I.
I.
162. BEATRIX MINIATURKÉPE A BÉCSI UDVARI KÖNYVTÁR AGATHIAS-CODEXÉBEN.*
Beatrix miniaturképe a bécsi udv. könyvtár Agathias-codexében. (585. l.) A M. Nemz. Múzeum fényképe után.
(1497–1501.) Újabb halálesetek és házasság Beatrix rokonságában; bátyja, Federigo király fölkarolja ügyét Rómában; panasza Hipolit közönye miatt. Ulászló erélyesen követeli Rómában házasságának föloldását; tárgyalások a pápai curiánál. VI. Sándor politikájának fordulata; közeledik a franczia királyhoz és Velenczéhez s szakít Nápolylyal; Ulászló Velenczével szövetkezik, s ennek befolyása támogatja ügyét Rómában. 1501 április 3-ikán a pápa a consistoriumban semmisnek nyilvánítja a házasságot s Beatrixot teljesen pervesztessé teszi; a nápolyiak hasztalan fölszólalása az ítélet ellen. Cesare Borgia megöli sógorát, a nápolyi herczeget. Beatrix hozományát visszanyerni igyekszik; a király tartóztatja, ő azonban elhagyja az országot. Porto Gruaróban időzik; Hipolit eléje megy; Ferrarában ünnepélyesen fogadják; Olaszország fenyegető viszonyai; Beatrix tengeren Nápolyba utazik.
Családi gyász vetett borút a kezdődő 1497-ik évre is, melyben Beatrix életének negyvenedik esztendejét volt betöltendő s melynek végén a Hipolit érseksége ügyében kellett vereséget szenvednie. Január másodikán fiatalon és váratlanúl meghalt Milano herczegnéje, Beatrixnak az ő nevére keresztelt unokahúga, Beatrice d’Este. Az életvidor nő még a megelőző napon tánczolt, s másnap egy korai szülés sírba vitte; elméjét rendkívül dicsérik kortársai s kétségtelen nagy befolyása férjére és kétségtelen az is, hogy Milano szerencsecsillaga legfényesebben az ő életében ragyogott, s kevéssel halála után lehullott. Valószínű, hogy Beatrixra nézve is veszteség volt az ő halála, mert azt a kitartó buzgalmat, melylyel Lodovico Sforza, a nápolyi uralkodóházzal feszűlt viszonya idejében is, az özvegy magyar királyné ügyeit támogatta, alig tulajdoníthatjuk másnak, mint neje befolyásának.* Beatrix igaz fájdalomról tanuskodó levelekben fejezte ki részvétét úgy Lodoviconak, mint Hipolitnak és sógorának Ercolénak is, ki válaszában vigasztalhatatlannak mondta magát.*
Muratori, Antichitŕ Est. l. Castiglione, Cortegiano, II. 52. l. Ariosto, Orl. Fur. XII. 62–63. V. sz.
Beatrix levele Hipolithoz Esztergomból 1497 februárius 3-ikáról, és Ercole lev. Beatrixhoz márczius 9-ikéről, mindkettő a modenai levéltárban; Beatrix lev. Lodovico Sforzához február 8-ikáról, a milanói levéltárban, Ak. tört. biz. más.
Az Estéket és a Sforzákat még egy más közös csapás is érte ugyanazon évben: november hóban a Beatrix esetéhez hasonló körülmények között meghalt Anna Sforza, a ferrarai trónörökös, Alfonso ifjú neje és ugyanabban az időben férje is súlyos betegséget állott ki.*
Muratori, Ant. Est. 263. l.
Vidámabb híreket hozhattak Beatrixnak a nápolyi küldöttek és levelek; testvérbátyja, Federigo, miután uralmát néhány hónap alatt sikerűlt megszilárdítania, 1497 nyarán fényes koronázásra készült. Ő is mindent elkövetett a pápa hajlamának és szövetségének megnyerésére; Sándor legidősb fiát, Gandia herczegét, Benevento herczegségével ruházta föl, s kieszközölte, hogy koronázására pápai legátusképen az ifjabb pápai herczeg, Cesare Borgia bíbornok, küldetett ki.* Ennek a rettentő embernek a kezét sokaknak hite szerint épen akkor testvéri vér szennyezte be. Alig két hónappal a koronázás előtt bátyja, a gandiai herczeg és Benevento új ura a legrejtélyesebb öngyilkosság áldozata lett; kevéssel később Cesare megvált az egyházi pályától s néhai bátyja világi méltóságait ragadta magához.* Cesare Nápolyban fennhéjázón és követelően lépett föl; úgy látszott, mintha a pápa családjának az Aragoniaiak birtokterületén messzemenő és merész vágyai s tervei volnának.* Federigo azomban gyanútlan előzékenységgel vonta szorosabbra a köztük már Gioffré és Sancia házassága által létrejött rokoni kötelékeket; azt, hogy saját leányát, Charlottát férjhez adja Cesaréhoz, állhatatosan megtagadta, de beleegyezett, hogy elhúnyt bátyjának, II. Alfonsonak természetes fia, Alfonso salernoi és bisellii herczeg nőül vegye a Pesaro urától, Giovanni Sforzától ép akkor elvált Lucrezia Borgiát. E házasság 1498 nyarán létrejött, s mint mondják, az egyetlen volt a bájos Lucrezia a sok házassága között, melynek igazi vonzalom szolgált alapjáúl; s mégis épen ennek kellett legrettentőbben végződnie.*
Notar Giacomo id. m. 216. l. Passero id. m. 115–117. l.
Gregorovius, Geschichte d. St. r. VII. 386–394. l. Pastor (id. m. III. 366. s köv. l.) szembeszáll azzal a – mint kimutatja – későbbi keletű föltevéssel, hogy Gandiát Cesare gyilkoltatta meg.
Pastor id. m. III. 373. l.
Gregorovius, Luc. Borgia 109. s köv. l.
Federigo mindjárt trónraléptétől kezdve legmelegebben karolta föl nővére, Beatrix érdekeit. Már 1497 legelején gyűjtötték Nápolyban a tanubizonyságokat a magyar királyné igazának támogatására a római curia előtt s azokra nézve milanói jogtudósok véleményét is kikérték.* Később a király nejének egy rokonát, Guglielmo del Balzot küldte megbízásokkal Magyarországba,* s két év múltán látván Beatrix megromlott anyagi helyzetét, a hűtlenségbe esett Antonello Sanseverinotól elkobzott Salerno város birtokát 1499 márczius 27-ről kelt adománylevelével Beatrixra ruházta.*
Diarii di Marino Sanuto I. 473. l. Óváry, II. Ul. és Beatr. házass. (Száz. 1890.) 772. l.
Ben. Croce, Isab. d. Balzo, 63. l.
Fuscolillo id. m. (Arch. Stor. Nap. l.) 60. l. Az alkotmánylevél eredetije a nápolyi nagy levéltárban: Sigillorum d. Reg. Camera d. Sommaria. Vol. 81.
