II.
II.
142. ESZTERGOM.*
Esztergom. (503. l.) Bél Mátyás: «Notitia regni Hungariae» cz. művéből.
(1490–1493.) A színlelt házasságkötésből megoldhatatlan bonyodalmak támadnak; titkos tárgyalás Milanóval Bianca Sforza eljegyzése iránt; Beatrixot tovább hitegeti Ulászló, mert az őt pénzzel segélyezi s azzal fenyegeti, hogy várait megnyitja Miksának. Beatrix Esztergomban, Hipolitnál székel és sürgeti az egybekelést; atyja, a nápolyi király közhírré teszi, hogy a házasság végrehajtatott; ezt Ulászló tagadja s az országgyűlés által akarja eltiltatni magát a Beatrixszal való egybekeléstől. Az 1492 tavaszán tartott országgyűlés alkalmával a királyné is Budára jön; a kalocsai érsek mellette nyilatkozik, a Rendek hallani sem akarnak a házasságról, határozat nem hozatik. Beatrix dühösen visszavonúl Esztergomba s atyja útján a pápát igyekszik ügyének megnyerni; Ulászló is követet küld Rómába, a nápolyi király pedig Ulászlóhoz, ki kitérő választ ad. Időközben VII. Incze pápa meghal s VI. Sándort választják pápává. Ez eleinte ellenséges viszonyban van Ferrantéval s a milanóiak befolyása alá kerűl, a mi Ulászlónak kedvez; a helyzet változik; a pápa kibékűl, sőt családi összeköttetésbe lép Nápolylyal, a Sforzák elejtik Ulászlót mint kérőt, Bianca Mária a Miksa császár nejévé lesz s Milano Beatrix oldalára lép. VI. Sándor brevét bocsát ki Ulászlóhoz s a Beatrix érdekében követet is küld hozzá. Beatrix elszigetelve s gyűlölten él Esztergomban; anyagi zavarokba merűl s a bányavárosok kormányzatában érdekeltségének jeleit adja. A 14 éves Hipolit bíbornokká lesz; Beatrix öröme e fölött; nővére, a Hipolit anyja, nyomban ezután meghal.
Szinte beláthatatlan bonyodalmak keletkeztek az Ulászló és Beatrix között, az előbbinek részéről a megtagadás csalárd czélzatával megkötött házasságból. Az akkor uralkodó egyházjogi fölfogás szerint a házassági jog érvényesen létrejött s csak pápai határozattal volt fölbontható;* egyedüli ok érvénytelenítésére az Ulászló és Brandenburgi Borbála között már előbb létrejött házassági kötelék lehetett, s jellemző Ulászlóra, hogy míg egyik kötelezettségétől a másiknak segítségével remélt szabadúlhatni, már útban volt a milanói követ, ki egy harmadik házassági ajánlatát vitte a jogilag Corvin Jánosnak már szintén lekötött Bianca Maria Sforzához. Viszont Beatrix jól tudván, hogy új házasságának fölbontása ellen őt csak annak végrehajtása, a «copula carnalis» biztosíthatja, minden törekvését ennek elérésére fordította, s nemcsak királynői, hanem női méltóságát is megtagadva, igyekezett föltolni magát egy férfi nejéűl, ki eléggé érthető tartózkodással utasította vissza közeledéseit.
Lod. Sforzának a Bianca Maria hasonló természetű ügyében lombardiai jogászok szakvéleménye alapján Rómában tett lépéseiről szóló követjelentést 1490 november 16-ikáról. (Modenai levéltár. Canc. Duc. Cart. d. Amb. Trotti Giac.)
Egyelőre Ulászló minden reményét a titkolódzásba helyezte; titoktartást kötött ki Beatrixtól s a titok legsűrűbb homályát borította a milanói házassági tárgyalásokra. Ez utóbbiak sikerét félthette Beatrixhoz való viszonya kiderűlésétől s viszont rettegnie kellett a gondolattól, hogy csalfa szándéka a királyné tudomására jusson. Az utóbbival való szakításának minden veszélyei fenyegették még. Hiszen országát még csak ezután kellett igazán meghódítania s a minden oldalról behatolt ellenségeket kivernie; míg e súlyos helyzete alkalmas ürügy volt Beatrixszal szemben az egybekelés halasztására, másrészt arra kényszerítette, hogy a királynét folytonos biztatásokkal trónja – ennek hite szerint közös trónjuk – védelmében áldozatkész közreműködésre igyekezzék rávenni. Beatrix, nem okúlva a Borbála sorsán, s bár állítólag maga János Albert lengyel herczeg óva figyelmeztette bátyja csalárdságára,* elvakítva vágyától, mindenre kész volt; nemcsak saját csapatát bocsátotta az Ulászló rendelkezésére, melyet azután a János Albert pártjához csatlakozott Magyar Balázs állítólag egy ütközetben megsemmisített,* hanem pénzt adott a királynak a fekete sereg fölfogadására, hogy úgy Kassa az ostromzár alól fölszabadítható, mint a télre Ausztriába visszavonúlt Miksa hátrahagyott seregétől elfoglalva tartott Székesfehérvár visszavívható legyen.*
G. Trotti követjelent. november 5-ikéről Milanóból Ferrarába. (Modenai levéltár, u. ott.)
Timeon, Epitome 188. l. Heltai id. m. 304. l.
Schönherr, Corvin Ján. 172.
Hogy honnan vette Beatrix a pénzt arra, hogy a király ügyét, az utóbbi saját híveinek elismerése szerint, mintegy 100.000 forintra tehető,* de Beatrix állítása szerint a 200.000 forintot meghaladó költséggel* támogassa, azt nehéz kideríteni. Deczember 21-én kiállított gyűrűpecsétes oklevelében elismeri 200 aranyforintnak Selmeczbánya városától való kölcsönvételét s körmöczbányai kamarai jövedelmeiből visszatéríttetni igéri ezt az összeget, melyre «jelenlegi szorúlt helyzetében» szüksége volt s melyet fölfogadott katonáknak Budán már szét is osztottak.* Azonban nyoma van annak is, hogy Ulászló Beatrixszal egyesűlve, – tehát ez esetben mint házastárs – ennek atyjához, a nápolyi királyhoz fordúlt s ettől igyekezett majdan a hozományba beszámítandó előlegképen 100.000 aranyat szerezni. A király rá is állott 30.000 arany elküldésére, melyet Velenczében eladott olajból volt beszerzendő; azonban ez az intézkedés is fennakadásokat szenvedett,* s Ulászló és Beatrix időközben Velenczében is kerestek pénzsegélyt.*
Udis Apologiája 471. l.
Beatrix id. 1494-iki informácziója.
Selmeczbányai városi levéltár.
Trotti követjelentése deczember 14-ikéről, (modenai levéltár) továbbá T. Vimercati jelentése 1491 január 13-ikáról Velenczéből és F. Casati jelentése ugyanazon év junius 4-ikéről Nürnbergből a milanói levéltárban; másolatok az Ak. tört. bizottságánál.
Tad. Vimercati követjelentése Velenczéből Milanóba deczember 28-ikáról. (Milanói áll. levéltár. Sez. Storica, Pot. Est. Venezia.)
A tervezett titoktartás – legalább a Beatrixszal kötött házasságra nézve, – mint az egyébiránt előrelátható volt, nem sikerült. Nemcsak Nápolyban tudtak róla és Ferrarában, de már november elején híre jött Milanóba is. A ferrarai herczeg október vége felé követeket küldött Magyarországba, névszerint Nicolo Maria d’Este püspököt, Armanus de Nobilibus és Brutturio János jogtudósokat, kiknek hivatalos küldetése az volt, hogy Ulászlót megkoronáztatása alkalmából üdvözöljék; azonban utasítva voltak a királynál és királynénál egyaránt tisztelegni s fogadtatásuk iránt az akkor kanyaróban fekvő Hipolit érsek intézkedett. Az, hogy Ercole herczeg Ulászlóhoz írt levelében különösen utalt Brutturionak a római curia ügyeiben és eljárásban való jártasságára, melylyel talán neki – Ulászlónak, – jó szolgálatokat tehet, mutatja, hogy Ferrarában már ekkor tisztában voltak aziránt, mily ügyekben fog kelleni Ulászlónak legközelebb a Szentszékhez fordúlnia.* A követek nagy viszontagságok között értek Zágrábba s ott megrekedve, még november végén sem tudtak tovább jutni, hanem kétségbeesett levélben kérték visszahivatásukat.*
Dipl. Eml. IV. 378–383. l.
Modenai levéltár, követjelentések, Ba. 7. Bonfin (Dec. IV. lib. II. 505. l.) említi visszatérésöket.
Milanóba november elsején érkezett az első magánhíradás Velenczéből az Ulászló és Beatrix között megkötött házasságról, sőt állítólag már tényleg megtörtént egybekelésökről.* Novemberber 13-ikán a magyarországi ügyeket éber figyelemmel kísérő Giacomo Trotti ferrarai követ, kinek jelentései e korszak történetének egyik fő forrását alkotják, megbízó udvara útján már hivatalos értesítést kapott a dologról, s azt utasításához képest rögtön közölte a milanói herczeggel is. A herczeg nagy köszönettel fogadván a közlést, érthető érdeklődéssel kérte, hogy az ügy minden további fejleményéről is tudósítsák őt, s a maga részéről titoktartást igért, a minek már alig volt értelme, ha éppen ő be volt avatva a «titok»-ba!*
Trotti jelentése Ferrarába november 1-éről és névtelen követjelentés (utóirat) ugyanazon napról Nápolyba. (Modenai levéltár. Carteggio dipl. és Ambasciatori Ba. 6.)
November 13-iki követjelentés a modenai levéltárban, Amb. Ba. 6.
Maffeo Trivilliense milanói követ Ulászló megbízásaival november vége felé érkezett Milanóba.* Az ő közlései nyomán ott csakhamar az a fölfogás jutott érvényre, hogy az Ulászló és Beatrix házasságkötése komolyan nem veendő s hogy a királynét csak hitegetik addig, a míg az ország helyzete annyira megjavúl, hogy reá többé nem kell tekintettel lenni.* Ezért nemcsak a Bianca Maria és Corvin János házasságának fölbontására irányúló lépéseket folytatták Ascanio bíbornok közbejöttével Rómában, hanem minden tartózkodás nélkül belébocsátkoztak a hozomány kérdésének tárgyalásába is, s bár az Ulászló követelését, mely 300.000 aranyra irányúlt, képtelennek és tisztességtelennek találták, hajlandóknak nyilatkoztak a János herczegnek igért összeget fölűlhaladólag, az eredetileg 150.000 aranyra tervezett hozományt 200.000-re fölemelni, úgy hogy azt a király kívánságára a 10.000 aranyra számított kelengyén kívül egészben készpénzben fizetnék ki.*
November 26-iki követjelentés u. ott.
Lod. Sforza levele Ascanio bíbornokhoz deczember 3-ikáról: Dipl. Eml. IV. 279. l.
