznie.
Tom. Persico id. m. 229–232. l.
Id. m. 25. fej.
Passero id. m. 44. l.
János bíbornokot február hóban beiktatták az esztergomi érseki székbe s már kevéssel később két pápai bréve érkezett hozzá, közbenjárásra buzdítva őt Mátyással egyfelől a császárral való békekötés, másfelől Ferrara védelme s a «szent liga» támogatása érdekében.* Oly nagyot változott tehát időközben a pápa politikája, hogy most ő unszolta Mátyást, előbbi szövetségese, Velencze megtámadására! Tudjuk, hogy ez sem volt hatással Mátyásra, s alig hihető, hogy csak az ő tartózkodása lett volna okozója az ugyanezen év augusztus 7-ikén Bagnoloban megkötött békének, mely a «szent liga» Velencze elleni háborújának nem épen dicsőséges véget szabott.
Ráth Gy. id. m. Száz. 1890. 420–421. l.
78. MÁTYÁS KIRÁLY BEVONULÁSA BÉCSBE.
(A Philostratus-Codex miniaturája.)*
Mátyás király bevonulása Bécsbe. (255. l.) A bécsi udvari könyvtár Philostratus műveit magában foglaló Corvin-codexe czímlapjának miniatureja.
A sors úgy akarta, hogy Aragoniai János kevéssel ez esemény után kénytelen volt sietve elhagyni Magyarországot, melybe többé nem volt visszatérendő. IV. Sixtus pápa ugyanis öt nappal a béke megkötése után váratlanúl meghalt. Uralkodása egész ideje annyira háborús volt, hogy ellenségei azt a hírt keltették, mintha halálát a békekötés fölötti bosszúsága okozta volna.* Jánosnak is úgy, mint a többi bíbornokoknak, Rómába kellett sietnie a conclavéba, a hol fontos szerep várt reá. A nápolyi és milanoi udvarok őt és Ascanio Sforza bíbornokot bízták meg azzal, hogy óvásukat fejezzék ki némely bíbornok megválasztása ellen, ezek között volt Giambattista Cibň is. Úgy ő, mint Sforza és Raffaello Riario bíbornokok is nagy buzgalommal támogatták Rodrigo Borgia megválasztását, ki a pápai tiara elnyerése esetére már oda is ígérte Jánosnak az alkanczellári méltóságot. Főkép Giuliano Rovere bíbornok befolyásának tulajdonítható, hogy Borgia ezúttal még nem diadalmaskodott s pápává végül – a nápolyi udvar politikájában nem szokatlan fordulat következtében – az Aragoniai János saját hozzájárulásával is Cibň bíbornokot választották meg, ki VIII. Incze név alatt szeptember 12-ikén ünnepelte megkoronáztatását.*
«Nulla vis saevum potuit extinguere Sixtum,
Audito tantum nomine pacis, obit.»
Audito tantum nomine pacis, obit.»
Pastor id. m. III. 172–173. l.
A pápai trónon beállott változás Mátyásra és Beatrixra nézve nem jelentett kedvező fordulatot. A háborús Sixtussal is – kivált élete utolsó éveiben – voltak ugyan kisebb-nagyobb összetűzései a magyar és nápolyi királyi háznak. Tudjuk, hogy az Aragoniaiak – a megelőző benső barátság és szövetséges viszony után – fegyveres kézzel állottak a pápával szemben, s hogy Mátyás bizonyos föltételek alatt maga is hajlandó lett volna Róma és Velencze szövetsége ellen fegyvert fogni; a modrusi püspökség betöltése, Beckenschlagernek érseki székétől megfosztása és Aragoniai János megerősítése kérdésében a szent Székkel hosszú tusákat kellett vívnia Mátyásnak, ki egyébként is kénytelen volt a török elleni segély elmaradása s a maga főkegyúri jogainak csorbításai miatt nem egyszer panaszra fakadni. Azonban a kibékülés mindannyiszor bekövetkezett s az érintkezés alaphangja mindig barátságos maradt a magyar király és a pápa között, ki kegyét szívesen terjesztette ki «Krisztusban kedves leánya, a királynéra» is.*
Lásd a kalocsai érsekhez 1482 januárius 26-ikáról int. brévét a firenzei Bibl. Nazionalé-ban (Cod. II., III. 256. c. 145. vo.)
Ellenben az új pápa iránt az Aragoniaiaknak volt okuk már megválasztatása előtt bizalmatlankodni; talán épen azért, mert megelőzőleg soká működött Nápolyban közigazgatási és bírói téren és nagyon jól ismerte az ottani udvart, mely őt az Anjouk hívének tartotta. Egyébiránt békés természetű embernek ismerte mindenki, sőt valószínűleg ennek is köszönhette megválasztatását; de mint kevés önállósággal bíró jellem, csakhamar a hatalmas Giuliano della Rovere – a későbbi II. Julius pápa – befolyása, sőt vezetése alá került* s ez, valamint némely rokonának, különösen Franceschetto Cibňnak nagyravágyása,* találkozva a nápolyi király és még inkább a trónörökös kihívó és csökönyös magatartásával, mindjárt kezdetben a legádázabb ellenségeskedésbe keverte a pápát Nápolylyal, míg – részben mindenesetre e viszály behatása alatt is – viszonya Mátyáshoz is állandóan feszültté vált, s a kiegyenlítetlen összeütközések egész sorát idézte elő.
Pastor id. m. III. 174–176. l.
Summonte id. m. III. 511. l.
Ez események idejében egyébiránt a magyar királyi udvart mindenfelől fegyverzaj környezte. Míg Kinizsi délen, a török ellenében hadakozott diadalmasan, Mátyás – neje kíséretében – a Bécs körüli helyeket tartotta megszállva, mind szorosabbra vonva a vasgyűrűt, melylyel a büszke osztrák székvárost végleg megfékezni s hatalmába ejteni törekedett.
Deczember elején a magyar hadak Mátyás személyes vezetése alatt megvívták Korneuburgot is, melyet Bécs kulcsának tekintettek. Ekkor alkudozás indúlt meg, melynek eredménye az a megegyezés lőn, hogy ha június 1-ikéig fölmentő sereg nem érkezik, a város megadja magát. A császár és a birodalom cserben hagyták az ostromlottakat s 1485 június 1-én Bécs kapui megnyíltak a győzedelmes magyar király előtt.
