I.
I.
(1477–1479.) Beatrix új helyzete, szerepe; Mátyás hatalmi állása, addigi sikerei és jövőbeli föladatai. Az új környezet: Mátyás anyja, főpapok, főurak, vezérek és tanácsosok. A nemzeti és birodalmi politika mérkőzése; Mátyás a német császár ellen fordúl, III. Fridriknek hadat üzen, 1477 nyarán táborba száll, neje Beatrix, és anyja Erzsébet vele mennek; időzés Győrött, Pozsonyban és Bécs környékén. Beatrix élénk összeköttetést tart fönn atyja s nővére, Eleonora családjával; rokonságuk révén s atyja tanácsára a Mátyás és Fridrik kibékítésére törekszik. Atyja, Ferrante másodszor nősűl, elveszi unokanővérét, Aragoniai Giovannát; Mátyás és Beatrix követséget és fényes ajándékokat küldenek a nász alkalmából Nápolyba. Olaszországban viszály támad a pápa és Firenze között; a nápolyi király a pápa, Ferrara Firenze oldalára áll; Mátyás és Beatrix fonák helyzete. A királyi pár meglátogatja a bányavárosokat; Mátyás, hogy Beatrixnak kedvében járjon, a megszökött Beckenschlager helyére neje bátyját, Aragoniai János bíbornokot nevezi ki esztergomi érsekké; ez az országba jön, de a pápa ellenkezése miatt még nem foglalhatja el érsekségét, Mátyás a Jagellókat – Zsigmond lengyel királyt s ennek fiát, Ulászló cseh királyt – a császártól való elpártolásra bírja, velök szövetséget kötendő, nekik 1479 nyarán találkozót ad Olmützben; csak Ulászló jön el s pazar vendéglátásban részesűl; Beatrix is kedveskedik a cseh királynak s megajándékozza őt. Ulászló iránti szerelmének híre nem bírt alappal; Beatrix a cseh királyt unokahugával, Isabella d’ Estével akarta összeházasítani. A kenyérmezei diadal a törökök fölött. A nápolyi király és Firenze között béke jön létre.
A majdnem egy hónapig tartó magyarországi nászünnepélyek lezajlása után Beatrixnak végre módja volt számot vetni új helyzetével s magának fogalmat alkotni új környezetéről. Az ismerkedés ugyan már Nápolyban kezdődött, s ha megfogadta atyai barátja, az öreg Diomede Carafa tanácsát, akkor már hosszú utazása alatt magyar kísérőitől is hallhatott egyetmást új hazája felől, de mindez nem pótolhatta a szemléletet és tapasztalást, kivált ott, a hol addigi életviszonyainak, hivatásának és környezetének oly gyökeres változásáról volt szó.
A szerep, melyet neki férje, a király, már eleve szánt s melyet iránta házas életük kezdetétől fogva megnyilvánúló, szenvedélyes vonzalma mindinkább nagyobbított, valóban fényes volt s módot nyujtott neki úgy a kormányzatba való befolyásra, mint az udvari életnek saját vágyai szerint való alakítására. Meg fogjuk látni, hogy e befolyást és hatalmat miképen érvényesítette Beatrix; itt azt a belső és külső politikai helyzetet kell szemügyre vennünk, melyet talált s azokat a tényezőket, melyeknek barátságos vagy ellenséges hatásával látta magát szembeállítva.
Mátyás addigi, 19 éves uralkodása alatt kemény iskolán ment keresztül, de az csak megedzette, nem tört meg, nem is lankasztotta el erejét; s bár ez idő alatt – kivált eleinte – sok csalódást, sok kudarczot is kellett elviselnie, sok hűtlenséget és hálátlanságot tapasztalnia épen a hozzá legközelebb állók részéről, végül mégis minden irányban diadalmaskodott. Hűbéri fennhatóságát érvényesítette Szerbiával és Boszniával szemben. Dalmácziának csak kis részében volt kénytelen a velenczeiek uralmát megtűrni; viselte – bár nem ellenmondás nélkül – Csehország királyi méltóságát s Sziléziát és Morvaországot tényleg birtokában tartotta. Véres küzdelmekben sikerült visszavernie a törököt; irgalmatlanúl kiirtotta az ország éjszaknyugoti részeiből a cseh rablókat, nehány veszedelmes ellenségtől pedig épen idejében szabadította meg a halál. A német császártól, ki őt vajdájának, magát pedig magyar királynak tekintette, kicsikarta a Szent István koronáját s azzal megkoronáztatván magát, minden lázongó törekvésnek nyakára hágott. Seregét úgy szervezte, hogy azt messze országokban szinte mintaszerűnek ismerték el, s kellő pompakifejtés és fejedelmi bőkezűség mellett még a tudományok és művészetek barátjának méltó hírnevére is szert tett.
Igaz, hogy uralkodása eredményeinek e fényes képébe sok sötétebb vonás is vegyült. Czéljai követésében erőszakos és önkényes volt, az alkotmányon, törvényen és jogon gyakran kíméletlenül túltette magát; az ország nem egyszer följajdúlt az adóteher, a királyi közegeknek – mondhatni fosztogató – eljárása alatt. De azzal, hogy a békétlenkedőkkel szemben, ott, a hol az indokolt volt, kíméletes is tudott lenni s hogy a hatalmaskodást – bár maga gyakorolta – másoknak meg nem engedvén, a gyöngébbeket gyakran vette védelmébe a nagyok túlkapásai ellen, megszerezte az «igazságos» nevet s tekintély mellett a nemzet széles rétegeiben népszerűséget is vívott ki. Hadi és kormányzati sikerei végül annyira elnémítottak minden ellenmondást, hogy a nemzet hovatovább szentesíteni látszott azt is, a mit jogai mellőzésével cselekedett s belényugodott abba, hogy «az állami élet legfontosabb érdekei egészen a királyra legyenek bízva.»*
Fraknói, Mátyás király 321. l.
A Mátyás helyzete azonban mindezek után is telve volt nehézségekkel és veszélyekkel, különösen a külső viszonyok terén. A törököt úgyszólván csak a zord tél tartotta féken; becsapásaitól egy perczig sem volt biztonságban az ország. «És mikoron az Urak megették volna immáron az bélest Budán a menyekezőbe, – mondja Heltai Gáspár,* – visszatérvén, megtalálák az puszta helyeket hazájokba.» A milanoi követ már a megelőző év októberében annak a közvéleménynek adott jelentésében kifejezést, hogy lakodalma után Mátyás csakhamar kénytelen lesz Szendrő alá vonulni.* Borúlt volt a nyugoti politika szemhatára is, mert a III. Fridrik császár ravasz, megbízhatatlan magatartása különösen a cseh uralom vitás kérdésében folytonos meglepetéseknek tette ki Mátyást.
Id. m. II. 151. l.
Dipl. Eml. II. 334. l.
60. MÁTYÁS ÉREMKÉPE.
(Nemzeti Múzeum.)*
Mátyás éremképe. (195. l. Nagyítva.) A M. Nemz. Múzeumban.
Magában az országban sem voltak mindenkorra eltemetve azok az ellentétek, melyeket Mátyás merész és messzeható politikai tervei s az azokkal járó áldozatok és veszélyek a nemzet nagyjai között is támasztottak, s azok mellett, a kik udvaronczi engedelmességből, vagy kötelezettségöknél fogva, vagy nagyravágyó önérdekből a király minden tervével egyetértettek, nem hiányoznak, leghívebb emberei sorában sem olyanok, kik – a régi nemzeti párt hagyományaihoz híven – őt a német birodalom felé irányuló vállalkozásoktól visszatartani s a török erejének megtörésére indítani igyekeztek.
Beatrixnak volt bizonyára elég politikai iskolázottsága arra, hogy ezeknek az ellentétes törekvéseknek a szövevényeibe bepillantani tudjon s az udvar és az ország szereplő egyéneit azok szempontjából is megítélhesse.
61. HUNYADI SZILÁGYI ERZSÉBET.
(Gr. Teleki József: «A Hunyadiak kora» cz. munkájából.)*
Hunyadi Szilágyi Erzsébet. (197. l.) Gr. Teleki József «A Hunyadiak kora» cz. műve XII. kötete elején közölt aczélmetszet után.
A király elhatározásaira olykor befolyást gyakorló tényezők között legelőször s talán legbehatóbban is azzal a fejedelmi hölgygyel kellett megismerkednie, a ki a magyar udvarban férje után mindenesetre legközelebb állott hozzá s a ki már fogadtatásakor tanuságot tett róla, hogy nemcsak anyósának, hanem anyának a helyét akarja mellette betölteni. A Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet magas korban állott már ekkor, de erőteljes lelkét a kor bizonynyal ép oly kevéssé törte meg, mint életének megpróbáltatásai. A Hunyadi-ház nagy vagyonának megalapításában s megóvásában, a jó helyen alkalmazott áldozatkészségben s a hol kellett a szívós, sőt makacs kitartásban is a ház érdekeinek és hatalmának előbbrevitele körül, mindenütt fölismerjük azt a hőslelkű matrónát, a ki «kedves magzata, László lealacsonyító halálán nem siránkozék asszony módra, hanem azt férfiként fegyverrel akará megbosszúlni»,* s a ki másik fiát, Mátyást is «inkább halva akarta látni, mint korona nélkül».* Őt már Aeneas Sylvius mint bíbornok, hozzá intézett levelében magasztalta érdemeiért;* az olaszok is «heroica mulier»-nek nevezték s egyúttal mély és buzgó vallásosságra és bölcsességre való tekintettel «sanctissima et sapientissima donná»-nak, kinek nagy tekintélyéről s arról, hogy köztiszteletben és közszeretetben áll, Beatrixnak már olasz földön is volt módja értesülni.*
Teleki, Hunyadiak kora II. 522. l.
Fraknóinál, (Máty. kir. 12. l.) mantuai követjelentés nyomán.
Pór Antal: Aeneas Sylvius, II. Pius pápa (Házi könyvtár 33. köt. Budapest 1880.) 176. s köv. l.
Ez utóbbi jellemzést a milanói Ambrosiana már id. codexének «Relation del Regno d’Ungaria» czímű kézirata foglalja magában, mely szó szerint megegyezik azzal, a mit Engel nyomán Szalay L. (id. m. III. 179. l.) idéz. – Ransanus is, ki ugyan nem ismerte Erzsébetet, fogadtatásakor Mátyáshoz és Beatrixhoz intézett beszédjében azt mondja róla: «… non dubitem affirmare nullam se novisse nostro seculo feminam ipsa pudicitiorem, prudentiorem, denique christiana pietate insigniorem. (Historie Hungariae Fontes domestici IV. Chronica minora, Rec. M. Florianus, Budapest 1885. Index I. 130–131. l.
