III.
III.
A tatár rabságban töltött négy esztendő. Az erdélyi fejdelmi választások. Barcsai halála. Kemény János pusztulása. Ali pasa Maros-Vásárhely mellett. Apafi Mihály Béldi szabadulása Krimből. 1658–1661.
1657-ik évben kezdődő s némely szerencsétlenre nézve 15–20 évig, sőt élte végéig tartó – nevezett tatárrabság magában, a 8–10,000 rabnak csupán fogságát illetőleg is sokkal mélyebbre ható esemény, mint sem azt az első pillanatra elképzelhetnők.
Béldi Pál nevét e hadjárattal összeköttetésben először «Kemény János Önéletirásá»-ban találjuk, a hol elszámlálja a capitulatióba beleegyező főurak neveit 1657-ben.
Ugyanezen évből az uzoni egyház jegyzőkönyvébe be van írva, hogy Vitéz Zsuzsánna Béldi Pál felesége az uzoni egyháznak az úrvacsoravételhez szükséges asztalterítőt ajándékozott mint kegyes adományt, bizonyosan azzal a fohászkodással, hogy az Isten jámbor férjét minél előbb haza hozza – a hadjáratból-e vagy a rabságból? nem lehet tudni, mert az ajándékozásnak csak az évszáma van tudva, hónapja ismeretlen.* A táborba szállás január hóban történt, a rabságba esés pedig augusztusban, s az is kérdés, mikor tudta meg a rabság hírét a szegény feleség; de Vitéz Zsuzsánna nemcsak imádkozott férje szabadulásáért, hanem a vett utasítások szerint minden módon igyekezett a váltságra való összeg megszerzésére, mindent elkövetett a birtokok épen tartására s férje váltságának összegyűltésére.
A jegyzőkönyvben ez áll: «1657. Hoc anno. Istenhez való szeretetiből az úr asztalára az nagyságos asszony Béldi Pálné asszonyom adott egy abroszt, reczével és sárga selyemmel varrottat. Egy ládát is, melyben az ecclesia egyetmását szokták tartani». Ekkor az uzoni ev. ref. egyházban Sáfár János volt a pap.
Tudva van, hogy II. Rákóczy György ephemer diadalok után szövetségeseitől elhagyatva, a tatár kard élére kiszolgáltatva, a reménytelenség rettenetes órájában pár ezred magával úgy szólva haza szökött, hátra maradt csapata a legszerencsétlenebb capitulátióra kényszeríttetve. Nagy reményekkel kezdetett a hadjárat s annál nagyobb volt keserűségük, midőn nehány hónapi csavargás után a sereg maradéka mintegy 8–10,000 ember vasba verve oszlott szét Krimia nyomorult községeibe. Mert a tatár khán és tisztjei s vitéz katonái úgy osztoztak meg a erdélyi rabokon, mintha egy birkanyájat osztottak volna szét. A tatárok politikája az volt, hogy a nagy urakat, Kemény Jánost, Apafy Mihályt, Béldi Pált, Kornis Ferenczet, Barcsait, Mikolát stb. s még nehányat olyan jól tartották, ápolták a mint csak lehetett, óvták, védték, gondozták, tudva, hogy ezek nagy váltságdíja minden költséget, fáradtságot dúsan megtérít. Aztán kiszabta minden gazda a maga rabjának a sarczát – váltságdíját. A rabok pedig azon voltak, hogy mennél hamarább beküldessék a pénzt. Így jött haza Kemény János egy év alatt, Apafy két év után Almakereket vetvén zálogba, s úgy aztán lassankint a többi is. De Béldi Pál másként gondolkozott, még ott is pereiről s jószágairól adta a részletes utasításokat.* Tűrte a rabságot s igyekezett sarczát szép csendesen összeszerezni. Reá, mint egyik vezérre jókora váltságot vetettek: 30,000 tallért,* ő azonban nem arra törekedett, hogy a pénz egyszerre előteremtessék akárminémű áldozattal, mert azt hitte – mint többen társai közül –, hogy akkor szabadsága oly drágába fog kerülni, hogy anyagilag teljesen tönkre lesz téve; jobbnak tartotta tehát feleségének, a különben tevékeny, lelkes asszonynak és hozzá tartozóinak oly utasítást küldeni, hogy csak az évi jövedelmek halmozásából lassankint gyűjtsék össze a pénzt.
Mint például ama nevezetes levelében 1659-ben, mely a Daniel-család levéltárában van s melyet Daniel Gábor és Thaly Kálmán tettek közzé.
Kemény Jánosra 300,000 tallért; Apafyra 30,000 tallért; Sebessi Miklósra 10,000 tallért; Kornis Ferenczre 20,000 tallért stb. Lásd a «Századok» 1885. évi folyam 582. l.
A TATÁR KHÁN.
Wagner «Delineatio» Augsburg 1681 czimű művéből.
Ennek a taktikának megvolt az a haszna, hogy jószágai nem romlottak, nem adattak el s így mikor váltságdíját lefizette, akkor is vagyonos ember volt, szóval ez a terv, ez az okoskodás teljesen illett egy jól számító közönséges gazda emberhez. De ha az forgott fejében, hogy hazájában még valaha politikai szerepet játszodhat, akkor eljárása félszeg volt. Ő épen olyan jól tudta, hogy Erdélyben mi történik, mint Kemény János s a többi tatárrab. Láthatta, hogy Rákóczy nem tarthatja magát az országban s tudhatta jól a portai viszonyokat is, hogy a szultán sem hajlandó vele kibékülni. Tehát Erdély fejedelemválasztás előtt áll. Ismerhette Barcsai Ákost a regényes hajlamú helytartót ép úgy, mint az időközben megválasztott, de félénk jellemű s hirtelen visszavonuló Rhédei Ferenczet is.
Az is csakhamar kiderült, hogy a belföldön otthon levő fejedelmi jelöltek és főbb urak részint tehetetlenségök, részint nagyra vágyásuk, önzésük által úgy elkoptatták magukat, hogy már csak az ideig-óráig félre állított, tatárrabságbeli embereknek vala némi tekintélyük és jövőjük az erdélyi közvélemény előtt. De sőt – hogy véletlenül, vagy szándékosan történt-e, ki tudná elhatározni – magok a közvetlen befolyást gyakorló nagy hatalmak is, mint a török és német császári kabinetek csak olyan emberrel álltak szóba, kik mint martírok vagy áldozatok a lengyel hadjárat gyötrelmeivel s a tatárrabság szenvedéseivel dicsekedhettek. Mindezeket tudva, rossz számítás volt Bélditől, hogy rabsága idejét készakarva nyújtotta. Kemény János egészen másként fogta fel a helyzetet; ő mennél elébb otthon akart lenni; így Apafy, így Kornis. Természetes, hogy a közvélemény sokkal inkább foglalkozott azokkal, a kik haza mentek s ott köztük, előttük s velök éltek, mintsem azokkal, a kik szándékosan távol maradtak.
És ha Béldi daczára ennek mégis jártatta eszét a fejedelemségen, volt oka rá, mert több esze, több vagyona, több személyes szolgálati érdeme volt, mint Apafynak, ki csak azzal volt előnyben, hogy egy vagy másfél évvel hamarább jött haza. Mert csak látszat az, hogy se Béldinek, se Apafynak esze ágában sem volt a fejedelemség, mikor Tatárországban voltak. Kemény János krimi működéséből s levelezéseiből tudjuk, hogy mily élénken folyt Krimiában 1658-ban a fejedelemhajhászás. Lehetetlen, hogy Apafy és Béldi annak tudói ne lettek volna s néha-néha egy-egy sovár pillantást ne vetettek volna a fejedelmi buzogány felé.
Valószínű, hogy Béldinek is ezen időtől fogva egész életén át sokszor jutott eszébe az erdélyi fejedelmi állás, de soha sem volt elég erős akarata, hogy reményeivel, terveivel nyiltan fellépjen. És egy kis késedelem az indulás pillanatában; egy kis tetovázás, hogy merre kell haladni; egy kis halasztás az utolsó órában: s vége mindennek. Apafy 14 hónappal elébb haza kerül, a török vezér, a nagy hatalmú, nagy befolyású Ali pasa fejedelmet keres, rokonai ajánlják, jó ismerősei s a vidékbeliek pártolják s megvan a süveg és buzogány s Béldiről, az okosan számító gazdáról, az eszesebb, vagyonosabb, több szolgálattal biró főúrról szó sincs.
Ott maradt hát védve magánérdekeit, a mint a Bethlenek perrel támadták meg a Kékedy végrendeletét, sőt annak birtokjogát is Bethlen várát uradalmával s ezért, hogy alapos védelemre készülhessen, Barcsai Ákoshoz folyamodik onnan Krimiából, hogy levelei kikeresésére a gyulafehérvári káptalanhoz parancsot eszközöljön, a mit – Beszterczéről 1659 márczius 9-ikéről keltezve meg is nyert.*
Érdekes s mint magyar parancsnak fölötte ritka tartalma részben így következik: «Barcsai Ákos, Isten kegyelméből Erdély országának fejedelme, Magyarország részinek ura és Székelyeknek ispánja stb., az mi híveinknek, az erdélyi gyulafehérvári káptalanbeli letött leveleknek és leveli eszközöknek és egyéb törvénybeli végzéseknek s törvény szerint való parancsolatoknak felkeresőinek és végbevivőinek köszönetünket és kegyelmünket stb. Jelentették mi nékünk uzoni Béldi Pál személyében, mely igen ő minden leveleinek és leveli eszközeinek és testamentum szerint való rendelésinek az néhai tks és ngs Kékedi-Kékedy Zsigmondnak egész jószágáról, részszerint való jószágáról és Bethlen váráról való birásáról, melyet azon megírt Kékedy Zsigmond akármimódon keresett és bírt (e szavakból látszik, hogy Kékedy birtoklási joga is kétségbe vonatott), ez mi birodalmunkban és országunkban Erdélyben, minden helyeken, az kik ő reá néznek és őtet illették, párja nélkül szükölködnék az ő jelenvaló törvényi igazságának oltalmazására és törvény szerint való igazítására: annakokáért hűségteknek hagyjuk és parancsoljuk erősen, hogy mihelyt ez jelenvaló írásunkat elveszitek, mindjárt ti az felyül megírt leveleket és leveli eszközöket és testamentum szerint való rendeléseket, melyet tött néhai Kékedy Zsigmond minden ő egész jószágáról, részszerint valóról Bethlen váráról, melyet akármi módon keresett. tartott és bírt az mi erdélyi jószágunkban mindenütt ez mi birodalmunkban, az felyül megírt káptalanban szorgalmatosan fölkeresni s feltalálván annak tenora szerint ki- vagy leírni és az káptalanbeli igaz törvény szerint való pecsétekkel megpecsételni és az exponensnek kiadni mindenképen tartozzatok. Mindazonáltal megóvjátok, hogy valami álnokság és csalárdság ez iránt ne következzék, egyébképen ne cselekedjetek.» stb. (A mandatumokat – még az erdélyi fejedelmek közt is – csak Barcsai iratta magyarul; sőt az idézett irat további folyamában még a Rákóczy donatiója [lásd e mű 1. fejezetét] is le van fordítva magyarra.)
A Bethleneknek Bethlen vára miatt Béldi Pál ellen inditott pere a Kemény János fejedelemsége alatt járt le, mikor is a királyi tábla a Béldi részére döntött s az országgyűlés tudván, hogy a jövedelmekből a váltságdíjat gyűjtik, kimondotta, hogy Béldi birtoklási joga többé szóba se jőjön.*
Lásd az okiratok közt Béldi Pálnak a német parancsnokhoz intézett folyamodását.
