VI. UTÓDAINAK SORSA.
VI.
UTÓDAINAK SORSA.
UTÓDAINAK SORSA.
Berzeviczy két fiának neveltetése. – Irói hajlamuk. – Munkáik. – Berzeviczy özvegyének férjhezmenése és halála 1608-ban. – A két Berzeviczy-fiű látogatása Berzeviczén, hol atyai birtokrészüket atyafiságuknak eladták. – A leistenaui kastély felépítése. – Berzeviczy János házasodása. – Halála 1645-ben. – Hátrahagyott adóssága miatt a leistenaui birtok dobra kerül és János özvegye Thorn körüli rokonaihoz jut. – A Berzeviczy-név utolsó irodalmi nyoma lengyelföldön. – Berzeviczy Márton emlékezete.
Ravatalát, Berzeviczy Márton özvegyén kívül három fia: János, Kristóf és András* állta körül. Anyjuk maga kicsi; kiskorú gyerekeknek nevezi őket temetésre hivogató levelében. Valóban azok is voltak, hiszen a legnagyobb sem lehetett tizenhat esztendősnél idősebb, az utolsó pedig negyedik évében járhatott.* Nevelésüket ekként édes anyjuk vezette. Ez a nevelés ilyképpen német és lengyel volt, a mely két nyelvet jóformán az anyatejjel szívták magukba. Kaminszki, a szegény színérváraljai pedagógus így új gazdát kereshetett magának Berzeviczy Márton halála után, mert bizony fiai hamar elfelejtették a mi kevés magyart tudtak; magyar írásuk legalább egy sornyi sem maradt, magukat pedig nyiltan lengyeleknek írják s vallják. Annál szorgalmasabban tanultak egyéb nyelvet s mikor a két nagyobb testvér: János meg Kristóf a majnai akadémiába került, ünnepi verses latin dialogusukat 1603 tavaszán ki is nyomatták.* Az irodalmat – atyjuk hajlamait örökölve – világéletükben továbbra is szerették és pártfogolták, úgy hogy pl. Radziwiłł Miklós jeruzsálemi útleírása 1603-ban nekik ajánlva jelent meg.* Ebből az is sejthető, hogy a két fiú – anyjuk vallásában nevelkedve – már előbb katholikus hitre tért; sőt 1605-ben, nem törődvén adománylevelük határozott tilalmával – korlátlan kegyúri jogot gyakorolva – katholikus istentiszteletet akartak meghonosítani a leistenaui templomban. Ebben ugyan a hűbérúr königsbergi kormánya megakadályozta őket,* s de később Berzeviczy János mégis keresztülvitte a dolgot.* Kevesebb ellentállásra talált özvegy anyja az osieki és starogardi kapitányságok falvaiban, melyeknek templomait – mindjárt ura halála után – elfoglaltatta vagy a már katholikusokat szentképekkel és misemondó ruhákkal ajándékozta meg.*
Ilyen sorrendben találjuk őket az özvegy 1596 május 7-iki nyilatkozatában; a varsói főlevéltár Metrices regni 140. k. 172. l.
Korát meghatározza az, hogy Berzeviczy ismertetett síremlékének 1593-ban készült feliratán csupán két bátyja neve fordul elő; tehát utána születhetett.
Czíme: Carmen dialogicum scriptum a generosis adolescentibus Joanne et Christophoro fratribus Berzewitzius Polonis ... Geben in der Churfürstlichen Stadt Meyntz, den 19. Aprilis, im Jahr . . . . 1603. (A pózeni Raczyński-könyvtár szíves közlése, egyetlen példányáról.)
Estreicher József lengyel bibliografiájából.
A Zeitschrift für die Geschichte und Altertumskunde Ermlands XIII. k. (Braunsberg, 1901.) 67. l.
Egykorú följegyzés a Buszczyński- féle thorni Fontes VI – X. k. 786. l.