Már férje hagyományaira való tekintettel is mindenkép valószínű, hogy a Mátyás anyja a királyi udvarnál szintén annak az irányzatnak az erősbítésén fáradozott, mely fiát az ősi nemzeti politika ösvényén igyekezett megtartani. Beatrix azonban az ország nagyjai között számosokat találhatott, kik ebben s más politikai kérdésekben nyílt ellenkezésbe jutottak Mátyással a múltban, sőt olyanokat is, kik mint házának ellenségei, vagy mint pártütők állottak vele egykor szemben. Mert a mily kíméletlen tudott lenni Mátyás olykor a büntetésben, ép oly bölcs mérséklettel tudott megbocsátani és felejteni is ott, hol a politikai érdek azt követelte.
Példáúl Ujlaky Miklós, Boszniának pompaszerető, bár akkoriban már öregedő királya, tudvalevőleg hosszú időn át legelkeseredettebb ellensége volt a Hunyadiaknak; mint erdélyi vajda, Gara nádorral együtt részt vett abban a vérbíróságban, mely Hunyadi Lászlót lefejeztette; Mátyás azonban kitüntető bizalmával s különösen hiúsága folytonos táplálásával teljesen magához lánczolta őt s mikor kevéssel a királyi nász után súlyos betegségbe esett, mely el is ragadta őt, még halálos ágyán is meglátogatta.
Két összeesküvésben voltak részesek a Zápolyai testvérek, Szepesvármegye dúsgazdag örökös grófjai is. Az idősb, Imre, már Hunyadi János bizalmas titkára s jószágainak felügyelője volt, Mátyás is különösen szerette őt;* Bosznia meghódításában szerzett érdemeiért e tartomány kormányzata volt egy ideig rábízva, a kincstárnoki hivatalt is viselte; a nemzeti ellenhatásban kétízben vezető szerepet vivén, teljesen kegyvesztetté lőn, de újabb szolgálatokkal annyira kiengesztelte Mátyást, hogy ez, öreg, atyai barátjának és törhetetlen hívének, Guthi Ország Mihály nádornak utóbb bekövetkezett halálakor beléegyezett Zápolyaynak nádorrá választásába. Öcscse, az akkoriban mintegy 37 éves, nagytermetű István, Alsó-Szilézia főkapitánya és Felső-Lausitz vogtja, Mátyás hű tanítványa, vitéz vezéri karának egyik legfényesebb alakja volt, kinek hőstetteiről Bonfinius különösen megemlékezett.* Zápolyay vitte belé a király elleni lázadásba a német eredetű, szintén dúsgazdag Szentgyörgyi grófokat is, Jánost és Zsigmondot, kiknek egyike, János egy időben erdélyi vajda is volt; botlásukért teljes bűnbocsánatot nyervén, Mátyás hű udvari embereivé lettek s János a nászkísérettel lenn is járt Nápolyban. Kemény ellensége volt a Hunyadiaknak Vetési Albert veszprémi püspök is, egy időben kanczellár, kit Beatrix szintén nápolyi követjárásából ismert. Maga a Mátyás hű és lelkes kegyencze, ki a moldvabányai véres éjjeli ütközetben saját testével védte őt, kit «mindig úgy tekintett, mint testvérét»,* jószágadományozásokkal halmozott el s kit a királyné érkezésekor az ő szolgáló lovagjaként láttunk szerepelni: Bánffi Miklós pozsonyi gróf és főpinczemester, oly nemzetségből származott, mely mindig a Hunyadi-uralom ellen lázadozott.
Heltai id. m. II. 209. l.
Eschenloer id. m. II. 388. l. Kollár Ádám: Analecta Monumentorum Vindobonensia, Bécs, 1762. Tom. II. ebben: Ant. Bonfinii Praefatio, Philostrati operibus praefixa, 525. l. – Lásd Bart. Chalco 1490-iki követjelentését is a Dipl. Eml. IV. 196. lapján.
Teleki id. m. V. 413. l.
62. UJLAKI MIKLÓS, BOSZNIAI KIRÁLY SÍREMLÉK-KÉPMÁSA.*
Ujlaki Miklós, boszniai király síremlék-képmása. (199. l.) Az Ujlaki ferenczrendiek templomában levő vörösmárvány síremléknek az Arch. Értesítőben megjelent reproductiója után Cserna Károly rajzolta. L. Szilágyi: M. Nemz. Tört. IV. 195. l.
Habár Mátyás rokonai részéről is sok támadásnak volt pályáján kitéve, mindvégig szívesen helyezte belé rokonait magas állásokba, így a Dengelegi Pongráczokat, Laki Thúzokat és Gerébeket. Keresztatyja,* Laki Thúz János ebben az időben is tárnoki s Szlavonországban báni méltóságot viselt s e minőségben követül volt küldve a házasságkötés ügyében Nápolyba; testvéröcscse, Thúz Osváth, Zágráb püspökségét bírta. A Gerébek közül László ez idő tájt erdélyi püspök volt, Péter és Mátyás mint hadvezérek vitézkedtek; Pétert ott láttuk a Beatrix nászkíséretében, Mátyás utóbb Horvátország báni méltóságára emelkedett. Bonfin a király «kardjának» mondja az egyiket, «pajzsának» a másikat;* dúló hadjárataikat rettegték az ellenséges tartományok.
U. ott. 134. l.
Az id. helyen.
Az egyháznagyok sorából hiányzott akkoriban az ország egyházi főméltóságának viselője, mert a német Beckenschlager János,* kit Mátyás e javadalomba helyezett, hűtlenül és hálátlanúl kiszökött a császárhoz s ott szőtte méltatlan ármányait volt ura tervei s állítólag házassága ellen is.* Jövedelemre második helyen sorakozott akkor az egri püspökség, melynek 16.000 aranyra becsült járandóságát* a már méltatott veronai Rangoni Gábor élvezte. Beatrix már Nápolyból ismerhette a boroszlói és nagyváradi püspököt, úgyszintén Handó György, akkor még csak pécsi prépostot, ki kevéssel később Gábor kalocsai érsek és kanczellár* helyére az ország második érseki székébe emelkedett. Ugyancsak préposti állásban találta még Beatrix Nagylucsei Dóczi Orbánt, ki azután az ő pártfogásával is oly fényes egyházi és politikai pályát futott be. A győri püspökséget Csupor Demeter, a váczit az Olaszországban képzett Báthori Miklós, a szerémit Pálóczy Zsigmond, az olmützit Protasius, a pécsit pedig az akkor még fiatal Erneszt Zsigmond bírta, kit nagy humanisztikus műveltségére való tekintettel Lodovico Carbo olasz humanista «Mátyás dicső tulajdonairól és viselt dolgairól» írt párbeszédének egyik részesévé tett meg.*
Az egykorú német források rendesen csak Erzbischof Johannsen von Grannak nevezik; b. Nyáry Albert szerint (Mod. Hip. Cod.) családneve Flans volt; Fugger (Spiegel d. Ehren 875. l.) azt mnodja róla: «eines Beckenschlager’s Sohn von Breslau»; valószínűleg innen ered az újabb történetírásunkban használatos «Beckensloher» név.
Pray Annales, IV. 100. l.
Dipl. Eml. II. 311. Lupus L., követjelentése. Ezt a számítást b. Nyáry Albert (Moden. Hip. Codexek Száz. 1870. 369. l.) is igazolja.
Ennek csak keresztnevét ismerjük, családnevéről nincs adat; Gams id. művében is csak Gabrielnek mondja. (372. l.)
Kazinczy Gábor id. művében 78. l. Bartol. Chalco 1490-iki követjelentése szerint Zsigmond püspök akkor félszemére vak volt. Dipl. Eml. IV. 209. l.
Mátyásnak a cseh korona több tartománya, valamint Bosznia és Szerbia fölött gyakorolt uralma hozta magával, hogy udvarában a magyar egyházi és világi nagyok s hadvezérek mellett németekkel, csehekkel, morvákkal, sőt szerbekkel is találkozhatott Beatrix; Így a német Stein Györgygyel, Mátyás fő tanácsadójával birodalmi ügyekben, kit már egyszer a Beatrix szónokaként láttunk szerepelni s kit az olaszok Georgius de Lapidének neveztek,* továbbá Hasenberg csehországi kanczellárral és Boskovitz Venczel főkamarással, báró Sternach Watzlau szertartásmesterrel; a hadvezérek közt Magyar Balázs, Egerváry László, Ujlaky Lőrincz, Dávidházy István, Rozgonyi László és Tárczai Tamás* mellett ott szerepelt a német báró Grafeneck Ulrik és Tettauer Vilmos, a cseh-morva Hag Ferencz, Podmaniczki László és Zeleni János, valamint Gregorievics Brankovics Vuk szerb deszpota és a szintén rácz Jaksics Demeter.*
Castelloi püspök követjelentése: Marczali H. A magyar történet kútfőinek kézikönyve 284. l.
Tárczay Tamásnak szép síremléke látható a sárosmegyei héthársi templomban.
Fraknói, Hunyadiak és Jagellók kora (Magy. Nemz. története IV.) 327. l.
Azonban a Mátyás király paladinjai fényes sorának legünnepeltebb alakjai már akkor is, – bár legszebb babérjaikat még csak később, a kenyérmezei csatánál voltak kiérdemlendők, – Báthori István és Kinizsi Pál lehettek, kiknek hőstettei az olasz királyleány képzeletét is élénken foglalkoztathatták. A mi a magyar sereg vezérlő vitézeinek más, példáúl a mindig változó szolgálatban álló bérhadvezérekkel szemben kétségkívül bizonyos ideális dicsfényt kölcsönzött, az az a körülmény volt, hogy fegyvertényeik javarésze egyértelmű volt a kereszténység védelmével az előnyomúló pogány hatalommal szemben. Ennek a vallásos vonásnak feleltek meg többnyire szigorú erkölcseik is. Kivált a régibbek még egészen annak a vallásos lelkesedésnek a varázsa alatt állottak, melyet a nagy Hunyadi János alakja árasztott a magyar seregre s mely szinte a vértanúi önáldozat dicsőségét látszott a hadi hőstettekben keresni. A Mátyásnál jóval idősebb, még a Hunyadi János tanítványai közül való Báthori István erdélyi vajda és országbíró, kiről kortársai azt tartották, hogy soha nőhöz nem közeledett, az öldöklő ütközet előtt az oltári szentségben részesíttette minden vitézét s az elesettek porai fölébe maga állíttatott kápolnát az áhítatos kegyelet számára.* A regeszerűség határát érinti már a Báthorinál jóval fiatalabb Kinizsi Pál alakja: az egyszerű molnárlegény, a ki a Magyar Balázs figyelmét hatalmas testalkatával és erejével vonja magára; felcsapva katonának, vezére leányát kapja nőül, idővel Mátyás jóvoltából temesi főispán lesz, kiterjedt javak ura s maga is hadvezér: «dux Hercle fortissimus»,* s «mint egy oroszlán oly fene a viadalban».* Van valami hasonlatosság a Sforzák őse és a Kinizsi pályája között; ilyen alakokat a renaissance úgy látszik főkép olasz és magyar földön termett.
