I. A KUBINSZKY- ÉS PECSOVICS-VILÁG TOLNÁBAN. AZ 1839/40. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS.

Teljes szövegű keresés

I.
A KUBINSZKY- ÉS PECSOVICS-VILÁG TOLNÁBAN.
AZ 1839/40. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS.
A MULT SZÁZAD huszas-negyvenes éveit bátran el lehet nevezni csendes, kettős irányú, vérnélküli forradalomnak, melyet a nemzet legjobbjai egyfelől a minden haladástól irtózó kormányhatalommal, de másfelől az általános elmaradottsággal, a nemzeti előjogokhoz görcsösen ragaszkodó ókonzervativ felfogással küzdenek végig, nem magukért, de az általános emberi jogokért, a jobbágysági sorsban sínylődő nép felszabadításáért.
Csodálatosan érdekes korszak ez. Más nemzeteknél az elnyomott, a vérig sanyargatott «óh nép» saját szenvedéseinek martir-köveiből emeli a barrikádokat. Itt magából a nemesség jobbjaiból verődik össze az a lelkes, küzdő gárda, a mely a nép igazáért félkézzel a felsőbb oligarchia, félkézzel pedig lefelé, a nemesi jogok túlkapásai ellen harczol. Akkori parlamentarizmusunk az álparlamentarizmusnak ritka példányképe. Felülről a bécsi kanczellária gyeplőtartó keze irányítja, alólról pedig a jogait féltő nemesi vármegye. S e kettős malomkő őrölgeti azt a kevés búzaszemet, a mely az önmagát agyonbeszélő parlament sokszor bizony üresen járó garatjába odakerül… A követek nem hű kifejezői az igazi nemzeti akaratnak, sokszor még a saját liberalis meggyőződésüknek sem, mert fejük felett Damokles kard lebeg, a vármegyék követ-utasítási joga s a visszahívhatás veszedelme.
6Láttuk az előbbi fejezetekből, hogy Bezerédj Istvánnak is mily önmegtagadással-teljes követi pályát kell megfutnia, nem egyszer alárendelni saját legjobb meggyőződését vármegyéje kevésbbé liberalis felfogásának. A míg csak elméleti kérdésekről van szó, otthon maradt barátai segítségével érvényt tud szerezni elveinek, felfogásának. A vármegye utasításai csakúgy csepegnek a liberalizmus olajától. De a mikor egy kicsit elevenbe vág a nemzeti előjogok kóros kinövéseit operálni hivatott kés, a gyakorlati megvalósulás felé kezd érni az igazi szabadelvűség – lopva érő gyümölcse, egyszeriben ott találja magával szemben nemcsak a működését gyanus szemmel néző felsőbb kormányhatalmat, de vármegyéje közhangulatát is.
Főleg a nemesi adózás kérdése volt ama bizonyos «ne bánts virág», a melyhez nem volt tanácsos az akkori követ uraknak még csak nyúlniok sem. Mert a vármegyei nemesség nagylelkű, a mikor alamizsnát kell adnia bizonyos nemzeti czélokra – Ludovica, nemzeti szinház, lánczhíd és más egyéb – de egyszeriben haragos lángra lobbant, a mikor csak a porták számának igazságos reviziójáról volt is szó s később, a mikor az 1832/6 évi X. t. cz. értelmében szóbajött a jobbágy telken lakó nemesség adó alá vonása, odáig jutott, hogy saját kebelében kezdtek felcsapkodni a már kész törvény elleni renitenskedés lángjai.
Tolna vármegyében különösen nagy hullámokat vert ez a kérdés, ez volt a voltaképpen való kijegeczesedési pontja a későbben kitört ádáz politikai harczoknak, az országosan ismert kubinszki és pecsovics háborúságnak.
Bezerédj és politikai barátai: Csapó, Sztankovánszky, a két Augusz, egy jó darabig korlátlan urai voltak a helyzetnek. A követi utasításokat ők gyúrták formába, volt tehát gondjuk reá, hogy azokban nyitott kapukat hagyjanak az ő liberalis felfogásuk érvényesülésének. Bezerédj nem egyszer maga szabja meg a határt, hogy meddig menjenek, főleg hogy a részletezésbe bele ne bocsátkozzanak. Kedvező alkalom volt erre, hogy 7a vármegyei főispáni méltóság ebeczki Tihanyi Tamás után 1833-tól 1835-ig üresedésben volt s a vármegye teljes főkormányzata ezen idő alatt Csapó Dánielnek, a vármegye kiváló alispánjának kezében összpontosult. Csapót szívesen látta volna vármegyéje a főispáni helytartói, sőt a főispáni székben is, de a liberalis elvekhez való szegődése útját szegte további érvényesülésének. Az udvari légkörben élő veje, nemeskéri Kiss Pál meg is írja neki egészen leplezetlenül, hogy «nagyon sokat pipázgatnak együtt és hogy nagyon is a radikál-reformerek karjaiba veti magát.» Komoly jelölt odafent Bezerédj György, Bezerédj István apósa is,* ki mint kormányhű politikus irányadó körökben meglehetősen kedves személyiség. Kineveztetését azonban mégsem tarthatták kivánatosnak, mert ekkor már Bezerédj István politikai szereplése meglehetősen nagy szálka volt a kormány szemében. Emlegették a personálist, majd Zichy Károlyt is, míg végre 1836-ban gróf Eszterházy Károlyt nevezték ki főispáni helytartónak, 1837-től 1845-ig pedig Tolna vármegye főispánjának.
Bezerédj István levele.
Esterházy gróf az 1838 augusztus 8-iki közgyűlésen jelent meg először Szekszárdon, a mikor beiktatása a legnagyobb pompával ment végbe.* A 2–300 tagból álló nemesi banderiumot maga Perczel Móricz vezette elébe. A székfoglaló közgyűlésen Csapó Dániel alispán és Bezerédj István főjegyző üdvözölték a vármegye nevében. Csapó Dániel beszédében a főispáni hivatal nagy feladataira hívta fel a figyelmet «a jelen időkben, midőn a világszerte eléhaladási vágy és igyekezet, ezen a tudományos esméretek kifejlésének s terjedésének gyümölcse, a népeket ingásba hozván, felekezetekre osztotta». Hangoztatja a reformtörekvések indokoltságát s igazolásul rámutat az angol példára: «Igy javítja jelenleg az angol kormány lassankint, de biztos kézzel alkotmányi fogyatkozásait – ez az, mit nemzetünk 8műveltebb része is kiván és a mit törvényes úton eszközölni igyekszik.» Bezerédj István pedig fényes beszédben mutat rá a magyar vármegyei rendszer előnyeire s a központosítás ellen szól. A vármegyei rendszer Bezerédj szerint a magyar alkotmány legértékesebb része, melynek főelőnye, hogy «az irószobákon és a tisztviselői viszonyokon kivül álló független, szabad polgár tettleges, közvetetlen és elhatározó részt vészen a közhatalom gyakorlásában». Ugyanazon napon tették le a vármegyeház épületének alapkövét s ez alkalommal Sztankovánszky Imre tb. főjegyző lelkes szavakban ünnepelte Csapó Dániel alispánt.* Az új főispán már úgy látszik bizonyos határozott utasításokkal érkezett s mindjárt fel is használta elégedetlenségét az ókonzervatív elemeknek a Csapó-Bezerédj-Sztankovánszky uralommal, vagyis jobban mondva Bezerédjéknek a nemesi előjogokkal ellentétes liberalisabb állásfoglalásával szemben s teljesen az előbbieknek karjaiba vetette magát.
Valahol Eötvös Károly megírta, hogy 800 szentgáli fegyveres nemes kísérte Szekszárdra. Ez azonban a jeles írónak inkább egy kis szépírói – nagyítása.
Tolna vármegyének az 1836-ik eszt. augusztus 8-án tartott közgyűlésén mondott beszédek. Pesten, 1836. (24. l.) Ballagi-gyűjtemény.
Az augusztus 8-iki közgyűlés alkalmával Csapó Dániel alispán hivatkozván a törvényes kétszer három év leteltére, felvetette a tisztújítás kérdését. Többen elhalasztani kérték a tisztújító széket tavaszra, a mikor az új főispán jobban tájékozódik, de Esterházy hangsúlyozta, hogy ő a törvény szigorú kivánalmai szerint akar eljárni, ezért a közgyűlés bizottságot küldött ki a választás előkészítésére, főleg a nemesség összeírására.
Az 1836 november 28-ára kitűzött tisztújítás aztán teljesen a Perczel és Dőry familiák akarata szerint történt. Perczel Móricz maga írja, hogy ennek a választási kampánynak voltaképpen ő volt az irányítója azért, hogy a Dőry és Perczel családokon 1827-ben esett sérelmet megtorolja. Csapó visszalépésének már előbb kifejtettük igazi okát, jeleztük Bezerédj visszalépési szándékát is, de annyi bizonyos, hogy ha vissza nem vonulnak, akkor is kisebbségben maradtak volna. Bezerédj a közgyűlési jegyzőkönyv szerint nyiltan meg is mondta, hogy 9«nem szive sugallata következtében lép vissza, de bizonyos változott körülmények miatt». Így aztán megtörtént a ritka egyértelmű választás. Első alispán Magyary Kossa Sámuel lett, másodalispán Dőry Gábor s főszolgabírák többek közt: Perczel Imre, Dőry Sándor, Perczel Móricz, tehát jórészt a rokon családok tagjai. A régiekből csupán csak Sztankovánszky Imre főjegyző maradt meg, mert ő reá Perczel Móricz szerint – szükség volt.

1. GRÓF ESTERHÁZY KÁROLY FŐISPÁN.
Már ekkor észrevehető Esterházy főispánnak Bezerédj ellen való – úgy látszik felülről sugalmazott – állásfoglalása. A búcsú alkalmával Csapó érdemeit külön beszédben mintegy tüntetőleg emelte ki az új főispán, Bezerédjről azonban szó sem esett beszédében, a kinek aztán a többi tisztviselővel együtt csak ama bizonyos jegyzőkönyvi sablonos elismerés jutott. Pedig 10ekkor már Bezerédj még a távoli vármegyékben is meglehetős népszerűségnek örvendett. Éppen az október 3-iki közgyűlésen (2496. jk. szám) jelentette be Csapó Dániel alispán Zala vármegye átiratát, a mely szerint Bezerédj Istvánt a «nemzet közboldogsága ügyében az elmult diétán kifejtett sikeres működéséért táblabiróvá választotta». A tolnamegyei rendek ebből kifolyóan elhatározták a főispánnak az iránt való megkérését, hogy Deák Ferencz, ki az elmult országgyűlésen «szintén feltünt,» «polgári jutalmul ugyancsak táblabíróvá választassék.» Ezt a főispán csak ismételt felhívásra teljesítette. Kinevezte azonban saját fiai nevelőjét: Wéber Jánost is. Mindez természetesen élnék visszatetszést szült. Tolna vármegye szabadelvű tisztviselő karának bukását s a Dőry-Perczel-párt diadalát Deák Ferencz 1836 deczember 31-iki levelében közli Kossuthtal.* Ez esemény nagyon leverte Deákot, fájlalta a vereséget s komoran tekintett a jövőbe. Kiderül e levélből, hogy Bezerédj Istvánt a vereség ellenére sem hagyta el optimizmusa, az áldott lelkiállapot, mely lelki egyensúlyát mindig fenntartotta. «Non est desperandum» üzente a vereség után Deáknak, ámbár lelkében fájó sebek gyötörték. Deák azonban más véleményen volt s e vélemény szerint «sok jó ember kételkedik, hogy Pistánknak követté választása jövendőre kivihető legyen s ez publica calamitas volna». Deák jóstekintete a jövőbe látott s jól sejtette, hogy Tolna vármegye szabadelvűségét veszedelem fenyegeti.
Deák Ferencz levelei 30. l.
A Perczel és Dőry családok között való nagy egyetértés azonban nem sokáig tartott. Perczel Móricz maga feljegyzi, hogy ő volt oka és előidézője a kevés vártatva kitört háborúságnak.
A viszály magja már a fényes beiktatási ünnepségen el lett vetve. Ekkortájban történt ugyanis a pozsonyi nemes ifjak, a Lovassy testvérek, Tormásy és sok mások, továbbá Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós perbe fogása. Tolna vármegye ugyan liberálisan felírat érdekükben, az új főispán azonban átgyúrni 11igyekezett a megyei közhangulatot, a mi részben sikerült is, mert Bezerédj összes leveleiben nem találunk oly kemény kifakadást, mint Csapóhoz Hidjáról Pestre küldött levelében olvasható. El van keseredve a megyei gyűlésnek az országgyűlési ifjak ügyében tanusított magatartásán: «Vannak nyomorult elemek… Esterházy gróf csinálta az egészet…»