Rokonai támogatására Beatrix valóban inkább mint valaha rászorúlt. A bosszuérzet ugyan, melyet benne a Hipolit ügye Bakócz iránt ébresztett, az 1497. év őszén tartott országgyűlésen majdnem kielégítést nyert; a rendek kiméletlen támadásai az ország kormányzói s különösen a kanczellár-püspök ellen egy perczre Ulászlót is megrendítették s Beatrix már büszkén és boldogan hirdette ellenfele bukását. De kevéssel később nemcsak e reménye csalódását, hanem azt is meg kellett érnie, hogy a gyűlölt kanczellár – most már esztergomi érsek, – őt nagylelkűségével szégyenítse meg. Bakócz 1498 tavaszán elfoglalván érsekségét, tisztelgett Beatrixnál s őt fölkérte, maradjon továbbra is esztergomi várában, hol tekintélye fönntartásáról kellőleg gondoskodott s várnagyait iránta való pontos engedelmességre utasította.*
Fraknói, Bakócz T. 70–71. l.
Hanem azért mégis siralmas volt a királyné helyzete; a Hipolit volt helynöke, Donato Aretino, ki az átadási teendőkkel volt megbízva, ismételve meglátogatván Beatrixot, jelentéseiben elmondja, hogy ugyanazokban a szobákban lakik, melyekben előbb, látszólag nem változott körülötte semmi, de azért mégis oly nyomorúlt a sorsa, hogy – mint a jelentéstevő magát drasztikusan kifejezi, – «még egy rühös kutya is megsajnálná». Hiányt szenvedett mindenben, úgy hogy Donato s az érsek intézkedtek, hogy a legszükségesebb élelmiszerekkel elláttassék.*
Donato Aretino jelentései Hipolithoz 1498 április 30-ikáról és május 31-ikéről, a modenai levéltárban, Ak. tört. biz. más.
Jövedelmeit valószínűleg előre elköltötte, vagy lekötötte, vagy elzálogosította, hitelforrásai úgy látszik elapadtak, mert további előlegezéseknek, fizetési meghagyásoknak és kamarai számozkodásoknak nyoma nincs. És a mi talán még az anyagi inségnél is jobban fájt neki: panaszra kellett fakadnia Hipolit ellen, ennek közönye miatt! Ő az áradozó szeretet hangján írta neki leveleit, mintegy megnyugtatásaúl bizonygatva mindig, hogy igen jól van, tudakozódva a szeretett öcsnek – «mintegy fiának» – és hozzátartozóinak hogylétéről, kivánva neki sikereket és boldogságot, ajánlva testvéri szeretetét atyjának és anyai szeretetét testvéreinek is,* és ezt a gyöngédséget nem látta szíve vágya szerint viszonozva. 1499 márczius 7-ikéről így ír végre Hipolitnak:
Beatrix levele Ercoléhoz 1499 márczius 6-ikáról, a modenai levéltárban.
«Főtisztelendő és főméltóságú unokaöcsénk és legkedvesebb fiunk!
A múlt napokban vettük levelét, mely bár későn jött, örömünkre szolgált, mert jó egészségéről hozott hírt. De egy dolog miatt panaszt kell emelnünk, s ez az, hogy vagy a saját hibájából, vagy titkára mulasztásából úgy ír nekünk, mint egy idegennek, nem mint egy anyának; pedig anyja vagyunk Főtisztelendőségednek és akarunk maradni a míg csak élünk. Levele úgy hangzik, mintha nyomtatva volna s mintha egyebet nem is akarnánk tudni egymásról, mint azt, hogy egészségesek vagyunk-e? Kérjük Főméltóságodat, ne bánjék velünk jövőre mint idegennel, s ne kényszerítsen, hogy levelét válasz nélkül hagyjuk, mert ily bánásmódot valóban nem érdemlünk.»*
U. ott.
163. LODOVICO SFORZA ÉS NEJE BEATRICE D’ ESTE SÍRSZOBRAI.
(Andrea Solari műve a paviai Certosában.)*
Lodovico Sforza és neje Beatrix d’ Este sírszobrai (589. l.) Andrea Solari műve a paviai Certosában. Eredeti fénykép után.
Hipolitnak valószínűleg könnyen sikerűlt a neheztelőt kibékítenie. Kívűle szorgalmasan levelezett Beatrix Ercolével is, írt olykor nővére fiainak, Fernandonak és Sigismondonak, vejének is, Sforzának és Gonzagának,* sanyarú sorsában meg nem szűnve legélénkebben érdeklődni az olaszországi viszonyok iránt. A pápához részvétiratot intézett Gandia herczegének megöletésekor;* Ercolénak szerencsét kívánt a velenczeiek és firenzeiek között a pisai ügyben sikeresen teljesített békeközvetítéshez;* később ugyancsak Ercoléval szemben adott kifejezést megdöbbenésének és aggodalmának a második franczia betörés miatt.* Az időközben elhúnyt VIII. Károlyt a trónon fölváltó XII. Lajos 1499 őszén ugyanis ismét franczia sereget vitt olasz földre s a támadás ezúttal egyenesen Milano ellen volt irányozva, melynek nagyravágyó és büszke ura előbb érte meg a saját uralma bukását, mint az egykor annyira gyűlölt nápolyi uralkodóházét.
Levele Fernandohoz 1499 július 14-ikéről és Sigismondohoz 1500 augusztus 1-ről a modenai levéltárban, Francesco Gonzagához u. a. év augusztus 2-ikáról a milanoi levéltárban.
1497 július 18-ikáról k. levél a velenczei Szt.-Márk-könyvtárban.
Beatrix levele Ercoléhez Esztergomból 1499 július 4-ikéről, a modenai levéltárban.
U. annak lev. u. ahhoz Esztergomból november 9-ikéről u. ott.
De mind e dolgoknál élénkebben érdekelte és foglalkoztatta Beatrixot szomorú esztergomi magányában az ő nagy pöre Ulászló ellen, a pápa itélőszéke előtt. Lehetetlen, hogy ő maga komolyan gondolta volna, hogy az a közel nyolcz év óta folyó harcz az egymást kölcsönösen a végletekig elkeserítő és vérig sértő felek között még egy békességes házasságban végződhessék; de a fanatizmus egy nemével csüngött a maga jogán és űzte fáradhatatlanúl azt a káprázattá vált czélt, melyet egykor, becsvágytól és hiúságtól elvakítva s ravasz ellenfeleitől elámítva, már elértnek vélt.
1497 tavaszán Hipolitnak azt jelentették Rómából, hogy a házassági ügyet folytonosan tárgyalják a curiánál s hogy a királyné érdeke nagy veszélyben forog.* De Beatrix követei résen voltak s Lodovico Sforza buzgóbban mint valaha írta leveleit megbizottjainak és Ascanionak, sőt Miksa császár részéről is újabb fölszólalást sikerült kieszközölnie. Augusztusban oly hír jött Rómából, hogy a pápa újabb brevét fog a Beatrix érdekében kibocsátani, melyben Ulászlót kötelességére fogja inteni, de fenyegető föllépésre vele szemben nem hajlandó.*
Donato Aretino lev. 1497. márczius 31-ikéről a modenai levéltárban (Cart. d. Amb. Roma.)
Lod. Sforza levelei Ascaniohoz 1497 július 9-ikéről és deczember 19-ikéről, Stefano Tavernához július 31-ikéről, Jasone Marino magyarországi követhez szeptember 13-ikáról. Stef. Taverna jelentései augusztus 15-ikéről és november 24-ikéről, s Asc. Sforza lev. deczember 8-ikáról, Erasmo Brasca jelentése 1498 április 7-ikéről, valamennyi a milanói levéltár-ban. (Ak. tört. biz. más.)
