II. IFJ. BEZERÉDJ ISTVÁN TANULÓÉVEI OTTHON ÉS SOPRONBAN.
II.
IFJ. BEZERÉDJ ISTVÁN TANULÓÉVEI OTTHON ÉS SOPRONBAN.
IFJ. BEZERÉDJ ISTVÁN TANULÓÉVEI OTTHON ÉS SOPRONBAN.
A KIS ISTVÁN születésével aztán megkezdődött a családban a nevelési gond, a mely, kivált eleinte, úgyszólván teljes egészében az édesanyára nehezedett. Édesatyját, id. Bezerédj Istvánt nemcsak a gazdaság, vármegyei hivatala, de nemsokára a katonáskodás is elvonta otthonától. A franczia s más világtörténelmi események lóra ültették a magyar nemességet, 27természetes, hogy az insurgensek sorából nem hiányozhatnak a Bezerédj-család sarjai sem. A család vitézi hírneve idősebb Bezerédj Istvánnak mindjárt eleinte szép állást juttat, a sopronmegyei nemesi felkelésnek századosává választják. A generális Esterházy Miklós herczeg, az ezredes Festetich Ignácz gróf volt. A mint fennmaradt katonai iratai bizonyítják, id. Bezerédj István nagy kötelességtudással látott munkához, kiváló jó katona, praktikus szervező volt, de apró torzsalkodások nemsokára szárnyát szegték katonai buzgalmának. Apósa, felsőbüki Nagy Sándor, amint maga írja, egyik vármegyei gyűlésen keményen megmondogatta véleményét Festetich Ignácz gróf főispánnak, az insurgensek óbesterének, ki aztán mindenféle apró bosszantásokkal éreztette neheztelését nemcsak vele szemben, de vejével s fiával, a később őrnagygyá lett felsőbüki Nagy Pállal is, kit még hadnagygyá sem akart kineveztetni. Így id. Bezerédj István, mert betegeskedett is, mindenképpen szabadulni akar a katonáskodástól 1797 június 17-én elbocsáttatását 28kéri Esterházy Miklós generálistól «melle rossz állapota s a lovaglási fájdalmak miatt». Július 17-én azonban – «egészségi állapota és házi dolgaira» csak rövidebb szabadságra bocsátják. Július 22-én Festetich Ignácz ezredestől újra kéri végleges elbocsáttatását, de július 29-én Esterházy megparancsolja, hogy augusztus 4-én legyen a szombathelyi táborban, a hol a «császár» is meg fog jelenni. Augusztus 16-án a szombathelyi táborból orvosi bizonyítványnyal megújítja elbocsátási kérelmét, de egyúttal meglehetős szókimondással meg is mondja az okot. Ugyanis Radó századost, kinél ő már régebben szolgál, eléje helyezték és «ez nemcsak büntetés, de reá nézve sértés is, ezért nincs kedve szolgálni». Sok huza-vona után, valószínűleg, ha nem is azonnal, de később mégis elbocsátották. A sopronmegyei nemesi felkelők sorában 1809-ben már legalább nem fordul elő, csak arról van szó, hogy a Bezerédj-család két katonát adott az insurrectiónak. De a vármegye, tekintve nyelvtudását és teljes megbízhatóságát, ezután is megbízza katonai küldetésekkel, így 1809 július 4-én Sopron vármegye Bezerédj Istvánt és Goldner Mihály soproni tanácsost küldi a győri franczia tábornokhoz: Narbonnehoz.
9. IDŐSB BEZERÉDJ ISTVÁN KATONAI SZABADSÁGLEVELE.
1798 április 15-én új öröm köszöntött be a Bezerédj-kuriába. Mint a fertőszentmiklósi anyakönyv igazolja, ekkor keresztelte meg Tóth István plébános Bezerédj István alszolgabíró és Nagy Erzsébet Pál és János nevű fiát, akinek keresztszülei felsőbüki Nagy Sándor soproni alispán és Bezerédjné, Gindly Zsófia voltak.
A két Bezerédj-fiú között így még két évi korkülönbség sincs, amiért is mondhatni, hogy egymással nőttek fel s talán innen magyarázható meg az a ritka testvéri szeretet, egymáshoz való végtelen ragaszkodás, a mely egész életük során mindkettőjük lelkét betölti.
Gyermekéveikről nem sokat tudhatunk. Meleg, kényeztető szeretetben nevelkedhettek azonban, mert nagyanyjuk egyik levele szerint, még külön jutalmat is adott az Istvánt gondozó cselédnek. A szülők nem sajnáltak semmi áldozatot, csakhogy 29gyerekeiket a legjobb útravalóval lássák el az egész életre. Első oktatásuk a szülői háznál történik. Az akkori szokás szerint külön instruktort tartanak a kis István mellett, a ki, úgy látszik, nemcsak magyarul, de más nyelveken is oktatta. Lehet ugyan, hogy e célra külön nevelőnő is volt a háznál. Annyi tény, hogy a kis István 1804-ben február 16-án magyarul ír nagyanyjának, de levelét már francziául ekként czímezi:
A madame Madame Sophie de Bezerédj née de Gindly
ŕ Raab.
Belől pedig így ír:
«Ides, kedves Kroszmamám.
Nagy örömmel vettem kegyes levelét, köszönöm, hogy méltóztatott írnya, telán nem volt ideje a Stefinek az íráshoz hogy nekem nem írtt – tsokolom Pali ötsémmel együtt kezeit édes kroszmamának, és reméllyem, hogy nemsokára fogok személlyesen udvarlására lenni, addig is magamat kegyes Gratiájában ajánlva maradok igaz fej hajtó és szó fogadó fia
Bezerédj István.
