III.
III.
(1504–1508.) II. Julius fölkarolja Beatrix ügyét, hozományának visszaadása terén ír Ulászlónak és Bakócznak; a királyné levelezése Hipolittal; nápolyi élete és környezete. Cesare Borgia bukása. Ercole ferrarai herczeg meghal, utódja, fia Alfonso lesz, ki Lucrezia Borgiát vette nőűl; viszály az Esték között; összeesküvés Alfonso és Hipolit ellen; Fernando és Giulio bebörtönözése. Beatrix igyekezete hozománya visszaszerzésére; Hipolitot Magyarországba akarja kísérni. Katholikus Ferdinánd, mint Nápoly ura meglátogatja e királyságát; ünnepélyét ez alkalomból; a király látogatást tesz Beatrixnál, megígéri ügye fölkarolását. Tűzvész a San Domenico templomban, az Aragoniai királyok sírhelyén. A spanyol király eltávozik s magával viszi Gonsalvót. Beatrix fokozott erélylyel működik hozománya ügyében; bíztató híreket kap, a pápa is újra közbelép; a királyné a pápai curiánál pert indít; a Hipolit capuai ügyei is foglalkoztatják. 1508 augusztus végén súlyosan megbetegedik Beatrix; szeptember 13-ikán meghal a Castello Capuanóban; a gyászszertartás, a részvét; Giovanna anyakirályné levele; Alfonso ferrarai herczeg titokban Nápolyba jön; Hipolit közönye. Beatrix végrendelkezése; visszaszerzendő hozománya terhére tett hagyományai; a pápa még egy kísérletet tesz a hozomány kiadatására. Celio Calcagnini gyászbeszédje Beatrix fölött. Beatrix hátramaradt hozzátartozóinak, különösen Hipolitnak sorsa. Beatrix sírja és sírfelirata.
A pápai trónon az 1503. év őszén végbement második változás, vagyis II. Juliusnak pápává választása, alkalmas volt Beatrixban szenvedett sérelmeinek orvoslására s özvegyi igényeinek érvényesítésére nézve új reményeket kelteni. Az új pápáról általánosan tudva volt, hogy halálos ellensége a Borgiáknak s mindjárt első kormányzati tényeiben szinte tüntetően igyekezett a VI. Sándor politikájával, kormányzata szellemével ellentétbe helyezkedni, sőt elődje intézkedéseit, a hol csak tehette, meg is változtatni. Viszonya az Aragoniaiakhoz az idő folyamában változott; VIII. Incze idejében ellenségök lett s így Beatrix joggal várhatta, hogy az e pápa ítéletével rajta ejtett sérelem orvoslására is, – amennyiben az még egyáltalán lehetséges volt, – megnyerhető lesz. Ehhez járúlt, hogy a Hipolit befolyására nézve is csak előnyös lehetett a Borgiáknak a színtérről való letűnése; mert, habár Lucrezia házassága által Hipolit sógorává lett a pápai udvarnál akkor mindenható Cesarénak, ezzel a Sándor uralkodásának utolsó évében, – állítólag szerelmi versengés miatt, – oly ellenséges viszonyba került, hogy e miatt Rómából távoznia kellett.*
Burchard, Diar. III. 237. l.
Ezt a kedvező fordulatot fölhasználva, Beatrix Prospero Colonna közbenjárásával levelet küldött a Luigi d’ Aragona és Oliviero Carafa által az ő érdekében már kedvezően hangolt pápának, ki ennek következtében 1504 június 24-ikéről keltezve levelet intézett Ulászlóhoz,* melyben utalással a királyné sanyarú helyzetére, mely «királyi háza csúfjára úgyszólván koldulásra kényszerítené», ha rokonai a spanyol király és királyné segítségére nem lennének, kéri és inti a magyar királyt, hogy az özvegynek hozományát s minden őt megillető javát és járandóságát, melyektől – mint ő állítja, – megfosztatott, térítse vissza, nehogy tovább is jogos panaszra legyen ok. Ugyanily értelmű levelet írt a pápa ugyanakkor Bakócz érseknek s több főúrnak, s e lépése megtevéséről levélben értesítette Beatrixot is, biztatván őt s iránta való jóindulatát és készségét hangsúlyozván.*
«suorum dotium, iuriumque dotalium ac bonorum et status eismodi restitutione…» Lásd az egész levelet Theinernél (Vet. Monumenta II. 557. l.)
U. ott 557–558. l.
178. II. JULIUS PÁPA ÉREMKÉPE PÁPASÁGA ELSŐ IDEJÉBŐL, CAMELIOTÓL.*
II. Julius pápa éremképe pápasága első idejéből. (637. l.) Camelio műve. U. o. 245. l. Körirata. IVLIVS * LIGVR * PAPA * SECVNDVS * MCCCCCVI *
Ulászló, úgy látszik, eleinte nem sokat törődött a Szentszék intelmével. Baja, gondja volt elég; házasságából már 1503 nyarán született egy gyermek, de az leány volt s így a trónöröklés még mindig bizonytalanságban forgott; 1504 januáriusában pedig a még csak 48 éves királyt szélhűdés érte, mely rövid időre beszélési képességétől is megfosztotta. E bajából azonban nemsokára fölépült.*
Schönherr id. m. 299., 302. l.
1505 nyarán valószínűleg egyidejűleg válaszoltak a pápai levelekre Ulászló és Bakócz, mert a viszonválasz is egy időből való.* II. Julius soraiból olvassuk, hogy a primás mély sajnálkozását fejezte ki a királyné szomorú sorsa fölött, de úgy ő, mint a király arra utaltak, hogy ez az ügy tulajdonképen a Rendek elé tartozik, miért is nem fogják elmulasztani ez iránt a legközelebbi országgyűlésnek megfelelő előterjesztést tenni. A pápa most már nyomatékosan ajánlotta a jogos kérelem teljesítését, mert – úgymond – nem emberséges dolog és veszedelmes példaadás, fejedelmi hölgyeket szükségbe taszítani; egyenesen megbízta Bakóczot, hogy az ő nevében tegyen a Rendeknek javaslatot, s ha netán a hozomány visszatérítése most nehézségekbe ütköznék, gondoskodjanak legalább arról, hogy a királyné ideiglenesen is előbbi állásának megfelelő jövedelemben részesüljön.
Augusztus 22-ikéről a Bakóczhoz, 23-ikáról a királyhoz intézett; mindkettő Theinernél 565–566. l.
Hogy Beatrix – mint a pápa, levelében mondta, – rokonai kegyelemkenyerén élt, az kétségtelen; azonban függő helyzetében sem hagyott föl soha annyira kedvelt pártfogói szerepével. Ebből az időből meglevő, Hipolithoz, ennek atyjához s titkárához intézett levelei egytől-egyig védenczek ajánlására vonatkoznak. Egyszer Gasparo Russot ajánlja, ki egykor az Aragoniai János szolgálatában állott s most a Hipolitéba óhajtana lépni;* másszor bizonyos Cifuentes nevű egyént pártol, ki a pápai udvarnál keres alkalmazást;* azután a capuai érsekségnél – melynek haszonélvezője volt, – megüresedett kanonoki stallum betöltése iránt érdeklődik: három jelöltje is van, – nyilván egy és ugyanazon állásra; az egyik Hieronymus de Fornariis, kinek atyját kitűnő orvosi szolgálatáért szereti,* a másik Cosimo de Parma, kit az Aragoniaiak nagy híve, Ettore Fieramosca ajánl,* a harmadik pedig Marco Antonio de’ Alovisiis, ki a casertai grófné pártfogását bírja.* Egy más alkalommal nehány, kalózoktól kirabolt védencze érdekében szólal föl s kéri ki a ferraraiak közbenjárását Velenczében,* majd meg egy Magyarországba utazó minorita barátot ajánl a Hipolit kegyeibe,* ki viszont egy hű emberét a királyné szolgálatában kívánná elhelyezni.*
1502 október 10-ikéről Hipolithoz és 1503 május 6-ikáról Tom. Fuscóhoz int. lev. a modenai levéltárban.
1503 november 8-ikáról Hipolithoz int. lev. u. ott.
1504-ben közelebbi kelet nélkül, de már Nápolyból Hipolithoz intézett levél a modenai levéltárban.
1504 május 17-ikéről u. ahhoz intézett levél u. ott.
1504. május 21-ikéről u. ahhoz intézett levél u. ott.
1504 szeptember 2-ikáról Ecoléhez és Hipolithoz intézett levelek u. ott.
1504 október 14-ikéről Hipolithoz intézett levél u. ott.
Hipolit levele Beatrixhoz 1505 februárius 23-ikáról, u. ott.
A fejedelmi özvegyek egyébiránt, – különösen az idősb Giovanna királyné tekintélyének s a spanyol helytartó pártfogásának védpajzsa alatt, mint már említettük is, – Nápolyban köztiszteletben állottak s valóságos udvarral környezték magukat a Castello Capuanóban.
179. JACOPO SANNAZARO ÉREMKÉPE.*
Jacopo Sannazaro éremképe. (639. l.) U. o. 55. l. Körirata: ACTIVS SYNCERVS.
A spanyol uralom s a helyreállott béke Nápolyban ebben az időben új virágzásnak indította a régi lovagi erényeket és kedvteléseket. Az ünnepélyek, lovagi bajvívások, vadászatok újra kezdődtek s a nők ismét hódolat tárgyai voltak, mint régen.* A királynék udvara sem volt mindig «szomorú»; a spanyol alkirálylyal együtt otthonosak voltak benne Luigi Borgia és Francesco Romolini bíbornokok, Bernardo Villamarino tengernagy, Fabrizio és Prospero Colonna hadvezérek, Carlo d’ Aragona herczeg, Leonora, Sanseverino és Bisignano herczegnője, Maria d’ Aragona, Salerno herczegnője, Sancia, Squillace herczegnének, Gioffré Borgiának neje, Constanza d’ Avalos s unokahúgai, Pescara marchesák; ott voltak bizonyára már akkor Alessandro és Ettore Pignatelli, Toritto urai, atya és fiú, kiket a kósza hír utóbb mint az özvegy milanói herczegné s hajadon leánya szeretőit emlegetett.* Chariteo, a költő is megint Nápolyban telepedett le, hol a Gonsalvo jóvoltából szép hivatalt kapott,* és később a Federigo király halála után visszatért hazájába az ünnepelt költő, Jacopo Sannazaro is, kinek epigrammái legizzóbb kifejezései voltak a Borgiák elleni gyűlöletnek s a ki a régieket utánzó hexameterekben énekelte meg Krisztus születését és tizenkét kötetes «Arkádiá»-jában élesztette föl a római pásztorköltészet formáit, a nápolyi élet lágy, behízelgő gyönyöreivel töltve meg azokat.*
Nic. del Pezzo: La cappella di S. Giovanni dei Papacoda, Nap. Nobil. VII. 187. l.
Ben. Croce: Napoli dal 1508 al 1512. (Arch. Stor. Nap. XIX.) 148–150. l. Mar. Sanuto, Diarii V. 785. l.
Percopo, id. m. XL. l.
Symonds id. m. II. (The revival of learning.) 466–471. l.