164. XII. LAJOS FRANCZIA KIRÁLY ÉRME.*
XII. Lajos franczia király érme. (591. l.) Friedländer: Die Italienischen Schaumünzen des XV. Jarhunderts» cz. művéből. | Körirata: * FELICE LVDOVICO REGNA(n)TE DVODECIMO CESARE ALTERO GAVDET OMNIS NACIO.
Időközben azonban Ulászló is akczióba lépett. Szeptember 20-ikáról Budáról keserűséggel teljes levelet írt a pápának; elpanaszolta benne, hogy mióta és hányszor szorgalmazza már ügyének elintézését, a nélkül hogy meghallgatásra találna. Hajdan – úgymond – a Szentszék a keresztény fejedelmeket népeik és a vallás érdekében kötendő új házasságokra kényszerítette, ő pedig csak igazságot kér, nem a maga, hanem a kereszténység megóvandó tekintélye és méltósága érdekében. Nem tudja, vajjon a pápa elfoglaltsága okozza-e a huzavonát, vagy a viszonyok nem kellő ismerete, vagy ellenségeinek s megvesztegetett embereknek besugásai? Pedig nem csekély dolog ez; rá két ország gondja van bízva, neki a törökkel kell minduntalan hadakoznia, mi történik, ha – mint némely elődje, – magtalanúl talál kimúlni? Ha ő méltatlan a Szentszék kegyére, tekintsék elődeinek érdemeit s országainak veszélyes helyzetét. Úgy hallja, hogy a pápával bizonyos emberek elhitették, mintha ő Beatrixszal házasságukra nézve titkos egyetértésben volna s csak a szemrehányást elkerülendő, akarná magát kényszeríttetni e házasság elismerésére; a kik ezt hiresztelik, a hazugság magvát vetik el, míg elpusztítják az Úr szőllőjét, mert tudja meg Ő Szentsége, hogy ő nemcsak semmi szín alatt nem kívánja nőűl venni azt a hölgyet, hanem országainak érdekét tekintve, még a kényszer előtt sem hajolhatna meg. Mint az apostoli Szék engedelmes hű fia kéri a pápát, ne hallgasson a rágalmazókra, hallgassa meg őt, hisz a kereszténység érdeke fölötte áll egynémely uralkodó hajlamának. Ő Istent, ki a Szentszék és a mennyország fölött is uralkodik, hívja tanúúl, hogy minden erejével igyekezni fog országaitól és a keresztény hívek nyakáról ezt a pestist, ezt a fenyegető veszedelmet – t. i. a Beatrixszal való házasságot – eltávoztatni.*
Velenczei áll. levéltár, Collez. Podocataro, VIII. 614.
Ezzel az elszánt hanggal egészen megegyezik az a híradás, hogy Ulászló kevéssel utóbb a királyné mellett levő nápolyi követet kiutasította az országból.*
Velenczei követjelentés Milanóba 1497 november 19-ikéről a milanói levéltárban. (Ak. tört. biz. más.)
A házassági ügy akkor már a curiánál hosszabb tárgyaláson ment keresztűl, melynek kiindulási pontja két bíbornoknak és egy püspöknek a pápa részéről történt kiküldetése volt,* kiknek mindenekelőtt a Beatrix római ügyviselője, Magister Marianus de Coccinis mutatta be a pápai futár igazolványát az 1496 szeptember 12-iki breve szabályszerű kézbesítéséről s egyéb bizonyítékait a királyné követelésének jogosságáról. A bizottság, mely Antoniotto Pallavicini, Santa Prassede templomáról nevezett, Juan Lopez, Sta Maria in Trastevere templomáról nevezett bíbornokokból* s Felino Maria Sandei luccai püspökből* mint előadóból állott, perrendszerű tárgyalási határnapokat tűzött ki ismételve a felek kihallgatására, melyeken mindig csak a Beatrix ügyviselője jelent meg, kérve az alperesnek makacsságában való elmarasztalását. A negyedik idézésre végül megjelent az Ulászló jogi képviseletében Magister Nicolaus de Parma s most azután következett a perbeszédek, tanúvallomások, esküajánlatok és koronkinti újabb elmakacsolási kérelmek végtelen sora, melyekben utóbb az Ulászló részéről még Bodroghi Fülöp, továbbá Balthasar de Rippa és Bernardinus Arianis de Parma közreműködésének is nyoma van s melyekkel az ügyet formaságokban elvesző lassúsággal készítették elő a pápai döntés számára.
Ezt s a következőket a bécsi udv. és áll. levéltár már id. 100-iki, függőpecsétes oklevele tartalmazza.
Ciacconius id. m. III. 149., 186. l.
Ganus id. m. 912. l.
E hosszú peres eljárás tehát már előhaladott stádiumban volt akkor, mikor az Ulászló erélyes felszólalása – melyet 1498 június 29-ikén még fenyegetőbb hangon megújított, s melyet követe, Brandis János is támogatott, – 1499 február 1-én a consistorium ülése elé került.* Francesco Piccolomini, sienai bíbornok – a későbbi III. Pius pápa – olvasta föl a király levelét, mire a pápa fölhívta Pallavicini és Lopez bíbornokokat, hogy a követeket kihallgatván, vizsgálják át a per iratait és tegyenek állásáról jelentést.
Lásd Czaich A. Gilbert már id. közleményét a Századok 1903. évf. 862. s. köv. lapjain. Az itt közlött consistorialis följegyzést egyébiránt már Jos. Korzeniowski közölte 1894-ben Krakóban kiadott Analecta Romana-jában, a 43–44. lapon.
Ulászló e föllépése nem maradt minden hatás nélkül; erre mutat a milanói követnek egy Rómából küldött jelentése is, mely szerint még az Ulászló második előterjesztésének vétele s a consistoriumi határozat hozatala előtt, 1498 elején épen a házassági pör előadásával megbízott püspök odanyilatkozott, hogy Beatrixnak kevés kilátása lehet a kedvező ítéletre s hogy a pápa is engedékenyebb már a magyar király iránt.*
Stef. Taverna jelentése 1489 márczius 20-ikáról a milanói levéltárban. (Ak. tört. biz. más.)
Még inkább rontotta meg a helyzetet Beatrixra nézve némely külső körülmény találkozása.
A VI. Sándor ingatag külügyi politikája 1498 tavaszán nagy fordulaton ment keresztűl. Természetesen megint családja, különösen a telhetetlen Cesare tervei érdekében jónak látta közeledni a franczia királyhoz s ezzel és Velenczével szövetségre lépni, melynek éle egyenesen Milano ellen irányúlt.* És éppen e szövetség adja meg kezdettől fogva eltérő jellegét a második, a XII. Lajos-féle franczia inváziónak szemben a VIII. Károlyéval; az, hogy míg ez a régibb betörés Milano hívására következett be, s támadás volt egyfelől a pápa, másfelől Nápoly ellen, a Lodovico Sforzától adott szerencsétlen példa most ellene fordúlt, a második franczia hadjárat Milanóra támasztott igények czíme alatt indúlt meg, de a vállalkozás hátterében ott lappangott a nápolyi uralom megdöntése is, melyhez természetesen a Borgiák egészen másnemű reményeket fűztek, mint a franczia király.
Notar Giacomo id. m. 219. l. Gregorovius, Geschichte stb. VII. 408–409. l.