U. ott és Maffeo lev. Bakócz püspökhöz a 277. lapon.
Eközben Ulászló, hathatósan támogatva az Esztergomban tartózkodó Beatrix csapataitól is, 1490–91 telén öcscse, János Albert ellen indúlt s mindenekelőtt Kassát igyekezett az ostromzár alól fölszabadítani, melynek polgárait a királyné már október óta bíztatta segítségével.* A vállalkozás sikerrel járt; a király közeledésének hírére a herczeget egymásután elhagyták hívei s február 20-ikán a kassai táborban létrejött a béke a két testvér között, mely azonban Ulászlóra nézve nem volt kedvezőnek mondható. Sziléziában több herczegséget volt kénytelen öcscsének átengedni, s a míg ez végrehajtatik, Eperjest és Kis-Szebent mintegy zálogúl kezeiben hagyni; sőt magyar alattvalói beleegyezését is lekötötte arra nézve, hogy magtalan kimúlta esetére János Albert lesz magyar király.*
Kassa városához 1490 október 20-ikáról intézett levele Kassa sz. kir. város nyilv. levéltárában 643. sz. a.
Schönherr: Corv. Ján. 172. l. Fraknói: Hunyad. és Jagell. k. (M. N. T. IV.) 350. l.
143.GIACOMO TROTTI, MILANÓBAN MŰKÖDŐ FERRARAI KÖVET ÉREMKÉPE.*
Giacomo Trotti, Milanóban működő ferrarai követ éremképét (507. l.) Heyss id. műve után először Schönherr Gy. közölte «Corvin J.» cz. munkája 44. lapján.
Ez a megegyezés tehát módot nyújtott arra, hogy a lengyel csapatok tovább is garázdálkodjanak koronkint a felvidéken, de legalább az egyik trónkövetelőtől megszabadította Ulászlót s e körülmény alkalmat szolgáltatott a királynénak az egybekelés újabb sürgetésére.* Megnyugtatása végett Ulászló a felvidékről visszajövet meglátogatta őt Esztergomban; a fogadtatás, melyben részesült, természetesen rendkívül örömteljes és gyöngéd volt,* s ha azt a király nem is viszonozta hasonló odaadással, bizonyos előzékenységet kellett tanúsítania, hogy czélt érjen; czélja ugyanis nemcsak a Beatrix további türelmes várakozásának biztosítása, hanem valószínűleg újabb pénzsegély kieszközlése is volt. Az egybekelés halasztására még maradt egy ürügye: sietősen kellett ismét hadba indúlnia, hogy országát a német és török foglalások alól fölszabadítsa; Miksa ellen állítólag Hipolit érsek is harczba vitte dandárját.* A látogatások azonban, mely úgy látszik három napig tartott, megvolt az a hatása, hogy 1491 május havában Velenczéből hírek jöttek Milanóba a házasság kihirdetéséről,* sőt már ekkor kezdett szárnyra kelni a házasság végrehajtásának híre.*
Bonfin: Dec. V. lib. II. 596. l. Istvánffy id. m. 14. l.
Bartol. Castiglioninak Zenggből 1491 február 25-ikéről Velenczébe küldött levele szerint (Milanói levéltár. Sez. Storica, Pot. Est. Ungheria) Beatrix Ulászlót jövetelekor megölelte s egy gazdag fejéket vevén le saját fejéről, azt a király fövegére tűzte.
Ezt Bonfin jegyezte föl: Dec. V. lib. II. 508. l.
Bart. Calco levele Milanóból május 16-ikáról és G. Trotti jelentése Vigevanoból u. a. hó 17-ikéről, az előbbi a milanói, az utóbbi a modenai levéltárban. (Akad. tört. biz. más. tára.)
Maffeo Triv. levele a győri püspökhöz márczius 25-ikéről (milanói levéltár; más. u. ott).
Mialatt Ulászló személyesen vezette a hadműveletet Székesfehérvár és Veszprém visszahódítása czéljából, Beatrix udvarát Esztergomban tartotta, kétségkívül az érseki várban,* melyben a kincsekkel dúsan fölszerelt székesegyház s a Vitéz János érsektől épített s azóta nyomtalanúl elpusztult gyönyörű palota állott, termében az összes magyar királyok képeivel s a hol a Dunára néző pompás kerteket oszlopcsarnokok és födött folyosó ékesítette.*
Schönherr Gy. (Corvin J. 197. l.) Beatrix «esztergomi házá»-t említi, azonban semmi nyoma sem található annak, hogy a királynénak Esztergomban saját háza lett volna s nem valószínű, hogy – különösen a Hipolit érseksége idejében – számára az érseki váron kívűl rendeztek volna be lakást. A királyné ez időbeli levelei többnyire «in Castro Strigoniensi» vannak keltezve.
Galeotti «De egr. dictis», XXX. fej. Bonfin Dec. IV. lib. 3., 413. l. Győri tört. és régész. füzetek II. köt. 121–122. l.
Az esztergomi vár mindkét fokáról ma is elragadó kilátás nyílik a kanyargó, hatalmas Dunára, melybe félszigetként nyúlik be az esztergomi promontórium, a mosolygó, virúló partvidékre, a Vértes-hegyláncz pilisvidéki magaslatára s a várral éppen szemben fekvő, egykor szintén megerősített Szent-Tamásról nevezett apátság dombjára, a túlparton pedig a Garam és Ipoly völgyeire. De ma csak sejteni tudjuk, hogy a Szent-István palotája ott állhatott, a harántosan függő sziklára épűlt déli csúcson, a hol egy kápolnaszerű helyiség régi oszlopok fölhasználásával ma eredeti román stíljében helyreállítva látható, s hogy talán a királyi palota alakúlt át a régi érseki székházzá, melynek egy-egy hatalmas boltíve ma is fölbukkan az omladékok között. Kétségkívül a formájában is teljesen átalakúlt, nagy részben leásott várhegy két legmagasabb csúcsán, a délin és éjszakin, voltak a főépületek a Mátyás korában is.
144. AZ ESZTERGOMI VÁR DÉLI FOKA.
(Háry Gyula rajza.)*
Az esztergomi vár déli foka. (509. l.) Háry Gyula rajza a Tört. Képcsarnok gyűjteményében.
Az Esztergomban özvegyül székelő Beatrix «Isten kegyelméből Magyar- és Csehország királynéjának s Ausztria herczegnőjének» nevezte magát állandóan edictumaiban, s még mindig bizonyos kormányzati jogokat gyakorolt; birtokadományozásait Ulászló megerősítette,* a «királynéi városok» fölött, mint azt Mátyás halála után mindjárt tudtokra is adta, valósággal uralkodott, de a többiekhez is a fejedelmi jóakarat hangján intézte iratait.* Mind sűrűbben vette igénybe pénzügyi műveleteivel a bányavárosokat, különösen Selmeczet és Körmöczöt, mely utóbbira nézve a bányakamara fölötti jogaihoz még Hipolitnak mint primásnak s pisetariusnak a pénzverés ellenőrzéseért járó jutalékra, az ú. n. pisetumra vonatkozó igénye járult, a melynek révén Beatrix szokva volt a pénzverés ügyeibe is beavatkozni.*
Beatrix adománylevele Orbán egri püspök javára 1490 október 21-ikéről és Ulászló erre vonatkozó megerősítő oklevele 1491 július 6-ikáról, Körmöczbánya város levéltárában, továbbá Ulászló 1493 február 24-ikéről kelt oklevele, (Orsz. levéltár D. 19.601. sz.) melylyel Beatrix 1489-iki adománylevelét Perotto Vesach részére megerősíti.
Beatrix fentebb id. 1490 október 20-ikáról, 1491 október 6-ikáról és 1402 január 20-ikáról k. levelei a kassaiakhoz. (Mindhárom Kassa vár. nyilv. levéltárában.)
Hatvani Tört. Okmánytár 7. l. Kachelmann szerint (id. köt. 127. l.) Bakócz Tamásnak mint esztergomi érseknek 2264–2364 forint jövedelme volt 1498–99-ben a pisetumból.
Az olasz udvarokkal – különösen a nápolyival és ferraraival – fenntartotta sűrű összeköttetését. Az Esték családjában ebben az időben két nevezetes esemény történt, s mindkettő arra szolgált, hogy a ferrarai és a milanói uralkodóház között szoros köteléket fűzzön. 1490 végén Lodovico Sforza nőül vette a nála sokkal ifjabb s neki már rég eljegyzett Beatrice d’Estét, 1491 februárjában pedig Alfonso ferrarai trónörökös szintén régi megegyezés alapján egybekelt Anna Sforzával, a meggyilkolt herczeg leányával s a Bianca Maria hugával.*
Litta id. m. 15. füz. V. tábla és 30. X. füz. II. tábla. Gregorovius: Lucr. Borgia 54. l. Hipolitnak Beatrix nevében is szerencsét kívánó levelei 1491 június 20-ikáról és 24-ikéről a Nagy Iván-féle modenai másolatok között. (Nemz. Múzeum.)
A mily kecsegtetőknek tekinthette magára nézve az Este-ház ezeket a házasságokat, ép oly végzetessé lett azok elseje az Esték és a nápolyi uralkodóház viszonyára s további következményeiben egész Olaszország sorsára nézve.
Említettük, hogy Lodovico Sforza, – melléknéven «il Moro», – ki csak Bari herczegének czímét viselte, gyönge és tehetségtelen unokaöcscsét, a törvényes milanói herczeget, Gian Galeazzot egészen háttérbe szorítva, ennek nevében ugyan, de tényleg korlátlanúl uralkodott. Kétségtelen, hogy a hatalmat nemcsak magához ragadni, hanem gyakorolni is tudta s kormányzata sok tekintetben jeles és az országra nézve üdvös volt; Lombardia anyagilag föllendűlt alatta s tudomány és művészetek egyaránt virágoztak a fejedelmi udvar pártfogása alatt. Azonban Lodovicoban féktelen nagyravágyás a cselszövéshez való leküzdhetetlen hajlammal párosúlt. Másrészt az elnyomatást, mely néha már nélkülözésekkel is járt, a fiatal uralkodó-herczeg még eltűrte volna, de neje, a királyi házból való, szép s nagyravágyó Isabella d’Aragona, ki házasságában is úgy látszik, szerencsétlennek érezte magát, föllázadt sorsa ellen. A helyzet még tűrhetetlenné vált, mikor Lodovico házassága s Beatrice de’Este Milanóba jövetele következtében a férjeknek egyenlőtlen erővel vívott küzdelméhez a két, egyaránt az első helyet követelő herczegnőnek versengése járúlt. Isabella atyjához, a nápolyi trónörököshöz fordúlt védelemért s ez nemcsak nővérének, a ferrarai herczegnőnek békéltető közbenjárását vette igénybe ennek leányánál és vejénél, hanem maga is szemrehányásokat tett Sforzának. Kétséget nem szenved, hogy Lodoviconak e beavatkozás miatti ingerültsége s talán az az aggodalma, hogy a nápolyi uralkodóház igényeket táplál Milano birtokára, sugalta először azt a vészterhes gondolatot, hogy Nápoly megfékezésére a franczia hatalmat hívja segítségül.*
Muratori: Antichitŕ Estensi 256–258. l. és Annali 46. köt. 185–187. l. Guicciardini: Istorie I. 40. l. Vecchioni előszava Passero krónikájához III. l. Villari: Savonarola I. 206. l. Reumont Lorenzo d. M. i. 479–481. l. és II. 361. és 515. l. Jac. Trotti jelentése 1492 április 4-ikéről a modenai levéltárban (Cart. Amb. Ba. 7.)
145. GIAN GALEZZO SFORZA MILANÓI HERCZEG.
(Bern. Luini falfestménye a milanói Castello Sforzescoban.)*
Gian Galeazzo Sforza milanói herczeg. (511. l.) Bern. Luini falfestménye a milanói Castello Sforzescóban. Eredeti fénykép után.
