V. BEZERÉDJ ISTVÁN ELSŐ HÁZASSÁGA.
V.
BEZERÉDJ ISTVÁN ELSŐ HÁZASSÁGA.
BEZERÉDJ ISTVÁN ELSŐ HÁZASSÁGA.
AMIKOR BEZERÉDJ István 1818 elején Győrön át boldogan sietett le Pestről Szekszárdra, esküdti beiktatására, azt a «kegyet» kérte édesatyjától, hogy útközben «urabátyjához», Bezerédj Györgyhöz is benézhessen Veszprémbe. Ez a «vargabetüs» kis kitérés azonban már nem afféle sablonos rokoni látogatás volt, de az atyafiságos érzés mellett az első, mondhatni, gyermekszerelem lobogó lángja is vitte, vonzotta a fiatal Bezerédjt a veszprémi úri kuriához.
86Említettük már, hogy Bezerédj György, ki többször volt országgyűlési követ s később 1827-ben alnádor, 1829-ben a kőszegi kerületi tábla elnöke lett, előbb Veszprém vármegyének főnótáriusa volt s hogy a fiatal Bezerédj jogi tanulmányainak befejeztével, mint messzeföldön híres jogászhoz, ő mellé ment praktizálni. 1815 deczemberétől 1816 augusztus 1-ig maradt ugyancsak itt, a mi a «teljes jogi gyakorlat megszerzéséhez, még az ő ítélete szerint is, nem volt elég idő», de arra igen is elég, hogy abban a kedves, vonzó, meleg családi körben a fiatal gyermekkori érdeklődés s később a szerelem mélyebb érzése verjen gyökeret két, egymásnak teremtett, fiatal, fogékony szívben.
Bezerédj György a család tradíciói szerint nagyon okos, előrelátó, családja javáról lelkiismeretesen gondoskodó férfiú volt. Műveltsége, tudása meghaladta az akkori kor műveltségének átlagos színvonalát. Annyi bizonyos, hogy Bezerédj István mindenkor a legmélyebb tisztelet hangján emlékezik róla, bár a konzervativ gondolkodású öreg úr sok tekintetben nem volt vele egy véleményen s nem egyszer, ha nem is – korholja, de érthetően tudtára adja aggályait, sőt nehezteléseit is vejének, a szélsőség felé inkább hajló politikai magatartása miatt.
Bezerédj György mezőszegedi Szegedy Antóniát, Szegedy Rózának, Kisfaludy Sándor hitvesének a hugát vette feleségül. Ezen rokonság révén lett a Szegedyek kámi birtoka, hol Kisfaludy Sándor a XIX. század első éveiben lakott és szépséges verseit írta – Bezerédj Györgynek, majd később fiának Bezerédj Lászlónak tulajdona. Bezerédj Györgynek egyébként Szentivánfán is volt birtoka, veszprémi hivataloskodása alatt voltaképpen jó ideig itt volt az igazi otthona egész 1829-ig, a mikor május 6-án a báró Sennyeytől megvett sennyei (Vas megye) kényelmes, régi kastélyba hurczolkodik, a melyre felesége egyik levelében azt jegyzi meg: Remélem, onnan nem hurczolkodom többé!
Ez az óhajtása be is teljesedett Bezerédjnének, a mint unokája, Bezerédj István (B. László fia) nyug. főispán írja a Budapesti Szemle 1913 júliusi számában (75. lap): «Leszámítva a 87kőszegi téli szállást, hátralevő éveit Sennyén töltötte el, körülvéve férje és gyermekeinek szeretetétől, kiknek körében 1842-ben ragadta el a korai halál; végső kívánsága az volt, hogy szeretett László fiának lakhelyén Kámban legyen eltemetve, a hol a fiúi kegyelet kápolnát emelt a jó anya hamvai felé.»
33. SZEGEDI RÓZA BADACSONYI HÁZA.
Bezerédj György és Szegedy Antónia házasságából hét élő gyermek származott:
1. Bezerédj Amália, Bezerédj Istvánnak első felesége, született Szentivánfán 1804 április 15-én, meghalt Mária-völgyön 1837 szeptember 21-én.