A pápai politika e fordulata olymérvű elhidegülést és bizalmatlanságot idézett elő a római curia és a Sforzák között, hogy az előbb oly nagy befolyású Ascanio bíbornok 1499 nyarán valósággal menekűlni volt kénytelen Rómából.* Ily körülmények között Beatrix a maga érdekében vajmi keveset remélhetett a milanóiak támogatásától, habár azt most sem nélkülözte.* De az új szövetség végczélja szükségkép gyanakodóvá tette Nápolyt is, s e gyanú csakhamar csattanós megerősítést nyert a pápa magatartása által. VI. Sándor, kit már a Cesare számára Federigo király leányának tervezett házasság meghiúsulása is ez utóbbi ellen hangolt, a ki Alfonso herczegnek, a Lucrezia férjének, Ascanio Sforzával egyidejű szökésén még inkább felbőszült, Madonna Sanciát is kiutasította Rómából, ezzel mintegy szakítva a nápolyiakkal is, a mi Beatrixra nézve másik támaszának is megdőlését jelentette.*
Pastor id. m. III. 423. l.
Milanói követutasítás Nic. Cagnole részéről 1499 május 14-ikéről.
Muratori, Annali id. köt. 241. l. Gregorovius, Lucr. Borgia 116. s köv. l.
165. FEDERIGO NÁPOLYI KIRÁLY ÉREMKÉPE.
(Ismeretlen olasz művésztől.)*
Federigo nápolyi király éremképe. (595. l.) Ismeretlen olasz művésztől. Müntz: Historie de l’art pend. la Ren. II. 253. l. Körirata: FEDERICVS FERDIN(andi) REGIS FI(lius).
A franczia király személyében beállott változás ugyanakkor még más, Beatrixra nézve mindez alakulásoknál veszélyesebb közeledési kísérleteket is eredményezett. XII. Lajos nagyratörő terveket hozott magával a trónra; Milano és Nápoly meghódításával a török hatalom megtörését s Francziaországnak Európában vezérlő szerepét tűzte maga elé czélúl s e végből Magyarországot is a maga oldalára akarván vonni, házassági összeköttetést tervezett Ulászló és a saját háza között.* E terve érdekében 1499 nyarán már a római curiánál is közbenjárókat keresett.*
Fraknói, Hunyadiak és Jag. k. 369. l.
A franczia király római követéhez 1499 julius 3-ikáról int. utasítás kivonata a milanói levéltárban. Ak. tört. más.
A hatalmak e csoportosúlása Magyarországot Velenczéhez is – melylyel Mátyás király óta oly sokat ellenségeskedett, – némileg közelebb hozta s Bakócz ügyesen használta föl e körülményt, hogy Velencze visszanyert barátságát s ismert befolyását úgy a király házassági ügye, mint a maga emelkedése érdekében fölhasználja; tudta ő jól, hogy a Signoria kiválóan ért azoknak a gyakorlati eszközöknek a használatához, melyekkel a Borgiák udvaránál boldogulni lehetett.
Az erre vonatkozó tárgyalások 1499 tavaszán vették kezdetöket, mikor Ulászló egy Antal nevű, horvát származású, Velenczében jól ismert ferenczrendi barátot küldött külömböző, kevéssé jelentős megkeresések czímén a köztársaság tanácsához követképen.* Ugyanazon év augusztus havában Velencze a maga követe útján meggyanúsította Rómában Milanót és Nápolyt, hogy Ulászlót a kereszténység kárára a törökkel való kibékűlésre akarják unszolni s a pápát fölkérte, hogy a magyar királyt e veszedelmes szövetségtől elidegeníteni törekedjék.* Szeptemberben Ulászónak még mindig Velenczében időző követe bizalmasan kijelentette a Signoria előtt, hogy királya – szakítva Mátyás politikájával – Dalmáczia birtokára törekedni nem fog, sem Mátyás özvegyét nőűl venni nem fogja, hanem azt a nőt kívánja elvenni, a kit neki a velenczei tanács fog ajánlani.* Ezzel a Milano és Nápoly iránt úgyis ellenséges köztársaság közreműködése a Beatrixszal való házasság érvénytelenítése érdekében biztosítva volt.
Wenzel Gusztav: Marino Sanuto Magyarországról 1496–1501-ben. Századok 1871. évf. 6. l.
Velenczei követutasítás 1499 augusztus 20-ikáról: Velenczei áll. levéltár. Ak. tört. biz. más.
Diarii di Marino Sanuto. II. 1369. l.
Milano különben is ebben az időben nem volt többé számításba vonható. A franczia király – mint már említettük, – 1499 őszén betört a milanói területre s október 6-ikán minden ellenállás nélkül, sőt a néptől örömmel fogadva, bevonúlt a Sforzák székvárosába. Lodovico il Moro a német császár védszárnyai alá menekűlt, a kimúlt ifjú herczeg özvegye, Aragoniai Isabella pedig nápolyi családjához tért vissza. Az olaszországi viszonyokat jellemzi, hogy nemcsak Cesare Borgia, mint most már Valentinois herczege, csatlakozott, a hódító franczia királyhoz, hanem mellé állott a ferrarai herczeg is, kinek a Hipolit milanói érseksége inkább feküdt szívén, mint meghalt leánya férjének és gyermekeinek joga az uralomra. XII. Lajos maga azonban kevéssel később visszatért Francziaországba s Trivulziora bízta Lombardia kormányzatát; így a Sforzáknak a következő év elején még egyszer sikerűlt a hatalmat Milanóban rövid időre visszaszerezni.*
Muratori, Annali id. köt. 245. l. Antich. Estensi 265. l. Passaro id. m. 121. l.
166. A VELENCZEI TANÁCS.*
A velenczei tanács. (597. l.) G. Franco: «Habiti d’huomini Venetiani» cz. művéből.
A velenczei tanács egyik titkárát, Francesco della Zucchát küldte Antal baráttal együtt Magyarországba, a törökök elleni háború szokásos ürügye alatt, de valóban a házassági ügy tárgyalása végett.* A neki adott utasításokban a Signoria jó tanácsokkal látta el Ulászlót s egyúttal legnagyobb szolgálatkészségéről biztosította.* Egyidejűleg utasítások mentek Paolo Capellohoz, a velenczei köztársaság képviselőjéhez a római curiánál, a kinek föladata volt a Szentszéket arra figyelmeztetni, hogy a török elleni liga érdekében mily szükséges a magyar és lengyel királyok jóindulatát megnyerni, ez pedig csak a házassági ügy föltétlenűl kedvező elintézésével érhető el, a mit Velencze is a Szentszék iránti hű ragaszkodása egész nyomatékával ajánlott és sürgetett.*
Wenzel, Mar. Sanuto stb. 7–8. l. Velenczei tanács utasítása magyarországi követe számára 1499 deczember 23-ikáról a velenczei áll. levéltárban. (Ak. tört. biz. más.)
Velenczei áll. levéltár 1499 (1500) január 6-iki követutasítás. (Ak. tört. biz. más.)
1499 január 6-iki és február 3-iki és márczius 5-iki követutasítások u. ott.