Beatrix alighogy ismét szabadon mozoghatott kedves Nápolyában, még az 1504. év tavaszán Pozzuoliban telepedett le egy időre, a hol társaságában volt Isabella milanói herczegné is s a hol kitünően érezte magát. Az alkirály, Gonsalvo s az ország bárói ki-kijártak hozzá s királynéhoz illően tisztelték őt.*
Mar. Sanuto V. 951., 1015. l.
Ebben az időben ért Nápolyban siralmas véget fényes pályája egy férfiúnak, kinek tettei Beatrixot is gyakran rettegni kényszerítették: Cesare Borgiának. Az új pápai uralom alatt Rómában nem érezvén magát többé biztosságban, a herczeg a spanyolok karjaiba vetette magát, talán az ő segítségükkel remélvén még romagnai birtokai visszaszerzését. Gonsalvo menedéklevelével ellátva Nápolyba jött, hol a helytartó nemcsak illő tisztelettel, hanem kitüntető melegséggel is fogadta s nehány napig a legjobb reményekkel kecsegtette; május 27-ikén váratlanúl elfogatott Cesare s miután egy ideig Ischia várában volt elzárva, Spanyolországba szállították s ott a király parancsára, de valószínűleg a pápa kívánatára, börtönbe helyezték. Ingóságaira a ferrarai herczeg akarta rátenni kezét, de azokat II. Julius lefoglaltatta. Cesare Borgia két évvel később kiszabadúlt börtönéből s Navarra szolgálatában katonaként akarta magát ismét felküzdeni; de egy várostrom alkalmával elesett, még csak 31 éves korában. Így a sors, kárpótlásúl bukásáért, legalább tisztes halált adott neki, a csatamezőn.*
Notar Giacomo id. m. 271–272. 298–299. l. Muratori, Annali, id. köt. 44–45. l. Gregorovius, Lucr. Borgia, 305. s köv. l. Pastor id. m. III. 545. s köv. l.
Az 1504. év végén s a következőnek elején sok gyász érte ismét Beatrixot és környezetét. Egyetlen, még élő testvére, Federigo, a száműzött király, már augusztus hóban súlyosan megbetegedett s október 9-ikén meghalt a francziaországi Toursban, 52 éves korában. November 18-ikán érkezett halálának híre Nápolyba, hol Beatrix az udvarbeliekkel együtt mély gyászba öltözve fogadta a spanyol alkirály, a főurak és nemes hölgyek részvétlátogatásait.* Az elhúnytnak özvegye, ki őt Francziaországba követte, később visszatért olasz földre, de mert a Nápoly fölött uralkodó spanyol király megmaradt gyermekeinek kiszolgáltatását követelte, hogy trónkövetelésök ellen biztosítsa magát, Isabella nem ment többé hazájába, hanem rokonainál, Ferrarában húzta meg magát gyermekeivel, szerényen, szinte szűkölködve élt ott, meg nem vetve az egykor, jobb módjában maga iránt hálára kötelezett nápolyi olivetán barátok segélyét sem.*
Notar Giacomo id. m. 273. l. Passero (id. m. 144. l.) november 9-ikére teszi Federigo halálát.
Reumont, Die Carafa, I. 35. l.
180. POZZUOLI.*
Pozzuoli. (641. l.) Fénykép után.
Ünnepélyesebben mint egykori királyát, gyászolta Nápoly új ura nejének, Isabella spanyol királynénak kevéssel később bekövetkezett halálát. A gyászszertartásban Fernando d’ Aragona, az egykori trónörökös is rész vett, de nincs nyoma, hogy annál az özvegy királynék megjelentek volna.* Talán hullatott egy könnyet Beatrix egykori nagy férje természetes fiának, Corvin Jánosnak halálhíre fölött is, melyről abban az időben értesűlhetett. A fiatal herczeg alig haladta túl harminczadik évét s csalódásokban gazdag életének talán utolsó fájdalma az volt, hogy még a nádori méltóságot, – melyre az egykori trónkövetelő törekedett, – sem sikerűlt Perényi Imre ellenében elnyernie.*
Notar Giacomo id. m. 275. l. Summonte id. m. IV. 3. l.
Schönherr id. m. 302. s köv. l.
Őszintén fájlalhatta Beatrix sógorának, Ercole ferrarai herczegnek 1505 január 25-ikén történt elhúnytát.* A herczeg magas korban volt már, 73-ik évét túlhaladta s így megbetegedése már az előző év őszén komoly aggodalmakat keltett; akkor azonban látszólag fölgyógyúlt s Beatrix örvendező levélben köszönte meg e hírt és testvéri szeretetének adva kifejezést, minél sűrűbb értesítést kért a föllábbadtnak egészsége felől.* Nemsokára szomorúságra vált öröme; Ercole 33 évi uralkodása alatt, ha talán nem is szerezte meg népének rajongó szeretetét, mindenesetre sok elismerést és tiszteletet vívott ki magának s joggal állott a korabeli Olaszország egyik legokosabb fejedelmének hírében. Beatrix iránt mindig jóindulattal és gyöngédséggel viseltetett, akkor is, mikor már tőle családja érdekében mitsem várhatott. Utódja, I. Alfonso épen Franczia- és Olaszországban járt, tanulmányokat teendő fejedelmi hivatása szempontjából, mikor atyja súlyos megbetegedésének hírét vette; 29 éves ifjú volt akkoriban, de komoly szellemű s gyakorlati értékű; jó katona, a ki pompára, külsőségekre nem sokat adott, ellenben kitűnni igyekezett erődítvényeinek s ágyúinak jóságával; ez utóbbiak öntésére maga nagy gondot fordított s a tudományok, költészet és művészetek ápolását inkább feleségére, a Ferrarában régi rossz hírét feledtető Lucrezia Borgiára bízta.* Beatrix személyesen csak fölületesen ismerhette őt, nejét pedig épenséggel nem, hanem azért összeköttetése az Estékkel a Hipolit révén tovább is élénk és bensőségteljes maradt.
Muratori, Antich. Estensi, 277. s köv. l.
1504 október 10-ikéről Ercoléhez int. levél a modenai levéltárban.
Muratori, Annali XLVI. 120. l. XLVII. 51. l. Litta id. m. 39. füz. XIII. táb. Gregorovius, Lucr. Borgia 309. l.
Egykori nagyravágyó törekvéseinek és diplomácziai szereplésének egy másik erős támaszát is kidőlni láthatta az özvegy királyné, kevéssel sógorának kimúlta után: 1505 májusában meghalt Rómában Ascanio Sforza bíbornok,* miután – ép úgy mint Beatrix – megérte nemcsak a maga hatalmának letűnését, hanem családjának teljes bukását és nem sejthette, hogy a jövő a Sforzák uralmának megujhodását hordozza méhében. Emlékét a művészet egy ritka remeke örökítette meg: az Andrea Sansovino vésője alól kikerűlt szép síremlék a római S. Maria del Popolo-templomban.
Notar Giacomo id. m. 278. l. Litta id. m. 15. füz. V. táb.
Az Esték háza, nélkülözvén az öreg Ercole tekintélyét, Alfonso rideg és a kegyetlenségre hajlandó természete miatt is csakhamar véres belső viszályok tanyája lett, melyek nem csekély izgalmat okozhattak Beatrixnak, habár azok híre, a Hipolit szócsövein keresztűl, kétségkívűl egészen elferdítve ért füleihez.
Ama hölgyek között, kiket Lucrezia Borgia hozott magával Rómából Ferrarába, volt egy rokona, Angela Borgia, egyidőben Francesco Maria della Rovere jegyese, kinek szépsége egykép elbájolta Hipolit bíbornokot és Don Giuliót, Ercolénak egy szerelmi viszonyából már nős korában született törvénytelen fiát. Madonna Angela egy napon azzal ingerelte föl a neki udvarló Hipolitot, hogy előtte a Giulio szemeinek szépségét dícsérte. Kevéssel ezután, 1505 november 3-ikán, a Hipolit emberei az erdőben rálesvén a vadászó Giulióra, nekiestek, hogy szemeit kiszúrják; az egyiktől meg is fosztották, a másikat sikerűlt az orvosi segélynek megmentenie. A bíbornok elrejtőzve maga is jelen volt a merényletnél, de utólag szolgái magánbosszújaként tűntette azt föl, sőt látszólag a tettesek kézrekerítésén fáradozott, holott maga segítette elő menekülésöket. A pápa előtt, úgy látszik, sikerűlt magát tisztáznia, udvari költője, Ariosto is váltig igyekezett a tényt szépíteni a közvélemény előtt, a dolog azonban a ferrarai udvarnál oly izgalmat keltett, hogy Alfonso kénytelen volt a megsebesített Giulio panaszára öcscsét Hipolitot legalább rövid időre száműzni a székvárosból.
Ez az enyhe ítélet azonban nem elégítette ki a sérűltet és barátait, kiknek dühe most már nemcsak Hipolit, hanem Alfonso ellen is irányúlt; terveiket elősegítette az új herczeg népszerűtlensége s az, hogy a bőkezű, fényűző és életkedvelő Hipolitnak nagyszámú barátai, emennek száműzetése miatt, szintén nehezteltek Alfonsóra. Összeesküvés támadt, melybe sikerűlt a herczeg nagyravágyó öcscsét, Fernandót is bevonni, ki bátyja eltávolításával maga remélt trónra juthatni. Giulio bosszúvágya azonban az összeesküvést mindkét testvér ellen irányozta: Hipolitnak mérget szántak, Alfonsót pedig egy álarczosbálon készűltek meggyilkolni. Ezt az összeesküvést 1506 nyarán Hipolit, jól szervezett hívei segítségével fölfedezte s bátyja, a herczeg tudomására juttatta. Sikerűlt majdnem az összes részeseket elfogni s mikor Fernando, bátyja elé hurczoltatván, töredelmesen bevallotta tettét, ez dühében pálczájával kiverte egyik szemét. Valamennyien börtönbe kerűltek s csakhamar ki volt mondva mindnyájokra a halálos ítélet. Az összeesküvés három előkelő részesét a piaczon lenyakazták, Don Fernando és Don Giulio számára a vérpad a Castello udvarán volt fölállítva, hol az ítélet végrehajtásának a herczeg jelenlétében kellett volna végbemennie; mikor már megvillant a hóhérbárd, intett Alfonso s az elítélteket félholtan a rémülettől elvezették, hogy börtönbe csukják, melyet bátyjok élete fogytáig egyik sem hagyott el.*
Muratori, Antich. Estensi 280. s köv. l. Gregorovius, Lucr. Borgia 316. s köv. l. Radó A. Bevezetése Ariosto «Őrjöngő Loránt»-jához. 47. l.
Lehet, hogy a testvérei nyomorúlt életének megadott kegyelemben Hipolitnak is része volt; erre következtethetünk Beatrix egy leveléből, melyet kevéssel a rémes ferrarai napok után, szeptember 18-ikán intézett unokaöcscséhez, a mely azonban arról is tanuskodik, mennyire egyoldalúan ítélte meg ő a történteket.* Levelének e tárgyra vonatkozó része egyszerű elítélése Don Fernandónak s magasztalása a Hipolit jóságának, bölcs mérsékletének, családja tagjai iránt nemcsak testvéries, hanem atyáskodó eljárásának, melynek, szerinte, a közveszély elhárítása, a nyugalom, béke és testvéri egyetértés helyreállítása köszönhető, s melylyel a levélírónak és minden barátjának még fokozott szeretetét vívta ki.
