III.
III.
A császár felsőmagyarországi kapitányai pártját fogják Békésnek. Békés Bécsbe megy a császárhoz, segélyt kérendő. A császár a töröktől fél. Békés követül küldi a portára Antalffi Imrét, engedélyt kérendő, hogy Báthoryt megtámadhassa. A nagyvezér Békést a portára akarja csalni; kétszínű játéka, biztatásai Békés követével szemben. Antalffi vérmes reményei. Báthory követei ellensúlyozzák Békést a portán. Békés szóbeli biztatások helyett írásbeli felhatalmazást kér, s az adó fölemelését igéri. A császár segélye. Békés elindúl Prágából. Kassa vidékén hadakat toborz. Az erdélyi elégületleneket fegyverre szólítja. Erdélyben terem. Torda mellett táborba száll. Gyulafejérvár helyett Maros-Vásárhely felé tér, hogy a székelyekkel csatlakozzék. Báthory időt nyer hadai összegyűjtésére s Békés után indúl. Radnótnál találkoznak s kezdik a csatározást (1575 jul. 7-én). Békés visszavonúl Kerellő Szentpálig. A szentpáli ütközet jul. 9-én. Báthory győz, Békés serege szétveretik, ő maga elmenekül. A lázadók megbüntetése.
Az Erdélyből kibujdosott Békést a császár felsőmagyarországi kapitányai (a szatmári és a kassai) tárt karokkal fogadták. Siettek magukévá tenni ügyét, mert kiűzetésében a császár ellen való merényletet láttak.* A kassai kapitány tüstént követet küldött Báthoryhoz: Fogaras visszaadását kívánva Békés számára. Báthory határozottan felelt «soha sem engedem, hogy csak egy talpalatnyi földdel is birjon olyan ember, vagy hogy lakása legyen itt, a ki velem s az országgal egyet nem ért.»* – «Nem rövidült meg az úr karja!» – kiáltott fel Békés szokott szójárásával a válasz hallatára.
TEUFFENBACH Kristóf a császárnak, Szatmár, 1573 okt. 17. (Bécsi állami levéltár Hungarica).
A Rueber követe Paczót János, a császárnak Kassa, nov. 27. (Bécsi állami levéltár Hungarica).
A német kapitányok készületeket tettek az Erdélybe ütésre, a mihez engedély kieszközlése végett Békés felutazott Bécsbe s előadta a császár előtt panaszát. «Ime, midőn esküvésemtől fölséged fel nem szabadít és én Báthorynak nem hódolok, mindentől megfosztva elűzettem».* Kérte fegyeres segélyét, sokat tudott beszélni az erdélyiek elégedetlenségéről, a császárpártiak türelmetlen várakozásáról. – Annyi igaz, hogy mihelyt ezek a meggyesi végzések okozta ijedségből felocsudtak, újra érintkezésbe léptek Békéssel – és titokban szervezkedtek.
KULCSÁR, Székely Krónikája. 36. l.
BÉKÉS GÁSPÁR LEVELE AMHAT BÉGHEZ 1574 MÁJUS 27-éről.
(A Nemzeti múzeumban levő eredetiről.)
Miksa régebbi biztatásai által mintegy lekötve érezte magát Békés irányában; de másrészt koczkáztatott vállalatnak tartotta Báthory megtámadását, – mert félt, hogy a törökkel keveredik háborúba Erdély miatt. Előbb tehát a török felől szeretett volna biztonságot szerezni, a miért is utasította Békést, hogy eszközöljön ki a portától is engedélyt a beütésre – támogatva a fényes kapunál az ott levő császári követek által is.
Békés megfogadta a császár tanácsát. 1574 május 8-án követűl küldé a portára Antalffi Imrét, a szultánhoz s a nagyvezérhez intézett kérelemmel s ottani ismerőseihez szóló levelekkel.* Nem hiába járt a portán követségekben: tudta milyen hangon szoktak ott beszélni. A bizantinismus eszközét, a hazudozást, jókora mértékben igénybe veszi. Erősen mentegeti magát és vádolja Báthoryt, a ki azért üldözte ki őt országából – úgymond – mert ő mindig hive volt a hatalmas szultánnak, míg Báthory a némettel tart. Hogy miért futott mégis Bécsbe? arra is megfelel. A vajda a török részek felé az útakat elállatta, kénytelen volt tehát a német udvarba menekülni.* De ez érvek gyengeségét maga Békés is érezte, s nyomatékot az által adott nekik, hogy a vajdaságért a nagyvezérek 40,000 aranyat s egy 10,000 arany értékű gyűrűt, a szultánnak pedig az adó megkétszerezését igérte.
