III. BEZERÉDJ ISTVÁN JOGÁSZPÁLYÁJA.
49III.
BEZERÉDJ ISTVÁN JOGÁSZPÁLYÁJA.
BEZERÉDJ ISTVÁN JOGÁSZPÁLYÁJA.
A KIS DIÁKOK Pozsonyban igen jó helyre, Pap Demeter gondozása alá kerültek, a ki a jobb családok gyermekei részére olyan kisebb internátusfélét tartott fenn. A mint leveleiből kitűnik, már valami 30 éven át nevelte és kormányozta a kezei alá került ifjakat. Tanult, képzett, tapasztalt, pap, tanár-féle ember lehetett, mert 1816-ban, a mikor pedig már az ifjabb Bezerédj is jogászkodott, azt írja egyik levelében, hogy «a Pali ma reggel 9 órakor sub meo Praesidio praeter exspectacionem igen jól végezte examenynyét és ugyan, a mint a votisalo Professoroktul észrevettem, cum Eminentia».
A háztartást egy öregebb asszonyság vezette, a kit ő is, a fiuk is legtöbbször német leveleiben «alte Fraunak», magyar leveleikben «öreg asszonynak» titulálnak. Műveltebb öreg nő, a kit a fiuk nagyon szerettek. Az öreg asszonynak volt egy leánya is: Mann Erzsébet, a kit a későbbi levelekben csak «alte Lisettének» emlegetnek. Ennek, mint kisebb fiú, Pali volt a kedvencze, ritka szeretettel gondozta s még a negyvenes években is «kedves buby»-nak szólítja, korholva, hogy házassága óta még csak egyszer írt, holott mindenkinek megkapja levelét, a Majláth urét Zemplémből, Lony-ét Somogyból, csak épen a «buby» levelei nem érkeznek hozzá. Emlegetnek egy tisztelendő urat is, a kit német leveleikben G. Herrnek neveznek s a kiről 1823-ban azt írja Mann Erzsébet idősb Bezerédj Istvánnénak, hogy «a főtisztelendő úr, az ő unokatestvére 20-án meghalt.» Leírja hosszas betegségét, továbbá az ezen halálesettel őt ért veszteséget. Hol talál ő kárpótlást? Élete legszebb éveit áldozta fel az elhunyt gondozására és még, miután a jövedelem nem volt elegendő, adósság is maradt hátra. Reményli, hogy nem hagyja el segítség nélkül. Mind ebből arra is lehet következtetni, hogy a sokat emlegetett G. Herr (Geistlicher Herr) 50maga Pap Demeter volt. S mivel őt Mann Erzsébet «unokatestvérének» mondja, az «öreg asszony» nagynénje lehetett a «főtisztelendő úrnak.» Ez a «G. Herr» azonban inkább az akkor még gimnáziumba járó Pali nevelője lehetett, de Istvánnal is sokat foglalkozott. Volt mellettük még egy öreg inas is, a «mi Johannunk», amint István leveleiben említi. Valami mesterember, ki később sok dolga miatt fiát ajánlta.
Ott volt ellátásban egyik unokatestvérük: Szentiványi Miklós, Szentiványi Antal, a tatai Esterházy uradalom praefectusának a kisebbik fia is, a kivel igen jó viszonyt tartottak fenn.
17. PAP DEMETER NÉVALÁÍRÁSA.
A fiukért eleinte fejenként 500–500 forintot fizettek szüleik, de később Pap Demeter nagyon panaszkodik a kurzusra, mindennek dupla ára van: «a forint egy huszast nem tesz ki, de ha annyit tenne is, 500 forint most csak 166 forintokat tészen, hogy én ezzel stante caristia turpi ki nem mehetek, maga a tek. úr bölcsen láthattya». Kéri, hogy jövőre convencionalis pénzben állapodjanak meg s később kirukkol vele, «hogy tudnillik 800 papirosforintok szükségesek lesznek egynek eltartására». Szerinte ezt nem is lehet megtagadni, mert ő sohasem terhelte a szüléket fölösleges haszonvétellel, kitetszik abból is nyilván, hogy ámbár már 30 esztendeje, hogy hazája fiait neveli, kormányozza, ennek mindazonáltal oly kevés hasznát mondhatja, hogy ha az anyjátul nem jutott volna rá valami kevés, igen szegény módon kellene élnie. «De bíróra eddig sem volt szükségünk, ezután sem lesz», így teljesen Bezerédjékre bízza a kárpótlást. A mi, hogy meg is lett, későbbi levél szerint egészen bizonyos. S e mellett sokszor van szó Pap Dömötör uram 52leveleiben egy-egy a házába tévedt «südő»-ről s megírja őszintén, hogy «ha a tek. asszony mintegy 10 f. árú tojást küldött volna, igen szent gondolatnak mondottam volna. Itt most egy tojást 8 x-kal kell fizetnünk, a mészáros székében meg 36 x-ért is lehetetlen kapnunk némelykor egy font húst. Szégyellek panaszkodni».