2. DEÁK LEVELE BEZERÉDJHEZ.
12Valószínű, hogy Bezerédj és társai újabb feliratot, vagy talán Pest és Zala megye példájára külön küldöttséget is terveztek ez ügyben a királyhoz. Annyi tény, hogy Bezerédj Deák Ferenczet is Szekszárdra várta ebben az időben, Deák azonban Kehidáról 1836 november 19-én kelt levelében azt írja Bezerédj «kecsegtető meghívására,» hogy «szíve érzése bármennyire ösztönzi», tolnai útja úgy látszik tavaszra marad, mert teljesítésre váró dolgai hosszú időre való távozását nem engedik. Deák Ferencz eme levelében tüzetesen beszámol az elfogott ifjak ügyében tett bécsi küldöttségi útja eredménytelenségéről s talán éppen ez a levél volt feltüzelője a mély, hazafias érzésű Sztankovánszky Imre főjegyzőnek, a liberális párt «szükségből» meghagyott egyetlen régi tisztviselőjének, mert a nagy pompa és vigadozás közt mondott beszédjébe ügyesen beleszőve a történteket, egyenesen megrótta a nagy vendégeskedést: «non convenit luctibus iste color!»
A kormány emberei rendkívül méltatlankodtak beszédén. Sorban mindenkit felköszöntöttek, csak Sztankovánszkyról, az érdemes főjegyzőről feledkeztek meg. Perczel Móricz ezt tovább nem állhatta s Kapuváry János gazdag földbirtokos unszolására szólni kezdett: «Szarvánál kell fogni az ökröt és meg kell szegni a kenyeret. Meg is szegtem, meg is fogtam!» – mondja ő maga. Egy rögtönzött kis beszédben lángoló szavakkal dicsérte meg Sztankovánszky hazafiságát és bátorságát, mire a vendégek egy része viharos tapssal és éljenzéssel felelt, míg a loyalisták elképedve ugráltak fel az asztaltól. Ezzel ki volt adva a jelszó a háborúra.
A kormányt pártoló ókonzervativok haragja legelső sorban az agilis Perczel Móricz ellen fordult. Felhasználtak ellene mindent, hogy nagy népszerűségét tönkretegyék, főszolgabírói állásából kitúrják s ezzel nagy befolyását csökkentsék. Perczel Móricz, Bezerédj levelei szerint is meglehetősen nagy hivatalos «meggondolatlanságot» követett el. Alapi Salamon Elek paksi földbirtokosnak fia egy 30 ezer forintos boreladási szerződést vitt el hozzá, hogy azon atyjának névaláírását hitelesítse. Perczel 13Móricz teljes jóhiszeműen igazolta a névaláírás valódiságát, de később Salamon Elek hamisnak jelentette ki a névaláírást s bár Perczel jóhiszemű tévedése önmagaszabta büntetésekép a 30 ezer forintos kötelezvényt egy pécsi kereskedőtől nyomban magához váltotta, mégis megindult ellene az emiatt való hajsza. Persze ürügyül használták csak fel ezt az ő üldözésére, a minek voltaképpen való oka az volt, mert benne Bezerédjnek s a liberalis ügynek legelszántabb védőjét és előharczosát ismerték fel. Nem felejtették el ellenfelei, hogy a mikor Bezerédj Istvánnak 1836-ban mandátuma lejárt, az ő nyomtatásban is megjelent követi végjelentése elismerésekép Perczel Móricz az 1836 július 5-iki közgyűlésen Bezerédjt több felszólaló támogatásával újból kijelentette követnek.
Bezerédj leglelkesebb pártfogója ez alkalommal Dőry Gábor másodalispán, későbbi leghatalmasabb ellenfele volt, ki ezt a kijelentést nyomban jegyzőkönyvbe vétetni kívánta. Bezerédj azonban a legnagyobb határozottsággal mellőztetni kérte a felvetett indítványt «nemcsak ismert szerénységéből kifolyólag, de a választók szabadsága iránti tiszteletből is.» Ezen eljárása még inkább szaporította Bezerédj híveinek számát, úgy hogy Perczel Móricz szerint «a Bezerédjnek újdon követté való választására iránuló buzgalom Tolna vármegye mérsékletes és törvényes elveinek természetes következménye volt».
1838-ban szóba jött az 1832/6: X. t.-czikknek végrehajtása, vagyis a jobbágytelkeken lakó nemesség megadóztatása. A mikor azonban az eljárt megyei választmány a június 21-iki közgyűlésre véleményes jelentését beadta, a szekszárdi és dunaföldvári nemesség birtokainak megadóztatása körül heves vita indult meg. Dőry Gábor másodalispán az adózás alól magát mentesíteni akaró nemesség érdekeit védte, míg Bezerédj István és Perczel Móricz a törvény szigorú magyarázatát követelve, a király jogaira hivatkozva, a kérdéses birtokoknak adó alá kijelöltetését sürgették s azt erős küzdelemmel határozattá is emelték. Tehát éppen a rebellis színezetűnek kikiáltott Bezerédj volt a már királyilag szentesített törvénynek védője.
14A magát jogaiban sértve érző nemesség adó alá vetését Bezerédjnek kezdte tulajdonítani s az úrbéri tulajdonukban sérelmt szenvedők a rég óhajtott és most nyilt alkalmat megragadva, a nemességet Bezerédj és a járásában nagy befolyású Perczel Móricz ellen ingerelték. A szekszárdi nemességet mindjárt is sikerült Bezerédjtől elidegeníteni.
Az 1839 február 12-én tartott közgyűlésen már kezetetét vette a harcz. Dőry Gábor alispán valami 400 emberből álló nemességet csődített be, a kik a gyűlést megelőző estén muzsikaszóval a főispán szobája elé sereglettek s Dőry Gábort és Festetics Rudolf grófot, mint főnökeiket, vállaikra emelték s Dőry Gábort és Perczel Istvánt kikiáltották követjelöltüknek. «A már ekkor is pénzen vásárolt – de Perczel Móricz szerint – még végkép el nem romolt nemesség azonban nem hagyta cserben kipróbált liberalis vezéreit.» A mikor a másnapi gyűlésen Perczel Móricz előbb említett ügye szóba jött, Bezerédj védelme folytán, Perczel Móricz mellett nyilatkozott meg a közhangulat, így állásából őt kitúrni nem lehetett. Most tehát egyenesen Bezerédj István ellen fordult az ellenpárt haragja. Az «elidegenedés» okául Perczel Móricz «szerfelett való pártolását» hozták fel, holott ezt Perczel, a saját szavai szerint, nem tartotta valami – túlságosnak. Dőry Gábor azonban látván Perczel Móricz nagy népszerűségét és hatalmát, vele szemben köpönyeget fordított s nyiltan értésére adta, hogy «az egész mozgalom nem ő ellene irányul, de a mindinkább közeledő választásra szolgáló mutogatás volt».
S a korteskedés, a lélekvásárlás mindjárt meg is kezdődött. Esterházy Károly gróf melegében megczáfolta ama nagy várakozást, a melyet főispáni működéséhez egyesek fűztek, mert «a nemesség megtiszteltetése díjáúl többek között ő is 600 forintot adott a legelső lakoma költségeihez».
De ez csak a kezdet volt. Már a februári gyűlés előtt nyilvánosan folyt a lakmározás Dunaföldváron, Pakson a korcsmákban s Szentandráson Gaal Eduard, Tolnán Festetics Rudolf, 15Zombán Dőry Gábor és Kajdacson Perczel István házánál. A február 12-iki gyűlés után pedig a főispán Tolnára sietett s Festetics Rudolf grófhoz meghívta a nézeteivel egyetértők főbbjeit s a kérdéses gyűlésben történt vereségükért bosszut forralva, elhatározták Bezerédj mindenáron való megbuktatását, Dőry Gábor és Perczel István megválasztását. S mindjárt aláírási ívet nyitottak pénz felajánlására. Még az nap odacziátálták a főbb tisztviselőket is. Minden titkolózás nélkül tudtukra adták, hogy «mindez a kormány nyilvános akarata s a főispánnak határozott kivánsága». A beidézett tisztviselők körül csak Magyary Sámuel alispánban és Vizer táblabíróban volt meg az erkölcsi bátorság, hogy a «pártba állást és az aláírást megtagadják.»
Ezen előkészítő gyűlés után aztán még ebben a hóban meghívták Tolnára az egész vármegyei nemességet, kivévén Perczel Móricz járását. Bezerédj ellen a legnemtelenebb vádakat hozták fel (Perczel Móricz szégyenli felsorolni is!) s az egyébként hozzá szító nemességet alaposan felingerelték. De Dőry Gábor és Perczel István részére csak úgy tudták őket megnyerni, hogy Bezerédj mellőztetését a király egyenes akaratának mondották s mint a főispán nyilvános rendelkezését. Az ellenkezni akarókat azzal fenyegették, hogy «Ő Felsége ezen akaratja ellen bármit is kezdeni bűn, a kivitel pedig lehetetlen s az ellenszegülők büntetést nyernek».*
Perczel Móricz védekező beadványából.
Ezt a hírt aztán a Tolnán megjelent nemesek, a kik fejenként 10 váltó forintot kaptak – szétrepítették az egész megyébe s a párt felülről való támogatását Perczel István táblabíró Perczel Géza előtt személyesen is megerősítette. Így elmondotta, hogy a rendkívüli nagy választási költségek fedezésére részükre a dunaföldvári sóhivatalnál nagyobb összegű pénz kifizetése rendeltetett el. Eichelburg gróf, a párt pénztárnoka pedig nyiltan eldicsekedett vele, hogy «egy nevét nem tudató nagy úr is nevezetes összeggel 16segíti pártjukat». Később kiderült, hogy ez a nagy úr Esterházy gróf főispán volt, a ki, amint Bezerédj Pozsonyból írja, 24 ezer forintot adott a sajátjából kortesczélokra.
Perczel Móricz beadványa szerint «30–50, sokszor több kocsikból álló csoportok nagy lövöldözések s fenyegető káromkodások közt dombovári járási hiveiket Perczel járásán, a simontornyain keresztül Pinczehelyre, Szokolyba vezetgették, hogy ott a Bezerédjhez ragaszkodó nemességet elcsábítsák és elrettentsék. Ez Szakolyban nagy mértékben sikerült is. De más helyeken szilárdan állt a nemesség. Így a pinczehelyi bíró és jegyző hiteles bizonyítványban igazolják, hogy ott «Miltenberger ozorai és Schneller zombai ügyvédek, Dőry Sándor főszolgabíró, Szalay György alszolgabíró, Szép László esküdt, Szalay János, Bogyay Vincze, Dőry Károly, ifjú Dőry Vincze táblabírák jelenlétében, a 38 személyből álló pinczehelyi nemesség megnyerésére, 150 szentgyörgyi, paksi, szekszárdi, szokolyi, tengődi nemessel 5 álló napig tartó lakomát rendeztek, a mire 7000 forintot költöttek, de, bár Dőry Gábor, a követjelölt alispán is megjelent, csak 15 személyt tudtak részükre hódítani». Ezért mondja a kortesnóta:
«Héjában volt a sok strázsa
A Pinczehelyi korcsmába,
Mégis kitört a Nemesség
Némedin lett az egyesség.
Ej huj igyunk rája
Petsovitsok bukására,
Úgy sem győznek soha,
Mert Sneller a párt Angyala…»*
Csapó Vilmos úr tengeliczi levéltárából egész sorozat egykorú kortesnótát volt szíves rendelkezésünkre bocsátani, ezekből használtuk fel a jellemzőbbeket.
Ezen felül Pinczehelyen, továbbá Pakson, Dunaszentgyörgyön s más helyeken «megengedtetett a közköltségen való naponkénti borozás.»
Perczel Móricz malicziozusan meg is jegyzi védekező beadványában: «Nem hihetvén a felsőbb helyről való segittetésük 17hirét, majdnem azt kellene gyanitani, hogy valahol Dárius kincsére akadának».

3. PERCZEL MÓRICZ LEVELE A TOLNAMEGYEI KORTESVILÁGRÓL.
A Bezerédj-párt mindezideig tartózkodóan viselkedett. Április 8-ra azonban a főispán gyűlést hívott össze a vármegyei utasítások elkészítésére s miután ezt megelőző este az ellenfél által becsődített nemesség Dőry Gábort és Perczel Istvánt követjelöltté kiáltotta ki, a Bezerédj-párt is megmozdult s másnap «törvényes szabadságuknak megőrzése és választásbeli kizáratásuk megóvása tekintetéből részükre is két érdemes férfiút – Bezerédj Istvánt és Tahy Károlyt – jelölték, amiért aztán szitokkal és becsmérlésekkel s erőszakos megtámadtatásokkal illettek.» Az állapotok annyira elfajultak, hogy «nemes Bese és Kerecsenyi György vármegyei hajduk saját uraikat Sztankovánszky főjegyzőt, Augusz tb. főjegyzőt, Hegyesy aljegyzőt is csúf nevekkel illették, nemcsak az utczán, de a közgyűlési teremben is. Sőt az utóbbi hajdu a nevenapját ülő Hajós György (szolgabíró) megyeházbeli szobájában ennek ágyára 18dőlve pipázott, az urakkal együtt borozott s Perczel hajduját, Pap Józsefet, urát leszidva, derekasan – eltagolta!» (Perczel beadványa.)
Így bizony a vármegyében felbomlott minden törvényes rend. A főszolgabírák, szolgabírák, esküdtek, sőt a vármegyei hajduk is, «czibilbe öltözve», állandóan kortesúton voltak s a terror minden nemét felhasználták a kis nemesség megfélemlítésére. Nagy agitácziót fejtett ki a herczeg Esterházy uradalom is. Az uradalom ügyvédje a jobbágytelkeken lakó nemeseket birtokuktól való megfosztással fenyegette. Miltenberger Miklós fiskális több simontornyai nemes kortesnek 100 forintot kínált s minden nemes szavazat után 10 forintot.
Forster János táblabíró pedig, mint sajátkezű levele bizonyítja, a dunaszentgyörgyi nemességet még arra is rá kívánta bírni, hogy «István főherczegnek, a nádor fiának a nádori méltóságra, előleges örökösödés szerinti kinevezését sürgessék». Ezt a felszólítását egy másik levéllel is támogatja s abban minden, a Julia-majorban vagy Festetics Rudolf birkaistállójában megjelenő, pártjához szegődő dunaszentgyörgyi nemesnek 5 pengő forintot igér.
«Hát mi jó szívvel vegyük ezt, – fakadt ki Perczel Móricz – békén kell-e azt türni nekünk, midőn lelketlen polgártársaink magukat mindenhol a kormány pártjának kürtölve, még a nádori legfőbb tekintetü és fontosságu hivatalt is, legszebb nemzeti jogaink elócsállásával örökösödés tárgyaivá tenni és így magát a kormányt is gyanusitani vétkes merészséggel szándékolák.»
Ő és párthívei megkezdték tehát az ellenmozgalmat. Lelkes bátorítással összeterelték a mindenfelől megkörnyékezett nemességet.
Nemsokára széltében-hosszában hangzott a kortesnóta:
«Mi Tolnai vig nemesek,
Válasszunk hát követeket.
Ej huj már úgy vagyon,
Bezerédj jó lesz nagyon.
19Tahy Károly másodjának,
Igen jó lesz a társának,
Ej huj már úgy vagyon,
Az igazság köztünk vagyon.
Ne nézz nemes ajándokra,
Nézzél e két magyarokra,
Ej huj Bezerédj,
Régi elejünk vitézi!»
De a kormánypártiak még nagyobb erőfeszítéseket tettek. Festetics Rudolf tolnai kastélya volt a vezérkar állandó főhadiszállása, míg a kisebb nemesek a Julia-majorbéli tisztilakban jöttek össze. Pecsovics Ferencz tiszttartó volt itt a nagyon szíves házigazda. Ő rendezte azokat a híres, országra szóló orgiákat, amelyeknek sem Tonában, sem másutt azóta se igen akadt párjuk. A Fadd melletti Julia-majorban még most is megvan az a hatalmas birkaakol, ahol a dorbézoló nemesség az évekig tartó választási küzdelmekben, a sokszor egyhuzamban három-négy napig is tartó lakomákon minden nagyítás nélkül szólva: megette az egész uradalmat. Erre a birkaakolra czélozva mondja a kortesnóta:
«Csalfa, piszkos Petsovichok,
De büdös a kalapotok,
Oda nemes szabadságtok,
Az akolban beittátok!»
Igen, mert a házigazdáról a kormánypártiakat nemsokára pecsovicsoknak kezték csúfolni. Ezt a gúnynevet Madarász József emlékiratai s más adatok* szerint Huszár Pál esküdt ragasztotta rájuk azért, mert szégyenlette, hogy a másik párton levő esküdt kollégái nem a grófi asztalnál, hanem Pecsovicsnál, a gazdatisztnél, tehát mintegy a macskaasztalnál esznek. Ezért elkeseredésében azt vágta Paczolay György esküdt kollegája fejéhez: No te – pecsovics.
Lásd Bodnár István «A kubinszki és pecsovics világ Tolnavármegyében» czimű czikksorozatát a Vasárnapi Ujság 1905 évi folyamában.
20Viszont volt Dunaföldváron egy Galicziából oda szakadt, együgyű, különös testalkatú timárlegény: Kubinszky István (a keresztnevére ugyan homályosan emlékeznek), a ki feltünő piros ábrázatával nagyon hasonlított Huszár Pál esküdthöz. Ezért a leszólt Paczolay György esküdt azzal vágott vissza Huszárnak: Hallgass, hiszen te olyan vagy, mint a – Kubinszki. Majd: Eredj innen, te – Kubinszki!
Ezzel megdől úgy Horváth Mihály,* de különösen Eötvös Károly állítása, mintha Tolnamegyében Kubinszki nevű nemesek lettek volna. Eötvös legfeljebb Huszár Pált ismerhette, de nem, amint ő mondja, Kubinszkyt, az ide való nemes embert.
Huszonöt év I. k. 549. l.
Annyi azonban bizonyos, hogy ettől kezve csak kubinszki és pecsovics pártot ismertek nemcsak a vármegyében, de az országgyűlésen is.
Az igazság érdekében azonban be kell ismernünk azt is, hogy az evés és ivás terén a kubinszki párt sem maradt el a másiktól, legfeljebb hogy ritkábban és szerényebb eszközökkel cselekedte. Bezerédj maga írja Szekszárdról 1839 április 23-án a sógornőjének Bezerédj Etelkának: «Most vasárnap, 28-án ebédre sok vendéget kapunk mindenfelől, a nemesség látogatásomra jön, vagy ötszáz személyre – 500 – kell készülnünk, azonban ne döbbenj meg, segitünk, hogy elláthassuk jól».*
Bezerédj nagyon érdekesen részletezi a tennivalókat. 1. Csak egy asztal lesz szabad ég alatt, az udvaron. Csontos a ponyvákat a nap és szél ellen ernyőkül – szedje össze és mosassa ki. 2. Kétszáz szál deszkára lesz szükség asztaloknak, padoknak. 3. 96 öl vagyis 230 rőf ruha kell az asztalt beteríteni. Ennek nem kell finumnak lenni. Asztalkendő nem kell. 4. A kertész, cselédházban és a mi konyhánkban főzhetnek. Más konyhákban is. 4. Edényt, kést, villát innen visznek. 6. Valaki menjen borjukat venni, 5 darab kell. 7. A nyugvó ökrökből lehet majd levágni, a mi kell. 8. Kenyeret vagy 120 hatfontosat kell sütni. 9. A menű: 1. Leves, tészta benne, de nem gombócz, se nem metélt. (Azért nem gombócz, mert ezzel a pecsovicsokat csúfolták:
«Szentgyörgyiek jól jártak,
Nádat ingyen kaszáltak,
Hogy Tolnára menjenek,
Pecsovicsok legyenek:
Rossz gombóczot egyenek!»)
2. tehénhús, meleg sauccal. 3. perkelt káposzta disznóhussal, 4. bornyu, marha és disznóhus pecsenye, 5. tésztás, t. i. kalács, pogácsa, rétes, vagy mi legkönnyebb hidegen. 6. fekete kávé. Irj, kérlek, hány font kell. Ez lesz az ebéd. Csak 11 órakor jönnek és ebéd után elmennek hamar. Különben lármát odahaza ne tegyetek ezen dologgal.» A nemes urak tehát, amint látszik, eléggé jól éltek!
21Ez a tekintélyes szám mindenesetre azt mutatta, hogy Bezerédjnek nagyon hatalmas pártja volt. Perczel és társai tehát biztos reménynyel néztek a választás elé. «A pecsovics párt azonban félteni kezdte példátlan költséggel és fáradhatlan iparral hónapok óta folytatott munkálkodásának gyümölcsét» (Perczel Móricz szavai). Ezért a május 8-ra kitűzött választást megelőzően már három nappal összegyűjtötte mindazokat, a kik borozgatás közben nevüket egy jegyzékre felírták. Az aláírást kötelező erejűnek hirdették. A kik ellenkeztek, azokat kocsikra rakták s 1 váltó forint fejenkénti napszám igérete mellett Festetics Rudolf gróf Julia-majorjába, a már említett birkaakolba zárták össze s Kornis László esküdt vezetésével őrökkel vigyáztattak reájuk. Becsalogatták s tejbe-vajba fürösztötték a Tolnára dohányt vitt szentlőrinczi paraszatokat is s hogy erejüket fitogtassák, a Perczel járásából való nemeseknek adták ki őket.
Az itt mulató főbb kolomposok aztán éjjel Szentgyörgyre is betértek, s ott elhíresztelték, hogy «Festetich Rudolf gróf indítványára a majorban elhatározták, hogy minden Perczelek levagdalva, Bezerédj István amúgy is kopasz fejéről pedig a még hátralevő hajszálak kitépve lesznek».
Perczel Móricz később az iratokhoz mellékelte azt a verses fenyegető levelet is, amelyet a vármegyeháza előtt találtak a Haj Pál István kezeírásának ismertek, de «műveltebb észnek tulajdonítható»:
«Követ akartál ugye – lenni,
Te akasztófára való Bezerédj,
Oh, de kár, hogy nem lehettél,
Hogy Pozsonyban nem kevélykedhettél,
Dárga sok szép virtusaiddal,
Paprika kalpagu fattyaiddal,
Mert megérdemled a koronát,
A mözsi négylábu akasztófát.
22Az leszel, ne búsúlj, követ leszel,
Vörös regement óbestere leszel,
Majd onnét el mehetsz követnek,
Hidgyára a mezőre Csősznek,
Onnét azután Pestre mehetsz Kelnernek,
Ott leszesz örökké kerl und kerl und nek,
De jól vigyázz majd magadra,
A te veled egy Hunczfut társoddal,
Azon nagy fogu Csapóddal.
Mert minden órán rajtatok ütünk
És mint a barmot karón megsütünk
Ily kinnal küldünk el másvilágra
Mindkettőtöket Plutó szijjára.
Ti akasztófára való Hunczfutjai a
Világnak.»
Ekkor már megkezdődött a pártok külső megkülönbözetetése. A pecsovicsok nemzeti színnel diszített fehér kalapokat, a kubinszkiak pedig később vörös kucsmát hordtak.* Mindez azonban csak mérgesítette a helyzetet. Mert például Dunaszentgyörgyön hajtóvadászatot tartottak a vörös sapkákra, elszedegették s külön jutalom fejében Festetics Rudolf grófhoz szállították be, majd Perczel erélyes fellépésére visszaadták. Az elhatalmasodott pecsovicsok pedig valósággal felfegyverkeztek s nemcsak azzal a régi szokásjoggal éltek, hogy a gyűléseken kardosan jelentek meg, de fegyveresen barangolták be a vármegyét, a mi aztán mindenfelé garázdálkodásra adott okot. Így Bölcskén a paksi és dunaföldvári pecsovics nemesek a Tahy Ádám házából kijövő kubinszkiakat megtámadták, a rendet csináló ispánt halálra sebesítették.
A kubinszki párt vörös kucsmái 2066 frtba kerültek. Zászlójukat pedig Boros, akkoriban jónevű akadémiai festő festette. Aranycziráda vette körül. Középen koszorú és felírás. Felül pedig Magyarország és Tolnavármegye czímere volt rajta.
Meg is jegyzi Perczel Móricz: «Honnét származtak ezen nagyszámú fegyverek? A vádló párt családi levéltárából aligha?» Szóval ő és társaik «visszatorlás nélkül sokkal többet tűrtek, mint azt társas életkörülmények közt egy férfiunak tűrni illenék…»
23E zajos előzmények után a képviselőválasztás napján 1839 május 8-ra és következő napjaira tüzték ki. A kubinszki párt már 7-én este bevonult Perczel Mór és barátai vezetésével, «díszes ünnepies rendben».
Éppen ilyen impozáns volt másnap reggel a pecsovicsok bevonulása is, akiket Festetics Rudolf gróf vezetett. A pecsovics nemeseket, tartva szökésüktől, a vásárálláson kívűl levő gyöpön, a kocsijaikból készített sátortáborba szállásolták.

