II. BEZERÉDJ ÖZVEGYSÉGE. FLÓRIKA HALÁLA ÉS EMLÉKE AZ ÖNKÉNTES ADÓZÁSBAN. | Magyar Történeti Életrajzok

II.
BEZERÉDJ ÖZVEGYSÉGE. FLÓRIKA HALÁLA ÉS EMLÉKE AZ ÖNKÉNTES ADÓZÁSBAN.

FLÓRIKÁJÁNAK korai árvasága súlyos szülei gondokat okozott Bezerédjnek. Az ő finom lelke mély levertségében reá sem gondolt, hogy új asszonyt hozzon a házhoz. Dédelgetett leánykájának azonban anyára volt szüksége s legalább is gondos nevelőre. Szerencsjére ezt sógornőjében, Bezerédj Etelkában, (1848-tól kezdve második felesége) meg is találta.

Bezerédj Etelka édesatyja, Bezerédj György azonban nyakas, puritán gondolkozású s a világ ítéletére különösen sokat adó férfiú volt. Szigorú erkölcsi felfogásában annyira ment, hogy Etelka leányának csak addig engedte meg a Hidján való tartózkodást, amíg Istvánnak édesatyja is velük volt* s Bezerédj István maga is sokat adott a világ ítéletére, azért írja 1839 november 1-én Pozsonyból Bezerédj Etelkának, hogy «az országgyűlés bizonytalansága miatt halaszszák el az utazást, de legyenek felkészülve, hogy Sopronba menjenek. Pozsonyban pár hétig el lehetnének Jezerniczkynénél, de hogy azonnal, most mindjárt a maguk szállásukon legyenek, ha mindent megfontol Etelka, atyjátul fogva mindazokig, kik ebben fennakadnának, 102vagy fennakadni akarnának, nem tudja, hogy mindhármukra nézve a kellemetlenség nem múlná-e felül a jót, mi együttlétükből rájuk következnék».

Id. Bezerédj István levele Pálhoz 1838. június 5-ikén.

Így Bezerédj István legfőbb vigaszától, szeretett Flórikájától jobbára elválasztva élte napjait, mert Bezerédj Etelka 1838 július hónapja végén a kis Flórikával előbb Bezerédj édesatyjához ment Szerdahelyre, majd saját szüleihez Kőszegre, Bezerédj pedig ott maradt mélységes fájdalmával a hidjai kúrián – egyedül. Lelke sajgott, vérzett még s ha ez időben írt leveleit olvassuk, szinte lépésről-lépésre követhetjük a szívéből folyó vércseppek nyomát… Bezerédjt, mint jó apát, melegen érző embert csakis ezekből a lelkéből lelkedzett sorokból lehet megismerni, a melyek legközvetlenebb megnyilatkoztatásai az ő nemesen érző szívének. Itt látjuk előbuzogni azt a határtalan nagy szeretetet, a mely egész lényének oly jellemző sajátossága. Minden levele tele van nemes gyöngédséggel, szívjósággal, a gyermekéért rajongó szüle aggodalmaskodó gondjával… Kis leánykája nem egyszer poétává teszi… Benne van ezekben a levelekben hidjai pusztájuk minden öröme, bánata, költészete. Az áhitatos csend, a maga zsongító, kibékítő nyugalmával. Az egyszerű pusztai nép, az ő hű, ragaszkodó szeretetével. Sorban megismerjük a kis Flórika játszótársait, a Julit, Bábit, Pistát, Lénit, Meczeki Évát. Itt vannak előttünk az öreg Csontosék, Nyirőék, Gerendayék stb. Mert kis Flórikája kedvéért Bezerédj maga is megtanul a kicsinyek nyelvén, naponta megfordul a pusztai cselédek közgt fényes krajczárjaival, mézesbábot, ajándékokat oszt ki közöttük, kiadatja a falábakat, babákat, de másnap el is veszi tőlük, ha szertelenkednek, hogy megszoktassa őket az önmérséklés nem kis tudományára. Megismeri a kicsinyeket egyenkint, csakhogy szerető kis leánykájának írhasson róluk. Hűen beszámol, hogy a gyermekek szorgalmasan tanulnak, hogy milyen szépen énekelik azt a szép éneket: A jó Isten a mi atyánk! S mennyire örülnek Flóri jövetelének (1838 június 29). S mindennek az a vége, hogy 103Flóri is legyen «szorgalmas» a tanulásban, a játéknál pedig friss, vidám, fürge és mindenfélénél mindig jókedvű, ki minden embert szeret és minden ember által szerettetik. Kérdi, gondolkodik-e sokat az édesapjáról, ki őt olyan nagyon szereti s ha nem is vele, de ő érte mindennap beszélget a Flórika édesanyjával és az angyalokkal s megköszöni nekik, hogy olyan jó kis leánya van (1839 október 29).

És nem meghatóan jellemzik-e ezek a Flórikának szánt sorok, melyekben az aláhúzott szavak nyomatáshoz hasonló betűkkel azért vannak pingálva, hogy kis leánykáját egy kis túlhajtott paedagogiai fogással a számvetés tudományára oktassák: «Csókolom százszor, meg tízszer, meg huszonhatszor kis édes Flórimat. Hányszor lesz ez tehát? Hogy egy nappal később jövök, azért van, mert itt sok szegény ember miatt kell maradni, azokat pedig, mint Flóri tudja, szeretni kell és nem szabad elhagyni. Igen örülök Flórimra s kérem édesanyját és angyalainkat, vigyázzanak reá jól. Flóri bizonyosan jó lesz s örömet csinál nekiek…»

Levelei valósággal odasímulnak kis leánya lelkéhez, annak gyermekded lelki világához. Szeretettel czirógatják, oktatják a jóra, serkentik a szépre, de egyúttal rávilágítanak Bezerédj egész gondolkodására. Szeret velük, amint írja «muzsika nyelven» szólani, hogy más ne értse, mert ők úgy is megértik. Valósággal odaül esténként a lelkével kis leánya ágyaszéléhez s a távolból így altatgatja el:

«Édes lelkem kis Flórim, mikor gondolom, hogy lefekszel, be vágyok hozzád repülni és csak egy kicsint-kicsint lenni melletted. De a jó, szép kis angyalok majd annál jobban vigyáznak és annál édesebben suttognak és legyeznek szárnyaikkal, édesanyád helyettem is megcsókol és a jó Etelka menne is. Te pedig szépen imádkozol, mint szoktunk és hamar elalszol mindég pálmafaképpen, kis kezeidet a paplanon kivül keresztbe téve, amint én szeretem… És reggel felébredvén felkelsz, sem nem igen későn, sem nem igen korán, azután imádkozol értem és a 104szegény gyengékért és édesanyádra is gondolsz, ki oly jó és szép volt és igen tisztán felöltözött, megmosdott. Azután mint Etelka nenne mondja, egy garas árát dolgozol, egyet tanulsz és kettőt játszol. És jó, szelid, okos, szorgalmas, szófogadó vagy egész nap, minden embert szeretsz és Téged is mind szeretnek és a jó Isten megáld. – Áldjon is meg, édes lelkem leányom!» (1839 október 22.)

Ha aztán így megismertük az ő forrón szerető, gyöngéden érző lelkét, elhihetjük ama szavait is, hogy milyen lelki szenvedés neki az egyedüllét. Bizonyítja ezt az 1838 szeptember 11-iki levele is, a melyben megírja, hogy kis iskolájuknak 16 gyermeke jókedvű és jószínű. Nagyon örültek a Flóri által küldött vásárfiának. De ugyanekkor «nem akarja leírni, hogy minő érzések mellett van itt – maga. Nem is meri reményleni, hogy még lejöjjenek, amit igazi jótéteményül fogadna». Valósággal rezignál s kéri, «hogy Isten ezt áldozatul vegye a jövőre».

Nemsokára azonban megtalálták a formát, hogy az öreg György úr kérlelhetetlenségig szigorú, egyébként szülői szempontból megérthető felfogásának is eleget tegyenek.

István testvére, Pál, 1838 május havában tudatta jó ideig halogatott nősülési szándékát. Bezerédj egészen elérzékenyült az öccse boldogságát hírül hozó levélen s igaz szívvel írja neki:

«Csapásaink után jól esik és kétszerte hálát adhatunk a jó Istennek, hogy felderiti egét és szép napját sugároztatja ismét felénk, mert ha egyikünkre áradnak is ama sugarak egyenesen, jótevő áldásaikban, – egyik a – másikban, bizonyosan mindnyájan részt veszünk.»

Bezerédj Pál Murray Everilda grófnőt, Murray Melgum gróf, osztrák altábornagy és Esterházy Alméria grófnő leányát jegyezte el, a ki anyai ágon leszármazója volt gróf Esterházy Miklós, Magyarország nagynevű nádorának, így Esterházy Antal grófnak, Rákóczi híres tábornokának s unokája gróf 105Esterházy Bálint franczia ezredesnek, XV. Lajos udvarnokának, ki Katalin czárnő udvarában volt követ.*

Bezerédj Pál v. b. t. t. birtokában sok érdekes reliquia maradt meg gróf Esterházy Bálint franczia ezredes után. Így megvan a királynő által neki ajándékozott értékes gyűrű s a Katalin czárnő, illetve Pál czár által adott gyönyörű kiállítású donácziós levél az ezelőtt 30 évvel eladott oroszországi birtokról, a melyért Bezerédj Pál v. b. t. t. sok utánjárás után 120 ezer forintot kapott, de a melyet jóformán a magyar selyemtenyéstési ügy felvirágoztatására fordított. Ezért is mondják tréfálkozva barátai, hogy a ma világhírű magyar selyemtenyésztést voltaképpen nem is Bezerédj Pál teremtette meg, de Katalin czárnő, illetve Pál orosz czár…

A fényes, előkelő családba való beházasodás, jobban mondva Pál boldogsága a legnagyobb örömmel töltötte el az egész családot. De szépen nyilatkozik meg az öreg István puritánsága is, a mikor 1838 május 26-án kelt levelében a legnagyobb örömmel adja atyai áldását, azonban igazi, egyenes gondolkozású, becsületes emberhez illő intelmet is küld egyúttal fiának. Meg van győződve mind fia, mind Everilda igazi vonzalmáról, de azt hiszi, hogy eddigi életmódjukhoz képest az emberek őket nagyon vagyonosoknak ítélik. Erre nézve óhajtotta volna, hogy ha Pál mátkájának és szüleinek valamiképen vagyonuk állását is tudtul adta volna, mert bár hiszi, hogy Everildát nem a gazdagság vezeti a férjhezmenésnél, de emberek vagyunk és nem szeretjük, ha reménységünkben csalatkozunk.

Bezerédj István is a legnagyobb gyöngédséggel kezeli ezt a kérdést. Megírja öccsének atyja töprengését, hogy hátha gazdagabbnak gondolják őket a valóságnál, azonban mindjárt hozzá is teszi: «De mint magad is mondod, bizonyosan nem ilyen vágyak vonzták hozzád őt s ha nem fényt, de kényelmes sorsot szerezhetsz és – szerezhetünk nekie.» Örül, hogy alkalma nyílik a – kölcsönt visszaadni: «Inseparabilisnak szoktam mi kettőnket tekinteni mindenben. És véled engem is el kell fogadniok magukénak, és szeretniök kell engem és szerettetni hagyniok magokat tőlem. Kis Flórinkra nézve igen jótevő – Everildának előző indulatja, új istápot, segitőt nyer jövendőjében szegényke!»

Az a puritán egyenes gondolkozás, mely atya és fiú levelében 106egyaránt kifejezésre jutott, családi tulajdonságuk volt Bezerédjéknek, különösen pedig Istvánnak. Kitűnik e abból is, hogy a mikor Pál öccse a felesége számára csillagkeresztet törekedett szerezni, István azt nem tartotta helyesnek s a következő levelet intézte hozzá: «Nem tudom minő favorok lehetnek, melyeket a gyermek annyának keresztje után várhat, aligha igen lényegesek vagy becsesek fognak lenni. Hanem attól tartok, hogy azután reád nézve is majd kamarás kulcs következik. Ez pedig állástokat még fiaidra nézve is némileg elferdítheti s alkalmul szolgálhat mindenféle viszonokra, lépésekre, melyek azután mindenféle nem kivánatos következéseket vonhatnak maguk után. Azután tudod, hogy az oly félt dolgok mindég úgy tűntek fel előttünk, hogy nem nekünk valók és mi nem azoknak valók vagyunk. Nem tudom, milyen lépéseket tettetek már, de ha még nem késő, azt tanácsolnám, hogy ne tegyétek.»