Számos erre vonatkozó 1597–98-iki följegyzés a Buszczyňski-féle id. Fontes I – III. k. (Thorn, 1897–99.) 294., 320., 336., 405., 419. és 431. l.
A kis András úgy látszik e közben meghalt. Mikor azonban a másik két Berzeviczy-fiú már nem szorúlt anyai támogatásra, Berzeviczy Márton özvegye, tizenegy esztendei özvegység után 1607 őszén férjhez ment néhai ura utódjához, Stanisławski Boldizsár osieki kapitányhoz. Fiainak ekkor kiadta anyai örökségét, 14,007 forintot, a miről neki írást adtak, hogy soha miatta háborgatni nem fogják.* Csakhogy anyjuk félesztendő múlva, 1608 tavaszán hirtelen elhalt s a két fiú kénytelen volt mostohaapjuknak a váltságdíjat visszafizetni. De mivel az, mint udvari kincstartó és sanoki meg starogardi kapitány jómódú s egyúttal jószívű ember volt, lemondott a feleségével kapott ingó és ingatlan vagyon felerészéről, a mi őt kulmi jog alapján törvényesen megillette.*
III. Zsigmond Krakóban 1607 október 5-én kelt jóváhagyó oklevele a varsói főlevéltár Metrices regni 152. k. 143–145. l.
A Krakóban kelt 1608 máj. 10-én folyt egyesség aktáit ld. ugyanott, a 471–79. l.
A két Berzeviczy-testvér ekként egyedüli ura lett atyjuk poroszországi birtokának. Ám pénzre volt szükségük, hogy a leistenaui elhanyagolt gazdaságot lábra állítsák és függő ügyeiket rendezzék. Ezért 1613 elején bementek Magyarországba, azzal a szándékkal, hogy ottani atyai örökségüket eladják. Rég nem látott lengyel rokonaikat a sárosiak szívesen fogadták, kivált mikor megtudták, mi járatban vannak. Tejben, vajban fürösztötték őket s mikor aztán megmutogatván apjuk ősi földjeit; megegyeztek árukban, elvitték őket a szepesi káptalanba, a mely akaratukat írásba foglalta. E szerint kijelentették, hogy nehéz dolog egyszerre két egymástól távoli ország polgárának lenni, s mivel Lengyelországból – a nagy távolság és rossz útak miatt – nem birják itthoni atyai jószágaikat úgy, a mint kellene kezelni, mert kormányzásuk többe kerülne annál, a mit jövedelmeznek, valamennyit örökáron eladják 4500 magyar forinton Berzeviczy Miklósnak s nemzetségük többi felsorolt tagjának, hogy azon a pénzen lengyelországi jószáguk szomszédságában vásároljanak maguknak és utódaiknak birtokot.*
Az 1613 február 24-én kelt eladási szerződés a Történelmi Tár 1899. évf. 74–77. l.
Meg is tették, a kulmi tartományban vásárolván. Egyúttal felépítették a leistenaui kastélyt, melyben maguk is születtek. Ez atyjuk idejében a templomtól keletre eső dombon földszintes s csak három keresztboltíves szobából állott, a mi a boltozott pinczével együtt ma is régi alakjában van meg. Erre húztak most emeletet s ezt bővíték ki köröskörül méteres kőfalakkal körülvett szobákkal, melyeknek emeleti részébe felvezető (homokkőből faragott) csigalépcsője, kívül a Berzeviczyek czímerével ma is épségben áll.* Most már csak feleség kellett a kényelmes szép kőházba és János liechanowi vicekapitány szerzett is nemsokára, elvevén 1616 tavaszán Kriska Dorottyát, a kivel 8000 lengyel forintnyi hozományt kapott.* Öcscse, Kristóf is szerepel ugyanekkor, évi ezer forintnyi járadékot szerezvén a lengyel kincstártól.* De mivel nem akart családot alapítani, a következő 1617-ik évben birtokait (Czapielken, Stangenwalde, Sommerkau) némi kis pénz ellenében a jezsuitáknak ajándékozta,* bangsini jószágát pedig két danczkai polgárnak adta el.*
Helyszíni 1902-iki jegyzeteim alapján.