2. Konstanczia, férj. Okolicsányi Károlyné, született 1806-ban, meghalt 1836 szeptember 27-én.
3. Etelka, Bezerédj Istvánnak második felesége, szül. 1807-ben, meghalt 1888 június 15-én.
884. Antónia szül. 1809 márczius 9-én, meghalt 1891 márczius 7-én.
5. Lujza, felsőőri Bertha Antalné, szül. 1810-ben, meghalt 1872 jún. 19-én.
6. László, Vas vármegye főjegyzője, képviselő (neje verebi Végh Angela), szül. 1813 július 25-én, meghalt Kámban 1871 szeptember 27-én.
7. Elek szül. 1823 jún. 4-én, meghalt 1894 augusztus 23-án, neje Kiss Emma.
Bezerédj Györgyné a régi úri porták háziasan nevelt leánya, jóságos, melegkedélyű s családjának élő úri asszony volt. Bezerédj György pedig komoly, tudományosan képzett férfiú, a kitől sokat lehetett tanulni. Nem csoda tehát, ha Bezerédj István fiatal, tudnivágyó lelkének imponált princzipálisa: Bezerédj György, ki talán egy kicsit a formák embere volt, szeretett tekintélyt tartani, de alapjában véve tipusa a melegszívű, rokont, barátot szerető igazi magyar táblabírónak. Unokája Bezerédj István jó humorral jellemzi az előbb már említett művében, a mikor ezeket írja róla:
«Az öreg Bezerédj az abszolutizmus alatt lemondott a kőszegi ker. tábla elnökségéről (ezt a bíróságot az új rendszer különben is megszüntette), de télen át ezután is megszokott tartózkodási helyén Kőszegen lakott, hol szerette gyermekeit és unokáit maga köré gyűjteni. Ezekről a családi összejövetelekről még most is tud a szóbeli hagyomány, különösen a fiatalabb nemzedéknek, az unokáknak emlékezetében élnek azok, mint a szertartásos unalom emlékei. A hosszú téli estéken meggyújtották a szalonban két ezüst tartóba helyezett stearin-gyertyát, a kanapén s a karszékekben helyet foglaltak az idősebbek, a nagy asztaltól távolabbi székek pedig a fiatalabbaknak jutottak kor szerint, úgy, hogy a legfiatalabbak kerültek legmesszebbre, egy bizonytalan félhomályba, s minthogy az idősebbek beszélgetését zavarni, vagy pláne egymás közt tréfálni nem volt szabad, az idő bizony igen lassan múlt a nyugtalan fiatalságnak. De az 89idősebbek sem mulattak valami élénken; az öreg úr patiencekártyáit rakta, leánya és menye kézimunkán dolgoztak, halkan társalogtak és lopva szundikáltak, míg végre a «hora legalis» el nem érkezett; háromnegyed tíz órakor az öreg úr összetette kártyáit, jó éjt kívánt és aludni tért, a fiatalabbak pedig a megkönnyebbülés érzetével szintén visszavonulhattak.»
34. KISFALUDY SÁNDOR LEVELE BEZERÉDJ ISTVÁNHOZ.
Hát a későbbi időkben lehetett mindez így, bizonyára így is volt, mivel az öregséggel már velejár bizonyos zsarnoki 90hajlam, de a fiatal Bezerédj odakerültekor az «öreg György» úr még a 40. életévébe sem lépett, javakorbeli férfiú volt, ki – a mint híres badacsonyi szüretjei s a házánál való gyakori összejövetelek bizonyítják – nem volt rideg és világtól elzárkózott ember, veszprémi és szentivánfai rezidencziája pedig éppen nem keltette ama bizonyos «elátkozott kastély» benyomását. Elég hangos, víg élet folyt ott, nyilt úri házát gyakrabban keresték fel a vármegye előkelői, a széles kiterjedésű Bezerédj család tagjai s a Szegedy és Kisfaludy rokonság. Amália maga is írja később az urának, hogy a «papa gyakran meghívja az urakat az étkezéshez, este is ritkán vagyunk egyedül».