A ferrarai és milanói udvarok között e házasságok által létrejött szoros viszony sajátságos helyzetbe juttatta az Esteházat Beatrixszal s a nápolyiakkal szemben: tudták, hogy Beatrix minden eszközzel törekszik Ulászlóval megkötött házasságát véglegesíteni s másrészt a milanóiak szigorú tikolódzása sem leplezhette el előlük a Bianca Maria és Ulászló között Beatrix kijátszásával létrehozandó házasság tervét. Ez utóbbit oly melegen karolták föl Milanóban, hogy 1491 tavaszán már Maffeo követ írt Bakócz püspöknek s eget-földet ígérve neki siker esetére jutalmúl, sürgette a király válaszát a hozományt illető ajánlatra.*
Márczius 25-ikéről kelt levél a milanói levéltárban. (Másol. ak. tört. biz. gyűjt.)
LODOVICO SFORZA ÉS BEATRICE D’ESTE GYERMEKEIKKEL FOGADALMI KÉPEN.
Bern. de Conti oltárképe a milanói Brera-képtárban. Eredeti fénykép után.
A püspök-kanczellár nagy sietséggel felelt s mindenekelőtt kimagyarázni igyekezett a késedelmet, körülbelűl ugyanazokkal a körülményekkel, a melyekkel Ulászló a halogatást Beatrixszal szemben is mentegetni szokta. Titkos írásjegyeket használva, kifejezte a király készségét a Bianca Mariával való házasságra, de megbizottakat kért küldetni – talán az Ascanio bíbornok pécsváradi javadalmának megvizsgálása czímén, – s szóbeli útra kivánta terelni a tárgyalásokat, hogy csak valamiképen Beatrix királyné neszét ne vegye a dolognak, mert képes volna bosszúból várait rögtön Miksának átadni s egyéb beláthatatlan bajokat is idézhetne elő. «Nem tudjuk már micsoda kifogásokat keressünk – úgymond – a királynéval szemben, a ki reménykedik, hogy ő Felsége őt nőül veszi»; azonban mihelyt a közviszonyokban kedvező fordulat áll be, – legkésőbb egy-két hónap múlva – föl fogják világosítani Beatrixot a dolog lehetetlensége felől. Ismételve a legszigorúbb titoktartást ajánlja Maffeonak s végül a saját bíbornokságára nézve szerénykedve, szinte elutasítólag nyilatkozik, de mégis határtalan hálájáról biztosítja a milanói udvart.*
Az április 29-ikéről kelt levél eredetije a milanói levéltárban. (Sez. stor. Pot. Est. Ungheria.)
A tanácsot megfogadva, a milanói herczeg Raffaele della Caudenak, Ascanio bíbornok, mint pécsváradi apát ottani kormányzójának adott titkos utasítást a házassági ügy tárgyalására. A kérdés még mindig a hozomány körül forgott, mert Bakócz a vett leveleknek valószínűleg szándékos félreértésével a fölajánlottnál nagyobb összegről írt s abból hadiköltség czímén mindjárt 60.000 arany előleget kért, a mit Milanóban szokatlannak találtak s legfölebb 25.000 aranyat voltak hajlandók a házasság nyilvánosságra hozatalakor kiszolgáltatni.*
Junius 17-ikéről k. levél Bakócz püspökhöz és u. a. napról kelt utasítás Raf. d. Caude számára a milanói levéltárban; mindkettőnek másolata az Akad. tört. biz. gyűjteményében.
Az 1491. év nyarának derekán Ulászlónak sikerülvén visszavívni Székesfehérvárt s Miksával tárgyalást indítani a béke iránt, jóformán elesett minden ürügye, a melylyel addig alattomos, kétszínű játékát mentegette. Azonban a hadjárat fáradalmai s talán a nyári hőség betegágyba döntötték;* mikor súlyosnak mondott betegségéből felépülvén, a várt egybekelést még mindig késleltette, sőt Beatrixnak elhanyagoltatás miatt volt panaszra oka,* ennek atyja, a nápolyi király – minden bizonynyal egyetértésben leányával – kétségbeesett eszközhöz nyúlt: szeptember végén hivatalosan hírűl adta a római curiának, a firenzei és velenczei köztársaságoknak, a milanói és ferrarai udvaroknak, hogy a házasság Ulászló és Beatrix között végrehajtatott. Állítólag «egy év óta»* volt már a király e titok birtokában s leleplezésével azért állott elő most, mert értesült róla, hogy a barii herczeg Rómában e házasságnak a pápa részéről való fölbontása érdekében működik, lehetővé akarván tenni a magyar királynak az ő unokahugával, Bianca Mariával való egybekelését. Lodovico Sforzát, ki a vett «örömhírt» nem késett szerencsekívánataival viszonozni,* barátilag intette is, hogy hagyjon föl a kivihetetlen házassági tervvel, melynek létezését különben Sforza a nápolyiakkal szemben annyiban letagadta, hogy a mennyiben azt bizonygatta, hogy családjuk közbenjárása Rómában csakis a Bianca Maria és Corvin János közötti házasság fölbontására irányúlt.*
Franc. Tranchedino jelentése Bolognából augusztus 31-ikéről; milanói levéltár (Sez. stor. Pot. Est. Bologna) és Giac. Trotti jelent. Paviából szeptember 1-ről: modenai levéltár id. osztály.
«… la Regina d’Ungaria sta male contenta et de mala voglia, perche’l Re de Boem. et Ung. non la careza et non li fa feste etc.» Trotti jelentése szeptember 6-ikáról Milanoból, a modenai levéltár id. osztályában. Ba. 6.
«E gia uno anno» írja a nápolyi király leányának, a ferrarai herczegnének október 2-ikáról Nápolyból (Modenai levéltár, Lett. d. Princ. est. Napoli Ba. 1.). E szerint a házasság végrehajtásának mindjárt a megkötés után kellett volna bekövetkeznie; hazai történetíróink Beatrix ez állítását Ulászlónak 1491 tavaszán Esztergomban tett látogatása idejére vonatkoztatják; a királynénak később, 1494-ben a teanoi püspök részére adott id. informácziója a házasság állítólagos consumálásának idejét homályban hagyja.
Lod. Sforza utasítása Barth. Calco számára, szeptember 7-ikéről. Milanói levéltár, Akad. tört. biz. más.
U. annak utasítása Simonetto nápolyi követhez október 11-ikéről u. ott és Trotti jelentése október 21. és 23-ikáról Milanóból Ferrarába a modenai levéltár-ban. (Cart. d. Amb. Milano.)
A nápolyi király e lépése által a csalárd módon megkötött házasság ügye valóságos európai botránynyá fajult. A nápolyi közlést mindenütt kételylyel fogadták,* Ulászló maga később a leghatározottabban tagadásba vonta azt, de Beatrix már kényszerűségből megmaradt állítása mellett s a dolog közmegbeszélés tárgyává lett nemcsak Olasz- és Magyarországon, hanem a német császár körében, sőt nemsokára a spanyol és franczia királyi udvaroknál is, miután – mint látni fogjuk, – a házassági pörbe mindezek a hatalmak beavatkoztak.
Kelet nélküli levél (kétségkívül 1491 októberéből) Milanóból a forlii apáthoz intézve a milanói levéltárban (Sez. Stor. Pot. Est. Ungh.); továbbá a forlii apát levele Milanóba november 18-ikáról és valószínűleg Maffeo levele Bakóczhoz deczember 25-ikéről u. ott (másolatok az Akad. tört. bizottságánál), 1492 január 13-ikáról és február 20-ikáról Milanóból kelt levelek u. ott, Trotti jelentése Ferrarába február 18-ikáról a modenai levéltárban. (Követjelentések.)
Beatrix azt a czélt, hogy e hírköltéssel erkölcsi kényszert gyakoroljon Ulászlóra, el nem érte; csak annyit ért el, hogy Milanóban egy időre megingott a bizalom a magyar királylyal való házasságkötés terve iránt. Időközben a béke is létrejött Miksa és Ulászló között, de ez utóbbi semmi jelét sem adta annak, mintha Beatrixszal szemben kötelezettségét teljesíteni szándékoznék. «A királyné dühöng, – írja a Péterváradon tartózkodó forlii apát november 18-ikáról Milanóba* – Esztergomban lakik szegény, nincs már semmi tekintélye s míg ő a királynak úgy czímezi levelét: Hitvesemnek, ez így válaszol: a Királynénak.» Azt azonban éreznie kellett Ulászlónak, hogy a milanói terv füstbemegy, ha egyhamar véglegesen nem szakít Beatrixszal; oly eljárásra határozta el tehát magát, mely teljesen méltó volt eddigi szerepéhez; a mint a Rendek követelésére való hivatkozással kötötte meg a házasságot, úgy most viszont a Rendek által akarta magát annak megtagadására rákényszeríttetni.
Előbb id. levél.
Az országgyűlést 1492 február 2-ikára összehívták. Föladata volt a Fridrik császárral, illetőleg Miksa királylyal kötött, erősen megalázó békeegyezmény* beczikkelyezése, e mellett azonban a király házasságának kérdésével is foglalkoznia kellett.
Chmel, Regesten etc. II. 787. l.
Ulászló, hogy a felelősséget egészen a Rendekre hárítsa, közvetetlenül az országgyűlés megnyílta előtt arra látszott igyekezni, hogy Beatrixban bizalmat keltsen az ő szándékai iránt. Már deczember végén két főurat küldött Esztergomba a Beatrix megnyugtatására, biztatván őt, hogy azt a kis időt, mely még az országot teljes békéjének helyreállásától elválasztja, várja be türelemmel.* Más oldalról sem hiányzott a biztatás. A nápolyi király követe, Francesco de’ Monti útján közölte Beatrixszal, hogy a pápával most már teljesen kiegyezett, még pedig főkép azért, hogy leányának ügye kedvező hangulattal találkozzék Rómában.* Ama bizonyos, Nápolyból útban levő 30.000 arany is fölcsillant megint Velenczében,* valószínűleg az Ulászló kecsegtetése végett. A királyné hírhordói az Adria partjain azt rebesgették, hogy husvétkor Budán meglesz a várva-várt egybekelés.*
Hipolit 1491 deczember 30-iki levele atyjához a Nagy Iván-féle modenai másolatok közt. Nemz. Múz.
Trinchera: Codice Aragonese II. köt. 37. és 40. l.
Taddero Vimercati jelentése 1492 február 23-ikáról Velenczéből. (Milanói levéltár, Sez. Stor. Pot. Est. Venezia.) Bart Castiglioni április 27-iki jelentése (u. ott) már 80.000 aranyról szól.
Dipl. Eml. IV. 270. l.
146. ESZTERGOM*
Esztergom. (517. l.) Dörre Tivadar eredeti rajza.