Die 16-a Februárii 804.»
Hogy már Szerdahelyen is volt német oktatásban része, ez kétségtelen, mert alig kerül Sopronba, máris németül levelez édesanyjával, a ki bár tőzsgyökeres magyar asszony, sohasem ír másképpen, mint németül, leveleiben legfeljebb csak az «Édes fijam» megszólítás következetesen magyar. Az akkori úri nevelésnek különben elég beszédes bizonysága az is, hogy Bezerédj Istvánné többi testvérei, köztük még felsőbüki Nagy Pál, a Magyar Tudományos Akadémia lelkes előharczosa is majdnem mindig németül leveleznek.
A kis István gondos nevelésére, úgy látszik, nagyanyja s egyúttal keresztanyja, Gindly Zsófia is befolyt. Igazolja ezt a kis Istvánnak érdekes gyerek-helyesírással fenmaradt, következő levele, a melyet Szerdahelyről intézett 1804 január 9-én unokatestvéréhez, Ferenczy Istvánhoz, a ki nagyanyjánál, Gindly Zsófiánál nevelkedett:
30«Kedves bátyám. Már régen nem láttam a Győrieket, hanem tsókolom kezeit édes Kroszmamámnak sok 1000 – Popi Nénémelly együtt. És kéretem Kroszmamámat, hogy ha lehet tehát jőjenek el Szerdahelre és kéretem Kroszmamámat, hogy izenye meg hogy mikor lesz az Examen és kivánom, hogy több új Esztendőket Egészségben érhessenek. Maradok igaz szerető öcséd mind holtik Bezerédj István.» (Nemzeti Múzeum Könyvtára, Bezerédj-iratok).
Úgy látszik, hogy a vizsgákon nagyanyja is meg szokott jelenni, sőt ő tűzi ki annak határidejét.
Hogy ki volt első instruktora, azt meg nem állapíthatjuk. Nagyon valószínű: valami fiatal klerikus.
10. INSURGENSEK VEZÉNYSZAVAI IDŐSB BEZERÉDJ I. KÉZÍRÁSÁBAN.
Ifjú Bezerédj István 1811-ben üdvözletét küldi egy Rusa János nevű papnak Szerdahelyre, a ki talán mint káplán foglalkozhatott a gyerekekkel, mert a családdal igen jó viszonyt tart fenn. Még 1819-ben is levelet ír Gyulakesziről, megköszöni azt a sok szívességet és barátságot, a melyet nemes Sopron vármegyében 31több úri háznál tapasztalt s kéri id. Bezerédj Istvánt, hogy a neki ajándékozott kis üszőt most már ne küldje el, de inkább az árát, mert úgyis szűk a pénz, úgy hogy gyakorta mondhatja, hogy: «hunczut vagyok!»
Rusa János azonban inkább már csak Pált taníthatta.
Annyi bizonyos, hogy a kis Istvánt ahhoz értő gondos kezek vezették a tanulásban. Fennmaradt írásai kétségtelenül igazolják ezt. Belőlük a legnagyobb határozottsággal megállapítható fokozatos, sőt gyors fejlődése.
Első levelei bizony még elég gyerekesek, de éppen ez mutatja, hogy nevelője igyekezett bizonyos önállóságra szoktatni s benne az «ént», az egyéniséget kifejleszteni. Talán szebb lett volna, ha úgy diktálja a gyakori névnapi gratulációkat, újévi üdvözlő sorokat, a melyeket szülei s nagyanyja hosszú éveken át gondosan megőríztek, e helyett azonban a kis diákkal magával fogalmaztatja írásait. A későbbi években itt-ott már meglátszik az irányítgató kéz nyoma. A kis Istvánnak 8 éves korából még egy eredeti írása maradt fenn. 1804 augusztus 6-án édesanyjához szószerint a következőket írja:
«Ides, kedves Mamám!
Nagy örömmel vettem kedves levelét és bánom, hogy oljan rosz Pistyanba, de én kérni fogom édes Papámat, hogy mentül előbb elmenjünk Pistyánba. Köszöntetem édes Pali ötsémet, és tsókolom édes Klari Nénémet és Péter (Nagy Péter) bátsimmal együt és tsókolják kezeit édes Mamámnak az Instruktórom és az Örzse a Katitzával együt. Hála Isten mi mind egészségesek vagyunk, az egy Katitzán kivül, …de már jobban vagyon hála Isten, de az szegén Örzsének még most is a lába dagat. A vendégfogadó már erőssen épül, már mind a két tűzfal készen vagyon és én hála Isten jól mulatom magamat tanulásomal, mert erőssen készülünk az Examenre. A Pali (Nagy Pál) bátsi is it vagyon, ki is a Mamát tsókolja és a hideg is löli. Maradok igaz szívű és fejhajtó fia
Bezerédj István.
Die 6 aug 1804.»