4. PECSOVICS GÚNYVERS BEZERÉDJRŐL.
A vörös kucsmások már kora reggel fölvonultak a vármegyeházához, de a főispán a kapukat bezáratta, így a róm. kath. iskola körül foglaltak helyet.
Nemsokára megérkeztek a pecsovicsok is. Főnökeik: Bogyay Vincze, Dőry Vincze, Dőry Károly, Dőry Sándor fő-, Szalay György alszolgabíró, Schneller és Miltenberger ügyvédek (az utóbbiak nem is nemesek), továbbá Stantsits, Kornis, valamint Gaal Eduard, Salamon Elek és Festetich Rudolf kivont karddal vigyáztak az «önmagukat 800 dicső pecsovicsok» czím alatt éltető nemesekre, akik Bezerédjt folyton «krumpli csősznek» titulálták s megkezdték az ingerkedést. Tüntetőleg közéjük vegyült a főispán is. A vármegyei hajduk: nemes Kerecsenyi és Bese György kivont karddal jártak le és fel s egyre tüzelték az ellenpártot a hozzájuk átszökésre és tilalmas vitézkedésre. Így a czivakodás 24már kora reggel megkezdődött. A pecsovicsok egyre keresték az alkalmat, hogy a fegyvertelen kubinszkiakkal összetűzzenek. Szalay György és Stantsits esküdt karddal estek neki a róm. kath. iskola mellett a kubinszkiakat éltető parasztoknak, amiből csaknem komoly zavargás támadt, de Perczel lecsittította. Erre még hatalmasabban éltették őt és Bezerédjt, a mit a másik párton mindjárt «paraszt zendülésnek» minősítettek.
A közgyűlést, mivel a rengeteg ember a vármegyeház nagy termébe be nem fért, Esterházy gróf főispán a megyeház kapuja melletti pitvarból nyitotta meg. Ott volt a vármegye minden számottevő ura s a kis nemesekből körülbelül 1500-an. Ez hatalmas szám volt, mert Tolna vármegye nemessége sohasem tett ki többet, mint 1800–2000-t. A királyi leirat kihirdetése után Jeszenszky János kir. táblai bíró vezetésével szavazatszedő választmányt küldtek ki. Különös utasításul adták, hogy 16 éves nemes ifjú már szavazhat s hogy a megbízó levelek is figyelembe vétessenek. Érdekes, hogy a visszaélésektől félve, Perczel Móricz ezt ellenezte, de a másik párt mégis keresztül vitte akaratát. A szavazás felekezetek (pártok) szerint történt. A szavazókat egymás után bocsátották be a kapu mellett levő pitvarba s miután leszavaztak, benn kellett maradniok az udvarban. Azután került a sor a másik pártra.
Először a kubinszkiak éltek alkotmányos jogukkal. Győzelmük egészen bizonyosnak látszott. Bezerédj pár nappal előbb azt írta testvérének, hogy pártja egyre nő, minden jel arra mutat, hogy ő lesz a követ.
De pecsovicsok cselhez folyamodtak.
A választás első napján a kubinszki párt csendben és rendben végezte a szavazást s nagy részben már le is szavazott. A pecsovicsok azonban egész este 7 óráig tartózkodtak a szavazástól s akkor a sötétben nagy tömegekben siettek a bizottság elé. A kubinszki párt másnapra akarta halasztani a szavazást, de a pecsovicsok erőltették a dolgot. Szedték tehát a szavazatokat még gyertyavilágnál is. De egyszerre csak betódult 25az egész tömeg. Erre a bizottság a sötét miatt a megyeház nagy terme mellett levő szobába vonult, a szavazókat pedig bezárták a nagy terembe. Egy darabig aztán még folytatták a szavazást, de a nagy terem ajtaját a kortesek egyike kinyitotta. Nagy riadalmat okozott ez a kubinszkiak táborában, mert híre futott, hogy a már egyszer leszavazott pecsovicsokat a főispáni lakosztály (utóbb kiderült, hogy az egyik pecsovics főkortes, Daróczy János szolgabíró hivatalos szobája) ablakából kötélen leeregetik, hogy a kapun bekerülve, ismét szavazásra jelentkezzenek.

5. KATONA ISTVÁN VALLOMÁSA TÖRVÉNYTELEN SZAVAZÁSÁRÓL.
Ezért kellett a nagy terem ajtaját kinyitni.
A kubinszkiak erélyes sürgetésére bezárták ugyan újra az ajtókat, de ekkor a leleplezett párt békétlenkedni kezdett. Látva, hogy terve nem sikerül, a szavazatszedő szoba ajtajához tódult s a nagy hőséget vetve okul, azt erőszakosan benyomta. A bizottág erre esti 11 órakor működését beszüntette.
Ezen időig összesen 190 pecsovics párti szavazatot szedtek be s másnap, a mikor a bizottság ismét megkezdte működését, Gaal Eduard és Bogyay Vincze kijelentette, hogy mivel «személyes szabadság megzavarása miatt» sokan haza távoztak, a további szavazástól tartózkodnak s királyi biztost kérnek.
26A közgyűlés Daróczy Mihály kanonok és Berecz Mihály esküdt útján kérlelni akarta őket, de eredmény nélkül. Erre Perczel Móricz pártja nevében követelni kezdte, hogy a főispán a szavazatok akkori állása szerint hirdesse ki az eredményt. Természetesen a főispán erre nem volt hajlandó. Délután 3 órakor azonban bejelentette a közgyűlésnek, hogy sikerült neki személyes közbenjárásával a másik pártot szavazásra bírni. Perczel Móricz különösnek találta, hogy ismét az esti órákra halasztgatták a szavazást, de a szavazatszedő bizottság megkezdte működését, esti tíz óráig foglalatoskodott, úgy, hogy másnapra már csak az elmaradt szavazatok beszedése és a megbízólevelek számbavétele maradt volna.
Esterházy gróf főispán azonban túljárt a kubinszkiak eszén. Nem hiába kifogásolták később részrehajlását s törvénytipró eljárását.
10-én reggel, félnyolcz órára hirtelen gyűlést hívott össze, annak eldöntése végett, hogy «miután az élőszóval való szavazás megtörtént, a megbizólevelek számbavétele nélkül is kihirdetheti-e az eredményt? «Véleménye szerint, ha a többség kivánja, az azonnal megtörténhetik, (s az előbbi napon nem történhetett meg?) «mivel ugyanegy közgyűlés korábbi végzéseit utóbb módosíthatja, sőt megváltoztathatja».
A javarészben már hazaszéledt kubinszki párton óriási felháborodást keltett a főispánnak eme kijelentése, mely egyenes útmutatás volt a visszaélésre. Tiltakoztak tehát, folytatni kívánták a szavazást s követelték, hogy a megbízó leveleket is számba vegyék, «mert nemcsak az egyoldalu többségnek, de még az egész közönségnek sem áll jogában, hogy a megbizók szavazati jogát megsértsék».
A pecsovics párt által zajongva körülfogott választási elnök aztán előadta, hogy csak az élőszóval leadott szavazatokról adhat számot, a megbizóleveleket még eddig nem volt idő számba venni. Beadatott pedig Dőry Gáborra 734, Perczel Istvánra 722, Bezerédj Istvánra 708, Tahy Károlyra pedig 696 szavazat. 27A főispán erre sietett Dőry Gábort és Perczel Istvánt személyes szótöbbséggel megválasztott követeknek kijelenteni.*
Madarász: Emlékirataim 79. l.
Dőryt és Perczelt vállra kapta a tömeg s mindketten hálásan megköszönték a részükre «ekként zálogolt kitüntetést».
A főispán még meg is dicsérte a «Tettes Karok és Rendek jeles, valóban nemes magokviseletét», tőlük érzékeny bucsut vett s a követi utasítások megszövegezésére május 16-át, a jegyzőkönyv hitelesítésére s a megbízó levelek kiadására pedig május 23-át tűzte ki határnapnak.
Ezt a két közgyűlést azonban már meg sem lehetett tartani. A jegyzőkönyvekből csak az tünik ki, hogy «a főispán eredmény nélkül oszlatta szét». A később vizsgálatot tartó Vay Ábrahám gróf királyi biztosnak a Perczel testvérek ellen kiadott vádpontjaiból s más írásokból azonban megtudjuk, hogy ezek a közgyűlések éppen nem voltak sima lefolyásúak.

6. AUGUSZ ANTAL NÉVALÁÍRÁSA.
Mert a kijátszott kubinszkiak keményen szervezkedtek s a választási visszaélések és a főispán részrehajlása miatt elkeseredett küzdelmet indítottak. Perczel Móricz volt az egész mozgalom lelke, vezetője, ma itt, holnap ott ütött rá az ingadozó kisnemesekre. Biztatta, lelkesítette őket. Sőt látva a kormánypártiak hallatlan erőszakoskodását, nyilt vesztegetését, a vagyonosabbak megnyitották erszényeiket is s a választások költségeit a tehetősebb urak összeadogatták, sőt később maguk közt – ki is vetették.
A pártnak Augusz Antal, a későbbi időben báróvá és a budai helytartóság alelnökévé kinevezett főjegyző lett a pénztárnoka. Elszámolása szerint a kubinszki párt összes választási költsége körülbelül 50 ezer forint volt. Ehhez a következők adtak nagyobb összegeket: Magyary Kossa Sámuel 6000, Csapó 28Dániel 5000, Bezerédj István és Pál 4900, Sztankovánszky Imre 2500, Magyary Kossa József 4000, Augusz Antal 2200, Tahy Károly és Ádám 4000, Perczel Mór 2000 (de saját mondása szerint ezen kivűl is elköltött 4–5 ezer forintot), Gindly Antal és Rudolf 1400, Kápolnay Károly és Ignácz 2000, Kapuváry János 700, Rosty Albert 500 forintot. Az ő részükről a legnemesebb tűz, a hazafias lelkesedés, a jogos elkeseredés, az igazán önzetlen honszeretet adatta össze ezeket a jelentős összegeket.
A Bezerédj-párt azonban mint később, úgy most is nem a vesztegetésre, de kétségtelen igazágára, a törvényes alapra helyezkedett.
A 16-ra kitűzött gyűlésen valami 42 nemes, köztük több lelkész, sőt nemes Csenteritz János hites ügyvéd, Komárom vármegye táblabírája is, ünnepélyesen ellenmondottak a főispáni önkénynek. Kifogásolták, hogy az eredményt – a választásra kitűzött hely, a vármegyeház előtti tér mellőzésével – kedvezni akarván a másik pártnak, a vármegyeház nagy termében, a szokatlan reggeli órákban 1/2 8 órakor és akkor hirdette ki, a mikor a bizottság munkálatával még el nem készült, a voksok rendbe szedve, összehasonlitva nem voltak s meg sem vizsgálhatták, hogy nemtelenek nem szavaztak-e, vagy egyesek nem éltek-e kétszer is szavazatukkal, a mennyien az egyik párt erőszakkal is összekeveredett a már leszavazottakkal. «Kérik a nemesi közérdeken ejtett sérelemnek új követválasztással leendő orvoslását.»
A szavazatszedő bizottság tagjai közül pedig: Csapó Dániel, Perczel Gábor, Gindly Antal, Kapuváry János, Erős József, Fördős István, Csapó Vilmos, Sztankovánszky Imre, Augusz Antal újabb utasítást kértek a közgyűléstől, mert bár a választmány elnöke 10-én a közgyűlés kivánságára szóbeli jelentést tett, ezzel a választmány munkálatait befejezettnek nem tarthatják. Kifejtik ugyanis, hogy «a szavazás 8-án éjjeli 11 óráig és 9-én a délutáni órákig adott halasztáson túl – 4 órától esti 10 óráig a választmány minden készsége és felvigyázata mellett 29is több félbeszakítással és zavarokkal intéztethetett csak, melyek majd sötét éj leplezte eseményeknek, majd a választmány ülése helyének megváltoztatása mellett annak is tulajdoníthatók, hogy a 8-ikát követte éjjel már szavazott választók egy része a még hátralevők tömegébe keveredett s a választmány többeket másodszori szavazáson is rajta ért. A választmányi elnök a 9-iki választást különben is azzal zárta be, hogy a szavazást 10-én ismét folytatni fogják, de ebben a választmány a közgyűlés által megakadályoztatott, holott még több választó is volt, a kik szavazni akartak s a távollévők megbizóleveleit sem vették figyelembe». Ezek bizonyítására becsatolják 20 dunaszentgyörgyi, gyönki, némedi, miszlai nemes ember bizonyítványát, amelyben kinyilatkoztatják, hogy ők Bezerédj István és Tahy Károly urakra akartak szavazni, de mivel a bizottság össze nem ült, igazaikkal nem élhettek. Mellékelik továbbá vásonkeői gróf Zichy László, tolnai gróf Festetics Leó, továbbá Babosné, Kardos Ferenczné, Németi Istvánné nemes asszonyok ünnepélyes ellenmondását, hogy megbízóleveleik el nem fogadtattak.*
Különösen érdekes tolnai gróf Festetics Leó nyilatkozata, ki ellentétben Sándor és Rudolf testvéreivel, ezeket írja: «Követválasztási Credentionális Levél! Melly szerint alúlirott a legközelebb junius 2-ik napjára összehivott országgyűlésre mint követeket Tttes ifjabb Bezerédj István és tts Tahy Károly urakat választja és ezen két érdemes uraknak annyival inkább is adja votumát, mivel e folyó hó 10-én önkényes erőszakkal történt követi kinevezésnek nyilvánvalólag ellent mond, s azt a hogy történt, törvénytelennek nézvén, sohasem fogja elesmérni. Költ Pesten, május 29.-én, 1839. Tolnai gróf Festetics Leó.»