Így bátorítva Velenczétől s fölhasználva a nemzetközi viszonyok kedvezését, Ulászló 1500 február elején már határozottabban lépett föl s a pápai követ előtt kijelentette, hogy ha ötven nap alatt kedvező ítéletet nem kap, a törökkel békét fog kötni.* Valószínűleg már ekkor, és valószínűleg szintén Velencze tanácsára, egy más emeltyűt is mozgásba hozott; Firenzében már deczember végén tudni vélték, hogy a magyar király nagy összegre menő pénzt ajánlott föl mintegy váltságdíjáúl az őt terhelő házassági kötelezettségnek;* Velenczében márczius 26-ikán már az összeget is meg tudták jelölni, 25000 aranyban.* A pápa márczius közepén maga értekezett a magyar követekkel; valamivel később már igéretet is tett, csak arra utalt, hogy a sienai bíbornok – Piccolomini – ellenzi a dolgot s a spanyol király rokonsága révén, Beatrixot pártolja; ellenben a franczia király a házasság felbontása mellett van s a pápa követet is küldött hozzá az arlesi érsek személyében.*
Fraknói, Bakócz T. 79. l.
A ferrarai követ jelentése Firenzéből 1499 deczember 29-ikéről: modenai levéltár.
Marino Sanuto III. 162. l.
U. ott III. 185–186. l.
Védencze joggal hivatkozhatott a magyar királylyal szemben arra, hogy írásban és szóval annyiszor és oly nyomatékkal szólalt és szólal föl ügyében úgyszólván naponta Rómában, hogy többet tenni már igazán nem lehet; a király kívánságát, mely az ország kívánsága is;* teljesen magáévá tette s biztosan reméli, hogy nemsokára meg is lesz az óhajtott eredmény.*
Ebben a velenczei tanácsnak valószínűleg igaza volt; ép azért csak udvaronczi hízelgésnek tekinthető, ha olvassuk, hogy Perotto de Vesach azt írja 1499 június 2-ikáról Moncayonak – valószínűleg Rómába, – hogy minden bajt a pápa tétovázása a házassági ügy körül okoz, mert «az egész ország a királynét hívja». (Milanói levéltár. Pot. Est. Ungh.)
Utasítás Velencze magyarországi követének 1500 márczius 10-ikéről és április 5-ikéről: velenczei áll. levéltár, Delib. d. Senato, Secr. és a római követnek márczius 23-ikáról u. ott. (Ak. tört. biz. más.)
Ez a biztatás a helyzet alapos ismeretéből volt merítve. Április 3-ikán a majdnem tíz évig húzódó házassági ügy perrendszerűen befejezve a pápai consistorium elé kerűlt eldöntés végett. Hosszú, heves és makacs vita fejlődött ki, melyben Piccolomini és Mendoza, Siena és Santa-Croce bíbornokai* a házasság felbontása ellen nyilatkoztak s ezt az álláspontot támogatták a német császár, a spanyol és a nápolyi király követei is; végre, reggeltől majdnem estig tartó ülés után a pápa kihirdette a már írásba foglalt ítéletet.* Ennek értelmében VI. Sándor «Krisztus nevében és egyedűl Istent tartva szem előtt», a meghallgatandók meghallgatása után végérvényesen kimondja, hogy a Krisztusban szeretett leánya, Aragoniai Beatrix, a nagy emlékű Mátyás király özvegye mint felperes és Ulászló magyar és cseh király mint alperes között fennforgó, fennállónak mondott házasságból eredő mindenféle zaklatások ügyében dönteni lévén hivatva, a szóbanforgó állítólagos házasságot semmisnek, s még ha létrejött volna is, megsemmisítendőnek nyilvánítja. A Beatrix részéről e miatt Ulászlóval szemben gyakorolt háborgatásokat, zaklatásokat és akadékoskodásokat jogtalanoknak és meg nem engedetteknek jelenti ki, miért is azok alól Ulászló – még a pápától kiindúltaktól is – fölmentendő s ezennel föl is mentetik; Beatrixnak pedig hallgatást parancsol az ítélet, őt az összes fölmerűlt költségekben elmarasztalja, azoknak összege majd később lévén megállapítandó.* Az Ulászló ügyviselői nem kértek ezért az ítéletért, melyről a király számára később pecsétes okmányt állítottak ki, nyomban köszönetet mondani a pápának. A Beatrixtól viselendő költségek megállapításáról teljes hitelességű adatunk nincs; Burchard pápai szertartásmester és krónikás szerint 25000 aranyra, egy nápolyi krónika szerint 60000 aranyra rúgott ez az összeg.*
Ciacconius id. m. III. 148. l.
Burchard (Thuasne) III. 21–32. l. Itt «feria sexta mensis aprilis» mondatik, de az ítélet harmadikáról van keltezve. Marino Sanuto, Diar. III. 198. l.
Az id. bécsi okmányban; az ítéletet különben közölte Spiess id. m. 385. lapján.
Diarium id. h. Notar Giacomo id. m. 237. l.
167. AGOSTINO BARBADICO VELENCZEI DOGE ÉREMKÉPE.*
Agostino Barbadico velenczei doge éremképe. (599. l.) A Heyss id. művéből Schönherr Gy. közölte először Corvin J. életrajzában. (90. l.) Körirata: AVGVSTINVS BARBADICVS VENETORVM DVX.
Ez a pápai ítélet, mely teljes ellentétben volt ugyanazon pápa ismételt kijelentéseivel és intézkedéseivel, Beatrixot mindenben pervesztessé tette s ezzel Magyarországon sorsát megpecsételte, nem vonható egyedűl jogi elbírálás alá. Jogilag védelmezhető az a fölfogás, hogy Ulászló a házasság megkötésére irányúló szándékkal nem bírván, s a házasság végrehajtása be nem bizonyíttatván, az létrejöttnek sem volt tekinthető s abból semmi jogkövetkeztetés nem volt vonható. Elismerendő az is, hogy fontos közérdekek szempontjából lehetett érvelni a mellett, hogy Ulászló egy erkölcsi lehetetlenséggé vált házasság nyűgétől megszabadíttassék s neki e téren cselekvési szabadsága visszaadassék; hasonló tekintetekből oldotta föl a pápa csak kevéssel előbb XII. Lajosnak szintén érvénytelennek mondott első házasságát, hogy egybekelését VIII. Károly özvegyével, Bretagnei Annával lehetővé tegye, a mi kétségkívűl kedvező előzményéűl szolgált az Ulászló ügye elintézésének.* És ily tekintetek indokolhatták azt is, hogy a pápa négy nappal később az Ulászló és Brandenburgi Borbála között alakilag megkötött házasságot szintén fölbontotta.*
Pastor, id. m. III. 414. l.
Fraknói, Bakócz T. id. h.