Beatrix bízott benne, hogy ha a szokatlanúl nagy számmal összegyűlt Rendek körében ő maga is megjelenik, nehány hű embere s a nápolyi követ segítségével, ajándékokkal* és ígéretekkel sikerül majd az országgyűlés többségét a maga részére megnyernie. Környezete lebeszélni igyekezett őt e tervéről, ő azonban ragaszkodott hozzá s Costabilit, a Hipolit kormányzóját Budára küldte, hogy a nápolyi követtel együtt jelentsék be szándékát a királynak. Budai párthívei helyeselték tervét, ellenben Ulászló egy udvari emberét küldte hozzá azzal a jóakaratúnak látszó tanácscsal és kéréssel, hogy maradjon nyugodtan Esztergomban, nincs oka aggodalomra, jövetele csak ártalmára lehetne ügyének; később sajátkezű levélben még erélyesebben intette az otthon maradásra. Beatrix mindezek ellenére hajthatatlanúl megmaradt szándéka mellett, s bár csökkenő reménynyel, útra kelt kocsin Esztergomból s útközben meghálva egyszer, márczius 14-én Buda elé érkezett. A király elfogadására eléje küldte a Budán összegyűlt főurakat, kik nagy tiszteletben részesítették őt, de ennek a tiszteletadásnak úgy látszik az a czélja is volt, hogy megértessék a királynéval, mikép ó-budai palotájában kell letelepednie s nem tanácsos Budára jönnie. Beatrix megnyugodott ebben s mindjárt másnap meglátogatta őt Ulászló is Ó-Budán. Talán ettől fölbátorítva s türelmetlenségétől hajtva a királyné néhány nap múlva bejött Budára. Itt azonban ünnepélyes fogadtatásban nem részesűlt; Ulászló így adta tudtára, hogy bejövetelét nem kívánta. A Hipolit budai házában húzta meg magát zajtalanúl, mely ház üresen állott, mert a királyné maga illendőnek vélte, hogy unokaöcscse ne vegyen részt abban az országgyűlésben, mely az ő sorsa fölött is dönteni lesz hivatva; Hipolit csak pecsétjét küldte el, hogy a békepontozatokat az ő nevében is megpecsételhessék.*
Udis Apologiája különösen utal az ajándékokra, (ville, opidave, gemmati calices et auree vestes) melyekkel Beatrix ez időben állítólag híveket toborzott magának. (472. l.)
Beltr. Costabili jelentése 1492 márczius 20. és 23-ikáról Ferrarába. (Modenai levéltár, követjelentések.) Ugyancsak Beatrix e bevonulására vonatkozik az a zenggi tudósítás, mely a Dipl. Eml. IV. kötetének 270. lapján tévesen mint Budáról s 1490-től származó van közölve (Milanói levéltár). Aláírás nélküli zenggi levéltöredék 1492 április 2-ikáról a milanói levéltárban, (Ak. tört. biz. más.) mely nyilván Bartolommeo Castiglionitól ered. Jac. Trotti jelent, június 4-ről a modenai levéltárban (Cart. Amb. Ba 7.)
A békeegyezmények elfogadtatása az országgyűléssel nem kis gondot okozott Ulászlónak; az ország szabad királyválasztási jogának elalkuvása heves ellenzést keltett, melyet a király hívei csak nehezen tudtak lecsendesíteni. A Miksával kötött béke, tekintet nélkül a János Albertnek tett ígéretre, az Ulászló magtalan halála esetére, a Habsburgoknak biztosítván az utódlást, az ország függetlenségének érdeke volt immár hozzákötve ahhoz, hogy Ulászló oly házasságot kössön, melyből trónörököst várhat; és így az egyezmény tárgyalása maga után vonta a házasság kédését is és a Beatrix késégtelennek tekintett meddősége a legjobb érvet szolgáltatta a kényszerűségből megkötött házasság fölbontásának követelésére.
És most az a sajátságos helyzet állott elő, hogy a Beatrix jogainak védelmére az egybegyűlt Rendek előtt az a férfiú emelt szót, a ki a valószínűleg alapos közhit szerint szabadságától való megfosztatását tulajdoníthatta neki s a kinek szabadon bocsátása miatt látszott a királyné meghasonlani Corvin Jánossal: Váradi Péter kalocsai érsek. Ajánlotta, hogy a Rendek a Beatrix és Ulászló házasságának érvényessége mellett foglaljanak állást. Kétségtelen, hogy az érsek ezt Corvin Jánossal egyetértőleg, sőt az ő kívánságára tette; egyéb nyoma is van, hogy János herczeg ép úgy, mint Báthori István és Kinizsi Pál a Beatrix pártját fogták, sőt állítólag hívták őt Esztergomból Budára.* Bízvást elfogadhatjuk Corvin János e magatartásának azt a magyarázatát, melyet életrajzírója ad, hogy t. i. ő a Beatrix és Ulászló házasságától Bianca Maria fölszabadulását s az ő reá való régibb igényének érvényesítését remélhette.*
Az előbb id. április 2-i zenggi levéltöredék.
Schönherr id. m. 197–198. l.
Azonban a kalocsai érsek szavai nem keltettek viszhangot; Beatrix most már tapasztalhatta, hogy a sok kegy és még több ígéret kitartó híveket nem szerzett neki; környezete már akkor Bakóczban látta az ő legnagyobb ellenségét,* pártja seholse volt található s a Rendek majdnem egyértelműleg, már a Miksa igényeinek elháríthatása végett is sürgetőleg követelték, hogy Ulászló mindkét megkötött házasságának kötelékéből szabadulva, valamely fiatal fejedelmi hajadont vegyen nőűl, kitől biztosan számíthat életrevaló ivadékokra, s hallani sem akartak arról, hogy Beatrixnak az országot fosztogató uralma Ulászló alatt is folytatódjék.*
Costabili márczius 20-iki levele.
Bonfin Dec. V. lib. 2. 511. l. Istvánffy id. m. 22. l. Pray id. m. IV. 248. l. Bart. Castiglioni márczius 24-ikéről Zenggből k. levele Maffeohoz a milanói levéltárban (Pot. Est. Ungh.) és a forlii apát levele Vimercatihoz április 7-ről u. ott.
A dolgok ily állásában természetszerűen fölmerűlt újból a királyné kielégítésének s hazaküldésének kérdése. Úgy látszik, maga Beatrix vetette föl, de ismét túlmagasra fokozta követeléseivel. Azzal a kívánságával szemben, hogy hozományán kívűl téríttessék meg mindaz is, a mit az ország védelmére újabban költött, a magyarok azzal az ellenvetéssel éltek, hogy igenis meg kell adni mindenkinek a magáét, de akkor ám térítse ő is vissza mindazt, a mit magyarországi egyházi javadalmak bevételeiből élvezett, a mi pénzt és értéket hazájába küldött, s azt, a mibe az atyja, a nápolyi király segítségére Otranto visszavívásakor és később a bárók lázadása idejében küldött csapatok kerültek; ha ezek levonása után még marad követelni valója, az hadd fizettessék ki neki.*
Bart. Castiglioni előbb id. lev. és Trotti előbb id. június 4-iki jelentése.
Az országgyűlés – melyben időközben Zápolyai István foglalta el a régóta üresedésben levő nádori széket, – formaszerű határozatot nem hozott a Beatrix ügyében, sőt a nápolyi követet majd a jövő diétán hozandó határozattal biztatták,* – a mint hogy az országgyűlésnek még ugyanazon évben való újabb összejöveteléről végzést is hoztak, bár e végzés megtartásának nincs nyoma,* – de a félreérthetetlenűl megnyilatkozott közhangulat elég támpontot nyújtott Ulászlónak arra, hogy további vonakodását a királynéval szemben mentegesse s azalatt a milanói házasság tervét is tovább szője.
Costabili márczius 20-iki id. jelentése.
Mart. Georg. Kovachich: Vestigia Comitiorum apud Hungaros celebratorum, Buda, 1790. 417. l.
Beatrix azonban eleget látott és hallott, hogy helyzetével tisztában legyen és tudja, hogy Budán, illetőleg Ó-Budán, hová nemsokára visszavonult,* nincs többé mit keresnie; csalódása nem csüggedésre vagy lemondásra indította, hanem lángoló haragra és bosszúvágyra, mellyel eltelve, Seneca Medeájaként* hagyta el április elején Ó-Budát s tért vissza esztergomi magányába.*
A huszti egyház malomépít. engedélye tárgyáb. márczius 24-ikéről k. levele (Orsz. Levéltár D. 19.819.) Ó-Budáról van kelteze.
Bél Mátyás hasonlítja Medeához, id. köt. 235. l.
A forlii apát már id. április 7-iki és Castiglioni április 18-iki lev. a milanói levéltárban (ak. tört. és biz. más.)
Legelső gondolata az volt: atyja hatalmát vinni harczba azok ellen, kik őt oly rútúl kijátszották. A nápolyi király bosszújával már márcziusban fenyegetődztek egyes olasz jövevények;* csakhamar köztudomásra jutott, hogy Ferrante Andrea Carafát küldi külön követképen nagy kísérettel Magyarországba, Ulászlónak hathatós előterjesztéseket, esetleg ajánlatokat is tenni a Beatrix érdekében.* A királyné ugyanekkor katonákat toboroztatott Kinizsi által,* közbenjárásáért állítólag a pápához is fordult,* levelet írt Rodrigo Borgia bíbornoknak, a nagy befolyású pápai alkanczellárnak,* s nem átallotta Váradi Pétert is levéllel keresni föl, a Rendek előtt érdekében történt fölszólalására támaszkodva s remélve, hogy általa érhet el valami fordulatot ügyében. Az érsek kifogástalan udvariassággal válaszolt neki,* ha ugyan nem leplezett gúnynak tekintendő hálájának hangsúlyozása a Beatrix részéről mindenkor tapasztalt kegyelemért és jóságért, s az a kívánsága, hogy a királynét «vídámságban és boldogságban tartsa meg a Mindenható»; a dolog lényegére nézve azonban kitérő választ adott; most – úgymond – a Beatrix ügyét az udvarnál senkinek sem ajánlhatja, mert az udvarbeliek mind szétoszlottak s ő maga is indúl csapataival a török ellen.*
Április 4-iki zenggi id. levél.
Castiglioni április 27-iki lev. a milanói levéltárban (ak. tört. biz. más.)
1492 május 19-ikén a körmöczi kamara által 400 forintot fizettetett «ad manus P. Kinizsi, pro miltibus» (Kachelmann id. köt. 119. l.) már előbb egyszer 1200 aranyat utalványozott ugyanily czélra Kinizsinek. (Hatvani, Rajzok stb. 68. l.)
Ezt Pray mondja (id. m. IV. 149. l.)
Codice Aragonese II. 110. l.
Praynál id. h.
Hogy Váradi Péter Beatrixszal tovább is igen barátságos hangú levelezést folytatott, kitűnik C. Wagner id. gyűjteményéből. (48. s köv. l.)
Ulászlónak a török háború csakugyan elég dolgot adott most, de azért volt arra is gondja, hogy a Beatrix sakkhúzásait meghiúsítani igyekezzék. Levelet küldött Nápolyba, melyben megmagyarázta az öreg királynak, miért kell a házasság ügyében még mindig késedelmeskednie,* s ugyanakkor Rómába küldte az időközben nyitrai püspökké előléptetett Sánkfalvi Antalt, a szentszék kellő fölvilágosítása végett,* a mi annál szükségesebbnek mutatkozott, mert ott már ebben az időben Beatrix a maga érdekkörébe vonta Borgia alkanczellárt, kit Ferrante király Rómába küldött minisztere, Pontano útján látott el közelebbi értesítésekkel,* s ez utóbbinak Piccolomini bíbornokot is sikerült ügyök számára megnyerni.* Különösen kedvező volt rá nézve az a körülmény, hogy éppen ebben az időben, 1492 tavaszán a pápa s a nápolyi király között annyi viszály után létrejött barátság megpecsételéseül Luigi d’ Aragona eljegyezte Todorina Cibót, a pápa unokáját, s erre az ünnepélyre Ferrandino capuai herczeg Rómába menvén, ott fényes és kitüntető fogadtatásban részesült.*
Vimercati követjelentése Velenczéből május 8-ikáról (Milanói levéltár, Ak. tört. biz. más.).