35. BEZERÉDJ AMÁLIA DALLAM-KOMPOZICZIÓJA.
De ha egyéb nem, elég élénkséget kelthetett a házban a vidám gyermekzaj is. Akkoriban már öt leány és egy fiú szaporította György úrnak nem csekély apai gondját, de egyszersmind nem is kis örömét. A leánykák közül a legidősebb Amália volt. 12–13 életévéhez képest, ha testileg talán nem is, de szellemileg annál fejlettebb. Élénk, temperamentumos kis csöppség. Okos, «önálló» gondolkozású, mint általában az olyan családok gyermekei szoktak lenni, a kik a várva-várt «trónörökösnél» előbb születnek s így bizonyos tekintetben fiús nevelésben részesülnek. Nem azt jelenti ez, mintha a gyöngéd anyai szeretet nem érvényesült volna a kis Amália nevelésénél, de azt, hogy mivel egymásután öt leány született és egyetlen fiú sem, az édesapa végre is leányánál érvényesítette az első fiúnak szánt nevelési elveit. Meglátszik, hogy kivált a kis Amáliával sokat foglalkoztak. Atyjának klasszikus műveltsége, a mely latin nyelven írt önéletrajzában is megnyilvánul, sok tudást csepegtetett az ő fogékony lelkébe. Az akkori szokás szerint a jó öreg 91«butordarabon», a gyerekszoba teljhatalmú «Bábinénijén» kívül – ki a gyerekeket gondozta, felügyelt rájuk, s őket mint «pallos joggal» felruházott személyiség, még meg is büntette – külön nevelőnő és prefektus is volt a háznál. Különösen a nyelvek tudására fektettek fősúlyt. Amália a magyaron kívül beszélt és írt németül, francziául, sőt tudott angolul is. A többi testvérek is hasonló nevelésben részesültek, sőt mikor a fiatal László felserdült, az öreg György úr kinyitotta a «legnagyobb bugyellárisát» is és 1000 pengő forintnyi, az akkoriban nem kis 92költséggel Angliába és más helyekre – külföldi útra küldte a fiát, ki aztán az Augusz Antallal megtett utazásáról érdekes naplóban számolt be.
36. BEZERÉDJ AMÁLIA GYERMEKVERSIKÉJE.
Amália a több nyelvtudáson kívül jól zongorázott s a kor romantikus szokása szerint ügyesen pengette a hárfát, sőt kellemesen énekelt is. Finom zenei hallása volt. A későbbi években elég volt egy-egy magyar dalt hallania, tüstént elénekelte zongora- vagy hárfa-kísérettel. Ezért aztán később, kivált Pali sógora, ki igazán virtuóz volt a zongorázásban, mindig azzal kedveskedett neki, hogy bárhol járt is, hozott egy-egy «új magyar nótát» Amáliának, a mire különben Pált István bátyja s egyre biztatgatta. Különsen Amáliának szép zenei tudását igazolják azok a fülbemászó apró dallamocskák is, a melyeket később a Flóri könyvében megjelent gyermekverseihez komponált.
Az új «patvarista» tehát elég kellemesnek találta a veszprémi Bezerédj házat. Tanuskodnak erről az abból a korból fennmaradt franczia levelei, a melyeket Pál öcscséhez irogatott. Ezek a levelek elég érdekes fejlődését mutatják nemcsak a fiatal Bezerédjnek, de lassanként kimutatható belőlük az Amália iránt évről-évre fokozódó érdeklődése is. Alig van levele, hogy a kis «cusinról» meg ne emlékeznék. Így az érdekes felfogásra valló bevezetés után mindjárt már a legelső, magyarra fordított levelében is van Amáliáról szó:
Veszprém, 1815 deczember 19.