5118. POZSONY LÁTKÉPE.
Ha még hozzáveszszük mindezekhez, hogy idősb Bezerédj fiai mellett külön nyelvmestert is tartott, őket zenére, rajzolásra, tánczra is taníttatta, mindenki beláthatja, hogy fiai gondos neveléseért – az akkori pénzértéket tekintve – igen nagy áldozatokat hozott. Érzik ezt maguk a gyerekek is. S nemcsak szóval, hanem tettel is kimutatják hálájukat. Szorgalmasak, kiváló tanulók mindketten. István, mint két évvel idősebb, természetesen már komolyabb. Teljes tűzzel és lélekkel lát a tanuláshoz. Apja 1812-ben dicsekedve írja feleségének, hogy «Pista első eminens», majd, hogy «márczius 6-án verseny vitája volt legjobb tanuló társaival» s azon ő, az apa is jelen volt, s Pista «mint győztes került ki». Palinak is megvolt a vizsgája, a melylyel «ő – meg van elégedve». – Pap Demeter is megjegyzi egyik levelében, hogy Pali (a kiről különben mellesleg legyen mondva: ekkor 5-ik eminens volt) annyit tanul, a mennyit ő képes, Pista azonban mindig nagyon szorgalmas a tanulásban.
A két fiatal Bezerédjnek nagyon tetszett a pozsonyi élet. Dícsérik az úri kényelmet, háznépüket, oktatóikat s a várost magát. Pozsony diétája miatt akkoriban országos központ volt. Az országgyűlések oda vonják az ország színe-javát és legtöbbször családostól, úgy, hogy Pozsony a diéták idején valósággal valamely «megszállt» város képét mutatja. Kitünő jogakadémiája nagy vonzerejű természetesen az ifjuságra is.
Idősb Bezerédj Istvánt is számtalan szál fűzte Pozsonyhoz. 1790-ben galanthai gróf Esterházy Ferencz követhelyettese volt s az ezen követsége idejéből fennmaradt ismeretsége sok előkelő ház ajtaját megnyitotta a fiuknak is, a mi még kellemesebbé teszi ottlétüket. Nem tekintve, hogy szüleik gyakran meglátogatják őket 54s a Bezerédj rokonságból főleg Bezerédj Ignáczék, Somogyi püspök, Szentiványi Antal és mások is többször időznek Pozsonyban s meghívják magukhoz a fiatalokat, bejáratosak ők az Esterházy, Pálffy, Ürményi családokhoz is. S a mint István 1811 január 1-én írja: Pálffyéknál minden héten piknik, vasárnap redout. Pali meg (1815 január 22-én) a Wachter és Bacsák családokat emlegeti, a hova G. Süpekiné ajánlatára jutottak. Bacsákné nagyon szép házat vezet, a hol a farsangot nagyon jól töltötték, kitünően mulattak, jó, hogy utána csütörtök jött, kialhatták magukat. De azért, a mint írja, a tanulásról sem feledkeznek meg. Épen a napokban felelt s nagyon jól sikerült. István azt írja 1811 január 23-án szüleinek: «hogy már előre is örülnek Pali névnapjának és Somogyi bácsi szavajárása szerint: isznak majd a távollevők egészségére is». A névnapokról különben sohasem feledkeznek el. Hálás leveleket írnak szüleiknek, sőt amint Pali írja 1814 november 21-én: Édesanyja nevenapját két napon át is megünnepelték, az egyik napon Jourtsekéknél, a másik napon náluk volt lakoma.
5319. A POZSONYI KORONÁZÁSI TEMPLOM.
István a legmelegebb hangon ír a háziakról is: (1811 január 23.) Az öregasszony olyan, mint volt. Szeret beszélgetni, mindent maga tesz s azután mormog, hogy mindent neki kell elvégezni. Aznap este, a mikor édesanyjuk elutazott, Pali és a kisasszony nagyon sírtak, de később lecsillapodtak és most már jókedvüen énekelnek. (1811 november 18.) Jó dolguk van, jobban gondoskodnak róluk, mint kívánhatnák. Egy tanárnál már vizsgázott, a ki nagyon megdícsérte. Pali – a kinek ötletein s tréfáin mindenki, de különösen az öregasszony igen jól mulat – meg van elégedve tanárával.