Modenai levéltár.
Hipolit ebben az időben sűrű összeköttetésben állott Magyarországgal; maga ugyan feléje nem nézett egri püspökségének, de ottani jószágkormányzója, Taddeo Lardi gyakran küldött neki jelentéseket, melyek a gazdasági ügyeken kívűl az ország viszonyaira, az udvarnál s az országgyűlésen történt dolgokra is kiterjeszkedtek* s a Beatrix jövő-menő küldöttjei is rendesen megfordúltak nála, levelet vivén Magyarországba, vagy hozván onnan s mellesleg a királynénak is híreket szerezvén bálványozott öcscse hogylétéről.*
1505 márczius 31-ikéről, június 8-ikáról, július 18-ikáról k. jelentések a modenai levéltárban.
Beatrix levelei Hipolithoz 1504 október 10-ikéről, 1505 május 8-ikáról és 29-ikéről, 1506 május 15-ikéről, szeptember 18-ikáról és novemberből (közelebbi kelet nélkül) u. ott.
Beatrix nem érve be a pápa s Hipolit közbenjárásával, maga is minden követ megmozgatott, hogy hozományának végkép megfeneklett ügyét újra mozgásba hozza. Leveleket írt Bakócz prímásnak, megbízásokat adott egy magyar földön időző orvosának,* és Ágoston szerzetesbarátnak; Polla Farkasnak, az ausztriai herczegség kormányzójának közbenjárását kérte ki ügye érdekében Miksa császárnál, kedves barátjának szólítva s hálájáról biztosítva őt.* Majd Hipolitot kéri, hogy egy megbízható emberét küldje el Bakóczhoz, kihez az ő Bécsbe menő küldöttje fog csatlakozni,* hálálkodik neki a pápánál való közbenjárásáért s kéri, buzdítja, hogy csak ne hagyja ellanyhúlni a római pártfogást s maradjon érintkezésben az Aragoniai bíbornokkal is, kivel szintén levelezésben áll.* A pápa csakugyan ismét közbelépett ebben az időben a királyné érdekében. 1506 április 17-ikén újabb levelet intézett Ulászlóhoz, melyben elmondja, hogy részvéttel van az oly magas polczról lehanyatlott, szerencsétlen királyné iránt, ki nem szűnik meg őt leveleivel és a bíbornokok útján ostromolni, miért is kérő, de egyúttal atyáskodó hangon inti Ulászlót, hogy immár ne mulaszsza el az özvegynek megadni azt, a mi őt megilleti: lelkiismeretét meg fogja könnyebbíteni ezzel s neki, a Szentatyának kedves dolgot cselekszik, ha ki nem teszi annak a kényszerűségnek, hogy végre is bíróként járjon el ebben az ügyben. Azonban Ulászló úgy az enyhe fenyegetéssel, mint a kevéssel később Bakócz útján megújított intelemmel szemben érzéketlen maradt.*
Beatrix 1505 május 29-iki és szeptember 18-iki id. levelei; Magyarországba küldött levelekről van szó Beatrixnak Tom. Fuscóhoz 1506. november 29-ikéről int. levelében is. (Modenai levéltár.)
Beatrixnak 1505 szeptember 3-ikáról kelt levele a gr. Czermin család neuhausi levéltárában; fölkutatta és lemásolta dr. Veress Endre.
Beatrix 1506 szeptember 18-iki levele.
Beatrix 1506 novemberi (köz. kelet nélk.) id. levele.
Úgy az Ulászlóhoz, mint a Bakóczhoz (május 18-ikáról) int. lev. Theinernél 570–572. l.
A Hipolit saját nápolyi és capuai emberei is közvetítik ezalatt az üzeneteket a királyné s a bíbornok között s leveleik néha élénkebb színeket vegyítenek az özvegy helyzetének képébe, mint ennek saját nyilatkozatai. Valerio Pelicano ferrarai ügyvivő 1506 október utolsó napjairól jelenti, hogy kézcsókra megjelent a királynénál, s hogy ez, Hipolitról beszélve, könnyekre fakadt a megindulástól. Élete nem lehetett valami fényes, mert a levélíró arról is említést tesz, hogy tőle telhetőleg segélyezi a királynét, gabonát és pénzt visz neki koronkint Capuából, de mindezt fölemésztik adakozásai és alamizsnaosztásai. Szóba kerűlvén Hipolitnak tervezett Magyarországba menetele, Beatrix azonnal kijelentette, hogy vele kíván menni, úgy hogy Messer Pelicano el volt ragadtatva a nagyasszony jóságától és szeretetreméltóságától, ép úgy mint szellemétől és ékesszólásától.* S valóban van valami megható abban, hogy ez a sorstól oly mélyen megalázott nő vágyat érzett viszontlátni azt az országot, mely egykor dicsőségének, hatalmának, boldogságának színtere volt s a mely azután oly kiméletlenűl kiüldözte őt magából. Beatrix e szándékát úgy nyilvánította, mint Hipolit iránti készsége jelét; ámde legalább is kétes, vajjon öcscsének az eljátszott rokonszenvek visszaszerzésében hasznára vált volna-e az ő kísérete? Talán számított Beatrix az idő, a feledés enyhítő erejére? talán eszébe jutott, hogy hisz Ulászlónak már nincs oka ellenséget látnia benne; ő már megkapta azt, a mit várt, a fiúörököst és elvesztette azt, a kinek örökösét köszönhette, nejét. Azon év júliusának másodikán ugyanis Anna királyné fiút szült, ki a keresztségben Lajos nevet kapott; e szülés azonban az anyának életébe került; a királyné ugyanazon hó 26-ikán befejezte rövid életét, a miről a nápolyi krónikák is tudomást vettek.*
Valerius Pelicanus levelei Hipolithoz Nápolyból 1506 október 24-ikéről és 31-ikéről, úgyszintén Capuából deczember 20-ikáról. (Modenai levéltár, Cart. d. Ambasc. Estensi im Napoli.)
Notar Giacomo id. m. 287. l. Pray (Ann. IV. 332. l.) azt a gyanút említi föl, hogy Beatrix az özvegygyé lett Ulászlóval kötendő újabb házasságra áhítozott.
181. BAKÓCZ BÍBORNOKI PECSÉTJE.*
Bakócz bíbornoki pecsétje. (647. l.) A Magy. Nemz. Múzeum régiségtárának példányairól rajzolta Dörre Tivadar. Körirat: (Sigillum) THO(me) * BAKOZ *CAR(dinalis) STRIGON(iensis) * ET PAT[RIARCHE CON]STANT(inopolis) * LEGATI * HUNGARIAE *
Akkoriban egyébiránt Nápoly nagy eseménynek nézett elébe: új ura, Katholikus Ferdinand spanyol király jött meglátogatni ezt az országot, mely a megelőző év őszén Francziaországgal kötött békeegyezmény szerint* immár az ő elvitázhatatlan uralma alatt állott, s miután – hamar vigasztalódva első neje elvesztésén, – Ferdinand kevéssel előbb újra nősült,* a látogatás egyúttal az új királyné, Germaine de Fox franczia herczegnő ünneplésévé is volt alakulandó.
1505 október 16-ikán; l. Mutatori, Annali XLVII. 52. l.
1506 márczius 16-ikán; l. Notar Giacomo id. m. 283. l. és Muratori id. h.
A királyi pár jövetelének híre már augusztusban elterjedt Nápolyban s a helytartó Gonsalvo nehány kegyelmi ténynyel igyekezett a közörömet fokozni; több politikai foglyot szabadon bocsátottak, ezek között volt Beatrix gyermekkori jegyese is, Giambattista Marzano, ki Rossano bevételekor kerűlt spanyol fogságba.* Ötven gályával szeptember 4-ikén indúlt el Ferdinand és neje Barcellonából Nápolyba s ezt az eseményt Beatrix is fölemlítendőnek tartotta Hipolithoz intézett levelében.* Október 18-ikán Gaetába érkezett a királyi hajóraj, a hol már ünnepélyes fogadtatásban s ajándékokban részesűlt a fejedelmi pár, s ez ismétlődött Pozzuoliban és tetőpontját érte el, midőn a Castello dell’ Ovóban való megállapodás után, november 1-én, fényes bevonulását tartotta Nápolyba.* Beatrix, ki több hölgy kíséretében már Pozzuoliba elment a jövevények üdvözlésére,* maga írta le unokaöcscsének a nápolyi fogadtatás pompáját.*
Notar Giacomo id. m. 288. l. Passero id. m. 143. l.
Szeptember 18-ikáról kelt, már id. levél.
Notar Giacomo 289. s köv. l. Fascolillo id. m. 76–77. l. Passero id. m. 146. l.
Pelicano id. október 24-iki jelentése.
November 8-ikáról kelt levele a modenai levéltárban.
182. KATHOLIKUS FERDINAND, SPANYOL KIRÁLY.*
Katholikus Ferdinand, spanyol király. (649. l.) Delaborde, Expedition du Roi Charles VIII stb. cz. művéből.
E szerint a királyi pár díszes gályákon jött a «Tojásvár»-ból Nápoly mólójához, szünetlen ünnepi ágyúdörej között. A híd, melyre léptek, a diadalkapú, mely alatt el kellett haladniok, mind drága szövetekkel s aranynyal volt pazarúl ékesítve. A király mindjárt a partra léptekor megerősítette Nápoly kiváltságait és jóváhagyta a bebörtönzött bárók szabadon bocsátását. Azután lóra ültek s a főnemesektől hordott baldachin alatt vonúlt a királyi pár a főtemplomba, az ünnepélyes egyházi szertartás után pedig az egyes kerületek főpiaczaira, miközben pénzt szórtak a nép közé s mindenütt táncz és vígság uralkodott. Beatrixszal együtt úgy látszik a bukott Aragoniaiak leglelkesebb hívei is kibékültek már ekkor a spanyol uralommal, mert Fabrizio Colonna Ferdinand czímerét vitte elől a bevonúlásnál s utóbb Luigi d’ Aragona bíbornok is a spanyol király mellé állott.* Beatrix az idősb Giovanna királynéval a bevonulás után maga kísérte a spanyol királynét a saját ősei várába a Castello Nuovóba, a hol a királyi pár ottléte alatt székelt.*
Pastor id. m. III. 580. l.
Beatrix most idézett levele szerint; a levél e része romlás miatt nem egészen olvasható, de a «receimo» és a «condussemo» szavak kétségtelenné teszik, hogy a levélíró maga is a kísérők között volt.