Schönherr id. m. 198. l.
Cod. Arag. II. 110. l.
U. ott 131. l.
Notar Giacomo id. 174. l. Muratori Annali 189. l. Gregorovius Gesch. d. S. R. VII. 295. l.
Azonban a nápolyi király nemcsak Rómában működött leánya érdekében, hanem őt magát is bölcs tanácscsal igyekezett követe, Francesco de’ Monti útján ellátni. Egyfelől vígasztalta, bátorította, hogy ne essék kétségbe ügyének sikere felől, biztosította őt, hogy úgy ő maga, mint fiai teljes önfeláldozással meg fognak mindent tenni jogai védelmére, de viszont arra is intette, ne rontsa meg ő maga helyzetét és ügyét heves kifakadásokkal és fenyegetődzésekkel. A dolgon javítani csak okos és tapintatos magatartással lehet, nem erőszakkal, azért sem helyesli, hogy – mint hallja – Beatrix katonákat toboroz s várait védelmi állapotba igyekszik helyezni.* Hogy Ulászló iránti törhetetlen barátságát tanusítsa, őt ugyane követe által értesítette a messzemenő hadi intézkedésekről, melyeket a török ellen állítólag tesz, ezzel neki is segítségére akarván lenni.* Körültekintése annyira ment, hogy egy lengyelországi követnek olasz földön időzését felhasználva, hatni igyekezett Kázmér lengyel királyra is, az Ulászló atyjára, az ő befolyásától remélvén, hogy a magyar király mint jó keresztény, az egyház rendelése szerint vállalt kötelezettségének meg fog felelni.*
Cod. Arag. II. 122. l.
U. ott 129. l.
Cod. Arag. II. 124. l.
Ezalatt a Magyarországba küldött külön követ, Andrea Carafa június legelején Budára érkezett s kihallgatásra jelentkezett a királynál egy levéllel, melyben megbízója már kedves vejének és fiának szólította Ulászlót.* Ez azonban megint mesternek mutatkozott a ravasz bujkálásban és ámításban. A követ előadását meghallgatta, a nápolyi király és családja fölajánlott barátságát köszönettel fogadta, a házasságot illetőleg azonban minden nyilatkozattól tartózkodva, válaszát későbbre ígérte. Most – úgymond – az országnagyokkal nem tanácskozhatik, erre majd talán úrnapkor lesz alkalma; a török is szorongatja, hadba kell mennie, majd követet fog küldeni maga is Nápolyba. Egyízben már napot tűzött ki az érdemes válasz megadására,* de kevéssel később meghalt atyja, a lengyel király, akkor tehát az okozott gondot, azután a pápai trónon állott be változás: így sohasem fogyott ki az ürügyekből, melyekkel a nápolyi követet egyre-másra biztatva hónapokig magánál tartotta, a nélkül, hogy érdemleges válaszban részesítette volna.*
Vimercati jelentése 1493 február 13-ikáról a milanói levéltárban. (Ak. tört. biz más.).
Ugyancsak 1492 augusztus 13-iki jelentése u. ott.
Vimercati követjelentése június 16-ikáról a milanói levéltárban. (Sez. Stor. Pot. Est. Ven.) Lásd még: Istvánffy id. m. 23. l. és Pray id. m. IV. 250. l.
Ha valaha, most volt oka Ulászlónak a színlelésre, mert ebben az időben jutott a milanói házasság ügye az elhatározó lépéshez. A nyitrai püspök küldetésének egy titkos része is volt: Anconában kellett találkoznia a milanói megbízottal, ki már Bianca Maria írott fölhatalmazását hozta, a házasságnak Ulászlóval való megkötésére.* Ilyen körülmények között a milanóiak érthető aggodalommal és nehezteléssel nézték a buzgó tevékenységet, melyet Beatrix a maga – az ő hitök szerint úgyis lehetetlen – házasságának érvényesítése érdekében pártfogói útján Rómában kifejtett. Lodovico Sforza különösen Hipolitnak vette rossz néven, s csak zsenge korával vélte menthetőnek, hogy a királyné ez áskálódásaiban állítólag szintén részt vesz, holott testvére családjáról van szó, s ennek úgy Bakóczczal, mint anyósával, a ferrarai herczegnével szemben kifejezést is adott.*
Schönherr id. helyen.
Maffeo. Triv. levele Bakócz püspökhöz július 2-ikáról, úgyszintén Lod. Sforza lev. Eleonora herczegnőhöz július 4-ikéről, és u. annak utasítására Stanga nápolyi követ részére július 27-ikéről; mindhárom a milanói levéltárban (Ak. tört. biz. más.)
Eközben oly esemény állott be, mely a végeldöntésöket a római szentszéktől váró összes vitás kérdéseket és érdekeket teljesen új helyzet elé állította: július 26-án meghalt VIII. Incze pápa nyolcz évi uralkodás után, 60 éves korában s a szeptember 6-án egybegyűlt conclave már négy nappal később egyhangúlag pápává választotta Rodrigo Borgia bíbornokot, ki VI. Sándor név alatt vette föl a tiarát.
Bármennyire köztudomásúak voltak a tisztátalan eszközök, melyeknek e férfiú emelkedését köszönhette* s kicsapongó előélete, melyet egyízben II. Pius pápa is megróni volt kénytelen, Rómában s a külföld legtöbb helyén is az életkedvelő, fényűző bíbornok megválasztását kitörő örömmel üdvözölték s uralkodásához a legvérmesebb reményeket fűzték. A magyar főpapok magasztalásokkal telt hódoló nyilatkozatokkal köszöntötték az új pápát;* bizonyos tekintetben magyar főpap volt ő is: Mátyás adományából bírta a péterváradi apátságot, melyet a király a kalocsai érsek bebörtönzésekor vont meg ettől;* ő azonban még egyébre is tartott igényt: az egri püspökségre. Tudvalevőleg Veronai Gábornak Rómában bekövetkezett halála miatt az akkori pápa jogosúltnak tekintette magát az e püspökség fölötti rendelkezésre s azt Borgia bíbornoknak adományozta; azonban Mátyás sem ismerte el ezt jogosnak s egri püspökké Nagylucsei Dóczi Orbán lett. A mint Nagylucsei 1461 őszén meghalt, Ulászló a megüresedett javadalmat szolgálatai jutalmáúl Bakócz kanczellárnak adta; most azonban az új pápa arra hivatkozva, hogy ő annak idejében csak az Orbán püspök javára mondott le, a Szentszék jogát fönntartotta s az ő fölmagasztaltatása által üresedésbe jött egri püspökséget választása buzgó támogatójának, Ascanio Sforza bíbornoknak adományozta. E pápai intézkedés ellenére Bakócz a magyar király főkegyúri joga alapján az egri püspöki javadalmat birtokba vette.*
Tubero apát Commentárjaiban (216. l.) jegyezte föl ezt a VI. Sándorra vonatkozó gúnyverset:
Vendit Alexander claves, Altaria, Christum;
Emerat ista prius, vendere jure potest.
Emerat ista prius, vendere jure potest.
Lásd VI. Sándor megválasztására nézve Pastor nyilatkozatát (id. m. III. 278. l.).
A velenczei Szent Márk-könyvtár Podocataro-gyűjteményében több ily felirat szövege van megőrízve.
Fraknói: Váradi Péter élete. Száz. 1883. évf. 734. l.
Fraknói: Bakócz Tamás 48. l.
147. VI. SÁNDOR PÁPA.*
VI. Sándor pápa berlini márvány mellszobra. (525. l.) E. Müntz: Histoire de l’art pendant la Renaissance. II. köt. 239. l.
Már ez az eset is megmutatta, mily benső egyetértés és érdekközösség állott fenn az új pápa s a Sforzák között, s mily hatalommá lett ezáltal Ascanio bíbornok,* a minek következményeitől a házassági kérdés elbírálásában volt oka Beatrixnak félnie. A nápolyi udvar viszonya VI. Sándorhoz nem mutatkozott ily tisztának, Ferrante a legutóbbi pápaválasztás alkalmával is kétes és nem szerencsés szerepet vitt; egymásután három más jelöltet támogatott, csak azt nem, a ki győztessé lett; a Borgia megválasztásának híre állítólag mélyen lesújtotta,* de azért nem késett az új pápát szerencsekívánatokkal üdvözölni.*
Pastor id. m. III. 283. l.
Guicciardini: Istorie d’ I. I. 9. l.
Pastor id. m. III. 283. s köv. l.
Nemsokára pedig egy oly esemény állott be, mely alkalmas volt megzavarni a nápolyi udvar s a római curia viszonyát s vele a Beatrix érdekét is veszélyeztetni.
A volt pápa törvénytelen fia, Franceschetto Cibň nem érezvén magát biztonságban az új uralom alatt, Róma közelében levő birtokait s várait sógora, Piero de’ Medici és Ferrante király közbenjárásával eladta Virginio Orsini nápolyi fővezérnek s ilyenképen egy, a pápasággal már gyakran szembeszállott hatalom fészkelte be magát a pápa legközelebbi uralmi területébe. VI. Sándor heves panaszra fakadt érdekeinek ily alattomos megsértése miatt s egy ideig nagy volt a feszültség közötte s a nápolyi király között.*
U. ott 293. s köv. l.
Ez a helyzet természetesen nem kedvezett Beatrixnak, ellenben előbbre vitte a milanóiak ügyét. A milanói herczeg novemberben végre megegyezvén a hozomány összegére nézve is Ulászlóval, a mindenbe kezdettől fogva beavatott Maffeot más ürügyek alatt Rómába küldte, hogy ott titokban a házasság útjában álló utolsó akadályt is elhárítsa.* Mindenekelőtt az Ascanio mindenható befolyására számított; a követnek kapott utasítása értelmében érintkezésbe kellett lépnie az Ulászló megbizottjával, a nyitrai püspökkel s ezzel egyetértőleg eljárnia. A magyar követ feladata volt a pápát – Ascanio támogatásával – fölvilágosítani a felől, hogy Ulászló semmi körülmények között nőűl nem veheti Beatrixot, már meddőségére való tekintettel sem s hogy a kereszténység fontos érdekei fűződnek a Bianca Mariával való, utódokkal kecsegtető házasság létrejöttéhez. Az ügy sikere érdekében Bakócz püspök részére a bíbornoki méltóság kieszközlését vették tervbe, ha pedig a házasság ügye a Szentszéknél fennakadást szenvedne, a magyar követnek el kellett mennie a nápolyi királyhoz is, hogy azt rávegye leánya igényének elejtésére.*
Hogy Maffeo más ügyek ürügye alatt volt Rómában, az kitűnik a herczegnek a nápolyi követhez 1493 január 2-ikáról int. utasításából (milanói levéltár, Ak. tört. biz. más.)
A milanói herczeg utasítása a Rómába utazó Maffeo Triv. számára november 13-ikáról: milanói levéltár. (Ak. tört. biz. más.)
Látható tehát, hogy a milanóiak már nagyon közellevőnek vélték a czélt, mely felé törekedtek. Az öreg Ferrante király azonban csodálatos gyorsasággal tudott a Szentszékhez való viszonyában fordulatokat idézni elő. November 28-ikán útnak indult másodszülött fia, Federigo herczeg, hogy Rómába menjen atyja hódolatát mutatni be az új pápának;* a küldetés ezúttal nem volt üres formaság, sőt ellenkezőleg, szövetségkötés volt a czél, melyet – mint látni fogjuk – a VIII. Incze halálával értéktelenné vált másik mátkaság helyett egy, az új pápa családjával kötendő frigy pecsételne meg; s nem utolsó föladata volt Federigonak Rómában a Beatrix érdekében is közbenjárni.