Szalay L. id. köt. 294., 296. l. Bonfin Dec. IV. Lib. VIII. 468. l. Bartol. Chalco 1490-iki követjelentése: Dipl. Eml. IV. 195. l. A castelloi püspök jelentése Praynál (IV. 165. l.)
Bonfin mondja id. előbeszédjében. Franc. Fontana 1490-iki követjelentése Dipl. Eml. Iv. 210–211. l.
Heltai id. m. II. 183. l.
63. BÁTHORI ISTVÁN PECSÉTJE.*
Báthori István pecsétje. (203. l.) Az Orsz. levéltár Dipl. 19.104. sz. 1486. januárius 16-ikán kelt oklevélről.
A nemzeti és a birodalmi politika, a keleti és a nyugati érdekek régi vitakérdése csakhamar ismét ütközőpontra jutott, a mint a mennyegzői vígságokat a kormányzás gondjai váltották föl. Bonfin közli az ékes, bölcs és keresztényi szellemtől áthatott beszédet, melyet – hite szerint – az országnagyok tanácsában Báthori István tartott, arra igyekezvén rávenni a királyt, hogy feledje inkább a német császártól szenvedett sérelmeket s indítsa hadát a hitetlenek ellen; és közli a Kinizsi Pál állítólagos ellenbeszédét, mely az osztrák tartományok ellen indítandó háború melletti érveket foglalta egybe s melynek meghallgatása után a király – természetesen közhelyeslés között – kimondta s megokolta elhatározását, hogy a császár ellen fordúl.* Ez a leírt jelenet annyiban mindenesetre megfelel a valóságnak, a mennyiben tudvalévő, hogy Báthori István ép úgy mint Zápolyai Imre, a nagyváradi s a veszprémi püspök határozott ellenzői voltak a német császár elleni hadviselésnek.
Decas IV. Lib. IV. 427–430. l.
Hogy Mátyás mégis ez utóbbira határozta el magát, annak okait Beatrix előtt is csak az előzmények megismerése tehette érthetővé.
A Habsburgok már Albert király óta igényt tartottak a magyar trónra s ezt az igényöket semmi sem veszélyeztette annyira, mint az a tény, hogy Mátyás személyében hosszú idő – mondhatni az Árpádház kihalta – óta először jutott ismét egy nemzeti király uralomra Magyarhonban. Ezért igyekezett Fridrik császár oly megátalkodottan akadályozni a Mátyás trónjának megszilárdúlását, előbb az elismerés nyílt megtagadása, majd mindenféle alattomos sakkhúzások, a magyarok ellenségeinek támogatása, az ország nyugtalanítása, sőt Mátyás házassága elleni gáncsvetés által is.* Mátyás tudta, hogy a nemzeti királyságban nagy erő rejlik, de olykor kételkednie kellett abban, vajon ez az erő pótolhatja-e azt a támaszt, melyet egy oly királynak, ki nem csupán Magyarország uralkodója, más országok birtoka nyujt? Ezért igyekezett sokáig a császárral szoros szövetségbe jutni; házassági összeköttetést keresett, sőt örökbe fogadtatta magát a császár által, kit «atyjaként» tisztelt s hogy annak pénzvágyát is kielégítse, magyar koronáját «aranynyal töltötte meg»,* mielőtt visszakapta. Azonban «német és magyar fő sohasem lehet egy fő», mondja ép erre a viszonyra vonatkozólag Zrínyi Miklós, a költő;* az érdekek és a két ember ellentéte minden őszinte és tartós frigyet kizárt; így Mátyásban szinte önkénytelenül ébredt föl a gondolat, hogy uralmának külső támaszt keresendő, maga álljon a német-római birodalom élére, a mire a pápa segítségével elnyert cseh királyi méltóság – mint a választófejedelemségek egyike – lépcsőül szolgálhatott. Ámde Fridrik hamar átlátta e törekvés veszélyes voltát s Ulászló, a lengyel király fia oldalára állott, kit a huszita cseh rendek királyúl választottak meg s kivel a császár már 1476 decemberében szövetséget kötvén Mátyás ellen,* oly föltétel mellett, hogy seregével ő is betörni tartozik Magyarországba, készséggel kiállította részére a cseh királyságba való beiktatásáról szóló okmányt. Casus bellinek ez kétségkívül elég volt s a viszony elmérgesítéséhez még hozzájárúltak a megszökött Beckenschlager áskálódásai. Mátyás ennélfogva szinte kényszerítve volt Fridriknek 1477 június 12-én hadat üzenni.*
Jos. Freih. v. Hormayr: Wien, seine Geschichte u. seine Denkwürdigkeiten, Wien, 1823, 32. l.
Bonfin Dec. IV. Lib. IV. 429. l.
Mátyásról szóló, már idézett essay-jében.
Jos. Chmel: Regesten des röm. Kaisers Friedrich III. Wien, 1840. II. 682. l.
Fraknói, Máty. kir. levelei I. 368. l.
Azonban a háborúnak sem akarta új házasélete örömeit föláldozni; a nyár derekán* fölkerekedvén seregével, magával vitte feleségét s – mintegy ennek fényesebb kíséretet adandó – anyját is, úgy hogy a szemtanú egri püspök megjegyzése szerint ez a hadjárat inkább nászmenethez hasonlított.* Bizonyára Beatrix kívánsága volt ez a hölgyekkel való táborbaszállás; azt is sejthetjük, hogy a példát saját családjából vette: bátyja, a calabriai herczeg tette meg azt, hogy 1468-ban a toscanai háborúba, melyben igaz, hogy alig látott csatát, magával vitte fiatal feleségét.*
Mátyás táborba szállásának idejét nehéz pontosan meghatározni. Teleki (id. m. V. 18–19. l.) kimutatván, hogy a királynak még július 3-ikán Budán s 17-ikén már Petersdorf előtt kellett lennie, az elindulást július elejére teszi; ezt bizonyítja az is, hogy Pozsony város számadáskönyveiben (Kammerrechnungen, városi levéltár) a királyné udvartartására fordított kiadások följegyzései július 22-ikével kezdődnek. S így tévesnek kell lennie Domenico Giugni augusztus 8-ikáról Firenzébe küldött jelentésének, (Firenzei Medici-levéltár, Filza XXXV. No 669.) mely szerint Mátyás nejével «hét nap előtt» indúlt el Budáról Pozsonyba.
Fraknói, Mátyás kir. 265. l.
Reumont, Lorenzo d. Medici I. 256. l.
A táborozó királyi udvar első állomása Győr volt, az akkor ötszáz tűzhelyet számláló dunaparti város, melyben Mátyás hölgyeivel valószínűleg a csillagerődszerűen megerősített várba szállott. Innen Pozsonyba vonúltak, a mely azután hosszabb ideig főhadiszállásúl szolgált, mert Mátyás úgy rendezte menetét, hogy a fejedelmi hölgyek mindenütt a táborhoz legközelebb eső városban vagy várban szállhassanak meg, a hol semmiben se szenvedtek szükséget. Különösen Pozsonyban a város gondoskodott bőkezűen ellátásukról; itt még a királyi párral volt Hunyadi Erzsébet,* és bizonyosan Francesco herczeg is, – magyar földön Aragoniai Ferencz, – ki főkép hadi kiképzés czéljából jött Magyarországba.
Az id. városi levéltári följegyzések mint «Kunigin-mutter»-t vagy «Alte Kunigin«-t említik, legkésőbb 1477 novemberében.
)
64. GYŐR A XVI. SZÁZADBAN.
(Hufnagi György rézkarcza a Történelmi Képcsarnok metszetgyűjteményében.)
Míg Beatrix ilyenképen nemcsak rá nézve új vidékekkel és helyekkel, hanem a tábori élettel is megismerkedhetett, a jövő-menő követek és futároktól hozott hírek őt a családja és rokonai körében is amaz időben előfordúlt nevezetesebb eseményekkel élénken foglalkoztatták.
A távollétben még fokozódni látszó gyöngédség és ragaszkodás nyilatkozik meg azokban a levelekben, melyeket Beatrix már házassága legelső idejében vált nővére családjával, Ferrarában és Nápolyban levő testvéreivel s melyekben férje odaadó szeretetéről is hálásan emlékszik meg.* A házasság fölötti megelégedést csak növelhették azok a hírek, melyeket a menyegzőről hazatérő nápolyi vendégek hoztak haza márczius vége felé.*
Beatrix levele sógorához Ercole ferrarai herczeghez 1477 januárius 8-ikáról Budáról (Dipl. Eml. II. 366. l.), Alfonso calabriai herczeg levelei Bari érsekéhez és Mátyáshoz 1476 október 2-ikáról Manfredoniából, valamint 1477 márczius 8-ikáról Nápolyból Beatrixhez (ebben hivatkozás B. levelére) u.-ott 331–332. és 349. l.; a legutóbbinál tévesen áll 1476. évszám 1477 helyett.
Tummulillis id. m. 227–228. l.
Úgy az Esték mint az Aragoniaiak újabb családi örömöket éltek és vártak akkoriban. 1477 májusban ment végbe Alfonso, Estei herczeg s Ercole uralma örökösének, ki ekkor még alig volt egy éves, eljegyzése Sforza Annával, a meggyilkolt Galeazzo Maria és Savoyai Bona leányával;* a gyermekkorban létrejött frigy később nem bizonyúlt tartósnak, de a Sforzák és Esték összeköttetése máskép újult meg. Alighogy e fiát eljegyezte, az épen reményteljes állapotban levő Eleonora herczegnő, – Beatrix testvérnénje, – atyja hívását követve fölkerekedett s két kis leányával és megfelelő kísérettel Livornón át hajón Nápolyba utazott hosszabb tartózkodásra.* Ez az út kétségkívül ugyanazzal az eseménynyel állott összeköttetésben, a mely miatt Alfonso herczeg nagy és fényes kísérettel már előbb Rómán és Génuán át Barcelonába utazott, hogy Nápolyba kísérje leendő mostohaanyját, aragoniai Giovannát, ki azon év szeptember havában volt az özvegy nápolyi királylyal egybekelendő.*
Muratori Antichitŕ Estensi 235. l.
Ugyanott; továbbá: Notar Giacomo id. m. 134. l. és Passero id. m. 32. l.
Notar Giacomo u.-ott.
Ferrante ugyanis, mihelyt leányait férjhez adta, új házasságra lépett; nagybátyja, Aragonia és Sicilia királyának, Jánosnak leánya lőn nejévé s e házasság – melynek ünneplésében a király kívánságához képest olasz földön levő leányának, Eleonórának is részt kellett vennie – az Aragoniai ház két ága közötti régi idegenkedést megtörni s a törvénytelen származású nápolyi királynak nagybátyja részéről való elismertetését is meghozni volt hivatva.*
Vecchioni id. m. 74. l. Muratori: Annali XLVI. 122–123. l.