7. CSAPÓ DÁNIEL ÉS TÁRSAI VÁLASZTÁSI BEADVÁNYA.
30Nem érdektelen azonban Vay Ábrahám grófi királyi biztosnak vádlevele sem, amelyen a 23-iki közgyűlésen történtekért Perczel Móriczot teszi felelőssé. E szerint ő a népet ismét a legnagyobb hevességgel vezérelte, eleve készítgette, sőt a pártjának a pénzigéretek daczára is hódolni nem akaró 4 nemest nemesi kiváltságuk elgázolásával öccse: Perczel Gyula szobájába zárta s a gyűlés végéig ott tartotta s a gyűlés alatt «tüzes és illetlen magaviselete által, miszerint az asztalt verni s hol figéket, hol szamárfüleket mutogatni nem átallotta, a nemesi közönséget annyira ingerli, hogy főoka lőn azon gyűlés czélnélküli, rendetlen szétoszlatásának».
Viszont Perczel Móricz azt mondja védekezésében, hogy a törvényszabta korlátokat túl nem lépte, s a Berecz Mihály, Szalay György, ifjú Dőry Vincze és Gaál Eduárd által elkövetett durvaságok és ingerkedések okozták a szétoszlatást. Magyary Kossa Sámuel igazolja is, hogy Perczel nem volt illetlen, legfeljebb a választás törvénytelenségét vitatta s őt a gyűlés szétoszlatására az késztette, hogy «a rendetlenséget több óráig sem kéréssel, sem intéssel lecsillapítani nem tudta».
E bevezető inczidens után azonban nemsokára komolyabb dolgok is következtek. A főispán az elmaradt május 23-iki közgyűlés helyett június 17-ére újabbi közgyűlést tűzött ki. Mind a két párt hallatlan erőfeszítéseket tett, hogy híveit összetartsa. A pecsovicsoknak azonan kezdett rosszul állani a szénájuk. Minden erejüket a Perczel Móricz közvetlen befolyása alatt állott simontornyai és dombovári járási nemességre vetették. De ezek sziklaszerűen állottak. Perczel Móricz egész katonásan tartotta össze őket. Járta is a kortesnóta:
31«A görbői* sürü berek,
Ott terem a derék gyerek,
Mennél sürűebb a berek,
Annál derekabb a gyerek.
Más helyen: a szentgyörgyi…
Majdha veres kutsmát veszek,
Mellé pávatollat teszek,
Petsovitson eret vágok:
A hazának úgy használok.
Ne légy pajtás Petsovits már,
Rosszabb az mint török-tatár,
Veres gutsmát hordok én,
Igaz uton járok én…»
A pecsovics főkortesek: Szalay György szolgabíró, Szép Mihály esküdt, ifjú Dőry Sándor aztán már június 16-án összeszedték a hozzájuk tartozó nemességet, hogy Hőgyészen át Szekszárdra hozzák be.
Útközben Hőgyészen nagy dáridót csaptak. Az uradalmi vendéglőben ebédeltek s ott dorbézoltak még a délutáni istentisztelet alatt is. Természetesen sok bámészkodójuk akadt, a kik közül Gyenis Máté kocsolai csizmadiamester és mások sok ismerős hőgyészi német polgárt is magukhoz hívtak s borral kínálgattak. Pech János bíró is ott üldögélt esküdt társaival egy külön asztalnál s beszélgetett a jókedvű nemesekkel. A beszállingózó német atyafiak azonban derekasan hozzáláthattak a potya italozáshoz, mert a pinczér nemes Forster Mátyás hőgyészi székálló legénynyel ezt tudtul adta a mulatság főrendezőinek, a kik közül aztán Gyenis Máté vallomása szerint Dőry Sándor utasította Czimmermann Mihály vármegyei «foglárt», hogy a németeket kergesse ki. Czimmermann azzal kezdte, hogy egyik németet kardjával mellbe döfte. A többiek pedig a kégli-játszóhelyen Viczl Kilián kőmíveslegénynek estek neki, karddal félholtra verték s a segítségükre érkezőket, a kihívott többi nemessel 32elkezdték a városháza felé kergetni. Közben pisztolydurranások hallatszottak. A zajra kilépő bírót, Pech Istvánt, Gyenis Máté csizmadia kardjával fejbe vágta s a községháza előtti dombon Hammer esküdtet több nemes karddal űzőbe vette s az árokba lökte. Klingenhéber Pétert többekkel együtt leütötték. Sőt a mint Perczel Móricz tanukkal igazolja: «Dőry Sándor, Szalay Gyrörgy, Schneller, Szép László vezéreik «lejtése alatt» a felborozott nemesség az isteni szolgálatból imádságos könyveikkel hazatérő polgárságot is karddal támadta meg». Pleininger Ferencz hőgyészi segédpap erre sok embert látva veszedelemben, a harangokat félreverette, a mire a lakosság is dorongokra kapott, nekiesett a nemeseknek, a kik Herczl József kalmár boltját is felgyújtották. Fellinger Mihály jegyző többekkel hasztalan iparkodott a felingerelt lakosságot visszatartani, a polgárság kövekkel, palánkkarókkal üldözőbe vette a kocsikra kapott nemességet, a kik közül bizony sokan kénytelenek voltak Eszterbauer seborvos háza előtt egy kis stácziót tartani. A főbb pecsovics kolomposok közül Dienes Mihály súlyosan megsebesült. Szép Mihály esküdtet is derekasan elpáholták. A többiek azonban még aránylag elég ép bőrrel érkeztek Szekszárdra.
A tanuvallomásokból azt lehet kivenni, hogy ez a kis verekedés tervszerűen volt kieszelve. Különösen Schneller zombai ügyvéd biztatgatta erősen a nemeseket, hogy tartsanak ki s ő is kész velünk vérét ontani. Gyenis kocsolai czizmadiamester egyik hőgyészi német kérdésére, hogy mit csinálnak Szekszárdon? azt felelte: véres kardokat. Perczel Móricz szerint a verekedéssel azt a látszatot akarták kelteni, hogy mint főszolgabíró ő tüzelte fel a járásbeli pórnépet a nemesek elleni parasztlázadásra.
Ezt másnap Szekszárdon is széltében-hoszszában terjesztgették, egyrészt, hogy a többi nemest is feltüzeljék s kivált hogy a főkolomposok saját bőrüket mentsék.
Így június 17-én még puskaporosabb lett a levegő. Tanuvallomások szerint a pecsovics nemesség már előző nap készült a verekedésre. A főbb vezetők közül többen fegyveresen jártak. 33Daróczy János látva a nagy számmal érkező kubinszkiakat, úgy nyilatkozott, hogy «ebből bizony baj lesz» s arra biztatta a saját pártját, hogy csak az – urakat üssék…
A közgyűlés napján a pecsovics nemesség a vármegyeház pitvarában a gyűléstartásra kijelölt helyet – az előző napon megállapított tervük szerint, már a kora reggeli órákban elfoglalta. 9 óra felé felvonultak a vörös kucsmások is, de mert úgy értesültek, hogy a közgyűlés csak 10 órakor kezdődik – elszéledtek reggelizni. Később egy részük visszatért, de a pecsovicsok nem engedték őket az asztalhoz még közel sem. Ebből szóváltás keletkezett. A két párt emberei egymást taszigálni kezdték. Egerer János pecsovicspárti esküdt pedig kardot rántott s «ide senki be nem jön!» – kiáltással ütlegelni kezdte a kubinszkiakat. Majd odaszólt a fogságból pár nappal előbb kiszabadult nemesnek, Babos Mártonnak, ki aztán a kubinszkiaknak ugrott. De ezek kardját kicsavarták, azzal fejét bezúzták s kezét átszúrták. A mire Babos egy csöbörrudat kapott fel, azzal ütötte-verte a kubinszkiakat, a kiknél csak szórványosan akadt egy-egy fegyver. Óriási verekedés támadt. A jobbára kardos pecsovicsok előnyben voltak. E mellett az emeleti konyhából fahasábokat, a kéményekből füstölő rudakat dobáltak le «kézbevalónak» s derekasan hozzáláttak a kubinszkiak ütlegeléséhez. Közben Bese János, Vajda Mihály, Kajtár György szekszárdi nemesek több kardos társukkal Perczel Sándor és Kiss Antal táblabírákat fejükön megsebesítették. Az odaérkező Perczel Móricz is saját «vigyázásának» s a szintén megszabdalt Fördős szolgabíró és két Gerets nevű nemesnek köszönhette, hogy a veszedelemtől megszabadult. Az akkor még kevesebb számú kubinszkiakat így a pecsovicsok a vármegyeház udvaráról kiszorították. A bent maradt egy-két kubinszkit űzőbe vették, egyet közülök a folyosón leütöttek. Azután félve a kubinszkiak visszatorlásától, a kövezetet felszaggatták, a padláson levő fegyvertárt feltörték, miután Esterházy főispán, Benyovszky Károly várkapitány vallomása szerint, már előzőleg parancsot adott a fegyverek kiszolgáltatására. A kapukat 34a főispán tanácsára bezárták. Gyimóthy Simon táblabíró pedig a községi előljáróság ellenkezésével szemben a harangokat félreverette. A kiszorított kubinszkiak azalatt odakinn fegyverkezni kezdtek. Radnics Pál ügyvéd vezetésével a szekszárdi parasztság is botokra, dorongokra, vasvillára kapott, a vármegyeházat formálisan megostromolta, kapuját betörte. A főispán erre egy hajdut katonaságért küldött, de ez még nagyobb galibát csinált, mert a mikor a résen kibujni akart, hogy a megtámadtatástól meneküljön, jajveszékelve azt hiresztelte, hogy Magyary Kossa Sámuel alispán és Bezerédj István élete is veszélyben van, kerítsenek létrát, hogy őket az ablakon át kimentsék. Mindez pecsovics furfang volt. De az ostromlók azért mégis kerítettek egy hatalmas létrát, azt azonban igénybe senki sem vette. Az alispán és Bezerédj az ablakban állva, a veszélytől nem félve, fölényes nyugalommal békére intették a zavargókat. Ekkorra azonban már a kaput kinyitották, a nemesség betódult, mire a megszorult pecsovicsok kőzáport zúdítottak reájuk. A kubinszkiak hasonlóval feleltek. Az összevissza repülő tégladarabok közül egy, a kútnál álló Keserű István nevű pecsovicsot fején találta, úgy hogy hátraesett, a koponyáját bezúzta s nyomban szörnyet halt. Ezt látva a pecsovicsok, megszeppenve hátrahúzódtak, pinczékbe, padlásokra menekültek, a mire Perczel Sándor a vezéreiktől cserben hagyott kis nemeseket, a kaput elálló kubinszkiakon keresztül az utczára vezette, de a hagyomány szerint minden egyes nemesnek meg kellett esküdnie, hogy többet pecsovics jelöltre nem szavaz.
A főispán pedig híveivel bezárkózott lakosztályába. De ott is nekiestek, ablakait bezúzták, ajtaját felfeszítették s kényszerítették, hogy a tanácskozási terembe visszamenjen, a hol megigértették vele, hogy újabb követválasztó határnapot fog kitűzni. Ezért hivatkozik a későbbi királyi leirat «magában a közgyűlési teremben véghezvitt gaz merényletre».
A pecsovicsok kinnrekedt 60 főre tehető része eközben előbb az ostromlókat akarta megtámadni, de mert őket visszaverték, 35a főispán által Auguszért küldött Fördős Istvánt megsebesítették, majd megostromolták Augusz Antal főjegyző lakását s a Ferencz-közkórházat is megrohanták, az utóbbi helyen egy odaszorult kubinszkit keresve, a kit az ápolóné a padláson rejtett el a – halottak ruhái közé.
Közben rengeteg sebesülés történt. Perczel Móricz szerint a kubinszki párton alig volt nemes, a ki «fájdíjat» ne követelt volna.* Ezzel természetesen arányban állhatott a pecsovics párt sebesülése, sőt hihető, hogy azt túl is szárnyalta.
A Perczel testvérek beadványa mellé a következők csatoltak orvosi látleteket: Nemeskéri Kiss Antal – kit Kajtár György ütött le, amiért aztán nádori nyomozó levelet is eszközölt ki, – továbbá: Perczel Sándor, fő-, Fördős István szolgabíró, Máthé Lajos szekszárdi, Nagy József regölyi, Szabó Benjamin dunaszentgyörgyi, Adorján József szokolyi, Tamási Pál dunaföldvári, Besey Tóth kölesdi, László József, Szabó István, Gerets Ferencz simontornyai, Puskás János pálfai, Fördős András és Horváth József szentlőrinczi nemesek és még számosan.