Notar Giacomo id. m. 176. l. Passero szerint (id. m. 56. l.) csak deczember 7-ikén indúlt el Nápolyból s Pastor (id. m. III. 392. l. deczember 11-ikére teszi Rómába érkezését, Burchard pedig, (Diarium II. 5. l.) kire Pastor hivatkozik, azt mondja: «mense decemb. parum ante Domini nativitatem, Don Fridericus, etc. venit ad Urbem». De november 28-ikán már bizonyosan elhagyta Nápolyt, mert atyja, a király 30-ikán levelet írt neki. (Cod. Arag. II. 205. l.)
Ezt Beatrix kétségkívűl tudta, mert deczember elsején már az ő megbizottja is útban volt Róma felé, kinek valószínűleg a nyitrai püspök ottani működését kellett ellensúlyoznia.* Apja s a Szentszék viszonyának e javulása most már arra indította a királynét, hogy ő is szerencsekívánataival járuljon a kereszténység új feje elé. Deczember 25-ikéről keltezve a pápának, a következő napon pedig a bíbornokok testületének írt levelet,* melyekben határtalan örömének adott kifejezést a fölött, hogy a pápai széket oly méltó és dicső férfiú foglalta el; e hír állítólag betegségből gyógyította őt ki;* hódolatát és üdvkívánatait azonban egyesíti azzal az esengéssel, hogy a pápa kegyelme és könyörülete fordúljon felé s legyen méltányos bírája ügyének.
Vimercati velenczei jelentése deczember 1-ről a milanói levéltárban. (Ak. tört. biz. más.) A küldött (uno Neapolitano) valószínűleg Francesco de’ Monti volt, ki Ferrante király deczember 28–31-ikén kelt levelei szerint (Cod. Arag. II. 234. s köv. l.) abban az időben Nápolyban s Rómában járt.
Mindkettőnek egykorú másolata a velenczei Szt.-Márk könyvtár kézirattárában. (Ak. tört. biz. más.)
Beatrixot Castiglioni 1493 február 15-iki zenggi levele (Milanói levéltár, Pot. Est. Ungh.) «több hónap óta» betegeskedőnek mondja s még márcziusban is beteg volt; azt tehát talán csak a szép szólam kedveért írja, hogy az örömhír (melyet szeptemberben kaphatott meg) meggyógyította; habár viszont Váradi P. egy 1493 január 12-ikéről kelt levele, melyben a királyné fölgyógyulásához szerencsét kíván, (Wagnernél 48. l.) a zenggi levélnek látszik ellentmondani.
Ezalatt Federigot Rómában Giuliano della Rovere bíbornok fogadta vendégeűl, a pápa pedig karácsonyra szentelt karddal ajándékozta meg;* atyja sűrűn küldte különösen a Beatrix ügyére nézve utasításait a herczeg számára Rómába.* Ferrantének főczélja volt az Ulászlót ott időző követének, Sánkfalvi nyitrai püspöknek czélzatait kiszimatolni s működését meghiúsítani, mi végből Francesco de’Montit is, eddigi magyarországi követét Rómába küldte a saját s Beatrix megbízólevelével, sőt Sánkfalvinak levelet is írt.
Pastor id. m. III. 292. s köv. l.
Cod. Arag. II. 205–252. lapokon több helyen Federigohoz, mint Altamura herczegéhez czímzett levelek.
148. RÓMA KÖZÉPKORI KÉPE.*
Róma középkori képe. (529. l.) Részlet a Schedel Világkrónikájában közölt képéből.
Kétségkívül ebben az időben látott napvilágot az az Ulászló védelmére névtelenűl s a nyitrai püspökhöz mint követhez intézett levél alakjában írt «Apologia»,* melynek tartalmára már többször utaltunk. Az akkori egyházjog és theologia beható ismeretére s nagy humanisztikus műveltségre valló emlékirat egyforma készűltséggel idézi Mózest és Lykurgost, Solont és Cicerót, a görögök és rómaiak történetét s az egyházatyák iratait az Ulászló álláspontjának védelmére s összefoglalja mindazt, a mivel a magyar közvélemény Beatrixot joggal vagy jogtalanul vádolta. A dolog lényegére nézve azonban, ténybeismeréseivel, a király álnok eljárásának s a királyné szándékos és tervszerű elámításának legfényesebb tanubizonysága ez az okmány, mely az erkölcsi fölmentés számára semmi támpontot nem nyujtva, csak azt a jogi szempontot igyekszik diadalra juttatni, hogy egy politikai érdekek kényszerítő hatása alatt formailag megkötött, de végre nem hajtott házasság, még hozzá fennálló megelőző házassági kötelékkel szemben, érvényes nem lehet.
Udis Apologiája (már többször idézve volt.) Szerzőjeűl nehányan Filipecz Jánost gyanítják, ő azonban a védiratban legnagyobb részletességgel leírt események – különösen a házasságkötés – idejében már a közpályától visszavonúltan élt.
A nápolyi király azzal is előmozdítani akarta a Beatrix ügyét, hogy beléavatkozott az egri püspökség kérdésébe s a házasság feloldása esetére a Bakócz javára történt adományozás meghiúsításával fenyegetődzött.* Követéhez, Andrea Carafához deczember végén Magyarországba intézett levele részletesen föltárja úgy az ő, mint fia eljárását a házassági kérdésben.* Ekkor már ismerte a most említett védirat eszmemenetéből merített érveket, melyek alapján Sánkfalvi a házasságkötés megsemmisítését kieszközölni igyekezett: Ulászlónak megelőzőleg a főurak jelenlétében tett tiltakozó nyilatkozatát, a melynek megfelelően ő a házasság megkötése alkalmával is a szokásos és szabályszerű «akarom» szó helyett – az értelmi fönntartás jeléűl – használta a szokatlan «igen» (ita) szót, a Beatrix meddőségét, a házasság végrehajtásának tagadását és a Brandenburgi Borbálával kötött házasságot. Az Ulászló védelmére s a Beatrix jellemzésére oly részleteket is közölt a püspök a pápával, melyeket ez a Ferrante megbizottjai előtt kíméletből nem ismételhetett.
Cod. Arag. II. I. rész, 205. l.
U. ott 241. l.
Ezekkel szemben a nápolyiak – mint e levél is elmondja – kétségbe vonták, hogy a nő meddősége okából valamely házasság fölbontható volna; kétségbe vonták, hogy a király Beatrixszal csak nyilvánosan, számos tanú jelenlétében érintkezett volna; ellenkezőleg állították, hogy gyakran éjjel-nappal együtt voltak tanúk nélkül s egészen házastársak módjára éltek. Úgy tüntették fel a királyné esetét, mintha őt, ki kolostorba akart vonúlni, unszolták volna arra a házasságra, melyet most letagadnak; mintha a közbecsület, az adott szó szentsége mellett az ország békéje, a nemzet hő óhaja is követelné az Ulászló elvállalt kötelezettségének teljesítését.* A nápolyi király – mint mondá, – fiaival együtt minden erejét, életét kész latba vetni háza megtámadott becsületének védelmében s éppen mert ilyennek tekinti az ügyet, írt rokonának, a spanyol királynak,* hogy az is vesse magát közbe s leánya, a ferrarai herczegné útján a Sforzák törekvését is megtántorítani igyekezett, sőt ezekkel szemben a szemrehányás, fenyegetés hangját is hallatta.*
Cod. Arag. II. I. r. 265. l. 2. r. 264. l.
U. ott, II. I. r. 270., 295. l.
Trotti jelentései 1493 január 8-ikáról és 14-ikéről a modenai levéltárban. (Követjelentések.) Cod. Arag. II. I. r. 265–266.
Ennek az erélyes föllépésnek a hatása, ha nem is rögtön jelentkezett, de nem is maradt el. A pápa, Milano és Nápoly ellentétes követeléseivel szemben, habozni látszott. A consistorium 1493 január 8-ikán hét óra hosszat tartó ülésben tárgyalta az ügyet* s végre ígéretet tett a pápa Federigo herczegnek, hogy Beatrixnak kedvező brevét fog Ulászlóhoz kibocsátani. De alig hogy a herczeg – két nappal később – elhagyta Rómát, VI. Sándor megbánta ígéretét s oly brevét iratott, mely a nápolyiak álláspontjának egyáltalában meg nem felelt. Azonban az öreg Ferrante maga sokkal ravaszabb volt, semhogy a ravaszsággal kijátszani lehetett volna; nyomára jött a dolognak, követei útján közbelépett s kieszközölte, hogy a breve visszavonatván, az eredeti ígéretnek megfelelő újjal pótoltatott, s ezt két példányban állíttatván ki, az egyik példányt magyarországi követének, Andrea Carafának küldte el, hogyha Ulászló meg nem kapná vagy eltitkolná a pápai levelet, azzal ő állhasson elő.*
Burchard, Diar. II. 6., 33. l.
A dolgok ezen lefolyása világosan kitűnik Ferranténak január 29-ikéről Ant. de Gennarohoz, február 8-ikáról Luigi de Paladinishez, valamint márcz. 22-ről Andr. Carafához intézett leveleiből (Cod. Arag. II. I. r. 260., 275. és 333. l.), úgyszintén a Thuasne Burchard-kiadásának (II. köt.) 633., 636–637. és 640. lapjain közölt okmányokból s Jac. Trotti márczius 19-iki jelentéséből (modenai levéltár, követjelentések), de magának Ulászlónak a kapott brevével szemben a pápához április 9-ikéről tett előterjesztéséből is. (Velenczei áll. levéltár.) Lásd még Óváry L. II. Ulászló és Beatrix házassága. Száz. 1890. évf. 767. s köv. l.
Ilyenképen a nyitrai püspök küldetését körülbelül meghiúsultnak tekinthette s a dolgon az sem változtatott, hogy január vége felé Rómából elment Nápolyba is s az Ulászló nevében a királynak előterjesztéseket tett, őt a házasság lehetetlenségéről meggyőzni igyekezett, mire kitérő feleletet kapott.* Ulászló maga is előterjesztéssel élt a pápához a brevével szemben s hogy legalább valami sikert lásson, megpróbálta egyelőre csupán Brandenburgi Borbálával kötött házasságának érvénytelenítését eszközölni ki a pápánál, mire nézve Borbála lemondó nyilatkozatát is bemutatta, természetesen azzal a szándékkal, hogy ezzel a milanói házasság útjából hárítsa el az első akadályt, de azzal a reménynyel, hogy e törekvésében a nápolyiak is segíteni fogják. Ámde ebben csalódott; a nápolyiak, a kik azt az álláspontot foglalták el, hogy a Beatrixszal kötött házasság végre van hajtva s ennélfogva megdönthetetlen érvényű, nem ismerhették el a brandenburgi házasság föloldásának szükségét; s így Ulászlónak ez a kísérlete sem sikerűlt, hanem ellenkezőleg, határozatba ment a római curiánál, hogy – a püspök, mint pápai legátus mielőbb Magyarországba menjen a török elleni hadjárat előmozdítása czímén is, de főleg a végből, hogy Ulászlót a Beatrixszal kötött házasság elismerésére rábírja.*
Ezt Istvánffy mondja el (id. m. 23. l.); Sánkfalvi Nápolyba és visszautazásának nyoma van Thuasnenál is (Burchard Diar. II. 622–624., 631. l.), úgyszintén Tad. Vimercati február 13-iki jelentésében (Milanói levéltár. Ak. tört. biz. más.) és B. Castiglioni már id. február 15-iki levelében.
