IV. MEGTELEPÜLÉSE TOLNA VÁRMEGYÉBEN.
IV.
MEGTELEPÜLÉSE TOLNA VÁRMEGYÉBEN.
MEGTELEPÜLÉSE TOLNA VÁRMEGYÉBEN.
IFJABB Bezerédj István Tolna vármegyébe való letelepülésének természetesen nem a hivatali pálya volt a legfőbb mozgató rugója. Az érvényesülést ezen a téren sokkal inkább megtalálhatta volna szülővármegyéjében, Sopronban, a hova családját évszázados kapcsok fűzték, vagy akár Győr vármegyében is, a hol szintén tekintélyes rokoni összeköttetésekkel 70dicsekedhetett. Tolna vármegye a Bezerédj család birtoklási körülményeinek köszönhette, hogy társadalmi, vármegyei s akkor neki pezsdülni kezdő politikai élete egy ilyen minden tekintetben kiváló, tetterős egyéniséggel gazdagodott.
Említettük már, hogy a Bezerédj család ősi birtokai Sopron-, Zala- és Győrmegyében feküdtek, de Bezerédj Mihály felesége Gindly Zsófia révén Tolna vármegyében is nagybirtokos lett. S ennek a hatalmas birtoknak a kezelése sem esett másképpen, mint akkoriban szokásos volt. Az ősi jusshoz, a hazai föld öröklött rögéhez való ragaszkodás, a rendezetlen úrbéri, regale állapotok, az ősiséggel járó öröklési jog sajátos birtoklási, jobban mondva gazdálkodási szokást teremtettek a legtöbb helyen. A családi birtokoknak az ágak közt való szétosztását nagyon, de nagyon megnehezítette az amúgy is szükös fundus instruktusnak közössége s a szétosztás folytán szükségessé váló uj instruálási költségnek hiánya, mely a hitelviszonyok fejletlensége folytán csaknem pótolhatatlan volt. A vérségi elsőségi jogra való hivatkozás is nem egyszer igen sok üdvös birtok- vagy gazdacserét akasztott meg. Ily körülmények közt nagyon sok családi birtoknál majdnem elkerülhetetlen volt, hogy az cumulative kezeltessék s hogy csak annak szükös jövedelmén osztozkodjanak a néha már 3–4 generáczióból összeverődött successorok. Ily esetekben rendszerint egy-egy tehetősebb családtag bérelte ki a közös birtokot s elégítette ki a közös pénztárba gyülő gyér jövedelemből a többi testvért és leszármazót. Eleinte a Bezerédj családban is így volt. A szerdahelyi és fertőszentmiklósi családi jószágokat id. Bezerédj István előbb édesanyja megbízásából kezelte, de 1803-tól kezdve már formálisan bérbe vette s később az 1817 augusztus 21-én Győrött kelt szerződés szerint a többi rokonsági rész beszámításával együtt 4400 forint évi árendát fizetett érte. Bezerédj Ignácz hétszemélynök pedig a görbői, bezer-dötki és a rábaszentmihályi birtokokat bérelte egyenként 6–600 forintért és a homoródit évi 200 forintért. Ezen birtokok jövedelmén aztán a testvérek 71osztoztak s az elhalt Bezerédj Ferencz és János özvegyei is megkapták a rájuk eső részt.
A tolnamegyei pusztának külső részét 1795 óta Bezerédj Antal, Bezerédj Mihály és Gindly Zsófia legidősebb fia bírta bérbe. 1803-ban aztán Gindly Zsófia hidjai pusztáját s az ahhoz tartozó Medina helységben és bikádi pusztában mind az ő részére osztályban jutott, mind pedig Chernelné öcscseasszonyától árendába birt részeket ugyancsak Antal fiának adta ki. Az évi bér 5000 forint készpénz, ezen kívül minden évben 50 pozsonyi mérő tiszta búza, 80 p. m. rozs, 250 p. m. zab, 30 p. m. árpa, 30 p. m. morzsolt kukoricza, 200 font tehén- és 300 font juhvaj, 4 hízott sertés, 4 frisling, egy vendel gyúrt sajt, 18 felfüstölt birka, 1200 tojás, 20 pulyka, 20 lúd, 20 récze, 40 kappan, 12 akó vörös bor, – a maga terméséből, 50 font írós vaj – a melyeket a bérlő saját költségén tartozott a győri házhoz szállítani.