Mátyás az egész nyarat s őszt Bécs körül hadakozva töltötte, miközben Beatrix anyósával és udvarával úgy látszik többnyire Pozsonyban tartózkodott, melyet egykorú adatok már akkor főbb utczáin kövezettel is bíró, szép, nagy, többnyire németektől lakott, de sok olasz lakóval is bíró városnak, termékeny vidéke s a Duna melletti fekvése által jelesnek mondanak, s kiemelik erős és terjedelmes várát, melynek a várdomb magassága ellenére kútja is volt.* A királynak magában a városban is volt egy curiája, s lehetséges, hogy Beatrix udvarával koronkint abban tartózkodott, de valószínűtlen, hogy állandóbb lakásukat Mátyás és neje nem abban a várban tartották volna, melynek palotáján és kapuján a műszerető király annyi helyét hagyta építőkedvének.* Beatrix később – mikor férje már meghódította Bécs környékét – többször ellátogatott hozzá* s a beköszöntött téllel estélyekre is hívta magához Pozsony polgárnőit, kiket a városi hatóság kísértetett lámpahordozókkal az udvarhoz és vissza.*
Ransanus Epitome (Schwandtnernél) 420. l. B. Nyáry A. Modenai Hippolit-Codexek. Száz. 1874. 5. l. Ortvay Tivadar: Pozsony város története II. köt.
Ortvay Tivadar (id. m. II. k. I. r. 36. l.) szintén azt mondja, hogy Beatrix 1477–8-ban az akkori kir. kuriában (mai Wittmann-féle ház helyén) lakott, azonban éppen ő utal (296 s köv. l.) a Mátyás alkotásaira a királyi várlakban; a pozsonyi Kammerrechnungen följegyzései a lámpás kíséretre nézve szintén valószínűbbé teszik, hogy a meghívott hölgyeket a várba kellett fölkísérni.
A Kammerrechnungen-ben (Pozsony vár. levéltára) említett «Neuburg» alatt, hová Beatrix látogatóba ment Mátyáshoz, valószínűleg Klosterneuburg értendő.
Pozsonyi levéltár, Kammerrechn.
65. POZSONY. (Háry Gyula rajza.)*
Pozsony. (210. l.) Háry Gyula rajza.
A Bécs körül fekvő várak és városok: Hainburg, Trautmannsdorf, Petersdorf (most Perchtoldsdorf), Marcheck, Bruck, Baden, Klosterneuburg, Tulln, Greifenstein és Sanct-Hippolyt (most Sanct-Pölten) részint önkényt, részint ostrom után megnyíltak a magyar hadak előtt s a cseh ellenkirály, Ulászló katonái szétfutottak, sőt egy részök a Mátyás szolgálatába lépett.* A magyar csapatok pusztítva kalandozták be a vidéket s egész Linzig hatoltak, mintegy megfenyegetendők az ott székelő császárt. Bécs valósággal körül volt zárva s így nem csoda, hogy Fridrik, diplomácziai befolyásoktól is indítva,* béketárgyalásokba bocsátkozott, melyek eleinte a Mátyás merev magatartása miatt nem kecsegtettek eredménynyel, a tél kezdetén azonban oly egyezségben jutottak befejezésre, mely a magyar királynak nem kicsinyelhető diadalát jelentette.
Fraknói, Hunyadiak és Jagell. (Magy. Nemz. Tört. IV.) 264. l.
Chmel id. m. II. 685–686. l.
Az egyezség szerint a császár kénytelen volt a cseh királyságot illetőleg Ulászlónak adott beiktató-oklevelet érvénytelennek nyilvánítani s egy új oklevélben Mátyást Csehország törvényes királyának elismerni. Azonban a többi, inkább az ígéretek terén mozgó föltételek a Fridrik megbízhatatlansága következtében kétes értékűeknek bizonyúltak.
Közvetetlen írott adat nincs ugyan rá, * de a körülmények s a Beatrix későbbi magatartása nagy valószínűséget kölcsönöznek Bonfin abbeli állításának, – melyet az összes régibb történetírók is magukévá tesznek, – hogy a királyné, teljes összhangban a pápával, már ez alkalommal is a békekötés érdekében hatott leveleivel a császárra s rábeszéléseivel Mátyásra, a mit* Bonfin az Aragoniai ház és Fridrik között, ez utóbbinak házassága révén fennálló, már említett sógorsági viszonynyal magyaráz meg. Beatrixnak ez, a későbbi fejleményekben kétségtelenül kimutatható törekvése valószínűleg atyja és a pápa befolyásának volt tulajdonítandó, kik közül az utóbbi az egész kereszténység, az előbbi veszélyeztetett országa érdekében kívánhatta, hogy Mátyás erejét osztatlanúl a török ellen fordítsa; bár tehát igyekezetének rúgója egészen más volt, az mégis csodálatosan találkozott a nemzet legjobbjainak kívánságával. Ebben az időben azonban neki és családjának még külön oka is lehetett a császárral való megegyezést sürgetni, mert annak egyik, mély titokban tartott pontja Milano herczegi trónján oly változást tervezett, mely az Aragoniaiak újabb térfoglalásával lett volna egyértelmű. Arról volt ugyanis szó, hogy a császár, mint hűbérúr, megtagadja a meggyilkolt Galeazzo Maria Sforza kiskorú fiától, Gian-Galeazzotól az investiturát s helyette a herczegi jogart a nápolyi király másodszülött fiának s Beatrix testvérbátyjának, Federigonak fogja adományozni, ki egyúttal a császár leányát, Kunigundát kapja nőül.* Könnyen érthető, hogy Mátyás e tervet szívesen karolta föl, mert, különösen Velencze megbízhatatlan magatartásával szemben, nagy javára vált volna e sógorsági kötelék segítségével Milanora támaszkodhatni. Hogy Beatrix és atyja e terv szerint készek voltak trónjuktól fosztani meg a Sforzákat, kiknek házából való volt a Ferrante saját menye, a calabriai herczegné, az sem kelthet csodálkozást abban, ki a nápolyiak politikáját ismeri. Federigo herczeg úgyis épen akkor a burgundi házasság meghiusulása következtében tervtelenül tért vissza Nápolyba,* a hol – mint másodszülöttnek – emberi számítás szerint uralomra nem lehetett kilátása s így a milanoi herczegség birtoka nagyon kecsegtető lehetett rá nézve; de a német császárral boldogulni ebben az ügyben sem lehetett s így a merész terv füstbe ment.
Első kimutatható követküldése Beatrixnak Fridrikhez 1478 szeptember 25-ikén történt, a mikor az egri püspök szerepelt mint követ (Chmel id. m. VI., 690. l.).
Bonfin Dec. IV. Lib. V. 436. l. Fugger id. m. 877. l. Pray id. m. IV. 114. l. Hormayr id. m. 32. l.
Chmel id. m. II. 687. l. Hormayr id. h. Fraknói: Mátyás kir. 267., 276. l. Tom Persico id. m. 213. l.
Tummulillis id. m. 223. l.
Mátyásnak a Beatrix családja iránti jóakarata és barátsága csakhamar fényes külső nyilvánúlásra is módot talált. Alkalmat szolgáltatott erre Ferrante királynak azon év szeptember és október havában Nápolyban lezajlott nászünnepélye, melynél az esketést s az új királyné megkoronázását Rodrigo Borgia bíbornok, a későbbi VI. Sándor pápa végezte, negyven püspök segédletével. A lovagtornában az összes Nápolyban levő királyi herczegek részt vettek s az ünnepélyeken ott volt látható Eleonora ferrarai herczegné is, – egész addig a napig, melyen gyermeke megszületett; a lakodalmi vígság zajában világra jött fiúgyermek nagyapja, Ferrante nevét kapta a keresztségben.* A nápolyi krónikások az ünneplés különösen kimagasló mozzanataként említik föl a magyar király és királyné ajándékainak megérkezését október 9-ikén; egész küldöttség vitte azokat Nápolyba s a magyar leventék el nem mulasztották azután a tornakedvelő nápolyi udvarnak és közönségnek a saját bajvívásuk módját is bemutatni; négyen viaskodtak s minthogy nyergök lapos volt, nem oly mélyhajlású, minő nyugaton volt használatos, az összecsapásnál rendesen kilökték egymást a nyeregből s a földre terültek.*
Notar Giacomo id. m. 135–139. l. Passero id. m. 32–36. l. Summonte id. m. III. 495. l.
Egybehangzóan így beszélik el Notar Giacomo (140. l.) és Passero (38. l.)
A Castello Nuovoban Mátyás király részéről átadott ajándék tizennégy lóból állott, valamennyit aranyrojtos, bíborvörös takaró borította; közülök hat spanyol hátasló volt, nyolcz teherhordó, ezek óriási ezüstszekrényt hoztak, melyben gyönyörű művű ezüst asztalkészlet volt elhelyezve, összesen 92 darab; mindenféle tálak, tálczák, korsók, billikomok, tányérok, csészék, sótartók, kések, sőt gyertyatartók is.* Ismerve a magyar ötvösség némely akkori termékét, valószínűnek kell tartanunk, hogy a fényes ajándék hazai gyártmány volt, s Mátyás épen próbáját akarta adni népe fejlett iparának.*
Notar Giacomo és Passero az idézett helyeken; az utóbbi – valószínűleg tévesen – 1478 októberére, illetőleg 1479 januárjára teszi a magyar királyi pár ajándékainak átadását és a magyarok lovagtornáját. Lásd még: Diaria Neapolitana (Murat. Script. XXI.) 1138. l.
Ezt Vecchioni is elismeri Passero id. krónikájához írt előszavában (59. l.).
Beatrix megszívlelve a Diomede Carafa tanácsát, külön ajándékot is küldött: brokát-szövettel bevont aranyozott kocsit, melyet hat fehér, ugyancsak brokát-takaróval pompázó mén húzott. A capuai herczegről és öcscséről, Pietroról, az Alfonso fiairól s a Ferrante unokáiról is külön megemlékeztek Mátyás és Beatrix: egy-egy kis paripát kaptak mindegyiköktől, teljesen ezüst fölszereléssel.*
U. azon helyeken.
Sűrűn levelezett Mátyással és Beatrixszal Alfonso calabriai herczeg, ki egyik-másik bizalmas emberét küldte el olykor Nápolyból nővére és sógora látogatására, néha fontosabb megbízásokkal is; ilyenekül látjuk megjelenni Mátyásnál, – ki az 1477-ről 1478-ra forduló telet részint még Bécs környékén, részint Pozsonyban és Budán töltötte,* – Lucas Synnust és Garzia Betest.* Ily jövevények hozhatták meg azt az örömhírt is, hogy IV. Sixtus pápa 1477 deczemberében a Beatrix legújabb testvérbátyját, a pápai pályára lépett s akkor huszonegy éves Aragoniai Jánost bíbornoki méltóságra emelte. Ugyanakkor kapta meg a bíbornoki kalapot az egri püspök, Rangoni Gábor is, ki majdnem mindig Mátyás táborában volt s győzelmeiről tudósításokat küldött az olasz udvaroknak.*
Szalay id. m. III. 288. l.