Ezekre nézve lásd Ulászlónak már id. levelét a pápához a velenczei áll. levéltárban, továbbá a Cod. Arag. II. I. r. 271. és II. r. 238. s 300. lapjain közölt leveleket, úgyszintén Ascanio Sforzának október 10-ikéről Lodovico Morohoz int. levelét a milanói levéltárban. (Akad. tört. biz. más.)
Ez a Beatrixra nézve rendkívűl kedvező fordulatot több körülmény összehatása idézte elő. Főrésze benne mindenesetre atyja diplomácziai ügyességének volt, ki a pápát hol ijesztgetésekkel, hol igéretekkel befolyásolta, ez utóbbiak terén odáig menvén, hogy Beatrixnak a trónon maradása esetére a pápai herczegek számára – kik mohón igyekeztek helyzetöket kihasználni, – dús magyarországi javadalmakat helyezett kilátásba.* Ferranténak azonban hosszabb huzavona után az is sikerűlt, – s éppen ez tette bensővé a viszonyt közte és a pápai szék között, – hogy házassági köteléket hozzon létre a Borgiák és Aragoniaiak között. Megegyezés jött ugyanis létre aziránt, hogy a legifjabb pápai herczeg, Gioffré, feleségűl vegye Alfonso calabriai herczeg természetes leányát, Sanciát, a mi augusztus 16-ikán, a Vatikánban képviseleti úton végbement házasságkötés után meg is történt, s e házasság révén Gioffre a nápolyi királyságban Squillace herczegségét kapta meg.*
Cod. Arag. II. 2. r. 237., 251–252., 264. l.
Muratori Annali 46. köt. 196. l. Gregorovius Gesch. d. St. Rom. 7. köt. 324. s köv. l. Pastor id. m. III. 295–299. l.
Egy másik fontos tényezője a fordulatnak a milanóiak megváltozott magatartása volt. Lodovico Sforza már a megelőző év végén békítő magyarázatokat juttatott a nápolyi királyhoz,* s lassankint mindinkább visszavonúlt az Ulászló és Beatrix közötti küzdelem teréről s csupán a Bianco Maria és Corvin János házasságának föloldását szorgalmazta Rómában.* Beatrix és Eleonora örömmel tudták ezt be az utóbbi eljárásának, ki mint jó anya és anyós akkor épen első szülői örömeit élvező leányára s vejére atyja s nővére érdekében békítve, kérlelve hatott;* de Lodovico nem volt annyira az érzelmek embere, hogy csakis ily szempontok által eltérítette volna magát törekvése czéljától. Az igazi, nagy ok akkor derűlt ki, a mikor nyilvánvalóvá lett, hogy az agg III. Fridriknek 1493 augusztusában bekövetkezett halálával a németrómai császári méltóságra emelkedett I. Miksa, mint már régebben özvegy, arájáúl a fejedelmi kérőktől körülrajongott Bianca Maria Sforzát szemelte ki. A milanóiak még arra használták föl a folyton reménykedő Ulászlót, hogy általa kicsikarják Corvin Jánostól a lemondó nyilatkozatot,* mikor e nyilatkozat alapján a római Szentszék a végre nem hajtott házasság föloldását kimondta,* már Nápolyban is tudták, hogy kinek érdekében történt ez,* s így Ulászló, mikor Beatrixot kijátszani igyekezett, maga lett kijátszott s még azt is el kellett viselnie, hogy azontúl úgy a Sforza-ház, mint a német császár a Beatrix oldalára állottak, a mi a császárnál már csak azért is indokolt volt, mert Ulászlónak ilykép előreláthatólag magtalan házassága neki s ivadékainak nyitott volna utat a magyar trónra.*
Utasítás Ant. Stanga nápolyi követ számára 1492 deczember 25-ikéről. (Milanói levéltár. Ak. tört. biz. más.) Jac. Trotti jelent. 1493 január 9-ikéről. (Modenai levéltár. Cast. Amb. Ba. 7.)
Követutasítás Tad. Vimercati részére február 2-ikáról, (Milanói levéltár. Ak. tört. biz. más.) Eleonora herczegnő levele Beatrixhoz szeptember 10-ikéről (Modenai levéltár. Minute di lett. di Princ.) Lod. Sforza levele Bart. Calcohoz Rómába szeptember 11-ikéről. (Milanói levéltár. Ak. tört. biz. más.)
Eleonora levele Beatrixhoz julius 21-ikéről (Modenal levéltár. Minute di. l. d. p.) és szeptember 10-ikéről (u. ott); Beatrix levele Eleonorához szeptember 16-ikáról. (Modenai levéltár id. oszt.)
Schönherr id. m. 199. l.
U. ott 200–201. l. A föloldó breve szövege a milanói levéltárban. (Ak. tört. biz. más.)
Cod. Arag. II. 2. r. 300. l.
Fraknói: Bakócz T. 50. l.
149. AZ ESZTERGOMI SZENT ISTVÁN-KÁPOLNA.*
Az esztergomi Szent István-kápolna. (535. l.) Dörre Tivadar rajza.
Míg ekképen úgyszólván nyílt harcz folyt Beatrix és Ulászló között, melybe változó szerencsével igyekeztek fegyvertársakat is bevonni, az érdeklődés természetszerüen fordúl ama kérdés felé, hogy miképen alakúlt személyes viszonyuk s különösen a Beatrix helyzete Magyarországon e harcz alatt?
A királyné saját állítása szerint azt kellene hinnünk, hogy ő Ulászlóval a házasság megkötése után folytonos bizalmas érintkezésben állott;* azonban ennek az állításnak a hitelét lerontja már magában az a tény, hogy ő majdnem állandóan Esztergomban tartózkodott, csak egyszer jött az 1492-iki országgyűlés alkalmából egy-két hétre Ó-Budára és Budára, míg Ulászló állandóan Budán székelt s csak koronkint rándúlt ki az ország más részeibe, valamint hogy a király minden látogatását Beatrixnál ez utóbbinak saját hívei eseményként kürtölték világgá. Az Ulászló védőinek elismerése szerint a király a házasságkötés utáni két évben legfölebb három látogatást tett a királynénál Esztergomban.* Beatrix el nem mulasztotta példáúl Ulászlónak atyja halála alkalmával részvétét nyilvánítani,* ellenben nincs nyoma annak, hogy emez akár a királynénak az 1492-ről 1493-ra fordúló télen s még tavaszszal is átszenvedett hosszabb, úgy látszik gyomorbántalomból eredő betegsége,* akár az őt utóbb családjában ért veszteségek alkalmából, iránta hasonló figyelmet tanúsított volna s nem mutat bizalmas viszonyra példáúl az, hogy Beatrix már 1491 nyarán kénytelen volt egy híve, Losonczi László tárnokmester közbenjárását venni igénybe a királynál a végből, hogy a tolnamegyei Simontornyán levő vára ne rendeltessék Fejérmegye hatósága alá, a mely intézkedés hírét Beatrix annak jeléül vette, hogy őt már minden oldalról méltatlan zaklatásokkal illetik.*
Már id. 1494-iki informácziója a pápai követ számára.
Udis Apologiája 467. l.
Hipolit levele anyjához 1492 julius 15-ikéről. (Nagy Iván-féle modenai levéltári másolatok.)
Már id. február 15-iki zenggi levél, továbbá a Costabili február 13-iki jelentése (Nagy Iván-féle modenai másolatok) és Trotti márczius 19-iki jelentése. (Modenai levéltár. Követjelentések.) A Costabili jelentése gyomorbajának minősíti a királyné betegségét, úgyszintén a milanói levéltárban levő kelet és aláírás nélküli, de ez időből való egykorú levélmásolat. (Pot. Est. Ung.)
Beatrix királyné 1491 augusztus 1-ikéről kelt gyűrűpecsétes levele a gr. Erdődy-család galgóczi levéltárában.
150. BÁTHORI ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.*
Báthori István névaláírása (536. l.) az Orsz. levéltárban őrzött leveléről. Olv. Stephanus | de bathor manu p[ro]p[r]ia.
Becsülete, hírneve az országban rohamosan hanyatlott, a mihez nyilatkozataival és magatartásával minden esetre Ulászló leghathatósabban járúlt hozzá. Hívei vagy elpártoltak tőle, vagy egyenkint elhaltak, mint a hogy példáúl a Báthori István 1490 nyarán bekövetkezett haláláról is oly jelentés ment Milanóba, hogy a volt erdélyi vajda kimúlta legérzékenyebb veszteség a királynéra nézve.* A ki hozzá közeledett, az menten gyanúsnak tűnt föl, mint példáúl Filipecz volt váradi püspök s minorita barát, ki a királynét ugyanazon év elején meglátogatta s nyomban ezután kitiltatott az országból.* Azzal is gyanúsították Beatrixot, hogy a király elleni összeesküvésben vett részt,* a mi heves tiltakozásra indította a pápai követ előtt.* Környezetét úgy látszik már csak a saját udvari emberei s a Hipolit közegei alkották; nincs nyoma, hogy akár egykori fölolvasója, Bonfin is, ki az Ulászló udvaránál nagy tekintélyben állott s magyar nemességet is kapott, ebben az időben közeledett volna a királynéhoz. Csak egy elkésett jelével az irodalmi téren való hódolatnak találkozunk még a Beatrix esztergomi évei alatt: Fra Jacopo Filippo da Bergamo, augustinus barát ajánlotta föl a királynőnek ezidőtájt a híres és jeles asszonyokról írt, már említett könyvét, melynek czímlapját az átadás jelenetét ábrázoló metszet díszíti.* A bevezetés a régi magasztalások hangján szól Beatrix kitűnő tulajdonairól és érdemeiről, valamint – nem egész korszerűen – kincseiről és bőkezűségéről is; a könyv a Boldogságos Szűzön kezdve s a női Szenteken és az ókor nagy nőalakjain folytatva, az író saját kora jeles hölgyeinek jellemrajzait is fölkarolja, közöttük különösen a Beatrixhoz közelállókét, úgy mint anyjáét és sógornője: Hipolitáét.* Philippus, ki kora történeti irodalmában tiszteletreméltó helyet foglal el, esztergomi látogatásával s könyvajánlásával valószínűleg Hipolit érsek figyelmét igyekezett magára vonni, mert később szolgálatokat tett neki s jutalmakat is kapott tőle olasz földön.*
1493 július 13-iki zenggi levél a milanói levéltárban. (Pot. Est. Ungh.)
U. ott, úgyszintén az id. milanói kelet nélküli levelében.
Tubero id. m. 203. l.
Id. 1494-iki informáczió.
A már idézett ferrarai ősnyomtatvány kiadási éve 1497, azonban a czímlap ornamentikájának pilléreibe az 1493 évszám van beillesztve; ez valószínűvé teszi, hogy Philippus 1493-ban járt Esztergomban s akkor mutatta be talán munkája kéziratát Beatrixnak; kevésbé hihető, hogy 1497-ben járt volna ott, mikor Hipolit már Olaszorságban volt s Beatrix sanyarú helyzetében aligha jutalmazhatta volna meg a szerzőt.