Kedves Palim,
Nem kívánok boldog újévet s arra kérem, hogy Ön se nekem. Minek mondjunk egymásnak olyan dolgokat, a melyek felől egyikünk sem kételkedik. Majd tettekkel és nem szavakkal fogjuk egymás iránt való kölcsönös szeretetünket bebizonyítani. De azért kérem, hogy nevemben kívánjon boldog újévet mindenkinek, a ki arra – számot tart.
Én itt jól érzem magam. Nagybátyám és nagynéném egészen kedvemre valók. Minden időmet, mely elfoglaltságomból fennmarad, velük töltöm. Arra kérem, hogy vegye meg számomra 93a «Moszkvai ütközetet» s küldje el azt nekem, ha nem tudja másképpen, hát gyorskocsin. De kérem, hogy el ne felejtse. Értesítsen arról is, hogy mit mondott Klein úr a leczkét illetőleg, melyre vonatkozólag arra kértem őt utolsó levelemben, hogy azt őrizze meg – cusinom részére. Írja meg, hogy tölti idejét, hogy mulat, milyennek igérkezik a farsang, mit csinálnak összes ismerőseim, hogy van Szeleczky? Egy nap majd írok neki. És Lisette elmegy-e a bálba? Vagy a fogadalom, a melyet tett, még mindig tart? Arra kérem, hogy ne rövid, hanem hosszú levelet írjon nekem, a mely körülményesen beszámol mindenről, a miről gondolja, hogy az engem érdekel. Üdvözölje nevemben Oberrauch urat, majd elviszem neki Madonnáját én magam husvétkor. Mit csinálnak a tanár urak? Ne felejtse el, kérem, nekik időnkint átadni üdvözletemet.
Isten vele, kedves Palim, ne késlekedjék sokáig az írással
Pistájának.
– Üdvözölje nevemben Majláth grófot, boldog újévet kívánok neki. Testvére írt nekem, nagyon jól érzi magát s nagyszerűen mulat.»
Az első levél után aztán gyors egymásutánban következnek a többiek. Megtudjuk belőlük, hogy a fiatal István közben szorgalmasan festeget. Mentegeti magát, hogy Oberrauch Madonnáját még most sem küldte vissza. Olvasta az ujságokban a levelet, a melyet Ő Szentsége a pápa írt Klein úrnak. Gratuláczióját küldi neki.
Egészen bizonyosra vehetjük, hogy a fiatal Bezerédj nemcsak a «leczkéket», de a «Moszkvai üldözetet» is már előzőleg odaigérte Amáliának. A következő, 1816 január 15-iki levelében azért kérdezi: mi van a megbízásaival s kéri Pál öcscsét, hogy sürgesse komissióit? A «Moszkvai ütközet» valami másolásra alkalmas kép lehetett. A mint az előbb emlegetett Madonna is bizonyítja, Bezerédj kedvvel másolgatta le a neki megtetsző képeket. S csaknem bizonyos, hogy a kis Amáliát is segítette rajzolási leczkéiben. Talán éppen együtt tanulgattak, mert később 94Amália is egészen jól kezelte az ecsetet. Bizonyítják ezt az egybekelésük harmadik évében írott levelei. Talán akkor váltak el először egymástól hosszabb időre s a csekély távollétet Amália szüleinél arra használta fel, hogy magát lefestesse s hogy a festésben is órákat vegyen. Azt írja, hogy valami Colibachi nevű festőhöz jár, a kit élvezet festeni látni. Egyetlen egy ecsetvonása sem vész el, mindenik arra szolgál, hogy az egészet szépítse. A saját arczképével azonban Amália nincsen megelégedve, a homlok, a szemek és az orr jók, ellenben a száj és az áll nem. Meg is mondja neki, a legközelebbi ülésnél, hogy az áll nagyon széles, a szemöldökök nagyon magasak, ha ezeket kijavítja, az egész hasonlóbb lesz.