Ez a jövedelem úgy látszik jó részében Bezerédj Mihályné Gindly Zsófia tartására szolgált, a ki fiatalabb éveiben energikus, kemény, katonás asszony volt, nagy rendet tartott gazdaságában, erélyesen megszámoltatta nemcsak tisztjeit, de tulajdon fiait is. Öregebb napjaiban azonban – mert alapjában véve igen jó szívű – könnyen befolyásolható volt. Főleg a nem valami boldog házasságban élt Ferenczy Antalnét, szül. Bezerédj Katalint s annak halála után árva gyermekeit s Antal fiának Károly nevű fiát tüntette ki leginkább nagyanyai szeretetével.
Pedig ez az utóbbi Károly gyerek sokszor ferde helyzetbe hozta az öreg Bezerédjnét tulajdon gyerekei előtt is. Elkényeztetett, csintalan, vásott fiú volt. A katonai pályára szánták, be is adták a bécsi katonai nevelőintézetbe, de ott sem boldogult. Sok gondot okozott nagyanyjának és kirendelt gyámjának Gindly Antalnak, majd Cseh Ignácz tolnamegyei főszolgabírónak, utóbb alispánnak. A nagyanya felett gyakorolt határtalan «önkényuralmáért» a családi levelek és jegyzőkönyvek csak 72«Don Carlos» néven emlegetik. Bezerédj Ignácz hétszemélynök különösen sokat panaszkodik a vásott fiúra. Egyszer azt írja (1818 január 25-én) «Az öregasszonynál nem a legjobban folynak a dolgok, még a tutor Győrött nem volt, a «Don Carlos» napról-napra több excessusokat és impertinencziákat követ el.» Majd (február 7-én) hogy «illetlenül és motskosan bánik nagyanyjával és a pénzétől is megfosztotta». «Stafétát küld e miatt a personálishoz, mint főispánhoz s a viczeispánt és a város bíráját is megkéri, hogy fogassa el és küldje tutorához.» Egy levél szerint ez utóbb meg is történt.
27. BEZERÉDJ MIKLÓS NÉVALÁÍRÁSA.
Az elkényezetett Károly gyerek utóbb Pesten fakereskedő lett, de Tolna vármegye jegyzőkönyvei szerint még egész 1846-ig sok baj van vele. Volt egy öcscse is, János, a ki később Tolna vármegyében esküdt, szolgabíró lett, s 1848-ban halt meg. (Ez évben felesége nyugdijért folyamodik utána.)
Az öreg Bezerédj Mihálynéra, Gindly Zsófiára mindenesetre nagyon szép fényt vet, hogy ezt a két unokáját, bár nem törvényes házasságból származnak, a Ferenczy árvákkal együtt élete fogytáig a legmelegebb pártfogás alá veszi. Antal fiának halála után azonnal unokáinak ismeri el őket s lépéseket tesz a vármegyén, hogy a gyerekek törvényesítése és a homoródi birtokrészhez való majdani örökösödési jussuk érdekében a helytartótanács útján a királyhoz felterjesztés intéztessék. Ezt a szép jellemvonást nagyanyjától Bezerédj István is örökölte. Később, mint követ ő a legékesebb szószólója a házasságon 73kívül született gyermekek jogi védelmének s ez által az atyák hibáiból származó emberietlen bűnhődésük elhárításának.