De talán sokkal közvetlenebb lesz a pozsonyi élet leírása, ha a fiatal Bezerédjnek adjuk át a szót: «G. Herr» nagyon jó és okos férfi, röviden: teljes hasonmása Kramaratsnak (úgy látszik egyik nevelőjük), a kit üdvözlünk. Öregasszonyunk egy jó, természetes, beszédes anyóka, akinek nagy örömet csak avval szerezhetünk, ha neki csodás dolgokat, adomákat és gazdasági 55dolgokat mesélünk. Ővele nagyon összeférünk, gondunkat viseli és ha valami jó van, azt bizonyára elteszi ozsonnára. A kisasszony! mamám bizony örülni fog, ha meglátja: milyen rendben tartja dolgainkat. Palit még a fogtisztításra is figyelmezteti. Franczia mesterünk bizonyos Lex, derék ember, kitünően érti szakmáját. Ő meg van elégedve velünk és dícséri Riedlt, hogy jól tanított minket. Zongoramesterünk bizonyos Schiller, derék ember, ő is meg van elégedve velünk és mi is ő vele. Pali már 56vizsgázott, nem jelesrendű, ő a tizedik, de az ő tanára egy kicsit képzelgős, nem lehet sokat ráadni. Pali azonban otthon szorgalmas és G. úr meg van elégedve vele. Tanáraim derék emberek, különösen a történelem tanára Salamon egy valódi tudós. Én már négyszer vizsgáztam, mindig jól ment. Szóval többet az iskoláról és tanulótársaimról».
20. GRÓF SZÉCHENYI FERENCZ.
1812 február 11-én pedig így ír:
«A farsangot meglehetősen vígan töltöttük. Voltunk egy bálon, a melyről Pali, gondolom, elég részletesen beszámolt. Papával voltunk Esterházy Mukidliéknál, Ürményiéknél, hol mindenütt új ruhában parádéztunk, a melyekért kezeit csókoljuk. Az utolsó napokat, ha lehetett volna, itthon töltöttük volna, de mindég Ignácz bácsinál voltunk, ahol annál jobban mulattunk, mert ott voltak: Kálmán, Derra, Szentiványi Náczi (akinek apja a mult héten itt volt) és Hauer kapitány.
Dolgaink elég jól folynak. Ahányszor feleltem, mindég jól ment és Palinknak is indokolt véleménye van jelentős előmenetelre. G. úr, az öregasszony és a kisasszony jól vannak, üdvözletüket küldik. Mestereink meg vannak velünk elégedve, a táncztanulást még nem kezdtük meg, mert a mesternek nem volt ideje. Reménylem, hogy édesanyámat nemsokára Somogyi, Péter és Pali bácsival együtt láthatom.»
Ilyen viszonyok közt nem is lehet csodálni, hogy a fiatal Bezerédj István egyik levelében azt írja: «itt olyan jó dolga van, hogyha valaha innen valahova elmegy s ott jól érzi magát, azt fogja mondani, hogy olyan jó dolga van, mint Pozsonyban».
De azért ne higyje senki, hogy Bezerédj István üde, fiatal lelkét nem vonzotta a szülei ház. Öcscse, a fürge, jókedvű Pál inkább a városi életre volt teremtve, a csendes, elmélyedő, természet-szerető István azonan inkább a falun, a pusztán van elemében. Az anyaföld szeretetét ott a kis Szerdahelyen szívta magába, atyjának, a kitünő gazdának az oldalán. Már kis gyerek korában érdeklődik a gazdasági dolgok iránt, szereti a kertet, 57az állatokat. Mint kis diák írja 1807-ben Sopronból atyjának, «hogy a Trutzernek mondaná meg, hogy a kertre, a beteg tehenekre, a borgyukra jól gondot viseljen» s alább alázatosan kéri atyját, hogy «a Turtsinak» ezután is abrakot adasson s csak ezek után ajánlja magát «grácziájába». Pozsonyból még 1811-ben is lelkére köti «Bábinak, hogy Riberaját ne etesse túl». Vörösnek (mérnök) azt üzeni, hogy a Hanyságot úgy 58szabályozza, hogy a Turtsi részére jó hely maradjon, különben örüljön, hogy disputálhat vele, mert már tud ő is gyököt vonni. Vizkeletyt is arra kéreti, hogy a Pereszte-erdőben sok snepfet tenyészszen husvét előtt, mert a szünidőre egy vadásztársat szerzett. A vadászat is kedvelt szórakozása volt s az is maradt egész életén át. Egy latin levelében Pap Demeter szemére is hányja tréfálkozva, hogy úgy látszik, jobban szereti a vadászatot, mint a levélírást. Széchenyi Ferencz gróf, a Nemzeti Múzeum hírneves alapítója is említi egy levelében a «kedves vadászokat», a mely levele különben azért is érdekes, mert mutatja azt a szíves szomszédi, baráti, sőt rokoni viszonyt is, a melyet a családdal tartott. Az id. Bezerédj Istvánnéhoz írt, kelet nélkül való levél így szól:
«Kedves öcsém asszonyka!
Az általküldött szíves ajándékot köszönettel vettük, de nagyobb köszönettel vennénk, ha mai nap (melyben gyermekeim feleségem kedvéért egy comediát játszanak) magát Eötsém asszony a két kedves vadászaival Czenkre megalázná. Ez lenne így atyafiságnak és szomszédságnak legbizonyosabb jele.
Igaz atyafi szolgája
gróf Széchenyi Ferencz.
21. GRÓF SZÉCHENYI FERENCZNÉ.
A comédia 2/4 4-re kezdődik és mind azok, a kik erre magokat megalázzák, éjjelre el nem bocsájtatnak. Így óhajtom feleségemmel, ki eöcsém asszonyomat tiszteli.»
Érdekes volna tudni, hogy a legnagyobb magyar: Széchenyi István, mint «szinész» hogy állta meg a helyét. Ha ezt nem is, annyit mégis majdnem egész kétségtelenül megállapíthatunk, hogy az 1791-ben született Széchenyi és az 1796-ban született Bezerédj István között már a zsenge gyermekkorban megkezdődött az a bensőséges viszony, a mely talán szoros barátsággá sohasem erősödött, de a későbbi években is elég bizalmas volt.
De visszatérve a kis István pozsonyi tanulására, látjuk, hogy nagyon keményen megfogta a dolog végét. Kiváló, szorgalmas 59diák volt s nagy gondot fordított az önképzésre, érdekelte nemcsak a tudomány, de művészeti dolgok iránt is hajlamot árul el. Pali 1815 május 1-én kelt levelében említést tesz róla, hogy «Pista már elkészítette a rajzot, a melyet Győrbe visz – Popinak» (Zichyné). Szeretett tehát rajzolgatni s később az országgyűlésről küldözgetett leveleiben is nagyon ügyes vázlatokat találunk tőle. Így a tolnamegyei Sobri-világ idejében lerajzolgatja a notoriusabb gonosztevőket, hogy családja felismerje és óvakodjék tőlük. A zongorát is kitünően kezelte, bár zenei téren sohasem vitte odáig, mint Pali öcscse, a ki 1815-ben azt írja, hogy a Generálbasszusban annyira haladt, hogy május 7-én a dómban játszsza az első nyilvános misét és 1819-ben Pesten Winkler zongoraművésznek is annyira megtetszett a játéka és hangja, hogy elvitte a zeneegyletbe. Később Sopronban több hangversenyen vett részt s mint az iratai közt talált levélből látjuk: Liszttel is volt összeköttetése. Lisztnek ugyanis nagyon fájt, hogy mindenütt ünneplik, csak szülővárosa feledkezik meg róla. Ezt elmondta Bezerédj Istvánnak is, a ki aztán Pali öcscse révén felbiztatta a soproniakat, hogy Lisztet hangversenyezni hívják meg.
22. A CZENKI KASTÉLY.
A néphit azt tartja, hogy a szőlőtőke fejében már elraktározódva van a jövő évi termés. Talán a kis diák iskolai hajlamaiból 60is következtetni lehet jövő fejlődési és életirányára? Bezerédj István, úgy látszik, elsősorban az úgynevezett «honni» tárgyakat szerette. Előbbi levelében Salamont emeli ki, mint történelmi tudós professzort. Ez a tanár Salamon József kegyesrendi áldozópap és bölcsész lehetett, ki 1782-ben született s 1813-ban Pozonyban halt meg. Erős egyénisége kétségtelenül nagy hatással volt Bezerédjre, ki a magyar történet iránt való szeretetét egész életén át megtartá, magyar történeti művek nélkül meg nem lehetett s azokat mint követ még Pozsonyba is maga után küldeti. Igaz, hogy a 61magyar történet volt az ő lelkes korának evangeliuma, ez volt ama erős archimedesi pont, a melyen a felébredt nemzeti közszellem, az alkotmányunk elnyomására kifejtett bécsi törekvések ellenében, lábait megvetette.
23. LISZT FERENCZ LEVELE BEZERÉDJHEZ.
Kedvelője volt a philosophiai tudománynak is s mint látszik, nem elégedett meg az egyoldalúbb iskolai előadásokkal. Bármily szabadelvű volt is különben az akkori pozsonyi felsőbb oktatás, mégsem igen hiszszük, hogy az encziklopedisták, Diderot, d’ Alembert, Holbach báró destruktiv követőjéről: Helvetiusról sok szó esett volna az iskolai előadásokban. Bezerédj, valószínűleg az atyjával folytatott beszélgetésekből kifolyóan, ezt is ismerni óhajtja s 1814 június 14-én kelt levelében azt írja, hogy «még tegnap keresett német Helvetiust és Landernél talált is. Többektől kérdezte, a kik azt mondták, hogy jó fordítás, külső országi kiadás, de mivel Lander azt akarta, hogy az originalisra reá fizessen, mely mégis, mint szebb nyomtatás és papiros és mint – originalis becsesebb s amellyet akármi jó fordítás is mégis el nem ér», inkább a németet is megvette 13 forintért. Úgy látszik azonban, csupa figyelemből lakására vinni mégsem akarta, azért azt írja, hogy «vagy ők viszik haza, vagy atyja elviheti Pistyánba, nem akarván a tisztelendő úrhoz haza hozni».
24. SZLEMENICS PÁL NÉVALÁÍRÁSA.
Tanárai közül még «a minden idők egyik legnagyobb magyar jogásza»* Szlemenics volt reá kétségtelenül nagy hatással, a kit 621809-ben neveztek ki Pozsonyba a királyi akademiában a hazai polgári és fenyítő törvények rendes tanárává. Egy kis poétai elképzelő tehetséggel az elvetett mag csirájában megláthatjuk a későbbi fát, vagy az erdőt is. Így Szlemenicsről szólva, megmagyarázhatjuk Bezerédj István nagy fogékonyságát politikai pályája zenitjén a börtön, javítóházak s általában a büntetőjog emberies alkalmazása terén. Az ő melegen érző lelke sem szikla nem volt, sem útszéli föld, de televény talaj, hol az emberies eszmék elhintett magvai nemcsak kikeltek, virágoztak, de százszoros maggal fizettek. A könyörület, lelki nemesség, jótékonyság különben is veleszületett, talán édesanyjától örökölt tulajdonsága, a minek szép példája a szegényebb tanulótársai iránt való jóindulat. Egyik levelében azt írja haza édesanyjának, hogy az «elhasznált ruhákat hozza el, mert itt nagyon sok diák van, a kinek nincs mit felvennie».
Ortvay Tivadar: Száz év egy hazai főiskola történetéből 258 l. Szlemenicsről és Virozsilról l. Pauler Tivadar: Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez. 1887.
Szép lelki finomságra mutat egy 1818 május 31-én Hidjáról írott levele is, a melyben tudatja, hogy a szegény Mathustól kapott levelet, a melyben azt írja, hogy Pozsonyban egy mesternek a helye üres és ha ő azt megkapná, magát s feleségét egész életére szerencséssé tenné. A végre egy kis segedelmet kér. Azonnal írt Papnak (akinél lakott volt), hogy nevében adjon neki 50 forintot. Ha édes szülei megengednék, ő 5 aranyat szánt reá, «jó megkezdés volna azt a szegény embert feleségestül egész életére talán nyugodalmas s megelégedett állapotba juttatni». Hogyha az 5 arany nem volna elég, tudja, hogy szülei szívesen hozzá teszik a még hiányzó pár forintot.
Pozsonyi tanulói pályájának aztán 1815 augusztus 17-én vége szakad, Pali testvérének igen nagy fájdalmára, aki 1815 szeptember 6-án kelt levele szerint végtelenül sajnálja a testvérétől való elszakadást. Fájdalmában, amint írja, a templomba ment, kérte a jó Istent, hogy kegyével neki is engedje meg ennek az évnek szerencsés befejezését.
Igazán nemes gondolkozásra vall s jellemzi Bezerédj jóságos, szüleit tisztelő és szerető lelkét, hogy az év szerencsés befejezése 63alkalmával legelső gondja, hogy szüleinek háláját és mély köszönetét fejezze ki, a tanulói pályán élvezett sok jótéteményért. Más, könnyebbvérű gyereknek bizony talán ilyenkor jut legkevésbbé eszébe a sok szülei gond és reáhalmozott szeretet, a fiatal Bezerédj szívéből azonban kinyílik a hála illatos virága. Érdekesnek tartjuk köszönőlevelének szószerint való közlését:
«Posony, augusztus 8-án 1815.
Kedves drága Szülőim!
Soha jobban tapasztalni nem lehet, melly igaz légyen, hogy a’ midőn a’ szív legtöbbet érez, a nyelv legnémább, mint én most tapasztalom, oskolai nevelésem végével, kedves Szüleimnek hozzám mutatott szereteteket, kegyességeket s annyi sok jótéteményeiket meg köszönni akarván; el nyom egészszen mindezeknek, s’ háladós fiui szeretetemnek nagysága – – akármit mondanék ezen indulatoknak tsak kissebbétése volna – de egyszersmind én azt is érzem, hogy mennél némább vagyok a’ köszönetre, annál készszebb lesz minden tehetségem a hálálásra, ’s hogy első kötelességem, legnagyobb boldogságom mindig a’ lészen, hogy kedves Szülőimnek a’ miben tsak lehet örömet tsinállyak, szeretetek’ s’ kegyességek folytatását megérdemellyem, s’ iparkodjam megmutatni, melly igen légyek kedves drága Szülőim’ alázatos, szófogadó s’ hálaadó
fiok Pista.»
Ezzel búcsút mond az általa annyira szeretett Pozsonynak. Örömmel, dicsőséggel viszi haza a tiszta eminens végbizonyítványt, a melyet a «Függelék»-ben közlünk.
De nem sokáig pihen. Szeptember elsején már munkában találjuk: Konkolyi László Sopron vármegye táblabírája, ki mint szolgabíró Fertőszentmiklóson lakott (később Konkolyi kézre jutott az ottani Nagy-féle birtok), 1815 november 28-án már ékes latin bizonyítványt állít ki arról, «hogy B. I. elvégezvén tanulmányait szeptember 1-én, mint gyakornok állt be mellé s 3 hónapon át nagy megelégedésére működött. Mivel pedig 64nagyobb gyakorlat szerzése czéljából Veszprém megyei jegyzői hivatalába készül – kiadja ezen ajánló bizonyítványát».
Bezerédj itt is kitünő helyre került Bezerédj Györgyhöz – később apósához, ki akkor Veszprém vármegye főjegyzője volt, utóbb pedig a kőszegi kerületi tábla elnöke lett s mint kitünő jogász volt ismeretes. Úgy látszik, a szülők már régebben megbeszélték István odamenetelét, mert Bezerédj György azt írja id. Bezerédj Istvánnak november 15-ről kelt levelében, hogy «már félt, hogy elfeledkezett azon szíves kéréséről, hgy öcscsét hozzá adja prakszisra». «Örültem barátságos levelednek, mert megvallom, öcsémet első esmeretségemtől fogva úgy szeretem, mint önnön gyermekemet. Mentől előbb hozod, annál kedvesebb lészen, semmiről se aggódjál, a mit a szüleihez viseltető igaz barátság és szeretet, a mit az ifjúhoz vonzó hajlandóság tőlem kívánnak és a mennyire teljesíthetem, el nem mulasztom.»
A Bezerédj György vendégszerető otthonában töltött boldog időről, ott felgyúladt első szerelméről később fogunk szólani. E helyen csak azt említjük meg, hogy a kiváló jogász oldala mellett 1816 augusztus 1-ig maradt s Bezerédj György az említett napon kelt latinnyelvű bizonyítványában «mint Veszprém vármegye hites főjegyzője bizonyítja, hogy Bezerédj István kitünő eredménynyel elvégevén tanulmányait, az ő oldala mellett nagy buzgósággal működött 3 törvénykezési határidőn (terminuson) át».
Gondos, előrelátó atyja ekkor már Pest felé egyengette a nagyszorgalmú fiatal jogász útját, a hol mégis csak a legtöbb alkalom nyilt a további gyakorlat megszerzésére. A fiatal Istvánnak különben is elhatározott szándéka volt, hogy mielőtt valamely pályára lép, az ügyvédi oklevelet is megszerzi. A felsőbüki Nagy családdal való rokonsága itt is kitünő helyre juttatja. Bezerédj Ignácz udvari tanácsos 1816 január 19-én azt írja testvérének, id. Bezerédj Istvánnak, «hogy Nagy István consiliárius a jövő szent István terminusára Pistát egész készséggel maga mellé veszi mind szállásba, mind victusra. Nagy 65István egyáltalyában depraecált minden fizetést, vagy akármely gratificatiót».
Nagy István consiliárius fényes úri házat vitt, a hol a fiatal Bezerédj Istvánt a legmelegebb vendégszeretettel halmozták el. Ő is, de később öcscse Pál is – ki szintén ide került gyakorlatra – egész elragadtatással és lelkesedéssel ír a már éltesebb udvari tanácsosné szeretetreméltóságáról. Az ifjú Bezerédj előtt e réven megnyiltak a legjobb társaságok ajtajai. Ő azonban úgy látszik, visszahúzódva, inkább tanulmányainak élt. Nehezére esik még az is, ha a társaság kedvéért ide, vagy oda el kell mennie. Szüleinek legalább azt írja 1817 deczember 2-án: «Tegnap az asszonyi szövetség számára az uraságok a nagy theatrumban Mesina menyasszonyát adták elő, engem is angagiroztak, de bosszankodtam, hogy ők játszanak, nem hogy még én is játszottam volna.» A pesti családok közt mégis Jeszenszkyéket, Nedeczkyéket, a personálist – kinél többször hivatalos ebédre – Véghéket, Almásy Pált, Gyürkyéket emlegeti, mint a hova bejáratos volt.
Nagyobb társaságok keresése helyett inkább szorgalmasan eljárt hivatalába s készült az ügyvédi vizsgára. Márkus Ignácz udvari tanácsos, referendarius 1817 szeptember 24-én kelt bizonyítványában igazolja is, «hogy B. I. a királyi ítélő táblán mellette, mint hites jegyző működött, kifogástalanul nagy megelégedésére az 1816. évi szent István napi köztörvénykezési határidőtől». Ügyvédi diplomát azonban ezúttal nem nyerhetett. Az udvari cancellária ugyanis bizonyos újításokat akart behozni a vizsgáztatás körül – követelvén egyebek közt a vizsga előtti 5 évi gyakorlatot. E miatt aztán nézeteltérés támadt a cancellária és a curia között, ez utóbbi nem akarta végrehajtani a rendeletet, hanem felírt ellene s még abba sem ment bele, hogy a már jelentkezetteket levizsgáztassa – később adván ki részükre a diplomát.
A fiatal Bezerédjt nem kis mértékben bántotta ez az eset, tudva azt, hogy édesatyja az ő jövendőjének megalapozása 66iránt tett lépéseiben czélzásokat tett az ő megszerzendő ügyvédi diplomájára is. Id. Bezerédj István ugyanis előbb már személyesen is beajánlván fiát székhelyi Mailáth György personálisnak, ki 1811–1822-ig Tolna vármegyének is főispánja volt, 1817 november 5-én levelet írt hozzá, kifejtvén, hogy fia «a közelgő Szentmárton terminus alkalmatosságával cenzurát adni szándékszik, annak utána pedig óhajtaná, hogy előre is a vármegyében megismerkedhetne és a jövendő foglalatosságaiba magát gyakorolhatná, mely végre könyörög, hogy némi-nemű honorariusi hivatalba, a mellyre őt legalkalmatosabbnak és jövendőbeli előmenetelére nézve leghasznosabbnak ítélni méltóztatik, megajándékozni, kegyesen kinevezni méltóztatnék».
25. MÁRKUS IGNÁCZ BIZONYÍTVÁNYA BEZERÉDJ ISTVÁN TÁBLAI JEGYZŐI MŰKÖDÉSÉRŐL.
Ezt a levelet az ifjú Bezerédj személyesen vitte el s 1817 november 15-én kelt levelében érdekesen írja le a fogadtatását a personalistól, a ki ez alkalommal is igen szép jelét adta legjobb akaratának, de a mellett éles látásának, eredeti gondolkozásának, 67igaz, őszinte, magyaros szókimondásának. Elolvasván a levelet – végig mérte a szobát, elmondta a levél tartalmát a fiatal Bezerédjnek, de azután egész őszinteséggel kijelentette, hogy szívesen tenne eleget a kérésnek, de mind a nótáriusi, mind a fiskálisi hivatal teljes, sőt feles számú, ő különben sem barátja a «becsületi szolgálatnak». «De a mostani urfiaknak alig meri az ember proponálni, hogy ha honorárius esküdtség tetszene, avval most complaceálhatnék.» 68Azután elkezdte magyarázni e hivatalnak «ősrégi voltát, befolyását mind a közre, mind a praxisra nézve való nagy hasznát», szinte eldicsekedett vele, hogy hivataloskodását ő is ezzel kezdte. (Hont megyében volt esküdt, onnét Eszterházy Miklós herczeg hívta meg táblai ügyvédnek, így emelkedett fokról-fokra, 1792-ben már kir. személynöki, 1795-ben nádori ítélőmester, 1805-ben Bécsben udvari tanácsos, majd csakhamar kanczelláriai referendárius, 1807-ben szent István vitéz. 1808-ban kir. személynök s a kir. tábla elnöke, s mint személynök 1811-ben az alsó tábla elnöke.) Biztatta, «hogy minden okos ember helybenhagyását s dicséretét fogja kiérdemelni».
26. SZÉKHELYI MAJLÁTH GYÖRGY PERSONÁLIS.
Szóval úgy fellelkesítette a neki nagyon megtetszett fiatal embert, hogy Bezerédj tüstént késznek nyilatkozott az esküdti állás elfoglalására s atyjának mindjárt meg is írja, hogy «örömmel fogok ezen hivatallal lépni a vármegyébe, már egyszer volt is a kívánságom. Maga a hivatal is éppen nem oly csekély, mint közönségesen tartják, talán nagyobb alkalmatosságom is lesz megismertetni magam, mint honorárius notárius, vagy fiscalisképpen lett volna. Azt gondolom, hogy ajánlásomra is fog minden embernél szolgálni, és Főispányomnak bizonyosan igen kedvét fogjuk ez által találni és a jövendőben is én büszkébben fogok akármelly szolgálatot viselni.» Reményli, hogy szülei jóváhagyják, kéri édesatyját, hogy írjon a personálisnak, mást ne kérjen, hanem megelégedését fejezze ki: «Igen sokáig reménylem e hivatalom úgy sem fog tartani, mert ha netalán az idő alkalmatlansága miatt a husvéti juristitium alatt a restaurácio meg nem esnék is, az az aratási alkalmatossággal bizonyosan megtartatódik.» Mivel a personalis is azt ajánlta, hogy minél előbb iparkodjék le, tudatja, hogy januáriusban, vagy február első napjaiban szándékoznék Tolnába, addig is mégegyszer kéri atyja beleegyező levelét a personalishoz, ő pedig Ignácz bátyját fogja kérni, hogy az se kérjen mást, s «mutassa megelégedését s ő igen nagy örömmel fogja e hivatallal kezdeni pályáját».
Természetesen édesatyja a legnagyobb készséggel adta jóváhagyását, 69s már november 24-én szép köszönőlevelet írt a personalisnak, kifejezvén örömét, a miért az esküdti hivatalt választotta fia számára s bizonyos benne, hogy a personalis «mély belátása szerint éppen ez légyen az a hivatal, amely fiának jövendőbeli előmenetelére és szerencséjére fog szolgálni».
A fiatal Bezerédj István pedig igazán megelégedve, valósággal gyerekes örömmel készül a hivatalába leendő beiktatására. Készítteti a «díszruhát meg a díszkardot, a mi mintegy 90 latot fog nyomni». Itt azonban egy kis baj esett, azt írja, hogy «a velem hozott ezüst csak 56 lat volt, az arany pedig 21 és így a cukros font 5 lattal megcsalt bennünket».
– De az esküdti kinevezési okmány mellett talán még szebb útravalót adott a komoly becsvágygyal életbe kilépő ifjúnak Nagy István consiliárius, a ki azt írja szüleinek, hogy «igen szívesen vette volna, ha Pista míg a prókátori czenzurán átesik – nála maradt volna, de a czenzura felfüggesztetett, ő tovább várakozni nem akar. Tolnába szándékozik esküdnek, hogy a restaurácio előtt magát ismertesse. Ezt ő is helyesli. Azért őt édes szüleihez visszabocsájtja». «Hozzám jött, mint igen tökéletes ifju s az nálam is megmaradott és nemcsak a maga perfectiojára iparkodott, de még mások szeretetét is megérdemlette és valóban szüleinek öröme lehet benne.»
Bizony kevés fiatal ember lép ilyen szép ajánlattal ki az életbe!