Különben gyermekes örömmel írja le, hogy az arczkép elragadóan van festve, bele se fáradt a nézésbe. A háttérbe egy fatörzset rajtolt a festő egynéhány elszórt ággal, a melyek halványzölden a távolból elragadó hatást tesznek. Rábeszélte őt, hogy a fejére kék drapériát tegyen. Ennek a fátyolnak ránczai a mellre esnek és fedik a derék egyik oldalát. Továbbá fehér bluz volt rajta kék övvel, a melyek biztosíthatja, hogy kedvezően hatnak. A festő elbeszélte egész élettörténetét s kinyilatkoztatta, hogy élvezet lenne neki, ha Amáliának órákat adhatna, fel is ajánlotta, hogy elviheti bármelyik képét lemásolás végett. Különben nem bánja, hogy arczképét vele festette meg, mert máris többet tanult, mintha órákat vett volna tőle. Most egy Madonnát másol, de nagyon sok baja van a fátyolával. Rossz a rajzdeszkája is, hajladozott, a festést megnehezíti. Colibachi azt is adott és ezenkívül egy elragadó fejet is másolni. Kéri a férjét, hogy küldje az 50 forintot, hogy a festőt kifizethesse.
De visszatérve, a következő levelek aztán (1816 június 23) már kezdenek bizonyító erejűvé válni Bezerédj érdeklődését illetőleg. A természet nem igen áldotta meg hódító, délczeg külsővel. Inkább alacsony termete volt, vézna teste, sajátos fejalkotással s a könyvekkel való sok társalkodás egy kicsit 95hátát is hajlottabbá tette. Igyekszik tehát megkorrigálni a természetet. Határozottan többet törődik az öltözködésével, mintha bizony egy kicsit kelletné is magát: «saját kompozicziójú vadászöltönyt akar csináltatni». S a Larvan-féle nagyobb doboz fogpor mellett, egyszerre egy egész kis láda kölni vizet kér – nyolcz üveggel. (Lisette majd meghozatja Bécsből – Treveritől.) Hangsúlyozza, hogy minden rendelkezésére álló idejét a nagybácsiéknál tölti. Bálban is mindössze csak egyszer volt. Lehet, hogy holnap is elmegy, de legfeljebb csak egy órára. Itt már akaratlanul is az a kérdés tolul az ember ajkára: Mit is keresne tovább ott, mikor a 13 éves kis Amália még úgy sem mehet?
De nem vagyunk rászorulva ilyen, kissé talán erőszakos találgatásokra, tapogatózó lélek-analizisre. A fiatal Bezerédj fokozatosan maga adja a bizonyítékokat kezünkbe. További leveleiben hűen beszámol veszprémi napjairól: «A telet nem szereti, mert ott nagyon hideg van, igaz, hogy ez Magyarország Szibériája!» De a tavasz már egészen kellemes. «Rendesen érzi magát, azaz: nagyon jól». Vadásznak, bár kevés eredménynyel, később (1816 május 22) «kirándulásokat tesznek a környéken» s akkor már az «ország Szibériája» kellemes és «nem sokkal áll alantabb Pozsony vidékenél.» Bizonyára a kis Amáliának is van már ebben része. Nem a vidék, az éghajlat változik meg, de Bezerédj lelke megy át lassanként tavaszias változásba. A kis Amália rátette a szívére kezecskéjét. Még talán játszik, incseleg vele, a mi az ő gyermekes, bohókás, egy kicsit szeleburdi természetéhez nagyon is jól hozzáillik. Hiszen az ő romantikára hajló szívecskéje még később is úgy tud örülni a virágnak és a lovagi hódolatnak. Asszony már s mondhatjuk, a legboldogabb asszonyka, de Pöstyénből írott levelében gyerekes örömmel dicsekszik az urának, hogy virágcsokrot és éjjeli zenét is kapott s mintha most is hallanánk jóízű kaczagását, a mikor hozzáteszi: «de hát az anyósa és a tanti (Jezernitzkyné) vigyáznak is reá, mint egy 13 éves kis leányra.»