De a spanyol Felségek is elhalmozták Beatrixot figyelmök jeleivel; egyszer a királyné látogatta meg,* majd a király időzött nála négy óra hosszant s maga kijelentette, hogy nem tudott betelni a Beatrix vonzó társalgásának gyönyörével.* A nyájas és bizalmas viszony ápolása az özvegy királyné részéről természetesen nem volt egészen önzetlen; Ferdinandot erélyes közbelépésre igyekezett rávenni a maga ügye érdekében; ígéretet is vett tőle, hogy legközelebb megbízottat küld a pápához, úgszintén a franczia királyhoz, sőt Magyarországba is.* Beatrix mindig hírűl adta a történteket és hallottakat Hipolitnak,* kinek emberei szintén kihallgatásra jártak a spanyol királyhoz s eljárásukról jelentéseket tettek uroknak. A már említett Pelicanon kívűl, ki nemcsak ügyvivő, hanem úgy látszik a capuai érseki javak kormányzója is volt, Francesco Pianoso, továbbá Lodovico Sacrato gróf s egy Mario nevű lovászmester szerepelnek mint közbenjárók és jelentést tevők.* Az özvegy királyné hozományának ügyén kívűl a ferrarai megbízottak Castellamare város birtoklásának kérdéseiben is mint kérelmezők és szorgalmazók léptek föl Ferdinand királynál és nejénél s erre nézve is biztatást kaptak tőlük. Valószínűleg ez is a Beatrix ellátásával függött össze s ellentétben állott a capuaiak érdekével, mert Messer Pelicano tréfásan azt írja a bíbornoknak, hogy ha ebben az ügyben sikere lesz, és majd e miatt Capuában megkövezik, eszközölje ki ura, hogy mint vértanút szentté avassák!*
Ludovicus Sacratus jelentése deczember 9-ikéről. (Modenai levéltár, Cart. d. Ambasc. in Napoli.)
Valerius Pelicanus jelentése Capuából deczember 20-ikáról; a modenai levéltárban (id. osztály.)
Lud. Sacratus deczember 12-iki és Val. Pelicanus deczember 20-iki jelentései a modenai levéltárban.
November 22-ikéről és 29-ikéről, deczember 15-ikéről és 25-ikéről kelt levelei Hipolithoz u. ott.
Deczember 9., 10. és 12-ikéről kelt négyrendbeli jelentés a modenai levéltár id. osztályában.
Deczember 10-iki levele.
A spanyol királyi pár nápolyi tartózkodásának ünnepi zaja közepett két szomorú esemény okozott fájdalmat és izgalmat Beatrixnak és a hozzá tartozóknak. Az egyik a fiatal, szép Sancia herczegnőnek, Gioffré Borgia, Squillace herczeg nejének korai kimúlta volt;* a másik egy baleset, mely nem az élőket érte, de mégis megrendítően példázta a nápolyi Aragoniaiakat még sírjokban is üldöző balvégzetet. 1506 karácsonya táján a San-Domenico-Maggiore templomban tűz ütött ki, mely a főoltáron s a templomszentélyben oly erővel pusztított, hogy az Aragoniai házbeli királyoknak a szentélyfalak fülkéiben elhelyezett koporsóit is megtámadta; nevezetesen I. Alfonso, I. és II. Ferrante királyok koporsói részben elhamvadtak. Az eset hírére odasiettek Beatrix, Giovanna anyakirályné s Isabella milanói herczegné s hangos jajveszékelésre fakadtak, mely mintegy «utolsó vészkiáltása volt az Aragoniaiak letűnt uralkodó házának».*
Gregorovius: Lucr. Borgia 341. l. Marino Sanuto (VI. 106. l.) tévesen mondja, hogy Sancia (kit VI. Sándor leányának mond, holott menye volt) 1504 deczember 3-ikán halt meg.
Passero (id. m. 147. l.) deczember 21-ikére, Fuscolillo (id. m. 77. l.) 26-ikára, Notar Giacomo (id. m. 295–296. l.) 28-ikára teszi ezt az esetet; lásd még Cosenza id. művét a Nap. Nob. IX. 109. lapján.
Valószínűleg a tűzvész után szállították át a meghalt királyok maradványait más helyre; az I. Alfonso hamvai később a pobledói kolostorba kerűltek őseihez Cataloniába, a többiek ma is a San-Domenico templomban őríztetnek, a sekrestye körülfutó karzatán, kopott bársonynyal bevont, részben összetöredezett fakoporsókban, fára festett képek, jelvények szegényes díszétől környezve, kiváncsi kezek kotorászásának kitéve, síralmas képét nyujtva a földi hatalom és dicsőség hiábavalóságának.*
Reumont: Die Carafa v. M. I. 36–37. l.
Miután az 1507. év elején Katholikus Ferdinand a bárók gyülekezetében újból megerősítette Nápoly kiváltságait s azután az országnagyok hódolatát fogadta,* június elején, mindenesetre rövidebb tartózkodás után mint a minőre a nápolyi királyság viszonyainak megismerése szempontjából szükség lett volna,* ismét nagy pompakifejtéssel elhagyta az országot,* s hajóútját arra használta föl, hogy Savonában az épen Genuában időzött franczia királylyal, XII. Lajossal találkozzék és értekezzék.* Nem csekély feltűnést keltett, hogy Ferdinand, miután helytartóját, Gonsalvo de Cordovát, kinek Nápoly meghódítását és megbékéltetését köszönhette, egész ottléte alatt kegye s megelégedése jeleivel halmozta el, távoztakor őt a nápolyiak általános sajnálatára magával vitte s helyére alkirályúl egy fiatal rokonát, Giovanni d’ Aragonát, Ripacorsa grófját rendelte.* Kétséget nem szenved, hogy a király féltékenynyé lett a Gonsalvo dicsőségére és hatalmára, s hiúságának föláldozta háláját, a mi még Macchiavelliben is megüközést keltett.*
Notar Giacomo 297. l. Summonte IV. 5. l.
T. Carracciolo: De Variet. fort. 120. l.
Passero 148. l. Notar Giacomo 302. l. Summonte IV. 9. l.
Sigism. d. Conti id. m. II. 379. s. köv. l. Notar Giacomo 304. l.
Passero id. h., Summonte id. h.
Machiavelli: Discorsi sopra Tito Livio. Lib. I. Cap. XXIX., Muratori, Annali id. köt. 55. s köv. l.
183. AZ ARAGONIAI HÁZBELI KIRÁLYOK KOPORSÓI A NÁPOLYI SAN DOMENICO MAGGIORE-TEMPLOM SEKRESTYÉJÉBEN.*
Az Aragoniai házbeli királyok koporsói a nápolyi San Domenico Maggior-templom sekrestyéjében. (653. l.) Eredeti fénykép után.
A király távozása s a helytartó személyének változása semmi kihatással sem volt a három özvegy királyné helyzetére Nápolyban; őket az egykorú kútforrások azontúl is úgy emlegetik, mint az uralkodóház képviselőit, úgyszólván repraesentativ helytartóit, nem téve különbséget a spanyol királyi családból származó két Giovanna, s Beatrix, a magyar királyné között.* Érmekben is ekkor örökítette meg egy kíváló római művész, Christophoro Romano egy Beatrixnak, mint unokahugának, Isabellának, az özvegy milanói herczegnének arczvonásait, mindkettőt özvegyi mivoltának a fejdíszben való jelzésével.
Marino Sanuto VII. 112., 132., 490. l. Passero id. h.
A spanyol király látogatásától Beatrix meg nem szűnt a legjobbat remélni hozománya ügyének sikerére nézve. Egyes ferrarai híradások ugyan szűkkeblűséggel vádolják Ferdinandot épen a magyar királynéval szemben, kitől állítólag még azt is megtagadta, hogy a Duchesca-palotába költözhessék át, míg saját nővérét, az özvegy nápolyi királynét javadalmakkal halmozta el.* Beatrix saját levelei, melyeket az 1507. év folyamában sűrűbben mint valaha küld Hipolitnak, mindvégig telve vannak a király iránti elismeréssel s tett intézkedései sikerébe vetett erős hittel. Megtudjuk ezekből, hogy Katholikus Ferdinand melegen pártolólag írt a királyné ügyében a pápának, s követét, Francesco Royst is megbízta a közbenjárással.* Val-de-Christo perjelét is a pápához küldte a király, azt azonban Beatrix Magyarországba kívánta meneszteni a Szent-György napja körül tartandó országgyűlés alkalmából, a mikor majd az ő ügye is szóbakerül.* Csak a pápa késedelmeskedése nyugtalanítja mindig az özvegyet,* a miért szűntelenűl könyörög Hipolitnak is, hogy támogassa őt, hiszen «mindkettejök becsületéről és javáról» van szó* s újra meg újra biztosítja őt anyai szeretetéről és hálájáról.* Hipolit bátyját, a herczeget is bevonni igyekszik az akczióba, sőt a herczegnét, Lucreziát is, s ezért mindenféleképen kedveskedik nekik; egyszer gyümölcsfákat küld, majd ládákban illatos vizeket, s szorgoskodik és tudakozódik, hogy azokat velenczei megbizottja rendeltetésök helyére juttassa.* Nyáron Hipolit betegeskedvén, szeretetteljes aggodalommal kér hírt róla s örül egészsége helyreállásán.*
Ludovicus Fabrianus jelentése Hipolithoz Nápolyból, 1507 június 17-ikéről. (Modenai levéltár, id. osztály.)
Beatrix levele Hipolithoz 1507 januárius 20-ikáról, a modenai levéltárban.
U. annak lev. u. ahhoz u. a. év és hó 31-ikéről u. ott.
U. annak lev. u. ahhoz u. ahhoz februárius 19-ikéről u. ott.
U. annak lev. u. ahhoz januárius 9-ikéről, auguszus 29-ikéről és november 21-ikéről u. ott.
Beatrix lev. Hipolithoz június 6-ikáról és október 3-ikáról u. ott.
U. annak lev. u. ahhoz januárius 20-ikáról, februárius 19-ikéről, június 6-ikáról, július 29-ikéről, augusztus 29-ikéről és 30-ikáról, s november 21-ikéről u. ott.
U. annak lev. u. ahhoz augusztus 9-ikéről, 30-ikáról, szeptember 20-ikáról és október 3-ikáról u. ott.
Akközben Magyarországból is biztató híreket kap; úgy hogy július 29-iki levelében «erősen bízik benne», hogy Hipolit s többi barátai segítségével «igazságos ügye» győzelemre fog jutni. Értesülése szerint a pápa személyesen maga elébe idézte a magyar királyt s futára útján a magyar Rendeket is; Bakócz prímás pedig kijelentette, hogy Ulászló kész engedelmeskedni a Szentszéknek s el fogja küldeni megbizottait, sőt azok állítólag már útban is voltak, midőn a király őket, a kitörő török háború ürügye alatt visszahívta.* A királyné titkos küldöttje, egykori szabómesterének, Somonénak fia azt jelentette neki, hogy Magyarországon fölötte kedvező hangulat uralkodik vele szemben; e hírt megerősítették mások is, különösen kiemelvén, mily készséggel és hajlandósággal vannak iránta Zápolyai István özvegye és fia János. Magyarországi barátai sajnálkozásukat fejezték ki, hogy a szentgyörgynapi országgyűlésre megbízottat nem küldött; ott állítólag sok beszéd folyt az ő hozománya ügyéről.* Mindezek élesztik reményét, de fölkeltik azt az aggodalmát is, hogy rágalmazói majd meghiusítani igyekeznek mindent, hogy huzavonákkal és zaklatásokkal költségeket fognak neki okozni az ő amúgy is szükölködő helyzetében.* Öreg szolgája, Moncayo Rómában időz s szorgalmazza az ügy előrevitelét;* már ügyvédje van a Curia mellett, «perről» beszél, melynek pontozatai már meg vannak állapítva, ismerni véli a bíbornokokat, kik vele tartanak s tudni véli, hogy a spanyol király teljesen azonosítja magát ügyével.*
Pray id. m. IV. 332. l.
Ennek országgyűléseink történeti kútfőiben nyomát nem tudtam találni.