8. GRÓF ESTERHÁZY KÁROLY NÉVALÁÍRÁSA.
A hőgyészi és szekszárdi eseményeket nagyjából így adják elő a kubinszki párt által beszerzett hit alatti tanuvallomások. A tanuk között a szekszárdi előljáróságon kívül ott vannak a többek közt: Illés Ádám bonyhádi főjegyző, szepezdi Kiss Lajos hites ügyvéd, Boross János akadémiai festő, Kerekes Márton szekszárdi káplán, Csór Mihály szekszárdi segédpap, ifjabb Halász Imre táblabíró, peremártoni Nagy Zsigmond gyönki, Keck Dániel nagyszékelyi ref. pap, Podolay János földmérő, Kramolin Antal bonyhádi gyógyszerész, nemes Kiss István paksi lakos, Ritter A. József majosi evang. lelkipásztor, sőt a nemrég elhúnyt öreg Madarász József volt országgyűlési képviselő is, a ki azt vallja, 36hogy a fejérmegyei Czeczéről «a gyűlési zavar segítésére – Vancsay Ferencz (szolgabíró) vezérlete alatt, húsz kocsival körülbelül 80-an voltak ott. Első ottlétükben (május 8–9–10.) negyven pecsovics kalapokat, most pedig kardokat és magános puskákat loptak. Ez közbizonyíthatás s mint mondják Dömötör István a megyeházból öllel kivitt puskákból egy kettőst Vancsay Jánosnak is ajándékozott«.
Az így megszorongatott főispán aztán Bécsbe sietett, hogy az országra szóló «zendülésről» jelentést tegyen.
Vay Ábrahám grófot, kir. kamarást, valóságos titkos tanácsost, Máramaros vármegye főispánját küldték ki királyi biztosnak, a ki aztán, mint «alter ego» június 7-én és 8-án «derekasan» hozzá is látott a dolgok rendezéséhez: A vármegyeházban szállásolta el magát. Biztonság okából 1 tisztből és 21 katonából álló díszőrséget vett magához, ezenkívül a várost is megrakta egy pár század katonasággal. Június 7-én Berecz Mihály főszolgabíró vezetésével nagyobb számú katonaságot küldött ki, hogy a 8-iki megyegyűlésre igyekvő dunaszentgyörgyi kubinszkiakat szétverje. Ez azonban nem sikerült. A nemesség neszét vette a dolognak s kerülőutakon mégis bejött a városba. Nyolczadikán reggel aztán felállott az egész katonaság a vármegyeház előtti téren. Volt ott ágyú is, égő kanóczczal…
De a dolog így sem ment símán. Vay be sem léphetett a terembe, míg úgy, a hogy magát nem igazolta, hogy a főispán által elsejére hirdetett közgyűlést miért halasztotta ekkorára? Az akkori vásári csődületre hivatkozott, de meg Esterházy főispán az új követválasztó gyűlés tartására erőltetve lévén, ő ezt királyi biztos hatalmánál fogva változtatta meg.
Ebben mégis megnyugodtak valahogy. Vay megjelenhetett a teremben. Felcsapta kalpagját s a gyűlést így vezette tovább: «Én a király helyében…»
Legelsőnek Bezerédj István szólalt fel. Egyikét mondta legragyogóbb szónoklatainak. Kérve kérte barátait, hogy ez alkalommal álljanak el az ő követté jelöltetésétől, mert ugyan a 37polgári bizodalomnak megfelelni még némi keserűségek között is polgári kötelességének tartja, de sokkal inkább használ az a vármegye és az ország érdekeinek, ha őt visszalépni engedik.
Tahy Károly hasonló szellemben beszélt.
Párthíveik azonban hallani sem akartak visszalépéséről. A május 8-iki követválasztást törvénytelennek jelentették ki, mivel a megbízóleveleket számba nem vették, az eredményt csak egyoldalú kívánságra hirdették ki s a jegyzőkönyv hitelesítve nincs. Az orvoslást tehát csak új választás hozhatja meg.
A másik párt meg a választás törvényességét vitatta. A szavazásnál megvolt a névszerinti többség, mondták, – a megbízólevelek mellőzése pedig más vármegyékben is megtörtént.

9. MADARÁSZ JÓZSEF NÉVALÁÍRÁSA.
A király nevének egyszerű felemlítése azonban lefegyverezte a többséget. Valaki azt hozta fel, hogy a királyi leirat azt mondja, hogy a választás rendesen ment végbe, így vitának helye nincs, ki kell adni a megbízólevelet.
Perczel Móricz maga is ilyen irányban, békítőleg szólott. Dőry Gábornak és Perczel Istvánnak kiadták tehát a megbízólevelet, óvás között azonban kijelentették, hogy e visszalépésből nem következik, mintha ők az eddig történteket elismernék törvényesnek. Őket egyedül csak az hajtott közbéke vezérli. Olyan liberális követi utasítást szövegeztek azonban a két pecsovics követnek, mely az országgyűlésen általános feltűnést keltett. Később báró Wenckheim Béla, Békés vármegye követe szemükbe is vágta egyik kerületi ülésen: «Tolna felette megcsalt bennünket reménységünkben. De hogy is ne? Hiszen Deák Tolna utasítását olvasván, azt mondta: Azt gondoltam megyémnek legliberalisabb szellemű utasítása van, de Tolnáé még hatalmasabb!»
38Vay Ábrahám gróf aztán nagy apparátussal megkezdte a nyomozást s részrehajló erőszakoskodásával annyira elmérgesítette a helyzetet, hogy az ügyből nemsokára országos szenzáczió kerekedett, sőt a bécsi lapok is tárgyalták. Csapó Ida, nemeskéri Kiss Pálné is azt írja róla Csapó Vilmos kir. kamarás által kézirat gyanánt kiadott naplójában:
«A Tolnából érkező hírek alig hihetők és az országgyűlésen másról nem is beszélnek. A kir. komiszárius úgy viseli magát, mint egy tyrannus. A megyegyűlésen felütve fejére kalpagját, így szólt: «Én a király helyében!» Üldözik és bottal vallatják az ártatlan embereket, ha «kubinszki»-pártból valók. A vizsgálást olyanokra bízzák, kik a legbűnösebbek.* De boszut állni kívánt a Perczel testvéreken, Móriczot hivatalától felfüggesztették és a midőn ezért Hőgyészen kérdőre vonta Vayt, «Ő Felsége»(!) így felelt «vagy magam hatalmából, vagy felsőbb parancsra suspendáltam, az mindegy lehet az úrnak, csak felségsértési vád ne legyen belőle!» Különben a kir. biztos elutazott mindjárt Miklósvárra, mert Hőgyészen egy esküdt, kit befogtak és fenyegettek, ijedtében meghalt, valamint a városbíró is. Egy Döme Dániel nevű nemest pedig, kire ráfogták, hogy ő ütötte agyon Keserű Pétert (helyesebben István volt a neve), mivel nem tudott maga mellett «pecsovics» tanukat állítani, nemes ember létére lánczra verve kísérték börtönbe és a királyi biztos kimondta reá a halálos ítéletet e szavakkal: Fejért fejet kívánok!»
Daróczy János.
A történtek azonban egy kicsit megnagyítva jutottak el az igaz magyar érzéséről híres Csapó Ida füléhez – kit Bezerédj leveleiben lelkes kis kubinszkinak nevez. Tény az, hogy sokakat, nem tekinte származásukat, börtönbe vetettek. A királyi biztos július 21-én Perczel Móricz, Sándor és Miklós ellen is vizsgálatot indított s Móriczot 26-án állásától is felfüggesztette. Döme Dánielt azonban halálra nem ítélhette. Ez nem is volt az ő tiszte, mert Vay csak a vizsgálatot vezette itt s a befogottak felett való 39ítélkezésre később rendes törvényszéket küldött ki egy királyi leirat, verebi Végh Ignácz kir. tanácsos, a hétszemélyes tábla asszesszora elnöklete alatt.
Vay ide érkeztekor a legnagyobb pártatlanságot igérte, de azután felrótták neki, hogy a legdühösebb pecsovicsokkal vette körül magát s a vizsgálatot is ezekkel teljesítette, a kik aztán kíméletet nem igen ismertek. Bezerédj azt írja Pál testvérének: «A vizsgálat több hőgyésziekre szomorú. A bíró, a kit akkor a dombovári nemesek megvertek, a királyi biztos által fogságba tétetett s ott halálán van. Egy asszony is, kit Dőry vallatott. Többek is fogva vannak. A szekszárdi bíró is meghalt. Sokaknak véleményében bizonyos lesz, hogy a biztostóli félelem, fenyegetések okozták a bajt. Ez pedig szomorú, ilyen véleménytől óvni kellene a közönséget.»

10. GRÓF VAY ÁBRAHÁM NÉVALÁÍRÁSA.
Vay két hétig tartó vizsgálat után, a mely idő alatt 200 pecsovics tanut hallgattak ki, Perczel Móriczot 1-ször az általa Pinczehelyen mondott beszédjéért királysértéssel és lázítással vádolta. 2-szor hogy Dunaszentgyörgyön verekedést kezdett. 3-szor hogy a követválasztó gyűlésre a nemeseket lövöldözések 40és trombitaharsogások között vezette be. Vesztegetett, egy nemes embernek 800 forintot igért 20 szavazatért. 4-szer 4 ellenpárti választót Gyula öcscse szobájába zárt s a május 23-iki közgyűlésen illetlenül viselkedett. De a legfőbb vád az 5-ik volt ellene, t. i. hogy «Perczel Móricz a május 17-iki gyűlést már jóval megelőzött időben ismét rémítő előkészületeket és fenyegetéseket tett, az ellenfél embereit halállal fenyegette, végre a legingerültebb állapotban a gyűlésbe bévezérlette, onnan ivótanyájukba ki s szeszes italok által felhevítve, ismét visszavezette, s ott előre tolakodva, csakhamar a verekedést elkezdette, a vármegyeházát, támadót fuvatván, ostromoltatta, hallatta nagy hangon egyszer azt jelesen: «mondjátok meg a főispántoknak, hogy követeinket nevezze ki, mert addig nem eresztjük ki, ha mindnyájan éhen döglenek is meg», másodszor pedig ezen borzasztó szavakat: «lábtót ide Gyula öcsém, had lőjjük meg a kutyaházi hunczfutot, ide parasztok, Sándor bátyámat agyonverték, segítsetek». Miután pedig a főispányt arra kényszerítették volna, hogy július 1-ső napjára követválasztás végett írásban közgyűlést rendeljen, s erre a veszekedés megszünvén, az ellenfelen levő urak közül némelyek főszolgabíró urat, mint fővezért megkérdezték volna, valyon a vármegyeházától szállásaikra bátorságosan immár haza mehetnek-e? Maga főszolgabíró úr azt felelte, mehettek már bátran barátim, de csak meg kell vallanotok, hogy elveimért emberül harczoltam ám!»
Perczel Móricznak a «Tolnai Királyi Udvari Biztostól»* kapott eme vádlevélre 4 nap alatt kellett válaszolnia, «ha és amennyiben azt tenni kivánja». S ő 55 nagy oldalra terjedően hatalmasan meg is felelt. Mindenekelőtt előre bocsátotta, hogy addig is, míg az 1805: V. t.-c. értelmében adhatja elő védelmét, ő és testvérei nevében csupán királya iránt való tiszteletből válaszol, de nem védekezésül, hanem óvás gyanánt adja elő csak mondanivalóit.
Vay így nevezi magát a vádlevélben.
Önérzetes, hatalmas elmeéllel szerkesztett, sok helyütt keserű, 41epés, vitriolszerűen maró ellenvádirat ez a másik pártnak főleg a főbb vezetői ellen. Elmondja benne a választás összes előzményeit, egész történetét, a legnagyobb határozottsággal utasítja vissza az ellene szórt vádakat s bizonyos malicziózus csipkedéssel, de sok szellemességgel szinte nevetségessé teszi azokat. Így, hogy követhetett volna ő el a pinczehelyi lakomán királysértést, a mikor – ott se volt. Dunaszentgyörgyön pedig éppen ő akadályozta meg a verekedést, a miért még vállra is kapta a pecsovics nemesség. S hogy igért volna ő 800 forintokat szavazatokért, amikor az ellenfél maga sem taksálja többre a szavazatait – a becsatolt levél szerint 5 forintnál? Minden baj kútforrásául az ellenfél főkortesei mellett Esterházy gróf főispánt nevezi meg, ki a választás előtt és alatt a legnagyobb részrehajlást mutatta. Tüntetőleg együtt járt az ellenpárt korifeusaival, Dőryt és Perczel Istvánt ablakaiból karonfogva mutogatta a tömegnek, mellettük lelkesítő beszédeket tartott s a kertben a pecsovicspártiak őrizetére vállalkozott. Hiteles tanuvallomásokkal igazolja a másik párt visszaéléseit, példátlan vesztegetéseit, hónapokon át tartó dorbézolását. A főispánt egyenes törvénytiprással vádolja, sőt a király iránt való kötelességének megszegéséért az 1647: 76, 1536: 36., 1548: 66. t.-czikkben előrt büntetésekre érdemesnek jelenti ki.