Ez aggodalmaktól eltekintve, Bezerédj nagyon örül az öccse boldogságának s elhalmozza a gyöngédség minden jelével. Bezerédj István mindjárt gyönyörű lovakat küld Pálnak, hogy meglegyen a négyes fogatja. Indítványozza, hogy a míg Everilda magyarul ért, németűl levelezzenek. (1838 január). 1839 márczius 6-án aztán már Everilda lepi meg magyar soraival. Bezerédj bár várta a gyors haladást, de azért nagyon megdícséri szorgalmas iparkodásáért.

Az esküvő 1838 augusztus 20-án történt meg s nagyon valószínű, hogy már az új sógornő volt kieszelője annak a módozatnak, hogy az öreg György úr szigorú erkölcsi felfogásának is eleget tegyenek, de Etelka mégis odaköltözhessék Hidjára. Azt gondolták tehát ki, hogy Etelka belép a bajor Szent Anna-szerzetbe, a mely a XIII. századtól Németország egyes vidékein 1803-ig állott fenn, akkor eltörölték, a jezsuiták azonban Bajorországban és Svájczban ismét életbeléptették. Bezerédj írja is testvérének, hogy mihamarabb óhajtaná Etelka dámaságát. Köszöni ezt «Pál sógora eszközlésének s Everilda 107fekete szeme varázsának». Kéri Pált, hogy szépítve hozza elő gróf Esterházy Bálintnak, hogy «minél hamarabb eszközölje a dolgot».

Bezerédj később jelzi is, hogy «Etelka a rendjére nézve írt a bajor követnek, ő pedig Barkassy ágensnek, a kivántató pénzt is felküldi, hogy az udvartól a szükséges engedélyt kieszközölje». (1839 augusztus 9.)

A rendbe történt felvétel aztán nemsokára megérkezett s apósa is megnyugodott, mert Bezerédj azt írja Pál öccsének 1839 márczius 6-ról, hogy «Laczi (a sógora) Hidján van. Teljes reménységet hozott, hogy Etelka le fog jönni oly formában, mint ezt a télen sokszor beszéltük». Megkönnyebbül e hírre, 20-án indul értük Kőszegre s onnan Sopronba, majd Hidjára.

17. BEZERÉDJ ETELKA.

Így aztán nemsokára együtt vannak szeretett Hidjájukon, a hol az öreg István is hosszabb-hosszabb időt tölt. S Bezerédj Etelka jóságos lelke őrködik felettük. Együtt ápolják az elhúnyt Amália felejthetetlen emlékét. Közösen gondozzák sírját, a mely egyidőre még gátló akadálya szívük teljes összeforradásának, de egyúttal közös érintkezési pont, a hol hármuk szeretete találkozik és egybeolvad. A mikor Flórikáék vannak odahaza, akkor a mindíg virágos sírról ők küldenek levelükben egy-egy rózsát, ibolyát s a mikor ők vannak távol, Bezerédj nekik szóló leveleiben találunk egy-egy elsárgult virágot. Ezért is írja egy helyen: «A rózsa leveleknek és a kis ibolyáknak nagyon 108örültem s én azt mondom, hogy az Isten engem igen megáldott, hogy jó kis leányom van, és kértem az Istent és édes anyánkat, hogy kis Flórink oly kedves legyen, mint a szép virágok és a virágoknak mindig örüljön».

Máli emlékezete egyébként is körüllengi s eltölti a lelkét. Pál útján tudakozódik báró Schóbernél, hogy mit végzett a basrelief ügyében (1839 márczius 2.). Majd Pestről kéri Pált, hogy hozza el Máli portréját, hogy összehasonlíthassa Bécsben a modellával. Etelkával együtt buzognak kis iskolájuk körül s folytatják Amália megkezdett művét az óvóképző ügyében is, a miért Bezerédj Etelka Festetich Leó gróf aláírásával külön elismerő oklevelet is kapott az óvodaegyesülettől.

Bezerédj közben nagyon elfoglalják a politikai gondok. (A tolnai mozgalmas választásokat, a melyek az ő követi pályájának erőszakos megszakítását jelentik, más helyen írtuk le.) De 1839 október 22-án már ismét Pozsonyban van. Övéi Hidján maradtak, mert a pecsovicsok szervezkedése miatt Bezerédj nem tudhatta, melyik órában hívják vissza? Végre is úgy döntött, hogy Flóriék Pozsonyon át Sopronba menjenek. S micsoda gondossággal készíti útjukat! Igaz, hogy akkor elég körülményes volt az ilyen utazás.*

Valami 6–8 oldalon leírja, hogy váltott lovakkal egy nap Fehérvárra érhetnek. Ott a Fekete Sasban aludjanak. Ha bajuk van, Tar postamestert hivassák, ki «nagyot hall, de igen jó ember». Onnan másnap Kisbéren át elérhetnek Győrig, hol a vármegyeházán Bezerédj Ignácznál alhatnak. Innen Mosonban ebédelve, még világosan Pozsonyba érhetnek. A bagázsiás kocsira pakoljanak: ágyneműt, pokróczokat – Máli bundáját, vánkosokat, bőrlepedőt, Flóri ágyi ruháját, ha elfér, elbontva kis ágyát. Neki a kanapéra vánkosokat, fehér ruhaneműt, egy pár polczot. Feszler Magyarország históriáját – 10 kötet – Wachtler könyvét. Flóri mellé vigyék fel Vas Nánit is, továbbá képeskönyveket, építő s más játékokat. S Etelka hagyjon odahaza jómódban mindent, a szegény cselédjeiket, betegeiket, kis oskolájukat. A Dömén gyerekekről meg ne feledkezzék. Ami nagyobb becsű ezüst, schmukk, zárják iró almáriumjába. Ha tűz lenne, azt mentsék legelőbb. Pénzt legalább 100 pengőt vigyen magával. Józsi varrószert is vigyen, de – puskát is! (1839 november 15.)

Deczember 6-án aztán szerencsésen fel is érkeztek Pozsonyba s «Etelka deczember 11-én már dekorációjával jelent meg nemeskéri Kissék estélyén, közfigyelmet gerjesztve». Bezerédj is ott 109volt egy félóráig, aztán Flórit álomig mesékkel tartotta. (1839 deczember 12.)

Ebben az időben ismerkedett meg Bezerédj Liszttel, kit «clavir játékán kivül is nemcsak érdekes, de minden tekintetben jeles embernek» tartott.

Bezerédj leveleiben sok érdekes dolgot találunk erre vonatkozóan. Így elmondja, hogy báró Schóber Ferenc említette neki, hogy Liszt mennyire fájlalja, hogy a legtöbb magyarországi várostól kap meghívást s épen Sopron, mint születési helye, látszik őt ignorálni. Bezerédjnek ezt maga Liszt nem mondta el, de a mikor Bezerédj előhozta Sopront, Liszt szíves készséggel odanyilatkozott, hogy igen örömest menne «honjába», hogy ott valami közczélra, szegényeknek, kisdedóvó intézetnek, vagy muzsika-egyesületnek javára konczertet adjon. De nem ismer senkit. Bezerédj Pál testvérére hivatkozott s Liszt erre január 26-ára mindjárt ki is tűzte a napot, de utóbb Széchenyinél való találkozásukkor későbbre halasztotta, mert aznap Bécsbe kellett mennie. De kilátásba helyezte, hogy Sopronba majd Schóber is elkíséri s kijelentette, hogy Rajdingot is meg akarja látogatni (1840 január 18.). Ettől kezdve aztán többször van Bezerédj együtt Liszttel, ki «művészi játékán kivül valóban jeles ember, mellette vig s affectatio nélküli, sok tapasztalással és lélekkel bir». Pál testvérének azt írja 1840 január 24-én: «Liszt tegnap Széchenyinél játszott. Én is ott voltam. Örültem, hogy igy megbecsülte Széchenyit, mit még Metternichnél sem tett, de most Budán a főherczegnél sem. Vasárnap megy el conzert után. Szombaton bucsuvacsorát ad, melyre engem is meghivott.» Ugyanaznap Bezerédj megírja ezt sógornőjének is: «Augusz, Schóber itt vannak Liszttel. Ezzel én inkább-inkább ismerkedem és barátkozom, igazán rokonérzést és szeretet találok magamban iránta. Ő azt viszonyozni látszik. Liszt vissza akar jönni s itt telepedni meg. Hiszen, ez ország még többféle jó hasznát veszi ezen igen jeles fiának, kiben a remek művészség nem egyetlen s nem a fő jótulajdonság.» 110Érdekes a Bezerédj Etelkához január 28-án írott levele is: «Liszt csak ma éjjel megy el – kivel igen összebarátkoztam és kit inkább-inkább megszeretek. Sokat vagyok véle s hallom játszani őt. Igen interessált, hogy a magyarok és kivált Rákóczy nótájára nézve szintén az a felfogása, a mi Málinké volt, hogy csak mint fugákat lehet játszani és az occidentalis tactus mértékét nem szenvedi meg. Szombaton maga adott egy soirét és vacsorát, csak vagy 20 személyből állott, vagy 4 asszony és a férfiak. Mind az oppozicióból valának, én is köztük. Igen vigan voltunk. Gondold, 2 1/2 óráig maradtam én is ott.»

Bezerédj ezután ismét magánosan maradt. Kis leánykáját Etelkával együtt deczember közepén Sopronba kísérte édesatyjához, illetve Pálékhoz, a honnan a hó végén Kőszegre mentek Etelka szüleihez. Bezerédj pedig visszatért Pozsonyba, semmibe sem véve a pecsovicsok által odahaza kierőszakolt visszahívását.

Pedig nehéz, gondterhes napok következtek rá nemsokára. Minden perczben várhatta érvényes visszahivatását s előbb sógornője, majd utána kis leánya is súlyos beteg lett Kőszegen.

Lelke igazán a legszeretőbb gyöngédséggel nyilatkozik meg az Etelka betegsége alatt írott leveleiben. Érzi, hogy mivel tartozik ennek a nemes léleknek, ki második édesanyja lett kis leányának. Öleli, áldja kis Flórikáját, a kire az angyalok most még jobban vigyáznak. Inti, hogy bosszúságot, alkalmatlanságot ne okozzon, mert ez még jobban ártana a betegnek. Ha örömet szerez neki és mulatságot, hamar meggyógyul. Flóri most nagyon okos legyen, segítsen ott, a hol tud. Nánival gyakorolják, a mit tanultak, sőt Etelka néninek egy kis örömet is kellene csinálni azzal, hogy valami újat tanul. (1841 január 24.)

Nemsokára azonban kis leánya is beteg lett. Január 3-iki levelében még híreket vár «Flórikája jó szinéről, pirosló arcáról» s különösen örül, hogy a tanulást jó kedvvel és szorgalommal kezdi: «A három királyok fognak is ezért neki valamit vinni… Édesanya is iparkodott már kicsinkorában, ezért tudott aztán olyan szép kedves könyveket irni.»

111Flórika, úgy látszik, himlőbe esett, mert Bezerédj ezeket írja: «Sajnállak édes Flórim kis hólyagoddal, de tudod, nem kell kényesnek lenni. Ha valami egy kissé fáj is, megtanulja az ember lassan-lassan elszenvedni és ha egyszer megtanulta ezt, vig kedvű olyan baj mellett is, mely a kényest rossz kedvüvé teszi. Igy látod a kényes veszt, a nem kényes pedig nyer!» (1841 január 24.)

A mint látjuk, vidámságot tettet, pedig «minden erejére szüksége van, hogy magát ott tartsa», az aznap kezdődő viták miatt azonban nem mehet. Pedig Etelkának is és kis leányának is szeretne jótanácsokat adni a reconvalescencia idejében:

«Édes szegény kis Flórim szenvedő jó kedves képe oly kérően áll előttem. Hidd el, igen nehezemre esik nem fogatnom és nem mennem. Édes lelkem, jó kis leányom! Csak magyarázd neki, édes Etelkám, elmaradásom okát, hogy kedvetlen benyomás helyett ne találjon kis lelkében, kedélyében elmaradásom által. Megérti ő azt, hogy sok szegény ember és szegény kis gyermeken kell segíteni, kiknek most rosszul van dolguk és még rosszabbul lenne, ha az édesatyja, Deák, Klauzál bácsival és kiket Flóri látott… Széchenyivel és a jó nenne férjével (Batthyány Lajos) itt nem iparkodnak, dolgoznak, hogy segítsenek rajtuk. Amiért a Flóri imádkozik, hogy az Isten adjon a gyengéknek oltalmat, a fáradtaknak nyugodalmat, hogy tegye az embereket jókká – a jó Isten azt akarja, hogy édesatyja a többiekkel összesegítsen és ezen dolgozzanak. Ezért nem lehet menni, de addig az Isten Flórira jó kis angyalokkal annál inkább vigyáztat, az édesanyja is vigyáz… El fogja ő azt érteni s használhadd, édes Etelkám, hogy szokjék szegény kis Flórink megelégedve nélkülözni, a mit kívánna s alárendelni a csekélyebb jót a nagyobbnak, bár ebből ő közvetlen nem is nyer oly tetemes és érezhető részt…» (1841 február 4.)

