III. ERDÉLYI ÉVEI.
III.
ERDÉLYI ÉVEI.
ERDÉLYI ÉVEI.
Berzeviczy visszatérése 1572. elején Bécsbe. – Liszthy János püspök és Verancsics Antal esztergomi érsek bizalmatlanul fogadják s így csalódottan Erdélybe indul. – Szerepe Báthory István fejedelem gyulafejérvári udvarában. – Római küldetése. – Útja Bécsen át Rómába. – Audiencziája XIII. Gergely pápánál. – Oratiója. – A pápai titkár felelete. – Berzeviczy magánkihallgatása a pápánál, a ki aranysarkantyús lovaggá tette. – A pápa jellemzése. – Berzeviczy utazása Szicziliáig és vissza fel Páduáig. – Hazatérése Báthory Istvánhoz, a kitől követsége jutalmául tanácsúri rangot kapott. – Betegeskedése. – Bekes Gáspár fölkelése és leveretése. – Berzeviczyből titkár lesz. – Hivataloskodása. – Birtokszerzése Erdélyben. – Báthory István erdélyi körútja Berzeviczyvel. – Bekes Gáspár végleges leveretése a kerelőszentpáli csatában. – A büntető országgyűlés lefolyása. – Forgách távozása Erdélyből. – Báthory István törekvése a megürült lengyel királyiszék elnyereséért. – E végett előbb Blandratát, majd Berzeviczyt küldi Lengyelországba, prokanczellárius czímet adván neki. – Sikeres küldetése és visszatérése 1576 elején. – Miksa ellenkirály követei a gyulafejérvári udvarban. – Eredménytelen küldetésük. – Báthory István távozása Erdélyből, magával vivén Berzeviczyt is. – A kivonulás előkészületei. – Tartózkodásuk Brassóban és kiutazásuk Moldova felé.
BERZEVICZY Márton Blotz Hugó 1572 január 25-én írt levelével indult haza Paduából. Postán ment, a mi biztosabb és gyorsabb volt, mintha valami kupecz-szekérre felkapaszkodott volna, úgy hogy február 5-én már Bécsben volt.* Első útja itt az udvari magyar kanczellária fejéhez, Liszthy János veszprémi püspökhöz vezette. A kanczellár emberségesen fogadta* és átvéve Blotz küldeményét, örömmel hallgatta, a mit fia egészségéről ujságolt. S bár fogadtatásával Berzeviczy meg volt elégedve, az nem ment túl a köteles udvariasság határán. Már maga Blotz is lágymelegen ajánlotta Liszthynek,* a kire Berzeviczy egyáltalán nem tett jó benyomást. De dolgát teljesen elrontotta azzal a tapintatlanságával, hogy fia nevelését – s általa tehát Blotz nevelési rendszerét – kritizálta.* Ez az őszintesége most még nem volt helyénvaló. Fellépése sem. Bizonyos nagyképüsködés látszott modorán, azoknak sajátsága, kik mindent lekicsinyelnek s magukat érdemüknél többre becsülik. Gyermekes irigység és bosszuság rejlett minden szava alján, a nélkül, hogy vele magán kívül bárkinek is ártott volna. Fitymálva szólt Blotzról és gúnyolódva Kovacsóczyról, midőn Velenczében imént megjelent oratióját az íróasztalon megpillantotta. Ez önhitt bemutatkozásával ekként oly rossz benyomást tett a bécsi magyarokra, hogy Liszthy püspök Zsámboki jelenlétében hangosan mondta róla: Ime, mily arczátlan ez az ember, a kit Apollónak hirdettek; most megmutatta gyávaságát és arrogancziáját.*
Liszthy János válasza e napról Blotz levelére ; Történelmi Tár 1907. évf. 207. l.
Pozsonyban kelt 1572 február I6-iki levelében ója Berzeviczy Blotznak róla, hogy: Me adhuc humaniter complexus est; az Erdélyi Múzeum 1910. évf. 31. l.
Dietrich Márton Blotzhoz intézett s Bécsben írt 1572 február 5-iki leveléből tudjuk meg ugyanis róla, hogy: Tu sapienter (quod et domino placuisse audivi) fecisti, quod ipsum mediocriter commendasti; ugyanott, 30. l.
Berzeviczy id. 1572 február 16-iki levelében.
Dietrich id. levelében.
Ezek kemény, jellembe vágó szavak, még ha nem vesszük is őket betüszerinti értelmükben. Keletkezésök okát sem látjuk tisztán. Annyi bizonyos, hogy Liszthy nem szerette meg Berzeviczyt, mert még egy esztendő mulva is azt írta róla, hogy nem minden dolga egyenes.* Ez a kijelentés megint megbízhatóságára vet árnyat, mintha nagyokat mondana és szavának nem mindig volna ura. S valóban, mikor pár nap mulva Pozsonyba ment, hogy Verancsics Antal esztergomi érseknek bemutatkozzék, ő is majdnem úgy nyilatkozott Berzeviczyről, mint előbb a kanczellár. Elég tanultnak vélte, de azt vette észre rajta, hogy nem felel meg annak, a mit igért. Kapkodónak nézte, a kinek még sokat kell ügyesednie és csiszolódnia az életben. Mindazonáltal nem tagadja meg tőle támogatását, melyre őt unokaöcscse, Faustus ajánlotta.* Ámde Verancsics kijelentése sem egyébb puszta udvariaskodásnál. Az ő, meg Liszthy mérges, elítélő szavait pedig föltétlenül az az ellenszenv sugallta, melyet e két királypárti főpapunk Berzeviczy legjobb barátja, a királyi udvartól elpártolt Forgách Ferencz iránt táplált; habár maga Miksa már esztendeje megbocsátott neki.*
Liszthy Blotznak Bécsből, 1573 márczius 12-én; a Történelmi Tár 1907. évf. 208. l.
Verancsics Antal levele Faustushoz Pozsonyból, 1572 márczius 17-én; Verancsics összes munkái XI. k. 43. l.
Miksa 1571 január 31-én kelt megbocsátó levelének hasonmását ld. Bártfai Szabó László: Ghymesi Forgách Ferencz (Budapest, 1904.) 152. lapja mellett.
35. LISZTHY JÁNOS ALÁIRÁSA.*
Liszthy János aláírása (68. l.) 1569 január 6-iki leveléről. Olvasása: Ioannes Listhius Electus Wesprimiensis etc. mpr.
Ezt Berzeviczy úgy látszik nem vette s nem akarta észrevenni. Meg aztán hirtelen kedvesebbek kezdtek lenni iránta; mert szükségük volt reá az országgyűlés alatt, mely mindenkor megsokasította a magyar kanczellária dolgát. Ebben – úgy kell lennie – Berzeviczynek is részt juttattak, legalább végig a kanczellár mellett találjuk, a ki közreműködését ingyen nem vehette igénybe. Csakhogy ez a gyűlés – Berzeviczy szerint – április elején eredmény nélkül oszlott szét, mert minden kitűzött tárgya megvitatását őszire halasztották. Legfőbb sikerének mégis azt vették, hogy a császárnak két esztendőre portánként négy forintot szavaztak a török-tatár támadásától való félelem közepette, mely Gyula körül már fegyveres összeütközésben is megnyilvánult.*
Berzeviczy Blotzhoz Pozsonyból, 1572 április 7-én; az Erdélyi Múzeum 1910. évf 33. l.
Négy nappal az országgyűlés eloszlása után, április 16-ikán Berzeviczy Liszthyvel, az udvar kíséretében Bécsbe ment. Udvari szolgálatba akart lépni s ezt külön kihallgatáson óhajtotta kérni Miksától, kit úgy látszik nem is látott, a mióta korábbi tisztjéről – ezelőtt kilencz évvel – lemondott. Verancsics azonban* nagyon fagyosan bánt vele s nem tudta tőle azt a kegyet sem megnyerni, hogy a császár színe elé juthasson, holott Liszthy tanácsára vesztegetett e végett hiába két hónapot ezen a tájon. Berzeviczy nem vette észre, hogy ebben is a kanczellár keze volt benne, a ki nem akarta őt hivatalában látni, de ezt neki nyiltan nem mondhatta meg. Hanem azért tisztába jött jóakarói őszinteségével és jóakaratával s úgyszólván búcsúzatlan visszaindult hazájába.*
Nyilván őt érti Berzeviczy Blotzhoz intézett 1572 április 22-iki bécsi levelében «Noster patronus» alatt, mivel a kanczellárt egyszerüen «Listhius noster» vagy «heros tuo» néven emlegeti; ugyanott, 34. l.
Fent idézett levelében írja maga Berzeviczy: Ego in patriam ibo.
Berzeviczy csalódottan távozott a bécsi udvarból, melyben egykor annyi időt töltött. Valószínűen meg sem állott szülőföldjéig,* melyet oly rég elhagyott. Szétnézett parlagon vagy legalább is gazdátlanul hagyott jószágaiban. Üdvözölte atyjafiait, testvéreinek ifúkká nőtt gyermekeit. Imádkozott a berzeviczei szentegyház oltára előtt. Majd rendbehozta függő vagy peres vagyoni viszonyait. Mivel pedig az ő természetét nem elégítette ki a falusi gazdálkodás, nagyratörő vágyaival újra neki indult a világnak, hogy jövőt teremtsen magának. Ezúttal biztosra ment – Erdélyországba, melynek új fejedelme, somlyai Báthory István udvarába hívta és csalogatta, még Paduában tartózkodása idején.* Ezt a meghívást Berzeviczy kétségkívül a gyulafejérvári udvarban élő Forgách Ferencznek köszönhette. Másfelől, a tanult Báthorynak tagadhatatlanul nagy érzéke volt az iránt, miként gyüjtsön udvarába tudós vagy kiváló embereket, kikben az mindig jeleskedett. Most is benne élt két olasz orvosa: Blandrata György és Squarcialupi Marcell, rátóti Gyulafi László hadvezér, a kit Magyarországból hívott be, míg János Zsigmond udvarával a lengyel Niezowski Szaniszlót örökölte. Sok fiatal magyar ifjú pedig most állott pályája s jövő dicsősége kezdetén.
Föltételezzük, hogy így volt, mivel októberig semmi okleveles adatunk nincsen róla.
Berzeviczy síriratában olvassuk ugyanis, hogy: Patavio anno 1572 a principe tum Transilvaniae Stephano Bathorio evocatus.
36. VERANCSICS ANTAL ÉRSEK ALÁIRÁSA.*
Verancsics Antal érsek aláírása (70. l.) régebbi metszetünkről. Olvasása: Antonius Verantius archiepiscopus et locumtenens etc. Manupropria.
)
Nyár felé érhetett Berzeviczy Erdélybe, hol Forgách Ferenczet viszontláthatta. Ő ekkor már nagy úr, kanczellár vala, s ajánlásának már csak ezért is nagy súlya lehetett a fejedelemnél, kinek atyjafia is volt. Régi barátjaként mutatta be s Báthory István örömmel fogadta a jeles ifjút, a kivel udvara megint egy tanult, világlátott emberrel gazdagodott. A kanczellárián rendelt neki helyet Forgách mellett s a mint a két ember napról-napra a hivatalos iratokat elintézte, a tíz év előtti állapotokat juttatta eszükbe, midőn ezt a munkát fiatalon tanulták. De bár külsőleg helyzetük azonos volt, amannál mégis fontosabb és nehezebb vala. Hiszen a rövid multú erdélyi fejedelemség két hatalmasság: a német és török birodalom közzé ékelve, önállóságát jóformán a tollal vitézkedve tarthatta fenn. Értettek is forgatásához fejedelmei meg államférfiai úgy, hogy valósággal iskolát teremtettek arra, miként kelljen a hatalmás császárral praktikázni; ő Felségét meg a török támadó szándékával és folytonos készülődése híreivel úgy rémítgetni, hogy azalatt Erdélyt baj ne érje. S ha egy kis adót fizetett is a töröknek, szabadon fejlődhetett sajátszerű helyzetében. Ezt az iskolát kellett Berzeviczynek kijárnia: Könnyű volt olyan bölcs ember mellett, mint Forgách és olyan nagyeszű, kiváló diplomata oldalán, mint Báthory István vala. Csakhogy alig járt valamit ebben az iskolában, már is vizsgát és tanuságot kellett tennie tanultságáról és ügyességéről.
38. BÁTHORY ISTVÁN ERDÉLYI FEJEDELEM ALÁIRASA.*
Báthory István erdélyi fejedelem aláírása (72. l.) régebbi klisével. Olvasása: Deditissimus amicus Stephanus Bathory de Somlyó mpr.
Őszire járt az idő, midőn Báthory arra határozta magát, hogy XIII. Gergely pápának – a ki székét csak imént, május közepén foglalta el – obediencziáját bemutassa s fiúi hódolatát külön követe által jelentse be. Meglehet, hogy erre maga Berzeviczy hívta fel figyelmét, miután ez szokásos és a külföldi katholikus fejedelmeknek udvarias kötelessége is volt. Ehhez kapcsolta Forgách is a maga ügyét, hogy mivel – hirtelen elhatározással – házasodni akart, a fejedelem ajánlatára a pápa adjon neki reá felmentést, minthogy papi teendőket úgy sem végzett soha és váradi püspöksége is csupán czímzetes volt s arról is rég lemondott Miksa hozzájárulásával.
E kettős megbizatás aktáit: a fejedelem és Forgách levelét a pápához végig Berzeviczy írta, szeptember közepén s csupán a záró sorok és aláírás való azoktól, kiknek megbízásából fogalmazta őket.* Maga írta Báthory István nevében még saját ajánlólevelét is, melyben czíme – nagyobb tisztség híjján – még csupán a minden nemes embert megillető: generosus vir! Egyébként a leveleket Berzeviczy egyszerű, tiszta latinsággal, gördülékeny irálylyal és nagy körültekintéssel írta. Kivált a Forgáchét, melyben elmondja ugyan, hogy az úgynevezett klerikus rendeket felvette, de erősen hangsúlyozván, hogy soha semmi egyházi szolgálatot nem tett, egy szóval sem említi házasodási szándékát s a felmentést csupán lelkiismerete megnyugtatása végett kéri. Különben az idézett kifejezés (ordines clericales) maga oly általánosító és burkolt, hogy belőle a szentszék nem vehette ki, – a mit ez irat tárgyalásakor először kell vala tudnia – hogy vajjon Forgách áldozó pap-e vagy sem.*
Mindhárom(Gyulafejérvárt, 1572 szeptember 15-éről keltezve) a római vatikáni levéltár Nunziatura di Polonia 2. k. 143–147. l.
Sörös Pongrácz czikke Forgách Ferencz házassági tervéről, a Turul 1899. évf. 145. l.
Zsebében a fenti iratokkal Berzeviczy szüret után indúlhatott nagy útjára, mivel október 22-ikén találjuk Bécsben, honnan egyenesen Paduába igyekezett.* Ideérve heteket töltött régi barátjai: Blotz Hugó s a még ott talált magyarok társaságában, mert lassan s csak az év utolsó hónapjában ér ismét a Tiberis partjára, útját Ravennán és Perugián át folytatva.*
Dietrich Márton értesíti erről Blotzot a jelzett napon kelt levelében; Erdélyi Múzeum 1910. évf. 46. l.
Ezt Schreck Bálint Berzeviczy lakodalmára írt Carmen nuptiale-jából tudjuk.
Rómát viszontlátva, Berzeviczy deczember 12-ikén jutott XIII. Gergely pápa színe elé. Monsignore Firmani Kornél, a ceremóniásmester vezette elibe az audiencziák termében, hol a pápa tizenegy bíborostól körülvéve fogadta a távoli Erdélyország fejedelmének követét. Meghajtván előtte magát, lábcsókra ment s felegyenesedvén egy pár szó kíséretében átnyujtá ajánlólevelét. Aztán térdhajtva visszahúzódott a bíborosok széksoráig és Buccapadulius Antal titkár felolvasta az átadott levelet, mire Berzeviczy elmondhatta oratióját. Ez rövid volt és csinos, kivált az az ötletes fordulata, hogy Báthory István méltatlannak tartaná magát a keresztyén fejedelmi névre, ha külön követe útján nem üdvözölné ő Szentségét trónfoglalása alkalmából. Ám ezt azért is teszi, hogy megbizonyítsa ő Szentségének, hogy az elhunyt fejedelem életében két Báthory: István meg Kristóf mentették meg a katholikus vallás sülyedő hajóját s tartották épségben hatáskörükben, néhány buzgó hívök támogatásával. Önfeláldozó működésüket azonban Isten azzal jutalmazta, hogy János fejedelem halálával a két testvér egyikét, Istvánt fejedelemségre juttatta s bölcs kormánya alatt a lakósság nagy része s a székelyek – kik az ország harmadrészét lakják – a katholikus hitet vallják s az naponta mind jobban hódít. Ezt pedig kegyességgel és nem szigorúsággal érte el, a mi – napjaink tanusága szerint* – annyi bajnak okozója. Ennek a fejedelemnek részéről üdvözli és ajánlja fel az engedelmességi fogadalmat, kérve, fogadja országostól szeretetébe, biztosítván arról, hogy hűséges marad iránta és semmit el nem mulaszt az eretnekség kiirtására és a római egyház védelmére és terjesztésére.*
Itt Berzeviczy nyilván a pár hónappal korábban esett párisi Bertalan-éjre czéloz s könyörületes hangjával önkénytelenül is lutheránus vallását árulta el.
Berzeviczy oratióját egykorú nyomtatott eredetijéről mellékelten hű hasonmásban mutatjuk be, a római vatikáni Barberini-könyvtár egyetlen példányáról és érdekes tudnunk, hogy ennek czímét 1818-ban Berzeviczy Albert táblabíró is látta a Barberini-könyvtárban, de megjegyzi róla, hogy «ezen munkátskára a lajstrom utasítása szerint reá nem akadhattunk»; a Tudományos Gyüjtemény 1820. évf. m. füzete 50. l.
39. BERZEVICZY MÁRTON RÓMAI ORATIÓJA.*
Berzeviczy Márton római oratiója (74. l.) Egykorú római nyomtatvány, az 1573-ban megjelent »Orationes pro regibus et principibus obedientiam praestantibus ad Gregorium XIII. Pontificem Maximum« cz. gyüjtemény 18. leveléről; a római vatikáni Barberini-könyvtár V. VII. 103. kötetének 15. darabja.
39. BERZEVICZY MÁRTON RÓMAI ORATIÓJA.
Beszédét a szokásos Dixi szócskával végezte, mire a titkár felelt reá röviden, kiemelvén, hogy a mennyire szokatlan az erdélyi fejedelem e követsége, annyira jól esik ő Szentségének értesülnie Báthory István kegyességéről, a miért őt szeretettel fogadja fiául és kéri, folytassa továbbra a kathólikus egyház védelmére kifejtett működését.* Erre Berzeviczy ismét lábcsókra járulván, kíséretével a pápa visszatért lakosztályába.*
E válasz eredetije a római vatikáni levéltár Arm. 3. vol. mg. fol. 107. sz. a.
Firmani följegyzése nyomán, Mucantius János Ferencz czeremóniás-mester hivatalos diariuma I. k. 42. lapján; a római vatikáni levéltárban.
A mi kívánsága volt a fejedelemnek meg kanczellárának, Forgáchnak, azt Berzeviczy pár nap mulva magánkihallgatáson, privátim adta elő a pápának. Előadását a szentatya nagyon kedvesen fogadta s a távolból jött követet kedves fiú-nak nevezte.* Mindkét kifejezés csupán udvariassági és kanczelláriai, hiszen Berzeviczy lutheránus volt s ez a kitüntető megszólítás nem illette meg. De azért a pápa leveléből igazi öröm sugárzik ki Báthory iránt abban is, hogy elfogadta javaslatát az Izabella királyné óta szünetelő erdélyi püspökség visszaállítása végett és igazi jóindulat abból a hangból is, melylyel Forgáchot a szerpapság alól felmentette, a mi nagy kegyelem és igen ritka eset.* A pápa atyai szeretete nyilvánult meg abban a további kegyelmi tényében is, hogy a távoli erdélyi fejedelem követét aranysarkantyús lovaggá tette.
XIII. Gergely Báthory Istvánnak, Rómából, 1572 decz. 28-án; Theiner Ágost: Annales ecclesiastici I. k. (Róma, 1856.) 36. lapján, hibásan 29-iki kelettel közölve.
Sörös Pongrácz, a Turul 1899. évf 146. l.
Berzeviczy karácsony harmadnapján vette át XIII. Gergely erről szóló levelét* s vele a rend jelvényeit: a gyűrűt, a nyaklánczot és aranysarkantyút, melyekkel őt – a szokásos formaságok között – rögtön fel is ékesítették, biztosítván neki mindazokat a jogokat és kiváltságokat, melyeket e rend lovagjai élveztek s melyek közt a legfontosabb úgy látszik az volt, hogy a bíróságok a szentszék törvényei szerint ítélkezhetnek az illető lovagon.* Egyébként a pápa ezt a rendet előszeretettel adományozta idegen követeknek, mert ez volt úgyszólván az egyetlen kitüntetés, mit nem-katholikusoknak is adhatott. Igy lett például később egy másik erdélyi ifjú, vécsi Bodonyi István is «auratae militiae eques» római követsége jutalmául.*
Hibás tehát (a Turul 1885. évf. 171. l.) Szádeczky Lajos állítása, hogy Berzeviczyt Báthory István király tette lovaggá.
XIII. Gergely pápa Rómában kelt 1572 deczember 27-iki kinevező oklevele a római vatikáni Archivio dei Brevi 1572- iki kötete 138. l.
Igy nevezi Mihály vajda Gyulafejérvárt, 1599 november 29-ikén kelt adománylevelében; gróf Kemény József kivonata «Appendix diplomatarii Transylvaniae» cz. műve 14. k. 242. lapján, az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárában.
A mit Berzeviczy Rómában igazított, azt a pápa mindenható államtitkárával, Ptolomeo Galli, comói bíborossal intézte, ki nélkül a pápai udvarban semmi sem történhetett. Parasztszülők gyermeke volt és iskoláit végezve Rómában egyszerű szolgája lett egy jelentéktelen Monsignorenak. Majd IV. Pius titkára és bíborosa, míg XIII. Gergely államtitkárává tette. Ezért a főnemesi származásuak iszonyúan irigyelték és gyűlölték s még megbuktatását is megkísérelték. Ám hiába, mert a pápa tisztában volt unokatestvérei tehetetlenségével, sőt tisztában még saját fogyatékosságával is. Ő maga ugyanis nem volt eléggé értelmes és eszes az állami ügyek intézésére s nem is igen foglalkozott velök. Gátolta benne az, hogy immár hetvenedik évében járt, meg felületes természete is, mely minden gondot, terhet mellőzött s azt könnyűszerrel űzte el magától. Inkább sétálni és szórakozni szeretett s a sok beszédet is kerülte, mert valami nyelvhibája miatt az terhére esett. Máskülönben kedélyes volt, de kihallgatáson első pillanatra szigorúnak tetszett, bár alapjában véve jóságos. Nem is gyűlölt, de nem is szeretett mélyen senkit sem, kivéve tán a pappá szenteltetése előtti időből származott természetes fiát. Ám azért vallásos, buzgó, úgy hogy hetenként három misét is mondott és ájtatosságban még tán elődjét, V. Piust is felülmulta. Ez nemesítőleg hatott bíborosaira, családjaikra s az örökváros egész lakósságára is, mely alatta sokkal erkölcsösebb életet élt, mint korábban. A zarándokok nagy tömege is mindenfelől ellepte Rómát, kivált Olaszország területéről. Egyedül a Trinitá de’ Monti kolostorában közel 200,000 ember fordult meg az elmúlt 1572-ik évben a legnagyobb rendben, hol a szegények három napig még élelmet is kaptak. Ezt a pápa nem tagadta meg semmi zarándoktól, a ki hozzáfordúlt, habár majdnem fukarságig zsugori volt, különösen kegyek és kitüntetések osztogatásában, melyekről azt tartotta, hogy megrontják az emberek lelkét. Az összeütközéseket is gondosan kerülte s mindenben a béke és csend fentartására törekedett, a miért – hibái mellett is – tisztelték, ha nem is igen szerették.*
Paolo Tiepolo római velenczei követ 1576-iki jelentése, Albčri: Relazioni X. k. (Firenze, 1857.) 212–218. l.
40. XIII. GERGELY PÁPA.*
XIII. Gergely pápa (79. l.) Hulsius F. egykorú rézmetszetéről.
Szerencsésen befejezvén követségét, mely reá nézve is jó sikerrel ért véget, Berzeviczy Márton nagy útra szánta magát, hogy Dél-Olaszország szépségeit is megismerje. Nápolyt érintve egész Siciliáig lement. Látta a Scylla és Charibdis hullámait, Messina falait, Syracusa emlékeit s az Aetna hófedte ormát. Hazaindultában Rómában ezúttal keresztyén-kori építészetében gyönyörködött, mig Sienában középkori emlékei, Firenzében műkincsei lepték meg. Aztán elcsodálkozott Bologna ferde tornyai láttára és Ferrarán át Paduába ment,* néhány napi pihenőre. Útja négy hétnél tovább tartott s midőn 1573 január utolsó napján hazafelé indult, alig tudott elbúcsúzni régi paduai ismerőseitől. Erdélybe is sok üdvözletet vitt magával, a fejedelemnek is, különösen Kovacsóczy Farkas, meg Naiboda Bálint tanár részéről, a ki sajtó alatti csillagászati munkáját épp Báthory Istvánnak ajánlva nyomatta ki.*
Schreck Bálint id. verses Carmen nuptiale-ja adatai nyomán.
A Velenczében, 1573-ban megjelent «Primarum de coelo et terra instititionum quotidianarumque mundi revolutionum libri tres» cz. munkája 1573 január 31-én írt ajánlólevelében említi, hogy Berzeviczy Márton tőlük «in Ungariam resensuro» volt.
Habár vágyott haza, a nagy télben Berzeviczy most lassabban haladt s a Száva meg a Dráva partjain átkelve, a Balaton mentén Székesfejérvár és Buda alatt* s onnan a felsőmagyarországi régi járt póstaúton tért vissza Erdélybe, elkerülve Bécset, tavalyi sok keserűségének színhelyét.* E helyett ellátogatott szülőföldjére s nehány heti pihenéssel, június közepén jutott haza a gyulafejérvári udvarba.
Schreck Bálint idézett verse nyomán.
Hogy elkerülte, tanusítja Liszthy János 1573 márczius 12-iki levele, melyben azt hitte, hogy Berzeviczy ekkor még Paduában tartózkodik; a Történelmi Tár 1907. évf. 208. l.
Báthory István figyelmesen hallgatta meg vatikáni követének jelentését. Ő szentsége és államtitkára üzenetét, tanácsát pedig oly alázatossággal fogadta, hogy ha – Berzeviczy kijelentése szerint – soha tiszteletet nem tanusitott volna a szentszék iránt, ezentúl bizonyára semmi alkalmat nem mulaszt el a kathólikus vallás terjesztésére. Örömmel értesült Berzeviczy kitüntetéséről is, a mit sikeres követsége jutalmául a maga részéről azzal tetézett, hogy őt tanácsosai közzé vette,* miáltal most már a kormányzás intézésében is része jutott. Az országban ekkor ugyan csendesség volt s csak a török készülődéséről jött hír a portáról,* de azért a belső rend fentartása és a közigazgatás ellenőrzése mégis elég dolgot adott. Ezt ezidőben az időnként összeülő országgyűlés végezte, melynek előkészítése a kanczelláriára hárult. Itt Berzeviczy úgyszólván jobb keze volt Forgáchnak, a kanczellárnak, bár augusztus óta sokat betegeskedett. Előbb hetekig a feje fájt, a mit az erdélyi erősebb levegőnek tulajdonított, melyhez nehezen tudott hozzászokni. Majd izületi fájdalmak bántották, annál gyakrabban, hogy télnek nézett elibe. Különösen lábával volt sok baja, annyira, hogy november végén Kolozsvárott kénytelen volt ágyban maradni és leveleit a Paduából hazatért Kovacsóczynak mondta tollba.* Ez nagyon bántotta, mert ekkoriban készült a fejedelem megbízásából Forgách lengyelországi követségére s távollétében kanczellári teendői is az ő nyakába szakadtak.
Berzeviczy Márton Gyulafejérvárt, 1573 június 21-én Galli Ptolomeo államtitkárhoz írt levele; Theiner id. m. I. k. 128. l.
Berzeviczy fenti levelében.
Erről maga Berzeviczy panaszkodik Kolozsvárról, 1573 november 25-én Dudics Andráshoz Krakóba írt levelében; a bécsi állami levéltár Hungarica osztályában.
41. A RÓMAI SZENT SZABINA-TEMPLOM BELSEJE.*
A római Szent Szabina-templom belseje. (81. l.) az Athenaeum nyomdai r.-t. szívességéből kapott kliséről.
Az erdélyi udvar embereivel mostanában egyébként valóságos diadalmámorban úszott,* az oláh származású Bekes Gáspár* leveretése után, a mi főleg a kanczellária ügyességének és éberségének dicsősége. E dicsőségről értesíti Berzeviczy is a Krakóban élő egykori pécsi püspököt, Dudics Andrást, régi barátját, jelezvén, miként vesztette el egyetlen napon jószágait az áruló Bekes, a ki gyalázatosan visszaélt a fejedelem jóságával. Fogarasi várát is 18 napi ostrommal foglalták el s ő maga belőle mindössze három lovassal menekülhetett lóhalálában, kincseit hátrahagyva, egyik atyjafia, Harinnai János szamosmenti birtokára s onnan egy csónakon császári területre, Szatmárra.* Győzelmük fontossága azonban nem a trónra vágyó Bekes megveretésében, hanem a császári politika és udvari párt bukásában rejlett. S Berzeviczy ezt, meg Báthory szívós kitartását és hadi erejét akarta Miksa krakói ügynökével, Dudicscsal éreztetni, midőn a számadatokat tudatosan nagyitotta, nem gondolván meg, hogy egyidejűleg Forgách is írt neki, minden praktika nélkül értesítvén arról, hogy «Fogarast harmad- vagy negyednapig törték nyolcz faltörő öreg ágyúkkal», mire megadták minden ostrom nélkül.*
Berzeviczy fenti levelének e sorait is: «Noster Forgacius satis bene valet, laetus est et triumphat» erre magyarázzuk.
Hogy Bekes (és nem Békés) oláh volt, sokan írják az egykoruak közül; többek közt Szántó (Arator) István jezsuita is, ki 1580 elején jött Erdélybe.
Berzeviczy fent id, levele nyomán.
Forgách Kolozsvárt írt 1573 november 26-iki leveléből; a Századok 1880. évf. 756. l.
42. BERZEVICZY MÁRTON TANÁCSÚRI ALÁIRÁSA.*
Berzeviczy Márton tanácsúri aláírása (82. l.) Gyulafejérvárt, 1573 június 21-én kelt leveléről, a római vatikáni titkos levéltárban. Olvasása: Martinus Berzeviceius Eques et consiliarius Illustrisimi principis Transilvaniae.
Berzeviczy furfangja tehát hatástalan maradt, mert Dudics mindkét levelet együtt küldte be a császári udvarba. De azért odaadó fáradságát a fejedelem nem hagyta jutalmazatlanul, mert immár titkárrá léptette elő. Mint ilyen írja alá az 1574 elején Vízkeresztnapján Kolozsvárt befejeződött részleges országgyűlés végzéseit,* melyeknek szövegezése is nyilván az ő műve. Ezzel most hivatalosan is a kanczellár hatáskörét töltötte be, – Forgách távollétében – tűrvén annak fáradalmait is. Mert Berzeviczy hivatala sok szekerezéssel járt, a mi neki, hűléses lábaival nem lehetett kedves, bár kiadós volt is. Igy pl. január közepén visszatérve a gyulafejérvári udvarba, maga hallgatja ki II. Szelim szultán s a temesvári pasa csauszait és veti papirosra üzeneteiket, a fejedelem válaszával együtt:* Két hét mulva Beszterczén találjuk,* április közepén meg Brassóban, hol négy napig tárgyal a városi tanáccsal, mely őt búcsúzásakor egy 15 forintos nagy szőnyeggel és egypár csizmával lepte meg, a mi ebben az időben nyolczvan dénárt ért.* Az ilyen csekélységek elfogadása ekkoriban épp oly szokásos volt, mint az újévi ajándékoké, a milyennel a kulcsos városok az udvar népének kedveskedtek. Hiszen Kolozsvár tanácsától maga Berzeviczy is egy fehér szőnyeget kapott a bekövetkezett újesztendőkor, mely azonban már csak hat forint értékű volt.* Brassóból Berzeviczy ismét az udvarba sietett, hogy május közepén végre haza küldhesse a török követeket,* kiknek drága élelmezésére már a sáfármester is panaszkodott. Majd június elején Kristóf erdélyi oláh vladika kinevezését intézi el,* hogy aztán a fejedelemmel a székelyvásárhelyi országgyűlésre siessen.