96Annyi egészen bizonyos, hogy István kezdi Amáliát észrevenni. Egyszerre csak üres lesz a hajlék s hiányozni kezd a Bezerédj házból valami. Amália egynéhány hétre Pozsonyba ment rokoni látogatásra, valószínűleg Ignácz bácsijához, s ott a sok szórakozás között egy kicsit elfelejtkezett nemcsak édes szüleiről, de az ő Pista «cusinjáról» is. István tehát, mint hogyha «reklamálná» őt, a mikor a következőket írja öcscsének:
Veszprém, 1816 július 13.
Kedves Palim,
nagy köszönet azért az örömért, melyet nekem szerzett azzal, hogy oly jó híreket közölt velem saját magáról és a cusinról. Csak folytassa kérem és írjon nekem olyan gyakran, mint eddig. Mondja meg Málinak, hogy bár nagyon örülünk az Öntől kapott értesülés alapján annak, hogy jól van és elégedett, de azért nem kevésbbé szeretnénk erről az ő levelei révén értesülni; hogy gyakran, nagyon gyakran beszélünk róla; hogy édesanyja nagyon nyugtalan volt addig, míg az Ön révén nem kapott értesítést, gyakran említette, hogy ő maga megy el Pozsonyba, ha még sokáig tart, hogy nem kap róla hírt; hogy Kisfaludyékkal megünnepeltük a névnapját és hogy nemsokára látni fogja Bertalan urat, ki neki sok mindenfélét fog vinni. Mindnyájan öleljük őt…»
– Máli azonban még erre is hallgat, sőt Pál is, a miért aztán a következő levél még határozottabb.
Veszprém, 1816 július 24.
Kedves Palim,
a pósta megjött és semmi levél Pozsonyból! Uram! Ön nem nagyon bizonyítja be előttem az örömet, a melylyel, mint mondja, nekem ír! és Amáliáról nem tudunk mit gondolni. Mondja meg neki, hogy ha el tudná képzelni kedves, jó anyjának gyengéd nyugtalanságát, biztos vagyok benne, hogy akkor nem késlekednék oly sokáig, hogy megszerezze neki az örömet, hogy ő maga adjon hírt magáról. Vigye el neki ezt a levelet 97és mondja meg neki, hogy öleljük őt. Mi a körűlményekhez képest jól vagyunk. Isten vele: Pistája.»
BEZERÉDJ ISTVÁN.
(Olajfestmény a hidjai Bezerédj-kastélyban.)
Lám, lám, a fiatal patvarista itt egy kis ravasz prókáton fogással a «kedves, jó anyát» tolja előtérbe, de lehetetlen ki nem érezni már a sorokból neheztelését Amália hallgatása miatt, ez az odavetett kifejezés pedig, hogy a körülményekhez képest jól vagyunk, rezignáczióra hajló sejtelmességével sokkal többet mond annál, mint a mit voltaképpen mond.
37. BEZERÉDJ GYÖRGY.
– Sajnos, itt az érdekes fiatalkori levelezés megszakad. De a gyermeki érdeklődéstől a férfi szerelméig terjedő nem hosszú utat érdekesen világítja meg Pálnak, egy már pesti jogászkodása idejéből írt levele, a melyből határozottan kitűnik, hogy az 98immár 15-ik életévébe lépett Amália nem is kis űrt tölt be Bezerédj István szívében. Testvére Bezerédj Pál 1819 szeptember 19-én kelt levelében: «Írigyli Pistát, hogy az már otthon lehet, de négy hó múlva ő is otthon lesz s már előre örül az esti családi beszélgetéseknek, mikor Pista majd Máliról, ő meg majd Pestről beszél.»
Ez a levél már nemcsak a fiatal Bezerédj István meleg vonzalmát bizonyítja, de azt is, hogy a szülék nem igen idegenkednek a kis – cusintól. Sőt, ha az ember összeveti a dolgok állását, talán úgy Bezerédj György úr részéről, mint István szülei részéről volt némi kis czélzatosság abban, hogy a fiatal István Veszprémbe menjen patvariára.
A fejlemények legalább ezt igazolják.
Ettől kezdve Istvánnak szüleihez írott levelei tele vannak vágyakozással a veszprémi kuria felé. Gyakran emlékezik Amáliáról és annak szüleiről. Mélyen sajnálkozik Bezerédjné súlyos betegségén s egyszer Szerdahelyről jövet azon bosszankodik levelében, hogy onnan oly korán, még világosan el kellett jönnie, «hátha még a veszprémi út nem volna előtte, a hol oly igen jó lesz nékie». «De hiszen az a husvét is csak eljön ám, eltölt már egynéhány óra, pedig hiszen ezek teszik a napot.» (Pápa, 1820 február 8.)
Úgy látszik, a szerelmes István már ekkorra szerette volna szüleivel boldog egybekelésük napját meghatározni. Epedve várja le édesatyját Tatáról, hogy vele menjen Szerdahelyre: «Beh örülök majd, ha a Basa holdját megismerjük a dorogi úton. Édes Mamám két hétre már Szerdahelyen leszünk és sétálunk a kertben… Beh örülök…»
Szülei azonban, talán mert hogy Amália nagyon is fiatal volt még, nem látták elérkezettnek erre az időt. A szerelmes Istvánnak így napról-napra nehezebb a várakozás. Pedig közben Veszprémben is járt s ezen útjáról írja: «Veszprémet nehezen hagytam el. El fogják gondolni, valahányszor ott voltam, mindig boldogabb s boldogabbnak érzem magamat és lelkem többet-többet mulat ott!» (Hidgya, 1820 május 10.)
99Közben erős szemgyúladáson esik át s a lakodalom halasztására talán némi kis anyagi okok is közbejátszanak. A birtok mindig több-több befektetést igényel s a gondos szülék szeretnék, ha a fiatalok majdani otthonát mennél kényelmesebbé tehetnék. A fiatal István tehát itt is, ott is kölcsön után jár, biztatják mindenfelől, míg végre az «insurrectionális cassához» fordul «Több 5000 forintnál nehezen lesz ott, de az is jó», írja s maga akarja felvinni a pénzt, de csodálatoskép megint csak – Veszprémbe.
1820 november 30-án kelt levelében ugyanis oda hívja le édesapját és édesanyját, de levele végén «igaz szívből esedezik édes szüleinél, hogy ha nem jönnének össze Veszprémben, méltóztassanak azon édes terminust rövidíteni». «Érzem magamban, hogy nem jó már sokáig halasztani, mert lelki és testi erőm nem gyarapodik.» «Majd a tavaszon ide lenn rendbe szedünk mindent, azután július 2-án egy jó Boldogasszonynapja vagyon, a mi Györgynénél is nevezetes nap, ki is a mikor mondtam neki, hogy édesanyám «Boldogasszonynapot» óhajt azt gondolta, hogy az igen is jó lesz.»
«Ha nem előbb, legalább akkor bizonyosan, édes Papám és Mamám! Mikor alig várom azon boldog szempillantást! Azután addig majd rangirozzuk magunkat és azután oly szerencsés, oly boldog és mindenre alkalmatos leszek! Könyörgöm még egyszer egész szivembül.»
Ez az «édes terminus» aztán bár még egy kis eltolódást szenvedett, 1821 június 25-ikével végre mégis elkövetkezett. Az ezen a napon, Szombathelyen kelt esketési bizonyítványban Somogyi Lipót szombathelyi püspök bizonyítja, hogy «nemes Bezerédj István, tolnavármegyei aljegyző – a tolnai parochia kötelékében és Bezerédj Amália Veszprémből, eleget tevén a törvényes kötelezettségeknek, t. i. a háromszori kihirdetés alóli felmentésnek és az elbocsátásnak, perlaki Somogyi Károly és Ferencz több nemes vármegye táblai ülnökei, mint tanuk előtt, a kath. egyház szertartásai szerint házasságra léptek».
100A fiatalok a házasság megkötése előtt ifjú Bezerédj István kezeírásával, móringlevelet írtak alá, a mely beszédes bizonysága ama ősrégi magyar szokásnak, a mely a nőt, a feleséget mindig megbecsülte, jóban és rosszban a férj fele segítőtársának tekintette s éppen azért sokszor a törvényes rendelkezések és szokások ellenére is egyenlő jogokat igyekezett biztosítani számára.