Február 7-én azonban már örül a Flóriról és Etelkáról kapott jó híreknek. Február 11-én kelt levelében pedig örömmel kiált fel: Édes kis leányom, hát egészséges vagy!

112S még két dolog örvendetes neki. Egyik, hogy a Kossuth familiája részére aláírást indítottak s Klauzál a követek közt 15–5 frtjával 560 frtot szedett össze. Ő Batthyánynét, a Flóri jó nennéjét szólította fel, ki néhány asszony közt 350 frtot s az általa szintén felkért Batthyány, a férfiak közt 300 frt körül szedett össze… A másik, hogy a Flóri könyve elismerést nyert a főherczeg családjában is.

Február 18-án pedig a megelégedés boldogságával írja, hogy a szólásszabadság, vallásbeli állapot, az ujonczok és sok tárgy mellett az úrbér is sorra kerül s az V. articulusra, vagyis a jobbágyoknak községenként vagy egyenként való szabad megválthatásukra nézve megvan a főrendekkel a megegyezés. Biztosnak látszik, hogy a kormány is elfogadja: «Így meglesz a nagy lépés, mely oly sok jó erejébe került a nemzetnek, oly sok szenvedésébe sok jó fiának. Az Isten áldása légyen érte!»

«A váltótörvény is triumfussal ment át a circuluson, csak egy elhangzó, halk észrevétel történt aziránt, hogy a citatiót és executiót stb. nemes és nem nemes ellen egyformán teljesítse a királyi és rendes tanácsú mezőváros tanácsa. De nem akadtak fel ezen sem, pedig féltek tőle. Az országos ülésben a personális által teendő nem lényeges észrevételeket ők elfogadják. Nem ellenkezik a tábla se. «Így ez is meglesz, meglássuk tud-e a magyar élni vele?!»

Bezerédj apósa, úgy látszik, aggódott, hogy vejét elragadja a heve s mindenfelől zavaros időt, veszedelmet jósolgattak. Ily formán informálta – Bertha is. Erre vonatkozóan írja Bezerédj: «Kérem igen, ne aggódjék semmit sem reám nézve. A mint eddig is, úgy ezután is tudom magam a kellő határok között tartani, melyeket áthágni sem személyességem, tulajdonom, természetem nem késztet, de a körülállások is most mindenben moderatiot javasolnak… Különben a minapi felhevülés a mi táblánknál már csillapszik… Akármit mondanak, én zavart időt, veszedelmet nem tudok semmiből sem prognosticalni…»

113Február 26-án aztán megjött Bezerédjnek a végérvényes visszahívatása. De néhány napig még Pozsonyban maradt, részint dolgai miatt, részint «gömbölyűvé akarván tenni ottlétét».

Jezerniczkyné betegsége miatt is késik egy hetet Pozsonyban, márczius 15-én azonban már Sopronból írja, hogy kedden megy Kőszegre s mivel ahhoz rövid az idő, hogy husvétra Hidjára érjenek, ott töltik az ünnepet Szerdahelyen.

Kőszegen aztán nagy örömhír érte. Pál testvére tudatta vele fia születését. István hosszabb levélben válaszol:

«Igen megörültünk mindannyian. Örülök még inkább látni fiadat édes Palim és édesanyját, kinek ezen örömet s e kedves maradékot köszönjük, kit és Flórit megtanítjuk úgy szeretni egymást, mint atyáik szeretik és szeretni fogják. Kis Flóri is örül kis öccsének.»

Apósa is szívesen elfogadta a kedves komaságot, de maga nem mehetett, s így Bezerédjt bízta meg helyettesítésével.

Április elején aztán hazaérkezett a kis család Hidjára. Egy teljes évig csak annyit tudunk Bezerédjről, hogy bölcs mérsékletével – békeszerető lelkével igyekezett a tolnai zavaros állapotok kiegyenlítésére s kis leánya minél gondosabb nevelésén fáradozott.

Az 1841. év elején Flórit és Etelkát ismét Kőszegre vitte fel. Nagy öröme lesz, írja, hogy a mikor 4 hét múlva ismét visszamegy, kis Flórikája már lassan olvasással fogadja. Keveset inkább, de jól olvasson. Sokat aggódik azonban kis leánykája miatt s azt javasolja, hogy menjenek fel vele pár napra Bécsbe, kötelesek, hogy bajának elejét vegyék». (1841 márczius 9.)

Igazán boldognak érzi magát aztán, a mikor Flórikáék, édesatyja s Pálék is Hidján időznek. Sokszor emlegeti a kis Bezerédj Palit, ki «mindenkinél igen jó emlékezetet hagyott maga után.» (1841 augusztus 1.)

Közben gazdasági dolgokon «töri a fejét». Másutt megírtuk a kakasdi birtokvételt s most szó van róla, hogy nagybátyjuknak, Nagy Sándornak szentmiklósi birtokát is átveszik. Ha Nagy 114Péter és Sibrikné egyforma társ lenne, akkor bele merne vágni. Egyébiránt Pál csak úgy mehetne a dologba, ha Jegenyést, esetleg a soproni házat eladná. (1841 augusztus 4.)

November 11-én aztán már Pestről írja, hogy van lakásuk. Bezerédjt ugyanis mandátumának megszűnése ellenére is kiküldte az országgyűlés a büntetőjogi reformot előkészítő bizottságba s ezért kellett Pestre költöznie.

Bezerédj egész lelkét eltölti a nagy reform, főleg a halálbüntetés eltörlésének kérdése. Már előzőleg a legnagyobb szomorúsággal írja, hogy a mult héten Szekszárdon egy szegény legényt statáriummal felakasztottak. (Február 24.) Helyesli, hogy Sztankovánszky betegsége s más ok miatt nem vett részt a szavazáson. Auguszra azonban valósággal neheztel emiatt. (Február 27.) Írja is: «Ama szerencsétlen statarium felől kezdett mentőleg szólani, de nem ereszkedtünk e felől értekezésbe.» (Márczius 2.)

Családját is felviszi Pestre. Január 3-án már a legédesebb óhajtással várja Etelkát és Flórit, a kik fel is utaztak, mert Bezerédj február 4-éről többek közt azt írja öccsének: «Tegnapelőtt Flóri Károlyinál volt gyermekbálon. Etelkával együtt igen jól mulatta magát és igen jó figurákat tevének…» Május 26-án gyengélkedő atyja is felérkezik, hogy 29-én Etelkával és Flórival Hidjára utazzék. Este már 9 óra előtt lekísérte a hajóhoz: «Jó kis ágyat csináltak neki – írja gyöngéd lélekkel öccsének – a mikor Etelkával később visszamentünk, már – jó álomban találtuk».

1842 április 10-én még bánatosan írja: «Téged kis Flórim, mindig kereslek és kis evangéliumunkat mintha veled olvasnám és imádságainkat veled mondanám!» 1842 április 12-én azonban már enyeleg vele: «Hát édes Flórim, mire hazaérek, az óvodában tanítottál-e már sok gyermeket valamire abbul, a mit itt tanultál? És te sok virágot determináltál-e már addig és készítettél Vajdának, és Pázmán úr meg fog-e elégedni? Volt-e már tánczok a gyermekeknek és ozsonnáik, csak kérd Etelka nennét. 115Mire pedig lemegyek, ha a körtánczot elég gyerek tudja, külön kis bált tartunk…»

1842 május 31-én nemes lelkére s jóságos szívére jellemző levelet ír Pál öccsének. Közli t. i. vele, hogy kiegyezett a Ferenczy-árvákkal. Régi családi per volt ez. Bezerédj Katalin nem jó viszonyban élt férjével, Ferenczy István kőszegi táblai ülnökkel, úgy hogy utóbb szét is váltak s az öreg Ferenczy a gyerekeket megtagadta s ezek örökrésze vitássá vált. A család a káptalan előtt már egyszer kiegyezett, de később az örökösök ismét pert indítottak. Bezerédj nemes, humánus lelkét mutatja, hogy ő ezeknek pártjára állt s keresztülvitte az egyezséget:

«Szerettem volna, hogy velünk lettél volna, midőn Ferenczyvel szólottunk és hallottad volna, midőn lefestette állapotjukat, tudom te is velem együtt megindultál volna s egy pár ezer forinthoz nem kötötted volna magadat, hogy azon fatalis pertül édesatyánkat és magunkat megszabadítsuk és Ferenczyéket, Argayékat nyugodt helyzetbe, becsületes állapotba hozhassuk. A rövid sommája ez a dolognak:

1. Mi megtartjuk egész birtokunkat. Jezerniczkyné rátáját is. Az ingó s illy örökösödésbeli követelésrül is Ferenczy és Ferenczyék lemondanak.

2. Mi mindegyik linea fizetünk nekiek 20.000 pengő forintot. 10.000 forintrul azonnal, 10.000 forintrul Jezerniczkyné halála után fogunk kamatot fizetni Ferenczyéknek. A tatai capitalisbul szintén Jezerniczkyné halála után osztoznak velünk Ferenczyék. Egyébiránt is minden ezután származó successióban, p. o. ha mi vagy Zichyék deficiálnának, ő is pro rata velünk egyformán részesül, de mit most birunk, ismétlem Jezerniczkyné rátáját is beleértve, zavartalan a miénk marad.

Nem ijedsz meg ugy-e édes Palim a kissé nagy summán? Látod, tedd magadat az ő helyzetükben, tekintsd sok gyermekeiket. Látod, ha kis Flórink és Palink oly állapotban volnának. Hidjed, mintha nagy terhet vettek volna le rólam, úgy érzem 116magamat. És édesanyánkat, Málit mintha megelégedve mosolyogni látnám. Hidd el, édesatyánk hátralevő napjait nyugodtabban, kedvesebben fogja tölteni s mi gyermekeinket édesebb érzéssel nézzük, ha egyrészrül ezen fatalis csunya pert nyakukra nem hagyjuk s más részrül mondhatjuk, hogy nincs kis értékünkben: min más és kivált árvák könnyei lógnak! Lásd, édes Palim, így vedd fel a dolgot és te is oly vidám érzést fogsz nyerni, mint mely bennem van. Örülök édesatyámnak elmondani a dolgot, tudom ő is kedvesen veszi. Isten áldása fogja követni e lépésünket…»

1843 június 4-én megemlékezik a kis Bezerédj Andor születéséről:

«Isten segítsége, áldása fogadja és vezérelje kis Andorunkat. Adja Isten, hogy a mint szándékom, óhajtásom szívből ered és erős, hogy nekie hasznára lehessek én is, úgy a körülmények kedvezzenek annak és a te fiaidra nézve tehessem édes Palim, mi Flórimtul fennmarad, tehetségemben. Ha az Isten éltet, semmit se mulasszunk el, hogy igaz és cselekvőleg hasznos emberekké, hazafiakká neveljük őket!»

Írja azután, hogy a Ferenczyvel való egyezséget vegye úgy, mint Istennek ajándékát, melylyel fiuk születését kísérte. Mennél tovább forgatja eszében, annál inkább örül nekie.

A távolból is gyöngéden gondol az otthonlevőkre s elhalmozza őket szeretete jeleivel: 1842 július 23-án egy kosár cseresznyét küld haza, az utolsót az idén, a mint írja: «Ki lehet találni, hogy kinek?» Igen sajnálja, hogy a cselédek betegeskednek. Hermant utasítja, hogy míg az erős munka és hőség tart, hetenként háromszor-négyszer bort is adjon a munkásoknak. Ezenkívül ispotály szobát is akar berendezni a pusztán a cselédek számára.

Bezerédj mint gazda is igen ügyes és praktikus. A házbeli fogadóssal megegyezett, hogy a mi gyümölcs és szőlőtermésük van, mind átveszi. Azt írja tehát haza, hogy küldjenek fügét, szőlőt, reineelandi szilvát, dinnyét, stb.

117Ujabb baj fenyegeti azonban anyósa megbetegedésével, mert ez a sógornőjét és Flórikáját elszólitja oldala mellől.

1842 november 3-án kelt levelében igyekszik sógornőjét megnyugtatni azzal, hogy apósa és Tóni «ijedten» írtak s Havas nem hiszi, hogy nagyobb baj legyen. Ha azonban az ő felmenetelüket kivánnák, induljanak útra bátran.