Ámde igazságos bíró e házasság történetének vizsgálatánál el nem zárkózhatik a Beatrix javára szóló fontos, a jogi súlyt sem egészen nélkülöző erkölcsi szempontok elől. Bármily ellenszenves a nagy férjét felejteni siető, hatalomvágyó özvegynek erőszakos igyekezete, melylyel magát Ulászló hitveséűl s az ország királynéjáúl feltolni akarta, az bizonyos, hogy a király az ő szolgálatait teljes mértékben igénybe véve, vele csalárdúl elhitette, hogy őt nőül vette; és ép oly bizonyos, hogy az ország egyik legtekintélyesebb egyháznagya a kötés és föloldozás reáruházott isteni hatalmával visszaélve, eszközűl adta oda magát a királynéval űzött játékhoz. Ily előzmények után a támadt bonyodalom megoldásának egész terhét Beatrixra hárítani, őt még a perköltségek viselésében is elmarasztalni, jogtalan perlekedőként megbélyegezni, özvegyi igényei tekintetében egy ellenséges király és ellenséges ország könyörületének kiszolgáltatni, s Ulászlót, csalárdsága minden következményétől menten, mint egy üldözött erényhőst hagyni diadalmaskodni: oly eljárás volt, mely érthetővé teszi, hogy a kortársak megvásároltnak tekintették ezt az ítéletet s némely egykorú híradás egyenkint elősorolhatni véli a részesek jutalmának összegét is.*
Antonio Malegonnelle jelentésében Rómából a firenzei Signoriához április 4-ikéről ezt mondja: «Intendo che per propina di decta causa l’ Unghero (re) a depositati XXX mila ducati pel Pontefice et 2000 per duo Cardinali auditori della causa, et ducati 100 per ciascuno delli auditori sua.» (Thuasne, Burchardi Diar. III. 31–32. l.) Marino Sanutot és a ferrarai követjelentést fentebb idéztük. Dubravius (id. m. 809. l.) azt mondja: «consuetudine Romana causa de anno is annum diu ampliata et ad extremum multo auro redempta diciture» etc. Michael Ritius (De Regibus Ungariae libri, a Basileae 1534. 276. l.) pedig így: «Vladislaus… grandique pecunia ab Alexandro sexto Pont. Max. impetravit, ut ei liceret aliam superducere». Később nálunk Heltai (id. m. II. 367. l.) szintén azt mondja, hogy «László király megvette nagy pénzen az óldozatot a római pápától stb.»
Az ítélkezés e munkája nem lett volna teljes, ha a házassági bonyodalom szerzője annak ilyetén megoldása körül szerzett érdemei rég várt jutalmát el nem veszi. Bakócz érsek Velencze buzgó támogatásával még ugyanabban az évben bíbornok rangra emelkedett, s Barbadico doge volt az első, ki a magát «Velencze káplánjá»-nak valló főpapot új méltóságában üdvözölte.*
Fraknói, Bakócz T. 79–80. l.
Mindjárt a consistorium megtartása után méltatlankodásuknak adtak kifejezést az ítélet fölött a nápolyi követek s Alfonso herczeg, a Lucrezia Borgia férje,* ki neje biztatására visszatért menedékhelyéről Rómába, nem sejtve, hogy egyenesen az oroszlán torkába rohan. A nápolyi király nem volt hajlandó a történtekbe szó nélkül belényugodni; június végén követeket küldött a pápához, kik elvivén a hűbéri adót jelképező fehér mént, egyúttal írásbeli tiltkaozást nyujtottak be a Beatrixot sujtó ítélet ellen,* sőt azzal a fenyegetéssel éltek, hogy királyuk a törököt fogja az országba behozni, ha a pápa az ítéletet érvényesítni.* Ennek a föllépésnek azonban semmi hatása sem volt, sőt kevéssel utóbb egy a Vaticánban elkövetett véres merénylet még meggyőzőbben bizonyította, hogy mióta a pápa Francziaországgal szövetkezett, Nápolyt nemcsak figyelembe nem veszi, hanem egyenes kihívásától sem riad vissza.
Thuasne-nál id. helyen.
Burchard, Diar. (Thuasne) III. 64–65. l.
Marino Sanuto III. 212. l.
Cesare Borgia és sógora, Salerno s Biselli herczege, között a viszony kezdettől fogva a lehető legrosszabb volt. Habár Cesare élete ellen intézett merényletekről beszélt, nem valószínű, hogy Alfonso e meghasonlásra s annak következményeire komoly okot szolgáltatott volna; valószínűbb forrása e viszálynak az a lángoló gyűlölet, melyet Cesare a Carlotta herczegnővel való házassága meghiúsulása óta a nápolyi uralkodóház iránt táplált.*
Caputo id. m. 62. l.
Tény az, hogy a salernói herczeget július 15-ikén éjjel, mikor nejéhez a Vaticánba ment, bérgyilkosok súlyosan megsebesítették, s midőn fiatal ereje leküzdvén a halált, sebesűlten feküdt, nejétől s nővérétől Sanciától gondosan ápolva, s a pápa testőreitől őrizve, a Vaticán egy toronyszobájában, Cesare augusztus 21-ikén látogatás ürügye alatt hozzájött, s kiűzvén a nőket a szobából, pribékje, Micheletto által a herczeget ágyában megfojtatta. A teljesen e fiának uralma alatt álló pápa még csak kísérletet sem tett a gyilkos megfenyítésére vagy a nápolyiak kiengesztelésére, s a szörnyű tett indítékaira világot vet az a körülmény, hogy nyomban utána megindúltak a tervezések Lucreziának a Borgiák politikájára nézve kedvezőbb újabb kiházasítására.*
Notar Giacomo id. m. 235–236. l. Passero id. m. 123. l. Fuscolillo id. m. 65. lapján a többi forrásoktól némileg eltérően adja elő. Burchard, Diar. III. 68–73. l. Gregorovius, Geschichte etc. VII. 435. s köv. l. és Lucr. Borgia 149–150. l. Pastor id. m. III. 429. ebben az esetben is enyhíteni igyekszik a Cesare részességét.
168. CESARE BORGIA.
(Ismeretlen festő műve a firenzei Uffizi-ban.)*
Cesare Borgia (603. l.) Ismeretlen festő műve a firenzei Uffiziban. Fénykép után.
Mikor Beatrix az ellene hozott pápai ítéletről értesűlt, már valószínűleg azt is tudta, hogy a velenczei követek közvetítésével tárgyalások vannak folyamatban Ulászló és a franczia király között az utóbbi egy rokonának a magyar királylyal való eljegyzése iránt.*
Velenczei követutasítás április 7-ikéről, velenczei áll. levéltár. (Ak. tört. biz. más.) Marino Sanuto III. 381. l. Wenzel Gusztáv (II. Ulászló házas élete, Száz. 1877. 641. l.) elbeszéli, hogy Ulászló festőket küldött Francziaországba a herczegkisasszonyok lefestése végett, s hogy későbbi jegyesének képe sehogyse nyerte meg tetszését.
E két tény Beatrixra nézve a száműzetést jelentette. Magyarországon különben is már önfenntartása kétségessé vált, a pápai ítélet ittlétének utolsó jogczímétől megfosztotta s most még annak a megaláztatásnak nézett eléje, hogy hódolnia kelljen a hite szerint az ő helyét bitorló új magyar királynénak. Már májusban kísérletet tett a nápolyi és spanyol követ útján hozományának visszaszerzésére; ezek a királyhoz is, az országgyűléshez is fordúltak, de úgy látszik minden eredmény nélkül.* 1500 augusztus havában Beatrix még Esztergomból leveleket írt rokonainak, üdvözölve unokaöcscsét, Francesco Gonzagát fia születése alkalmából;* de már októberben tudták Velenczében, hogy elköltözni készűl Nápolyba,* hová valószínűleg bátyja, a király hívta.
Marino Sanuto III. 316. l.
Levele augusztus 1-jéről Sigismondo d’Estéhez a modenai levéltárban, és augusztus 2-ikáról Gonzagához a milanói levéltárban.
Marino Sanuto III. 985. l.