11. ALÁÍRÁSOK A PERCZEL-TESTVÉREK BEADVÁNYÁN.
42De erős szavakkal mondja meg véleményét a kir. biztosnak is. Így nevetségesnek találja a szájába adott «Lábtót ide Gyula öcsém!» kifejezést, mert a «lábtó» szót (létra) nemcsak ő, de ezen a vidéken senki sem érti és használja. Szemére hányja Vaynak, a miért csapatot küldött az alkotmányos jogai gyakorlására igyekvő nemesség szétverésére, a mely «hónapokig tartó vitákra adhat alkalmat az országgyűlésen». A királysértés vádjára pedig büszkén vágja oda, hogy: «hazámnak, fejedelmemnek, megyémnek s felekezetemnek nem kis szolgálatot tevék, milyest a szekszárdi mezőre a gyűlés folyta alatt égő kanóczok mellett kiállított ágyuk, lovakon ülő dzsidás csapatok, fegyverben álló gyalog sereg korántsem tuda vala eszközölni».
Hasonló önérzettel utasítja vissza a vádiratot Perczel Móricz szintén megvádolt két testvére is.
Perczel Miklós a zavar főokának egyenesen a főispánt jelöli meg. A királyi biztos pedig megrendítette az igazságosságába vetett hitet, a mikor a másik párt főnökeivel vette körül magát s a párt legfőbb vezérénél Festetics Rudolf grófnál tartózkodott s a 17-iki csata legdühösebb résztvevőit: Berecz Mihályt, Dőry Sándort, Daróczy János, Hajós György szolgabírákat bízta meg a vizsgálattal s katonaságot rendelt a nemesség szétverésére s érvényen kvül helyezte a nemeskéri Kiss Antal táblabíró megverettetése ügyében kiadott nádori parancslevelet. Nevetségesnek találja, hogy vádként hozzák fel ellene a kokárdaosztogatást is. Lehet, hogy adott talán a nagy tömegben «nemteleneknek» is. Hát ezt a magas polczon ülőknek szabad csak viselni? «Valóban szomoru sors ez hazánkra, midőn az nemzet és király színeinek sehol sem tiltott hordása gyanussá teszi a polgárt!
Perczel Sándor is «csodálatos hitelünek mondja azt a kir. biztos vádiratában említett – 200 egybehangzó vallomást», a mely őt jelöli meg a május 23-iki gyűlési zavargás főokozójának. Hiszen azon a napon épp Dőry Gábor alispánnal a pécsi püspök beiktatásán volt. Június 17-én pedig kardját ki se rántotta. De 43a mikor megsebesítése után mosakodni a káplár szobájába ment, fegyverét lecsatolta és ott hagyta. Mikor aztán a bennszorult pecsovics párt a fegyvertárnak a főispán rendeletére történt megnyitása után fegyverek után kutatott, valaki az ő kardját is elemelte s most diadaljelül mutogatják…
A királyi biztosra nézve úgy látszik nagyon kellemetlen volt az ilyes vádak feszegetése. Perczel Móriczot személyesen, majd mások útján is puhítgatni kezdte, hogy beadványát vonja vissza. De mert nem cselekedte, ez is nagyban hozzájárult, hogy július 26-án hivatalától felfüggesztette.
Ezután a királyi biztos a nélkül, hogy a kubinszki pártbeliek közül csak valakit is kihallgatott volna, július végén visszatért Bécsbe.
«Furcsa kis vizsgálódás volt ez, ha már nem folytatja a másik részre nézve is, – mondja egyik levelében Bezerédj – kiváncsi vagyok, mi lesz a rezultátuma?»
Közben az új követek megjelentek Pozsonyban, az országgyűlésen. S már augusztus 3-án azt írja róluk Bezerédj: «Posonból követeinkről nem a legkedvezőbb hirek terjednek. Nemcsak nem grata persona egyik sem, egyik felekezet előtt sem, de már maguk közt sem egyeznek és in publico is ellenmondtak légyen egymásnak…»
Ezt megelőzően pedig egy elkeseredett kubinszki ezeket írja Bezerédjnek:
«Vége Tolna Bezerédj emelte dicső hirének, nevének, tekintetének! Tolnai lenni s Tolnát közutálat, megvetés tárgyának tudni kínos érzettel növelt helyzet!» Elmondja azután, hogy az új követek belépését csendben fogadták. Csak a mikor Perczel felszólalt a Ráday ügyben, hangzott egy-két halljuk. De Perczel csak utasításukat mondta el egy-két száraz szóval. A mellette ülő úr azután megjegyezte: jobb lett volna otthon maradniok.
A levél írója különben sajnálja a két követet, mert jó lelkek, szereti őket, de a közvélemény már kimondta rájuk Tolnára alig fényt vető érzelmeit. «Dőry még csak jobban őrizkedik 44minden hibás lépéstől, de Pista már becsületére tett fogadásának ellenére, hogy ő soha hivatalt nem ásítand, a liberális párthoz közelíteni sem merő ellenpárthoz szegőde. Egyrészt nem lehet csodálni, mert a tiszta honfiság lelkétől eltelt megyék fiai vele nem is tartanak. Gábor visszavonulva egyikhez sem nyilvánítja vonzalmát. Az üléseken jobbára Pista beszél…»
A két követ összekülönbözése a Ráday-ügyben történt. A főrendek üzenetével Vas indítványa került szóba: hogy addig, míg a Ráday ügy orvosolva nem lesz, semmi munkálatot Ő felsége elébe nem terjesztenek. «Zarka, Vasnak közhír szerint 20 ezer pengővel megvesztegetett követe» (az elkeseredett kubinszki írja így) saját megyéjével szemben ezt akként módosítá, hogy a záradék nem tiltja, hogy más tárgyban, például az újonczok és a Dunaszabályozás ügyében felírással ne lehessen élni.
Klauzál, Szentkirályi, Szentiványi, Deák, Somsich, Szegedy, Palóczy, báró Bánffy ennek ellene mondottak. «Csak mi tolnaiak – írja a névtelen kubinszki – hajtánk le pirulva szemeinket, mert a dicső ügynek bizonyosan üdvös fordulatot adott volna nagy Bezerédj! De eltemetve, jég ajkai némák valának.» Tolnára is ráillik Deáknak Hódosyhoz, Bihar volt követéhez intézett mondása: Hát Biharnak képviselői még nincsenek jelen? Hódosy jelenté: Az egyik én vagyok! Erre következett Deák mondása: Hát Beöthy meghalt?
«Perczel, a Dőry által kijelentett utasítás ellenére a vasi indítványt pártolta, de az előadások elővétele mellett azért katonát nem ad, míg a sérelem nem orvosoltatik, azonban felírást szeretne mégis az ujonczok szükségének megtudása végett, ha szükséges, ő is odaadja vérét a honjának.»
«Erre igen nagy zúgás következett. A lehurrogott követ ingerülten ezeket mondta: «Hát már ebédre ment a szólás szabadsága?!»
A levél írója idézi még báró Wenckheim Bélának, illetve Deáknak előbb már ismertetett mondását a tolnai liberális utasításra vonatkozóan s elpanaszolja, hogy Dőry Gábor alispán, a mikor 45ő esténként nála van, – maga is kikel kollegája ellen, hogy minek beszél ilyen furcsákat az üléseken. Már nem is akarják hallgatni, mindjárt lezúgják…
Vay eltávozásával aztán megint a liberális párt kerekedett felül Tolnában. Az augusztus 5–6-iki gyűlésen pontokba szedték sérelmeiket s az alkotmányon ejtett sérelem orvoslásáért felírtak úgy a királyhoz, mint a helytartótanácshoz. Perczel fellfüggesztését és Tibay Mihálylyal való helyettesítését nem vették tudomásul. Perczel Móricz tüzes beszédben védte magát és egyúttal keményen vádolta a főispánt, hogy a mikor őt felfüggeszti, Szép Lászlót kinevezi esküdtnek, pedig az egyike a legdühösebbeknek s tagja ama pártnak, a melynek főnöke maga a főispán. Forster Benedek tiszti ügyész a főispán megsértése miatt elégtételt kér, de Perczel több kompromittáló esetet sorolt fel. Iszonyú lárma keletkezett, míg végre Bezerédj István «oly nemes mérséklettel s gyengéd illedelemmel szólt, hogy senki sem ellenezte többé, hogy a megye főispánjának, ki a megyére annyi bajt hozott, a követválasztásnál nem volt pártokon kívül, a mint azt kormányzói állása megkivánta, sőt pártos, – irassék meg férfias egyenességgel, nyiltan, tartózkodás nélkül, hogy bár egyeseket személyes háladatosság, vagy felekezeti vonzódás kötne is hozzá, iránta a közönség bizodalma meggyengült».
Szóval kérték, «adjon alkalmat, hogy a megye közigazgatása és a főispáni hivatal a kellő állásba visszajöhessen, a rend, a béke a közigazgatás helyes folytatására visszaadassék. Ezen lépést férfiasabbnak és mégis gyengédebbnek gondoltuk, mint ellene mindjárt panaszt tenni» – írja testvérének Bezerédj.
Tudatja továbbá, hogy 140 árkusos volt a kubiszki beadvány s atyja, ki eleinte nem nyugodott meg lépéseiben, mióta látta, helybenhagyja, a mit tettek. (Augusztus 9.)
A pecsovics párt természetesen megmozgatott minden követ, hogy e határozatokat megdöntse. A szeptember 2-iki, 3-iki és 4-iki gyűlésen pár száz aláírással ellátott ellenmondást olvastatott fel, de mikor egy Kaszás József nevű embernek nevét már 46másodszor is felolvasták, ez tiltakozott, mert a beadványt «nem kétszer, hanem még egyszer sem írta alá». Igy a vádiratot csúfosan vissza kellett vonni.
Pedig Bezerédj levele szerint: «ők semmi előkészületeket sem tettek, de a nálok tízszerte nagyobb tömegnek oly foganattal szólottak, hogy a nagy többséget meghódították. A protestáció ad acta tétetett. S most sorba jönnek az emberek Sztankovánszkyhoz, hogy neveiket kitörültessék. Utóbb investigans bizottság küldtett ki, hogy a követek magukat igazolhassák. E végre október 7-én lesz gyűlés».
Már ekkor annyira országos ügygyé fejlődnek a tolnamegyei események, hogy Deák Ferencz kezdeményezésére Zala megye átiratban tudakozódik a történtekről: «hírből értvén, hogy a követválasztás királyi biztos és fegyveres erő jelenlétében, tehát az alkotmány sérelmével történt».
Egyelőre csak értesítették Zala megyét, «mint az alkotmány éber őrét», hogy a sérelmek ellen Ő felségéhez és a helytartó tanácshoz panaszos felterjesztést tettek. Addig csak köszönetüket nyilvánítják.
Ugyanekkor Perczel István «aggályt keltő követi jelentésének» mérlegelésére bizottságot küldtek ki. A követeknek ugyanis azt adták utasításul, hogy a pör alatt álló Ráday Gedeon pestmegyei követnek «az országgyűléshez szabad járulást biztosítsanak». Ők azonban, az akkor már a kormány felé hajló felsőbüki Nagy Pál indítványára szavaztak, hogy t. i. ne írjanak fel a királyhoz, csak a nádor közbenjárását kérjék ki.
«Mindez, mint Bezerédj írja – nagyon alkalmas időben jött, mert a jövő héten fogják a consiliumnál a tolnai ügyeket tárgyalni s ott Esterházy és Vay ellen nagy a rosszalás.» Örömmel ujságolja egyúttal testvérének, hogy Ráday rezignácziója folytán a pestmegyeiek közül igen tekintélyesek őt kérték fel a jelöltségre. Stafétával felszólító levelet küldtek Augusznak, melyet éppen a gyűlésben kézbesítettek. «Elgondolhatod, hogy mint a futó tűz terjedt el a felgerjedt vármegyében.»
47Hogy milyen nemes gondolkozású volt Bezerédj, semmi sem mutatja jobban, mint hogy a felszólítást nyomban visszautasította. Több fontos okon kívül az volt a döntő nála, hogy sem ő, sem pártja ne látszassék olyannak, mintha a bajok következményei elől meghátrálnának. Becsületes lelkének lehetetlen volt, hogy «Tolna iránt éppen most ne mutasson hűséget, a mikor a bajok elhárítására idehaza talán még többet tehet. Van valami, úgy érzi, a mi azt kivánja tőle, hogy ne fogadja el s hogy a kötelesség ez összeütközésében azt a nehezebb utat kövesse, a mely nem önkönnyebbségére szolgál». (Szeptember 8.)
A pecsovicsokra természetesen leverő volt Bezerédj kitérése. A mint ő írja: «váltig bosszankodnak, de sokan Pozsonyban is, mert már a kormánynál is tudják a dolgot. Nem gondolták sokan, hogy el nem fogadom». (Szeptember 11.)
A kiküldött bizottság jelentése alapján aztán az október 7–8-iki közgyűlés csakugyan «sajnos érzéssel, kedvetlen meggyőződéssel kimondta, hogy «ezen kedvetlen, de kénytelen kinyilatkoztatás után nincsen egyéb hátra, mint hogy a követ urak a követi pályától, melyen ily előzmények után továbbá nem járhatnak, de azon maradni ők sem kivánhatnak, ezennel felmentessenek».
Október 13-ára nyomban ki is tűzték a követválasztás napját. De előbb szigorúan körvonalazták a választók jogait. A fogságban levők szabadonbocsátása érdekében, valamint Perczel Móricz felfüggesztése ellen újból felírtak a királyhoz és kérték, hogy a főispánnal szemben is úgy intézkedjék, a mint ezt a legfelsőbb szolgálat, a vármegye közérdeke és maga a főispáni hivatal méltósága megkívánja.
1839 október 14-én aztán Magyary Kossa Sámuel alispán elnöklésével 700 nemes jelenlétében «egyhangú felkiáltásban nyilatkozó közakarattal, semmi által meg nem háborított közértelemmel» Bezerédj István és Perczel Miklóst követté választották.
Így a kubinszki párt győzelme teljes és zavartalan volt – egy hónapig.
48Bezerédj nyomban Pozsonyba sietett s már október 22-iki kelettel írja családjának s bizalmasainak közös levélben, hogy «szombaton délután Pázmándynál találkozott barátaival. Deák már ott várta Somsich, Klauzál és Palóczyval. Igazán érzékeny volt a viszontlátás. A többi követeknél is szives fogadtatásra talált. A perszonális kis nyájas s előzékeny volt, barátságát keresni látsoztt. A tolnai választások formáját helyeslik Pozsonyban s csak Dőry hirdeti, hogy nem sokáig lesznek itt az új követek, mert már az első ülésből visszahívják őket».
Leírja aztán, hogy a mikor az elég csinos követi kaszinóból hazament, váratlanul nagy meglepetés érte. Az ifjúság fáklyászenével tisztelte meg, bár azt híresztelték, hogy ezt betiltották. A fiatalság közben elfoglalta az egész utczát. A nagy éljenzésre lement közéjük, mire az ifjúság vezetője beszéddel köszöntötte, a melyet ő válaszában «nem személye, de az ügy, a törvényes szabadság, a törvény rendjét megtartó előhaladás, az egyforma igazság megtisztelésének tulajdonított».
A kerületi ülésen is nagy ováczióval fogadták: «Megtelt az egész salla és galléria». Az éljenzés már az előszobában megkezdődött s az kísérte fel az elnöki székbe, a melynek elfoglalása után még nagyobb erővel tört ki.
Sokan ominosusnak találták, hogy éppen a religionáriumot vették fel először is tárgyalásra. A népnél még oly színt kaphat, mintha ő vétette volna azonnal fel. Át is ment igen csekély ellenkezéssel a mult országgyűlési nuncium egész terjedelmében, a görög nem egyesültekre is kiterjesztve.
Panaszkodik, hogy Esterházy gróf főispán azzal akart rajtuk kicsinyes bosszút állani, hogy az ő volt lakását a követek visszahívása után azonnal átadta a krassó-szörénymegyeieknek. Neki Perczel István volt lakását adták, de Perczel Miklósnak olyan rosszat, a hol már két követ meghalt. Így a magáét engedte át neki s ő Jezerniczkynénél lakik, csak az a baj, hogy könyveit nem tudja kirakni.
49Bezerédj visszatérését tehát, a mint látszik, a legnagyobb örömmel fogadták Pozsonyban. Elhalmozták a baráti szeretet és gyöngédség minden jelével. Írja is, hogy az új követeket jobban megismeri s náluk, valamint a régieknél a legnagyobb előzékenységgel talákozik. Megbecsüli minden párt, nemcsak a városi követek, dignitáriusok, de a főpapság is. Nádasdy püspök, Scitovszky, Tajnay, Tihanyi. A perszonális is esti játékra hivatta, különösen barátságos volt. A tárnok ebédjére karonfogva őt vezette be és szomszédságába ültette. (Látod, mily sokat írok még kérkedőt is, írja Sztankovánszkynak 1839 november 15-én.) Wirkner az itt levő szekretárius, s Andrássy különösen nagy barátságot mutatnak iránta. Népszerű az idősebb, sőt a fiatalabb asszonyok között is. A szessziókban is jól ment dolga, sőt növekedett a részvét és figyelem iránta. Perczel Miklós is szólt már a religió kérdésében. Jó benyomást tett, tetszik magatartása, és szerény módja. (Október 23.) Majd, hogy érdeket gerjesztve szól s nem ismerszik rajta, hogy új ember. Jeles követ lesz belőle. Taktusa szép van beszédében. Folyton világosan szól s hatalmában vannak szavai. Voltak a főispánnál is. Úgy fogadta őket, mintha semmisem történt volna, nem, mint mikor Sztankovánszkyt csaknem megharapta. Igért még jó szállást is a héten s már adott is. Perczelt enyelegve kérdezte, haragszik-e még? Hiszen már vége van a választásnak. Széchenyi is megérkezett váratlanul. Nagyon örült Bezerédjnek. «Kitünő részvéttel és indulattal jött elébe.» Később elolvasta a főispánnak és Vaynak a vármegye részéről küldött leveleket «és nem szatirikus képpel, sőt igen jelentő akcióval mondta ki rájuk a – kösztlichet!»
Tisztelgésük alkalmával a nádor is a legnyájasabb szivességgel fogadta. Érdekesen írja le a köztük lefolyt párbeszédet.
A nádor azonnal a tolnai dolgokról kezdett kérdezősködni. Bezerédjre «kecsegtetőkép» mindjárt kijelentette, hogy a személyt mindég el szokta választani a közdolgoktól (közvégzésektől). S ezt reá nézve annál nagyobb örömmel teszi, mert hosszas tapasztalata csak jóról győzte meg felőle.
50Bezerédj kérte, engedje meg neki, hogy ő magát a megye közállapotában a többiekből el ne válaszsza. A nádor igen sajnálta, hogy Tolnavármegye «csendes, jótékony állásából kilépett».
Bezerédj szerint: ők sínylik ezt legjobban s igyekeznek a bajokat orvosolni. Bíznak a kormány jóakaratában. – A megye utóbbi lépései nem ezen czélra látszanak irányulni – jegyezte meg a nádor.
– Csak egy czélja van a vármegyének, hogy ama egyesítő és engesztelő központot (közkormányzatot), a mely a pártok felett tartja magát, visszanyerje – válaszolt Bezerédj.
A nádor elismerte, hogy ily központ s a pártokon felülálló kormány szükséges. De szerinte más is van a feliratokban. Kifogásolta, hogy az október 7-iki gyűlés nem volt a visszahívásra kitűzve.
Bezerédj azt állította, hogy «a követi eljárás feletti itélethozás újabb (isménti) intézkedés tárgyául volt kitűzve.”
Említette a nádor a 14-ére kitűzott határidő rövidségét is.
Bezerédj a vármegye voksának az országgyűlésen való elnémulását hozta fel.
A nádor szerint nem kellett volna a visszahívást a levél kézbesítése napjára határozni s kifogásolta, hogy a havi gyűlést két hóig elhalasztották.
Bezerédj szerint október 14-től november hó 18-ra lett csak elhalasztva.
Végre is a nádor mosolygott, hogy előbb az egyik párt, azután a másik küldött követet.
Jó híreket küld Bezerédj a kormány szándékáról is barátainak. A kormány letett róla, hogy gáncsolja a választásokat. «Erántam kedvezően, sőt előzőkép és mindenféle megbecsüléssel vannak. Mondják szemembe is, hogy bár véleményemet nem osztják, de személyem iránt a legjobb ítélettel vannak és az utolsó országgyűlés után és alatt is szándékaim tisztaságát, karakteremet csak tisztelni kellett s félreismerni nem lehet. Most pedig örülnek, hogy Tolnában ismét rendbe jön a dolog.»
51A főispán is ily értelemben szólott. Bezerédj azonban hozzáteszi: «De hogy mindennek a fenekén mi van, nem bizonyos».
A tiszti látogatást a palatinus után már mindenütt megtették. Mindenütt igen szivesen fogadták. «A tárnok kivált egészen leforrázta a személye iránt való ömledezésekkel.» Az ország bírája is igen szivesnek mutatta magát. Tolna vármegye s különösen az ő pártja valóban igen jó hírben áll. «A Bezerédj, Sztankovánszky és Augus stylus eránt, a mint stylus Tolnensisnek neveznek, nem kis respektussal látszanak lenni».
Apósa Bezerédj György azonban sehogy sem tud belenyugodni a történtekbe. Határozottan neheztel vejére, kinek liberalis felfogása sehogy sem fért össze az ő konzervativ gondolkodásával. Írja is Bezerédj sógornőjének, hogy atyja meglepő szempontból és alakban fogja fel dolgaikat, azt írván neki, hogy «dicsőségesen kivívta (t. i. Bezerédj) törvényes módokkal igaz ügyét» és igen nyakas vele. Hiszi, hogy Sopronban rendbe jön vele is dolguk, «mi szinte bajos állapotunknak egy kivánatos gyümölcse volna!» (November 5.)
November 13-án még bizakodóbb hangon ír barátainak, Sztankovánszkynak, Csapónak, Perczel Móricznak, Magyarynak. A legnagyobb ambiczióval látott dologhoz. «A váltótörvény küldöttségi elnökségét már némi büszkeséggel viseli.» A kormány pedig minden erejével ellenzi a javaslatokat, a melyen ő egész lélekkel csügg. Nagyon elfoglalja ez. Semmi ideje sem marad a «társalkodó életre». Este 7–8 órakor jön ki az ülésekből s olvasgatni, nézegetni s levelet írni is kell. Kéri barátait, hogy minden lehetőt kövessenek el, hogy csak rövidszavas kis utasítást küldjenek, hogy instructiójuk szelleméhez szabadon szólhassanak hozzá. Ha így nem tesznek, nevetségessé válik az egész. Pedig, ha a mágnásokat legyőzik, a legjobbak közé tartozó kodexet visznek haza, «a magyar kereskedelem varázs-teremtését». Éppen Tolnának áll ez érdekében, a hol csak «hitel kell, hogy óriási előlépéseket tegyen».
52Gyönyörűen agitál tolnamegyei barátaihoz írott leveleiben a domesztika kérdésében, a melynek kivitelére nincs reménység, de az első lépés Tolna megyére nézve dicsőséges lesz s az úrbéri nemesekre nézve elveszi az adózás iránti törvény fulánkját.
Hatalmasan sürgeti a városokkal való békét is. A legrosszabb politika lenne a vármegyéktől, ha ezen, most talán utoljára kinálkozó alkalmat, a városok lekötelezésére elszalasztanák. Sürgessék a legszélesebb és legtágasabb körű választást. 10 ezer lakosság mellett minden házbirtokos és honoracior, p. o. 600, választana vagy egyenesen közvetlen követet, vagy például 100 választót s ezek követet.
Ne kössék meg tehát az instructiót. Legyen az mennél szélesebb és tágabb körű. A vármegyének már megvan az instructiója, hogy a porták számához képest a városokat összevonja egy voksra. Adassék tehát szavazat a városoknak. Ez újult erővel hatná át a diétát s a vármegyékkel együtt a középosztály befolyását és erőteljes reprezentáczióját alkotná. Tornának, Ugocsának mindössze 12 portája van. Ha jól számlálja 12 városnak van annyi, vagy több. A többi összevonattatnék. 15 portára is lehet tenni a vokssal biró számot. «Csak a kezdet legyen meg. És a városokkal, az úrbéri nemességgel és az adózóval általán béküljünk meg, bizon jó, legalább tehetségünkben levő legjobb fundamentumot teszünk jövendőre.»
A mint látszik, a bizonytalan állapot ellenére is nagy kérdések foglalkoztatják Bezerédj elméjét. Érzi azonban maga is, hogy nem sokáig tart követi dicsősége. Tudósítja barátait, hogy nagyon sokféle hír van elterjedve a tolnai dolgokról. Hogy mily jelentős összegek vannak összeadva, stb. Kétségtelennek látja visszahívásukat. De bármit érjen is el az ellenpárt, csak a verekedést kerüljék, tegyék lehetetlenné. Ne veszszék el kedvüket, ha a pecsovicsok győznek is. Egy csatavesztés még nem a végromlás.
Csakugyan, ekkorra már megint összeszedték magukat a pecsovicsok. November 18-án, a Magyari Kossa Sámuel által 53vezetett közgyűlésen Perczel István hosszasabb beszédben mentette saját és követtársa eljárását. «Mivel – úgymond – magát vétkesnek nem érzi, kegyelemért esedezni nem fog.»
Ekkor a kubinszkiak közül szólásra jelentkezett Gindly Rudolfnak valahogy az szaladt ki a száján, hogy a visszahívott követek kezdetben is csak erőltetve jutottak a követi pályára. S erre lett csak hadd el hadd!
A pecsovicsok felugrottak. Óriási zaj, kiabálás támadt. Akcziót követeltek. A tisztviselőket, jegyzőket kiszorították helyeikről s a rend többé helyre nem állt. Magyary Kossa alispánt megrohanták s reá erőszakolták, hogy választmányt nevezzen ki, a mely előtt szavazattal döntsék el, hogy az október 14-én megválasztott követek visszahivassanak-e, vagy sem? A szavazást a mellékteremben meg is kezdték azonnal, a míg a kubinszki párt bent azt vitatta, hogy az elnöknek a választmányt csak ajánlani van joga és nem kiküldeni. Példátlan az is, hogy ilyen fontos ügyben ilyen váratlanul döntsenek. A míg így vitatkoztak, az alatt a pecsovics párt szépen leszavazott. A szavazás eredményét a pokoli zajban már kihirdetni nem lehetett. Az alispán csak egy szelet papirra írta fel, hogy 128 votummal az új követek (Bezerédj és Perczel Miklós) visszahivattak, de helyettük a régiek felküldettek.
Másnap aztán folytatni akarták a gyűlést, de az elnöklő alispán, Magyary Kossa Sámuel azt üzente, hogy a tegnapi hosszas ülésben megbetegedett. Különben oly híreket is hallott, hogy egyesek élete ellen törnek, tegyenek tehát, a mit akarnak.
A közgyűlés erre, a «fontos állapotok elintézése a gyűlés folytatását szükségessé tévén», Dőry Sándort, a legidősebb főszolgabírót ültette az elnöki székbe.

12. MAGYARY-KOSSA SÁMUEL NÉVALÁÍRÁSA.
54Legelőször is törlik jegyzőkönyvből azt a pontot, mely a tegnapi erőszakoskodásról szólt. A jegyzők önként hagyták el helyeiket. Bezerédj és Perczel Miklós visszahívását újból kihirdették. Dőry Gábort a július 8-iki megbízás alapján követül ismét felküldik. Tibayt beültették Perczel Móricz helyett főszolgabírónak, Szép Lászlót meg esküdtnek. A főispánnak bizalmat szavaztak. Kornis László esküdt, a kiről úgy szólt a nóta:
«Svastits, Korniss, Festetics
Három piszkos pecsovics…»
egyenesen azt indítványozta, hogy a királyi biztos ellen tett panaszt visszavonják. Ő felségének atyai gondoskodásáért külön köszönetet szavaztak, hogy «a helytelenül bepanaszlott királyi biztos eljárása által a megbomlott rendet és felzavart közbátorságot ismét helyreállítani kegyeskedett». Végül utasította a közgyűlés az alispánt, illetve az ügyek vezetésére Jeszenszky Miklós elnöklésével kiküldött választmányt, hogy 1840 márczius 2-ig a főispán tudta és rendelése nélkül gyűlést semmi szín alatt ne tartsanak. A követeknek pedig az újabb megbízólevél, a nemes megye hiteles pecsétje alatt kiadatni rendeltetett.
Jeszenszky Miklós kamarás elnöklésével bizottágot küldtek ki a pecsét megszerzésére, de ezt Magyary Kossa Sámuel magáal vitte birtokára s valami 4 hónapig nem adta ki kezéből.
Állásába került ugyan ez később a nyakas alispánnak, de a két pecsovics követ köznevetség tárgya lett. Hasztalan küldték fel hiteles pecsét nélkül a visszahívó levelet, Bezerédj és Perczel Miklós felbontatlanul küldték vissza.
Bezerédjt nem lepték meg a tolnai események. El volt készülve reájuk. A 18-iki gyűlés lefolyásáról külön stafétával értesítették. Másoknak már előbb is voltak híreik, de ezekből nem tudta magát tájékozni, hogy azonnal vissza kell-e mennie, vagy csak januárban. November 22-ről azt írja sógornőjének, Bezerédj Etelkának: «A visszahívás híre nem zavar meg, sőt személyemre nézve tiszta nyereséget látok a dologban, a megyére, a küldolgokra 55nézve pedig iparkodni fogunk orvosolni, sőt jobbra fordítani a történteket. Nyugodtak lehettek édeseim és vidám képpel, jó kedvvel képzeljetek engem magatoknak, vágyva hozzátok».
A hír ottani hatásáról a következőket írja:
«Tegnap reggel már híre futamodott a történteknek, én éppen a staféta után lévén, néhány minutummal azután érkeztem az országos ülésbe, hogy azt a perszonális már elkezdte. A terembe léptemkor éljen kiáltás támadt és növekedett inkább-inkább. Kérdeztem, hogy ki szól, kinek kiáltanak és oly jelentő képpel mondták, a kik mellett elmentem: a T. úrnak örülünk, hogy itt van és nem teljesedett a hír eddig. S alig tudta a perszonális lecsillapítani a lármát.»
Kis családja felől azonban nem volt ilyen nyugodt. A mint láttuk, személye a legdurvább fenyegetéseknek volt otthon kitéve, figyelmezteti tehát sógornőjét, «hogy ha a megyében talán ingerültség támadna, a mely Hidján, ha nem is félő és veszedelmes, de mégis kellemetlen és némi excessusokkal fenyegető lenne, akkor Isten nevében gyertek fel édeseim». Havass, Varga, Mimi, Tóni majd értesítik őket. Ha januárig fennhagyták, akkor is utazzanak Pozsonyba, de ha a visszahívás helyes formában csakugyan megtörtént, magától értetődik, hogy ők nyugodtan várják és jókedvvel, «a milyennel én fogok hozzátok menni és veletek maradni, édes jó lelkeim!»
A hivatalos értesítés, am int Bezerédj november 29-én írja Sztankovánszkynak – 26-án érkezett meg. A «helyettesített gyűlési (sic!) elnöktől» külön staféta hozta a visszahívó levelet. Bezerédj megbeszélte a dolgot többekkel, más pártbeliekkel is. Valamennyien azt tartották legegyszerűbbnek, legkövetkezetesebbnek, a dolgok folyására legalkalmtosabbnak s talán kímélőbbnek, ha a kapott iratokat – pecsét hiányában – felbontatlanul küldik vissza a vármegyének.
A perszonálishoz is érkezett staféta Dőry Sándortól. De formahiány miatt a személynök sem vette tekintetbe a visszahívó levelet s azt mondta, hogy «míg sua forma a revocatio s az 56új követválasztás meg nem történt s a hiteles expediciót nem látja, ő előtte a dolog jelen állapotjában fog maradni». Így járt el májusban is, a mikor credentionalis nélkül nem fogadta el a követeket, most pedig kellő dokumentum hiánya miatt határozottan megtagadta az elfogadást.
A kormánynak úgyis elég baja volt a politikai perekkel, az ezekből származott országos sérelmekkel, nagyon ragaszkodott tehát legalább a – forma szerint való igazsághoz. Sőt még Esterházy főispán sem hagyta helyben a történteket. A gyűlésen felkereste Bezerédjt, kinyilatkoztatta előtte, hogy már is írt vissza, hogy mindez rosszul van és semmi foganatja nem lehet. Biztosította, hogy semmi része sincs a dologban, sőt helyeselte, hogy ha visszaküldik az irásokat. Gyűlés után a perszonálissal is összejött, a ki előtte és a hozzájuk csatlakozott Esterházy előtt is helyesnek és természetesnek találta vélekedésüket.
A legnagyobb elítéléssel fogadták tehát a pecsovics párt erőszakos eljárását. A kormány kompromittálva érezte magát. Mindenki helyeselte, hogy Magyary alispán megtagadta a pecsét kiadását, mert «a végzés már születésében sebhedten mondatott ki».
Az ügy állása Pozsonyban így a legkitünőbb volt. Bezerédj csak attól félt, hogy heveskedéssel odahaza el ne rontsák. Leveleiben ismétli tehát a főfeladatot: Hogy verekedés ne történjék. Ha lesz is erejük, a megbocsátás és bűnfelejtés elvei szerint járjanak el. Mégis az alispáni és gyűlési tekintélyt megsértők közül egy-kettőt vonjanak felelősségre.
Ő semmi bajt és tusát itt nem átall. Sőt kikel a hazafiak nagy részének ama csak rosszat szülő elve ellen, hogy «drágalátos személyeiket mindég csak üveg alatt – legfeljebb csak tömjén füstnek kitéve – óhajtják tartani». Örül, hogy ezen fonák és kártékony elvekkel ő és barátai tettleges példájokkal küzdhetnek.
«Igen is, kész vagyok és kivánok vívni törvényes úton és szenvedni is tiszta czélú tiszta igyekezetünk mellett és azokért, 57tehát a történtek és még történendők nem rettentenek vagy csüggesztenek és magam a baj elől elvonni sohasem fogom. Hanem ha a körülállások kívánják, vagy engedik, hogy az én lelépésem megyénk, szegény megyénk álláspontjának engesztelésére, némi orvoslásra, helyrehozására, békeszerzésre, szóval valami jóra (értetek) szolgálhat, vezethet, ezennel ünnepélyesen kinyilatkoztatom, hogy azt igen örömest teszem ilyen czélra és Téged édes Imrém és titeket kedves barátaim ítéletetek szerint kérlek és felhatalmazlak, hogy ezt nevemben kinyilatkoztassátok in publico is, ismételvén, hogy nem meguntamból, gyávaságból, bosszúságból, vagy nyugalom utáni vágyásból teszem. Óh nem, mert kivánok, fogok is harczolni ezután szinte a jóért, szépért, igazért és nem fogom se rágalomtól, se más ilyestül magam elrettentetni.*»
Bezerédj 1839 november 24-iki levele Sztankovánszkyhoz.
És ezzel az önérzetes és az igazság erejétől áthatott elhatározással, teljesen nyugodt szívvel, érzülettel és kedvvel várja a Dőry Sándor elnöklésével lefolyt hétfői gyűlés resultatumát, a melyről eddig még sem ő, sem a kormány bővebbet nem tudtak. Újból mérsékletre inti Perczel Móriczot, Auguszt, Sztankovánszkyt és Csapót egészsége kímélésére. Írja, hogy a mint a május 23-iki gyűlést nem létezőnek tekintették, a mostani jegyzőkönyvet is csak az október 14-ike után következő nappal kellene kezdeni.
«Azonban a mint Barbarossa, midőn koronái függtek hajszálon és mindenért harczolt, nápolyi majorosainak még a baromfiak állapotja, etetése stb. felűl is írt, figyelmükbe ajánlja a minapi levelében foglaltakat, hogy az instrukcziót ne változtassák. Ne vegyék ezt alkalmatlankodó nógatásnak, csak emlékeztetőnek!»
Bezerédj visszahívása természetesen a szenzáczió erejével hatott. A követek mindenfelé csak ezt tárgyalták. Bezerédj, a mint írja, (1839 november 26.) egy kis kollekcziót készített Sztankovánszky leveleiből. «Deák olvasta fel már több ízben, 58nagy és nem érdektelen körben. A determinatio, Perczel Móricz, Wargha levelei, Magyary relácziója, mind-mind igen jók és nem maradtak effectus nélkül.» Különösen Jeszenszky Károly választmányi elnök eljárását kifogásolták. Bezerédj véletlen találkozásuk alkalmával előadta szándékukat a személynöknek, hogy a kubinszkiak hozzá és a nádorhoz akarnak fordulni. Nem helyeselte, de mindjárt a nádorhoz ment a hírekkel, energikusan nyilatkozva Jeszenszkyről. A kormányra nem volt kellemes, hogy véletlenül köztudomásra jutott az Eszterházy-féle 24 ezer forint, a melyet Festetics Rudolf grófnak küldött – mint mondja – adósságok fizetésére.
Bezerédj egyszerűnek találta az ő és követtársa helyzetét. Addig, míg rendes, megfelelő formában nem veszik a vármegye közlését, tovább is eljárnak tisztükben. A Karoknak is ez volt a nézetük, mert, mintha semmi sem történt volna, a «Ledererrel az ujonczokra értekezni fogó deputációnak» is tagjává választották, még pedig több kormánypárti szavazat hozzájárulásával.
Barátainak pedig ezeket írja: «A ti szerepetek akadályozni, hogy az ellenfél vétke által ne lehessen június 17. s a november 18-iki gyűlés eseményei bármely mesterfogással is akár törvényes alakú végzéssé, akár ellenetek szóló tetté ne alakíttathassanak». Ezek a végzések maradjanak meg a maguk törvénytelenségében. De lelkükre köti ismételten, hogy az utasításokat se engedjék változtatni:
«Nem kell mondanom, hogy nem itt maradni vágyás, viszketegség, vagy tudja Isten, milyen fontoskodás személyemre nézve mondatja ezt, mert most kivált dicsőség volna így lelépni is s a jövendőre nézve mit sem ártana, – csak kötelességérzet eljárni a pályán s védelmezni is az azoni állást, melyet némi belső ösztön és sejtés kijelöltnek sugalhat.»
Közben az öreg Perczel Sándor is fennjárt fiai érdekében a nádornál. A reconvalescens főherceg kitüntető szívességgel fogadta. Részükre a legkedvezőbb nyilatkozatot tette. Bezerédj levele szerint «dezavuálta mindazokat, a mik a kormány nevében 59fonák hitegetéssel tétettek». Bécsből is a legjobb hírek érkeztek, elterjedt, hogy a kormány pártatlanságának kívánja példáját adni. Bízik az ő okos, mérsékelt eljárásukban. «A másik párt akármit improvisál, rájuk, ügyükre csak jót szülhet és az egész liberalis előhaladó felekezetnek jó erősséget, fegyvert ad és jó gyümölcsöt igér».
Ez idő alatt pártja sem pihent odahaza. Tűzzel-vassal szervezkedett. De az etetéssel-itatással s vesztegetéssel elkábított nemesség féken tartása most már nem volt olyan könnyű dolog. A kubinszki párt erszénye teljesen kiürült, a mi nem is volt csoda, mert az akkori alkotmányos költségek is hatalmas összegeket emésztettek fel. A kubinszki párt fennmaradt számadási iratai szerint az összes választási költségek 50 ezer forintra rúgtak. Így a május 8–9. választási napon 600 nemes választó 288 akó bor tivott meg, 2632 forint értékben. Továbbá 600 embernek 2 napra ebédre, vacsorára, reggelire 3000 forint, lövöldözésre 52 forint, zabra 613 forint, szénára 220 forint, zászlókontóra 206 forint, kvártélyra 200, sátorra és edényre 500 forint, összesen 4801 forint kellett. Ezenkívül Perczel Móricz még hozzáteszi: «Mivel a societásban is csakugyan nagyon sok pap s egyéb urak többszörösen fizetés nélkül ettek, tehát lehet általjában 300 váltót adni, mint pótlást».
A május 23-iki közgyűlésen 400, a június 17-ikin 600, a július 8-ikin 500 ember szintén derekasan fogyasztott, úgy hogy a szekszárdi ellátás költsége összesen 17.529 forintra rúgott. Így nem csoda, ha a párt pénztárnoka, Augusz Antal, pártja és Bezerédj újabbi áldozatkészségére apellál. Bezerédj válasza felette jellemző. Mutatja az ő hazafias gondolkozását, de egyúttal a magát fegyelmezni tudó ember okos számítását.
Deczember 11-én ezeket írja Augusznak: «A fennforgó nagy, üdvös és nem a mi személyeink külön hasznát, vagy bármely külön javát tárgyazó állapotban és azon czélra nézve, melyet nem szűkebb egoizmus tűzhet ki privát óhajtásainknak, hanem inkább a közönség tekintete, érdeke, személyszerinti abnegationktul 60kíván, követel, mint polgári kötelességet, áldozatkép – igen is a pénzbeli hozzájárulást is a becsülettel egyezőnek, sőt azzal járónak tartjuk öszvesen és egyenként és igy fizetünk és fizetni fogunk nyiltan, titkolódzás nélkül; nem szégyenelvén, sőt becsületnek tartván azt és a teljesített polgári kötelesség megnyugtató érzetét nyervén jutalmul. Elismertük azt is, hogy ezen állapotot, a mintegy provizori alakút csekély számunk sem nem birja, sem jótékonyan nem folytathatja kis körében és igy terjedtebb körű, kisebb sommáju részvét elkerülhetetlen szükséges. Mit szinte bárki előtt is megvallunk, «mert nem megvesztegetés, ámítás, lázítás a czél és a mód, hanem egyedül a választási rendszerrel szükségképpen összekötött költségeknek pótlása és ezzel egyeseknek pártoskodható, rendetlenséget követhető befolyások és visszaéléseiktül megmentvén a választást, magok a választók minél nagyobb körének vindicálni azon befolyást és így kizárni ezzel telhetőleg a rossz használatot, az állapot díszét is megóvni: ez mind a kormány, mind a választók és a megyék előtt, én azt hiszem, csak helybenhagyást nyerhet és minden érdekre nézve – választói rendszerünkhöz képest csak javíthatja a dolgot és annál inkább aggodalom és kétkedés nélkül tehetjük, mivel czélunknak tisztázás, a csendes, nemcsak zavar és rendetlenség nélküli, de egyes jusaink sértése nélküli javítások és hol a kormány eljárását systemánkkal, érdekeinkkel, igazainkkal nem egyezőnek ismerjük – tisztán dynastialis opositiónk, azt hiszem minden félremagyarázásra nézve a méltányos vizsgáló a mindkét részt meghallgató bíró előtt – Tolnának szomorú állását nem is említve – nem lehet, hogy ne igazolódjék.»
Kifejti ezután, hogy erején túl költekezni nem akar, mert ez a gazdasági derangementt jelentené reá nézve, a mi pedig a közügyre nézve is káros lenne. «Tirátok, a kik értékeimet ismeritek, a melyet talán mások az egész hidjai öreg birtokkal confundálnak és ismeritek családi viszonyaimat, ezen őszinte nyilatkozás se meglepő nem lesz, se méltánytalanul nem fogadható».
61A másik párt, ahol nem időnkinti, de úgyszólván mindennapi volt az evés-ivás, természetesen még nagyobb anyagi áldozatot hozott s mindemellett sem Tolnában, sem odafenn nem tudta, hogy mihez kezdjen, annál is inkább, mert magamagát szegezte a falhoz ama határozatával, hogy a vármegye márczius 2-ikáig a főispán tudta nélkül közgyűlést ne tartson. Deczember 2-ikára ugyan hirdettek vármegyei gyűlést, de ezt a törvényesség külső látszatát megőrizni akaró kormány – Bezerédj levele szerint – letiltotta. Így a mandátum formai hiányosságát reparálni nem lehetett, a két pecsovics követ tehát egész márcziusig nem jelenhetett meg az országgyűlésen, azalatt pedig jól alájuk fűtöttek ott is és odahaza is.
Bezerédj 1840 január 3-áról azt írja édesatyjának és Pál testvérének:
«Kedden este megérkeztek a tolnai nemesek, kilenczen, 888 aláírással fedett folyamodó levéllel – csinos tokban – a nádorhoz, kinek segedelmét és eszközlését kérték a megyébeni béke, rend helyreállítása végett. Moderate, jól van az instancia feltéve. Nyolcz árkuson egyformán és vidékenként az aláírások, melyek között Csapó is, Sztankovánszky, Kapuváry, b. Salamonok, a szekszárdi esperes, magisztratuálisok, stb. Szerdán délután a nádor cancellária direktorához vittem, ki azt azonnal a palatinusnak bemutatván, az tegnap reggelre rendelte az audienciát, érintvén, hogy jó lesz, ha valaki bevezeti őket nála. Mi szerint magam mentem velük. Kegyesen fogadta őket és több nagyobb hivatalbani lévén bár előszobájában, minket fogadott legelőször. Azt a megjegyzést tevé az instanciára, hogy talán nem szolgál alkalmatosan a béke helyreállítására, hogy elkülönözve teszi az egyik felekezet ezen folyamodást, melynek czélját, tartalmát különben csak helybenhagyni és dicsérni lehet. Mire megjegyeztem, hogy éppen mivel a czélt, t. i. a közös egyesülést, kibékülést magok erejével és nem tőlük függő akadályok miatt el nem érhették és közösen nem léphetnek fel bár mi jóra, kéntelenek elkülönözve folyamodni hozzá, hogy az egyesülést és közös jó eszközlődést 62és szóval a közös czélokat segítse, eszközölje a megyében. Mire helybenhagyást mutatott. A nemesek pedig igen megelégedve hagyták el őtet. Ma a Personalishoz, Széchenyihez, Deák, Pázmándy s Palóczyhoz mennek el, azután visszamennek. Azt hiszem, nem lesz éppen hiában mind itt, mind oda haza fellépésük, melyet, mint nem provocaltam, úgy elleneznem sem lehetett és örülök, hogy így is ütött ki.»
A kérvényezésnek mindenesetre volt annyi hatása, hogy odafent még alaposabban fontolóra vették a tolnai állapotokat, a melyeket nemeskéri Kiss Pálné sz. Csapó Ida, a Vay és Esterházytól egyoldaluan informált Gervay status consiliariusnak más világításban és teljes őszinteséggel feltárt. Nem nagyon siettek hát Bezerédj hazaküldésével, a ki aztán derekasan fel is használta az alkalmat, hogy a váltótörvény mellett, a vallásügyi s az ujonczokról szóló vitákban – a melyekről másutt szólunk – részt vegyen. S mindezek által népszerűsége még inkább nőtt, úgy hogy maga írja Augusznak: «a mi itteni állásunk emeltetik szinte a szalonokig és – dinerekig».
Egymással vetekedve hívogatták nagyobb társaságokba, főleg a nagyúri házat vivő nemeskéri Kiss Pálhoz, Batthyány Lajosékhoz, stb., de sokszor ki kellett magát mentenie. Írja is: «Tegnap lotteria volt Batthyány Lajosnál este, de Deáknál voltunk váltói értekezések között» (1840 január 1.). Más helyen is mondja, hogy naponta 7, vagy több órát is tölt Deákkal és Pulszkyval, a kit igen dícsér. «Csak ne hiába dolgozzunk! Ha által megy, jó törvény lesz!»
De a kormány sok húzódozás után végre is cselekvésre szánta el magát. Bezerédj január 28-án megírja Bezerédj Etelkának, hogy a tolnai állapotra is van már határozat, a mi ott a legnagyobb szenzácziót kelti s az az érdekes, hogy éppen a kormány pártjánál, a mely határozottan rosszalja ezt, sőt minden lehetőt megtesz, hogy azt megváltoztassa, vagy legalább felfüggeszsze (Január 28). A leiratot még nem olvasta, értesülése alapján is azonban azt fájdalmasnak mondja. S bár sem ő, sem 63Perczel nem rendül meg, Sztankovánszkynak azt írja, hogy «ha lelépésükkel az elv megmentésére valamit elérhetnek s talán más követekkel elérhetik az instrukcziók megmentését, vagy a kibékülést, ne kételkedjenek odaadni ezen árt, ha nem csekélynek látszanék is – a fennforgó nagy jóért». Az instrukcziójuk lényeges változtatása itt maradásuknak úgy is véget vet. «Általán, ha elesnünk kell – felekezetünket értem a megyében – azt díszesen tegyük és a spártai anya intése cum hoc, vel in hoc – jelszavával tegyük».