1842 november 7–11-én Etelka a Kőszegről kapott jobb hírekre Pestre szándékozik, Bezerédj azonban azt írja, hogy ha «jó szíve» mást sugall, bátran menjen Flórival Kőszegre.

Etelka aztán el is indult Flórikával Kőszegre, mert édesanyja ismét rosszabbul lett s nemsokára meg is halt. Most ismét nehéz gondok előtt áll Bezerédj. Nem tudja, mi lesz kis leányával? Etelka édesatyja özvegyi állapotja és idősb Bezerédj István gyengélkedése egyaránt kívánatossá teszik Etelka ottlétét, de a kis Flórira való tekintet is irányadó. Azt írja Etelkának, hogy tegye azt, a mit jónak tart.

Úgy látszik, hogy Etelka Bezerédj mellett kívánt maradni, mert Bezerédj 1842 deczember 28-án azt írja, hogy a feljövetellel bajt ne csináljanak, vagy az odafenti sebhedt állapotokat meg ne nehezítsék: «Kis leányunk tanulni fogja, hogy az örömről is le kell mondanunk, ha azt nagyobb jó kívánja.»

Deczember 30-ika után Etelka és Flórika mégis Pestre mennek s egy darab időt ott töltenek. Nemsokára aztán lezajlik az új követválasztás, a mikor Tolnában ismét Bezerédj pártja kerekedik felül. Ettől kezdve levelei mindig érdekesebbek.

Bezerédjnek teljes a győzelme a vármegyéjében. Maga is azt írja Etelkának 1843 május 1-én: «Az adó, valamint az egész utasítás teljes győzelemmel keresztülment. Örömöm azonban fátyolozva van elválásunk és édesatyámra nézve. Hozzuk ezt áldozatul a kötelességnek – a jó Isten pótolni fogja.»

Bezerédj édesatyja betegségének hírére előbb Szerdahelyre ment, de mert megkönnyebbülve találta, Pozsonyba utazott s május 15–16-án onnan írja, hogy sikerült édesatyját a Hidjára való lemenetelre reá bírni. Gyönyörű szavakkal kéri Etelkát 118egyre gyöngülő édesatyja gondozására. Írja, hogy ha látná azt a jó reménységet, bizodalmat, szeretetet, mely édesatyját hozzá kíséri, már előre érezné a jónak, amelyet vele tesz, jutalmát. Mindez szól Flórinak is, kinek az Isten korán nyújt alkalmat a 4-ik parancsolat teljesítésére…

«Úgy-e, édes Etelkám, örömest teszed édesatyámmal, mire mintegy Isten hív fel és miért meg fog áldani. Te pedig édes kis lelkem már majd készítesz, gondolsz ki minden jókat, a mivel öreg apádnak örömet, mulatságot szerzendesz, úgy fog az isten megáldani!»

Pozsonyban aztán egészen a zalai események hatása alatt áll. Deák kimaradása nemcsak Bezerédjt hangolja le, de mélyen hat Kossuth Lajosra is, ki a mikor megtudja a házi adónak és országos pénztárnak Zalában való megbukását s Deák elhatározását, ezt az esetet az őt különösen később annyira jellemző szaggatott, velős mondataival ekként hozza Bezerédjnek tudomására 1843 márczius 5-én:

«Reszkető kezekkel írom: Zalában a házi adó és országos pénztár megbukott – egy félóra előtt vettem a Stafettát magától Deák Feritől, ki egyszersmind, a mi legirtózatosabb, elhatározottan adja tudtomra, hogy más megyéből nem vállal követséget. Kérlek, kényszerítlek nemzetünk boldogságára, – tegyetek, küldjetek, menjetek: kövessetek el mindent őt e határozattól elmozdítani. Legyen nagyobb önmagánál: vesse önkeble legszentebb érzelmét áldozatul ez árva hon javának – Nállunk hétfőn van követválasztás, mi megválasztanók, de ő írja, hogy megválasztás után is lemondana. – Barátaink közül valakit holnap útnak indítunk Kehidára. – Mit a gyülésről tudok, azt az e levelemmel együtt póstán induló Hirlapból megtudod.

A csapás nagy; de ne essünk kétségbe. – Férfiak vagyunk. – Ügyekezz magadat a honnak megtartani, most százszor inkább, mint különben.

Isten irgalma legyen hazánkkal.»

11918. KOSSUTH LEVELE BEZERÉDJHEZ.

120Kossuthnak eme kiadatlan levele nagyon érdekes írás. Nemcsak az ő Deákról sokat tartó véleményének tolmácsa, de beszédes bizonyítéka annak a nagy politikai súlynak és tekintélynek is, a melynek Bezerédj akkoriban örvendett. Dokumentuma annak a bensőségteljes viszonynak, a mely Bezerédjt Deákhoz fűzte s vele szorosan egybekapcsolta s a melytől Kossuth Deákra nézve eredményes ráhatást is várt.

Ettől kezdve gyakran van szó Bezerédj leveleiben Deák Ferenczről, a kit ő is minden áron meg akart tartani az országgyűlés s a haza javára.

1843 április 17-én azt írja Etelkának: «A zalai események felett ti is fogtok fájdalmasan illetődni. A méltatlanság már is azon fokra jut, honnét ismét a dolog természete szerint javulás felé kell fordulnia. Adja Isten minél előbb.»

Erre nézve azonban semmi kilátás sem mutatkozott.

1843 május 16-án írja: «Deákrul szüntelen töprenkedem és ezen érzésem eleven visszhangra talál. Nem is teszem le a reményt, hogy ha Zala nem választja is meg, ide szerezhetjük mi őtet egy vagy másik móddal.»

1843 május 23-án: «Deákunkról még semmi sem bizonyos, nem ír, nem izen, pedig vannak itt Zalábul, a kik azt mondják, hogy egészséges, de még ma sem határozta el magát, hogy ha az adó elfogadtatik is, a követséget el fogja vállalni.»

1843 május 26-án ismét: «Deákrul bizonyosat mit sem tudunk. Az a hir jött tegnap, hogy a hétfői gyűlés Zalában eredmény nélkül oszlott ismét el. Deák írt Klauzálnak, de szintén csak bizontalanokrul tud írni. Egészséges, mit fog tenni, hova megyen, sat. semmit sem szól, nem említi, hogy vette volna levelemet. Deákra nézve én most is azon szándékkal vagyok, hogy az első kerületi választmányhoz fogom őt proponálni. Megválasztatása természetesen kétségen kívüli. Vannak némely ellenkező tekintetek erre nézve, de mindent felvéve mégis több a jó.»

Az országgyűlési tárgyak közül a nevelésügy köti le különösen a figyelmét s miután az e tárgyban kiküldött választmánynak 121nem csupán tagja, hanem elnöke is volt, nagy lelkesedéssel fog a vonatkozó irodalom tanulmányozásához.

1843 június 12-én írja Etelkának: «Most édes Etelkám segíts. Először kérlek a «Stadt- und Landschule» munkát, ha most amúgy is nem használod, küldd fel Pali által és küldd fel, mit a bibliothecaban a népnevelésre vonulót találsz. Jelesen emlékezem Preuskenek van egy pár kötetü munkája – Jacotot – van több is, – Wilderspint, Mac Culloch kereskedési munkáját, azután azon németnyelvű atlaszt is, mely veres kötetben az én álló íróasztalomon van.»

19. JELENTÉS ID. BEZERÉDJ ISTVÁN HALÁLÁRÓL.

Nem sokáig dolgozhatik azonban zavartalanul, sietnie kell haza. Édesatyja hosszas gyengélkedés után meghalt hidjai birtokukon. A kiadott gyászjelentés szerint:

«Bezerédj István Florianna leánykájával és Bezerédj Pál, hitvesével Murray Everilda grófnővel és ettől született Pál és Andor kisded fiaival mély gyászba borulva jelentik: hogy édes attyuk néhai idősb Bezerédj István, hosszas mell- és májnyavalyájához a korbeli vég-elgyengülés is elkövetkezvén, a f. é. Július havának 1-ső napján, életének 72-ik évében Hidján Tolnavármegyében, a végső szentségekben buzgó ájtatossággal részesülve, csendesen az örök életre átszenderült. Holt tetemei Sopron vármegyében a Fertő Szentmiklósi temetőben, boldogult hitvese Felső Büki Nagy Erzsébeth, a jelentőknek édes annyuk mellé tétettek nyugodalomra.»

122Az ő hálás, szüleszerető szívének mély fájdalom volt ez a veszteség, a melynek nagyságát még inkább fokozta a kis Flórikájáért való örökös aggodalom.

A kis leányka gyönyörűen fejlődött lelkileg. Okossága nagyokhoz illő. Testileg is megnyúlt, örökösen küzdött azonban a kisebb-nagyobb gyermekbetegségekkel. Most nemrég daganat is keletkezett a nyakán, a torkán, a melynek előbb az orvosok csak kisebb jelentőséget tulajdonítottak, pedig ez már a korai halál első csirája volt.

A mint Bezerédj leveleiből megtudjuk, ez időben ő maga is sokat gyengélkedik. Trifoliumot szed kisebb-nagyobb dózisokban, massziroztatja, illetve az ő jó magyar kifejezésével – keneti magát, hidjai módon fördik – s förödni akar Badenben is, a hova öccsét felkíséri. Írja, hogy Etelka is vegye a selti vizet, Flórival förödjenek, ha nem a Sárban, kádban. Kis leányát pedig figyelmezteti, hogy – egyenesen tartsa magát s a kertben dolgozzék naponta.

S megcsinálja az egész szeptemberi programmot. Jó lenne, ha Etelkáék már augusztus végén fölmennének Pozsonyba, hogy 20-án Hidjára készülő Pálékkal jönnének vissza. Kirándulást tervez Badenbe, a mely nemcsak Flórinak tesz majd jót, hanem Etelkának is pihenést szerez. Bécsújhelyen is látnak holmi érdekest, onnan gőzkocsin egy óra alatt Badenben lesznek, hol már vagy harmadfélnapig múlathatnak, s a legszebb vidéken mehetnek vissza Kőszegre. Pozsonyi lakásukat is rendbe hozatta. Ebédlő szobának ugyan kicsiny lesz, legfeljebb 8-an férnek el benne, de jól elrendezik, hogy egy-két jó barát, interessans emberrel is ellehessenek ebédkor. «Czélszerűbben és komódtabban tegyünk, mint Pesten tevénk…»

Ez az úti programm azonban Bezerédj kerületi elnökösködése miatt megváltozott s később dolgai miatt neki kellett hazamennie.

Ezen időben vert gyökeret az ifjabb Bartal György, a későbbi földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter és a 123Bezerédj István közt való holtig tartó barátság. A faddi béri Balogh Ádám, illetve Petrovics-féle birtokot id. beleházi Bartal György, a jeles közjogi író,* udvari referendarius, 1848-ban miniszteriumi osztályfőnök (a szent István rend lovagja, majd kincstárnoka) kapta meg a királytól, bár Augusz is lépéseket tett annak elnyerésére. Ez volt Magyarországon az utolsó donáczió. A birtokszomszédság aztán közeli jó viszonyba hozza őket. Az új birtokot a 22–23 éves ifjabb Bartal kezeli, s a jómodorú, kiválóan eszes és szellemes fiatalember nagyon megnyeri Bezerédj tetszését, gyakori vendég náluk, egy véletlen körülmény pedig egyenesen örök hálára kötelezi őt Bezerédjék, de különösen Etelka iránt. A fiatal Bartal súlyos betegségbe esett. A legnagyobb valószínűség szerint tifusza volt. Bezerédjék azonban nem hagyták magára. Etelka Hidján ápolta a legönfeláldozóbb gonddal, míg teljesen felépült. Még julius 30-án is azt írja Bezerédj Pozsonyból: «El ne engedjétek, míg egészen jól nem érzi magát. Ha nem jön helyre teljesen, gyűlés után ismét jöjjön ki s lovagoljon.»

Id. Bartal György alapos készültségű, nagytudásu férfi. A közjogi és jogtörténeti irodalom úttörője. Commentariorum ad historiam status, jurisque publici Hungariae aevi medii libri XV. 3 kötetes rendszeres államjogi munkáját 1847-ben adta ki a melyért Ferdinand király gyémántgyűrűvel tüntette ki.