1507 augusztus 29-iki már id. levél a modenai levéltárban.
Beatrix levele Hipolithoz október 3-ikáról u. ott.
U. annak lev. u. ahhoz u. a. év november 13-ikáról, 21-ikéről és deczember 30-ikáról u. ott.
Ismerve a további fejleményeket, lehetetlen kételkednünk benne, hogy e biztatások kevés alappal bírtak; fölhasználva a Beatrix hiszékenységét és szenvedélyes hajlamát a pereskedésre, egyes álbarátai vagy hogy megnyugtassák, vagy hogy kizsákmányolják, kecsegtető légvárakat festettek eléje. Egyetlen kimutatható eredménye a Beatrix ez időbeli igyekezetének egy, már 1508 márczius 27-ikéről keltezett pápai breve,* mely válaszképen Ulászló levelére egyebek között a Beatrix követelésének kielégítését is erélyesen, sőt szemrehányólag szívére köti a királynak, már nem csak bíbornokok, hanem «királyok» közbenjárására hivatkozik s arra utal, hogy a Szentszék immár tovább nem halogathatja az ügy bírói fölvételét. Aonban e fölszólalás is ép oly hatástalan maradt, mint az előbbiek.
Theinernél II. 576. l.
Ezalatt, részint hogy Hipolitnak szolgáljon vele, részint hogy a capuaiakat, kikkel sok dolga volt, jó kedvben tartsa s közbenjárási hajlamát is kielégítse, Beatrix minduntalan tudósításokkal, kérelmekkel és tanácsokkal fordúlt öcscséhez az érseki javadalom ügyében. Hipolit határtalan léhaságát bizonyítja az is, hogy – bár ezzel egyúttal jótevőjének, nagynénjének szerezte volna a legnagyobb örömet, – az egész hosszú időn át, a míg nénje Nápolyban s ő a szomszédos érsekség birtokában volt, egyetlen egyszer sem ment le személyesen Capuába; a helyett inkább új javadalmakat keresett új pénzforrásokat tékozló hajlama számára s rátette kezét a modenai püspökségre is.* Capuában nőttön nőtt az elégedetlenség az ő gondatlansága s úgy látszik fukarsága miatt is. A város választottjai 1507 tavaszán Beatrixhoz fordúltak s közbenjárását kérték az érsekség jobb kormányzata érdekében, a mit a királyné, öcscsének, becsületére való hivatkozással kötött szívére;* de bár utóbb sürgette is az intézkedést s Hipolitot ígéretére emlékeztette,* ez úgy látszik semmit sem tett, úgy hogy őszszel már – a megelőző magyarországi eset mintájára, – az érsekség fölcserélése kerűlt szóba.* 1508 januárius havában a capuaiak valóságos ultimátum alakjában terjesztették elő Beatrix útján követeléseiket, melyek egy püspöki joghatósággal bíró helynök alkalmazására, a castellamarei pör kiegyenlítésére, bizonyos megüresedett javadalmak adományozására s a székesegyház helyreállítására vonatkoztak, s melyeket maga a királyné jogosúltaknak volt kénytelen elismerni.*
Muratori, Antichitŕ Est. 282. l.
1507. márczius 18-ikáról kelt levele Hipolithoz a modenai levéltárban.
U. a. év június 12-ikéről és 28-ikáról kelt levelei u. ott.
Beatrixnak november 21-ikéről k. id. levele u. ott.
U. annak 1508 januárius 20-ikáról k. levele u. ott.
Azonban Hipolit ekkoriban inkább katonai, mint egyházfejedelmi érdemekre törekedett; azzal a könnyedséggel, a melylyel az Esték magukat a rokoni tekinteteken mindig túltették, valahányszor személyes érdekeik úgy hozták magukkal, fegyveres erővel akadályozta meg Bolognában rokonainak a Bentivogliknak visszatérését, kiket a pápa uralmuktól megfosztott. Különben a fiatal bíbornok abban az időben távollevő bátyja, Alfonso herczeg helyett Ferrara kormányát is vitte.*
Muratori, Antich. Est. 283. l. Litta id. m. 39. füz. XII. táb.
Az egykorú krónikák az 1507–1508. éveknek majdnem minden szakában megállapítják az özvegy királynéknak, – köztük rendesen Beatrixnak is – jelenlétét Nápolyban vagy a legközelebbi környéken.* Beatrix levelezése unokaöcscsével az 1508. évben sem lankad; minden kínálkozó alkalmat fölhasznál, s a kiket a bíbornok pártfogásába ajánl, azok által legalább hírt is küld magáról.* Melegen érdeklődik az egész herczegi család iránt; ez év április 4-ikén ajándékozta meg Lucrezia Borgia az első fiúgyermekkel férjét,* a királyné július 24-ikéről kelt levelében már az újszülöttnek hogylétéről is tudakozódik.* Nem kevesebb melegség nyilatkozik meg levelében sógornője, a Federigo király özvegyével szemben, ki akkor telepedett le menekülőként, gyermekeivel Ferrarában, s kit mint igazi társát a balsorsban, a Hipolit rokoni szeretetébe ajánl.*
Notar Giacomo 296, 303, 306. l. Passero 148, 151. l. Marino Sanuto VII. 112, 132, 271, 490. l.
1508 június 21-ikéről és 24-ikéről kelt levelek u. ott.
Litta id. h. Gregorovius, Lucr. Borgia 333. l.
Id. levél u. ott.
U. a. év május 22-ikéről k. levél a modenai levéltárban.
E leveleiből is kitűnik, hogy Beatrix, ki a megelőző év őszén töltötte be ötvenedik életévét, nápolyi tartózkodásának ez egész ideje alatt, s még 1508 nyarának elején is, kifogástalan egészségnek örvendett; ismételve adja ezt hírűl Hipolitnak, hálálkodva érte az égnek, s öcscsének is hasonlót kívánva.* Nyilvánvaló, hogy csúzos és egyéb bántalmaitól, melyek magyar és osztrák földön oly gyakran elővették, szülőföldjének enyhébb éjhajlata alatt megóva maradt, s az évenkint tavaszszal a többi királynék társaságában eltöltött fürdőzés Pozzuoliban valószínűleg inkább divat és szokás volt, mint gyógyulás követelménye.
Az 1508 évben is a márczius 18-iki és június 24-iki levélben; ez utóbbi Beatrix utolsó ismert levele. (Mindkettő a modenai levéltárban.)
Az 1508. év augusztusának 31-ikéről Vincenzo Pistacchio bitettói püspök,* kit Hipolit, engedve végre a capuaiak unszolásának, érseki helynökéül küldött oda, azt írja Nápolyból Capuába, Valerio Pelicanónak, hogy küldjön hamar pénzt, mert a magyar királyné négy nap óta lázbeteg s a legnagyobb szükségben sínlődik.* Két nappal később ugyanaz azt írja, hogy a királyné állapota okot ad az élete iránti aggodalomra, a miért a püspök imádkozik egészségeért, de egyúttal figyelmezteti Valeriót a bekövetkezhetőkre.* Ez szükségesnek látja már másnap jelentést tenni a dologról Hipolitnak,* s ebben a levelében fölemlíti azt is, hogy a Beatrix megbetegedését az idősb Giovanna királyné megelőző betegsége alatt kiállott izgalmak és fáradalmak okozták. Az özvegy nápolyi királyné ezen, majdnem egyidejű betegségének tényét egy egykorú velenczei híradás is megerősíti.* Valerio Pelicano jelentésének elküldése után maga is Nápolyba sietett, a hol a magyar királyné folyton súlyosbodó állapotára való tekintettel nyilvános templomi könyörgéseket és körmeneteket rendeztek a beteg fölgyógyulásáért.*
Gams id. m. 859. l.
Modenai levéltár. (Lett. d. Vescovi Esteri, Italia, Busta 3. Bitetto.) Itt és a következő levelekben is a betegség miatt «terzana et febre continua» van megjelölve, az idb. Giovanna királyné levelében pedig (szeptember 16-ikáról, modenai levéltár, Lett. d. Princ. Esteri, Nap.) így: «una febre continua con doe terzane, molto maligne».
Modenai levéltár, Vescovi Esteri stb.
1508 szeptember 3-ikáról k. levél a modenai levéltárban. (Cart. d. Amb.)
Marino Sanuto, VII. 633. l.
A bitettói püspök jelentése szeptember 9-ikéről. (Modenai levéltár id. oszt.)
184. ESTEI HIPOLIT BÍBORNOK.
(Vízfestmény a modenai áll. levéltár egy XVI. századbeli kézirati codexében.)*
Estei Hipolit bíbornok. (659. l.) Vízfestmény a modenai állami levéltár egy XVI. századbeli kézirati codexében. Fénykép után.
1508 szeptember 13-ikáról a következő följegyzést olvassuk Notar Giacomo egykorú nápolyi krónikájában:*
310–311. l. Passero közlése Beatrix haláláról id. m 154–155. lapján.
«Szeptember hó 13-ik napján, szerdán, 13 órakor* Isten végzése szerint elköltözött ebből az életből Madamma Beatrice de Aragonia, Magyarország királynéja, a Castello Capuanában, a hol több napon át ápolta őt a két királyné-asszony, az anya és leánya.* Felöltöztették őt fehér selyemruhába, koronával a fején, az országalmával kezében és brokát palásttal a hátán; így őrízte őt a fiatalabb királyasszony estig, a mikor is szokás szerint kivették belső részeit. És 14-ikén, csütörtökön koporsóba tették s ravatalra állították a Sancto Pietro martiro monostorában, a hol tíz confraternitas tagjai és a Sancto Martinobeliek kivételével valamennyi szerzetes, úgyszintén háromszáz feketébe öltözött gyászoló vették körül sok száz fáklyával.* Itt a koporsón nyugodott a korona és a jogar, és az ország almája s elvégeztetvén a gyászszertartás, eltemették a királynét fenn, anyja oldalára.* Temetésének költségét a királyi udvar viselte. Végrendeletet tett Francesco Russo jegyző előtt s örököseiül Federigo király gyermekeit rendelte és tizenötezer aranyat hagyott a római Szent-Péter-templom építésére s egyebekre is. Sok könnyhullatással temették el, mert Nápolyban hatszáz személynek adott élelmet, nem is számítva a kolostoroknak nyujtott alamizsnát, a miért jó emlékezetben maradt.» S azután hozzáteszi latinul: «Cujus anima cum sanctis Angelis requiescat in pace, Amen.»
Passero-nál is így, a mi reggeli 8 órának felel meg. A bitettói püspök jelentése (szeptember 15-ikéről, modenai levéltár) azt mondja: «ad circa due hore de jorno», tehát reggel 9 óra táján.
Az idősb és ifjabb Giovanna.
Notar Giacomo szerint: «in omne scanno XXII. et XXV. intorze», Passero a menetnél 1500, a templomban «több mint 4000» fáklyát említ, de viszont itt csak 200 gyászruhásról van szó.
«Inalto allo costato della matre»; Passero azt is hozzáteszi: «vicino l’ altare grande», a mi a mostani helynek felelne meg.