Dipl. Emlékek II. 363., 367., 385. l.
Dipl. Emlékek II. 360., 364. l. A püspöknek 1477 október 7-ikéről Ercole herczeghez intézett levele a modenai levéltárban. (Cancellaria Ducale, Potenze Estere, Ungheria.)
Nemsokára azonban az olaszországi viszonyokban beállott súlyos bonyodalom vonta magára a magyar királyi pár figyelmét s hozta rendkívül kényes helyzetbe őket. 1478 április 27-ikén Firenze duómójában a Mediciekkel szemben ellenséges Pazzik összeesküvése következtében gyilkossági merénylet történt Medici Lorenzo és Giuliano ellen, melynek ez utóbbi áldozatúl esett. A feldühödött nép rögtön bíráskodott az összeesküvés kézrekeríthető részesei fölött s többek között Salviati pisai érseket is a Palazzo Vecchio ablakában fölakasztották, a pápa jelenlevő unokaöcscsét, Raffaello Riario bíbornokot és pápai legátust pedig letartóztatták. Ha a pápa már kezdettől fogva azt a gyanút vonta magára, hogy az ő rokonainak keze beléjátszott az összeesküvésbe, ennek a gyanúnak csak megerősítésére szolgálhatott az a kegyetlen szigor, melylyel a firenzeiek bosszútényével szemben föllépett; a várost interdictum alá helyezte s ő és a vele egyetértő és Firenze iránt egy idő óta elhidegült nápolyi király a gazdag firenzeieknek Rómában és nápolyi területen levő összes vagyonát elkobozták.* A pápai rokonoknak s a nagyravágyó és harckedvelő Alfonso nápolyi trónörökösnek heve nyílt hadüzenetre juttatták a dolgot s a Firenze ellen indítandó hadjárat ügyének csakhamar meg volt nyerve a Mediciek városával mindig ellenséges Siena, sőt a liga az urbinoi herczeg fegyvereit is szolgálatába fogadta. Az olasz földön lappangó ellentétek nyílt kitörésére jutottak, mikor Firenze szintén szövetségeseket keresve, azokat megtalálta Velenczében, Milanoban és Ferrarában. Két fegyveres liga állott tehát egymással szemben s a legsajátságosabb az volt, hogy Firenze és szövetségesei vezérökül Ercole ferrarai herczeget választották, míg a pápai szövetség seregeinek élén Alfonso állott s így két sógor – egyúttal Mátyásnak két sógora – volt egymás ellen hadakozandó.*
Muratori Annali id. köt. 127–130. l. Az események részletes leírását lásd Reumont Lor. d. Med. I. köt. 379. s köv. lapjain.
Antichitŕ Estensi 236. l.
Ily visszás körülmények közt, midőn Mátyás és Beatrix rokonszenvét mindenkép a pápai szövetség bírta s ahhoz való csatlakozásuk viszont a ferraraiakkal hozta volna őket ellentétbe, a magyar király törekvése csak az ellentétek elsimítására irányúlhatott; majd meg, – miután Ercole nehány sikeres fegyverténye előnyt vívott ki a firenzei ligának, – legalább arra igyekezett Mátyás, hogy e szövetséget megbontsa s különösen arra, hogy Velenczét – melyben joggal látta mindig titkos ellenségét – elszigetelje. A köztársaság ellen, már az elragadott dalmát területek visszahódítása czéljából is, szívesen nyúlt volna, ő maga is fegyverhez.*
Fraknói: Mátyás kir. 303. l. Dipl. Emlékek III. 10. l.
Egyelőre azonban a dolgok nem fejlődtek odáig, hogy Mátyásnak olasz területen akczióba kellett volna lépnie; elég dolgot adtak neki nyugati és északi ellenségei; a császár és a Jagellók, kikhez a brandenburgi választófejedelem is járúlt, a ki ellen szövetségesének, a glogaui herczegnek védelmére volt kénytelen 1478 nyarán egy hadosztályt küldeni.
66. KASSA LÁTKÉPE.*
Kassa látképe. (215. l.) Cserna Károly rajza.
Fejedelmi gondjai és táborozásai közepett is Mátyás nemcsak hogy Beatrix közelében igyekezett mindig maradni, hanem gyöngéd és buzgó gondoskodással rajta volt, hogy fiatal neje országa viszonyait, kincseit és szépségeit, valamint főbüszkeségét: hadseregét minél alaposabban megismerje. E czélból a hadműveletektől szabadon maradó időt katonaságának oly gyakorlataira fordította, melyek a hadi szolgálat érdekének is megfeleltek, de egyúttal alkalmasak voltak a királynét gyönyörködtetni és bámulatra ragadni. Bonfin saját szemlélete nyomán szépen írja le az ily fegyvergyakorlatok ragyogó s ép oly tanulságos mint mulattató látványát a későbbi, Bécs bevételét követő időben,* de kétséget nem szenved, hogy Mátyás már előbb is ily szórakozásokkal igyekezett Beatrixra nézve a tábori életet kellemesebbé tenni. Kevésbé valószínű, a mit csak a Mátyás ellen gyűlölködő Dlugoss lengyel történetíró jegyzett föl,* hogy t. i. Beatrix vérszopó természete az öldöklő ostromok látványában is gyönyörködött. Ezt már a vele járó veszély miatt is aligha engedte volna meg Mátyás.
Hist. Pann. Dec. IV. Lib. VIII. 469. l. és Praefatio Philostratushoz (Kollárnál) 822–823. l.
Id. műv. V. 663. l.
S mihelyt a fegyverek zaja egy időre elhallgatott, a király – úgy látszik 1478 folyamában két ízben is, tavaszszal és télen – fölrándúlt nejével a felvidékre,* hogy neki a betelepített német iparos polgárság tevékenységével fölvirágzott s erődítvényekkel, szép épületekkel, kincsekkel jeleskedő városokat megmutassa. Kassát, Körmöczbányát, Beszterczebányát,* majd Selmeczbányát és – Heltai szerint – Ó-Zólyomot is meglátogatták,* s a lakosság mindenütt eléjök jött, lelkesen hódolva nekik. Kassa nevezetes város volt már akkor, mint némely iparágban országszerte első s a felvidék kereskedelmének góczpontja;* azonfölül kamaraszékhely, a hol sokáig pénzt is vertek.* De valószínűleg a bányavárosok vonzották Beatrixot leginkább, a hol megnézték az arany- és ezüstbányákat, megcsodálták a módját, mint ássák ki a földből, mint zúzzák össze, választják el s olvasztják meg az aranyat, a mit azelőtt még sohasem láttak.* Magyarország termelési ágai közül ugyanis általános kereskedelmi fontosságra akkoriban csak bányászata emelkedett s hazánk főkép mint aranytermő ország volt az olaszoknál abban az időben ismeretes.* E látogatások a városok szépítésére is alkalmat szolgáltattak, mert nyoma van annak, hogy Mátyás Beszterczebányán a szállásáról való kilátást akadályozó dísztelen bódékat lebontatta.*
Bonfin azt mnodja (Dec. IV. Lib. V. 436. l.), hogy Mátyás és Beatrixnak ez az utazása 1478 tavaszán, mindjárt a bőjt leteltével történt; Fraknói (Mátyás kir. 271. l.) arra utal, hogy mikor a brandenburgi választó fejedelem 1478 karácsonya táján Budára utazott Mátyáshoz, ő a Felvidéken időzött nejével. Teleki (id. m. V. 69–70., 98–99. l.) kimutatta, hogy Mátyás az 1478. évnek úgy szólván minden hónapjában Budáról keltezett rendeleteket adott ki, ellenben van egy 1479 február 2-ikáról Körmöczbányáról keltezett levele, miért is ő azt hiszi, hogy a király csak koronkint látogatta meg a Felvidéken időző nejét. Kétségtelen Mátyás és Beatrix látogatása 1478 májusában Selmeczbányán (lásd erre nézve: Kachelmann, Gesch. d. ungr. Bergstädte 107 s köv. l.), levelek keltezése szerint pedig bizonyos, hogy Kassán volt 1478 decezember 31-ikén (kassai levéltárban levő decretum) és január 10-ikén is (Baldassare de Piscia pápai legátus levelei a drezdai áll. főlevéltár wittenbergi osztályában 29. és 93. sz. a.) február 2-ikán pedig Körmöczbányán. Ezek szerint csakis azt tételezhetjük föl, hogy a mondott évben ismételve jártak a Felvidéken.
Bonfin (id. h.) ezeket a városokat nevezi meg a Kachelmann szerint is (id. h.) ily sorrendben látogatták meg a városokat, mielőtt Selmeczbányára jöttek.
Id. m. II. 163. l.
«totius regionis inclytum emporium». (Ranzanus id. m. 421. l.)
Kachelmann id. m. 58., 69. l.
Bonfin Hist. id. h.
Cesare Cantů: Storia degli Italiani, IV. 653. lapon mondja erről a korszakról: «…grand’ala non poteva aprire il comercio, quando si scarsň il danaro; non avendosi oro che dalle miniere di Spagna e Ungheria». Mint aranytermő országot említi Magyarhont Ariosto is Orlando Furiosójában (XLVI. ének 136. versszak.)
Budáról 1481-ben kelt rendelete Beszterczebánya város levéltárában, fasc. 10. Lad. III. No. 53. Úgy látszik, Selmeczbányán hasonló intézkedést tett. Lásd Richter Ede czikkét a «Hontmegye stb.» (Magy. várm. és városai) 94. lapján.
Különösen a királyi pár selmeczbányai fogadtatásáról van részletes értesülésünk;* tudjuk, hogy itt kíséretökben volt Nagylucsei Dóczi Orbán prépost és kincstartó, valamint Mühlstein Vitus körmöczi kamaragróf. Eléjök siettek a dominikánus rendház perjele, Körndel György kamaragróf, Resch János városbíró az esküdt polgárokkal, Steck Boldizsár városi jegyző, ki utóbb sok szolgálatot tett Beatrixnak s a czéhek és bányák képviselői. Nagyobb harangzúgás fogadta őket, mint egykor Zsigmond királyt; a csiliki városkapunál huszonhárom dominikánus barát égő gyertyákkal várta a lóháton érkezőket, kik, miután a számukra készített díszes sátorban megpihentek, a mostani Rózsa-utczán át vonultak a kamaraházba, mely szállásukúl szolgált. A királyi pár a bányászok számára mulatságokat rendeztetett s megnézte a város tereit, utczáit, templomait és természetesen bányáit s érczolvasztóit is, szép érczdarabokat vivén emlékül magával.