38. SOMOGYI LEOPOLD BIZONYÍTVÁNYA BEZERÉDJ ISTVÁN ÉS AMÁLIA HÁZASSÁGÁRÓL.
Az érdekes móringlevél szószerint a következő:
101«Mi Bezerédi Bezerédj István és Bezerédi Bezerédj Amália, ugyan Istvánnak több T. N. vármegyék Tábla Bírójának, a ki nemzetségünknek Szerdahelyi ágából származik, és Felső Büki Nagy Erzsébethnek fia, s Györgynek T. N. Weszprém Vármegye Fő Jegyzőjének, a ki a Vámoscsaládi ágon vagyon, és Mező-Szegedi Szeged˙ Antóniának leánya, legbuzgóbb hálát adván Teremtőnknek, hogy bennünket öszvevezetett, és nékünk egymásban legtellyessebb boldogságot készített, az anyaszentegyház és hazánknak törvénye és rendtartása szerént házasságba lépünk, és annak szentségét véghetetlen boldog érzések özönében istenes indulattal felveszszük.
Én Bezerédj István édes Szülőimnek megegyezésével szeretett mátkámnak moringul kötök 3000 forintokat jó ezüst pénzben. Továbbá azon elsőségrül, mellyet hazánk törvénye a közszerzeményrül való rendelésre nézve, hogy tudniillik azt egészben kimeríthesse, a férjnek ad, lemondok; és mátkámnak jussát az enyimével mindenképp egyenlővé teszem. A mi pedig élelmünk és tartásunk modgyát illeti, a mint eddig tellességgel édes jó szülőimtül függnöm édes volt, és az ö kegyes valóban szülői hatalmok alatt voltam, úgy jövendő állapotunkat, és ha a jó Isten engemet édes Mátkám előtt szollíttana ki a világbul annak sorsát tellyes és méltó megnyugvással, az ő atyai s anyai kegyességekbe, és szeretetekbe bízom, és az Istennek nevében buzgó esedezéssel ajánlom: áldván a Mindenhatót, hogy olly szülőim vagynak a kikben érzékeny, véghetetlen szerelmem megnyughatik.
Mi pedig öregb Bezerédj István és Nagy Erzsébeth édes fiunknak választásával igen megelégedvén, az ö házasságához legjobb áldásunkat adgyuk és az Istent boldogságukért imádgyuk; bizodalmát pedig atyai és anyai indulattal tellyességgel elválolván, a fellebb írt moring kötésbe megegyezünk, és azt ezennel megerősíttyük, mátkáját mint leányunkat úgy fogadgyuk, a kit minden időben minden környülállások között úgy fogunk tekinteni, és az ö sorsárul, tartásárul gondoskodni, ha pedig 102a mindenhatónak megfoghatatlan végzése az volna, hogy mind ő, tudniillik a fennevezett fiunk magtalanul, mind mi mátkája Bezerédj Amália előtt e világbul ki mulnánk, hogy annak özvegyi sorsát bizonyossá tegyük azon esetre és időre nézve, ezen kötés erejével a többször említett István fiunk részére a sucessiot mostanság azaz nunc pro tunc megnyittyuk, és mind azt, a mi ötet mi utánnunk akárminő örökösödés és successioképpen valaha illetné, nékie ezennel általadgyuk és általbocsájtyuk; – hogy feleségének, mint férjének valoságos 103birtokában vólt javaihoz, azokhoz tellyes özvegyi jussa légyen, a melly just nékie ezen levél erejével valósággal adunk és bizonyossá teszünk, értetődvén, hogy ezen az elöbb említett feltétel alatt tett általadásnak, mi reánk nézve életünkben semmi ereje nem leend; – a fenmondott esetre nézve pedig az tellyes sikerrel fog birni.»
39. RÉSZLET BEZERÉDJ ISTVÁN HÁZASSÁGI SZERZŐDÉSÉBŐL.