De hogy a Béldi párnak főgondja volt a magánbirtokuk jó rendben tartása, és a pénzgyűjtés, bizonyítják Vitéz Zsuzsánnának ez időben kelt ide-oda küldött levelei, melyekben mindenütt a szorgalmas gazdáskodásra és takarékosságra inti az udvarbirákat és tiszttartókat. Többek közt Bethlenből – 1660 ápril 27-én – így ír az uzoni tiszttartónak: «Isten sok jókkal áldja meg Kdet Keserű Péter uram. Darvas felől az mint Kd ír, azt írja Henter Ferencz uram, hogy most újabban ismét az urunk tábora volt Selyemberken. Néki nem tudom, mi szükség volt jobbágyságra beeskünni, mert ő örökös jobbágy volt. De ha ugy vagyon, hogy ismét újabban kijött, csak tökéletlenségivel akar tartani. Az buza felöl: ha buza nincsen az háznál, azt az árapataki buzát ki kell hozni. Bizony jól költöttek, ha ilyen hamar elköltötték, mert mikor eljövék, nekem azt mondta Kakas Máthé, hogy még másfélszáz köböl buza van. Brassóból is hoztak ki buzát 36. cub. Csíkból is vittek ugyan jól. Kd mondja meg nekik, hogy igen takarékoson költsék az buzát, mert most igen szűk idő van. Ha buza nincsen, ugyan azt az árapatakit kell kihozni, de az csíkihoz s ahoz, az kit Brassóból kihoztak, nem kell nyulni addig, mig a szegényebbik elkél. Itt is az vetések nem igen ujulhatnak, mert esőt az Isten nem sokat adott. Kdet kérem, vigyázzon az tisztekre, az tiszttartókra is, ne az magok hasznokat, hanem az miénket is kövessék. Az királybírákat ugyan akkor kell kérni, hogy fát szállítsanak alá, mikor az emberek honn lesznek. Azt az másik kancza lovat is ha lehet, Kd ne hagyja könynyen, az többit is ki kellene nyomozni, ha háromszéki embernél volna.
Az királybírákat is, ha Kd látja mondja meg nekik, hogy az mi jövedelmünket is ne fordítsák máshuvá, hanem adják ki igazán». Béldi pedig fogságából egyaránt alázatos leveleket ír II. Rákóczy Györgynek is, Barcsai Ákosnak is, kinek öcscse Barcsai Gáspár a helytartó, mikor a Rákócziánusokat büntetni akarja, Béldi Pálnak bodolai kapitányához és tiszttartójához fordul végrehajtásért:
«Mivel – írja – Mikes Kelemen, Tamás és György s Vajna András uramék az mi kegyelmes urunk és hazájok veszedelmére való ártalmas dolgokba elegyitették magokat, kitől féltökben az hazából el is szöktenek, Keteket intem s autoritate locumtenentionis parancsolom is Keteknek «fide mediante» minden némű javokat, valamijök ott lészen, mint hazájok urok árulójáét mindjárást nzts Daczó János uram kezébe adni el ne mulaszsza kevezés nélkül.*
Tartsa Isten egészségben Keteket. Datum in civitate Alba Julia 26 Julii 1660. Ketek barátja Barcsai Gáspár. Külczím: Nemzetes, vitézlő Lajos János és Kakas Máténak, bodolai kapitánynak és tiszttartónak, nekem barátimnak adassék. Jegyzet a küllapon: Anno 1660 30. die Julii hozák a locumtenens uram ő keme commissióját, az melyet Daczó János uram extrahált az Mikes uraimék és Vajna András uram egyetmások felől, (A levél eredetije Maros-Vásárhelyt Béldi István úrnál.)
Valószínű, hogy a nevezett urak egyet-másokat ilyen háborús időkben a bodolai erődített kastélyba deponálták volt, de tekintve, hogy Mikes Kelemen mily buzgó barátja Béldinek a legközelebbi időben, azt kell hinnünk, hogy a bodolai tisztek kiadták ugyan Daczónak a parancsolat mását, de az illetők portékáit nem. Mind a mellett lehet, hogy ez a Barcsaiakkal való nagy intimitas a Rákóczy fülébe is elhatott, mert midőn Béldi váltságdíja összeszerezhetése végett Rákóczytól is némi segedelmet kért, tőle igen rövid s bár bizalmasnak látszó, de elutasító választ nyer, mely a szebeni táborból 1660 május hónap 10-ről keltezve így hangzik:
«Csáktornyai Kd levelét megadta vala. Már jó ideje mulatni kellett, voltak dolgai. Kd szabadulását szívesen kivánnók. Saczát szállítsa, mert az tatárjárás országul – de Kdnek elég romlást szerzett, szebeni ebek most is rontattak.* Az budai vezér akarná segíteni, de távulrúl kerüli. Szoboszlónál volt, az hajdu városokban égetett el, de emberbeli kárt hétnél többet nem tett, ő pedig sok kárral. Ha Isten engedi tiz nap alatt szembe leszünk vele. Szebent is obsidio alatt hagyjuk, hol már öt száz török ha van; elfogyattuk. Döggel is halnak az ebek, kik benn vannak, 30-t eltemetnek egy nap. Isten szabadítsa Kdet. Rákóczy György m. p.» *
Ekkor Barcsait tartotta ostrom alatt Szebenben.
Végveszedelme előtt csak 12 nappal irta e levelet, egészen sajátkezűleg a szerencsétlen II. Rákóczy György, ki úgy látszik csak a jó akarattal volt, de pénzbeli segedelemmel nem igen akarta segíteni Béldi Pál kiszabadulását a tatárrabságból. Eredetije Maros-Vásárhelyt, Béldi István úr levelei közt.
Itt ugyan pénzt nem remélhetett Béldi, de lehet, hogy felesége s barátai, kik a pénzgyűjtésben fáradoztak, forgolódtak, nem is tudták e visszautasítást, mert ők szakadatlan folytatták a pénzgyűjtés munkáját s bizony 25–30 ezer tallérnak összegyűjtése még oly gazdag nagy úr barátinak is gondot adott.
Béldinek kiszabadulására nézve érdekes, hogy az utolsó napokban úgyszólva lázasan foly az egész kiváltási ügylet. Bodoláról 1661 ápril 19-én az akkor még valódi hű barát Mikes Kelemen így ír Béldihez a Krim-be:
«Nagy becsülettel vettem Kd Rápóti uram által nekem irott levelét. Mit írjon Kd az pénznek beküldése felől, azt is értjük. De uram a meddig Kd magát újabban nem resolválja, félszegen hogy vigyék be, mert az vajda levelét, melyet az kamarásnak írt, megolvastattam s abban azt írja, hogy mihent beviszik az Kd pénzét, mindjárást kezéhez vévén; igyenest vigye Jászvásárra. Igy Kd jól meggondolja, mit cselekszik, mert ha ezt beviszik, igen félő, hogy mind az pénz s mind Kd oda ne maradjon. Ha ezt a pénzt most Kd kárrá vallja, soha bizony nem remélheti szabadulását, mert az vajda nekem is azt irja, hogy kezességet Kdért semmiképpen nem vállalhat magára. Itt azért mi uram a pénzt megolvastuk. Kd azért lássa, ha ugy félszegen be kell indítani, mindjárást viszik, csak az embert ott ne késlelje Kd. Mert nekem ugy tetszenék, hogy mikor beviszik az mi leszen, Kd mindjárást jöhet. Azért tudom én, erre az szép ezüst s arany műre adnak ott Kdnek vagy pénzt, vagy egyéb árut az boérok, akar pedig az kereskedő rendek, csak Kd kerestessen idein embereket. Nekünk uram egy kis gyűlésünk leszen Beszterczén, im oda kelletik igen, postán rugaszkodnom, de ott Isten áldásából semmit nem késem. Ott is Kdnek az mint lehet, igen tiszta szívvel igyekezem szolgálni. Kd ne gondolkodjék, Isten áldásából immár Kd megszabadul. Im az vajdának is megírta az aszszony, hogy az pénzt mindjárást megindítja. Mindazáltal ha az szükség úgy kivánja, addig is megindítják. Kd csak egy czédulát irjon Jankó Péter, Székely Bálint uraméknak.*
Szakadozott, rosz irás, eredetije Maros-Vásárhelyt Béldi István úrnál.
5. MIKES KELEMEN ALÁIRÁSA.
A következő május 20-án demhényi Kövér Mihály és Benkő Ráfael bizonyítják, hogy «Vitéz Zsuzsánna uzoni Béldi Pál uram szerelmes házastársa és plenipotentiariusa levén Béldi Pálné asszonyom Béldi Pál uramnak, néhai kőröspataki Kálnoki Istvánné asszonyomtól Béldi Annától, édes urának Béldi Pál uramnak mostani keserves tatárok rabságából való szabadulására sanczában ötszáz oroszlános tallérokat vett fel».*
Az eredeti okirat Méhesen gróf Béldi Ákos levéltárában.
Cesare Laurentio metszvénye Gualdo Priorato munkájából.
Tehát még 1661 május 20-án Béldi Pál benn van Krimiában, vagy legalább Jászvásáron, de julius 3-án már otthonjában az ősi Bodola várában találjuk.* Igy tehát a még hátralevő pénz teljes összegyűjtésére s beküldésére egy hónapot számítván, Béldi kiszabadulását biztosan az 1661-ik év junius hónapjára s fogsága tartamát négy esztendőre tehetjük. Elgondolható, hogy bizony kedves feleségének, szerelmes gyermekeinek, rokonainak s jó barátinak nagy örömére vált a jó férjnek, az édes apának s a hatalmas családfőnek a tatárrabságból való megszabadulása s végre valahára hazaérkezése, s ha nem is végképen, de legalább egy időre nyugadalom, enyhülés szállott Bodola vára termeibe s nehány derék mulatság, rokonok s igaz barátok rokonszenves öröme régi jó borok és vigadó zeneszó mellett feledteté az itt és ott töltött szomorú napokat.
Lásd Pozsgai szerződését az 1885. évi Századok 586. lapján.
6. BARCSAI ÁKOS ALÁIRÁSA.
De ha végig tekintett hazáján, nem sok vigasztalót találhatott Béldi Pál. Az alatt, míg ő oda volt, elveszett Nagyvárad s a hódoltság benyúlt az ős Erdélybe, Kraszna-, Doboka-, Belső-Szolnok-, Kolozs-vármegyébe. II. Rákóczy György kétségbeesett küzdelmek után már egy év óta a sárospataki sirbolt egyik koporsójában pihente ki fáradalmait. Barcsai Ákos eltorzított testének rémes árnya ott bolyongott a répai mezőkön. Az ő kormányzója Lázár György hűségének lett áldozata. Az ország déli részeiben a török hordák, nyugati és éjszaki tájékain német-magyar vegyes táborai pusztítottak. Általános kormányzás, teljesen elismert államhatalom sehol sem létezett. Ali pasa a török vezér fejedelemkeresésben töri fejét, semmit sem akarván tudni a német-magyar király által, habár csak lanyhán is pártfogolt Kemény Jánosról. Ali pasát, Nagyváradnak megostromlóját és parancsnokát hű mozlimnak, rettenetes harczosnak, a próféta kedvenczének mondják a török források. Erőszakos, szeszélyes úrnak s nem valami tudós és ügyes, de szigorú és kitartó katonának mondhatjuk mi, a ki nyugodt óráiban humorral is bőven rendelkezett, melylyel kellemesen vegyült jellemének szilárdsága. Politikai érzéke sok volt s jól tudta például, hogy Erdély trónjára most a szultánnal szemben szófogadó, engedelmes, – az országgal szemben pedig oly fejedelemre van szükség, a ki az országban egy pártnak se legyen lekötelezve. Az ajándékot ő is úgy megkívánta, mint minden török, de úgy akart intézkedni, hogy urának egy ideig legyen nyugta Erdély felől.
7. LÁZÁR GYÖRGY ALÁIRÁSA.
De hogy olyan hóbortos vagy együgyű ember lett volna, hogy a maros-vásárhelyi derék termetű polgárokat, vagy az elől-hátul talált nemes urakat mind fejedelemmé akarta tenni, részint amolyan «anekdotás szekrénybe» való beszéd, részint az Apafy udvar bosszantására fundált oly naiv mese, a milyeneket a mi igazán naiv krónikásaink tuczat számra tálalnak fel a jámbor és hiszékeny olvasók mulattatására.
A hagyományokból annyit fogadhatunk el, hogy Ali pasa egy pár embert megkinált a fejedelemséggel, de a Rákóczy, vagy akár a Barcsai esete után és szemben a vitéz Kemény Jánossal senki sem érzett valami nagy hajlamot a tövises koronához. A pasának azonban különösen nagy kedve lett volna megnyerni az ősz Petki Istvánt, ki akkor Királyhalmán tartózkodott, de ez bár alázatos tisztelettel, sok szekér eleséggel s valószínűleg szép ajándékkal is megjelent a maros-vásárhelyi táborban, semmiképen sem volt hajlandó magán életköréből a sikamlós politikai pályára lépni.
Torenvliet Jakab rajza s Bouttats metszvénye után. Gualdo Priorato munkájából.
Hanem előállott, hogy van neki egy Apafy Mihály nevű, jól megtermett, derék, fiatal, erőteljes öcscse ura, ki még nem több mint 29 esztendős, de már nagy tapasztalásokat tett, oda volt a lengyel háborúban, a krimi rabságból csak imént tért haza és az erdélyi pártoskodásokban eddig elé semmi részt sem vett. Vagyonos úri családból származott, testvér hugának, Petki Erzsébetnek a fia. – Ezt az ajánló beszédet aztán minden ember igaznak mondta, a kit a pasa megkérdezett s így kérette aztán a derék urat táborába tanácskozásra.
De birt volna bármely fényes tehetséggel a politikai viszonyokon mit sem változtathatott volna.
S ezzel kapcsolatban a magánviszonyok sem voltak valami virágzó állapotban. Tekintélye sehol senkinek sem volt. A személy- és vagyonbiztosság nemcsak mindenütt megrendítve, hanem az ország legnagyobb részében tönkre téve. A jogélet felforgatva; a tulajdonjog megtámadva, mindenki csak a maga erejére hagyatva, támogatást a polgári hatalomtól nem is várhatva, a közélet legfennebb az erős várakba, vagy egyik-másik katonákkal rendelkező vezér táborába szorult.
Béldinek haza érkezése után első teendője az volt, hogy egymás után váltogatta ki egykori rabtársait s mindeniket erősebb-gyengébb szerződéssel a maga szolgálatára kötelezi; lehetetlenség észre nem venni, hogy híveket gyűjt maga körül.* Mind ez mutatja, hogy már ekkor «nagyokra tört s azon volt, hogy várait, uradalmait nemcsak gazdasági személyzettel, hanem egyszersmind erős szerződések által hűségre kötelezett, fegyverviseléshez, – katonai dolgokhoz, táborozáshoz is értő hálás egyénekkel rakja meg. Ez ugyan bizonyos határokig mindig szükséges volt azokban a háborús századokban s azokban a várakkal, erődítményekkel ellátott uradalmakban és ez időtájban inkább, mint valaha, mind azáltal Béldi eljárása a volt katonák és tatárrabok összegyűjtése által lehetetlen, hogy fel ne tünjék.
Vitéz Gábort, Pozsgai Jánost, Zsoltai Istvánt, Majos Ferenczet, Márton diákot, Bene Ferenczet, Tarnóczi Andrást, Bessenyei Jánost, Némay Ferenczet, Szigeti Jánost (fejenkint 55 tallértól 100, 200, 380, 1000 tallérig) stb. mind hazajövetele után rövid idő alatt váltogatta ki.
8. MAROS-VÁSÁRHELY.
Béldi már egy pár hónapot itthon töltött, mikor Ali pasa Kemény János kergetéséből vissza térvén és Maros-Vásárhely határán táborozván,* Apafy Mihályt emeli a fejedelmi székre. Vajjon csalódom-e – vagy csalódnék-e bárki is, ha föltenné, hogy midőn Apafy fejedelemmé választatásának hire az országban szétterjedt s Háromszékre is eljutott, Béldi Pál minden megindulás nélkül s megelégedéssel fogadta volna e hirt? És hogy eszébe ne jutott volna a maga személye, főként ha birálgatni kezdte Apafy egyéniségét, ki valamivel tán jobb családból származott, de csak annyival jobból, a mennyit személyi egyénisége és miveltsége könnyen kiegyenlít; nem is gazdagabb mint ő, tudományos hirben álló, de a közigazgatásban semmi gyakorlattal sem bír; vadászni, mulatozni szerető ember, de iszákos, ingadozó természetű. Tatár-rabtársa, ki, pár évvel hamarább szabadult haza mint ő, s valószinű, hogy ez idő alatt emelte kis körben azt a hirnevet, melynek következtében rokonai, barátai és ismerősei Ali pasa figyelmét reá fordították. De országos névvel, tekintélylyel nem birt. Valóban ez időben az országfőnek tartozó loyalitás tekintetében nehéz viszonyok közt voltak az erdélyi urak; mert 1659-től 1662 január végéig fejedelmi esküt tettek II. Rákóczy Györgynek háromszor, Barcsai Ákosnak, Rhédei Ferencznek, Kemény Jánosnak, Apafy Mihálynak. Ez öt fejedelem közül ezen idő alatt kettő a csatatéren esett el, egy erőszakosan öletett meg s ez idő alatt volt egyszerre – I. Rákóczy Ferenczczel – négy élő fejedelem is, legalább kettő pedig folytonosan. Az egyes főuraknál pedig a legnagyobb ingadozásokat látjuk, a mint elhagyogatják Rákóczyt s Barcsai felé húzódnak; az után meg Kemény körébe kényszerülnek; míg évek kellenek ahhoz, hogy Apafyhoz szokjanak. Béldi Pál is már fogságából ír Barcsaihoz kérelmet, melyet pontosan teljesít is a fejedelem. Az után mikor haza jött, már Kemény János uralkodott. Béldinek Petki Istvánhoz Uzonból 1661 aug. 24-én kelt leveléből az látszik, hogy hűséggel viseltetett Kemény János iránt.* De egy más levél is maradt fenn, mely az egymás közt fennálló viszonyra érdekes világot vet. Ezt a levelet valami bethleni birtokos írja Béldinek Bethlenből 1661 október 30-án; melyben előadja:
Némelyek szerint a «Halmok közt» Koronka és Jedd faluk mellett; mások szerint a «Libáncson» Maros-Szent György és Nagy-Ernye közt; véleményem szerint egy ideig amott s később itt.
«A gróf Lázár család» czímü munkájában közli gróf Lázár Miklós.
«Urunk ő nga hadakkal jövén tartományunkba, akarván Besztercze állapotját orvosolni, mely re infecta hagyatott, meglátogatta ő nga az Kd várát is szeretetiből és itt volt egy vékony ebédje ő ngának, mely mindazonáltal Kdnek kárára nem lészen. Bánfy Dénes uramnak volt egy hordó ó bora, abból kellett ő ngának mint egy tiz vedret ebédre szolgáltatnom. Itt az kerek bástyában volt én nálam ebéde ő ngának. Ujbor is költ el az Kdéből mint egy 20 veder, az magam boromból kellett gazdálkodnom 30 vedret. Ő nga jó akaratját igéri Kdnek és azt fogadja hiti szerint ő nga, hogy Kdnek vára ellen soha sem praktikál, sőt gyermekinek is holtig hűséggel leszen. Ő nga 56 praesidiumot állatott az várba s annak gondviselésére praeficiálta Torma János uramat. Gondja lészen ő ngának azoknak sustentálásokra és az Kd jószágának is oltalmazója lészen Torma János uram. Kd az praesidium felől idegen itéletben ne legyen, meglátja Kd az pariából, (t. i. a felesketési levél párjából).*
Eredetije aláírás nélkül a gr. Béldi Ákos méhesi ltárában.
Végre felemlítem Kemény Jánosnak egy levelét, melyet halála előtt csak egy héttel irt Lázár Istvánhoz* kisfaludi táborából 1662 január 16-ról, melyben egyebek közt ez áll: «Fogarasból hozák hírét, hogy Havasalföldéből érkezett volna valami rész kurtánság az Barczaságra, Moldvából is várnának; ... annak okáért Kd egyetértvén BÉLDI PÁL és Mikes Kelemen uramékkal, az vitézlő rendet vegye fel mindjárást s azt az Barczaságon levő kurtánságot dissipálja». E levélből az látszik, hogy Kemény János a maga emberének tartotta Béldi Pált.
Eredetije Erkeden a gróf Lázár család egyik leveles ládájában.
KEMÉNY JÁNOS.
Meyssens metszvénye Gualdo Priorato munkájából.
9. APAFY MIHÁLY ALÁIRÁSA.
KUCSUK BASA.
Bloemart Adrian rajza s Cor. Meyssens metszvénye után.