Kachelman-nál id. h., a hol a források is meg vannak jelölve.
Az 1479. év nyarára esik Beatrix legifjabb testvérbátyjának, Jánosnak, az akkor huszonhárom éves bíbornoknak első Magyarországba jövetele.* A fiatal herczeg már korán rendkívüli tehetségek jelét adta s különös önművelési hajlamot tanúsított. Csak tizenöt éves volt, mikor Rómában az akkor újon megválasztott pápának, IV. Sixtusnak, atyja, a király hűbéresi hódolatát ékes beszédben tolmácsolta s majd ugyancsak nyilvános beszédben számolt be Nápolyban küldetéséről.* Láttuk, hogy a pápa már 1472-ben adományozta neki a monte-casinoi apátságot s utóbb a salernoi érsekséget; bírta ezenkívül a tarantoi érsekséget és – mint említve volt – kevéssel előbb bíbornoki méltóságra emelkedett, Szent Adrianus templomának czímével. Korán lett az irodalom pártfogója s Campanus, a jeles humanista nemcsak tehetségeit és képzettségét dícséri, hanem nyílthomlokú, kedves arczát is, kellemes beszédmódját és szerénységét.* A most mondott időben a pápa őt követként küldte Magyarországba s a szomszéd államokba oly megbízással, hogy az uralkodókat a török elleni küzdelemre buzdítsa.
Fraknói: Mátyás kir. 329. l. Aug. Theiner: Vetera Monumenta historica Hungariam sacram illustrantia. Róma, 1860. II. köt. 466. lapon közli a Jánoshoz intézett pápai megbízó levelet, mely «1479 Kalendas junii»-ról van keltezve. – Bonfin Arag Jánosnak ezt a bejövetelét külön nem említi, de 1480 májusában történt székfoglalásáról mondja (Dec. IV. 448. l.) «qui cum summa Pontificis potestae paulo ante venerat in Ungariam».
Ráth György id. m. (Századok 1890.) 328–329. l.
Campanus vonatkozó epigrammája (Ráth Gy.-nél) így kezdődik:
«Splendor Aragoniae stirpis, Regumque, Johannes,
Qui natura dedit prodiga, quicquid habet,
Illa tibi ingenium virtutis et aura dona,
Non ferro aut igni deperitura dedit,
Illa tibi plaudo sanctos in pectora mores
Unde amor et studium nascitur, unde fides,
Illa etiam vultus, et letae gaudiae formae,
Quale anno docilis dextera junxit ebur.«
Qui natura dedit prodiga, quicquid habet,
Illa tibi ingenium virtutis et aura dona,
Non ferro aut igni deperitura dedit,
Illa tibi plaudo sanctos in pectora mores
Unde amor et studium nascitur, unde fides,
Illa etiam vultus, et letae gaudiae formae,
Quale anno docilis dextera junxit ebur.«
Kétséget nem szenved, hogy Mátyás már Aragoniai János ez első jövetelének idejében el volt határozva az esztergomi érsekséget neje e testvérének adományozni. Tekintve, hogy magának a Szentszéknek bizalma mily magas méltóságokkal és megbízásokkal ruházta föl már akkor a fiatal herczeget, Mátyásnak nem lehetett aggálya arra nézve, vajjon választása egyházi szempontból méltó egyénre esik-e? s a sok keserű tapasztalás, mely oly férfiak részéről érte, kiket ő emelt föl a porból, előtérbe állíthatta azt a politikai szempontot is, hogy az ország első egyházi javadalmát, melyből akkor még nem voltak a beszterczebányai és rozsnyói püspökségek kiszakítva, hozzá a legszorosabb család kötelékkel csatolt s királyi vérből származó egyénnek juttassa. De a főok, mely őt elhatározásánál vezette, mégis csak az lehetett, hogy szenvedélyesen szeretett hitvesének ezzel is kedvében járjon. Szembetűnő, hogy Mátyás Beatrix iránti vonzalmát mennyire igyekezett mindjárt kezdettől az ő családja tagjaira, hozzátartozóira is kiterjeszteni. Később az Estei Hipolit kinevezésére vonatkozó adománylevélben* nyíltan kimondta, hogy annak idejében az Aragoniai János kinevezésére a «legkedvesebb neje iránti halhatatlan szerelem mellett az a rokonszenv és vonzalom indította, melyet nejének testvére iránt táplált s ama kötelességérzete, hogy neje atyjának tőle telhetőleg kedveskedjék». Ferencz herczegről is azt jelenti a firenzei tízek tanácsának egy megbízottja, hogy a király mindenkép megtiszteli őt s kedvében jár,* a mit Bonfin is igazol, ki egy kisebb művében a Ferencznek és Jánosnak Mátyástól adott pazar ajándékokról is megemlékszik,* s a mit már az a körülmény is bizonyítani látszik, hogy Mátyás nyolcz esztendeig tartotta Ferenczet magánál,* mialatt úgy látszik nemcsak a katonáskodásba avatta be, hanem királyi kanczelláriájában is foglalkoztatta.*
A modenai levéltár id. osztályában.
1479 augusztus 6-ikáról kelt aláírás nélküli levél a firensei áll. levéltárban (Lett. al Dieci di Balla. Cart. Resp. Filza 25 corr. 123.)
Symposion Trimeron 18. és 256. l.
Visszatérésének idejét (1484 augusztus 25.) följegyezte Notar Giacomo id. m. 152. l.
Erre mutat a Forgách-levéltár (Nemz. Múzeum) egy 1481-iki, birtokadományozásról szóló királyi «oklevele, melyen Arag. Ferencz herczeg is mint előadó van megnevezve. Tubero (Commentariorum etc. Schwandtner folio kiadásáb. II. köt. I. rész 154. l.) Miksa római király szájába adott beszédben elmondja, hogy Arag. Ferencz a szász herczeg elleni csatában mint vezér vereséget szenvedett; történelmünk nem tud róla s nem is valószínű, hogy Mátyás a tapasztalatlan ifjú becsvágyának egy csata sikerét föláldozta volna.
Azonban a Mátyás szándéka sógorának, Jánosnak az esztergomi érsekségre való emelése tekintetében nem valósúlhatott meg oly könnyen és gyorsan, mint kívánta volna. Az ármánykodó Beckenschlager János, kit Mátyás a győri püspökséggel próbált kielégíteni,* biztatva és támogatva a császártól nem akart a hűtlenül elhagyott érsekségre való igényéről lemondani, s míg pöre folyt Rómában, János herczeg a királyi adományozás alapján őt illető jövedelmeket, – melyeket akkor évi 30.000 aranyra becsültek,* – a káptalannál letétbe helyeztette.*
Fraknói Mátyás kir. 330. l.
Leonardo Botta követjelentése Velenczéből Milanóba 1479 október 16-ikáról, Dipl. Eml. II. 392. l. B. Nyáry Alb. (mod. Hip. Cod. Száz. 1870. 289. l.) kimutatja, hogy az érsekség egy évi jövedelme akkoriban legfölebb 26.000 magyar aranyra tehető.
Bonfin Dec. IV. Lib. VI. 448. l. A fentebb id. követjelentés szerint a jövedelmek letétbe helyezését a magyar főurak ellenzése okozta volna.
Időközben sikerült Mátyásnak a csehországi kérdésre nézve a két Jagellóval, t. i. III. Kázmérral, a lengyel királylyal és ennek elsőszülött fiával, Ulászló cseh ellenkirállyal valamelyes megegyezésre jutnia. E szerint Mátyás és Ulászló egyenlő jogon viselendik a cseh királyi czímet s mindegyik megtartja azt, a mit a cseh korona uralmi területéből a békekötéskor bír; Mátyás halála után azonban Ulászló vagy örökösei meghatározott összegen magukhoz válthatják a Mátyástól bírt részeket is.*
Pray id. m. IV. 124. l. Eschenloer id. m. II. 388. l.
A megegyezés létrejöttekor Mátyás abbeli óhajtását nyilvánította, hogy – mintegy annak megpecsétléseül – a két király látogatást tegyen nála; a találkozás helyéül az ő uralma alatt álló Olmützöt tűzték ki s idejéül 1479 február 2-ikát. Ide hívta meg Mátyás a közbenjáróúl fölkért két fejedelmet is: a «bátorszívű»-nek nevezett Albrecht szász herczeget, kivel ebben az időben Beatrix is rokonias leveleket váltott, és Ottó pfalzi grófot.* Ismételt elhalasztás következtében azonban az összejövetel csak a mondott év júliusának első napjaiban jött létre, ekkor is csak Mátyás, Ulászló és a német fejedelmek részvételével, mert Kázmér király jobbnak látta elmaradni.
Fraknói: Mátyás kir. 272. l. Ernő és Albrecht herczegek 1477 november 14-ikéről Drezdából Beatrixhoz intézett és ennek 1478 januárius 5-ikéről Korneuburgból amazokhoz intézett levele a drezdai kir. főállamlevéltárban (Wittenbergi oszt.) 110. és 114. fol. számok.
67. OLMÜTZ.*
Olmütz. (221. l.) Dörre Tivadar eredeti felvétele.
Mátyás – valószínűleg szándékosan – megvárakoztatta vendégeit. Albrecht szász herczeg már májusban megérkezett 500 lovassal Olmützbe,* őt János váradi püspök fogadta a király nevében.* Ulászló 1500 főből álló kísérettel és katonasággal 15 napig vesztegelt a közeli «Neustadt»-ban,* míg Mátyás megjöttérül értesült; időközben beérkeztek Ottó és Kristóf bajor herczegek is. Végre július 2-ikán* váratlanul s egész csöndben megjelent a városban Mátyás, csekély kísérettel s nyomban utána jött a királyné aranyos kocsiban, öcscse, Ferencz herczeg, püspökök és főurak kíséretében s követve mintegy 5000 főnyi seregtől.*
Langenn id. m. 126. l.
Teleki id. m. V. 98. l.
Dubravius (Historia Bohemica 799. l.) szerint «in Novo, quod vocant, oppido». Eschenloer (id. m. 401. l.) Neustatot mond, a mi kétségkívül az Olmütztől északnyugatra fekvő Mähtisch-Neustadtnak felel meg. Teleki (id. helyen) Pessina nyomán azt állítja, hogy Ulászló Leitomischlben várakozott.
Dlugoss id. m. V. köt. 691. l.
Eschenloer elbeszélése id. helyen. Dlugoss (id. h.) Franciscus helyett Simonnak mondja a nápolyi herczeget.