Tehát vége volt a küzdelemnek és a szenvedésnek, vége a hasztalan visszavágyódásnak és a még hasztalanabb panasznak; vége mindennek – és a letűnt dicsőség s hatalom, az elszenvedett bukás, üldözés és nélkülözés egymást űző képei után a kortársak lelke nem őrzött meg semmi mást, mint szelíd emlékét annak a törhetetlen adakozó kedvnek, mely az elhagyatottnak nyomorú fénynyel leplezett szegénységében megmaradt keveset is megosztani igyekezett a még szegényebbekkel.
A Notar Giacomo följegyzését egészben megerősítik s még néhány jellemző vonással egészítik ki más egykorú krónikák s a Beatrix betegségéről, haláláról és végintézkedéseiről a kimúltát követő napokban Ferrarába küldött jelentések. Ezekből kitűnik, hogy Beatrix betegsége alatt gondos és buzgó ápolásban részesült és az orvosi tudomány minden eszközét kimerítette baja leküzdésére; a királyné sokat szenvedett, keresztényi megadással s válságos állapota teljes tudatában, igaz hitbuzgósággal vette föl halála előtt a vallás összes kegyszereit.*
A bitettoi püspök jelentése szeptember 15-ikéről, úgyszintén a Giovanna királyné szeptember 16-iki id. levele a modenai levéltáran.
Az egyidejű följegyzések mind hangsúlyozzák a gyász és részvét általánosságát és bensőségét, mely a királyné ismert jószívűségében és jótékonyságában lelte forrását s különösen a két özvegy nápolyi királynénak, – az elhúnyt mostohaanyjának és mostohatestvérének – hangos zokogásban kitört fájdalmát.* A gyászpompa leírását is kiegészítik egyes adalékok, melyekből kitűnik, hogy a temetés napján Beatrixot előbb a Castello Capuano udvarán helyezték díszes ravatalra s onnan kísérte nagy tömeg a Péter vértanú templomába; a koporsóját lefödő drága palást szegélyének bojtjait a gyászmenet alatt Nápoly legelőkelőbb férfiai hordták; meg is vannak nevezve az illetők, úgymint: Giovanni Castriota, Ferrandina herczege, San Severina és Mondragone grófjai, mindketten a Carafa nemzetségből, továbbá Martorano grófja, Giovan-Battista Spinello, Cariati grófja és marchese di Laina.*
U. ott, továbbá Passeronál az id. h. «… fo fatto per la Regina Infanta un gran lamento, che pareva che l’ aria volese ruinare …» és Marino Sanutonál (VII. 640. l.); «la regina madregna, la volse accompagnar a l’ obito suo». Passero (id. h.) azt mondja az elhunytról: «finche visse, fo molto lemosiniere, et de bona vita, et splendida, et magnanima».
Passero id. h. Cosenza id. m. (Nap. Nobil. IX.) 109. l.
De valamennyi egykorú följegyzés között a legnemesebb bensőséggel emlékszik meg a Beatrix haláláról az özvegy anyakirálynénak két nappal a temetés után Hipolithoz intézett levele,* melyben ezeket olvassuk:
Előbb idézve; a modenai levéltárban.
«Az ő halála kegyetlen fájdalommal gyötri szívünket, mert oly leányt veszítettünk benne, ki minden jó és valóban királynéi tulajdonnal gazdagon volt megáldva s kihez a legnagyobb szeretet köteléke fűzött bennünket. Fájdalmunk elviselhetetlen volna, ha annak meggondolása nem enyhítené, hogy mindnyájan azért születtünk, hogy pályánk befutása után nyugalomra térjünk, hogy mindez Istennek szent és igazságos rendelkezése, mely előtt meg kell hajolnunk s hogy a Megboldogúlt maga adott nekünk erre életével és halálával példát, mint jó katholikus keresztény szilárdsággal és bölcseséggel viselvén balsorsát. Illőnek véltük, – úgymond tovább – Főmagasságodnak ezekről hírt adni, hogy fájdalma elviselését a mi vígasztalásunk is könnyítse, mert tudván, hogy engedelmes öcscse és fia a Megboldogúltnak s úgy szerette őt, mintha szülőanyja lett volna, tudjuk veszteségét és szomorúságát is méltányolni.»
Részvevő és vígasztaló sorokkal fordúlt Hipolithoz a Federigo király özvegye, Isabella del Balzo is, ki akkor Reggio d’Emiliában élvezte a ferraraiak pártfogását.*
Töredékes levél Reggioból, szeptember 26-ikáról u. ott.
Azonban Hipolitnak és az ő embereinek magatartása épen nem teszi azt a benyomást, mintha e halálesettel szemben ő lett volna az, ki leginkább tarthat igényt a részvétre és vígasztalásra. Bátyja, Alfonso, az uralkodó herczeg, abban az időben Rómában tartózkodván, el volt határozva nagynénje látogatására leutazni Nápolyba, sőt már el is indúlt, midőn ennek halála hírét vette. Egy velenczei híradással szemben, mely szerint útban visszatért volna Rómába,* egész kétségtelen, hogy körülbelül egy héttel Beatrix halála után Capuában és Nápolyban járt, állítólag álruhában, nyilván azért, hogy a királyné sírjánál ájtatoskodjék.* Ellenben ép oly kétségtelen, hogy Hipolit nem is gondolt a lemenetelre s jellemző, hogy nápolyi és capuai emberei – kik bizonynyal legjobban ismerték gondolkozását – jelentéseikben, alighogy a királyné lehúnyta szemeit, az anyagi kérdésekre helyezik a fősúlyt. Az egyik még a halál napján jelenti, hogy van végrendelet, de még ki nem hirdették s hogy az elhúnytnál voltak a castellamarei számadások is, melyeket szekrényében őrzött.* Egy másik a következő napon arról ír, hogy a capuai székeskáptalan kanonokjai indokoltnak tartják az elhúnyt királyné lelki üdveért ott is gyászistentiszteletet tartani, egyben azonban megnyugtathatni véli a bíbornokot, hogy a költség nem lesz nagy, legfölebb húsz arany.* A végrendeletet a bitettói püspök is szükségesnek véli jelentésében fölemlíteni, megjegyezvén, hogy mihelyt fölbontják, részletes hírt fog adni tartalmáról.* Egy héttel később jön aztán ez a részletes jelentés,* telve keserű panaszszal az elhúnyt királyné szűkkeblűsége miatt, melynek tulajdonítható, hogy hátramaradt udvari személyzete, különösen az öreg és beteg Moncajo és Sanctoro most majd kezökbe vehetik a koldusbotot.
Marino Sanuto, VII. 639. l.
Passero, 155. l. Valerio Pelicano jelentése Capuából október 1-ről a modenai levéltárban.
Valerio Pelicano jelentése szeptember 13-ikáról a modenai levéltárban.
Ludovicus Gorgerius jelentése Hipolithoz Capuából szeptember 14-ikéről u. ott.
Szeptember 15-iki jelentés u. ott.
Szeptember 22-ikéről u. ott.
185. ALFONSO HERCZEG (KÉSŐBBI) KÉPE, DOSSI FESTMÉNYE UTÁN.*
Alfonso herczeg (későbbi) képe. (663.) Dossi festménye után.
A mi a Beatrix már említett végrendeletét illeti, melynek eredetije, fájdalom, föl nem található* s melynek tartalmáról és ünnepélyes formájáról* csak az egykorú krónikák és ferrarai jelentések nyomán bírunk tudomással, annak rendelkezései érthetetlennek tűnnek föl, ha a királynénak utolsó éveiben is nagyon sanyarú anyagi helyzetét ismerjük. Körülbelűl kétségtelennek tekinthetjük, hogy egyetemes örököseiül a Federigo fiát, Ferrantét s ennek testvéreit rendelte, halála napján kiadott fiókvégrendeletében azonban ötvenezer aranyat hagyott Giovanna anyakirálynénak és ugyanannyit az ifjabb Giovanna királynénak, tizenötezer aranyat pedig a Szent Péter-bazilikának két évvel előbb megkezdett újraépítésére. Más hagyományokat is említenek sommásan a kútforrások s az egyik szerint Luigi d’Aragona bíbornoknak is jutott volna 40.000 arany,* míg az Esték történetírója tudni véli, hogy a legnagyobb összeg várományosául Hipolit volt megnevezve.*
A nápolyi Archivio Notarile ebből, sőt régibb időből is számos jegyzőnek följegyzését – végrendeleteket is – őríz; Francesco Russo-nak, kit Notar Giacomo, mint a Beatrix végrendeletének íróját nevez meg, megmaradt iratai között a királyné testamentoma a legszorgosabb kutatás daczára nem volt föltalálható.
«testamento chiuso, sigillato et soprascripto da multi prelati et jentil homini», mondja a bitettoi püspök id. szeptember 15-iki jelentése.
Marino Sanuto, id. h.
Muratori: Antich. Estensi 274–275. l.
A rejtély kulcsát csak forrásainknak a végrendeleti hagyományok némelyikére tett ama megjegyzése adja kezünkbe, mely szerint Beatrix ezt vagy azt az összeget a neki Magyarország részéről visszatérítendő s a pápa itélőszéke előtt perelt hozományából rendelte kifizettetni.* Tehát a boldogtalan királyné makacs perlekedő hajlamát és igaznak tartott ügye diadalába vetett fanatikus hitét még halálos ágyán sem tagadva meg, azt, a mit maga már életében el nem érhetett, azoknak szánta, a kiket szeretett, a kik azonban, – mint Muratori megjegyzi, – «abból ugyan aligha kaptak csak egy garast is».*
Lásd a bitettoi püspök legutóbb id. levelét (modenai levéltár), úgyszintén: Marino Sanuto VII. 640. l. és Muratori: Antich. Estensi id. helyét.
Id. helyen.
Ez magyarázza meg a Szent Péter-bazilika építésére szánt tekintélyes összegű hagyományt is. Beatrixnak bizonyára vallásossága is, s az a királynéi tekintély, melyet a nagylelkűség tényeiben szeretett leginkább kitüntetni, sugallhatták e rendelkezés eszméjét, de hogy a mellett ügyes számítás rejlett benne, az kétségtelen. Tudjuk, mily lázas lelkesedéssel csüngött akkor II. Julius pápa a Szent Péter-templom újraépítésének merész tervén, mennyi nehézség közt, mennyi ellenmondással szemben indította meg annak megvalósítását, mily buzgalommal keresett új meg új pénzforrásokat annak siettetésére. Az e czélra szánt hagyomány a pápát és templomát érdektársaivá tette azoknak, kik a hozomány visszaszerzésétől hasznot vártak, s így a kegyes czélra tett rendelkezés a többi várományosok ügyén is lendíteni volt hivatva. Ebben a számításában Beatrix nem is egészen csalódott; a pápa kevéssel a végrendelet kihirdetése után csakugyan egy újabb levelet intézett Ulászlóhoz, melyben őt ismét fölszólította, hogy rendezze – most már az örökösök javára, – a Beatrix hozományának még mindig elintézetlen ügyét, sőt éles szemrehányást is tett neki, a miért követeit ebben az ügyben még mindig el nem küldte hozzá.* Mind hasztalan! A pápa nagyon távol volt, a király és az ország ínsége ellenben nagyon közel, s azt az áldozatot, a melyet a magyarok Beatrixnak életében meghozni nem akartak, az ő végakaratára való tekintet még kevésbbé látszott igazolni előttük. A Beatrix hozománypöre – mint Pray helyesen mondja* – az ő halálával véget ért, és nincs semmi nyoma annak sem, hogy a Szent Péter-templom javára hagyományozott összegből valami befolyt volna.*
Pray IV. 330–333. l., Theiner id. m. II. 579. l.