20. ID. BARTAL GYÖRGY.

124Bezerédj augusztus 3-án már ismét Pozsonyban van, de bosszankodik, hogy otthonlétét nem toldotta meg egy pár nappal, mert az országgyűlési munka lassan indul. Viszont egészségére jó, hogy lassan kell magát a munkához szoktatni. Marienbadi Kreuzbrunn-vizet iszik, hidegvizes mosással készíti elő az átmenetet a sós fürdőben való úszásra. Augusztus 8-án már azt írja, hogy javulása folyton tart. A fogadóban étkezik, hol igen jól keverik az árpát a kávéval, nem hevít, mégis táplál. Ereje megjön, igen jól tud járni, a munka sem esik nehezére.

Követtársa Perczel miatt kellemetlenségei vannak az országgyülésen, a mint 1843. okt. 30-án írja: «Perczel sokakkal a mi részünkön állók közül keserűen és élesen összeveszett és most le akar mondani a követségrül. Teszek, a mit tehetek a dolognak kiegyenlítésére…»

Fellépésének eredménye is volt, mert amint 1843 okt. 31-én ugyancsak Etelkához intézett levelében olvassuk: «Sikerült a Perczel-dolgot már is némileg engesztelnem, rendbehoznom és remélem, nem lesz erőszakos és kellemetlen következése. Azonban talán éppen ezen eredmények fognak arra szolgálni, hogy jövendőre biztosabban, czélszerűbben cselekedjék.»

Nagy örömmel írja, hogy valami «Vullani nevű, az öreg Blauval forma tánczmester elvállalta Flóri oktatását. Nem lesznek tehát jó mester nélkül. Pázmán hegedűjét is felvigye a tánczórákhoz.»

Flórika Etelka nénjével nem sokkal azután Kőszegre ment. Itt azonban megkapta a kanyarót. (A jelekből úgy látszik, hogy inkább vörheny volt.) Sőt a kis Okolicsányi Máli is elkapta tőle. Bezerédj végtelenül sajnálkozik felette s 1844 január 15-én írja, hogy iparkodnak majd a kis Málit Hidján kárpótolni, nagy bált adnak neki: «Édes kis leányunkat pedig csókold meg, hogy olyan jó, okos és kedves legyen, hogy még a kis Málin is igyekszik segíteni s mulattatja.» Nagy óvatosságot ajánl azonban. Tele beszélték – írja – a fejét. Óvják Flórit a hidegtől. Ne erőltessék se mulatsággal, se tanulással. Gyertyánál éppen ne olvasson, inkább Pázmány 125olvashat neki. Hat hétig ne utazzanak. De akkor Blaskovitsnál vájrák Flórit gyermekbálra. Addig csak gyakorolja a csárdás magyart, azaz a béres és juhász tánczot, szépen, lassan és hevülés nélkül azonban.

Február első napjaiban aztán Sopronon át Etelka és Flóri Pozsonyba érkeztek. Örömmel írja Bezerédj 1844 február 5-én öccsének: «Kis Flórink ma ismét elkezdi tanulását és készül már a gyermekbálra, melyet az országgyűlési gyermekeknek a farsang utolsó vasárnapján arangirozunk és gondold én arangirozom.»

S a következő levelei csak úgy sugároznak a boldogságtól. Flórikájának szerzendő örömről van szó. Írja, hogy most ott nagyon sok a bál. «Ma az országbiró ad egyet. Szombaton az oppoziczió részéről fog egy fényes következni s vasárnap lesz az én gyermekbálom. (Február 13.) Majd hogy: «A tegnapelőtti gyermekbál igen sikerült és 400 pengő forinton felül hozott a kisdedóvóképző intézet javára».

S Bezerédj iratai között gondosan megőrizte kis Flórikájának tánczrendjét, a melyen gyermekírással a következő tánczosok nevei vannak feljegyezve: Odescalchi herczeg, Terstyanszky Gyuri és Gyula, Szapáry Béla gróf, Vay Béla, Bethlen gróf, Lónyay Ödön.

Be sokszor megöntözhette ezt a kedves emléket később a könnyeivel!

21. BEZERÉDJ FLÓRA TÁNCZRENDJE.

126A pozsonyi vidám napok is lezajlottak s Etelka a kis Flórikával május 8-án indult haza Hidjára.

Az utazást siettette Flórika betegeskedése, a ki még február 26-án váratlanul lázt kapott s azóta folyton gyengélkedett. Még haza sem értek, Bezerédj már ír nekik: «Lássátok, mily hamar írok, ha nincs is különös mondani valóm és ha nem is szükséges édes Flórim most azt, mit az ember hisz, szóval is nyilván vallani, mint a katekizmus mondja. Tudod azonban édes lelkem, hogy cselekedettel, magaviseletével hitét az embernek kifejezni és életbe vinni által mindenkoron kötelessége. Így ha nem is szükséges most éppen, mondom nektek, hogy oly igen szeretlek, hogy igen édes nekem az együtt átélt időnek dolgait szemeim előtt átsorozni… buzgó imádsággal az Istenhez késérlek benneteket… s kérem, hogy ismét szép kövér, ugráncsi légy… Tegnap sokáig kisértelek szemüvegemmel, míg csak azon szegletnél el nem kanyarodott hajótok… Az üres szobákban mintegy kerestelek, mintegy láttalak benneteket és édes anyánk képével sokat beszélgettünk rólatok…»

Bús melancholia szállja meg Bezerédj lelkét, sejti, érzi, hogy kis leánykájának is nemsokára betelik földi sorsa. Másnap 10-én ismét ír a gyűlésről 12 óra után: Számítja, hogy talán éppen most érkeznek Tolnára. Gyuri (Bartal) bizonyára várja őket és sokféle kedvességgel találkoznak. Ha nem is lehet velük, részt vesz lélek szerint mindenben:

«Édes Flórim az árva viola magot elvetettétek-e már? Ne késsetek. És a georginákat? A többi virág hogyan ért le? Megírd ám!»

S érdekes fordulattal rátér az országgyűlésre:

«Ma Vágyval sétáltunk, rólatok sok kedves szót tevénk, a régi, majd 40 éves ismeretségünk bázisán is átmentünk a haza jövendőjére, egészlen megindulva mindketten. De azért ne gondoljátok ám, hogy olyan érzelgő hangulatban vagyok, sőt inkább, azon állás, melybe léptem a házi adó mellett separt votumot jelentvén ki keddi választ. ülésünkben, igen frank és kraft-tá 127teszi azt és igen kielégít, mert én inkább-inkább átlátom, hogy igen practicus téren vagyok. Sok jót sejtek és ha a szerencse szolgál, érhetek is el. És mi a legjobb, a többség javaslatát nemcsak nem zavarom, sőt elősegítem és úgy áll argumentatiom, hogy ha elég igazságosak és elég okosak nem vagytok, ti kik ellenzitek a dolgot, elfogadni az én javaslatomat, olly szörnyű igazságtalanok és buták még sem lehettek, hogy a majoritás véleményét se akarjátok életbe léptetni.»

22. BEZERÉDJ FLÓRIKA LEVELE.

Etelka nénje tehát Hidjára hozta a kis beteget, ahol nemcsak ő, de a család jó barátai is a legnagyobb gyöngédséggel halmozzák el a szenvedő kis leányt. Flórika apróságai között megtaláltuk az ő féltve elrakosgatott kis kincseit. Apró levélkéket kis barátnőitől, üdvözlő sorokat rokon fiúktól, kis gavalléroktól. Szorgalmi jegyét, a melyből megtudjuk, hogy «Bezerédj Flóri 1838 május 16-án jó volt!» Tóth Istvánnak, Flóri írásra oktatójának gyönyörű kalligrafikus levelét, melylyel megküldi Flórikának az igért első vastollakat (1840). Bezerédj leveleiben is számtalan üdvözlet van a kis «diétai lányhoz». Széchenyi, Deák köszönik a Flórika által készített kis erszényt s Deák bácsi Eötvös Józseffel, Pulszky Ferenczczel külön kis levélkében is üdvözli születése napján az ő kis mátkáját (1842 május). S Pulszky, 128mivel Pesten el sem búcsúzhatott tőle, igéri is, hogy Hidján meglátogatja. (1842 április 20.)

Mostani betegeskedése még nagyobb szeretetet vált ki a jó barátok szívéből. A melegszívű Bartal György megható gyöngédséggel többek közt ezeket írja a kis leányka utolsó név- és születésnapjára: «…Úgy tetszik előttem, mintha ezen fohászok, a melyek Flóri napján nem csak az én ajkaimról, de mindazokéról, kik Magát szeretik, az égbe repülnek, angyalfejecskékké válnának, kik mint kis madarak Istenhez sereglenek és ott a Mindenhatónak zsámolyánál leszállanak. Mit gondol édes Flórika, kit találnak ezek ott térdepelve és Istent imádva? Magának őrangyalát, ki már korán eljött a jó Istenhez megköszönni, hogy az ő Flórija születése óta már a tizedik évet szerencsésen átélte…» (1844 április 26.)

Ugyan erről a napról írja Perczel Béla (a későbbi igazságügyi miniszter): «Édes jó Flórika! – Azt hittük, hogy Flóri napját Hidján fogjuk együtt tölteni, – tudja miként fogtuk volna itt magát névnapján megköszönteni? Összehivtuk volna a Hidjai és Szedresi kis csalogányokat mind s ezeknek korán reggel kellett volan énekekkel a Flórikát álmából ébreszteni, – tudom Flórika kijött volna mindjárt hozzájuk, s a kis csalogányok nem repdeztek volna szét, hisz esmerik a jó Flórika nemes szivit, mely megvetni senkit sem tud s mindenkit becsül; – látja édes Flórika ezért szeretik magát oly sokan, – igyekezzék tehát illy jószívű maradni és mindenki áldani fogja, pedig a sokaknak áldása a legnagyobb imádság, a mellyet az Úr Isten meghallgat és érje Flórikát, vagy édesatyját betegség, vagy más szerencsétlenség, lesznek mindég sokan, kik Istenhez bocsátják fohászukat érettük…»

De a gondos ápolás, a hidjai pompás levegő se birt segíteni.

Bezerédj május 15-ről rossz tudósítást kapott hazulról, lassanként megkezdődik a kis Flóri sorvadása. Szebben, igazabban nem lehetne vázolni Bezerédj lelki állapotát, ezer aggodalmát, tépelődő gondját, mint cselekszi ő maga leveleiben. Hadd 129beszéljék el tehát ezek a szívből jött sorok az egész bús tragédiát:

«1844 május 21. Édes Etelkám! Leveled eleje engem is sajnosan illetett, de vége és Gyurinak sorai is, inkább megnyugtatának. Jó bizodalommal várom a holnapi póstát és kérem a jó Istent, tartsa egészségben és mentse minden kis és nagy bajtul édes kis leányunkat. Ne vegye pedig panasz néven és elbizottságnak, ha minden kis, az ő kegyelmétül eddig szokatlan bajon is nyugtalankodunk és segítse foganatosítani, mit te édes Etelkám szegénykéért teszel. Legyetek bátrak mindketten és jókedvűek, ez még a – daganat ellen is használ.»

1844 május 22-én: Etelka panaszkodik, hogy mind az ő, mind Flórinak egészsége nincs rendben. A kis leány igen erősen nő, és sovány, catharalis bajaik is mindkettőjöknek többször vagynak. Talán ha az idő igazán helyre jön, ez is jobbra fordul? (Bezerédj Pálhoz.)

1844 május 28-án ajánlja a friss fejésű tejet, kaszálási illatot, az ázási vagy szántási föld párolgását. A tanulást mellőzzék most. A botanizálás és más, mi kis fejét erőltetés nélkül, kedvesen foglalkoztatja, a játék, gyerekek, eléggé betöltik a napokat. «Reggel ne költsék fel, alugyék amennyit és ameddig csak tud. Az úszást is amenynyire meg tudja itélni, jónak tartja, mert az a beteges fejlődést, az igen erőltetettet visszarezzenti és erősít, nem erőltet és nem ingerel.» Egy kis auscultatióra is felrándulhatnak majd. Kéri Etelkát, hogy ő se fogyassza egészségét, mert a mit a «köhécselésrül» ír, az is nem kevésbbé hatott reá. Lelki nyugalmát ne engedje aggodalmaknak: «Az Isten rendelésén való megnyugvás nem üres szó, olvasd csak az én kedves imádságos könyvem előszavait!» (Bezerédj Etelkához.)

1844 június 24-én írja Flórihoz:

«A te kis levélkéd, édes leányom szinte eleven és édes kis örömet szerzett. Te is egy pár sor naponként írhatsz. Adja Isten, sok jót, óhajtottat olvashassak minden póstanapon.»

Nem tudja, mikor juthat haza, ezért írja Etelkának: «Bármiképpen 130forgatom szünetlenül eszemben a dolgot és kérem az Istent, hogy világositson meg, nem találok jobbat, mint a – te vigyázatod!»