Mátyás, bizonynyal nemcsak hiúságból, hanem politikai számításból udvara, kísérete fényével, vendégei ellátásával s a tiszteletökre Olmützben rendezett ünnepélyek és mulatságok pompájával és zajával bámulatot igyekezett kelteni, a mi teljes mértékben sikerült is neki. Egykorú s elfogadható tanubizonyságok szerint az olmützi napok pazar pompakifejtése mindent fölülmúlt, a mit a kortársak láttak.* Húszezerre tehető a lovak száma, melyek azokban a napokban a városban és környékén voltak elhelyezve. Az öltözékek, lószerszám, lakásberendezés, asztalkészlet dísze és értéke, a keleties fényűzés,* a szemlélhető drágaságok sokasága akkora volt, hogy «az egész cseh királyság becsével fölért» s Mátyás úgy tűnt föl, mintha «Ahasverus» és Nagy Sándor s a föld minden királya fölött állana.*»
Eschenloer u. ott és Albrecht herczeg saját benyomásai Langenn művében 127. l.
«Persico luxu apparata», mondja Bonfin Decas IV. 440. l.
Eschenloer az id. helyen.
A megbékélt királyok első találkozása a városon kívül a seregek jelenlétében sátrakban ment végbe, a hol találkozván, megölelték s megcsókolták egymást s három óra hosszant tanácskozván, országnagyjaik közbejöttével újra megerősítették s új pontokkal bővítették a békeegyezményt; azután az egyik városába, a másik táborába tért vissza.
Három nappal később Mátyás bizalma jeléül fegyvertelenül, de fényes kísérettel kivonult az Ulászló táborába s bevezette őt és kísérőit a városba, a hol saját lakásával szemben fekvő palotában rendeztetett be neki lakást s a hol úgy őt, mint a többi fejedelmeket és a hozzájok tartozókat tizenöt napig vendégeiként látta el.
Első ízben látta ekkor Beatrix az ő életében oly végzetes szerepre hivatott cseh királyt, ki tizenhat évvel volt ifjabb Mátyásnál s csak egy évvel idősebb Beatrixnál, a kortársak tanusága szerint daliás termetű férfiú vala, kinek «nagy testalkatához jobban illett a vértezet mint a köntös.»*
Bonfin az id. helyen. Valentini ferrarai követ is azt mondja róla a hét évvel később Iglauban végbement találkozó alkalmával: «č signor de bella qualitŕ e statura magiore de me presso che tre dita». (A követjelentés közölve Óváry tanulmánya mellett a Századok 1889. évfoly. 394. lapján.)
A királytalálkozás napjainak három szemtanuja lett egyúttal krónikásává; az egyik Albrecht szász herczeg, a másik a bőbeszédű boroszlói tanácsjegyző, ki Mátyás esküvőjét is leírta, a harmadik Lengyelország legrégibb történetírója: Dlugoss János, ki mint krakkói kanonok Kázmér király kedvelt diplomatája s Ulászló egykori nevelője, ez utóbbinak kíséretében vett részt az olmützi látogatásban. Saját nyilatkozata szerint ott volt Galeotto Marzio is, ki e szerint Olmützben látta először Beatrixot, kiről oly magasztaló jellemzést hagyott hátra. Ő azonban az olmützi napokról csak annyit jegyzett föl, hogy a királyné a cseh királylyal oly folyékonyan és ékesen beszélt, – valószínűleg latinúl – hogy az egész hallgatóság elbámult rajta.*
Galeotti «De egregie etc. dictis». XXV. fej. Georg Voigt szerint (Die Wiederbelebung des classichen Alterthums, Berlin, 1881. II. 326., 330. l.) Galeotti 1461-ben, 1465-ben, 1468-ban s azután még egyszer volt Magyarországon; ő azonban könyvében két magyarországi reminiscentiát közöl az 1468 utáni időből; a most említettet 1479 nyaráról és egyet Mátyást királynak Hainburg ostroma utáni badeni tartózkodásáról 1482 őszéről; nem valószínű, hogy a mindig vándorló író az egész közbeeső időt Magyarországon töltötte volna, sőt maga mondja az utóbbi helyen, hogy akkor «Itáliából jött». Ábel (Adalékok stb. 257., 272. l.) azt tartja, hogy 1471-ben is itt időzött s hogy a «De dictis etc.» czímű művei 1484–87 közt, de már nem Magyarországon írta.
Úgy az egyidejű följgyzések némelyikéből, mint a szintén egykorú Bonfin későbbi elbeszéléséből meglehetős részletesen vagyunk tehát értesülve a rendezett ünnepélyek és vígságok felől, melyekben lovagtornák lakomákkal, színészek és dalnokok föllépése zenével és tánczczal váltakoztak s melyek alatt az összeverődött sokaságban nehéz lehetett a rendet és nyugalmat föntartani. Egykorú adatok szerint nemcsak a katonaság és a nép között volt czivódás és verekedés,* de még a magyar és cseh urak között is heves összetűzések fordúltak elő.*
Ezeket különösen Eschenloer említi, ki mindent a magyarok rovására ír.
Ujlaky Lőrincz herczeg esete, l. Fraknóinál: Máty. kir. 273. l.
Az ünnepélyek rendezése egyébiránt nagyon rávallott a Beatrix intéző kezeire. Határozottan olasz szokás volt abban az időben a piaczon fölállított díszes emelvényeken úgyszólván nyilvánosan rendezni a fejedelmek és nagyurak lakomáit és vigalmait; ilyen czélokra szolgáltak némely olasz városban a köztereken épült tágas, nyitott loggiák s ily czélokra állítottak föl például Nápolyban is minden ünnepi alkalommal fényesen kárpitozott emelt tereket a Piazza dell’ Incoronatá-n. A Mátyás olmützi lakomáinak a piaczon fölállított «négyszögű sok grádicsos magas pohárszéke» – mint Heltai nevezi,* – mely tulajdonképen egy drága szőnyegekkel kárpitozott díszes emelvény volt nemcsak a lakoma és táncz, hanem a hódolati eskü elfogadása czéljára is,* – nagy csodálkozást keltett az ő és Ulászló alattvalói körében, míg a szintén olaszos délutáni alvás a szász herczegnél visszatetszéssel találkozott.* Az, hogy a vendégeskedés végén Mátyás és Beatrix Ulászlónak az egész lakásberendezést és asztalkészletet, melyet használt, odaajándékozták, szintén oly neme a bőkezűség gyakorlásának, a melyre legkönnyebben az akkori Olaszországban találunk példákat.*
Id. m. II. 170. l.
Névtelen jelentése a szász herczeg egy emberének az olmützi napokról a drezdai áll. főlevéltárban (Wittenberg) fol. 184–186. Itt az emelvény 50 rőfnyi hosszúságúnak van mondva, 14 lépcsővel.
Langen-nél 127. l.
Cosimo de’ Medici lakomája 1450-ben Firenzében a gazdag ezüstkészletet ajándékúl adták a vendégeknek. (Ed. Heyck, Florenz u. die Medicer 74. l. Renmont: Lorenzo de’ Medici, I. 177. l.) Phil. de Comines hasonló megajándékozását Firenzében l. szintén Reumont-nál I. 453. l. Dlugoss szerint (id. h.) a királyok kölcsönösen ajándékozták meg egymást, de ő is elismeri: «Regis Mathiae munificentiam et liberalitatem.«
68. ULÁSZLÓ CSEH, KÉSŐBB MAGYAR KIRÁLY ÉREMKÉPE.*
II. Ulászló cseh, később magyar király éremképe. (225. l.) A M. Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányáról Cserna Károly rajzolta. Körirata: * WLADISLAVS (D(ei) G(ratia) R (ex) VNGARIE ET BOHEMI(e).
Mátyás feladatául tűzte ki Ulászlót megnyerni és magához lánczolni, a mire különösen abban az időben, mikor el volt határozva döntő csapást mérni a német császárra s ezért legalább a Jagellók ellenségeskedése ellen biztosítania kellett magát, nagy szüksége is volt.* A lágyjellemű fiatal királyt nemcsak vendéglátásának pazarságával és a mulatozás zajával iparkodott elkábítani, nemcsak a saját egyéniségének egész megnyerő varázsát árasztotta ki reá, hanem nyilvánvaló igyekezettel felesége megnyerő tulajdonságait is ütőkártyáúl használta föl vendégével szemben játszmája megnyerésére. Beatrixnak a nép tetszészaja közepett nyilvánosan tánczolnia kellett Ulászlóval; majd gyakran kellett férje belső szobáiban sakkot játszania vendégökkel, kivel úgy ő, mint Mátyás «háziasan, tréfálkozva mulattak».* Beatrix állítólag maga készítette ki Ulászló ágyneműjét, lakásberendezését is az ő választéka és fényűző olasz ízlése szerint s a drága ruházatok és az ágynemű, a miket a cseh király ajándékba kapott, ugyancsak az ő ajándékaképen szerepeltek.*
Ha Bonfin Mátyás e kedveskedéseiben annak a sejtelemnek vagy épen kívánságnak a megnyilatkozását véli látni, hogy Ulászló majdan utódja lesz, nem szabad felednünk, hogy Bonfin történetét Ulászló idejében fejezte be s neki ajánlotta.
Bonfin szerint (id. h.): «admissumque concubiculum Beatrice teste domestice ac jocose alloquebatur». Heltai (id. h.) ezt drasztikusan magyarázza így: «És bévivén őtet (t. i. Ulászlót) az ő ágyasházába, ott tsúfolkodnak vala az Beátrix asszonynyal nagy víg beszédekkel.»
Az előbbit Eschenloer mondja, az utóbbit Bonfin.
Lélektanilag érthető az, hogy Mátyásnak – mint sok szerelmes embernek – szerelme tárgya biztos birtokában, gyönyörűségére szolgált láthatni, hogy az másokat is elbájol és meghódít. De a legvakabb szerelem is élesen látó, sőt gyakran gyanakvó ott, hol szerelmese hűsége forog kérdésben; s már ezért sem hihető, hogy Beatrix és Ulászló között az olmützi napok alatt – úgyszólván a férj szemeláttára – gyöngéd viszony fejlődött volna ki. Ha mégis, bár nem szerelmi viszonyul, de a Beatrix részéről heves vonzalmat származtatnak Ulászló iránt az olmützi találkozás óta az egykorú s a későbbi történetírók,* ennek magyarázatát az a magatartás adja meg, melyet a királyné Mátyás halála után Ulászlóval, mint trónkövetelővel szemben tanusított. A maga helyén lesz alkalmunk bevilágítani e magatartás érzelmi rúgóiba, melyek a valódi, odaadó szerelemtől meglehetősen idegenek.
Dubravins (id. m. 799. l.) így: «… prospectante e fenestra Beatrice Regina, amoremque tacitum ex conspectu novi hospitis forma conspicui hauriente.» Tubero: (id. m. 136–137. l.) «Regina… amori, quo dudum capta erat, indulgens, magno studio Wladislai partes suscepit (t. i. 1490-ben). Illa enim, vivente adhuc conjuge, si famae libet credere, quae saepius ficta pro veris nuntiat, Wladislaum ardentissime amasse dicitur, quam quidem opinioinem inde natam reor, quia Regi Mathia aliquando et graviter aegrotanti, et irato vox exciderat, iam Beatricem novas nuptias sibi consiliare, Regique Boemorum sese comare.» Sigism. d. Conti id. m. II. 17. l. szintén az 1490-iki királyválasztásról szólva: «Regina maxime annitente spe nuptiarum Wladislai, a quo, vivo Mathia, fuerat adamata.» Timon id. m. 186. l.: «Beatrix Regina specie ejus (Wladislai) in conventu Olomucensi capta etc.» Pray id. m. 127. l.: «Ferunt… Beatricem, quae liberali regis vulta, tum corporis, ac morum elegantia tacite carpebatur, jam tum ignes in animum admisisse, qui postea in flammam, sed, ut eventu postea compertum est, sibi fatalem erupere.» Wenzel (II. Olmützben csak «gyöngéd érzeményt», később Beatrixot egészen elfoglaló szenvedélyt vél látni.
Hogy Ulászló, ki Olmützben úgy látszik egészen feledte és feledtetni igyekezett, hogy őt már érvényes, bár végre nem hajtott házasság köti Brandenburgi Borbálához,* sima, nyájas modorával Beatrixra kitünő benyomást tett, az kétségtelen, de hogy a királyné a saját vonzalmának kielégítését kereste volna a vele való összeköttetésben, azt egy eddig a történetíróktól figyelmen kívül hagyott tény is valószínűtlenné teszi. Kevesebb mint két évvel az olmützi találkozó után Beatrix levelet írt nővérének, Eleonora ferrarai herczegnének,* melyben őt és férjét megnyerni igyekezett annak a tervnek, hogy legidősebb gyermeköket, az ekkor hét éves Isabellát adják nőül Ulászlóhoz. A kis herczegkisasszony ekkor már jegyese volt Francesco Gonzagának, a mantuai őrgróf fiának; ezt azonban Beatrix nem tekintette akadálynak: ígérjék oda Gonzagának Isabella helyett ifjabbik leányukat, a hat éves Beatricét!
Wenzel id. m. 635. l. Itt el van mondva, hogy a pápa utóbb meg is intette Ulászlót nem férjre valló magaviseleteért, ez azonban nem csak Olmützre vonatkozott!
Beatrix e levelét nem bírjuk, megírásának idejét (1481 május 2.) s tartalmát csak Eleonórának alább ismertetett, 1481 június 3-ikáról kelt leveléből ismerjük. (Modenai levéltár, Canc. Duc. Minute di lettere a Principi esteri, Ungheria.)
Eleonora herczegné hosszú levélben válaszolt a meglepő ajánlatra; férje és a maga köszönetét fejezte ki a gyöngéd gondoskodásért a fényes és megtisztelő ajánlatért, de kérve kérte nővérét, ejtse el e tervet, melynek kivitele lehetetlen. A mantuai őrgróf már leányának tekinti a kis Isabellát, kit fia is megszeretett, mindketten látogatóban voltak Ferrarában s úgy féltik mint a szemök fényét azt a leányt; nem lehet már ezt a frigyet szétszakítani s mással pótolni. De különben Beatrice sem szabad már, azt Lodovico Sforzának ígérték oda, a ki nem hajlandó jogától elállani s a ki a kiskorú herczeg mellett nagy hatalommal bír az országban, úgy hogy nem tanácsos őt, mint jó szomszédot megsérteni. A herczegné háláját tagadó válasza nem csökkenti, de nővére kívánságát valóban nem teljesítheti.
Ismerve Beatrix heves és csökönyös ragaszkodását elhatározásaihoz és terveihez, valószínűnek tarthatjuk, hogy első szóra nem engedett; a terv mindazonáltal, mint tudjuk, soha meg nem valósúlt, de meleg fölkarolása a Beatrix részéről, tekintve azt a bensőséget, mely viszonyát nővére családjához mindenkor jellemezte, szinte kizártnak tünteti föl, hogy magának szánta volna már ekkor azt a férfit, kit testvére gyermekével akart összeházasítani.
Miután Mátyás Olmützben többi vendégeit is dúsan megajándékozta, július végén szétoszlott a fényes gyülekezet. Épen ideje volt, hogy Mátyás hazatérjen: nagy veszélyek és bajok várták erős keze beavatkozását. Míg az országban szárazság és dögvész pusztított, a török – Mátyás hite szerint a velenczeiektől bíztatva – Olaszország felől becsapott Erdélybe. A pestis veszélye miatt előbb maga is a felvidék «erdői által kellemes» helyein járt nejével, de kötelességétől szólítva megvált tőle s Beatrixot Kassa felé küldvén,* ő maga székvárosába sietett.
Bonfin Dec. IV. Lib. V. 441. l.
Október hó vége felé már ismét együtt kellett lennie a királyi párnak Budán, mert ekkor érkezett híre a roppant győzelemnek, melyet a Mátyás két hős vezére, Báthori és Kinizsi, vezéreikhez méltó seregeikkel a Kenyérmezőn október 13-ikán vívtak ki Alibég török hada fölött s mely harminczezer török harczos életébe került. Mátyás sietett a diadalhírt nemcsak Rómába, hanem apósához, Ferrante királyhoz is levélben eljuttatni,* Beatrix pedig bátyját, a calabriai herczeget értesítette a nagy eseményről.* A király rendeletére minden templomban hálaadó istentiszteletet tartottak s Mátyás és Beatrix maguk is templomról-templomra jártak ájtatoskodni, s áldozataikat lerakni Isten oltáraira.*
Mátyás kir. levelei I. 451. l. (október 22-ikéről kelt levéltöredék.)
Teleki id. m. V. 125. l.
Bonfin. Dec. IV. Lib. VI. 448. l.
Még azon év deczember havában, Beatrix viszontláthatta bátyját, Jánost, kit, habár esti 8 órakor érkezett Budára, a sötétség és a téli hideg ellenére Mátyás egész udvarával, a pápai legátust és bíbornokokat megillető egyházi és világi pompával a város előtt fogadott, miközben a tömérdek viasz- és szurokfáklya fénye «nappallá változtatta az éjtszakát».*
Bonfin szavai: Dec. IV. Lib. VI. 443. l. Itt «tertia hora noctis» mondatik az érkezés idejeképen; ez az akkori olasz időszámítás szerint – deczember lévén – esti 8 órának felel meg. Valószínűbb is, hogy János estve érkezett meg, mintsem «éjjeli három órakor» mint egynémely történetírónk – Bonfini szó szerint fordítva – mondja.
69. AZ OLMÜTZI VÁROSHÁZ.*
Az olmützi városház. (229. l.) Dörre Tivadar rajza.
János herczeg ezúttal több hónapig maradt Magyarországon, bár érseki kineveztetésének megerősítése Rómában még mindig nem volt kieszközölhető. A jövevénynek tehát volt módja nővérének és magyar földön élő öcscsének elmondani minden részleteikben a távozásuk óta Nápolyban történt dolgokat. Gyász és öröm váltakozva látogatták meg az Aragoniai házat. A megelőző év vége táján véletlen mérgezés következtében meghalt Enrico, marchese di Gerace, Calabria kormányzója, kit, bár törvénytelen fia volt Ferrante királynak, ennek családja jeles és szeretetreméltó tulajdonaiért igaz testvérül szeretett s kinek elvesztése fölötti gyászában a király két napra elzárkózott mindenkitől.* Kevéssel később, 1479 januárjában új gyász érte a királyi családot, János aragoniai királynak, a Ferrante apósának halálával.* Leánya, a nápolyi királyné már akkor várandóban volt s áprilisban leánygyermeket szült, ki a keresztségben – úgy mint anyja – Giovanna nevet kapott;* Beatrixnak ez a későn született mostohatestvére arra a sajátságos sorsra volt szánva, hogy saját unokaöcscse, Ferrandino vegye nőül, és – bár csak rövid időre – Nápoly királynéjává legyen. Abban az időben Federigo herczeg – a Beatrix bátyja – Francziaországban járt leánynézőben, sikerült is ezúttal – a Mátyás saját közreműködésével* – létrehozni a házasságot közte és egy franczia herczegnő, Savoyai Anna között, a mi egyúttal a trónkövetelési viszály miatt egymásra neheztelő franczia és nápolyi királyi házak kibékülését jelentette. De ez a frigy nem volt szerencsés; Federigo fiatal neje kevéssel férjhezmenetele után meghalt még franczia földön, s így a herczeg, ki kérőként hagyta el Nápolyt, özvegyül tért oda vissza.*
Notar Giacomo id. m. 142. l. Erasmo Percopo: La morte di Don Enrico d’ Aragona: Arch. Stor. Napol. XII. 131. l. Passero (id. m. 37. l.) valószínűleg tévesen május 11-ikére teszi a herczeg halálát.
Passero id. m. 39. l. Notar Giacomo id. m. 143. l.
Passero 40. l. Notar Giacomo 141. l. Fuscolillo (id. kiad.) 53. l.
Fraknói, Hunyadiak és Jagellók k. 271. l.
Fuscolillo 52. l. Notar Giacomo id. m. 142. és 152. l. Tom. Persico id. m. 213. l.
Egy valamennyinél messzibbre kiható esemény körülbelül János herczeg idejöttével egyidejűleg játszódott le Nápolyban. Lorenzo de’ Medici, Firenze koronátlan ura, súlyosan érezve a liga elleni háborúskodás következményeit s fölhasználva a hadműveletekben a téllel beállott szünetet, bátor és okos elhatározással fölkerekedett s személyesen ment le Nápolyba, a királyt a béke ügyének megnyerni. Bátorság kellett ehhez az elhatározáshoz, mert hiszen sok esetből tudhatta Lorenzo is, hogy Ferrante a magát neki bizalommal kiszolgáltató ellenfeleivel hogy szokott elbánni. De Firenze nagy polgárának szíve, esze és – valószínűleg – pénze is minden veszély és nehézség fölött diadalmaskodott. Lorenzo Velencze tudta nélkül és Ferrante viszont a pápa tudta nélkül megegyeztek és békét kötöttek,* – a miben állítólag Ercole herczegnek is, valamint Ippolita calabriai herczegnőnek és Diomede Carafának közvetítői részök volt,* – s így mindkét liga egyszerre fölbomlott, javára Olaszországnak és bizonyára Mátyásnak s Beatrixnak is örömére, kik ilykép olaszhoni rokonaik viszályát elsimúlni láthatták.
Muratori Annali 46. köt. 138–139. l. Pastor Gesch. d. P. II. 493. l.
Antichitŕ Estensi (Muratorinál) 237. l. Reumont Lor. d. Medici I. 499–500. l.