Id. helyen.
Pastor, id. m. III. 717. l.
Általán alig hihető, hogy az özvegy királynénak oly sok viszontagság után aránylag korán bekövetkezett halála Magyarországon megilletődést és részvétet, vagy legalább engesztelődést idézett volna elő. Istvánffy némi kételkedéssel közli, hogy a különben is ez időben már búskomorságra hajlandó Ulászló a halálhír vétele után magányos tűnődésnek adta magát, szakállát megnövesztette, gyászruhát viselt s minden kormányzati tevékenységtől tartózkodott, úgy hogy csak bizalmas embereinek rábeszélése tudta őt később ismét fölrázni fásúltságából.* Az eseményekhez közelebb álló magyar és osztrák történetírók még a Beatrix elhalálozásának helyéről sem szereztek pontos tudomást, hanem mind úgy tűntetik föl végéveit, mintha ő bánatában Ischia szigetére vonult s ott halt volna meg.*
Id. m. 56. l.
Istvánffy id. m. 45. l. Fugger id. m. 1032. l. Timon id. m. 208. l. Pray id. m. IV. 333. l. Bél id. m. I. 3., 236. l. Franc. Carol. Palma: Notitia Rerum Hungaricarum, Tyrnaviae 1770. Pars II. 327. lap.
Olasz földön kevéssel az ő halála után egy valóban előkelő szellem emlékezett meg rokonszenvesen a magyar királynéról. Baldassare Castiglione, a Ráfael barátja, az olasz renaissance udvari műveltségének mondhatni kodifikátora, azokban a vonzó beszélgetésekben, melyeket az urbinoi herczeg Múzsa-udvarából följegyzett, megemlékezvén korának kiváló nőalakjairól is, említi a «Nápolyban nem rég meghalt magyar királynét is», kinek jelességét semmivel sem tudja jobban méltatni, mint azzal, hogy őt «legyőzhetetlen, dicső férjéhez, Corvin Mátyáshoz» hasonlítja.*
Il Cortegiano, II. 52. l.
Az olaszországi humanisták rhetorikája a Beatrix alakját még halála után is elárasztotta dicsőítésének dagályával. A ferrarai Celio Calcagnini, a jeles költő és tudós, kit már előbb említettünk, valószínűleg a Hipolit megbízásából, vagy hogy neki kedveskedjék, a Ferrarában Beatrix emlékére rendezett gyászünnepélyen beszédet mondott róla, melynek eszmemenete a következő.*
A már id. 1544-iki baseli kiadás 503. s köv. l.
«Ha a test és a lélek egyenlő erejüek volnának, nem kellene most gyászolnunk… Beatrixnak, Pannónia királynéjának nagysága minden korban páratlanúl áll, mert ő a jó és rossz sorsot egykép viselve, lelkével az emberi viszontagságok fölé emelkedett. Ily kitűnő királyné halálának híre méltán sujtotta le mind a jókat s valamennyi közt leginkább az én uramat és főpapomat, ki alig tudott fájdalma és könnyei hatalmával megküzdeni…» Nagy és kiváló díszei a királyi hatalomnak lettek a megdicsőültnek osztályrészeivé: fenséges nemzetségből való származás, messzeterjedő birodalom fölötti uralkodás, mindent felölelő isteni ereje az elmének… Dicső ősök nyomán, dicső atya és testvérek közt nevelkedve, királyi hivatásra méltó hitvesként kerűlt hatalmas férje mellé; ennek, barbárok közt fölnevelt lelkét végtelen bölcsességgel lágyította meg, kegyelemre, nyájasságra, bőkezűségre hajlandóvá tette. «Valóban ritka példája az emberi boldogságnak: Beatrix, királynak leánya, királynak hitvese, királyok testvére, királyokat szülni lett volna hivatva, ha – léteznék a halandóknál teljes és zavartalan boldogság. Ezért bölcsen cselekedett a királyné, hogy leszámolva e sorssal, magához vette unokaöcscsét s azt nagy gonddal fölnevelte, már mint gyermeket az ország első egyházi javadalmába helyezvén őt.» Beatrix női és uralkodónői erényeinek és érdemeinek fellengős magasztalása után a szónok áttér a királyné életében Mátyás halálával beállott nagy fordulatra, mikor fölháborodva a sors gonoszságán, elhagyta Pannóniát s bátyja országába tért vissza. «A könnyeknek, a fájdalomnak senki sem parancsolhatott: a dicső várak, paloták, városok falai mintha vele akartak volna menni, hogy látásának tovább örvendhessenek…» Csak ő őrizte meg lelke szilárdságát egész élete végéig, s megmutatta, hogy királyi lelket megtámadni lehet, de legyőzni nem! «Ünnepeljük hát gyászát, méltóbb nőét nem fogjuk soha ünnepelni… Ha gyászoló hívei óhajtását kérdezzük, úgy érezzük, hogy Beatrix keveset élt; ha viselt dolgai nagyságát tekintjük, úgy véljük: eleget élt; ha a sors méltatlanságait mérlegeljük, miket elviselt: azt hisszük, hogy mindig fog élni! Ez a meggondolás vigasztaljon s ne sirassuk azt, ki a földi dolgok forgandóságából jobb életbe költözött. Ott boldogabban nyugszik most, a hol nincs sorsváltozás, nincs szomorúság és félelem, a hol állandó a béke és örökös a boldogság»!
Azok közűl, a kik a Beatrix életében nevezetes szerepet vittek, ketten vele majdnem egyidejűleg fejezték be földi pályafutásukat. Az egyik Lodovico Sforza, ki 1508 május 17-ikén halt meg nyomorúltan, a francziák foglyaként Loches várában, átkos emléket hagyva maga után, mely azonban nem vált akadályává annak, hogy fia személyében a Sforzák milanói uralma 13 évvel később visszaállíttassék.* A másik a Beatrix gyermekkori jegyese, Gian-Battista Marzano, ki ugyanazon évben halt meg Rómában, szintén inségbe jutva, gyermektelenűl, a Giordano Orsini kegyelemkenyerén tengődve addig.*
Notar Giacomo 308. l., Muratori: Antich. Est. 267. l., Litta id. m. 15. füz., V. tábla.
Fil. Campanile, id. m. 285. l.
Rövid idővel élte túl Beatrixot Bianca Maria Sforza, a Corvin János egykori jegyese, ki mint Miksa németrómai császár neje, 1510-ben halt meg.* Sógornéja, a Beatrix unokahuga, Isabella özvegye milanói herczegné 1524-ig élt Nápolyban s megérte, hogy leánya, Bona, kit Beatrix mint fölserdült hajadont ismert, Zsigmond lengyel király nejévé lett; ennek sorsa azonban hasonlóvá lett a Beatrixéhoz: mint özvegy visszatért olasz hazájába s Bariban halt meg előhaladott korban,* de leánya, Isabella, Zápolyai János nejévé, tehát magyar királynévá lőn.
Litta id. h.
U. ott.
A két Giovanna királyné, anya és leánya majdnem egyidőben végezték életöket; az idősebb 1517-ben húnyt el, az ifjabb egy évvel később, miután 1510-ben nagybátyja, a spanyol király határozatából másodszor ment férjhez s neje lett Carlo savoyai herczegnek.* A Beatrix sógornője, Federigo király özvegye, Isabella del Balzo, soká élt mint menekűlt Ferrarában; csak 1533-ban halt meg, a mikor leányai – kiket Beatrix szintén örökösei közé sorolt – Spanyolországba költöztek; bátyjok, Ferrante sorsáról mit sem tudunk, csak a Beatrix végrendelete tanúsítja, hogy túlélte őt.*
Summonte id. m. IV. 15., 18. l. Caputo id. m. 58. l.
Caputo id. m. 63–64. l.
186. ISABELLA GONZAGA-ESTE KÉPE.
(Lionardo da Vinci rajza.)*
Isabella Gonzago-Este képe. (669. l.) Leonardo da Vinci rajza. Megjelent szerző «Italia» cz. művében.
A Beatrix hőn szeretett nővérének, Eleonorának gyermekei közűl legtovább élt a börtönbevetett Fernando; 1540-ig tengette nyomorúlt rabéletét, sem bátyjától, sem annak utódjától nem kapva kegyelmet.* Soká élt Isabella is, a mantuai őrgrófné, az olasz renaissance legszellemesebb női meczénásának hírét hagyva hátra.* Alfonso herczeg 1534-ig élt s uralkodott, túlélve nejét, a szép Lucreziát, sokat hadakozva előbb a pápa mellett, majd a pápa ellen, ki tartományai egy részétől is megfosztotta, úgy hogy csak a II. Julius halála után sikerűlt uralmát ismét megerősítenie s utódai számára biztosítania.* Sigismondo mindvégig visszavonúltságban maradt s aránylag fiatalon tűnt le az élet színpadjáról.*
Litta id. m. 39. füz., XII. tábla; Gregorovius: Lucr. Borgia 322. l.
Litta u. ott.
U. ott XIII. tábla.
U. ott XII. tábla.
De őt túlélő hozzátartozói közűl bizonyosan egyiknek a sorsa sem feküdt Beatrixnak annyira a szívén, mint a Hipolité, ha tőle végéveiben kevés hálát és gyöngédséget tapasztalt is. Ennek a papi öltönyt viselt nagyravágyó és szenvedélyes fiatal világfinak az egyénisége és életfolyása azért is kell hogy mindvégig érdekelje azt, ki a Beatrix életével foglalkozik, mert benne tagadhatatlanúl a királyné neveltjét kell látnunk, kinek a haladó korral mind visszataszítóbban előtérbe lépő hibái, ha nagyrészt későbbi életviszonyainak és környezetének tulajdoníthatók is, legalább is arról tanuskodnak, hogy ingatag volt az alap, melyet jellemének képződése Beatrix oldala mellett töltött gyermek- és serdülő-évei alatt kapott.
Hipolit különösen későbbi pályáján okos politikusnak, ügyes hadvezérnek s a tudományok barátjának bizonyúlt; igaz, hogy az érzéki élvezeteket még jobban szerette mint a szellemieket s hogy a mily tékozló tudott lenni a maga élvezetei érdekében, ép oly fukarnak bizonyult gyakran ott, a hol mások szolgálatainak jutalmazásáról, vagy a közérdekről volt szó. Hátrahagyott ingóságainak leltára mesés fényűzésről s teljesen világias életről tanuskodik s könyvei között sok a lóidomításra vonatkozó. Baldassare Castiglione a legnagyobb magasztalással szól természeti adományairól s különösen föllépését, modorát, beszédjét szinte ellenállhatatlanúl vonzónak és megnyerőnek mondja.* Még tündöklőbb képet fest róla udvari költője, Ariosto, ki őt élete legnagyobb művének ajánlásával szinte halhatatlanná tette,* de azért kevés elismerést s még kevesebb anyagi jutalmat aratott szolgálatában, sőt nyílt haragját vonta magára, mikor Magyarországba elkísérni nem akarta.*
Cortegiano I. 25. l.
Orlando Furioso I. ének, 3–4. stropha; III. ének 50., 57. stropha.