28. BEZERÉDJ IGNÁCZ NÉVALÁÍRÁSA.
Viszont a testvérektől sem lehet rossz néven venni, a mikor édesanyjukat gyámoltalan agg korában védeni óhajtják egy könnyelműségre hajló fiatal gyerek káros befolyásától, így teljesen érthető, hogy ha saját károsodásuk meggátlása czéljából oda érlelik a dolgokat, hogy 1817 Böjtmás hava 25-én Gindly Zsófia egyezség útján: fiai javára lemond a tolnamegyei birtokon minden további rendelkezési jogról s évi tartására – megfelelő deputatumok mellett 4000 forint élelmi díjat köt ki magának. Ezt a szerződést gyermekei, hallván édesanyjuknak az önmaga által kikötött összeggel való elégedetlenségét, 1817 augusztus 28-án, Bezerédj Ignácz udvari tanácsos közbenjárására pótegyezménynyel bővítik ki s «hogy asszony anyjoknak elme és szívbeli nyugodalmat szerezzenek, a 4000 forinton és naturalékon felül esztendőnkint még 2000 forintokat adnak, ki azt elfogadja s hogy anyai szeretetét megmutassa, igéri, hogy sem ezüstjeit, sem egyéb pretiosait el nem idegeníti, sem el nem ajándékozza». A testvérek ezen kívül magukra vállalták ama sok ezerre menő adósságnak kifizetését, amelyet könnyen befolyásolható édesanyjuk pártfogoltjai érdekében időközben csinált. A tolnamegyei birtokot pedig saját kezelésbe vették át, mivel a bérbeadásnak Mihály úr, volt győri másodalispán ellene mondott. A jószág kezelését mint eddig 1812-től kezdve, továbbra is Szentivány Antal sógoruk – a tatai uradalom inspectora vállalta el, de minden bizonynyal idősb Bezerédj 74Istvánnal egyetemlegesen. A családi gyűlés jegyzőkönyve ugyanis birtok «kormányzókat» említ, a kiknek «némi-nemű meghálálásképpen a tiszta jövedelem minden százátul 12 forintot jó szívvel felajánltak a testvérek».
– Ezzel tisztázva van ifjabb Bezerédj Istvánnak Tolna vármegyébe jövetele. a több napi járóföldre levő Szerdahelyről, de meg Tatáról is nagyon bajos ekkora nagy birtoknak a kezelése. Azért jött tehát ide a fiatal István, hogy itt rendet tartson s egyúttal, hogy itt jövőjének alapját lerakja.
Nagy örömmel, fiatalos lelkesedéssel lát a munkához. A gazdasági dolgokról atyjához intézett levelei nemes ambiczióról, fáradhatatlan szorgalomról tanuskodnak.
Ilyen volt pályakezdő hivatalában is. Székhelyi Mailáth György főispán, personalis 1817 deczember 17-én írja Pestről Tolna vármegyének, hogy Bezerédj István, ki elvégezte tanulmányait s gyakorlatot is szerzett már, kérte, hogy ajánlja őt a T. Karoknak, hogy addig is, a míg tisztújító gyűlés tartatik, valamilyen hivatalt adjanak neki. Mivel egyrészt tekintélyes, régi családból származik, másrészről pedig tanult, gyakorlott, sokat igérő s a legkisebb hivatallal is megelégszik, kinevezi Tolna vármegye tiszteletbeli esküdtjének s kéri a Karokat, hogy ha összegyűlnek, kivévén tőle a szokásos esküt, vegyék be a hites esküdtek közé.»
– Új hivatalába való beiktatása 1818. február 26-án történt meg Szekszárdon. Életének ezt az ő szerinte oly «jelentős napját» érdekesen, az ő puritán felfogását olyan jellemzően írja le a szüleinek, még aznapi levelében:
«…8 órakor elmentem a Mukihoz (valószínűleg Jeszenszky János, későbbi követtársa) s felöltöztem az ezüstös ruhámba, ez által is meg akarván mutatni, mely ünnepélyes cselekedet légyen előttem, a melyet teendő valék. 9 órakor egy kis kurta gyűlés tartatott, felolvasták a főispánynak részemre igen kegyes, szép levelét. A Statusok igen jól fogadták. Letettem hitemet tellyes szívembül, tellyes lelkembül, adja Isten, hogy reménységem, 75szent fogadásaim beteljesedjenek, adja, hogy hazámnak sok jót, sok hasznot szerezhessek és sok örömet édes szüleimnek».
«Félve, hogy a letett hitet valahogy elégtelennek ne tartsam, szent fogadást tettem magamban is, de megfogadtam ezt már sokszor másoknak is, a kikről az eskü formulában nincsen szó…» (Remélem, hogy értnek kedves szüleim.) «Be édes lesz majd a tetteket elbeszélnem!» – ezzel fejezi mondatát s az után leírja az első hivatalos napját: «Csehfalvay (alispán) a civilis sedriához vette. Egy házasságbontó peren kívül, a melyben az egyeztetést próbálták, de a mely nem «sült» el, mivel az asszony magát kényszerítettnek mondotta, semmi nevezetesebb per nem fordult elő. Délután Cseh főbíróval a perceptoralis tabellákat egyeztette, a helység könyvével össze tartották, melyeket aztán már mint esküdt subscribált.»