1844 június 25. A pozsonyi hegyi levegőt sem neki, sem Flórinak nem ajánlja. Ha nem úszhatik, a dunai fürdő sem olyan jó, mint a Sárban és sokkal hidegebb. Ha úszás nem les, ráérnek augusztus végén, vagy szeptemberben egy pár hétre felmenni Kőszegre. Csak kövessék Havas rendeléseit s a jó Isten helyre pótolja a nyárral és őszszel, mit a tavasz zavart hozott, be jó lesz aztán a bajokon okulva együtt lenniök Hidján. Csak Bartallal is előre csinálják a jó planumokat.

1844 július 1-én úgy látszik, némi javúlásról írtak neki, mert «mintha az Isten engesztelőt adott volna,» úgy fogadta leveleiket Bartaléval együtt. Ő nem mehet haza, de ők se zavarják ki magukat jóttevő életmódjukból. Csak maradjanak meg a mostani orvoslási módnál. Ha a malzfürdő bágyasztaná Flórit, gyengébben, hűsebben, vagy rövid ideig vegye, az adelheidi vizet pedig csak oly mennyiségben, hogy megbírja. Utóbb hideg fürdőre, vagy mosásra is átmehetnek. A Pestre menetel alkalmatlan lenne. Hogy Havas lássa Flórit, könnyebben elérhetik, ha az jön le. Az idő, nyugalom, a jó természet legjobban átvezet kis leányunknak mostani, vagy inkább volt baján. «Csak doktorok kezébe most még ne adjuk magunkat!»

Terveket készít Pozsonyba jövetelükre. Menjen fel Bartal is. Flóri addig csak jó kedvvel olvassa a napokat s a hidjaiakat használja arra, hogy jól megerősödjék. Keressen magának mulatságot a kertben, szőlőben, gyerekekkel, könyveivel, klavirjával, Pázmán úrral, különösen az őt annyira szerető Bartal bácsival és Etelka nennével. A botanizálás is most nagyon jó lesz. Kocsin menjenek ki és vissza is, hol virág van, ott keressenek. A homok erdőcskében is van ám sok virág! (Bezerédj Etelkához.)

Flórinak külön is ír:

«Kis leveled édes kis lányom igen kedves volt. Köszöntsd Te is a temetőben levő kedves fáinkat és általok azokat, kik 131alattok nyugosznak és csókold meg az édesanyád keresztjét. Ha más nem ér rá, hívják gyermekeket ozsonnára és gyomláljátok ki. A kis jazmint a levélkében szépen köszönöm.»

Közben vigasztaló hireket kapott Hidjáról (1844 július 9.) s módot talált a haza menetelre (Július 10.). Azután maga is állandóan beteges, úgy hogy leveleket is Elek sógorával irat. Alterációja ugyan már alább hagyott, a «sárgaság is szünik szemében» (Julius 28), de pár napig még nem mehet gyűlésekre. Csapó is betegen ment a mai gőzössel le. Bécsbe már betegen érkezett, ott rosszabbul lett. Csütörtökön lejött, de nem tudott tovább menni (Július 30.). Az ő egészsége miatt ne aggódjanak. Láthatják, milyen előrevigyázó, izzadását sem szakítja félbe, inkább nyomorúságosan ír rövid ágyában. Nagyon leveri Bartal levele, melyben Etelka lázas állapotáról van szó. (1844 július 31.)

1844 augusztus 4. Etelka jobban léte nagyon megvígasztalta. Az ő gyógyulását is nagyban elősegíti, hogy kis leányát nem sokára viszont látja. 10-ére várja őket. Ha a gőzöst nem gondolják jónak, batáron jőjjenek, de ne sietéssel. «Az Istenre kéri, sőt kényszeríti Etelkát, hogy nagyon vigyázzon egészségére, gondolja meg, hogy mily magasztos célok igénylik erejét, egészségét.»

1844 augusztus 6. Sajnálja, hogy nem rándulhatott Szerdahelyre. Alteraciója lassan múlik, már egy kicsit sessióba is jár, hogy a rescriptum tárgyaláson részt vehessen. (Bezerédj Pához.)

Ugyanerről a napról írja Etelkának, hogy szerdai s csütörtöki levelük mint «jó balzsam hatott rá: hála legyen az Úristennek, ki bennehelyezett bizodalmunkat oly jól igazolta.» Ő is csak jót írhat, «ámbár nem crisis által, hanem csak úgy lassan tér vissza az egészsége.» Ereje, étvágya naponkint növekszik, néha egy kis felgerjedést, nehézkes főt érez és néha egy kis transpiració is jön, de a doktor, Schőnbauer már több napja nem talál alterációt. S így feljövetelükre, édes feljövetelükre már nyoma se lesz betegségének.

Csapóról azonban igen aggodalmasan ír. «Forró epeláztul és nervozátul félti.»

132A kapott rossz hír csakugyan igaz volt. Csapó 1844. augusztus 5-én elhúnyt Budapesten. Bezerédj régi követtársát, meghitt rokon barátját, a liberalis ügy egyik hatalmas támogatóját veszítette el benne.

1844 augusztus 19-én írja Bezerédj Pálnak, hogy Etelka Flórival kedden a gőzössel szerencsésen megérkezett, azóta jó nyugodalomban, reconvalescens formán együtt vannak. Flórit most jövő zápfogával épen olyan bajok, köhécselés és alterációk környezik, mint gyermekkorában… Etelkának is még nagyon kell vigyáznia. Bezerédj ereje sem igen jött még vissza. Feje sokszor elnehezül. A sessiókban is csak félig-meddig vehet részt.

1844 augusztus 29. Flóri alterációi szünőfélben vannak. Havas porainak kell köszönni. Ő maga erősödik. Csak meleget adna Isten, hogy úszhatnék. Flóri oly jó, kedves betegségében, hogy egészen szíve indul meg az embernek rajta.

1844 augusztus 30. Flóri alterációi még nem maradtak el, csak gyöngültek. Minden nap kikocsiztak, csakhogy Flórinak gyengélkedő állapotja hosszabb kirándulásokat, a mint gondolta, nem enged meg.

1844 szeptember 10. Havas Flóri állapotját javulva, de mégis olyannak találta, hogy okszerűen és biztosan a jövő télen Hidján nem lehet. Recidivától kell tartani. Ezért keservesen bár, ráadták magukat, hogy Havas egy kis szállást keressen nekik Pesten. Október 10-én lesznek ott…

1844 szeptember 30. «Flóri szemlátomást javul. Bajos, hogy tegnap egy kis hurut jött reá, de igen egészséges, közönséges köhögésnek látszik.» Pedig a kislány baja rosszabbodott s mégis csak Pestre kellett vinni.

1844 október 12. A mai gőzös nem hozta meg a jó levelet, ezt azonban Bezerédj nem tulajdonítja bajnak. Jó bizodalommal, buzgó imádsággal várja a jó hireket. Ír, mert neki oly jól esik írni.

1844 október 13-án írja Bezerédj Pálnak, hogy Flóriról jó tudósítást vett s Havas is jókedvű. A jó hírek azonban nem bizonyultak 133igazaknak s Bezerédj 1844 október 17-én Pestre utazott a kis beteghez. Pozsonyból írja aztán 1844 október 22-én Bezerédj Pálhoz, hogy szegény kis Flórinak ismét alteráltabb az állapotja mult szerda óta. Catharusa is tart. Színe se jó és ereje fogyott. Havas az átgondolt és 6 hétre osztott kúráját elkezdte. Assa foetida s trifolium fibr. mit először ad neki a vegetativ systemáinak segedelmére és mellette digitalist csekély adagban a nervos systemájának csillapítására.

23. BEZERÉDJ LEVELE FLÓRIHOZ.

1341844 október 28. (Etelkához és Flórihoz.) «Ma születésem napja van édeseim! Az Isten áldását s azzal minden jót, segedelmet és erősödést kétszerte kérek tőle reátok. Reggel a hegyekben voltam. Oly szép, langy, szív és kedély nyitó napfény, levegő s illat volt, mintha mellettem lettetek volna. Visszajövet a mélyúti kápolnában voltam, oly jól tudtam kinn a szabadban és benn a szent helyen imádkozni s oly engesztelő, vigasztaló, bátorító érzés gerjedezett bennem, mintha a kis angyalok szóltak volna édes, suttogó hangon kis Flórink felől és igérték volna, hogy igen hamar meggyógyul, ők pedig addig is őrizni, könnyíteni fogják őt. Nem tudom megmagyarázni, mily tágult, könnyült kebellel jöttem haza s nemsokára vettem első leveledet s délután a másikat és most várom a holnap és holnaputánit is és kérem az Istent, ki ma reggel vigasztalásával oly kegyelmesen körül lengett, hogy jók legyenek.»

Úgy látszik azonban, Bezerédj előtt eltitkolták Flóri nagyobb baját, mert levelében egy helyen azt írja: «Egy körülményen döbbentem meg, hogy felfekszi magát. Kérlek, feküdjék ágyban szegény kis leányunk és tegyetek egy nagy tálban naponként friss vizet alája.» Gondoskodik kis játszótársról is. Csak a kis Vass Nani iránt sikere legyen levelének. És Zsivorával süteményt és virágot küld a kis betegnek…

1844 október 29. (Pálhoz.) Szegény kis leányom állapotja inkább hanyatlott. Alteratiói súlyosodnak és ereje fogyott. Nem tudjuk, az új orvosi szerek erős hatásának, vagy másnak kelljen-e tulajdonítanunk…

Még nem veszíti el reményét. Havas is bízik.

1844 november 5. Havas igéretei biztatóak. A halolaj igen jó hatású. Etelkáék Havasék szomszédságában igen jó ellátásban vannak. Várni kell a kura végét.

184 november 12. Holnap Pestre megyen. «Fájdalom, ismét rosszabb hírek Flórirul. Ki tudja, mire vár ott Istennek végzése. Legyen az ő szent akaratja és légyen felettünk segedelme és erősítő malasztja!»»

1351844 november 17. (Pálhoz.) Pesten a kis Flórit igen elgyengült és aggasztó állapotban találta. De Havas orvoslását tétovázás nélkül folytatják. Mellőzik a más orvossal való tanácskozást is, mert Havas szerei, úgy látszik, jótékonyan hatnak. Ott maradása Flóri állapotától függ.

1844 deczember 1. A kis leány állapota utolsó levele óta nagyon súlyosodott. Havas orvoslását már abba akarták hagyni, de tegnapelőtt némi könnyebbedés állt be. Pár nap múlva a homeopathiában kénytelenek keresni segedelmet. «Szóval egészen elgyengült. Az extremitások dagadtak, étvágya csekély, az alteratiókat megszüntetni nem tudják. Kiköpése is igen aggodalmat okozó szint mutat. Ha az Isten nem irgalmas, a legszomorúbbra el kell készülve lennünk. Legyen az ő akarata!»

1844 deczember 6. «Az Úristen keze megnehezedett rajtunk. Flórim tegnap megholt! Azonban bármily nehezen essék is, Isten végzése ellen zúgolódnunk nem szabad. Legyen tehát szent akaratja. A kis angyal pedig imádja őtet érettünk, hogy hozzá méltóan élhessem el a hátralevő időt és üdvösen készülhessek boldog egyesülésünkre, mire édes szüleinkkel és Málinkkkal várnak bennünket.» (Bezerédj Pálhoz.)

Tudja, hogy jó testvérének édes, mély fájdalmat fog okozni, viszont ő a Pál gyermekeiben vigasztalásnak nézhet elébe.

Azt határozták, hgy Flórit holnap leküldik Hidjára, pár nap múlva ő maga teszi el édes anyjához. – Etelka fenn marad, januárban majd a gyűlés után mennek le végkép Hidjára.

«Tegnap délután félórával volt utolsó lélekzete. Csendesen, fájdalom nélkül mult ki. Még 11 1/2 órakor czukor figurákon örült. Útolsó szava volt: Ó be szép! Mint kis bárány oly türelemmel és szívreható rezignációval volt utolsó napjaiban is. Ily hirtelen végét még Havas sem várta. A homeopath orvos éppen haldoklásához ért. Egészen édesanyja nyavaláját képezte magában. – Édes lelkem Palim, ha szegény ezt megérte volna!»