32E levél kelte után aztán két hóra a kis István búcsút mond a szerdahelyi öreg kuriának. Ott hagyja a Pereszte-erdőt, udvaruk öreg, százados gesztenyefáit, a melyek bizonyára végig hallgatták, de suttogó lombjaikkal nem fecsegték tovább azt a sok-sok hadi titkot, a melyet Rákóczi legvitézebb brigadérosának, Szerdahely jobb sorsra érdemes egykori urának: Bezerédj Imrének a szépséges felesége – férjétől kicsikarva, a családi 33hagyomány szerint tüstént tovább adott az ott tanyázó Heister labanc generálisnak…
11. IFJABB BEZERÉDJ ISTVÁN GYERMEKKORI LEVELE ANYJÁHOZ.
…A kis diákot Sopronba vitték be szülei. Sopron már akkoriban is élénk, eleven város volt. Kis János superintendens a «Kis János superintendens emlékezései életéből» czímű művében úgy szól róla, mint «a mely az ország városai között nagyon tisztességes helyet foglal el». Dícséri vidékét, «amely nemcsak a természet áldásával, de kellemével is igen gazdag», kiemeli két gimnáziumát, a lutheránusokét s a kath. főgimnáziumot, ez utóbbiról nagy elfogulatlansággal tanusítván, hogy «a kath. papi és professori rend mindenkor illő vallási türelmet gyakorolt és gyakorol». Különben a mint írja: akkoriban a törvényes rendelkezések értelmében a városi magistrátus is felerészben katholikus, felerészben pedig evangelikus volt. S maga a város igazi vármegyei központ. Télen a fő- és közép-nemesség a rideg falusi magányból oda ment be lakni. Ezek közt említi gróf Széchenyi Ferenczet, kinek könyvtárából sok jeles művet kapott olvasmányul. Továbbá Zay Imrét, Laitner András ny. tábornagyot, Hőgyészi Pál nyug. táblai ülnököt. De nagy melegséggel emlékezik meg a Bezerédj-családról is, azt írván érdekes feljegyzéseiben a 266. lapon: «A Bezerédj-ház, különösen Bezerédj István Tolna köztiszteletű országgyűlési követe, ki valamikor Sopronba az atyjához jött, vagy jő, hasznos beszélgetéseiben mindig, mindenkor részeltetett s részeltet s egyszer a vele idejött híres országgyűlési követet s mostani bihari első alispányt Beöthy Ödönt is velem megismertette».
A kis Bezerédj István tehát ide került a kath. főgimnáziumba. Szülei, ha nem is laktak benn Sopronban, de azért állandó lakást tartottak és hogy a kis Pista jó rokoni kezekbe került, ezt legalább is valószínűvé teszi öcscsének a mindig jókedvű Palinak az alábbi jóízű levele, a melyből az olvasható ki, hogy idegen, bérelt házban ugyan, de nagybátyjukkal, Bezerédj Ferenczczel (1807-ben cs. kir. kapitány, később főstrázsamester) laktak egy fedél alatt. Ezt az érdekes levelet a kis «princzipista» valamelyik, 34a szombathelyi aulában működő paphoz intézte. Szól pedig a következőképpen:
«Kedves Fő-tisztelendő Uram!
Nem ok nélkül sírtam én, mikor Szombathelyről elmentem, mert ottan jó dólgaim vóltak, ellenben pedig az uton csaknem meg-fagytam; leg-alább a’ lábaim a’ nagy hideg miatt egészszen meg-merevedtek annyira, hogy Köszögre érkezvén nem állhattam a’ lábaimon: ez vólt az oka, hogy egész Köszegig csaknem mindenkor sírtam: a’ Pista nem sírt ugyan, de szinte úgy fázott, mint én, holott a’ farkasbundából alig láttunk ki. Kőszegen a’ papa, és a’ Mama el-értek bennünket, és ekkor mindgyárt jó kedvünk lett, de még-is a’ Mamát egygy kevesé ki-nevettük, mert Áprilist járt. Már most ithon vagyunk, és tanúlásainkat folytattyuk, hogy Eminensek meg-maradhassunk, mert különben Vakátziókra nem ereszt-el a’ Mama Szombathelyre. Püspök ö Nagyságának csókolom kegyes kezeit, és recomendálom magamat a’ jövő Vakátziókra, majd addig meg-tanulok még egynehány új Sonátákat, és el-verem, hogy szinte szakadni fognak a’ húrok. Szekretárius Urat és a’ Páter Tóbiást, nem különben a’ Károly bácsit alázotossan tisztelem. A’ Ferentz bácsinak azt izenem, hogy a’ házat, mellyben most lakunk, 17-dikben fogják licitálni, és el-adni; siessen tehát haza, mert félő, hogy az új házigazda néki ki-teszi a’ szürét. Tudom én jól, hogy ezen izenetemért a’ Ferentz Bácsi engemet szokása szerént ismét Bernahájdernek fog-nevezni, de semmi az, mert ha viszsza jön, egykevesé megczirókálom ötet, é azonnal jó álliancziába leszsz velem. Ezzel magamat ajánlom, és maradok fő-tisztelendő Urnak.
apró szolgája
Bezerédi Pali Principista.
Sopron 8-dik Április 1809.»
Sopronban a kis István mellett külön (prefektust) nevelőt is tartottak. Kitűnik ez az ő akkori leveleiből, a melyekben mindig apró kedvezéseket, egy pár csomó dohányt, fát, stb. kér szüleitől a nevelő számára.
35Hogy ki volt ez a nevelő, nem tudjuk. Valószínűleg: Farkas Vincze, ki később tanára is lett. Ez a prefektus azonban legfeljebb 1806-ig maradhatott csak mellette, mert ekkor már Somogyi Leopold szombathelyi püspök, id. Bezerédj Istvánnénak anyai nagybátyja, október 23-ról keltezve azt írja Szombathelyről, «hogy éppen ma érkezett meg Pestről a Kelemen professor által küldött instruktor, vagy prefectus; reá nézve ugyan egy kevéssé seriosusnak látszik, de a mint észreveszi beszédjébül jó legény és annak módja szerint fog bánni a kicsinyekkel. A Kelemen professor már 300 forintot igért neki, azért, ha jónak és alkalmatosnak találjuk az Urak, csak meg kell tartanunk az igéretet, hanem felét magamra vállalom».