Az Erdélyi országgyűlési emlékek 2. k. 549. l.
Ezt a M. N. Múzeumi Könyvtár «Protocollum Bathorianum»-ából állapítám meg, melynek vonatkozó darabjait ld. Szalay László «Erdély és a porta» cz. műve (Pest, 1862.) 129, 130, 140, 143 és 146. l.
Beszterczén, 1574 február 5-én kelt oklevelén találjuk ellenjegyzését; Besztercze város levéltárában.
Brassó város számadáskönyvéből, mely szerint Berzeviczy 1574 április 14-én ért oda és négy ebédet evett a város költségén; Brassó város levéltárában.
Igy olvassuk róla Kolozsvár város ó-levéltárában, az 1574-iki sáfárszámadás január 15-iki tételében a következőt: Az mit az bíró uram akaratjából és egész Tanácséval vöttem új esztendőre az udvar népének: Vöttem egy fejér szőnyeget Berzeviczy Mártonnak per fl. 6.
Ld. Báthory István 1574 [május 19-iki) levelét, Szalay id. m. 155. l.
Ennek Gyulafejérvárt, 1574 június 6-án kelt s Berzeviczy által ellenjegyzett oklevelét közölte Jorga: Stefan-cet-Mare, Mihai-Viteazul si mitropolia Ardealului (Bucuresti, 1904.) 33. l.
43. KOLOZSVÁR.*
Kolozsvár (83. l.) 1666-iki rézmetszetről vett régebbi klisénkről.
44. BERZEVICZY MÁRTON TITKÁRI ALÁIRÁSA.*
Berzeviczy Márton titkári aláírása (84. l.) 1575 október 1-én kelt oklevélről. Olvasása: Martinus Berzeviceius secretarius et consiliarius mpr.
)
45. BÁTHORY ISTVÁN FEJEDELEM LEVELE.
(Berzeviczy Márton kezeírásával.)*
Báthory István fejedelem levele (85. l.). Olvasasat:
Egregii nobis dilecti. Salutem et favorem. Ne véljétek valami feledetlenségnek avagy gondviseletlenségnek, hogy annyira késleltetjük az választételt, mert jeles okai vadnak; nem késünk immár vele, melyet bizonyos okokért kelletett eddig* elhalasztonunk. Azonközbe mivelhogy az kevés vártatást és haladékot könnyebben elszenvedhessétek, im küldtünk egy debreczeni embertül költségtekre kelt száz forintot. De hogy megjelentsem az okát az késedelemnek, egy postát bocsáttunk Vásárhelrül az portára, mely miként megjő, azonnal fel küldjük az választot. Vélem, hogy tizenöted napnál tovább nem halad az dolog. Ez is légyen vígasztalástokra, hogy ott fenn való lételetekkel, mind nekünk, mind penig az hazának és magatoknak szolgáltok. Azért patienter szenvedjétek az ott való ílést és késedelmet. Továbbá az debreczeniek mellett irtunk császárnak. Az dolgot penig ugyan ő tűlek megértitek bővebben. Azért az mi levelünket adjátok be* az kassai kamarásoknak informatiójával* egyetembe ő Felségének és jó választért törekedjetek.
Ez és az előbbi dűlt betükkel szedett szavak a fejedelem sajátkezű betoldásai.
Utána ez a szó: velek, mit Báthory kihúzott.
Előbb így írta: instructiojával, a mit aztán a levélíró áthúzott.
Kegyelmetek talált volt egy historiat, kit tizennyolcz talléron tartnak volt, az mint Tamás uram mond(á). Azért vegyétek meg én nekem és egy Hieronymus Zanchust: De tribus Elohim etc. Isten tartson meg bennetek jó egészségbe.
Datum Albae Juliae, 16. Julii 1574.
Stephanno Bathor˙
de Somlyó mpr.
Külczíme: Egregiis Emerico Sulyok protonotario, ac Ladislao Sombory directori causarum nostrarum et apud S[acram] Caesaream et Regiam Maiestatem etc. oratoribus nostris. Nobis sincere dilectis.
(Eredetije a M. N. Múzeumi levéltár törzsanyagában.)
Erre egy napi hajtással jutottak el Gyulafejérvárról,* a június 15-iki megnyitásra. De mivel rajta a szászok ügyét is tárgyalták, az előrelátó szász egyetem már megnyitása előtt átadatta követei által a fejedelemnek és tanácsuraknak Szebenben készített ajándékukat. Ezek közt Berzeviczynek egy-egy márka súlyú ezüst kupa jutott, melynek becsára 29 frt 8 dénár volt,* míg ugyanattól később egy rizsma papirost kapott.*
Berzeviczy 1574 július 13-án még Gyulafejérvárt szignál (a M. N. Múzeumi levéltár törzsanyagában lévő oklevelen) s így másnap, 14-én korán indúltak Marosvásárhelyre.
A nagyszebeni városi levéltár 1574-iki számadáskönyve június 13-iki tételéből.
Ugyanott 1574 november 15-ike alatt, ára volt 1 frt. 25 denár.
A székelyvásárhelyi országgyűlés eloszlása után* Berzeviczynek még az előbbi török követség iratait kellett elintéznie.* Visszatérve Gyulafejérvárra* meg a császári udvarba küldött Sulyok Imre és Sombory László bécsi jelentéseivel kellett foglalkoznia.* Mindez bölcs tapintatot kivánt, hogy az országot a két hatalmasság versengése között épségben megtarthassák. Ki sem mozdult Berzeviczy Fejérvárról évvégéig. Lucza- napján azonban már országgyűlésen sürgölődik, melyet a rendek ezúttal Segesvár városában tartottak. Ez deczember 18-án ért véget* s néhány napi pihenéssel* Berzeviczy karácsonyra az udvarral Kolozsvárra vonult, mely ismét egy aranyos pohárral lepte meg.* Ám a beálló újesztendő Berzeviczynek ennél fontosabb ajándékot is hozott. A fejedelem orvosától, az olasz Blandrata Györgytől ugyanis, 1575 február 16-án vette meg 3000 magyar forinton a Gyulafejérvár közelében fekvő kisfaludi jószágát, a mihez még Báthory István ajándékul kapta az Ompoly-vizén azt az egykerekű lisztőrlő malmot, mely Nováki György gyulafejérvári presbiter magvaszakadtával a kincstárra visszaszállott.*
Végzései 1574 június 18-iki kelettel és Berzeviczy ellenjegyzésével jelentek meg; Erdélyi országgyülési eml. 2. k. 552. l.
Keltük: Vásárhely, 1574 június 14–22; Szalay id. m. 171–173. l.
Berzeviczy ezidőben Báthory István egy Gyulafejérvárt kelt 1574 július 13-iki oklevelén szerepel ellenjegyzőként; a M. N. Múzeumi levéltár törzsanyagában.
Erre vonatkozik Báthory István 1574 július 16-iki (Berzeviczy kezével írt) levele, melyet hasonmásban közlünk.
Végzéseinek Berzeviczy által ellenjegyzett eredeti példányát Kolozsvár város ó-levéltára őrzi.
Berzeviczy ellenjegyzését látjuk Báthory István Segesvárról kelt 1574 deczember 21-iki oklevelén is; a Székely oklevéltár IV. k. 33. l.
Kolozsvár város 1569–1582-iki jegyzőkönyvében olvasom ugyanis, hogy a Tanács 1575 újévekor adott Berzeviczei Mártonnak «poculum deauratum», épp úgy, mint négy más társa: a fejedelem, Forgách Ferencz, Bánffy Pál, Bánffy György és Báthory Kristóf. – Berzeviczy kelyhe pedig I m. 18 p. súlyu volt, márkáját 13 forintba számítván; Jakab Elek: Kolozsvár története II. k. 228. l.
Káptalani kiadványa nyomán Jakab Elek, a Keresztény Magvető 1877. évf. 17–18. l.
E vásárlása és adománya révén Berzeviczy immár erdélyi földesúrrá vált s míg beteges hangulatában bejövetelekor arról gondolkozott, hogy elhagyja Erdélyt,* ezentúl már anyagi érdeke s a föld szeretete kötötte új hazájához. Ám ha birtokán maga nem is gazdálkodhatott, jövedelme jól fogott sok költséggel járó hivatalos útjain. A régi szokás szerint a községek tartoztak ugyan az udvari embereket ellátni s lovat, szekeret adni alájuk a szomszéd faluig vagy városig, de ez nem mindig volt kielégítő s a ki csak tehette, nem vette igénybe.
Dudicshoz írt id. 1573-iki leveléből.
A mint kitavaszodott, a fejedelem országának délkeleti része látogatására indult. Április 18-án érkezett nagy kíseretével Brassóba, hol négy napig időzött és távozásakor Berzeviczynek is egy pár ezüst kehely jutott, melyet a városi tanács 31 forinton vásárlott.* Visszatérő útjukban két hét mulva Kaczán,* május elején Ebesfalván* találjuk Berzeviczyt fejedelmével, a honnan Tordáig felmenve* a hó végére nagy kerülővel érkeztek haza a gyulafejérvári palotába.
Brassó város eredeti számadáskönyvéből.
Berzeviczy Miles Simon szebeni polgármesternek Kaczáról, 1575 április 30-áról; dr. Amlacher Albert: Urkundenbuch zur Geschichte der Stadt und des Stuhles Broos (Nagyszeben, 1879.) 160. l.
Báthory István oklevele Ebesfalváról, 1575 május 2-áról, Berzeviczy ellenjegyzésével; az Uj Magyar Múzeum 1856. évf. I. k. 553. l.
Báthory Tordán, 1575 május 12-én kiállított oklevele kivonatát ld. gróf Kemény József id. Appendix dipl. Transilvanici 12. k. 3. l.
Báthory István e körútjának nyilván az volt be nem vallott czélja, hogy saját szemeivel győződjék meg alattvalóinak hűségéről és személyének hódító varázsával kérje támogatásukat Bekes Gáspár ellen, a mire a mindig kész császárpárti szászokat is meg kelle nyernie. Bekes ugyanis kiűzetése óta folytatta ellene magyarországi híveivel az aknamunkát, a Báthory megbuktatására irányuló praktikáit.* Ezért az erdélyiek nyilvánosan is a haza veszedelmének és pestisének nevezték,* a mivel Forgách bélyegezte meg, még első kiűzetésekor.* Ezzel a veszedelemmel tehát le kellett számolni s a leszámolás percze abban az arányban közelgett, a mely arányban a hírek érkeztek arról, miként támogatja Miksa magyar király a hatalmi eszközévé vált Bekest. Letörésére a fejedelem a Keresztesmezőről akart kiindulni, a miért július elsejére országgyűlést rendelt Tordára.* Csakhogy Bekes megelőzte, mert Kassa mellől a kitűzött határidőnél két nappal
A fejedelem Gyulafejérvárról, 1575 május 29-én kelt levele Veress Endre: Fontes Rerum Transylvanicarum I. k. 20. l.
Igy nevezik a rendek Bekest a leveretése után tartott országgyűlésen; Erdélyi országgyűlési emlékek a. k. 558. l.
Forgách id. 1573 november 26-iki levelében.
Báthory meghívója (Berzeviczy ellenjegyzésével) Gyulafejérvárról, 1575 június 10-én, az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltára törzsgyűjteményében.
46. BEKES GÁSPÁR ALÁIRÁSA.*
Bekes Gáspár aláírása (88. l.) 1574 május 27-iki leveléről vétetett. Olvasása: Bekes Gáspár mpr.
előbb ott termett császári seregével. Ez azonban úgy látszik kisebb volt hírénél, mert a fejedelem lassan szállingózó csapatai láttára Székelyvásárhely felé húzódott s a döntő mérkőzés július 9-ikén a Maros szűk völgyében, a kerelőszentpálí csatatéren folyt le köztük. A csatában Berzeviczy is résztvett, állandóan mellette lévén fejedelmének, a ki most Bekes és pártjának végleges leverésével biztosabban érezhette magát trónján. Ám most is csak úgy, hogy zsarnoki erélylyel büntetett és lépett fel az elmenekült Bekes párthíveivel szemben. A lázadók megfélemlítésére öt főurat rögtön a csata után levágatott, a többi sorsát pedig a Kolozsvárra hirdetett országgyűlésre bízta. Előbb azonban jószágaikból verte ki őket, úgy hogy Berzeviczy már alig győzte az elkobzó rendeletek szövegezését és ellenjegyzését. Igy pl. Bekes jószágait a kapusi táborból,* Kendy Jánoséit reá egy hétre a szamosfalviból* parancsolta elvétetni, a miért drabantjai és kanczelláriai emberei éjjel-nappal útban voltak.
Báthory István elfogató parancsa a kapusi táborból, 1575 július 11-éről; a nagyszebeni Transilvania 1874. évf 190. l. és Hurmuzaki: Documente privitóre la istoria Romanilor II/5. k. 750. l.
Kelt 1575 július 19-én a szamosfalvi táborban; gróf Kemény József «Diplomatarii Transilvanici » VII. k. 361. l.
Az országgyűlés Szent Jakab-napján nyilt meg Kolozsvárt. Ezen hálákat adván a rendek a fejedelemnek gondjaviseléséért, a melynek tulajdonították, hogy «teljességgel a kegyetlen ellenségtől el nem nyelettettek,» a büntetésre nézve minden kívánságát teljesítették. Ezért július 30-ikán összeült a törvényszék, melynek a lázadók fölött kellett ítélkeznie. Egy hétig folyt a kihallgatás és tanácskozás, míg elkészült a párját ritkító ítélet-levél, mely 43 nemesnek életét, 34 másiknak orrát-fülét vette, egy nagy rakásnak pedig jószágait kobozta el. Úgy ebben, mint a vele egyszerre, augusztus 6-ikán szentesített országgyűlési végzések szerkesztésében* része volt Berzeviczynek, a ki jogtudását és igazságszeretetét mindkettőben kimutathatta.
Berzeviczy által ellenjegyzett szövegét ld. Erdélyország történetei tára I. k. (Kolozsvár, 1845.) 146–154. l.
47. BERZEVICZY MÁRTON PECSÉTJE.*
Berzeviczy Márton pecsétje (89. l.) Gyulafejérvárt 1575 február 22-én kelt s a nagyszebeni városi levéltár 866. sz. a. őrzött eredetijéről rajzolta K. Sebestyén József. Körirata: MARTINUS BERZEVICEIUS EQUES.
Ilyen véres események után Berzeviczy valósággal üdülésnek tekintette, hogy visszatérve a fejérvári udvarba, török ügyek lebonyolításával* és kanczelláriai iratok kiadásával foglalkozhatott. Jól esett, hogy távollévő tudós barátainak is írhatott, kik már hosszú hallgatásáért nehezteltek. Igy gratulál Blotz Hugónak, a mint megtudta leveléből, hogy Paduából visszatérve a bécsi udvari könyvtár vezetőjévé neveztetett ki, annyi becses könyv közé s oly kedves helyre, az udvar központjában.* Aztán ír, két ízben is a Bécsben működő Jordan Tamás kolozsvári származású orvos-barátjának, a ki őt új könyvekkel szokta meglepni.* Rómába is adós volt felelettel Galli bíboros államtitkárnak, még az év elején írt levelére,* és írt Dudicsnak is, kiről a Krakóból visszatért Forgách hozott hírt. Ez jó egészségben volt, annál gyarlóbban a hirtelen összeroskadt és öregedni kezdő Forgách, a ki ezért arra határozta magát, hogy Paduába megy, melynek kitűnő orvosai, közelében pedig híres melegforrásai vannak. Hogy elég útiköltsége legyen, alsófehérmegyei Lonfalva (Limba) nevű jószágát 700 forinton Berzeviczy Mártonnak adta el,* míg többi erdélyi birtokának gondozását maga a fejedelem vállalta magára. Hogy pedig kedvében járjon, a róla szóló oklevelet végig sajátkezűleg maga Berzeviczy írta meg.*
Szokoli Mehemed nagyvezér Báthory Istvánhoz intézett levelét 1575 szeptember 8-án fordítja le; kiadva Szalay id. m. 243 l.
Gyulafejérvárról írt 1775 szeptember 27-iki levele a bécsi udvarikönyvtár kézirattára 9737. z. 15. kötete 122. sz. a.
Berzeviczy két levelére hivatkozik Jordanus 1575 november havában kelt válaszában; a Történelmi Tár 1881. évf. 491–492 l.
Kelte Róma, 1575 február 22-én a római vatikáni levéltár Arm. 44. vol. 28. N° 92.
Báthory István erről szóló és Gyulafejérvárt 1575 szeptember 27-én kiállított oklevelét ld. Bártfai Szabó László «Ghimesi Forgách Ferencz váradi püspök évkönyvei»~ cz. m. (Budapest, 1904.) 193–144. l.
Az 1575 október 1-én kelt oklevél hasonmását ld. Forgách Ferencz életrajza 200. lapjához mellékelve.
Berzeviczy fájdalmasan búcsúzott sok évi régi jóakarójától, de nemsokára maga is hosszú útra indult. A lengyel trónról volt szó, melyre a mióta a franczia Henrik lemondott róla, Báthory István is vágyott és lengyel barátjai buzdítására el is követett mindent megszerzésére. Eleinte párthíveivel levelezett és pénzt meg jószágot igért nekik; a szentpáli csata után pedig helyzete javulván, követéül Blandratát küldte be érdekei védelmére. Ez jól ismerte a lengyel viszonyokat, hiszen éveket töltött Lengyelországban és főurai közt is sok jó ismerőse volt. De gyűlölt trinitárius vallása bizalmatlanságot keltett a nagyobbára katholikus lengyel rendek közt, a mi működése sikerét is csorbította. Szeptember elején érkezett Krakóba, hol egész otthonosan érezte magát és kezdett fejedelme érdekében működni.* Ám, ha az izgatást győzte is szóval, pénzzel, nem igen győzte idővel, erővel. Aztán megbízása sem volt mindenre, pedig a pártküzdelem hevében sok olyasmi adódott elő, a mire a gyulafejérvári udvarban előre nem gondolhattak. Segítséget kért hát urától és Báthory Berzeviczyt szánta melléje, még pedig úgy, hogy ő legyen ugyan főkövete, de azért oly széleskörű és mindenre jogosító teljes felhatalmazást adott neki, hogy egyik a másikat helyettesítse és egyikök is elegendő legyen képviseletére, sőt hogy maguk helyére másokat is rendelhessenek: személye felajánlására, a királyság elfogadására, egyezségek hitelesítésére és levelek írására.* Útrakelésében Berzeviczyt azonban Forgách elútazása s főleg anyagi ügyeinek rendezése akadályozta, holott nemsokára már a királyválasztó országgyűlést is kitűzték Varsóban.
Krakóba érkezéséről Laureo pápai követ 1575 szeptember 16-iki varsói jelentésében ad legelőször hírt; Wierzbowski Tódor: Vincent Laureo évęque de Mondovi, nonce apostolique en Pologne (Varsó, 1887.) 252. l.
Báthory István meghatalmazása Berzeviczy és Blandrata részére Gyulafejérvárról, 1575 október 2-áról; a Hazai okmánytár III. k. (Győr, 1866.) 453. l.
Ide Blandrata október közepén érkezett fel s a mint a helyzet felől tájékozódott, váltott lovakon küldte vissza Báthory lengyel udvari bejáróját, könyörögve pártja nevében is, hogy még egy tanult embert küldjön melléje a fejedelem, hogy nagyobb tekintélylyel és jobb tanáccsal folytassák tárgyalásaikat s küldjön vele pénzt, egyúttal két függőpecsétes üres, előre aláírt pergamenoklevelet is.* Csakhogy Berzeviczy még erre a sürgetésre sem indulhatott rögtönösen. November elején Tordán volt ismételten dolga, de azért Szebenből vett jó hámos lovat* s mégis csak felkészülhetett a hosszú útra.
Blandrata levele Báthoryhoz Varsóból, 1575 október 20-án; Pray György Epistolae procerum regni Hungariae III. k. (Pozsony, 1806.) 195–204. l.
Berzeviczy levele Miles Simonhoz Gyulafejérvárról, 1575 november 4-én; a Székely oklevéltár v. k. 101. l.
Indulás előtt Berzeviczynek a fejedelem prokanczellárius czímet adott, hogy követének azzal is tekintélyesebbé tegye fellépését. Hanem a nagy hóban lassan haladt útján, a nagy-lengyelországi pusztaság pedig újra beteggé tette, úgy hogy idejére fel sem juthatott az országgyűlésre. Így helyette november 15-én Blandrata terjesztette elő ékes nyelven Báthory István ajánlását, de csak írásban, mivel a szóbeli tárgyalásra nem volt hitlevele. Ezt Berzeviczy hozta magával, midőn végre tíz nap mulva megérkezett.* Erre rögtön megjelent a szenátusban, hol Blandrata előterjesztésének majdnem valamennyi pontját helybenhagyta. Aztán látogatásokat tett, elsősorban Laureo Vincze püspök, pápai nuncziusnál, kinek számára levelet hozott urától, kit meleg szavakkal ajánlott figyelmébe, az esetre, ha a császár személye kirekedne a választáskor.* A császárpárti pápai követ udvariasan fogadta s azt felelte neki, a mit Blandratának is előbb, hogy a királyválasztások az isteni végzettől függnek és kívánatos, hogy dicsőségére s a közjó javára történjenek.* Berzeviczy diplomatikus fellépése és urának szerény magatartása azonban jó hatást keltett s czélt is ért, mert a lengyel nemesség deczember 14-ikén királylyá kiáltotta ki s két megbizottja mindjárt alá is írta nevében a választási feltételeket.*
Laureo nunczius 1575 deczember 3-iki jelentésében azt írja, hogy Berzeviczy «questi giorni» érkezett meg; id. h. 291. l. De egykorú lengyel forrás szerint november 25-én már Varsóban volt; Orzelski Sventoslas kézirata nyomán Szádeczky Lajos: Báthory István lengyel királylyá választása 212. l.
Laureo Vincze pápai követ fenti jelentésében; id. h. 292. l.
Ugyanott a 274. lapon.
Szövegét ld. Szádeczky id. m. 379. l. Először ismerteté őket azonban nyelvünkön Budai Ferencz: 1804-ben megjelent Polgári Lexikona Báthory István király szava alatt.
48. BERZEVICZY MÁRTON PROKANCZELLÁRI ALÁIRÁSA.*
Berzeviczy Márton prokanczellári aláírása (92. l.) mint ellenjegyzőé, Báthory István vál. lengyel király Brassóban kelt 1576 márczius 15-iki oklevelén; az Erdélyi Nemzeti Múzeum Mike Sándor gyüjteményében. Olvasása: Martinus Berzeviceius procancellarius mpr.
A jó hírrel Berzeviczy rohanva sietett haza, a hová Blandrata egy héttel később követte. Fejedelmére Meggyesen akadt 1576 január 10-ikén* és negyednapra együtt mentek haza Gyulafejérvárra, hol már Tieffenbach Kristóf szatmári kapitány várt reájuk. Ezt Miksa császár küldte, nem kevesebb kérdéssel, mint hogy hajlandó-e Báthory lemondani – illő kárpótlás ellenében – a lengyel királyságról, melyre őt a nemességnél nagyobb és törvényesebb testület, a szenátus választotta meg. A német követ szinte nevetségessé vált a reá erőszakolt naiv kívánság élőterjesztésével a fejedelmi udvarban, hol legillőbben még úgyszólván Berzeviczy foglalkozott vele egy héten keresztül, míg végre maga is belátta, hogy hiába vesztegel és szomorúan visszaindult. Kénytelen volt vele, mert a fejedelem Berzeviczyvel és udvarával január 20-ikán az orra előtt hajtatott a meggyesig országgyűlésre; Tordán pedig Tieffenbachnak a Lengyelorszából érkezett követséggel kelle találkoznia, mely Báthoryt ünnepélyesen is meghívta a királyságra.
Báthory e nap kelt kiváltságlevelét már Berzeviczy ellenjegyezte; gróf Kemény József Diplomatarii Transi vanici supplementum VII. k. 396. l. Tehát javítandó Szádeczky adata, mely szerint (id. m. 243. l.) Berzeviczy január 11-én érkezett vissza.
49. BLANDRATA GYÖRGY ALÁÍRÁSA*
Blandrata György aláírása 1575 november 20-iki leveléről vett régebbi kliséről. Olvasása: Georgius Blandrata doctor et legatus.
Ez az országgyűlés folyama alatt ment végbe, mely január 28-ikán kezdődvén, maga is a fejedelem üdvözlésével nyilt meg. Hiszen uruk dicsőségének a rendek méltán örültek, mondván, hogy Isten «az szegény magyar nemzetnek utolsó reménységében ezt engedte érni és látni, hogy az ő véréből királyt idegen nemzetek előtt is lásson»,* mert ennél szebben és igazabban Báthory István sikerének jelentőségét valóban nem is méltathatták volna.
Erdélyi országgyűlési emlékek II. k. 575. l.
A lengyel követség fogadtatásáról egyik tagjának, Koslowski Lőrincznek visszaindítása által február elején írt levelében értesíté Berzeviczy a nemesség fővezérét, Zamoyski János belzi kapitányt, hogy a választott király elhatározásáról az andrzeiowi országgyűlés tagjait tájékoztassa és megnyugtassa, jelezvén azt is, hogy a németek micsoda igéretekkel meg fenyegetésekkel igyekeznek ő Felségét lemondásra bírni.* Hűségi esküjét Báthory azonban csak az országgyűlés bezárása napján, február 8-ikán tette le a meggyesi lutheránus főtemplomban, a lengyel követek kezébe, külön hitlevelet adván nekik is, minthogy kettejüket Sulyok Imre kíséretében harmadnap hazaküldte,* hogy lengyelországi hívei erről a dologról hamarsággal értesüljenek. Hanem tizenegy társuk még benn maradt, hogy királyukat hazakísérje. Báthorynak most már tényleg erre kellett készülnie, hogy «electus rex» czímét megkoronázásával levethesse és erélyességével a német párt netaláni fegyveres ellentállását megtörhesse. Ezért bölcs előrelátással a török támogatását is biztositotta magának, valóságos véd- és daczszövetséget kötvén vele a német birodalommal szemben, melynek gyengítését most már lengyel állami érdek is kívánta.
Berzeviczy Meggyesről, 1576 február 1-én írt levele az Archivum Jana Zamoyskiego I. k. (Varsó, 1904.) 102–103. l.
A Berzeviczy ellenjegyzésével kiállított két fontos oklevél hiteles kiadását ld. a Volumina Legum II. k. (Szentpétervár, 1895.) 148–150. l.
Meggyesről Báthory február 12-ikén indult haza Fejérvárra.* Itt most Berzeviczynek éjjel-nappali munkával a felgyűlt kanczelláriai iratokat, függőben lévő birtokadományozásokat és peres dolgokat kell vala elintéznie,* hogy a távozni készülő fejedelem kegyességével erdélyi tartózkodása utolsó napjaiban is kellemes emléket hagyjon hátra. Érthető hát, mennyire bosszantó volt, hogy izgatott foglalatossága közben újra megzavarta a császár követe: Tieffenbach titkára, Radegk Márton, a ki egy hétig ült az udvarban, újabb ostromokkal és fenyegetésekkel igyekezvén Miksa részére valamit elérni. Persze legtöbb baja megint csak Berzeviczynek volt vele. Költöttnek nevezte a Miksa érdekében kiállított és az osztrák titkár által elibe terjesztett varsói ediktumot s a törvényes királyválasztáson különben is az ő ura győzött. Ezt pedig a császár semmiféle rémítgetése meg nem ingatja elhatározásában, miután már királyi esküjét is letette és útrakészen áll, hogy trónját elfoglalja. És Radegk hiába várt ettől is kedvező választ, mert boszúságára Báthory mindig az ő titkára, Berzeviczy szájával beszélt! *
Meggyesről, 1576 február 11-éről írt (és Berzeviczyvel ellenjegyzett) két oklevelét ld. a bécsi állami levéltár Polonicaosztályában.
Báthory ilyen természetű és Berzeviczy ellenjegyzésével megjelent ezidőbeli gyulafejérvári kiadványait nem is idézzük.
Szádeczky id. m. 248. l.
Ezek után Báthory végre elindulhatott nagy útjára. Márczius 3-ikán még Gyulafejérvárt látjuk,* de már 9-ikén Fogarason találjuk,* honnan a sárkányi erdőn át 12-ikén Brassóba jutott* és hét napot töltött kíséretével – régi szokás szerint – a városi tanács költségén. Ez majdnem elviselhetetlen nagy volt. Magában véve az még nem ment volna sokra, hogy halon, rákon és galambon kívül 60 fogoly s tömérdek fűszerszám mellett 1000 czitrom, 440 meszely eczet és 37 meszely faolaj, meg 27 kősó és 558 kenyér fogyott el. Hanem terhes volt, hogy a kíséret tagjai betolakodtak a sáfárgazda pinczéjébe és maguk választották ki a legjobb borokat, köztük olasz malvaziát, melynek ejtelét 40 dénáron mérték. Az egyik pinczében 8,1/2 akó bort ittak meg, a másikban 3,1/2 akót, pedig 21–22 forintosak voltak. Oldalas szalonnát is hetet fogyasztottak el 15 frt. értékben, míg marhahúsra 742 frt. kelt el. Az abrakkal sem takarékoskodtak, mert zabra 457 frt. ment fel, míg a szénából csak 4 frt. árú kellett a katonáknak, kik itt mindenben dúskáltak, látván, hogy mindenhez ingyen juthatnak!
Erről a napról szóló oklevelének kivonata gróf Kemény József Appendix Diplomatarii Transilvanici 12. k. 15. l.
Bánffy György részére szóló adománylevele e napról, Berzeviczy Márton ellenjegyzésével kibocsátva; az Erdélyi Nemzeti Múzeum gróf Gyulai-Kuun levéltárában.
E napról írt oklevelének Keményféle másolata az Appendix dipl. Transilvanici 12. k. 16. l.
Az elmaradhatatlan ajándékok közt ezúttal Berzeviczynek megint egy két márkánál súlyosabb pohár jutott, András deáknak egy kisebb, míg a fejedelem sáfárja két forintot, szállásosztója hármat kapott. Mindent felszámítva, Brassó városának 2566 frt 19 dénárjába került ez az ellátás, a mi iszonyú pénz, ha meggondoljuk, hogy 15–20 forinton már szép paripát lehetett venni Erdélyben.* Így valósággal fellélegzett a város, midőn a fejedelmet 19-ikén távozni látta,* még pedig keletre, a moldvai határ felé.
Brassó város számadáskönyvéből, hol ez ellátás elszámolása 8 lapot tölt meg.
Hibás tehát, a hogy eddig tudtuk (Szádeczky id, m. 268. l. szerint), hogy Báthory István 15-én indult útra Brassóból.
Ez az út hosszabb volt annál, mely a rendes országúton Kassán, Eperjesen és Bártfán át vezetett ki lengyel földre s melyen negyedszázaddal előbb néhai Izabella királyné hagyta el Erdélyt.* De biztosabb amannál, melyen alig kerülhette volna el a császári hadakkal való összecsapást és dúlást. A felajánlott török kíséretet sem akarta Báthory igénybe venni, mivel Berzeviczy kijelentése szerint az ő ura inkább a kerülő útat választja Moldován át, mint sem a török segélylyel – a mely rablásra és pusztításra vágyik – ő Felsége földjén keresztül menjen,* bár útirányát végig titkolta. Ez Brassóból a Fekete-ügy völgyén fölfelé Uzon, Kézdivásárhely és Bereczk érintésével az ojtozi szoroson át vezetett. Ezen 21-ikén vonultak szerencsésen keresztül, 4–5 ízben átgázolva az Ojtoz vizén. A határra érve, kétség és reménység közt intettek végbúcsút hazájuknak,* melyet Báthory Istvánnak viszontlátnia többé nem adatott.
Bővebben Izabella királynéról 1901- ben írt Történeti Életrajzom 331–343. l.
Szádeczky id. m, 266. l.
Tehát nem 16-án, miként Szádeczky (id. m. 294. l.) hibásan állítja,