1361844 deczember 13. Bezerédj Bartal Györgygyel utazott le, a ki – levele szerint «oly elérzékenyülve jó és szíves, hogy – szeretni kell őt…» Már útközben ír Etelkának:

«Ládd, innen írok már, gondolataim és beszédünk sokat voltak veled, mindég áldva téged, te áldott lélek, aggódva is rajtad…

Rólunk, fájdalmunkról, Istenben levő vigasztalásunkról, erősségünkről mit szóljak, úgyis egymásnak állapotját önmagunkban értjük, érezzük. Arra azonban édes lelkem újra s igen-igen kérlek, éleszd, költsd fel, tartsad erősen áldott jó lelkedet, ne merülj ám el, ne engedd oda, erőszakkal is ragadd ki magadat s ha nehezedre esik is, emberek között légy és csak testi dolgot, foglalatosságot, kényszerített munkát adj fel magadnak folyton… Azután imádkozzál édes Etelkám, egyesülj Isten előtt ő vele, imádkozzál értem, vélem is és Isten előtt találkozunk… Szent vigasztalással menjünk most külön dolgunkra, míg azt is együtt nem tehetjük…

S kérdi, hogy Flóri «kis jószágaiból» nem kíván-e fel valamit? Kinek mit adhatnánk tőle?

Bezerédj kebelbarátjának, Sztankovánszky Imrének meghívására Kajdacs felé vette útját. Sztankovánszky a «Flórit maga gyermekeként szerető keresztapa», ki «szintén egyetlen gyenge csemetének féltékeny atyja,» 8-án írt meleghangú részvétlevelében meg sem kísérli Bezerédjt vigasztalni, hiszen – úgymond: «én épülök gyászleveledben példás léleknyugalmadon, melylyel Isten akaratját veszed és magasztos felemelkedéseden, melylyel szeretett angyal gyermeked és boldogult édes anyja emlékét szentelve, a vélök üdvös egyesülésig terjedő rövid időt Hozzájuk méltón indulsz betölteni… Isten áldjon hasonlókép erőt és telhető vigasztalást a példátlan nemes lelkű Adélnak is, ki anyailag szerette és ápolta Flórit és most … most anyailag vérzik szívében érette… Áldja meg ez erényes hölgyet az Ég!»

Bezerédj pénteken este ért Kajdacsra, a hol a mint pár nappal később, deczember 16-án írja: Szegény Imre «oly fájdalmas 137és lágy és oly melegen mutatja magát benne az érzés szívének melegéből… Az Isten őrizze őt hasonlótul…»

Aztán így folytatja levelét:

«Szombaton reggel Hidjára mentünk. Nem írom le édes lelkem, szegény jó Etelkám, ott, mit hogyan találtam és mit tettünk, majd szóval … és együtt kisirjuk magunkat.

Estefelé Imre átjött és együtt mentünk szent helyünkre, hol édes Málink mellett nyugszik már, virágokkal behintve koporsója s zöld koszorú a kereszten… A régi maradt meg, virágot sem kellett elpúsztítani édes anyjáéból. Ó édes Etelkám! – de majd szóval és együttlétünkben ezekről… Most csak keményítsük meg magunkat…»

Ezzel befejezést nyert a kis Flóra földi tragédiája. A mi ezután jön, az az ő felmagasztaltatása, emlékének glorifikálása Bezerédj egyik legnemesebb tettében, az önkéntes adózásban… De ennek igazán megértése végett egy kicsit ki kell térnünk a tolnamegyei dolgok vázolására.

Bezerédjt politikai barátai, főleg Bartal György, emberi szempontból nagynak, a legnagyobbnak mondják, de nem tartják a helyzetet felismerő jó politikusnak. Tény, hogy Bezerédj mindig jobbnak tartotta az embereket, mint a milyenek, így többször tévedett azok politikai magatartásának megítélésében. 1844 április 16-iki levelében is azt írja, hogy otthon létekor a tolnamegyei politicus állapotokat csendesebbnek találta, mint gondolta. Pedig az élesszemű Bartal már eleve figyelmeztette az ellene irányuló készülődésekre. Az ellenpárt már 1843-ban elkezdett mozgolódni. A novemberi gyűlésen követi jelentésük kapcsán magyar nyelv tárgyában érkezett királyi leirat felett Perczel István, Dőry Gábor s a Daróczyak heves vitát kezdtek. Perczel azt hangsúlyozta: minek ellenkezni a királlyal, mikor mi «gyáva nemzet vagyunk s utóbb is elállunk végzéseinktől». Csapó, Perczel Miklós, Gindly, Berecz, Gaál az alsótáblai határozat fenntartását kívánták, míg Sztankovánszky és Bartal szerint abban az esetben, ha a horvátországi botrányos utasítás 138megszüntettetnék, a követek bár ellenmondással, a kirlyi leirat felett napirendre térhetnének. A nagy többség elvetette az utóbbi indítványt s Berecz főjegyző csak azt a klauzulát tudta a jegyzőkönyvbe becsusztatni, hogy «a követek igyekezzenek ezen kellemetlen helyzetből engesztelő módokkal kivergődni». Ellene mondtak Tolna vármegye rendei az országgyűlés minden évben tartásának is mindaddig, míg a törvényhozó testület, a városok a nemzet kívánságai szerint rendezve nem lesznek. A városi tisztválasztási munkálatoknál pedig Dőry Gábor indítványára a kuriák mellett nyilatkoztak. (Bartal 1843 november 21-én kelt levele Bezerédjhez.)

1844-ben még szélesebb arányú komplót indult meg Bezerédjék ellen. Az országgyűlésen nagy port vert fel ezen idő tájban Uray Bálint szatmármegyei követ esete, a kit az ifjúság macskazenével tisztelt meg. Perczel István nem tudta elfelejteni az ő hasonló módon történt inzultáltatását, a márczius 4-én tartott közgyűlésen tehát Eichelburg gróffal indítványba hozatta, hogy amennyiben jelentéseikben a követek az Uray ügyben érkezett dorgáló királyi leíratról említést sem tesznek, szólíttassanak fel ezen kihágások leírására. Bartal szerint Perczel Istvánnak ezzel az volt a már előre kifőzött terve, hogy «Bezerédjéket kellemetlen helyzetbe hozzák és az 1840-ben őket (t. i. Perczeléket) sujtott liberális párt gyengéit felfedezni kényszerüljenek, hogy így különösen Beöthyn bosszújukat kitölthessék». A pecsovics párt főkorifeusai Perczel István, Dőry Gábor, Daróczy János, Erős, Ujvári, hatalmas vitát rögtönöztek. A másik részről Csapó, Gindly, Augusz (bár ez utóbbi, amint Bartal írja, a kormánynak szolgáló néhány tömjénezésekkel, az országgyűlés némi megrovásával), továbbá Perczel Béla, Berecz főjegyző, de különösen Bartal György szólaltak föl. Hanem az előre elkészített többség elítélte, a királyi leírat szerint «az ifjúságnak a nemzet alkotmánya veszélyeztetésével járó galád tettét», helyeselte a dorgáló és fenyegető királyi leiratot, a követeket pedig utasította, hogy hasonló esetek meggátlására törvényjavaslatot készítsenek. S 139tudni kívánták továbbá, hogy a következő gyűlésen Beöthynek eshessenek, mi adott az ifjúság zavargására okot s ha az a teremben történt volna, hív tudósítást várnak. Bartal azt indíványozta, hogy legyen elég a «száraz napló» megküldése, de leszavazták, annyit tudott csak kivinni, hogy a követekre bízták a tudósítás mily formában való beküldését. Ezek azután már 8-iki kelettel egyszerűen a kerületi gyűlés naplóját küldték be, a mire az április 15-iki közgyűlés a felfujt ügy felett mégis csak napirendre tért.

Ugyancsak az előbbi gyűlésen Perczel István szóba hozta a követek magatartását a kerületi gyűlésen a minden évben tartandó s Pestre áthelyezendő országgyűlés ügyében. Amint láttuk, a vármegye, vagy inkább Bezerédjék politikai ellenfelei ellenezték ezt, ők azonban, mivel már a többség amúgy is megvolt az áthelyezés mellett, mikor a szavazás rájuk került, nem akarván a vármegyét kompromittálni és saját meggyőződésük ellen szavazni – inkább nem éltek szavazati jogukkal. Dőry Gábor felszólalására aztán kimondta a közgyűlés, hogy a «követek, a mikor határozott utasításuk van, legyenek többségben, vagy kisebbségben, mindig tartoznak az utasítás értelmében nyilatkozni.»

Erős táblabíró pedig a zsidók helyzetének javításáért is küzdő Bezerédjnek akart indítványával kellemetlenkedni, a melyhez képest ki is mondták, hogy «míg a zsidók felszabadítására általános törvény nem hozatik, részletes felszabadításba bele ne egyezzenek és semmi jogot, a mely már a felszabadítást feltételezi, a zsidóságnak ne engedjenek.»

Veszély fenyegette az adózás törvényét is. Tolna e tekintetben a Bezerédj párt nagy erőlködése folytán elég liberális utasítást adott. Közbejött azonban a telekdíj kérdése. Széchenyi az általános adózásra még nem tartotta megérettnek a hangulatot, az volt tehát az eszméje, hogy 100 milliós kölcsönt vegyen fel az ország, 4 vagy kisebb kamatra. Ezt adják ki kölcsönkép az ország lakosainak. A nyerendő kamatot s a tőkének bizonyos 140részét aztán fordítsák közhasznú czélokra, míg magát a kölcsönt 35 év alatt a nemes és nem nemes birtokokra kivetendő évi 5 millióval törleszszék és fizessék vissza. Megczukrozása lett volna ez a beadni szándékolt nemesi adózás keserű pirulájának.

Perczel István elnöklésével Tolna vármegye is bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására, a mely bizottság memorandumában aztán nagyjából elfogadta Széchenyi eszméjét, sőt a telekdíjon kívül más kirovásokat is megengedett volna, de úgy, hogy a kölcsönveendő összegeket oszszák szét a vármegyék közt, hol azt külön alapként kezeljék. Bezerédj körülményesnek találta Széchenyi tervét, ő a nyilt és egyenes általános adózás híve volt. Az első napi nagy vitában már veszélyben forgott az adózás egész elve, de másnapra Bartal feltüzelte a fiatalságot, nagy beszédet mondott, a mire maga Perczel István is protestált a házi adó megbuktatása ellen. Bartal a telekdíjat elválasztotta a kölcsön eszméjétől s ennek olykép való elfogadását ajánlotta, hogy az országos pénztár egyik forrásául megpendített subsidium helyébe jöjjön s majd ha az országnak biztosítékul szolgáló egyenes és közvetett adóforrásai lesznek, lehet csak kölcsönről álmodni. Dőry Gábor azt vitatta, hogy kölcsön nélkül a földbirtokosok nem képesek a telekdíjat megfizetni. Perczel István, Augusz, Ujvári, Fördős a mellett való érvelésére, hogy ezt a Bartal indítványa sem zárja ki, csakhogy nem szeretné azt elmulhatlan feltételül kimondani s ily alakban mind a telekdíjat, mind az országos pénztárt megbuktatni, végre is Bartal indítványa győzött, vagyis hogy a subsidium helyett rendszeres adót nyervén, könnyű lesz minden adónak egybeolvadását s egyenlő viselését elérni. (Bartal 1844 márczius 5-iki levele Bezerédjhez.)

Körülbelül ez volt Bezerédj felfogása is, bár ő még ezen felül a 3 év előtti utasítás megváltoztatását is szerette volna. A választmányi tervet tehát azzal küldték fel a követeknek, hogy ha az országgyűlésen hasznosabb, kivihetőbb eszmék mutatkoznak, azt is pártolják, de a telekdíj még ha a kölcsön keresztül nem vihető is, az országos pénztárba befizettessék.

141Ilyen volt az ide-oda ingadozó politikai hangulat deczember 16-án, amikor Bezerédj és Perczel Móricz beterjesztették követi végjelentésöket, a mely gyönyörű szép politikai írásmű. Felsorolják benne az országgyűlésen hozott fontosabb törvényeket, a nemzeti nyelvről, a lelkiismereti szabadság megvédéséről, a nem nemesek birtokszerzése és hivatalviseléséről, a közmunkák szabályozásáról. S légió azok száma, úgy mond, a melyek nem valósulhattak. Ezek közt felemlítik a keresztül nem ment javaslatokat, az országgyűlésnek a királyi városok és szabadkerületek képviselőivel való kiegészítéséről, az országgyűlés czélszerű áthelyezéséről, az örökös tartományok kormányzatának magyar ügyekbe való beavatkozása megszüntetéséről, illetve önálló független miniszterium szervezéséről… Hatalmas argumentálással törnek lándzsát az adózási ügy rendezésének kérdésében, hogy t. i. a nemzet a szegény adózó népnek igazságot szolgáltasson s az 1547: 26. t. cz. átkát megoldja. Többet érne ez bármely mesterséges tervnél és kombinácziónál! Végül határozatot kérnek, hogy a vármegye, mely az ipar pártolására – egyesületi úton legelőször lépett fel az országban – házi szükségleteit honi termékekből szerezze be.