29. BEZERÉDJ PÁL NÉVALÁÍRÁSA.
Ettől fogva aztán hivatalának s a gazdaságnak élt. Eleinte fiatal kollegái – kik az akkori szokás szerint a vármegyeházán laktak – ajánlták fel részére lakásukat, majd, a mint írja, Babics (orvos) és Forster Benedek aljegyző felesége husvét tájára, a mikor gazdasszonya is megérkezett, külön lakást szereztek számára. Szabad idejét természetesen a hidjai birtokon töltötte, de levelei szerint itt is szorgalmasan végezte a hivatalos teendőket. Sokszor bizony félbeszakítja a hosszabb levélírást, mert a sedriákra s a közgyűlésekre kell készülnie.
Szorgalma, kiváló képzettsége, szeretetreméltó modora csakhamar 76közkedveltté teszik. Már 1818 márczius 8-án a következőket írja Görbőről id. Bezerédj Istvánnak Csehfalvay Ferencz Tolna vármegye akkori alispánja:
«Örül, hogy Bezerédj István esküdtté neveztetett ki s ezen öröme annál inkább öregbedett, mert a legközelebb tartott «publicum» alkalmával nemcsak arról győződött meg, hogy minden hivatalos munkát készséggel elfogad, hanem azokat tökéletesen el is végzi. Örömmel fog alkalmat szolgáltatni, hogy a hivatalok folytatásának módját megismervén, tudományának és a közjó iránt való buzgóságának jeleit a tettes Karok előtt is nyilvánosságossá tehesse.»
Csakugyan: Bezerédj Istvánt hamar megismerte új vármegyéje. Az 1818. május hó 5-én tartott tisztújító közgyűlésen már «becsületbeli aljegyzővé», az ugyanazon év deczember havának 1-én lefolyt közgyűlés alkalmával pedig az alügyészszé előlépett Forster Benedek helyére, a «tekintetes Karok nagy örömére valóságos aljegyzővé» neveztetett ki, vagy jobban mondva választatott meg s ezzel széttéphetlenné lett az a kapocs, a mely őt az ősi vármegyéhez fűzte egész élete végeig.
Hivataloskodása mellett aztán hozzálát az ősi gazdaság, ha nem is rendbe szedéséhez, de mindenesetre jobb karba helyezéséhez s tovább fejlesztéséhez. A birtok nem lehetett valami elsőrangú állapotban, mert a jószág előző kezelői: úgy Szentiványi, mint édesatyja is csak kevés időt tölthettek itt, ezért is írja egyik levelében édesatyjának, hogy bizony nagyon meglátszott távolléte, mert a «gazda szeme nélkül nem igen híznak az ökrök». A családi jószág felügyelője Szentiványi is váltig panaszkodik, hogy az «öregasszonynak (Gindly Zsófia) és Bezerédj Jánosnénak 7000 forintot kell előteremteni s egy évre a birtok kezeléséhez is 26–27 ezer forint szükséges».
Bezerédj Istvánnak tehát derekasan meg kellett fogni a dolog végét, hogy rendet teremtsen s ezt ő meg is cselekedte.
Már a kora reggel lovon találja. Bejárja az egész pusztát, itt is, ott is rendelkezik. Csakhamar névről ismer minden 77állatot s különös előszeretettel védi a homokbuczkák megkötésére ültetett fákat, képes egy feleslegesen kivágott fűzfáért is szót emelni s megpirongatni a gondatlan cselédséget. A szerdahelyi birtokon atyja oldala mellett szerzett tapasztalatait igen jól érvényesíti itt s e mellett kitünő tanító mesterére talál nemcsak jogi tudása fejlesztésében, de gazdasági ismeretei bővítésében és betetőzésében is. Egyik birtokos szomszédja ugyanis Csapó Dániel, Tolna vármegye későbbi híres alispánja, majd követtársa, a kivel Bezerédj nagyanyja: Gindly Zsófia révén közeli rokonságban is állott, levén Csapó Dánielnek a felesége is Gindly leány. A köztük kifejlődött rokon-baráti viszonyról s kölcsönös egymásra-hatásukról jobb alkalmunk lesz későbben szólani, itt csak azt említjük fel, hogy Csapó Dániel (II.) országszerte ismert kitünő gazda volt, valóságos szaktekintély, a kit nagyon sokra becsült Széchenyi is, Gyulai Pál pedig a szekszárdi Garay emléktábla leleplezése alkalmával tartott beszédjében «az első magyar nemzetgazda» jelzővel tüntette ki.