Az említett két követ volt a királyné segítségére ügyei rendezésében és abban, hogy a király beleegyezését nyerjék ki távozásához. És most beállott az a hallatlan eset, hogy Ulászló s az országgyűlés kecsegtető ígéretekkel tartóztatni igyekeztek őt; a király kitűnő bánásmódot és «császárnői» ellátást ígért neki maradása esetére, sőt hajlandónak nyilatkozott – állítólag – a nápolyi király leányát nőűl venni a béke kedvéért, Beatrixnak becsületére válik, hogy nem hallgatott ezekre a hitegetésekre, melyeknek indítéka valószínűleg csak az attól való félelem volt, hogy a királyné az országból kijutva, olasz rokonai vagy a német császár segítségével még valami akadályokat gördíthetne az Ulászló házassága elé. Beatrix valósággal megszökött Esztergomból Bécsbe, elutasító választ adva a király és országgyűlés részéről utána küldött követeknek, s a velenczei követek útján arra kérte a Signoriát, hasson oda, hogy Rómában, Franczia- és Spanyolországban az Ulászlótól ellene szórt rágalmaknak hitelt ne adjanak.*
U. ott III. 1177–1178., 1257. l.
Ez a bizalom süket fülekre talált; Velencze ellenkezőleg Ulászló megkeresésére épen azoknál az udvaroknál levő követeit arra utasította, hogy a Beatrix távozásának a királyt igazoló magyarázatot adjanak.* A büszke tanács a bujdosó királynénak még sokkal szerényebb kérését sem volt hajlandó teljesíteni. Útját Bécsből – ezúttal is úgy mint jöttekor – a karinthiai Villachnak vevén, szándéka volt onnan velenczei területre, Aquilejába utazni, innen pedig velenczei gályán Apuliába hajózni; Nápoly velenczei követe útján kérte ennélfogva a köztársaság erre vonatkozó intézkedését. A tanács – meglehetős udvariatlanúl – tudtára adta, hogy a mit hajlandó megfizetni, azt meg fogja kapni, de a díszesebb hajók kiszolgáltatását a doge különféle ürügyek alatt megtagadta.*
A velenczei tanács jegyzéke magyarországi követéhez deczember 19-ikéről. (Velenczei áll. levéltár, Ak. tört. biz. más.)
Marino Sanuto III. 1158., 1167–1168–1200.
Arra egyébiránt Beatrixnak aligha volt szüksége, hogy a közvéleményt vele szemben Velencze hangolja kedvezőbbre. Az a viszonyok erejénél fogva megjavúlt az ellene hozott nyilvánvalóan igazságtalan ítélet s a marasztalási kísérletekkel szemben tanúsított önérzetes és határozott magatartásának láttára. Mutatkozott ez némileg Magyarországon is és még inkább hazájában, Olaszországban.
Jellemző e tekintetben Behem Bernát körmöczi kamaragrófnak 1526-ban a királyné oldala mellől a selmecziekhez intézett levele, melyben a mohácsi csata után özvegygyé lett Mária királyné sorsát a Beatrixéval hasonlítva össze, elismeri, hogy bár Beatrixnak az országban barátai nem voltak, önkényt távozott innen s csak akaratától függött volna, életfogytiglan itt maradni.* A jóval később Istvánffy Beatrix iránt rideg, ellenben Ulászló iránt kissé részrehajló ítéletével szemben,* hivatkozhatunk az egykorú Tuberora, ki Commentárjaiban szigorúan elítéli ugyan Beatrix elvakultságát, melylyel makacs törekvése révén magára szégyent, az országra pedig kellemetlenségeket hozott, de azután így folytatja: «A magyaroknak mindjárt Mátyás halála után nyiltan meg kellett volna tagadniok Beatrixtól az Ulászlóval való házasságot, mely az ő meddősége miatt megengedhető nem volt, de ígéretekkel kecsegtetni őt, nem volt becsületes eljárás. Beatrixot menti némileg nemének gyarlósága, heves szenvedélyes természete, ellenben a magyarokat mindenkép sújtja a vád».* A XVIII. században Bél Mátyás megrótta Ulászlót azért, hogy Beatrixot kijátszotta, s megjegyezte, hogy vannak, kik a királyra és fiára zúdúlt minden szerencsétlenségben e méltatlanság büntetését látják.*
Selmeczbánya város levéltárában, Pozsonyból, 1526. november 14-ikéről keltezve.
Id. m. 45. l. Kedvezőbb Gerardus de Roo (Annales Rerum belli domique etc. 382. l.) véleménye, ki Ulászlóról azt mondja: «mulierem vana spe lactabat, colludentibus plerisque regni primatibus».
Schwandtner folio-kiadásában 205. l.
Id. m. Pars I. tom. 3. 236. l.
Még melegebben fogták Beatrixnak pártját az olaszok, hol az egykorú krónikákban ép úgy, mint azóta a történetírásban, az özvegy magyar királynét kijátszottnak és méltatlanúl eltaszítottnak, sőt csábítás és hitszegés áldozatának tekintették, nem előnyére a magyarok lovagias erényeiről addig joggal táplált véleménynek.*
Notar Giacomo id. m. 237. l. Passero id. m. 124. l. Guicciardini id. m. II. 273. l. Mich. Ritius (id. m. h. Muratori, Antich. Estensi 268. l. Caputo id. m. 49. l. Tom. Persico id. m. 201. l. Így a német Im-Hof is (Jac. Wilh.): Historia Italiae et Hispaniae Genealogica, (Norimbergae, 1701.) a 86. lapon. Gios. Garducci, Lor. Medici költeményeihez írt előszavában, XII. l. Ellenben a Corona-Confuorto-féle, az I. könyv. 3. fejezetében említett kézirat (Náp. Nemz. könyvtár) Beatrixnak Ulászló általi visszautasítását úgy tűnteti föl, mintha erkölcstelen élete szolgált volna okáúl.
A reá nézve oly végzetes 1500 év utolsó napját Beatrix Porto Gruaróban töltötte, egy velenczei területen, Aquileja és Treviso között fekvő kis kikötővárosban, mely akkoriban rendes megállapodási helye volt az olasz határszéli forgalomnak. Itt a püspök ment elébe s a Velencze tulajdonához tartozó palotában szállásolták el, a hol úgy látszik mindvégig a köztársaság vendége volt. Torokfájása miatt hosszasabban kellett e helyen időznie, úgy hogy Hipolit, – kit már valószínűleg nagyon vágyott látni, – szigorú incognitóban idejött őt üdvözölni.* Innen két levelet intézett sógorához, Ercole herczeghez, mindkettőben házi orvosát, Giovanni de’ Muzzarelist, kit megbízásokkal előre küldött Ferrarába, ajánlván bizalmába és pártfogásába.*
Marino Sanuto III. 1251., 1293., 1302., 1317. l.
E levelet a modenai levéltárban, nápolyi időszámítás szerint – mely az újévet karácsonynyal kezdte, – 1501 deczember 31-ikéről vannak keltezve.
Január 21-ikén hagyta el Porto Gruarót s 24-ikén Malamoccóban bukkan föl, tehát Velencze küszöbén, a honnan levélben jelzi sógorának az útirányt, melyet Ferrara felé követ.* Úgy látszik, kísérletet sem tett arra nézve, hogy a szigetvárosban fogadtassék; az 1501-iki tél Olaszországban szokatlanúl sok havat hozott;* ennek tulajdonítható, hogy a szárazföldi közlekedés nehézségekkel járván, Beatrixnak tengeren kellett – a Po-torkolaton át – Ferrara felé közelednie.
U. ott.
Pastor id. m. III. 432. l.
Födött naszádon haladva a Pón fölfelé,* január 30-dikán vonult be a bujdosó magyar királyné Ferrarába, rokonai székvárosába, bukott nagyságként, de mégis illő díszszel, 150 lovas kíséretében, a minek magyarázatáúl az szolgál, hogy vele voltak a nápolyi és spanyol követ is, kik vele együtt hagyták el Magyarországot, ezzel mintegy a diplomacziai összeköttetések megszakítását jelezve a házassági ügy kimenetele miatt. A herczeg rendkívűl meleg s kitűntető fogadtatásban részesítette sógornőjét; a rövid idő, melyet a hazájába siető királyné Ferrarának szánt, fényes ünneplések között folyt le; habár gyászos színű kocsin tartotta bevonulását, tiszteletére bált is adott Ercole, színházában pedig Plautus Menechmijét játszatta. Csöndesebb óráiban a királynét Hipolit – úgy látszik, – kártyajátékkal mulattatta.*
Modenai levéltár, Registro di amministrazione del Card. Ippolito d. anni 1500–1502. Ce. 25. r.
Diarium Ferrariense (Mura. Script. XXIV.) 393. l. Muratori, Antich. Estensi 268. l. Modenai levéltár, Amministr. d. Card. Ippol. ce 26. r. Itt ismét «Trionfi» kártyajáték van említve, melylyel Beatrix leánykorában is mulatni szeretett.
Az ünneplés és mulatozás közepett is Beatrix Ferrarában alig menekülhetett a szomorú gondolatoktól. Nővére Eleonora, unokahúga, a nevére keresztelt Beatrice már a sírban nyugodtak; nővérének egyik fia, Fernando, annak a franczia királynak, – egyébként Ercole pártfogójának – táborában szolgál, ki köztudomás szerint az Aragoniaiak nápolyi uralmának megbuktatása végett jött Olaszországba. Az ő buzgó barátja, Lodovico Sforza, Milano birtokának visszaszerzésére tett kísérlet után, híveitől a csatában cserben hagyatva, franczia fogságba kerűlt s Loches várában sínlődött; és nemsokára utána fogolylyá lett bátyja, az egykor oly hatalmas Ascanio bíbornok is. Ily siralmas és gyors véget ért annak a milanói herczegnek a merész pályafutása, ki csak kevéssel előbb azzal kérkedett, hogy neki a pápa káplánja, Miksa császár bérhadvezére, a velenczei Signoria kamarása, a franczia király futárja, a ki jön-megy, a hogy ő akarja.* Ellenben a Beatrix romlásának közvetetlen okozója, VI. Sándor családja hatalmát már-már tetőpontján láthatta. A franczia pártfogásra támaszkodva Cesare, mint az «Egyház főkapitánya», a Ferrarával szomszédos Romagnában sorra hatalmába ejtette az apró zsarnokokat s összetört uralmuk romjain erőszakkal, ármánynyal, vérengzéssel építette föl a magáét. És már kivetették hálójukat Ferrarára is: már megfogamzott a terv, mely az ifjú nápolyi herczeg meggyilkolásával özvegygyé lett Madonna Lucreziát, a szintén fiatal özvegy Alfonsóval összeházasítva majdan Ferrara herczegi trónjára akarta ültetni; de ennek a tervnek akkor még Ercole nem volt megnyerve.*
Reumont, Lor. d. Medici I. 480. l.
Gregorovius, Lucr. Borgia 170. s köv. l.
A CASTELLO FERRARÁBAN.
Eredeti fénykép után.
A mit azonban Ferrarában nem is sejthettek, s a mi a legborzasztóbb veszélylyel fenyegette a Beatrix családját, az ama titkos megegyezés volt, melyre már 1500 november 11-ikén léptek Franczia- és Spanyolország királyai. Aragoniai Ferdinánd, a nápolyi királynak s tehát Beatrixnak is nagybátyja s azonfölűl atyjuknak második neje révén sógora, ki Granada elfoglalása s a mórok kiűzése óta a «katholikus» előnevet viselte, s ki alatt, Castiliai Isabellával való házassága következtében, először egyesült Aragonia és Castilia uralma az egységes spanyol királysággá, alattomban már rég áskálódott törvénytelen születésű atyától származó rokonainak Nápoly fölötti uralma ellen. Miután már VIII. Károlynak hasonló ajánlatot tett, most akkép egyezett meg XII. Lajossal, hogy ez betörvén Nápolyba, serege ott egyesűlni fog a spanyollal s a királyság területét előre megállapított terv szerint felosztják egymás között. E titkos megállapodás hátterében valószínűleg még titkosabb utógondolatok rejtőztek. Lehetséges, hogy Ferdinánd már akkor számításba vonta azt is, hogy majd idővel a francziákat is kiűzvén Nápolyból, azt a maga kizárólagos uralma alá fogja hajtani; és még valószínűbb, hogy a két királylyal egyetértő pápa, kettejök meghasonlására s a megosztott uralom fölbomlására számítva, remélt fia, Cesare számára Nápolyban trónt szerezhetni.*
Gregorovius, Geschichte etc. VII. 441. 443. l. Reumont, Die Carafa etc. I. 32–33. l. Filippo Abiguente: La dis fida di Barletta, Trani 1903. 31. l.
169. FEDERIGO NÁPOLYI KIRÁLY NÉVALÁÍRÁSA ÉS PECSÉTJE.*
Federigo nápolyi király névaláírása és pecsétje (609. l.) egy 1482-ben kelt okleveléről, fénykép után. Olv. Federic[us]. A pecsét körirata: DON FEDERICVS DVX ARAGONIAE.
Mindenkép válságos helyzet nehezedett tehát Itáliára Beatrix hazatértekor, s annak szemléletét a történetbúvárra nézve még megdöbbentőbbé teszi az a jövőbe nem tekintő szilaj életkedv, mely a finomúlt műveltségben az egész világrészt meghaladó olaszokat akkoriban megragadta, s az a csodálatos jelentés, hogy a korszak mély erkölcsi romlottságának posványából a művészet legbájolóbb virágai sarjadoztak. Egész csillaghullása a tüneményes, majdnem páratlan művészi tehetségeknek árasztotta el az okos földet a XVI. század küszöbén, nyájasan engesztelő fényt vetve amaz idők minden iszonyatosságaira.
Míg tehát a spanyol követ díszkísérőűl szolgált Beatrixnak, ugyanazon követ királyának kabinetjében már elvégeztetett, hogy ő a saját hatalmának romjai közűl menekűlve, családja uralmának bukásában osztozni menjen Nápolyba.
Február 10-ike táján hagyhatta el Beatrix Ferrarát, mert 13-ikán már Bernardino de Leonardis útján Ravennából küld üzeneteket sógorának;* Hipolit ismét elkísérte a tengerig.* Eredeti tervét, hogy hajón menjen Apuliába, annál indokoltabb volt megtartania, mert a Romagnát abban az időben fegyverzajjal töltötte meg a Cesare Borgia terjeszkedése és mert a bukott királyné aligha számíthatott volna szíves fogadtatásra a Borgiáktól való rettegésökben Nápoly iránt is barátságtalan olasz városokban.
Modenai levéltár.
Argentáig, Ferrara kikötőjéig; lásd az id. ferrarai költségnapló (Registro) márczius 23-iki, de a megelőző hónapról szóló följegyzését a modenai levéltárban.
Hajóra szállott tehát, és ugyanaz a tenger, a mely egykor büszke reményeinek és álmainak hordozója volt, hallhatta most a sorsüldözöttnek fájdalmas sóhajait.