A követi végjelentés felolvasása után aztán maga Bezerédj István is felállott s megindultságtól remegő hangon bejelentette nagy elhatározását, az önkéntes adózást. Ez a kijelentés még politikai belső barátait is meglepte, mert Bezerédj előzőleg senkinek sem szólt. Augusz Antal rögtön csatlakozott az indítványhoz s mivel polgári birtokai után már úgy is adózik, nemesi birtokait is felajánlja adóalapul s a befolyó adót a honi műipar gyarapítására és művelésére óhajtja fordíttatni. Bartal György pedig, mivel akkor még saját tulajdon birtoka nem volt, a «napontai szükségleteire megkivántató költség» megadóztatásul 20 forintot ajánl fel.

Bezerédj beszéde s felolvasott beadványa elnémította az ellenfeleket. A rendek kimondták, hogy «bár a nemzeti közakaratot meghiusultnak látják, a dús tartalmu követi jelentésben 142felsorolt kész törvényekért a fejedelemnek hódolatukat nyilvánítják s a jelentő követ uraknak közremunkálásukért, hogy a törvények alkotásában nevezetes részt vettek, hazafias buzgóságuk és hűségük elismerésével köszönetüket fejezik ki. Az adózók nevében köszönetet mondanak azoknak is, kik magukat közadó alá vetették s kimondják, hogy védegyleti ülések czéljaira a vármegyeház termét átengedik, a szolgák ruháit s az egyéb házi szükségletet honi gyárakból veszik be.

Kétségtelenül nagy diadala volt ez Bezerédj Istvánnak, hiszen, hogy egyebet ne említsünk, Bartal Györgynek november 4-én kelt levele szerint a védegylet ügye is úgy állott, hogyy az azt ellenző másik párt miatt gyűlés előtt az aláírási íveket sem merték kiosztani, csakhogy a vitát kerüljék…

A gyűlés egyhangú, emelkedett, mondhatni ünnepies lefolyására kétségtelenül befolyással volt Bezerédj-nek az az előtt alig pár nappal elkövetkezett mély gyásza s az a nemes indító ok, a mely őt önkéntes adózásának bejelentésére ösztönözte… Mintha csak a kis Flórika ártatlan, hótiszta lelke repkedett volna körül a teremben, s csillogó aranyporral hintette volna be ennek a kortörténetileg olyan nevezetes írásnak minden betüjét… és mintha még ma is glóriás fénynyel venné körül Bezerédj nagy elhatározását, a melyben ő «lelki könnyebbséget talált…»*

«4998–844. Alólirt fájdalommal szemlélvén: miképpen a legközelebb befejezett országgyűlése sem birt az adó állapotja eránt, bár mely formában is orvosló törvényt hozni: nem halaszthatom továbbra, hogy meggyőződésemnek, melly szerint adózási rendszerünk megváltoztatását mind a haza érdeke, mind az igazság a legsürgősebben követeli, – ne csak szóban, hanem mennyire tőlem függ, cselekvésben is, azaz adó mentességemnek megszüntetésével – következést adjak; mit egyszerű vagyonbeli jogommal élve, tehetni vélek anélkül, hogy törvénysértéssel, vagy törvény eránti tiszteletlenséggel távolról is vádoltathatnám.

Ezennel tudniillik magamat és birtokomat önként adó alá vetem, az úgy mondott hadi adó alá, úgy mint a házi adó alá; esedezvén a Tettes Ns Vmegye előtt: hogy ennéli, a következő pontokban foglalt innepélyes, és visszavonhatlan kötelezésemet elfogadni, s annak értelmében engemet éltem fogytáig Tolna Vmegye adózóinak sorába iktatni méltóztassék, olly módon tudniillik, hogy:

1. Azon részarány vévén fel, melly léteznék, ha Tolna Vmegyének az 1844/5 évi hadi adóját 89.663 forintot, és a honit 75.288 ftot, öszvesen 164.951 ftot Tolna Megyében levő minden személy, birtok, és vagyon viselné, pontos számolást azonban a dolog mivolta szerint nem tehetvén, – a folyó évi adózásom három száz pengő forintban határozódjék; melly sommára lehet tudniillik hozzá vetve, felszámolnom, a mit mind a két pénztárra nézve, a közmunkának pénzbeli megváltását is ebben foglalva, az érintett arány szerint igazságosan magamra veendőnek tartok; tekintetbe vévén, hogy Ns Tolna Vmegyének rendszeréhez képest a közmunkák tellyesítői a honi pénztárból bért nyernek, melynek számára e fejében nevezetes Somma vettetik ki, miáltal így minden adózó, már pénzbeli fizetésével a közmunkák terhét, az érintett részben viseli.

2. Adózásom e jelen 1844/5 évre kezdődvén a hadi, és honi pénztárt aránylag illesse.

3. A jelen évre határozott 300 frt, évenként aránylag aszerint fellyebb, vagy alább változzék, a mint Ns Tolna Vmegyének jelen összves adója 164951 frtnál több, vagy kevesebb leend.

4. Ha a hazában az általános egyarányú közadózás fog bekövetkezni, ezen személyes külön kötelezésem önként megszünik; ha pedig mielőtt ez történnék, törvény vagy megyei végzés után reám, és birtokomra a féle úgymondott nemesi teher vagy fizetés esnék, melyben Tolna Megyének többi adózói is aránylag nem részesülnek – az ily teher, vagy fizetés a jelenleg kötelezett adómból levonandó légyen.

5. Ha Tolna Vmegyében levő birtokom fogyna, vagy öregbednék, adóm is azon arányban változzék.

És ezeket kivántam a Tettes Ns. Vmegyének eleibe terjeszteni. Adóbeli kötelezetségemben lelki könyebülést találok; melyhez igen jótékony érzés fog járulni, ha a Tettes Ns Vmegye e nyilatkozatomat kegyesen helyeselni, – és abban talán azon elveknek következményét is szemlélni méltóztatik, mellyeket bennem a Ns. Vmegyének szolgálata érlelt meg. – Ha pedig azon szebb időig, midőn hazámban az adó állapotját igazságos törvény általán orvosolandja – ezen önkéntes adózói helyezetemben több és minél több hazafi társakkal álhatok egyesülve, – Istennek buzgó hálát adandok. Szexárdon, Decz. 16-án 1844. Bezerédj István m. k.

143Bartal György megindult lélekkel a következőket írja Bezerédj Etelkához a magasztos jelenetről:

«Nem gondoltam, hogy a gyűlésen szólni tudjak. Midőn Pista lángba indult nemes érzéssel, könnyes szemekkel, az éghez pillantva, magát adó alá veté, minden gondolatom Flórinál volt; az ő szelleme lebegett Pista előtt, de előttem is, neki épített Pista oltárt, az ő dicsőítésére szállott fel az igazság oltáráról a legillatosabb tömjén! És én a jó atya mellé leborulva, 144csekély áldozatomat szintén bemutattam; erőt kellett magamon vennem, hogy könnyeim ki ne törjenek és Isten megadá az erőt!»

24. BARTAL GYÖRGY NÉVALÁÍRÁSA.

Bezerédj maga pedig a következőket írja nagy elhatározásáról Bezerédj Etelkának:

1844 december 16. …Nem tudom, mondottam-e, hogy tenni fogom: adó alá vetettem magamat kötelezőleg, mig élek, a hadi és honi adó alá. Régebben fogadást tevék magamnak és most teljesítettem. Elfogadták a Karok és méltányolva Bartal, Augusz is – némi részben hozzám csatolták magukat, mint önkéntes nemes adózók fogunk az adó lajstromba beirattatni. Talán majd többen is leszünk? Ó, mily igen örült volna édes kis Flórink, ha ő adózó lányának mondhatta volna magát. Az ő lelkét látom mintegy édesanyjával együtt helyeslőleg mosolyogni. Te is örülni fogsz, hogy adózók vagyunk, ezért irom ezt oly bőven meg, édes Etelkám!

Hidjáról Pestre menet aztán útközben testvérének, Pálnak is megírja a történteket:

1844 deczember 22. Többnyire Szekszárdon voltam 4 napon át, t. i. részt vettem a gyűlésen. Megtettük a védegyletek alakítására a kellő előmunkát, eloszlatván előbb a magisztrátus közt eredett és már-már terjedező ellenhatást. Most már elég jól megyen elő a dolog…

Teljesítettem egy már az országgyűlés előtt magamnak tett fogadalmat, melyről eleve senkinek sem szóltam, nehogy sok disputálást és persvasiókat vonjak magamra. Hanem most a gyűlésen egyszerűen adó alá vetettem magamat, életem fogytáig, a hadi és házi adó alá, oly arányban, mintha minden Tolnában levő személy és vagyon fizetné a mostani adót. Csak 300 p. forintra rugott a calculus. Midőn tevém, úgy volt, mintha Flórim örülve mosolyogna reám és most valóságos lelki vigasztalást érzek…

Itt hirelen reátér a gazdasági dolgokra… S egyszer csak kitör belőle:

«Látod, édes lelkem, miképpen kerülgetem mondani, mivel szivem, lelkem oly telve…» (Visszatér a temetésre:) «Elgondolhatod 145a benyomást, midőn hazaértem. A szobák, az oskola, a kertnek oly sok helye, a cselédek és a kápolna, melyben állott koporsóm! Misére vártak és este felé eltemettem Málim mellé – – édes-édes Palim, mire jutottam! De nem szabad zúgolódni Isten ellen, legyen az ő szent akaratja!»

A sok szívreható jelenetet jó cselédeik közt máskorra hagyja, azonban hálát ad Istennek, hogy erőt ád, segíti őt sorsának elviselésére. «Bizonyosan a kis angyal is kéri őt ezért, előrementeinkkel egyesülve!»

25. BEZERÉDJ ADÓKÖNYVE.

– Ime, ezek voltak mozgató rúgói Bezerédj korát megelőző nemes elhatározásának. Elképzelhetni feldúlt lelki állapotát, jobban mondva azt a szívet marczangoló hatást, a melyet reá a nemsokára megindult, kíméletlen hirlapi viták gyakoroltak. Széchenyi fulánkos czikke a «Pistoly idő előtti elsütéséről», vagy még inkább az a bizonyára nem rosszakaratú, de mégis szívéig hasító elszólás, hogy könnyen áldozhat csekély 300 146forintokat a dúsgazdag Bezerédj, hiszen neki nincsenek – gyermekei…» Hanem legyünk igazságosak! Mikor Széchenyi a Jelenkor 9. számában felhívta honfitársait, hogy minden az adó iránt teendő de facto lépéseket hagyjanak el s a Bezerédjhez hasonló extremitásokra ne fakadjanak, nem az elv ellen támadott, mert – amint br. Eötvös József írja a Pesti Hírlap 1845 február 13-iki 430. számában – a közteherviselés elvének Széchenyi írásaiban határozott szószólója volt, nem tartotta czélravezetőnek a lépést, nem várt tőle eredményeket. Ezért szól a pisztoly «idő előtti» elsütéséről, mert Bertham tanítása szerint mindent törvényesen kívánt szabályozni. Bezerédjt viszont az előadott lelki motivumokon, a jobbágyterhek fakultativ megváltásának törvényes szabályozása s az ennek nyomán támadt tényleges megváltások vezették azon gondolatra, hogy a közteherviselés terén is tényleges megoldást keressen. A támadást természetesen nem tudta hallgatással mellőzni, s a Pesti Hírlap 1845 február 16-iki 431-ik számában írt válaszában kiönti szíve keserűségét, a melyet nagy mértékben enyhített az, hogy nemes példája országszerte élénk visszhangot keltett. A jobbágyság is fölismerte a Bezerédj tettében megnyilvánuló igazi szeretetet s bizonyára őszinte szívből fakadtak azok az elismerő sorok, melyeket a bicskei községi előljáróság nevében közölt a Pesti Hírlap 1485 április 10-iki 440. száma.

Bezerédj igazi lelki nagyságát épp az mutatja, hogy még a megbántások sem tudták eltéríteni egyenes útjáról, kiábrándítani utópiákra hajló optimizmusából, az emberekbe vetett hitéből. Sőt inkább megaczélozták lelkét a további küzdelemre…

Igaza van Bartalnak: Ez a nemes szívű bibliás ember könnyes szemeivel csak az eget nézte, keresve elszállt szeretteit s észre se vette a földi útjába szórt szúró töviseket…

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem