VI. A HIDJAI OTTHON.
VI.
A HIDJAI OTTHON.
A HIDJAI OTTHON.
A FÉNYES esküvő után a hidjai dominium akkor még szűkös hajlékaiba hozta haza ifj. Bezerédj István fiatal feleségét. Nagy, mérhetlen boldogságuk jó ideig a kicsinyes ötszobás lakásban húzódott meg s csak 1830 táján gondolnak reá, hogy lakásukat új épületekkel és alkalmas kibővítésekkel nagyobbítsák.
A fiatal, eleven asszonyka csakhamar beletalálta magát új helyzetébe. Nyájas, jókedvű modorával nemsokára meghódította az egész környéket. A szomszédság különben is csupa rokonságból állott s a tengeliczi Csapó, a kajdacsi Sztankovánszky, az apáthii Gindly, a péli Zichy, és a Gruber-féle családi összeköttetésekhez újabbnál újabb ismeretségek járulnak. Dőry Ferenczék, Miklósék, Lászlóék, Pejachevichék Zombán, Festetich Leó és Sándor grófék Tolnán, Auguszék, Kréhnmüllerék (később Tormayék) Szekszárdon, a Kápolnay-család Kápolnán, utóbb a bonyhádi Perczelek stb. Sokat emlegetik Hrabovszky ezredest, a későbbi generálist, azt a nagymíveltségű katonát, a ki Mária Lujza regensnő pármai udvarában is kedvelt egyéniség volt, gróf Apponyi Györgyöt, a későbbi híres államférfiút, a ki 1829-ben Csapó Dániel mellett Tengeliczen patvaristáskodott és báró Louis vagyis báró Serpes franczia royalista emigránst, a ki negyven évig élt ugyancsak Tengeliczen a Csapó-családnál mint vendég (Csapó Ida, nemeskéri Kiss Pálné naplója). Az úgynevezett «futó ismeretségük» is igen nagy. Festetich gróféknál 104Tolnán sok katonatiszttel jönnek össze, a kik aztán ki-kilátogatnak hozzájuk. Így emlegetik többek közt báró Graviert, ki a bécsi franczia követségnél van (Bezerédj István is meg akarja látogatni), továbbá báró Boxberget, gróf Lasanszkyt, gróf Stolberg ezredest, stb.
A fiatal pár élete tehát nem volt egyhangú. István maga írja, hogy «folyvást kocsiznak, lovagolnak, már a «porozással» is megszoknak, este whisteznek, gondolkodnak, beszélnek utazásaikról». (Szüleihez 1823 november 25.) A puszta csendjébe jókedvet, derűs meleget hoz a gyakori vidám társaság.
Vasárnaponkint a közös páternél, az öreg Simogánál misét hallgatnak hol Kajdacson, hol Tengeliczen, hol Hidján. Együtt töltik az ünnepeket is, s ilyenkor, a mint Bezerédj István írja, a misét egyszerűen «átteszik» vagy ide vagy oda, a mikor aztán ebéden is együtt marad az egész társaság, a mely még délután s este is rendszerint újabb vendégekkel bővül ki. Csapóéknál eszes, szellemes, szépséges fiatal leány van: Ida, Amáliának kebelbarátnéja; a Sztankovánszky-házban ott a fiatal, nagyképzettségű Imre, később vármegyei főjegyző, majd főispán s fiatal testvére Lilla, báró Gerliczy Vinczéné, Auguszéknál a kellemes, behízelgő modorú zene- és énekszerető «kis Tóni», a későbbi helytartó: Augusz Antal, és Louisi testvére, ki szintén «szépen énekel s igen mulatságos és kellemes leányka».* Szerdahelyről pedig gyakran le-lerándul a fiatal Bezerédj Pál, kinek jelenléte, a mint Amália írja: «vigadni készülvén, egész társaságnak jókedvét teljessé teszi».
B. I. levele 1827 deczember 12.
Nagyon kedves, intim társaságok verődtek tehát így itt időszakonkint össze. A délelőtt rendesen vadászattal telik el. Űzik, hajtják a nyulat, agárral, kopóval s van olyan nap, hogy 70–100 szalonka is terítékre kerül, a mi vadászembernek már elég szívet csiklandozó élvezet. Bezerédj István szavai szerint Máli ilyenkor rendszerint «kitesz magáért», szakácsnéjával jó ebédet készít, s 105a jókedvű nimródok, a kik között a leggyakoribb Csapó Dániel, Gindly Antal, Festetich Leó, Dőry Miklós, Kiss Pál, Sztankovánszky, Bartoságh, Serpes báró stb., pompásan elszórakoznak, a «szentmiklósi bor megnyeri a közönséges aprobációt» s «isszák a házigazda szülei és öccse egészségét is». A dús ebéd után aztán az öregek összeülnek, kedélyes társalgás mellett, hatalmas pipafüstben meghányják-vetik a vármegye és a haza sorsát.
BEZERÉDJ AMÁLIA.
(1839-ben készült kőnyomat után.)
Az öreg Bezerédj István szívesen elsakkozgat a fiatal Augusszal, Forsterrel, Sztankovánszkyval, a míg a jókedvű női társaság meg nem szabadítja őket a gyakori sakk és matt biztos veszedelmétől. István e közben verset ír az Ida «Stammbuchjába», majd «olvassák az akkor divatos Kotzebuet s azon jóízűeket nevetnek».*
B. I. levele 1821 deczember 28.
40. A HIDJAI KASTÉLY RÉGI KÉPE.
Vígan telik a farsang is. Híresek a rögtönzött megyebálok, legkivált pedig a kölesdiek. Majdnem minden hétre esik ott egy-egy 106mulatság, köztük van – «maskirozott» is.* Ő maga nem igen szereti az ilyen fajta mulatságokat. Írja is egy kölesdi bálról, hogy nagyon sok volt a tánczos s ő majd – megfagyott! A víg, jókedvű Amália azonban valósággal rajong a – tánczért. Egész elragadtatással írja le Pali sógorának az ő báli élményeit. Különösen melegen emlékezik meg egyik szekszárdi mulatságról, a hol «rengeteg nagy számmal voltak a tánczosok, kivált a katonatisztek és a szép tánczosnők, a kik között nagyon kitündöklött Plettenberg comtesse, az itt «fekvő» Oberstlieutenántnak szép és gazdag mostohaleánya. Auersberg grófné is ott volt és Festetichné, a kivel még mindég igen jó barátságban vannak, velük együtt Auguszékhoz volt szállva. Sok tréfájuk volt e nagyon jókedvű kis asszonnyal, a ki sokszor van nálok».
B. I. levele 1821 deczember 29.
De a mulatozás rendszerint nemesebb czélt is szolgál. Dicsekedve emlegeti a «tőle kigondolt lotteriát», «34 darab kézimunkatárgyat adtak össze sorsolásra. Mindenki kívánta látni, hogy mely kezekbe jut fáradságának a bére, de közülök kevesen elégedtek meg a sors rendelésével, ő azonban örömmel gondol az 580 forintokra, a melyet ez a tréfa a szegény ispotálynak juttatott». Valószínűleg ugyanezt a mulatságot Bezerédj István is leírja szüleinek, megemlítvén, hogy ő is «12 sorsot váltott 2 huszasával».*
1829 február 11.
Elég víg és eleven élet van tehát a vármegyében s a hidjai pusztán. Az 1824. esztendő azonban a távolba sodorja Amáliától benső, úgyszólván mindennapos barátnőjét, a jókedvű Csapó Idát. Határozottan állíthatjuk, hogy mindkét családnál megvolt a hajlandóság, hogy a fiatal Bezerédj Pál és Ida révén még szorosabbá váljék a rokoni viszony. Ida szülei határozottan szerették volna. István és Amália még élesztgetni is igyekeznek a tüzet. Palinak mindent megírnak Idáról s Ida is velük örül a Palitól hozzájuk írt leveleknek és Pali gyakori társaságának. A sors könyvében azonban másként volt megírva. Csapó 107Dániel 1824 márczius 10-én tudatja Bezerédj Istvánnéval «Ida leányuknak Kiss Pállal tegnap történt eljegyzésüket, a melyen id. Bezerédj István is résztvett, Pista a sedrián foglalatoskodván».
«Mindaketten másfelé látszottak lenni elhatározva, – úgymond – de az Egeknek máskép tetszett. Megesmerték egymást s úgy látszik, mintha azt, a mit eddig mindketten kerestek, egymásban meglelték volna. Mi szülők saját választásokhoz áldásainkat adjuk, a házi s legfőbb boldogságot megszerezni magokon áll.» Kéri, hogy Palival együtt is most már kettős gyermekeiket tartsák meg atyafiságos hajlandóságukban.
41. A HIDJAI KASTÉLY MAI KÉPE.
A két család szoros rokoni összeköttetésében nem is tett semmi mélyebb változást ez a házasság. Legfeljebb a fiatal Sztankovánszkyt kellett Bezerédj Istvánnak egy darabig még, a mint írja, Paur barátjával vígasztalgatni. De ez sem volt mélyebb érzés, csak fiatalos fellángolás. Az élet csinál a szívek közt ilyen összegabalyító tréfát, de ki is egyenlíti azt. A fiatal Sztankovánszky is megtalálta egy pár év múlva az ő zavartalan 108boldogságát – másutt, a hidjai szép emlékek azonban örökké megmaradtak a szívek mélyén. Ezért írja naplójában a szépséges Csapó Ida 1837–38-ban: «Mint a gyermek, örülök évek mulva hazámat viszontlátni és a kedves Tengeliczet szeretett lakóival. Csak arra nem szabad gondolnom, hogy Málymat nem láthatom többé Hidján. Sztankovánszky Imrénét is nagy betegnek mondják. Isten őrizze őt. Elgondolva Imrére és Pistára: mennél tovább haladok az életben, annál jobban érzem ezen ritka nemeslelkű két férfiú valódi becsét».
Csapó Ida, nemeskéri Kiss Pál révén Bécsbe került, az udvari légkörbe, a hol férje előbb az udvari kanczelláriánál titkár, majd tanácsos lett. Innen aztán Fiuméba nevezték ki gubernátornak, a hol elég szép vagyont áldoztak reprezentációs czélokra s a magyarok iránt való szimpáthia felkeltésére.
Az okos, szellemes, európai műveltségű asszony, a kiről Széchenyi is úgy emlékszik meg, mint «kinek szép lelke oly forrón lángol mindaz iránt, mi a honnak felvirágzását érdekli» (gróf Széchenyi István nemeskéri Kiss Pál fiumei kormányzóhoz. Pest 1840 november 30. Levelek III. kötet), nagyon érdekesen írja le naplójában bécsi élményeit, összeköttetéseit, az udvar főbb személyiségeivel való érintkezését s pozsonyi, fiumei életét. Férje magas állása utat nyit neki a legelőkelőbb társaságokba, sőt a «császárhoz» s «császárnéhoz» is. Ott van az udvari ünnepségeken, fogadásokon, hangversenyeken, színházban, s az elsők közé tartozik, a kit kézcsókra eresztenek 1835-ben a «császár» halottas ágyához. Mindjárt naplója elején nem késik bevallani, hogy voltaképpen Bécsben lett igazán magyar asszonnyá. Sok alkalma van nevezetes személyekkel az országból s a külföldről is megismerkedni. De szívét még sem lánczolja hozzájuk. Mulandó minden: «Inkább gyakorolom, a hol csak lehet, édesanyai nyelvemet, melyben még nagyon balul fejezem ki magamat, bár a bécsi magyarok dícsérnek is. Ezután tartani fogom Kisfaludy lapját és megszerzem Marton magyar szótárát».
10942. TENGELICZ.
110Sok érdekes dolgot ír Tolnavármegye történetéből, édesatyjáról s az akkor szereplő személyiségekről, a tolnai Kubinszky és Pecsovics korbeli választásokról, de éleslátása talná sehol sem oly feltünő, mint a mikor Kossuth és Széchenyi fiumei találkozását leírja. Férje, mint kormányzó, talán erején túl is fényes házat vitt Fiuméban s a magyar Littorale érdekében meghívja Széchenyi Istvánt. De a policzia jelentette, hogy ugyanakkor Kossuth is a környéken jár. Valóban, Kossuth másnap megjelent a palotában, hogy Kissné édesatyja, Csapó Dániel elvesztése felett kondoleálljon. Széchenyi hallva Kossuth jelenlétét, keserűen mondá: «ő mindenben megelőz, csakhogy elvegye előlem az iniciativa dicsőségét». A díszebéd után pedig izgatottan azt mondta Kiss Pálnak: «Szerettem volna control nélkül ízlelni a jó tengeri halat». Az estéli kivilágításra is csak akkor ment el Széchenyi, a mikor biztosították, hogy ez neki készült. A páholyban aztán Kossuth folytatta a köztük akaratlanul is szándékosnak látszó apró bosszantást: Egyszerűen nem fogadta el a Széchenyi által neki ajánlott helyet.
«Két napig figyelhettem a két nagy embert – írja Csapó Ida – ki a nagyobbik? csak a história döntheti majd el. Ám a jövő Kossuthnak nyílik, a gróf kiégett vulkán, szelleme felemészti testét. Ábrázatának számtalan ránczai munkára és szenvedésre mutatnak, míg ellenben a «nép embere» nagy, tündöklő szemeivel bátran tekint a világba, módjában és toilettejében finom, mindenre tart. Én azt vettem ki, hogy ők imponálnak egymásnak és lesik mozdulataikat, mint a rapier-vívók, hol kell támadni, hol kell védelmezni».
Jellasichnak Horvátország bánjává történt kineveztetése után Kiss Pál lemondott a fiumei kormányzóságról s a palatinus ideiglenesen felmenté, 21 ezer forint évi járandósággal. Bár a politikától is visszavonult, a császári biztos: Gaal Eduárd vádat emelt ellene egy levél alapján, melyet a külföldre menekült nemeskéri Kiss Miklós papirkosarában talált s összeragasztott. Csapó Ida megrázó drámai erővel írja le, mikor a «szégyentől 111lesújtva a szörnyeteg Haynau díszebédjén» kellett megjelennie. Férje maga kényszerítette rá, hogy üldöztetését enyhítse s esetleg az «új épületben» elzárt sok jó baráton, köztük Bezerédjn, Fiáthon, Fördősön is segítsen. Mély megvetéssel szól a «jellemtelen, szennyes, indulatos és vérszomjazó szörnyetegről», a ki előtte folyton dicsekedett, «hogy a halálítéletek hozatalánál mily nyugodt maradt a – «lelkiismerete» és 112annyit említé lelke nyugalmát, hogy nyilván az ellenkezőjét látszik érezni». A bestiális ember azonban, a ki elcsapatása után számtalan fogolynak, köztük Bezerédjnek is visszaadta szabadságát, Csapó Ida férjén már nem segíthetett, «mert az ítélet szándékos ravaszsággal akkor hozatott, mikor Machio és Haynau már nem szerepeltek». Nejét és leányát, a két szelíd, jóságos nőt azonban, kik tőle búcsút véve, keservesen zokogtak, szíve mélyéből sajnálja a nemesszívű Csapó Ida, a ki aztán Walmódent, Haynau utódját felvilágosította, hogy névaláírásával visszaéltek, úgy hogy az sógora gróf Grünne útján perújítást eszközölt ki s férjét nemeskéri Kiss Pált is végre felmentették.
43. GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN.
– Csapó Ida ezután csendesen elvonulva élte le birtokán további napjait. Naplója többször emlékezik meg Bezerédj Istvánról és Amáliáról. Bezerédj István is nagy melegséggel ír még Amália halála után is a «derék Idáról, a kiben szeretett Amáliájának mindég több-több rokonvonásait fedezi fel».*
Csapó Dánielhez írott levele.
De térjünk vissza Bezerédj István családi boldogságához. A fiatal pár vidáman élt a hidjai Tusculanumban, a melyet igyekeztek valóságos paradicsommá átváltoztatni. Bezerédj István fáradhatlan a gazdaságban, de Amália is mindennek utánanéző, gondos háziasszony. «A háztartás – írja maga is – nagyon sok időt vesz igénybe, mennél többet foglalkozik az ember vele, annál inkább látja, hogy az emberek nem megbízhatók. De csodákozhatunk-e azon, hogy ennyi hibájuk van, a midőn még mi saját magunkban is kénytelenek vagyunk oly sokat felfedezni. De ha a nevelésre gondolunk, a miben részük volt! – – végül mi szenvedünk az ő hibáik miatt. – Igen, részben nekünk rójják fel azokat, így tehát kénytelenek vagyunk életünk egy részét azzal tölteni, hogy hibáik következményeit elhárítsuk, vagy jóvá tegyük…»
Különösen büszkélkedve emlegetik kertjüket. István minden tavasszal úgy csalogatja le édesanyját s Jezerniczkyné 113nagynénjét, hogy akkor jöjjenek, a mikor még a kertből is mutogathatnak valamit. Szinte fenyegetve írja, hogy ha nem sietnek: oda a baraczk s az anyja előtt oly kedves mandolavirág, a jázmin, a tulipán…
S az ibolya! Ez az Amália kedvenc virága. Bezerédjnek még most is sok, nagyon sok leveléből hull elszáradva előnkbe ez a szerény virág, a mikor a sárgult lapokat forgatjuk. S milyen sokat fejez ki Amália levelében a talán férjének viszonzásul visszaküldött egy szál ibolyácska, meg ez a pár meleg sor: «Az ibolyák sok örömet szereztek nekem. Ez inkább egy imádónak a figyelmessége, mint egy három éves férjé. Ellenben én, a ki most szerelmesebb vagyok, mint 3–4 év előtt, egész természetesnek találom ezt; csak saját szívemet kérdem s nem akarok más semmit kérdezni, midőn az én Istvánom érzelmeiről van szó.»
44. CSAPÓ IDA.
Így simul egymáshoz mindjobban és jobban a két egymást megértő, nemes lélek s a lelki egység, a teljes harmónia a szavak szebb köntösében már nem is jelentkezhetnének, mint a mikor Amália írja: «…Magamról is beszélnék Neked, de akkor megint csak kizárólag Rólad volna szó, mert minden gondolatom, minden mi bennem végbe megy, hozzád vezet vissza. Teljes értelmében teljesítem a Szentírásnak azon igéjét, a mely szerint a feleségnek egynek kell lenni a férjével.»
Valóban így is van. Egyek voltak lelkileg, mintha csak ugyanazon egy lélek lakott volna két testben. Boldogságukat nem 114zavarta semmi, legfeljebb még teljesebbé tette szüleiknek s a testvéreknek a kedves hidjai otthonban való gyakori látogatása. István szülei sokszor heteket töltenek itt, de Amália édesatyját is (ki Tolna vármegyének szintén táblabírája s 1831-től gróf Viczay Mihály zárgondnoka) le-lehozzák a vármegyei közgyűlések s más egyéb dolgai. Amália öccse, László, a későbbi politikus is iskolái elvégzése után 1831-ben Tolnában kap «a törvényszékre bejárhatásra engedelmet», vagyis itt praktizál. Bezerédj Pál, Istvánnak az öccse még gyakoribb vendég s úgyszólván el sem igen maradhat, mert Amália mindjárt gyanuba veszi, hogy «ki tudja miféle erős kötelékek csatolják Sopronhoz» s egyúttal megfenyegeti, hogy majd megismeri az illetőt s «büntetésül mindenféle hibát fog benne találni».*
B. Amália levele 1826 deczember 27.
Ők is gyakorta fel-felrándulnak a szülőkhöz, rokonokhoz, de ezen kívül vannak más találkozási helyek is, a hol évente majdnem rendesen összejönnek.
Akkoriban Füred volt, a mint mondani szokás, a «világ központja». A magyar főúri, de legfőbbkép a gentry-osztálynak kedvencz találkozási helye, ott volt nemcsak Tolna elitje, de az egész Dunántúl s mondhatni az egész ország. A Bezerédj-család tagjai is úgyszólván majdnem minden évben találkozót adtak itt egymásnak. Ilyenkor szép tágas lakást tartanak s mint máskor is, úri jómódban élnek. Így 1826-ban maga Bezerédj Miklós püspök vette ki részükre Csépán alispánnak az ottani házát. (A fukarságig takarékos főpap mindjárt siet is a küldött foglalóhoz általa előlegezett 30 forintokat bekasszálni.) Levele érdekes dokumentum az akkori patriarchalis állapotra: «Lesz 7 szobátok, konyha, kamara, istálló, kocsiszín, egy kevés házi eszköz, székek, asztalok, 10 üres ágy, két romlott almarium, fizettek naponkint 15 forint 15 krajczárt váltóban egész Júliusban, akár töltitek itt a holnapot, akár nem.»
115Sajnos, a balatonfüredi fürdőzés nemcsak nyári mulatságul és szórakozásul szolgál részükre. Bezerédj Istvánnak szülei is betegeskednek. Édesanyja hosszú évek során Füred mellett Pöstyént is használja s csúzos baja miatt 1829–30 körül egy ideig géplábra is rászorult. De legkivált Amália gyengélkedik sokat. Már az első vizitelésük idején is beteg lett, «de meggyőzte magát» (1822) s Bezerédj István ettől kezdve mindég emlegeti a «reumás alteraciót, a hurutot», a mely minduntalan előveszi szegényt. 1826 május 28-án írt levelében azt írja az öccsének: «Máli szegény soványkodik, majd Füreden meghízlaljuk, jó mulassuk és kinyugasztalylyuk». Reménylik, hogy «Sztankovits el nem marad Füredről és hoz magával nótákat. 116Pali se felejtse el a papa könyves almáriumjából a perspectivát s a pisztolyokat se minden apparatussal».
45. BEZERÉDJ MIKLÓS PÜSPÖK.
Kortörténetileg, az akkori társadalmi élet illusztrálására talán nem lesz érdektelen, ha Bezerédj István levelei nyomán ide írjuk a balatoni fürdőélet egy napi programmját:
«1825. július 11. Esős, szeles, hideg idő. Máli tegnap fürdött először, én másodszor, Pali harmadszor. Mégis elég kellemes. Magyar theátrum van. Tegnap bál, Máli, Pali is tánczolt néhányat, de csak 9 1/2-től 10 1/2-ig maradtak. 11-kor vége a mulatságnak.
Pali és Máli énekelnek és muzsikálnak. Kivált a Pali minden nap Sztankovits győri kanonokkal. Jövő szerdán konczert, a hol ők és többen fognak játszani. Amália napján a nagyon kedves szentgyörgyi Horváthéknál voltunk. Ma ők lesznek itt. Korán kelünk. Reggel 3–4 pohár víz. Reggeli után ismét lemegyünk a kúthoz. Máli 9–10 óráig marad ott, ismét vízivás 3–4 pohárral. Pali többnyire énekel, én hallgatom, vagy whistezek. 11 órakor fürdés. 12 órakor a közönséges asztalnál ebéd. 3-ig a szobában vagyunk, azután sétálás, vagy whist, a promenadon, ismét 1–3 pohár vízivás. Most 3 órakor theátrum lesz mindég. Estefelé Pali és Sztankovits muzsikát arrangiroznak s egymás látogatásában is megy el idő.
Kisfaludy vagyon itt, gróf Cziráky kisasszony, Luby consiliariusné, Straiter prépost, gróf Batthyany kisasszony, gróf Czirákyné, Pejachevichné, Rótné, Fehérváry pesti főnótárius, a ménfői Bezerédjek, Rososék , Czinderyék…»
Bezerédj István leveleiből különben érdekes fürdővendégnévsort állíthatunk össze. Úgy látszik, rendesen ott szoktak nyaralni: báró Podmaniczkyék, Talliánék, Perczel Ádámné, Kemnitzer, gróf Auersberg, báró Mengen, Márkus óbester, Kisfaludy Sándor, Hruskó major (1826); gróf Podmaniczkyné, gróf Rádaynéval, az ifjú Podmaniczky, gróf Wartensleben, a Szentmiklósy-familia, a Horváth-familia, Barcza, Vajtsy, Cseh Ignácz, Zlinszky, Talliánék, Bajzáth báró Bánátbul, gróf Auersperg, 117Mengen óbester, gróf Eszterházy György (Ferencz Carlsbádba megy) Márkus óbester, Márkus referendárius, Barthodeiszky, Horváth Pepi, Szegedy Károlyék, a győri püspök és még sok mások. (1827.) Írja is Csapónak: «Siessen urambátyám ezen jó idővel (a Balaton 21 grád) szaporítani ezeknek számát, mi itt létemnek kellemetességét is úgy fogja öregbíteni».
A füredi víg nyári életnek aztán mintegy természetes befejezője volt a badacsonyi víg szüret. Eleinte Bezerédj István apósa s a Szegedyek, jobban mondva a Kisfaludyak és Ignácz bátyja révén vehetett itt részt, de később 1825-ben már nekik is volt ott szőlejük, mert május 25-én lelkére köti Pál öccsének, hogy Badacsony iránt értekezzék és intézkedjék az ipával, hogy «ki ne nevessenek az épületünkkel».
46. BALATONFÜRED.
A badacsonyi szüretre vonatkozólag 1819-ben azt írja Rusa János az egykori nevelő, hogy «sajnálhatja Pál, hogy ezen részt nem vett. Egyik bál a másikat követte. Ott volt a veszprémi püspök, Márkus referendárius s Bezerédj György is egész familiájával. Sajnálkozással hallotta Pista betegségét. De hála 118Istennek, hogy most már jól van. Kívánja is, hogy kedves szüleinek örömére s a magyar világnak boldogítására a nagy Isten számosabb esztendőkre éltesse».
De maradt fenn innen Bezerédj Istvánnak is egy érdekes levele 1829. október 22-ikéről: «Máli egészséges, jó színben… Hétfőn Jeszenszkyéknél, a Megyefayéknál, tegnapelőtt és tegnap Spisitsnél volt bál. A társaság igen számos, 100-on felül és válogatott. Horváth püspök, ki referendáriusnak van kinevezve a kanczelláriánál, a zirczi és keszthelyi apát, sok pappal. Rosos familiájával, a melyben Bezerédj Nácziné leányaival. Spisits nagy társasággal, a hol Somsich Pongráczné is leányaival. Az ifjú Ürményi Laczi is itt van, ki amannál van patvarián. Jeszenszkyék, kiknél a berényi Inkeyné, ki Pistyánba volt szép siketnéma leányával, Gaálné Galsárul, Karácsonyiné, Kisfaludyék, Horváth Muki, Pauly sógorával, ennek feleségével és többekkel, Rohonczy Náczi, Niczky, több tisztek s más asszonyok, leányok, férjfiak vannak itt mind jókedvvel és magokat mulatni vágyó iparkodással. Ma Horváth Mukiéknál lesz bál. Mi nem adunk, mert igen sok az ember, nem férnénk el és amúgy is elég van. Tegnap ipamtul és Kisfaludyék és Vigyázó nálunk ettek, ma mi odafenn eszünk…»
De talán a kelleténél tovább is időztünk itt és sokat foglalkoztunk a hidjai otthonnal és az ifjú Bezerédj pár aprólékos élet-körülményeivel. Egy kis hevenyészett rajz, vagy inkább élethű fénykép kívánt ez lenni az akkori társaséletről, de egyszersmind bizonyítéka annak, hogy még az ily disztingvált körben élő emberek élete is mily aránylag kis körben mozog, periodikus megismétlődésekből áll s teljesen hasonló a nagyobb kilendülések nélkül mozgó inga szabályos, törvényszerű, gépies lengéséhez.
Bezerédj István és Amália életkörülményeinek lökésszerű lódításra volt szükségük, mint a tó partjához kötözött csolnaknak, hogy ők a nyilt, szabadabb vizekre kijuthassanak. Ha Bezerédj Istvánt sorsa a pozsonyi diétára nem viszi, mint 119kiváló gazda, tekintélyes birtokos nem igen emelkedik felül a finomultabb kategóriába tartozó vidéki gentri nivóján, jobb sorsra érdemes élete belefúlad a jó mód, mindennapi mulatságok, rokoni, baráti összejövetelek sablonjába, lesz belőle tán a vármegyén kiváló alispán, ünnepelt szónok, afajta zöldasztali tekintély, irányítója az akkoriban szokásos kicsinyes családi választási intrikáknak, apró torzsalkodásoknak és koteriás törekvéseknek…
47. KISFALUDY SÁNDOR BADACSONYI HÁZA.
Az új működési tér azonban az ország akkori szívében – szárnyat ad szép tehetsége kifejlődésének, szemét új távlatokból való nézéshez szoktatja, megtanítja nemcsak a – látásra, de a dolgok meglátására, kifejleszti élesebb judiciumát, ember, világ, élet ismeretét és elvitázhatlan államférfiúi képességeit, a melyek aztán őt a mai Magyarország alapkő lerakásánál nem közönséges 120napszámosi munkára, de sok tekintetben vezető szerepre képesítik.
48. BADACSONY.
A hidjai boldog és meleg családi otthonban Amália is megmaradt volna gondos háziasszonynak, de Pozsony mégis csak fejlettebb társadalmi életébe, közéleti és irodalmi nagyságok mindennapi társaságába jutva – gyönyörű, természetes esze, mint gyémánt a gyémántcsiszolóban: felveszi a drágakő értékesebb formáczióját s alapjában nemes szívjóságát csak fokozza, megsokszorozza a magasabb helyről való alátekintés s meglátása ama elhagyatott, szomorú állapotnak, a melyben akkoriban a közműveltség, főleg a népnevelés országszerte szenvedett: az az emberietlen elhagyatottság, a melyben a földhöz ragadt jobbágynép gyermekei emberhez nem méltó állapotban sínylődtek. S a mikor aztán a természettől amúgy is nemes lényét az anyaság fenséges érzése eszményien finommá nemesíti, szárnyat bont határozott írói tehetsége: első úttörője lesz a magyar gyermekirodalomnak s a kedves, még utól ma sem ért, vagy legalább túl nem szárnyalt: Flóri könyvével az 121ártatlan gyermekléleknek örömet s magának és bálványozva szeretett Flórikájának pedig – halhatatlanságot szerez.
Az 1830-ik év nevezetes mindkettőjük életében. Ez a kiinduló pontja, mintegy az első mértföldmutatója annak a nemesen megfutott további életpályának, a melyen már nemcsak egy szűk vármegye, de az egész ország elismerése kíséri őket mindig feljebb vivő életútjokon…