Berzeviczy János Liechanowban, 1616 márczius 1-én kelt házassági kötelezvénye a család kakaslomniczi levéltárában.
Irata a varsói főlevéltár Acta donationum grodu Warszawickiego 45. k. 2153. l.
X. Jankidejski: Utracone kóscioły i kaplice w dyecezyi chełmińskiej 186. l. és Załęski: Jezuici w Polsce nyomán.
Az 1617-iki két lengyel szerződés a danzigi állami levéltár Episcopus XXXVI. A. 5. fasc. 2. sz. alatt.
Ezzel teljesen nyoma is vész nevének és emlékének, melyet különben Heischius Zakariás danczkai preceptornak az ő támogatásával nyomtatott énekeskönyve is fenntart.*
Ez «Xenion chartaceum» czímen Danzigban 1615-ben nyomatva jelent meg kótával; Estreicher: Bibliografia Polska VII. k. 84. l.
Az egyedül maradt Berzeviczy János azonban sokáig túlélte s a távolság daczára minden évben váltott egy-két levelet sárosi atyjafiaival. Ezek is hol bort küldözgetnek, hol pedig kárpáti drágaköveket leánya, Marianna számára, sőt még fiúk átküldését is ígérték.* Ám három év múlva, 1645 április 13-án ő is örökre behúnyta szemét a leistenaui kastélyban, melyből (augusztus 22-én) atyja síremléke mellé temették.* Egy évre reá (1646 szeptember 6-án)* leánya «anyja bánatos szivének egyetlen virága» is követte atyját a sírba; mire szép vörös atlaszruháját anyja a neuenburgi benczések kolostorának ajándékozta,* leistenaui templomukban pedig újra festtette az oltárt.* Hanem ura után több, mint 60,000 lengyel forintnyi adósság maradt hátra s mivel ennek rendezését a magyarországi atyafiak nélkül nem kívánta, levélben kérte őket, hogy jöjjenek át hozzá s vegyék át* esetleg jószágát is.
Berzeviczy János Berzeviczy Pálnak Lisznowóról, (Leistenauból) 1642 január 2-ról; a család kakaslomniczi levéltárában.
Özvegyének Lisznowóról, 1645 április 18-án Berzeviczy Pálhoz írt temetésre hivogató levele, ugyanott.
Berzeviczy Jánosné Lisznowón, 1646 szeptember 7-én kelt levelében azt írja, hogy szeptember 5-én vette Berzeviczy Pál levelét s már is újabb szomorúság érte leánya halálával, a miből arra következtetek, hogy halála szeptember 6-án történt.
Egykorú följegyzés, az Archivum conventus Novensis 185. l.
A thorni id. Fontes VI – X. k. 785. l.
Idézett 1646-iki levele szerint.
Télire fordult az idő, mikor ez a levél Sárosba jutott s az atyafiságból Berzeviczy János és Zsigmond rá is szánták magukat az átmenetelre.* Csakhogy a kívánt pénzt sehogy sem birták összerakni s így elmaradásukat 1647 január közepén országgyűléssel s a török becsapások miatti aggodalom emlegetésével leplezték ángyuknál.* Ez pedig váltig unszolta őket – még 1648 őszén is – az átjövetelre, annyira szerette volna, hogy a jószág a Berzeviczyek kezén maradjon. De mivel hitelezői szorongatták és öthónapi haladéknál többet nem adtak neki,* Leistenau bizony dobra került, néhai Berzeviczy Márton többi birtokát meg kénytelen volt elzálogosítani. Így is szegényesen éldegélt, anyai rokonaihoz húzódva, Thorn városán túl 12 mérfölddel, Wardegován, várva a megváltó halált. Ámde ezután sem biztatta sokkal sárosi atyafiságát, mert – miként nekik megmagyarázta – a hagyatékból Berzeviczy Márton felesége rokonait, a Woianowokat illette Woianowski Katalin hozománya; mivel fiai magtalanúl halván el, a jog és jószág visszaszáll – kulmi jog szerint – eredeti forrására. Éppen így levonandó belőle Berzeviczy János özvegyének hozománya is, meg az érette elvállalt 13,000 forintnyi összeg.* Valamicske azonban mégis csak jutott a magyarországi rokonoknak.* Úgy látszik Berzeviczy János özvegye szerette meg őket s hagyta anyai részét is rájuk; legalább a század végén Berzeviczy János sárosmegyei táblai ülnök Zsigmond fia a thorni gimnáziumban tanult, hol emlékét nyomtatásban is megjelent négy disputatio tartotta fenn.*
Szepesmegye közgyűlésének ajánlólevele számukra Lőcséről, 1646 deczember 12-ről; a család kakaslomniczi levéltárában.
Ennek Lisznowóról írt 1647 január 30-iki levele Berzeviczy Bálinthoz és Pálhoz; ugyanott.
Özv. Berzeviczy Jánosné Lisznowóról, 1648 szeptember 21-én Berzeviczy Pálhoz; ugyanott.
Berzeviczy Jánosné Wardegowoból írt 1653 május 23-iki (utolsó) levele; ugyanott.
A fenti Wardegowo és Pjontkowa (nem Ploczek) tehát Berzeviczy Jánosné atyai birtokai voltak, nem a Berzeviczy Mártonéi, miként Berzeviczy Egyed (a Századok 1903. évf. 565. l.) gondolta.
Ez 1699–1700-ban megjelent thorni nyomtatványok közűl háromnak a czímét megtaláljuk a Régi Magyar Könyvtár III. k. 4194., 4195. és 4206. számaiban; a negyediket azonban csupán Estreicher említi, a Bibliografia Polska XVII. k. 352. l.
Ez egyúttal utolsó irodalmi nyoma a Berzeviczy-névnek lengyel és porosz földön, melybe azt 1576-ban a takarékos és gyüjtő Berzeviczy Márton Magyarországból átültette; ámbár lengyellé vált véreiből máig is él hírmondóul Nagylengyelországban.* Czímerük persze másnak díszeleg Márton kedves leistenaui kastélyában, melynek új gazdái – halálának éppen századik évfordulóján – 1696-ban renoválták, míg mostani kinézését a XVIII. század elején nyerhette. De mind a mai napig megmaradtak régi bolthajtásos szobái, melyekben gyakori követségeinek fáradságát kipihente, ha olykor hazavetődött. S végigjárva rajtuk, meg síremléke faragásait nézve, magyar ember szíve elfogódva gondol reá, a ki mindezt maga szerezte és egyszerű íródeákból kanczellárságig emelkedve egymás után három uralkodót szolgált végig tisztességgel, fajának mindenfelé becsületet szerezve, a merre csak külföldi bolyongása alatt életében megfordult!
Dr. Divéky Adorján közlése Oppmann Artur varsói író nyomán és Berzeviczy Albert szíves értesítése, mely szerint maga ismerte Berzeviczy Ezekielt, egy lelkes lengyel hazafit.
101. BERZEVICZY-CZIMER.*
Berzeviczy-czímer (206. l.) Berzeviczy Albert berzeviczei nemesi kúriája falában lévő eredetijéről fényképezte Szalay Gábor és rajzolta K. Sebestyén József. A czímert körülfogó kőráma felirata köröskörül: ARMA GENEROSI AC MAGNANIMI DOMINI DOMINI ANDREAE BERZEVICI VICECOMITIS COMITATVS SAROSIENSIS ET SUORVM . ANNO 1619.