12. KŐSZEG LÁTKÉPE.
A derék főpapnak igazán meleg rokoni szeretetéről, nemes jó szívéről tanuskodik ez az utóbbi ajánlat. Különben «köztudomás szerint a jószívűség, isteni félelem s felebaráti szeretet ritka példája volt ő» – a mint az előbb már említett Kis János superintendens is írja róla emlékjegyzeteiben:
– Somogyi püspök ritka felvilágosodott férfiú volt s nagy 36kegyben állott a császár előtt is. Erre nézve elmondja Kis, hogy a mikor ő, többek unszolására nemességért folyamodott s kérvényét a «császárhoz» személyesen benyújtotta, illetve sürgette, ez megértvén, hogy azt az országbírája: Ürményi, a tárnokmester: gróf Brunswik, az erdélyi főkanczellár: gróf Teleky és a bácsmegyei főispán: Podmaniczky is aláírták és hogy Somogyi Leopold püspök is külön bizonyítványt adott neki, így nyilatkozott:
«Hogy-hogy a szombathelyi püspök, Somogyi? Ez igen jó jel. Én ezt az embert nagyon szeretem. S itt a püspök dícséretére hosszasan kibocsájtkozott s reá helyes magasztaló beszédecskét tartott, melynek summája abból állott, hogy a püspök nem avatkozik, mint némely püspökök, mindenféle világi dolgokba, hanem hivatalában búzgón eljár s testestől-lelkestől püspök».
A mi a nevelő díjazását illeti, háromszáz forint akkoriban nem megvetendő összeg volt, s körülbelül egy rendes, sőt egyetemi tanári fizetésnek felelt meg, az új nevelő tehát elég értelmes és képzett ember lehetett. S az ifjú Bezerédj-párnak is jól eshetett az anyagi támogatás, mert mint fiatal kezdők épp abban az időben vették bérbe a szentmiklósi apai birtokot évi 1200 forintért s a mint a számadási íratok igazolják, új vendéglőt is építettek s nagyon sok hasznos beruházásra kellett a jövedelem.
13. SOMOGYI LEOPOLD PÜSPÖK NÉVALÁÍRÁSA.
Az új prefektust a legnagyobb valószínűség szerint Gindly Józsefnek hívták. Bezerédj István és Pál ugyanis azt írják 1808 deczember 28-án kelt levelük kiegészítésekép nagyanyjuknak, Gindly Zsófiának, hogy újévi gratuláló levelük 1809 január 3719-én visszamaradt Tisztelendő Gindly József íratai között. Hiszik, hogy ezen kelletlen hibát mind nekik, mind beteges prefektusuknak meg fogja bocsátani. (Nemzeti Múzeum, Bezerédj-levéltár.)
1809-ben nagy gondot okoz a családnak a nevelő kérdése.
Id. Bezerédj személyesen kér nevelőt magától a pannonhalmi apáttól, ki azt meg is igéri. De később Chrysostom apát 1809 október 26-án Szentmártonból hosszú latin levelet ír Bezerédjnek, a melyben előadja: hogy elküldi Vincze barátot, a ki akkor lett subdiakonus. Azonban baj van vele, mert azután, hogy megigérte őt, jött a rendelet, hogy a háború miatt félbeszakadt iskolai tárgyakból az iskolai év kezdetével tartsák meg a vizsgákat és az osztályozásokat. Ezen kívül tart tőle, hogy a jövő évi tananyagot semmiképpen sem tudja Vincze magánúton elvégezni, legalább úgy nem, hogy abból jó osztályzatot nyerhessen, ennek hiányában pedig két évet vesztene, s elesnék attól, hogy a papi rendbe felvétessék. Az a kisegítő eszméje támadt tehát, hogy mivel az iskolák november vége, vagy deczember eleje előtt amúgy sem kezdődhetnek, Vincze lásson hozzá úgy az úrfiak tanításához, mint a saját tanulmányaihoz. Ez az idő éppen elég lesz másik nevelő (prefektus) kereséséhez, ha szükség lenne reá: «bár az én időmben – jegyzi meg az apát úr nyomatékosan – a tekintetes asszony nagybátyjainak, akik Sopronba jártak iskolába, nem volt nevelőjük, csak egy correpetitoruk és szép előmenetelt tettek».
A mikor Vinczét megigérte, olyanok voltak a háborús kilátások, hogy ezek miatt úgy a nyilvános, mint az egyházi iskolák szünetelni fognak. Most azonban, mivel a nevelőség egyrészt az úrfiaknak nem szükséges, másrészt káros úgy a rendre, mint Vinczére nézve, kéri Bezerédjt, hogy ha okvetlenül ragaszkodik a nevelőséghez, deczember elejéig másikról gondoskodjék.
A gyerekei sorsát nagyon is szívén viselő Bezerédjre természetesen nagyon meglepő volt az apát levele s amint az iratai között fennmaradt fogalmazvány mutatja, nem is késett megírni 38az apát úrnak, «hogy levelét különös, de egyszersmind nagy megilletődéssel vette s az nem kevés és bizonyára kedvetlen nyughatatlanságot okozott neki». Kifejti, hogy Vincze barát további tanulmányaira nézve Szentmártonban létekor az apát úr aggodalmait már eloszlatta, azért nem tudja, hogy mely ellenkező történet adta azóta magát elő, azért közölte a levelet Vinczével, ki gondolatjait saját írása által itt küldi. Kifejti még, hogy «nagyon is szükséges a gyerekek mellé az instruktor, mert maga Sopronban állandóan nem lehet, hivatalosan is csak nagyon kevés időt tölthet ott, így elkerülhetetlen, hogy olyan ember légyen a gyermekek mellett, akire őket nemcsak tanulásokra, de leginkább keresztényi gyakorlásokra, jó magok viselésére nézve bátran hagyhassa és a ki az oskolai időn kívül is rájok vigyázzon. Különben már az egész mult évben keresett prefectust, de nem talált s mindezért újból könyörög, hogy a többször említett Vinczét legalább két oskola esztendőknek elfolyásáig, amíg tudniillik a gyerekek Sopronban tanulnak, mellettük meghagyni méltóztassék, aki egyébként mellének gyengesége miatt professori hivatalt fel úgy sem vállalhat».
14. SOPRON VÁRKERÜLETÉNEK LÁTKÉPE.
39E levélnek ama kifejezéséből, hogy «mellettük meghagyni», az következtethető, hogy Vincze barát már előzőleg is tanította a fiúkat, így valószínű, hogy ez a barát Farkas Vincze volt,* de hogy az utolsó két évre is ő maradt-e mellettük, egész biztosan megállapítani nem tudjuk, mert 1809 november 22-én Chrysostom apát új levelet írt Bezerédjnek, a melyben tudatja, hogy előadta az egész dolgot a győri püspöknek, a ki megigérte, hogy egy kiváló klerikust fog az úrfiak mellé adni nevelőnek, de csak úgy, hogy ők Győrött járjanak iskolába, s az a kispap velük együtt legyen kosztban s amellett a szokott szemináriumi ruhát kapja.
Farkas Vincze 1803 november 5-én lett benczés és Söjtörön, Sopron megyében, tehát a szomszéd faluban született. Még mint növendék 1805–1807-ben Sopronban, 1807–1808-ban Győrött volt gimn. tanár, 1808–1812 közt Pannonhalmán hittanhallgató. Pappá 1812-ben szentelték. 1838–49 közt tihanyi perjel (Sörös Pongrácz tanár úr sz. közlése). Bezerédj egy 1845-iki levelében úgy említi, mint egykori prefektusát és tanárát, a ki a távollevő apát helyett nagy vendégszeretettel fogadta.
A Bezerédj-fiúk azonban továbbra is Sopronban mardtak s ha volt, ha nem, vagy bárki volt is külön nevelőjük Sopronban, derekasan megállották a helyüket.
A fiatal Bezerédj István tanulására nézve néhai Darvas Orbán, a soproni főgimnázium igazgatója meglehetősen hű képet ad egy 1903 október 20-án kelt levelében.
Akkoriban a fősúlyt a latin nyelvre fektették s a kath. főgimnáziumokban 1806-tól az u. n. második Ratio educationis szerint tanítottak. A középiskolát 2 évi elemi oktatás előzte meg, azután jött 4 évi grammatica és két humaniora. A mai középiskola utolsó két évének megfelelő két évi philosophia már a felsőbb tudományokhoz tartozott.
A tanítás súlypontja a latin nyelven volt, de itt is a rideg formalizmus uralkodott és semmit tekintet nem volt a classikai szellemre. Az emlékezőtehetséget fejlesztették, az ítélőképesség teljes elhanyagolásával. Emellett elnyomta a tanulókat a túlzott fegyelem is.*
Fináczi Ernő: A magyarországi középiskolák multja és jelene, 57–72. lap.
40Az ifjú Bezerédj Istvánt 1806-ban már ez újabbi rendelkezések szerint tanították s a latinon kívül az akkor német Sopronban nagy súlyt fektettek a német nyelvre, sőt az ő gondos szülei a franczia nyev elsajátítására is. Nyelvmesteréül egyik későbbi levelében Riedelt említi.
Az ő fogékony lelke azonban játszva emésztette meg az akkori iskolai tudományt.
Darvas Orbán igazgató az első két évi tanulásra néve az ottani feljegyzésekben semmi nyomot nem talált, sőt azt írja, nem tudja, hogy Bezerédj hol végezte a két első évet.
Pedig kétségtelen, hogy Bezerédj ott tanult. Kitűnik ez nemcsak az édesapjához intézett leveleiből, de a Bezerédj-levéltárban talált, 1805 szeptember 6-ról kelt iskolai bizonyítványból is. Ezt a bizonyítványt Pater Vester Florián igazgató és Kostyár György, a III. oszt. tanára írták alá. De a mi számításunk szerint valami tévedés van a dologban, mert Bezerédj István 1805 szeptember 6-án még legfeljebb a II. osztályba járhatott. Az kétségtelen, hogy Sopront 1811-ben hagyta el, mivel pedig a gimnázium akkor csak 6 osztályból állott, kiszámítható, hogy 1805-ben még sehogy sem járhatott a III. osztályba. Vagy talán a bizonyítvány azért van a III-ik osztályról kiállítva, mert a két előkészítő osztályt is ide számították? Viszont, ha Darvas Orbán igazgató úr adatait fogadjuk el, a melyek szerint Bezerédj 1806/7-ben volt III. gimnazista, akkor is a VI. osztályt már 1809/10-ben és nem 1810/11-ben kellett volna elvégeznie. Mivel mindig eminens volt, fel sem tételezhető, hogy szülei vele osztályt ismételtettek volna, így valószínűnek kell tartanunk, hogy már az 1807/8 iskolai év II. felében is szünetelt valami okból, talán a háborús mozgalmak miatt a tanítás s a Darvas Orbán-féle kimutatásban ezért nincsen az 1808. évi II. felében a IV. osztályról szó, de ez az 1809. évről szóló kimutatásban újból fel van tüntetve, vagyis a diákság elvesztett egy teljes iskolai évet, a mi Bezerédj soproni diákpályáját is meghosszabbította.
41Bezerédj István különben a Darvas-féle kimutatás szerint 1806/7-ben a III. osztályban, az I. félévben az összes tantárgyakból IV. eminens volt, de a II. félévben már első eminenssé küzdte fel magát. A vizsgálatot augusztus 14–26-án tartották meg. Osztályában volt 56 tanuló. Tanára volt: Farkas Vincze, igazgató: Horváth Pál.
A IV. osztály első felében is megtartotta érdemfokozatát. Első eminens maradt. Az 1808. II. félévi jegyzék azonban nincsen meg, de az 1809-i bővebb adatokkal ellátott jegyzék szerint a II. félévben 2-ik eminens. Tanára: Hajnal Orbán, Szent Benedek-rendi, igazgató: Poós Sándor. Az értesítő szerint a franczia invázió miatt az ifjúságot a megye parancsára június 19-én hazabocsátották.
Ezzel egyelőre megszakadt a fiúk soproni tanulása, de a mint a pannonhalmi apát leveléből már előbb láttuk, otthon tovább folytatták tanulmányaikat.
Ezúttal Erzsébet napját, édesanyjuk nevenapját is otthon töltötték. Fennmaradt ennek emléke egy érdekes versben, a melyben hogy mennyi része van a fiúk poétai tudományának, eldönteni nem lehet, gyanakodnunk kell azonban a nevelőjük verselési ügyességére.
A névnapi köszöntő ez:
«Tekintetes Felső Büki Nagy Örzsébet asszonyságnak nevenapját, Édes Annyokat tisztelő Fiai Ezen Dallal ünnepelték 19 november 1809.
Nagyobb kincset Hüt-társadnak
Hymen nem kereshetett,
Böltsebb Mentort Fiaidnak
Argus nem szemlélhetett,
Élj Hütvesed örömére,
Fiaid szerencséjére,
Nálodnál jobbat ez háznak
Még Egek sem adhatnának.»
Hymen nem kereshetett,
Böltsebb Mentort Fiaidnak
Argus nem szemlélhetett,
Élj Hütvesed örömére,
Fiaid szerencséjére,
Nálodnál jobbat ez háznak
Még Egek sem adhatnának.»
A vidám, jókedvű gyerekek otthonléte bizonyára jótékonyan enyhítette a szülők komolyságát s aggodalomra hajló lelki állapotát. 42Szerdahely útjába esett a franczia inváziónak s az ellenséges katonák féktelenségeitől – bár még aránylag keveset szenvedtek, – a Bezerédj-birtok sem volt megkímélve. Gyakori harácsolásokban volt részük, így csak egy napon, augusztus 7-én 17 mérő búzát, 3 mérő rozsot, 51 mérő zabot, 38 itcze főzeléket, 272 porczió szénát, 208 porczió szalmát kellett kiszolgáltatniok. Az ilyfajta apró kis meglepetések mellett bőven jutott reájuk a vármegye útján bekövetelt hadisarczból is, így legalább egy jó pár ezer forintot fizettek el saját birtokrészük után s 1810 június 10-én Eötvös Ferencz alispán még a Nagy Páltól, Pétertől, Sándortól és Sibrikné Nagy Klárától követelt 43hadisarcz befizetésére is Bezerédjnét, Nagy Erzsébetet idézi törvénybe. A Nagy-családra, a mint a hiányos iratokból látható, 12.750 korona hadisarcz jutott, a minek előteremtése bizony nem kis gondot okozhatott, mert még a harczba ment Nagy-testvérek apró kiadásairól is Bezerédjéknek kellett gondoskodniok. De tették ezt igazi testvéri szeretettel s hogy mily lelki gyöngédséggel, ezt felsőbüki Nagy Pálnak és Péternek fennmaradt köszönő sorai bizonyítják.
15. A BEZERÉDJ TESTVÉREK NÉVNAPI KÖSZÖNTŐJE.
Felsőbüki Nagy Pál azt írja május 20-án, a győrmegyei Koronczóról, arról a híres és nevezetes helyről, ahol Heister tábornok 1704 június 13-án Forgács Simon kurucz vezér jó 2000 hajduját és 100 lovasát levágta, hogy mihelyt a palatinussal beszélt, meglátogatja testvérét. Az aranyakat felosztotta, és pedig a 100 darabból Sándornak és Péternek 30–30 darabot adott: «A 18-at kedves gyermekeidtől szintén felosztottam, de nem költjük el, hanem szeretetünk jeléül megtartjuk s könyem zálogául szolgáljanak annak a szeretetnek, amellyel gyermekeid iránt viseltetem.»
16. GRÓF SZÉCHENYI FERENCZ SOPRONI PALOTÁJA.
44Május 22-én ugyancsak Koronczóról Péter is értesíti nővérét, hogy ne aggódjanak, mindhárman jól vannak, híre-hamvát se látják a francziáknak s általában nagyon jó híreket kapnak: «Pista tegnap itt volt s átadta nekünk a 6 drb. aranyat azon megjegyzéssel, hogy ezeket fiacskáid küldik. Tudom, hogy ez kedves Lizi a te gondolatod volt és mondd meg nekik, hogy ajándékukat emlékül megtartjuk és ezek helyett mi majd Napoleon aranyakat viszünk nekik. Holnap indulnak Széchenyi és Sándor (Nagy) eskadronjukkal Szentmihályra, én pedig további parancsig a tartalékkal itt maradok.»
A Napoleon-aranyak hozására azonban nem került a sor, nemsokára mind a három testvér beszámol arról a hatalmas kudarczról, a mely a felkelő sereget Győr alatt érte. Egyhangúlag a vezetést hibáztatják és bizony nem igen válogatják meg a szót, a melylyel keserűségüket kiöntik.
A három testvérnek nem lesz érdektelen leveleiből a kortörténetileg érdekes részeket itt közölni:
Felsőbüki Nagy Pál ezeket írja:
«Komárom, július hó 9-én.
Lekedvesebb Nővérem!
Kapuváron történt elválásunk óta mindannyian sok szomorú napot értünk. Mind a hárman, hála a jó Istennek, jól vagyunk. A 13-i és a szerencsétlen 14-i csatában a nádor úr, miután a visszavonulás általános lett, parancsokkal engem küldött Győrbe. Már kartács tűzön keresztül, mely a városig terjedt, eljutottam a város kapujáig, mely utánam bezáródott és 11 napi ostrom után a várat átadtuk, mert már vagy 50 ház hamuvá égett és egy sem maradt séretetlen. Ignácz sógorod házát, ámbár már minden oldalról tűzzel volt körülvéve, 6 gyalogossal és egy vadászszal megmentettem. A vár átadása után Ácson keresztül vittek minket Komáromba, becsületszavunkat vették, hogy kicseréléséig nem teljesítünk szolgálatot. Ácson 3 napig vesztegeltünk, mely időközt Mon Brun, Colbert és Jaquinot tábornokok társaságában 45töltöttem. Most Komáromban vagyok és azon reményben élek, hogy nemsokára kicserélnek.
Péter testvérem a 13-i csatában elvesztette legénye ügyetlensége folytán legjobb lovait és 17-én Győrbe vezényeltetett, ahol velem elfogattatott és most itt van, de ő már szolgálatot teljesít hadosztályánál. Sándor a 14-i csatában egy ágyúgolyó által szintén elvesztette lovát, hátizsákját és az ebben levő fehérneműjét mintha ollóval vágták volna el, a benne levő aranyok mind elgörbültek, a nyeregkápa szétzúzva és csákója 3 újjnyira elszakadt. A nagy ármádiáról ma érkezett hírek különfélék, adná a jó Isten, hogy csak a ránk nézve kedvezőek, igazak legyenek. Néhány nap mulva valószínűleg ránk kerül a sor és talán sikerül a nemzetnek a 14-iki foltot kitörölni, amelyben ő igazán nem hibás.
Végrendeletem fekszik Bezerédj Ignácz sógorodnál. Adja Isten, hogy ne legyen még szükség erre s mi még sok szép napot együtt tölthessünk.
Isten Veletek és kérlek Titeket, ne aggódjatok miattunk, mert tönkre nem megyünk és ha ez volna a sorsunk, akkor viszonyaink között egy tisztességteljes halál az egyedül irígylésreméltó szerencse. Csókol Pál.»
Felsőbüki Nagy Sándor levele még inkább tele van keserű kifakadásokkal:
«Komárom melletti tábor, 1809 július 13.
Kedves Nővérem!
A győri végzetes csata után, a melyben mindkét testvérem fogságba esett, én pedig egy udvariatlan ágyúgolyó által, mely hátzsákomat lovamról leszedte és csákómat erősen megrongálta, nagy kárt szenvedtem, itt vagyok a táborban Komárom mellett, a hol a katonai ügyeket tárgyaljuk és azokat a disznóságokat, melyeket a német szamárságok létrehoznak, legfényesebb győzelmekké átalakítjuk, hogy a már összeomló monarchiát romjaiból feltámasszuk. De most már az osztrák monarchiának és a magyar szabadságnak a végórája ütött, nincsen már semmi reményem. 46Azok a hunczutságok, melyekkel a legjobb intézkedéseket tönkre teszik, már nagyon kézzelfoghatók. Csak egyet akarok említeni példának. A győri ütközet előtt két napig mi és lovaink éheztünk, holott Győrött a legnagyobb raktárak voltak felhalmozva mindenfélével és másodszor egész csata alatt, mely késő estig tartott, egyetlenegy tábornokot sem láttunk, a ki legalább azt vezényelte volna, hogy jobbra, vagy balra menjünk, hanem ott álltunk, mint a juhok, a melyeket a vágóhídra visznek. A bosszúságtól az ajkát szétharapná az ember, midőn ezen határozatlanságot és butaságot látja ezen német marháknál, akik magyar becsületünknek és véres szabadságunknak a kegyelemdöfést adták. Különben kár erre szót pazarolni, egy ördög itt, vagy ott rabszolgának lenni. Valami hírt óhajtanék Tőletek kapni, itt sok soproni ember van. Néhány nap mulva, úgy látszik, dolgunk akad az ellenséggel, mert Pozsonytól délfelé nagy mozdulatok vannak folyamatban, ez lesz talán az utolsó, mert ha ezen csatát és Komáromot elveszítjük, akkor hazafelé hegedültethetjük magunkat.»
Felsőbüki Nagy Pálnak még egy felette érdekes levelére akadtunk. Úgy látszik, megszökött a franczia fogságból s a porosz határ felé menekülésében a következőket írja:
«Szerdahely október 5.
Kedves Nővérem! 2 órakor délután ide érkeztem, de sem Szentmiklóson, sem itt sajnálatomra, nem találtam senkit közületek. Sietek, hogy ez éjjel legalább Bécsig eljuthassak. Ne ijedjetek meg, ha esetleg éjjel itt keresnek engem, ebben az életben már nehezen találkozunk, ennek a magyarázata és utolsó akaratom íróasztalomon találhatók, – reménylem, hogy holnaputánig sikerül a porosz határt elérni. Isten veletek, éljetek boldogan és meg ne feledkezzetek rólam, – enyéimékről gondoskodjatok, Isten veletek és Velünk. Testvéred Pál.»
Mindenesetre érdekes volna felsőbüki Nagy Pál eme sürgős menekülésének «magyarázatát» megtudni. De ez már nem tartozik jelen feladataink közé.
47A békesség helyreállása után aztán a fiúk ismét visszakerülnek Sopronba. Pál a IV., Isván pedig az I. humanista osztályba.
István az I. humanista-osztályban 33 tanulótársa közt az I. és II. félévben is 2-ik eminens. Tanára: Pápay Antal, ki egyúttal helyettes-igazgató is. A II. humanista-osztályban pedig 1810/11-ben az I. félévben 2-ik eminens, a II. félévben azonban első eminenssé lesz. Tanára: Nagy Gáspár, igazgató: Trucher Ágoston.
A háború okozta sok csapás és megpróbáltatás miatt a szülőknek bizony nem volt könnyű feladat a két fiúnak ilyen költséges, úri módon való neveltetése. Az egyre fejlődő, mindig komolyabban gondolkodó s érzőszívű István maga is tudja ezt s bizonyára a legmélyebb hálaérzet íratja vele ezt, az őt annyira jellemző újesztendei üdvözlő-levelet, a melynek e pár szavában: jó ember és hazafi, már ott találjuk az ő jövendő életének egész programmját:
«Sopron, 1810 deczember 30.
Minden gyermek kötelessége szüleit szeretni, tisztelni és háladatosságát minden kitelhető móddal kijelenteni, az Istent kérni, hogy ő nekiek hosszú és a világ javaival tetézett létet adjon s az élet után az örök boldogsággal őket megajándékozza. Hát én, kit az egek oly jó nemzővel áldottak meg, ki sem költségét, sem más valamiét én reám nem kimélli, ki engemet minden lehetségesre taníttat, hogy valaha jó ember és hazafi lehessek, mit míveljek? Mit: minthogy az mindenható Istent szünetlen kérjem, hogy kedves uramatyámat számos esztendőkig megtartsa…»
Az 1810/11. iskolai évvel aztán vége szakad a két Bezerédj soproni diák pályájának.
De mielőtt innen távoznának, a fiatal István szép emléket hagy maga után s nevét versben is megörökíti.
A hatodik osztály elvégzése után szorgalmáért több társával jutalmat nyert Esterházy Pál herczegtől s ebből az alkalomból 48distichonokban egy hosszabb üdvözlő-verset írt, amely 6 lapra terjedően nyomtatásban is megjelent. Tartalmát tekintve, nincsen valami különösebb jelentősége, egyébként azonban nagyon ügyes vers, bizonysága annak, hogy akkoriban a gimnáziumokban milyen kitünően verseltek.
Itt közöljük bevezetését s a versnek első és utolsó sorait:
Carmen eucharistico panegyricum, quod piis cineribus cels. principis et regni Hungariae palatini Pauli Eszterhazi de Galantha Occasione finiti tentaminis II. semestris, quo et lecta est classificatio et eminentes ex eiusdem principis munificentia publico premio donati sunt 1811. nonis Septembris in gymnasio Soproniensi O. S. B. Stephanus Bezeredj II. humanitatis scholae studiosus dicavit et cecinit:
Laetitiae cari nunc pandite vela sodales
Multis quae curis arcta fuere diu
Advenit tandem per prospera meta laborum
Frontibus cum vestris debita laura adest
Di facerent socii cunctis ut gaudia magna
E studiis fluerent laetitiaeve forent.
Multis quae curis arcta fuere diu
Advenit tandem per prospera meta laborum
Frontibus cum vestris debita laura adest
Di facerent socii cunctis ut gaudia magna
E studiis fluerent laetitiaeve forent.
O socii ad metam qui currebamus eandem
Pectora nullo aevo non memoranda mihi
Vos tandem faciat Pallas bene culta beatos
Eveniat nobis meta cupita precor!*
Pectora nullo aevo non memoranda mihi
Vos tandem faciat Pallas bene culta beatos
Eveniat nobis meta cupita precor!*
Egyetemi könyvtár. Miscellanea I. 4o 18/I b. db. Miscellanea I. 4o 7/bb. db.
A következő évben már mindketten Pozsonyban vannak. Sopronban ugyan 1785-től volt jogakadémia, de az evangelikusoknál. István bizonyára nem felekezeti elfogultságból nem akart itt maradni, de akkoriban Pozsony vezetett az egész országban híres jogakadémiájával s mint a diéták székhelye, előiskola volt a politikai pályára készülő fiatalságnak.
Pál ugyan még maradhatott volna itt a gimnáziumban, de úgy látszik, nem akart elszakadni testvérétől, tehát mint I. évi humanista, szintén követte Pozsonyba a bátyját.