Erre vonatkozik Ariostonak már többször id. Satyrája; lásd Deák Farkas: id. m. a Századok 1873. évf. 593. s köv. l.
187. ESTEI HIPOLIT DÍSZNYERGE A MODENAI MÚZEUMBAN.*
Estei Hipolit dísznyerge. (671. l.) Orlandini eredeti fényképe után. A modenai Museo Estense-ben őrzött ezen műtárgya dr. Veress Endre hívta fel figyelmünket.
Hipolitot indulatos és erőszakos természete nehányszor összeütközésbe hozta az ép oly szenvedélyes s ellenmondást nem türő Juliussal; de ügyesen kitért mindig a hatalmasabbnak sujtó keze elől s egyaránt óvakodott a pápa ellen egyházi téren támadt pártütésben részt venni s az e pártütést támogató franczia király haragját magára vonni. Ilyen módon meg tudta óvni javadalmait s tekintélyét, sőt a velenczeiek elleni hadjárat sikeres vezetésével nem csekély katonai érdemeket is szerzett s haditengerészeti fegyvertényeit irodalmilag is megörökítette. A táborban triumfátor módjára szerette magát ünnepeltetni, Ferrara lakossága azonban – melyet bátyja távollétében gyakran neki kellett kormányoznia, – épenséggel nem szerette.*
C. Calcagnini gyászbeszédje (Opera 508–511)., Litta id. m. 39. füzet, XII. tábla, Deák Farkas és Radó A. id. m.
Magyarországi püspökségét mindvégig elhanyagolta, ott vajmi ritkán tartózkodott s javai kormányzatát az országgyűlés ismételt tilalma ellenére olaszokra bízta.* Az eddigi kutatás meg nem állapíthatta, hogy hányszor és mikor járt a fiatal bíbornok Magyarországon? Némely történetíró tudni véli, hogy egy németországi látogatása alkalmával, valamint akkor, mikor Bona Sforzát férjhezmenetelekor Lengyelországba kísérte, – tehát még II. Ulászló idejében – Magyarországon is megfordúlt s itt a király szivélyes fogadtatásban részesítette.* Kétségtelen Magyarhonban járása 1517-ben, vagyis már II. Lajos alatt, a mikor épen ez az utazása okozta Ariostoval való összezördülését. Egy adóslevél tanusága szerint halála évében, 1520 tavaszán is Esztergomban kellett lennie;* mert eltekintve a leégett egri templom helyreállításától, melyet különös érdemeként emelnek ki magasztalói,* pénzkölcsönök és vadászatok egyedüli nyomai az ő ittjártának. A magyar történelemben ismeretlenek azok a nagy érdemei, melyeket a bécsi országgyűlés villongásainak lecsendesítésével, a nádorválasztás körüli ellentétek elsimításával s Belgrád védelmében szerzett a király és a haza érdekében, II. Lajos uralkodása alatt, s melyeket ugyanaz a Celio Calcagnini, kitől a Beatrixra mondott emlékbeszédet bírjuk, s ki állítólag vele Magyarországon is járt, oly ékes színekkel fest, Hipolit fölött Ferrarában, 1520 szeptemberében tartott gyászeszédében.*
B. Nyáry A. id. m. a Századok 1870. 360. l.
Ciacconius id. m. III. 176–177. l.
Az esztergomi főkáptalan levéltárában levő okmány, melyben Hipolit 1520 márczius 3-ikán Esztergomban elismeri 2087 forintnak Bakócz Tamás érsektől való kölcsönvételét.
Alexandri Guarini funebris Oratio in Hippolitum Estensem, Ferrariae (1520.) 12. l.
Id. kiad. 511. l. Deák F. id. m. Száz. 1873. 595. l.
Már az Esték e bíboros sarja, fiatal életének mértéktelen élvezete közepett, sőt valószínűleg épen ennek a mértéktelenségnek következtében, már 41 éves korában, 1520 szeptember 3-dikán elhunyt Ferrarában s ugyanott temették is el, a főtemplomban.* Mint mondják, vallásosan halt meg s vagyonát végrendeletileg bátyjára, Alfonsora hagyta, kit nagyon szeretett; törvénytelen ágyból azonban gyermekei is maradtak, egy fiú, Ippolito és egy leány, Elisabetta.*
Ciacconius id. h. Litta id. h. P. Villari, Macchiavelli etc. I. köt. I. könyv. 9. fej.
Guarinus id. m. 14. l. Litta id. h.
188. A PIETRO MARTIRE-TEMPLOM NÁPOLYBAN.
(G. L. M. fényképfölvétele után.)*
A Pietro Martire-templom homlokzata. (673. l.) G. L. M. fényképfelvétele után.
A Hipolit halála után Beatrixot Ferrarában is valószínűleg ép oly hamar átadták a feledésnek, mint Magyarországon; nem úgy Nápolyban, a hol hogy jóval későbben is kegyeletesen megemlékeztek róla, azt ma is látható síremléke bizonyítja.
Immár négyszáz éve nyugosznak a boldogtalan magyar királyné hamvai abban a Vértanú-Szt-Péterről nevezett szerény kis templomban, – Nápoly egyik legrégibb templomában, – mely egyfelől a kikötő, másfelől a most különösen zajos és élénk Corso Umberto között úgy elrejtőzik, hogy Nápoly látogatói rendesen észre sem veszik; a rézsút a Corso Umbertora néző, mostani vonalaiban már barokkba hajló egyszerű homlokzat elé a legújabb kor az érdemes olasz államférfiú, Ruggiero Bonghi szobrát állította.
Valószínűleg ugyanazon a tájon, melyen V. István magyar király leánya, Mária nápolyi királyné a királyi vár közelében, szintén Szent-Péterről nevezett templom* mellett egy nőkolostort alapított, melynek főnökévé saját nővérét, Erzsébetet tette, s melynek csöndes révében végezte ő maga is ép úgy, mint Kún László szerencsétlen özvegye, életét,* alapította a XIII. század végén II. Anjou Károly a dominikánusok prédikátorrendjének egy monostorát, melyet ama, szintén dominikánus s az eretnekek tőre alatt 1252-ben Milano közelében vértanú-halált szenvedett Péter barát emlékének szentelt, kit IV. Incze pápa kevéssel halála után a szentek sorába iktatott.*
Ecclesia Sancti Petri ad Castellum.
Fraknói: Mária, V. István leánya s. b. Bpesti Szemle 1906. 336, 349. s köv. l.
Summonte id. m. II. 320. l. Filangieri, Monumenti, III. (Estratti di Schede etc.) 595. l. és v. Indice. 623. l.
Ez a templom már I. Alfonso kedvezésében is részesűlt, ki ide temettette a Nápoly megvívása közben elesett testvérét, Pietrot; de legnagyobb jótevője lett az Alfonso menye, a Beatrix édes anyja, ki meg nem szűnt szépíteni és gazdagítani a templomot és konventet, s a ki – kívánsága szerint, – itt is kapott nyugvóhelyet.
Ha Isabella királynét nem is, Beatrixot valószínűleg már eredetileg is a templom szentélyének falába temették, a hol most mindkettejök sírja látható; az anyakirályné hamvai, mint tudjuk, csak utóbb, a XVI. század közepén kerűltek egy sírba a Pietroéval s a szentély egész elrendezése és dísze még későbbi keletű. A királynéknak egymással szemben a fal félmagasságában elhelyezett egészen egyenlő egyszerű síremlékei is kétségkívűl legalább a XVI. század végén, vagy a XVII. század első éveiben kapták mostani alakjukat.*
Caputo id. m. 36. l. Cosenza id. m. Nap. Nob. IX. 62, 93, 109. l.
Giacinto Diana nagy, olajfestésű szentképének, mily Aquinói Szent Tamás tanítását dicsőíti, barokkstílű kerete a maga szertelen és nehézkes faragványaival egészen elnyomja a falba illesztett egyszerű kis márvány sarkophagot, mely mindkét oldalán az Aragoniak czímerével díszítve, egy a papi székek támlájának felső széléig leérő feliratos táblának ad helyet. Ebbe a márványtáblába a következő fölírás van vésve:
«BEATRIX ARAGONEA PANNONIAE REGINA
FERDINANDI PRIMI NEAP. REGIS FILIA
DE SACRO HOC COLLEGIO OPT. MERITA
HIC SITA EST.
HAEC RELIGIONE ET MUNIFICENTIA SE IPSAM VICIT.»*
FERDINANDI PRIMI NEAP. REGIS FILIA
DE SACRO HOC COLLEGIO OPT. MERITA
HIC SITA EST.
HAEC RELIGIONE ET MUNIFICENTIA SE IPSAM VICIT.»*
Magyarúl: Itt nyugszik Aragoniai Beatrix, Magyarország királynéja, I. Ferdinand nápolyi király leánya, ki e szent kollégium körül kiválóan érdemesűlt. Ő vallásosságával és jótevő bőkezűségével önmagát legyőzte.
A kolostor levéltára, sajnos, semmi támpontot sem nyújt sem a síremlék, sem a fölírás keletkezésére, sem a királynénak a rendház körül szerzett érdemeire nézve,* még azt sem tudhatjuk, vajjon a tábla egykorú-e az emlék mostani elrendezésével, vagy korábbi eredetű?
Cosenza id. h.
Mindenesetre föltételezhetjük, hogy a fölírás olyanoktól ered, a kik még illetékesek voltak Beatrix kortársainak véleményét az ő utolsó életéveiről kifejezni és a kiknek érdekökben nem állhatott a halott emlékének hízelegni. A mi benne az elhúnyt királyné vallásosságáról és bőkezűségéről mondva van, azt az ismert tények megerősítik s így nincs okunk bizalmatlansággal fogadni az «önmagát legyőző» lelki erejéről szóló dicséretet sem.
Ha ez úgy értendő, mint a szenvedélyek és vágyak leküzdésének, a lemondás megnyugvásának bizonysága, akkor azzal mindenesetre szembe kell állítanunk azt a Beatrix saját leveleiből kivilágló tényt, hogy ő utolsó törekvéséről, mely igaz, hogy már csak vagyona jogosnak vélt visszaszerzésére irányúlt, mindvégig le nem mondott, sőt azt örökűl ráhagyta még hozzátartozóira is. De ha ezt a kőbe vésett tanuságtételt csak olykép értelmezzük, hogy a kortársak vagy utódok emlékében Beatrix alakja úgy maradt meg, mint egy nőé, a ki életének nagy hajótöréséből meg tudott menteni annyi lélekerőt és annyi életbölcsességet, hogy zúgolódás nélkül, sőt mindvégig törhetetlen reménynyel, derűlten viselje sorsát s megnyugvást és örömet találjon a vallásban és a jótékonyságban: ennyit a végéveiről bírt egykorú följegyzésekkel is könnyű összhangzásba hoznunk. És ez is alkalmas arra, hogy lelkülete iránt több rokonszenvet keltsen, mint a mennyit életének küzdelmesebb korszakában kiérdemelt, s hogy enyhítse az utókornak élete s egyénisége fölötti ítéletét.
189. BEATRIX SÍRJA A NÁPOLYI PIETRO MARTIRE-TEMPLOMBAN.
(G. L. M. fényképfölvétele után.)*
Beatrix sírja a nápolyi Pietro Martire-templomban. (676. l.) G. L. M. fényképfelvétele után.