Az Eleonora életrajza csak ennek halála (1493) után kerűlhetett a könyvbe.
Tiraboschi id. m. 16. köt. 47. s köv. l.
Az özvegy királyné kormányzati hatásköre ebben az időben már csak a bányavárosokra szorítkozott. Ezek területén s a bányaregál körében adott mentességeket, sószállítási, építési és sóhasználati, valamint kutatási engedélyeket,* legemlékezetesebb kormányzati intézkedései azonban azok, melyeket Hodrusbányának Selmeczbányától való elszakadásra irányzott törekvései tárgyában az 1492–93. években tett.
Beatrix 1492 márczius 24-ikéről k. rendelvénye a huszti egyház malomépítési enged. tárgyában. (Orsz. levéltár D. 19.639. sz.); u. annak 1492 augusztus 21-ikéről k. szabadalomlevele Körmöczb. részére a Hayszky János járandósága ügyében (Körmöczbá. vár. levéltár.), u. annak 1493 februárius 26-ikáról k. rendelvénye Ország Mih. özvegyének sókiviteli enged. tárgyáb. a b. Jeszenák-család levéltárában a Nemzeti Muzeumban; u. annak u. a. év április 13-ikáról k. rendelvénye a mármarosi pálosoknak adományozott só tárgyáb. (Orsz. levéltár D. 19.939. sz.) u. annak 1493 deczember 9-ikéről Kassa városához int. levele sóvisszatérítés ügyéb. (Kassa vár. nyilv. levéltára 701. sz.) és u. annak 1494 július 23-ikáról k. rendelvéne P. Federici Körmöczb. polgár bányász. kutatási szabadsága tárgyában (Orsz. levéltár D. 20.000. sz.).
151. FILIPPO DA BERGAMO BEATRIXNAK AJÁNLOTT MŰVE CZÍMLAPJA*.
Filippo da Bergamo Beatrixnak ajánlott műve czímlapja (538. l.) a M. Tud. Akadémiai könyvtár példányáról.
Hodrusbánya lakosai, látván, hogy Bélabányának sikerűlt magát Selmecztől önállósítania s miután ezt az ő helyzetökben városuk távolsága és virágzó bányáik jelentősége még inkább indokolta, Ulászlótól – ki ez esetben úgy látszik a királyné joghatóságát mellőzte, – bizonyos szabadalomlevelet eszközöltek ki a maguk részére, melyet azonban a selmecziek csalárd és erőszakos módon elragadtak tőlük s megbízottjaikat megölték. Az ügy Beatrix királyné ítélkezése alá került, ki udvari emberét, Pogány Zsigmondot küldte ki annak megvizsgálására s ennek jelentése alapján, Priuli György érseki helynök és Cheppi János udvari ember közbenjöttével oly itéletet hozott, mely a selmeczieket teljesen fölmentette s a hodrusiakat mint lázadókat megdorgálta és minden további lázongástól eltiltotta. Hiába vitték ez utóbiak ügyöket Ulászló elé; a királyné itéletét ez is helybenhagyta. A hordurisak minden egyes panasza csak ártalmukra szolgált; a királyné Budáról hivott jogtudósok meghallgatása után is csak a selmeczieknek adott igazat, s a két bányavároshoz kiadott szigorú rendeletében meghagyta, hogy a selmeczbányaiakat fenyegető s őt, a királynét is rágalmazó hodrusi szökevény alattvalókat a hol érik, fogdossák össze és hurczolják megfenyítés végett az ő itélőszéke elé.*
Beatrix 1492 augusztus 18-ikáról kelt függőpecsétes oklevele s u. a. év szeptember 3-ikáról, valamint 1493 márczius 15-ikéről, július 12-ikéről, 13-ikáról és 20-ikáról k. gyűrűpecsétes rendelvényei Selmeczbánya város levéltárában; lásd Richter Edétől Selmeczb. története, a Magyarorsz. vármegyéi és városai: Hontmegye és Selmeczb. sz. k. város czímű kötetének 95. s köv. lapjain. Kachelmann (id. köt. 119. s köv. l.) a dolog lényegére nézve a selmeczieknek ad igazat.
Ennek a kegyetlen szigornak Hodrusbánya iránt s a feltünő kedvezésnek, melyben Beatrix Selmeczbányát részesítette, mélyebb oka volt. Abban az időben ő nagyon rá volt szorulva a selmecziekre, kik állandó pénzzavaraiban mindig segítségére voltak. A Hipolit «kormányzója», Costabili már 1492 május 3-ikáról azt jelentette Ferrarába, hogy míg a királyné mindig harczra készül s a körmöczi pisetum jövedelmét katonák zsoldjára fordítja, alig van pénze a mindennapi megélés költségeire.* Már ebben s a következő évben is többször fordultak elő kölcsönvételek, rendesen a bányakamara jövedelmeiből leendő visszatérítés kötelezettsége mellett; s a kölcsönadók mindig a selmeczbányaiak; ez a gyakorlat – mint látni fogjuk – még inkáb meggyökerezett a királyné későbbi, sanyarú éveiben.*
Modenai levéltár (Dispacci d. Orat. Est. Ungh.; Ak. tört. biz. más.)
Beatrix már id. 200 aranyról szóló 1490 deczember 21-iki, úgyszintén 400 aranyról szóló 1492 május 19-ikéről k. továbbá 100 aranyról szóló 1493 május 20-ikáról k. gyűrűpecsétes oklevelei Selmeczb. város levéltárában és ugyancsak 100 aranyról szóló 1492 július 14-ikéről k. oklevele a Nemz. Muzeum levéltárában.
A Hipolit környezete s a ferraraiak ilyen körülmények között joggal kezdtek attól tartani, hogy a királyné anyagi és erkölcsi helyzetének folytonos rosszabbodása előbb-utóbb kihatással lesz a fiatal primás állására is. Costabili már 1492 tavaszán adott kifejezést annak az aggodalmának, hogy ha Beatrixnak nem sikerülne magát Ulászló által nőül vétetni, Hipolit is veszélyben fog forogni, mert – mint gyűlölködő hangon hozzáteszi, – «ez a nép nem ismer tiszteletet s minden józan ész és becsület nélkül való».* A ferraraiakat mindenekfölött az érsekség jövedelmeinek elégtelensége aggasztotta s miután ebben a tárgyban minden fölszólalás, panasz vagy javaslat már a múltban is a Beatrix érzékenységével találkozott, végre arra igyekeztek, hogy olaszországi egyházi javadalmakat is szerezzenek Hipolitnak. Első lépés volt ezen a téren a pomposai apátság megszerzése 1492 tavaszán; de nem csekély meglepetésökre Beatrix ezt is rossz néven vette s éles szemrehányásokat tett miatta a közbenjáró Costabilinak. Ez volt az egyetlen alkalom, a mikor még nővére, Eleonora iránt is neheztelő szóra fakadt: fölhozta, hogy ő gyakran ír neki sajátkezűleg, nővére pedig titkárja által iratja leveleit s újabban már érdemesnek sem találja külön futárral küldeni azokat.* Ez a kis zsörtölődés egészen elszigetelve áll, máskülönben a két testvér gyöngéd viszonya az egyik sorsának minden forgandóságával daczol, s ha levelezésök ezekben az években többnyire közönyös tárgyak körűl is forog, mindig a kölcsönös szeretet és odaadás hangját mutatja.
Már id. márczius 20-ikán k. lev. a modenai levéltárban.
Costabili márczius 19-ikén k. jelentése (Nagy Iván-féle modenai másolatok).
Beatrix féltékenysége egyébiránt érthető volt; attól tartott, hogy minél több érdek fogja unokaöcscsét Olaszországhoz kötni, annál könnyebben fogja magát Magyarhon elhagyására elhatározni; már az 1492. évtől kezdve föl-fölmerűlt a Hipolit szülei részéről az az óhajtás, hogy fiok egy időre visszatérne hozzájok, de Beatrix hallani sem akart róla, sőt atyját is fölszólalásra késztette e terv ellen.* Jól tudta, hogy a Hipolit távozása az akkori viszonyok s az országnak az idegenek iránt ellenséges hangulata mellett az érseki javadalom elvesztését is vonhatja maga után, a mi őt magát legfőbb támaszától fosztaná meg. Azonban nem lehet a Beatrix ragaszkodását Hipolithoz csak ily önző okokból eredőnek mondani; nem volt közelében senki, a kit oly igazán szeretett volna, mint ezt a fiút; joggal mondhatta ennek anyjához írt levelében, hogy úgy vonzódik hozzá, mintha maga hordozta volna méhében s hogy bár testvére valamennyi gyermekét szereti, ezt egészen a saját magzatának tekinti.*
Eleonora 1492 szeptember 9-iki levele Beatrixhoz, Ferrante u. a. év október 11-iki lev. u. ahhoz a modenai levéltárban (Minute) és Cod. Arag. II. 2. r. 323. l.
Beatrix levele Eleonorához 1493 október 15-ikről. (Modenai levéltár id. osztály.)
Ettől a szeretettől indítva vágyva várta, hogy a zsenge korú érsek az egyházi méltóságok legmagasabbját is: a bíbornokit elérje. Maga is tőle telhetőleg előmozdítani igyekezett e czélt s e végből atyja közbenjárását vette igénybe már az előbbi pápa idejében.* Ugyanakkor Ercole herczeg is Rómában járt s iparkodott a mutatkozó nehézségeket leküzdeni.* A pápai trónon beállott változás, a nápolyi király közbejött viszálya az új pápával megint bizonytalannak láttatták az eredményt; azonban az Ercole római követe napirenden tartotta a kérdést,* s a Borgiák saját családi érdekei csakhamar kedvező helyzetet teremtettek. A pápa másodszülött fiát, a nagy tehetségű, de féktelen vérmérsékű s gonosz hajlamú Cesaret egyházi pályára szánta s hamar néhány dús püspöki javadalomban részesítette; a bíbornoki kalapot sem akarta tőle soká megtagadni; de Cesare még csak 17 éves volt, s kineveztetése ily fiatal korban megkívánta, hogy ugyanakkor más érdekek is kielégíttessenek és más előkelő házakból való ifjak is bíbort öltsenek: az 1493 szeptember 20-án megtartott consistoriumban tehát VI. Sándor egyszerre nevezte ki bíbornokká fiát Cesaret, Alessandro Farneset, Frigyes Kázmért, az Ulászló testvéröcscsét és a 14 éves Estei Hipolitot,* ki a Santa Lucia in Silice templomáról kapta czímét. Október közepén Beatrix már birtokában volt az örömhírnek; ömlengő levelet írt nővérének, Eleonorának. Minden szenvedéseit, bajait, gondjait, csalódásait megédesíti – úgymond – az öröm, melyet a szeretett fiú fölmagasztaltatása fölött érez; hálát ad Istennek határtalan kegyelmeért és jóságáért s boldogságát még növeli az a tudat, hogy abban nővére és az ő férje is osztoznak…*
A nápolyi követ, Franc. d. Monti levele 1492 május 5-ikéről a Nagy Iván-féle modenai másolatok között. (Nemzeti Múzeum.)
Reumont, Lor. d. Medici II. 553. l.
Gregorovius: Lucr. Borgia 56. l.
Pastor id. m. III. 300–301. l.
Beatrix fennebb id. október 15-iki levelében.
Mikor e sorokat írta, az, kinek a levél szólott, már négy nap óta nem volt az élők sorában.