Az ősrégi tagyosi Csapó család már a XII-ik századtól kezdve szerepel okleveleinkben. Tagjai közül többen kitüntek közszereplésükkel, sőt tudományos, irodalmi műveikkel is. Többek közt Csapó István 1702-ben írta a «Dissertatio phisico astronomica» czímű művet, Csapó Józsefnek «Az első magyar füvészeti könyv» (1774) írójának külföldi úti naplóit és tudományos munkálatait pedig kéziratban a Nemzeti Múzeum őrzi s róla nevezték el a debreczeni Csapó utcát.* (Bodnár István Garay album 91. lap. Székely Ferencz czikke: Garay János és a Csapó család.)
A család jelesebb tagjai még Csapó Pál, Tolna vármegye jeles főjegyzője, neje Dillon Rozália bárónő; Csapó Vilmos nemzetőr ezredes, az ozorai győzelem egyik főtényezője, Csapó Ida, nemeskéri Kiss Pál fiumei kormányzó szellemes és fenkölt lelkű neje, kinek arczképe ott függ a fiumei Asilo di Carita dísztermében, Csapó Vilmos kamarás, irodalombarát és író, ki pályadíjat tűzött ki Garay János életrajzára, kiadta tagyosi Csapó Ida, nemeskéri Kiss Pálné naplóját, Liszt leveleit s a ki gazdag levéltárából Bezerédj Istvánnak közel 300 levelét bocsátotta rendelkezésünkre ezen életrajz megírásához.
78A család egyik őse I. Csapó Dániel nagyanyja Győry Éva után örökli a tolnamegyei némedi-i és dunaszentgyörgyi birtokokat, a melyekhez később a mi II. Csapó Dánielünk, felesége révén a 17 ezer holdas Gindly birtoknak egyik tengeliczi részét is kapta. Ezt az alapjában futóhomokos birtokot aztán valóságos földi paradicsommá változtatta. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 1879-iki évkönyve így ír Csapó Dánielről és a kies Tengeliczéről: «Magán életében önalkotta kies lakhelye, csinos, jó karban tartott majorjai, egyéb czélszerű gazdasági intézményei, országszerte híres juhászata, fatenyésztése s fanemesítése, az örök zöld fenyves telepítések, melyeket birtokának silány homokfoltjain, a köztörvény szavát és önhasznát egyenlőleg megértve, elővarázsolt, ezen ama vidéken szokatlan fa-nem meghonosításával stb. legkitünőbb honi mezőgazdáink közé avatták fel őt. Tengelicz-pusztai szép birtoka különösen nemcsak Tolnamegyének, hanem az egész országnak legkorszerűbben kezelt példány-gazdaságai közé emelkedett.» (87. lap.)
A szomszéd birtokon látott ilyes szép példa természetesen a legjobb hatással volt a fiatal Bezerédjre. Belátta, hogy valamely birtok jövedelmezőségét az okszerű beruházásokkal lehet csak fokozni. A közös családi tanácskozásokon mind gyakoribbak lesznek a bejelentések a szükségessé vált átalakításokról s építkezésekről. Fiatal, jól látó szeme itt is, ott is észreveszi a hiányt. Nagy hévvel lát hozzá az újításokhoz, azért eleinte el is számítja a rendelkezésére álló összeggel itt-ott magát. Ezért írja 1825 deczember 31-én szüleinek: «Nem igen vagyok szerencsés a prelimináris calculusokban, de hiszen majd mind ebbe, mind a gazdaság kevesebb költséggel való vezetésébe is bele tanulok.»
Nagy buzgalommal folytatja a már előzőleg megkezdett javítást. Lassan fenyőfa, akácz, később eperfa erdőcskék szegélyezik a futóhomok buczkákat, a melyek apró vándorló szemecskéit úgy hajtja a kultúra igájába, hogy néhol egész halmokat lehordat s helyére televény földet vitet. Nagy súlyt 79helyez a gyümölcsfa tenyésztésre. Bárhol utazzék is, ha valami nemesebb gyümölcsöt lát – mindég metsz fájáról egy-egy oltó ágat s valósággal szemrehányásokat tesz öcscsének, ha valamely nagyobb urasági kertből szemző ágat, díszcserje palántát, vagy virágmagot nem hoz számára.
30. CSAPÓ DÁNIEL.
Alig néhány évre rá aztán Hidja is más képet ölt. Kezdi megérdemelni a «kies» nevet. El is dicsekszik Bezerédj egyik levelében, hogy egy Szent István napon 28 fajta, saját termésű gyümölcs került névnapi, vendéglátó asztalára.
Belterjesebb lesz a gazdálkodás is és nagyobb arányuvá válik a földmivelés, állattenyésztés. A híres kápolnai, Csapó, Viczay ménesből tűzvérű tenyészállatok frissítik fel a kevésbbé nemes anyagot, úgy hogy Esterházy 2000 forintért és két szép 80kosért vesz tőlük két feketét. 1825-ben Festetich grófnak is engednek választani 12 darab tenyészlovat és reá bízzák, hogy a nekik szánt kosokat is a gróf saját maga válaszsza ki, tisztjük tanácsára: bízván benne, hogy «ez őt arra indítja, hogy valami különös jót fog adni, melyet különben nem is bocsátott volna választásra».
«Csapó Dániel is 1830-ban az akkor már hírre kapott tómegyeri juhnyájból 200 darab aranyon vásárolt meg egy fiatal kost, a melyre tökélyétől elragadtatva mondá: kerestem mindenütt, itthon és külföldön egy állatot eszméim szerint s íme, mit külföldön híjában kerestem, megleltem itthon.» (Mezei gazdaság könyve I. kötet 404. lap.) De már ezt megelőzőleg is a leghíresebbek közé tartozott juhászata, mert a fiatal Bezerédj 1824-ben száz pozsonyi mérő zabot ad Csapónak két kos ára fejében és 100 pozsonyi mérő rozsért még két más kost is kér Szerdahelyre: «had terüllyön ott is a hírek!»
A hidjai gazdaságnak ez a szép gyarapodása azonban csak úgy volt elérhető, hogy lassanként megszünik a rokonsággal való közösködés.
1819 április 26-án Szentiványi Antal még azt írja, hogy «az öregasszony úgy látszik Paksra szándékszik menni lakni, hogy Gindly Antal fogadott is nékie szállást» május 28-án már meghalt Bezerédj Mihályné, Gindly Zsófia, pedig csak 27-én délután 6 órakor érkezett Pestről haza, Győrbe. A mint Fridrich Ádám kanczellista írja: «A méltóságos asszony előbb még billiárdozott, de egy óra mulva rosszul lett s reggel 5 órakor meghalt.»
Halála előtt Ignácz fia előtt megáldotta összes gyermekeit s különös oltalmukba ajánlta az előbb említett «árváit». Győrből Szerdahelyre vitték s «a szomszéd összegyülekezett nemességeknek jelenlétekben, saját kivánságára a fertőszentmiklósi temetőben, édes leányának, néhai Ferenczy Antal hitvesének, Bezerédj Katalinnak koporsója mellett, minden tisztességgel s illendőséggel eltemették s a szentmiklósi templomban, úgy a 81tatai és tolnai templomokban, nemkülönben a hidgyai és tengeliczi házi kápolnákban az exequiák megtartattak és érte halotti miséket szolgáltattak». Később gyermekei díszes sírkövet állíttattak sírja fölé.
Bezerédj Mihályné még életében lemondott végrendelkezési jogáról, így a szombathelyi káptalantól a család visszavette az ott letett végrendeletet, a mely nagyjában különben is megegyezett a gyermekeivel kötött egyezséggel s az öröklő testvérek «szép egyetértéssel» megejtették a rokoni osztályt.
Gindly Zsófia után szép vagyon maradt, mert a mint az írások bizonyítják, már ő is szép hozományt vitt a házhoz.
31. BEZERÉDJ ANNA NÉVALÁÍRÁSA.
Az 1763-ban meghalt édesanyja: Prajers (Preier) Katalin, az 1771-ben meghalt édesatyja: Gindly Ignácz, az 1773-ban meghalt: Szegedy Antalné – (kinek 55 ezer forint hagyatékából 13.750 forint őt illette) – továbbá Gindly János után csak ingóságokból: 20.314 forint 19 krajczár esett rá. Ehhez jöttek a győri és tolnamegyei több ezer holdat kitevő ingatlanok.
Az örökösök a Ferenczy árvákkal már előzőleg megyegyeztek, úgyszintén kielégítették elhúnyt «kedves testvérük Bezerédj Zsófia férjét – Szentiványi Antalt» is 15 ezer forinttal s e mellett «az atyafiság igaz hajlandóságának megbizonyítására s emlékezetül édesanyjoknak értékjéből a brilliánsokkal kirakott arany zsebórával, egy ezüst nagyobb árnyéktartóval felkészíttetett gyertyatartóval is kedveskedtek neki, ki is azt illendő háladatossággal és köszönettel el is fogadta».
«Istenben boldogult édesanyjuk testi ruháját és fehér ruháit» Bezerédj Anna egyetlen leányának engedték, ki azt a rokonok és ismerősök közt szétosztotta. Az asztali és házi fehér ruhákat, 82házi eszközöket pedig «5 egyenlő nyilakra osztották s Ignácz úr mint öregebbik először, utána Mihály úr maga személyesen és úgy azután István, Ferencz özvegye és Anna (Jezerniczkyné) reája sorsot húztak.
A győri házat kótyavetye útján Kozma Gergelynek adták el 25.000 forintért. A házi bútorokat s egyéb felszerelési tárgyakat is árverésre bocsátották, a melyek nagyobb részét az örökösök maguk tartották meg.
A drágaságokat előbb győri, majd az igazságosabb osztály kedvéért bécsi ékszerészszel is megbecsültették, azután a gyöngyöket, gyémántokat, ezüstöt s más drágaságokat nyílvonással szintén elosztották s «két rengő brilliánt tűt, két hasonló fülbe való rózsát s egy nyakban függő hasonló szívet Ferenczy Antalné Zsófia leányának, Argay Mihály hitvesének, egy ezüst gyertyatartót Bezerédj János testvérjük özvegyének ajándékoztak». Egy aranyozott monstrantiát kapott a bezerédi templom, az «öregasszony hálószobájában állott Jézuskának ezüst megaranyozott koronáját s világgolyóbisát, mely 13 3/4 lat ezüstöt nyomott, 41 forint 15 krajczárban Mihály úr, a könyvtárt pedig 187 forint 7 krajczár értékben Bezerédj Ignácz tartotta meg».
A házeladásból s más tárgyakért befolyt összeget 31.414 forint értékben a hagyatéki terhek kiegyenlítésére fordították, de még egy pár ezer forint fennmaradt.
Azután szóbajött a birtok felosztása. A legöregebb testvér Ignácz úr megkérdeztetvén, ő maga részéről a mellett volt, hogy ő «díszesebbnek és hasznosabbnak tartaná, az atyák példáira is, a kik némely nemes Zala vármegyében levő javakat már több íztűl fogva osztatlanul kormányoztak, továbbra is az atyai és anyai javakat együtt tartani és a közös gazdálkodást folytatni, de mivel láttya, hogy többnyire az osztály mellett vannak, mivel a közös gazdálkodás több nehézségekkel jár, legyen meg az osztály». A család ehhez képest azt végezte, hogy «István úr kérje fel Schneeman József Tolna vármegye rendes földmérőjét, ki a puszták állapotját igen jól ismeri, hogy 83annak öt egyet érő részre osztására tegyen javaslatot. Hogy ez annál igazságosabban történjék, maga mellé vévén két faddi, két szentgyörgyi és két medinai, előre egy szolgabíró úr által meghitezendő gazdákat – a kik t. i. a pusztákat jobban ismerik és az oda való tisztek és öregebb cselédek közül pro informácione jelen levén, az említett 6 becsüs és az ő maga voksa és itélete szerint classificálja a határt, szántóföldeket, réteket, bozótokat, homokokat, a privativum erdőket és a közerdőket. E munkálatokkal pünkösdig készüljön el, s az épületek, marhák és egyéb instructiók becsüi is ekkorra halasztattak».
«A szentmihályi, szerdahelyi, szentmiklósi, bezerédi, koppányi, dötki és teleki részek egyedül a fiú ágat illetik, a kis, nagygörbői, homoródi portiók a szentmiklósi szőlővel, az 1760-iki osztálylevél szerint a görbei dézsmás szőlővel együtt leányágra is szállanak. Ezek is hites emberek becsüje szerint classificáltassanak, az épületeket, instructiót a testvérek maguk becsülik fel. Addig pedig, míg az osztály megtörténik, mind az atyai, mind az anyagi javak a mostani állapot és kormányzat alatt maradnak.»
Az itt tervezett birtokmegosztást azonban egyelőre nem vihették keresztül. Komplikálta a dolgot a két özvegyi tartás s hogy Bezeréden az urbariális még el nem végeztetett, a bezerédi, dötki, koppányi jószágok még a régiebb osztályos ágakkal is osztatlanok, Szerdahelyre nézve pedig az Esterházy herczegség részéről ex jure és proportionális per kezdődött s így némely az osztályt háborító változások lehetnek. Az atyafiság ezért elhatározta, hogy a mint a tolnamegyei anyai jószágok már 1820 Szent Mihálytól 1829-ig bérbe adattak, úgy ezek a jószágok is 1829 Szent György napig bérbe adassanak. A tolnai anyai részt és Szerdahelyet id. Bezerédj István, a többi birtokokat Bezerédj Ignácz Győr vármegye főszolgabírája vette bérbe. Bezerédj István egész évre 23.000 forintot fizetett váltó czédulában, Bezerédj Ignácz pedig 2900 forintot, az így befolyó 25.900 forinton arányosan osztoztak, úgyszintén felosztották a szerdahelyi s más ingóságokat s az állatállományt is.
84Id. Bezerédj Istvánra tehát, ezzel a bérlettel meglehetősen nagy anyagi gond nehezedik, annál is inkább, mert a feleségére esett felsőbüki Nagy vagyonra is megtörtént az osztály s felsőbüki Nagy Pál valósággal meglepte testvéreit a reá esett örökrész eladásával, a melyet testvérei is nagyon szerettek volna megtartani. Nagy Pál ugyanis – a mint Péter testvére írja Bezerédjnének – 1820 deczember 12-én elvitte hozzájuk az alispánt és Tarrt s előttük kinyilatkoztatta, hogy büki birtokát eladta Jankovicsnak 120 ezer forint «borzasztó» összegért. Ezen összegre már 1818-ban 20 ezer forintot kapott, hogy adósságainak nagyobb részét kifizethesse. Jövő újévkor lesz az átadás, a melytől 5 évet számítva ismét kap 20 ezer forintot és minden évben, 10 éven át keresztül 8000 forintot s így az egész 120 ezer forint vételár ki lesz fizetve. Addig szerződésileg kikötötte, hogy házát összes kertjeivel lakásul és élvezetül használhassa.
32. BEZERÉDJ ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.
Felsőbüki Nagy Pálnak ez a kijelentése nagy keserűséget okozott a testvéreknek. Különösen Sándor testvérével volt heves jelenete, de Péter is megmondogatta véleményét. Mindez egy jó óráig tartott, ekkor aztán Pál azt a nyilatkozatot tette: «hogy a mostani kellemetlen és kritikus helyzetből menekülhessen és hogy jövőjét biztosíthassa, ezen előnyös eladástól el nem állhat, de hogy a világnak és rokonságának bebizonyítsa, hogy a birtokot nem azért adta el, mintha az eladási árnak a nyakára szeretne hágni, itt az alispán előtt és a vármegyei közgyűlés előtt kijelenti, hogy ő birtokát eladni kénytelen volt, 85hogy azonban az egész 100 ezer forintnyi összeget a megyénél letéteményezi és pedig részükre, és a megyének szabad kezet enged, hogy ezen összeget részükre biztosítsa. Az alispánt kéri, hogy az összeg kamataiból még fennálló csekély adósságát fizesse ki, sőt megengedi, hogy ezen pénzen a testvérek birtokot vehessenek, csak ő biztosítva legyen, hogy addig míg él, évenkint 6000 forintot kapjon. Így áll a dolog – jegyzi meg Péter – én azonban nem látok lehetőséget, hogy mi, ha négyen összeállunk is, a birtokot megtarthassuk.
Az itt elsorolt anyagi dolgok aztán határozottan siettetik és szükségessé teszik a gazdálkodásban való erős kezet, a birtok intenzív kihasználását s ezzel kapcsolatban ifjú Bezerédj Istvánnak teljes önállósítását. Édesatyja kérelmére 1821 február 19-ről keltezve Tolna vármegye bizonyságlevelet állít ki arról, hogy id. Bezerédj István fiát: ifjú Bezerédj Istvánt és Pált teljhatalmú meghatalmazottjának vallotta.
De volt erre még más ok is. Idősebb Bezerédj István azért is kívánta fiának a teljes önállóságot biztosítani, mert 1821 június 25-én, tehát mindezekre alig pár hónap múlva elkövetkezett ama ünnepélyes pillanat, a mikor a fiatal István beérkezik a földi boldogság révébe s oltárhoz vezeti szíve választottját: Bezerédj Amáliát.