BÉKÉS, Mahomet bég dragománnak. 1874 május 8. (Bécsi állami levéltár Turcica).
BETHLEN, i. m. II. k. 358. és k. A szultán Békésnek 1574 febr. Bakith Pál Mahomet dragománnak 1574 ápr. (Bécsi állami levéltár Turcica).
Antalffit – kit a császár portai követei is támogattak* – látszólag szívesen fogadták a portán; de csak azért, hogy urát tőrbe csalják. Azt kívánták, hogy hűségét bebizonyítandó, Békés maga menjen a portára.
UNGNÁD és RYM a császárnak Konstantinápolyból 1573 nov. 25. – 1574. máj. 4., aug. 29. szept. 6. A császár, portai követeinek. Bécs. 1574 máj 31. (Bécsi állami levéltár, Turcica).
Az 1574. év tavaszán Békésnél Bécsben járt régi ismerőseinek, Amhat és Musztafa bégnek is az vala titkos megbizatása, hogy Békést a portára csalják. De Békés élt a gyanúperrel és nem ment. Jól volt értesülve a császári követek által, hogy bemenetele vesztére válnék, mert ott kínpadra vonnák s úgy vallatnák a császár ellen s aztán megölnék, vagy száműznék (Rhodusba vagy Aleppóba), vagy legalább is törökké lenni kényszerítenék.* Békés, mindezeket tudva, azt felelte a nagyvezérnek (1575. febr. 24-én), hogy az ő Konstantinápolyba való menetele «semmiképen nem lehetne, hanemha veszni akarna», mert ott «Németországban nem úgy van a dolog, mint a hatalmas császár birodalmában, onnan, ha ezer feje volna is: egyiket is oda nem vihetné. Ha a vezérbasa elveszteni akarja őt, ám küldjön oda s ölesse meg ott, hadd lássa mind e világ, mint fizetik meg az ő hívséges szolgálatát; – hiszen török neve van már most is ott mindeneknél s sokan mondják, hogy megérdemlené, hogy a bőrit is lenyúznák»* – írja mesterkélt érzelgéssel.
UNGNÁD a császárnak 1574 nov. 18. (Bécsi állami levéltár, Turcica).
Erd. Tört. Tára. I. k. 135 – 139. l.
A török hódító politikájának érdekében állott a keresztyén hatalmak egymás ellen ingerlése; az ellenség viszálya megkönnyítette az ő munkáját. A legkevesebb, a mit nyerhettek, a versengő és a porta pártfogását kereső felek gazdag ajándékai voltak, a mit a nagyvezérek, a divánülő basák, le egész a tolmácsokig s a renegát ágensekig, soha sem tartottak megvetendőnek. Nem volt ügy, a melynek, pénzzel és ajándékokkal támogatva, pártfogója ne akadt volna a portán. Nem egyszer magok a pártfogók is mindkét versengő félt szolgálták és zsarolták. Most is pl. a renegát ágensek épúgy szolgálnak Békésnek, mint Báthorynak. Békés megmentett aranya és gyémántja s keleti gyöngyei jó részt oda keletre kerültek vissza, a kincsszomjas basák kezeügyébe.
15. A RENEGÁT BENKNER ALÁIRÁSA.
Mehemed; a nagyvezér, kétszínű játékot űzött Békés követével, a ki több mint egy évig volt a portán.* A vezérbasa kifogyhatatlan volt a biztatásban, hogy üssön csak Békés bátran Erdélybe, jobban szeretik őt, mint a fösvény Báthoryt, a kire sok panasz jő, hogy erősen adóztatja a városokat s a szultánnak mégis oly keveset fizet.* A budai basa szintén bele volt vonva e ravasz játékba; ágense kinyilatkoztatta (1574 decz. 14.), hogy addig nem nyugszik, még Békés nem leend az erdélyi vajda.* És Antalffi elég együgyű volt, hogy készpénzűl vegye a nagyvezér szinlelt jóindúlatát. A legvérmesebb reményekkel kecsegtette magát és urát. Viszont a portát arról biztosítgatta, hogy Békés Erdélybe ütése nem fog nagy zajjal és zavarral járni; mihelyt a portáról engedelmet kap, napot és helyet tűzend ki, a mikor és a hol titkon postán Erdélyben terem, akkorára ott fogják várni az ország legfőbbjei, három nap alatt 40,000 embere lesz, úgy hogy Báthory – mindenkitől elhagyatva – még védeni sem fogja tudni magát.*
Érdekes emlékeit őrzi ennek a bécsi állami levéltár, Turcicai között, Ungnád és Antalffi jelentéseiben.
UNGNÁD jelentése a császárnak 1574 decz. 17. (Bécsi állami levéltár, Turcica).
UNGNÁD a császárnak 1574 decz. 14. (U. o.)
UNGNÁD a császárnak 1574 decz. 22 – 28. (U. o.)
Az 1575. év elérkeztét ilyen vérmes reménynyel üdvözölték Békés portai hívei; pedig ez az év lett rájok nézve a leggyászosabb. Antalffi annyira rózsaszínben látta a jövendőt, hogy soha vígabbnak nem látták Konstantinápolyban. Még nehány hó előtt életét féltette, midőn Báthory 4000 tallért igért elűzetéseért vagy elfogatásáért, s ime most már csak azon aggódott, hogy Báthory be sem várva Békést, minden kincsével ki talál szökni Erdélyből s akkor mily nehéz lesz Békésnek igéreteit teljesítenie.*
UNGNÁD a császárnak 1575 jan. 8. (Bécsi állami levéltár, Turcica.)
Antalffinak e vérmes reményeit méginkább táplálták a nagyvezér kifakadásai Báthory ellen, a kinek ajándékaival soha sem volt megelégedve. Mikor Musztafa csausz 1575 elején megérkezett Erdélyből, haragosan fakadt ki a vezérbasa, hogy «semmit sem tudtunk a fösvény kutyától kicsikarni, de meglátja, hogy rövid nap rosz álmot fog látni.»* Majd ismételve így kiáltott fel: «mégis csak fösvény egy kutya; no de el is mozdítjuk helyéből: olyan hitvány ajándékot küldött, hogy a havaseli vajdáéi is különbek voltak». Achmed csausz is keveselte a csak 50 tallér értékű tőrt, dühében vissza akarta küldeni.*
ANTALFFI Békésnek, 1575 febr. 6-án. (Eredeti, chiffrekkel írva, bécsi állami levéltár, Turcica.)
ANTALFFI Békésnek 1575 márcz. 28 (u. o. Turcica).
A tavasz nyiltával még tovább ment biztatásaiban a vezérbasa. Azt mondta Antalffinak, hogy Békést fiává fogadja, mert a szultán elhatározta, hogy Erdélyt annak adja, a ki több adót kész fizetni: az pedig Békés.* És sürgeti, hogy jól tenné, ha már fegyvert fogna, mert jobban szeretik őt, mint Báthoryt, «a fösvény ebet» *
UNGNÁD a császárnak 1575 ápr. 24. (u. o. Turcica).
2 ANTALFFI Békésnek 1575. jun. 4. (u. o. Turcica).
Így biztatták Békés követét a portán. De Báthoryt sem kevésbbé, s őt mégis több őszinteséggel. Grujó Péter volt állandó kapitihája a fejedelemnek s bejáró követe Kendi Sándor. Grujó résen állott s önérzetesen czáfolgatta Békés izeneteit, mintha az erdélyiek Békéshez vonzódnának. «Az erdélyieknek van annyi eszük – úgymond – hogy azzal tartanak, a kinek a hal már hálójában van, nem pedig azzal, a ki még most készül halászni».* «Báthory annyira nem fél Békéstől – mondogatá – hogy ha tíz olyan ellensége volna is, legyőzné, mert Magyarországon valamennyi jeles katona volt, mind hozzá szegődött».*
UNGNÁD a császárnak 1575 febr. 24. (bécsi állami levéltár Turcica).
Grujo Péter beszélgetése Ungnád emberével 1575 márcz. 30 – 31. (u. o.).
A nagyvezér 1575 ápr. 8-án ünnepélyesen kijelentette az erdélyi követnek, hogy legyen nyugodt a fejedelem, ha Békés 700,000 aranyat igérne is évenként, még akkor sem pártolnák őt.* És a nagyvezér csakugyan megparancsolta a budai és temesvári basának, hogy Báthorynak, ha Békés megtámadná, segélyére siessenek.* Az erdélyi követnek pedig a jul. 11-iki kihallgatáson kijelentette, hogy «ne féljen urad, ha az egész Erdély feltámadna is ellene: zárkozzék csak egy várba, majd küldök én neki segélyt s úgy teszek Erdélylyel, mint Temesvárral és Lippával, midőn a szultán hűségétől el akartak szakadni»*
UNGNÁD a császárnak 1575 ápr. 8. (u. o.)
UNGNÁD a császárnak 1575 máj. 2. (u. o.)
UNGNÁD portai követ jelentése a császárnak, Konstantinápoly 1575 jul. 11. (Bécsi állami levéltár Turcica).
Így mind Békés mind Báthori követei «jubiláltak».
A porta rendes politikájához híven ámítgatta Békést és élesztette a fejedelem és trónkövetelő versenyét, hogy abból hasznot húzzon. Bizonyos, hogy Báthory inkább kegyben állott a portán; de a törökről fel lehetett tenni, hogy ha Békés győz, a nagy igéretek fejében megnyugszik az ő fejedelemségében is.* Viszont olyan hírek is szárnyaltak, hogy a nagyvezér szandsáksággá óhajtaná átváltoztatni Erdélyt, a magyarországi hódoltság mintájára.* A tudósítások egy része azt mondja, hogy a magyarországi basákat Báthory mellé rendelte segitségül; de Ungnád azt írja (1575 jul. 11.), hogy a nagyvezér Temesvárra és Budára futárt küldött, hogy a basák Erdély határára siessenek s a mellé álljanak, a ki győz.* Ez igazán méltó befejezése lett volna a török kétszínű játékának.
UNGNÁD Trautsohnnak 1545 ápr. 29. és máj. 1. (u. o.)
UNGNÁD a császárnak 1575 máj. 2. 1574. decz. 25. és Grujo Péter Ungnád emberének 1575 jul. 11. (u. o.)
UNGNÁD a császárnak 1575 máj. 2. jul. 11. (u. o.)
16. UNGNÁD ALÁIRÁSA.
Békés támadása sokáig váratott magára. Ő nem volt oly könnyen hivő, mint követe; nem bízott a hitegetésekben: írásbeli felhatalmazást kért. Az élőszóval való biztatásokat «álomképeknek» tartja,* a mire nem építhet semmit; az írásbeli felhatalmazásért igér eget, földet. Ha ezt megnyeri: a nagyvezérnek «többet fog adni – izente – mint Báthory egész életében s a szultánnak engedelmes rabszolgája (sclaf) leend». – Nem bízott a puszta szóban, mert ismerte a török álnokságát s mert jól tudta, hogy Báthory nagy kegyben van a portán: «ha nem szeretnék, nem ajánlották volna a lengyel királyságra».*
BÉKÉS Antalffinak 1575 jan 30. Bécsből, titkos írással (bécsi állami levéltár, Turcica).
BÉKÉS Antalffinak 1575 junius 13. Kassa mellől (bécsi állami levéltár, Turcica).
Az 1575-iki nyár elején Antalffi vérmes reményei is megcsappantak, mert elfogyott a pénze s Békéstől hiába kért. «Nyakig úszik az adósságban (írja Ungnád jun. 28-kán), nincs pénze már mindennapi kenyerére sem, – és a jó követ még ő akarja a vajdát kiűzni fészkéből».* Antalffi pénzhiányában még kevesebbet tudott kivívni, mint azelőtt s urával is meghasonlott. «Máskor nem vinné fejét érette ilyen mészárszékre – fakad ki Békés ellen, – miért nem küld pénzt?! hiszen erre az erdélyi vállalatra «spórolta» minden pénzét.*
UNGNÁD a császárnak 1575 jun. 28. (Bécsi állami levéltár, Turcica.)
ANTALFFI Békésnek 1575 junius 28. (u. o.).
Békésnek tehát a portától végre is csak az élőszóval való biztatással kellett beérnie; írásbeli felhatalmazást nem adtak neki, – a Prágában ülőnek.* Igy Békés csak a császárra támaszkodhatott. Egészen nyíltan támogatni Miksa sem akarta, az a török béke megszegése lett volna; de megengedte a seregtoborzást országában. Békés ennyivel is megelégedett. Rögtön tudósította erdélyi párthíveit. Máj. 3-án írt Radák Lászlónak, hogy indúlófélben van Prágából, legyenek ők is készen, tűzzenek ki napot és helyet, a hol találkozzanak; a többi párthívek* értesítését is reá bizza. Öcscsét Gábort és Székely Antalt 4–5 nappal előre fogja bocsátani, kikkel Radák a székelyek közé menne, hogy Andrássy Pétert a főbb székelyekkel ültetnék fel. Bizott abban is, hogy a katonák, mihelyt meghallják az ő érkezését, «szökvén-szöknek» hozzájok. Lázárt is értesítteti, a ki azt izente, hogy «jól elhozhat az udvar népéből…. másfélszáz lóval eljön egy éjjel.» A siker biztosítását abban látta, hogy «császár ő felsége azzal ajánlja magát, hogy minden segitséggel lészen titkon, semmiben fogyatkozás nem lészen.» Bízott a magyarországi részek elégűletlenei csatlakozásában is. Május közepén indúl Prágából s Kassa mellett szándékozik bevárni jeladásukat, hogy mikor találkozzanak. Az összejövetelre Bethlen várát ajánlja.*
ANTALFFI Békésnek 1575 junius 3. és BÉKÉS Antalffinak 1575 junius 13-án (u. o.).
Ilyenek voltak: Csáky Pál, Telegdy Mihály, Bornemisza Boldizsár, Kendi Gábor, Alárdi Ferencz, Károlyi László, Veres János, Szentmihályfalvi Péter deák, Csákán Balázs, Váradi Pál deák, Barabásy Ferencz, Csányi Miklós.
BÉKÉS Radák Lászlónak. Prága, 1575 május 14. (Erd. Tört. Tára. I. k. 140. l.)
Jun. 13-án csakugyan Kassa mellett találjuk Békést, a hol a magyarországi urak közűl is számosan gyűltek zászlaja alá. Igy Prépostvári, Kálló parancsnoka, csapatjával, Perényi György, Csapi Kristóf, Pongrácz Frigyes a szatmári magyar őrséggel, Melith, Lónyai, Sulyok István, Kállay János, Deregnyei Pál és több nemes úr, lovas és gyalog vitézlő néppel. Hozzájuk sietett Balassa Bálint is, a költő, jókora csapattal.
Békés a váratlan és gyors meglepéssel akart előnyt biztosítani magának. Hirtelen Erdélyben termett s Deés mellől Kozárvárról kiáltványt bocsáta ki párthíveihez, hogy siessenek hozzá csatlakozni. Jun. 28-án már Torda mellett Keresztesmezőn állott hadaival.
Báthoryt a Kassára küldött Bornemisza Boldizsár értesítette Békés közeledéséről. Ő is sietett fegyverre szólítani híveit, «mert közeleg a haza ellensége a császár sergeivel.» De a fejedelem tábora még csak akkor gyülekezett, mikor Békés már Tordánál állott. – Azonban Békés egy stratégiai hibát követett el, melylyel időt engedett a fejedelemnek a teljes felkészülésre.
Általános a hit, hogy ha Békés egyenesen Gyulafejérvár elfoglalására sietett volna, hogy ott a főváros mellett vívja az ütközetet, – az ővé leendett a győzelem, «Ha Fejérvár felé szaporán jött volna – írja Szamosközy* – és Szent-Pál felé nem tért volna Békés Tordárúl, obtinealta volna az pricipatust, mert az nemesség Enyeden volt gyűlésben az urakkal. Báthory István csak ezzel nyerte, hogy Fejérvárott volt, onnét parancsolt mindenfelé, hogy melléje menjenek és nem merték elhallgatni»
SZAMOSKÖZY, IV. k. 4. l.
A RADNOTHI KASTÉLY.
Természet után rajzolta Dörre.
De Békés a helyett, hogy Fejérvár felé sietett volna: a Maros mentében, a székelyek földje felé vette útját, kik arra a hírre, hogy régi szabadságukat visszaállitja, tömegesen keltek zászlaja alá. Igaz, hogy e kitéréssel erősbödött serege; de Báthory is időt nyert hadai összegyűjtésére. Hagymási 200 lovassal és 200 gyaloggal, Gyulafi az erdélyi sereggel, Bánfi Farkas és Kristóf udvarnépükkel, 200 nemes lovas, 800 aranyosszéki székely, 300 lovas és 200 gyalog Karánsebes és Lugas vidékéről, 1000 szász, majd Gerőffi János a temesvári pasa segédcsapatával, Géczi János a váradkörnyéki csapatokkal és a havaseli vajda 200 fegyveressel növelte seregét. S most túlnyomó erővel indúlhatott Békés ellen.
Békés jul. 5-én Maros-Vásárhelyhez egy órányira, Nyárádtőig ért. Itt csatlakozott hozzá Andrássy Péter 2000 csiki és nehány száz marosszéki székelylyel. Az egyesülés után Békés visszatért Radnótig, hogy szembe fogadja a fejedelem utána nyomúló seregét. Jul. 7-én Radnót alatt találkozott a két sereg, úgy hogy csak a Maros vize választá el őket: Békés serege a bal-, Báthoryé a jobbparton állott. A csatározás megkezdődött. Jul. 8-án Báthory Dátosnál átszállítá seregét a Maroson, Békés a radnóti várkastély előtt állott csatarendben. De ütközetre nem került a sor, mert amint a fejedelem ágyúi megszólaltak, Békés visszavonúlót fuvatott, hogy Báthoryt kicsalja erős állásából s elvonja felállított ütegeitől. A csel nem sikerült, mert Báthory átlátván Békés czélzatát, megtiltotta az üldözést s szoros csatarendben követte őket.
Békés Kerellő-Szent-Pálig vonúlt vissza s ott a mostani vasút vonala mellett emelkedő magaslatokon foglalt erős állást; míg a mocsaras, tavas lapály Báthory ágyúi felállítására alkalmatlannak látszott. Itt a Maros szűk völgyén julius 9-én szép verőfényes szombati napon vívatott az eldöntő ütközet a fejedelem és a trónkövetelő közt.* Báthory jobbra fordúlt, hogy Békés seregét a besenyői völgyön át bekerítse. Békés, hogy ezt megakadályozza, feladta az elfoglalt magaslatot, és seregét megfordítva, hátát az Alárdi Ferencz birtokában lévő (most gr. Haller-féle) szentpáli kastélynak vetette, a mely mögött a Maros folyik. A malmok hátvédül szolgálhattak, a vesszőgát pedig – csatavesztés esetén – a visszavonúlást könnyítheté meg.
A «Székely Krónika» világosan mondja, hogy «szombaton», tehát julius 9-én és nem 10-én (mint többen írták) volt az ütközet. (Közli: BARABÁS S. Tört. Tár. 1880. évf. 643. l.)
A sík völgy-lapályon, a Maros balpartján vívták a híres szentpáli ütközetet, a mely 10 órától késő estig tartott s Békés serege teljes szétveretésével végződött. A két vetélytárs (Báthory – serege bal, Békés – jobb szárnyán) egymás ellen harczolt s fényes bizonyságát adta mindkettő személyes vitézségének. Báthory kitünő haditaktikájával maga rendezte az ütközetet. Békés az utolsó perczig vitézűl küzdött s ő fedezte megbomlott serege visszavonúlását is. Neki köszönhették, hogy gyalogsága jó része megmenekülhetett a malomgáton át s a lovasság a vizen keresztűl. Ma is mutogatják ama helyet, hol az ágyúkat a Marosba vetették. A sereg egy része a kastélyba szorúlt, s azok elfogattak. Közöttük volt Balassa Bálint is, a költő. Békés maga elmenekült s a Mezőség felé száguldott futó serege romjaival. Az elesetteket közös sírba temették el, a halmot, a mely alatt hamvaik porladoznak, máig is «Békési domb»-nak nevezik.
Báthory még a csatatéren megkezdette a büntetést. Az elfogott urak közül ötöt tüstént lefejeztetett a szentpáli kastély udvarán. Julius 25-ére országgyűlést hirdetett Kolozsvárra. A lázadók felett ez országgyűlés hozott itéletet. Harminczhárom elmenekült főurat, felségsértésben elmarasztalván, fő- és jószágvesztésre itéltek. Az elfogottak közül augusztus 8-án 9 főurat lefejeztek, 34 főurat Kolozsvárt felakasztottak s 34-nek Szamosfalván orrát, fülét vágták le.
A SZENTPÁLI CSATATÉR.
A szentpáli ütközet korszakot alkot Erdély történetében. Innen kezdődik Báthory Istvánnak a császártól független fejedelemsége s a Báthory-ház hatalmi emelkedése.
17. MUSZTAFA BUDAI BASA TUGRÁJA.