13. NEMESKÉRI KISS PÁL.
Január 31-én aztán bőven megírja a királyi leirat tartalmát: «A tolnai rescriptum tehát, bár még titokban tartják, tudatik. Megszidja a megyét keményen. A főispánrul se jót, se rosszat, szót se szól. Sedriat rendel, praesesévé Végh Ignáczot – ki önmaga választja a bírákat. Perczel Móricznak azt mondja, hogy nótát érdemelt volna, de Ő felsége különös kegyelembül criminalis actióban akarja csak megfenyíttetni. Perczel Miklós és ifj. Sándor, nehány szegény nemessel és vagy 20 paraszttal civilis actio mellett fenyítendők. Fördős, Benyovszky és Egerer esküdteket meg fogja a sedria szidni és ezen utolsó az egyetlen egy a másik pártbul, ki érdekeltetik». Mondja tovább, hogy «a mi a perek folyamatában ki fog világosodni – mellékesen említi: «a fegyvertár feltörésére nézve is» – annálfogva további fenyítés fog a vétkesek ellen rendeltetni. A vármegye költségeinek megtérítése, a kántortartás a megmarasztalandókat fogja 64terhelni. Pesti assessorrá választatása s Tibay és Szép főispán általi surrogatiójuknak el nem fogadása cassáltatik. Rólam, Csapó, Mimi, Augusz és senkiről szó sincs. Vay újra az előbbi hatalommal felruházva, kir. biztosnak küldetik le, ki meg fogja vizsgálni az időközbeni rendetlenségeket és gyűlést tartand önmaga presidiuma alatt és azon a halasztást nem tűrő tárgyakat pertractáltatja. A november 18-iki gyűlésről azt mondja a rescriptum, hogy a viceispán azt elhagyván, mint előadatik, annak megegyezésével lőn folytatva. Ez a dekretum, a melyre nézve itt mindenki bosszankodik, az elégületlenség és nyughatatlankodás azonban a kormány emberei közt a legélénkebb. Mikor publikálják és milyen instrukcióval megy le Vay és mit tesz és visz ki ott, elő nem látható. Ő elébb Bécsbe megy instrukcióért, mint mondják. Én személyemre nézve leginkább kivánnám, hogy most leléphetnk, de úgy, hogy az eszköze, ára volna az engesztelődésnek, különben mondom a zsoltárt: «Hagyd az Istenre dolgaidat és ő jól fogja végezni.» Kérlek, pedig legkivált édes atyádat, nyugodtak legyetek, tudok ám én okos is lenni!»
Látszik, tehát, hogy Bezerédj a legnagyobb lelki nyugalommal fogadta Vay másodszori leküldetését. Pedig el volt reá készülve, hogy követsége ezzel véget ér. Előre látja s meg is írja sógornőjének a következményeket. Ézi, hogy bukása «nem lesz becsület s hatás nélkül» a jövőre:
«Oly vidám, eleven bátorságot érzek magamban a jövendőre nézve, hidjed édes Etelkám, sokszor igazi lelki vigasztalással találom fel az új testamentomi czikkelyekben – melyeket fel-felütök – lelkem állapotját és meglátod, nem messze az idő: mi, kik – sokan azt gondolják, reménység nélkül, bután küzdünk, meg fogunk vigasztaltatni.»
«Nem tudom kifejezni eléggé, édes Etelkám, mely igen vágyok véletek édes temetőnkbe, édes cselédeink közé, barátainkhoz, édes Hidjánkra, Tolnánkba. Isten segitségével tegyünk mi ott még némi jót és gyümölcs nélkül nem maradandót!»
Különben írja, hogy a kormány a legengesztelékenyebb 65iránta. Eddig minden ártatlan cselekedetét mérgesen félremagyarázták. Most talán érzik, hogy igazságtalanok voltak, vagy félnek a felelősségtől, mit eljárásukkal nyakukba vesznek. (Február 7.)
Persze Vay újabb leküldése s verebi Végh Ignácz kir. tanácsos, a hétszemélyes tábla assessorának elnöklésével külön bíróság delegálása felvillanyozta a tolnai pecsovicsokat, a kik november óta bizony már nagyon resignáltan fujták a kortesnótát:
«Beállt már a hideg ősz,
Bezerédj krumpli csősz…»
Most új erőre kapva hirdették:
«Megjön másodszor is Vay,
Lesz most Kubinszkinak jaj!»
Bezerédj február 11-én megírja sógornőjének Kőszegre, hogy Vay 6-án elhagyta Bécset s Tolnába megy. Mi az utasítása, senki sem tudja. Ő azonban apósa «érintésére» minden lehetőt megtett. Volt a judex curiaenél, de egyebet, mint hogy Esterházy nem marad főispán, alapul szolgálhatót nem tudnak mondani. Ígérték, hogy minden igyekezetüket a béke s engesztelődés helyreállítására fogják fordítani. Ismétli újból, hogy «ezen czélt eszközlőleg legjobb lenne, ha mintegy dijul, váltságul, ő most leléphetne.» Határozottan kéri Sztankovánszkyt, hogy ily irányban működjék s Csapónak is ilyen értelemben írja 1840 február 18-án: «Ha áldozat szükséges a megye békéje, java helyreállítására s tovább sülyedéstől megóvására, a haladási szabadsági elvek fenntartására, oltalmára, a mint ezt a politikus s személyes becsületérzéssel nemcsak megegyeztetni lehet, de az kivánja is ezen áldozatot, ugy mi is, ti is lelépni, rólunk pro nunc lemondani, készek vagyunk és vagytok.» A vármegye nyugalma és a haladás biztosítása érdekében kész minden keserűség nélkül elhagyni a követi pályát, mely annyi dicsőséget, hírt s nevet szerzett neki. Elhagyja az egyik harczteret, hol a 66haladás érdekében annyit tett s a másik harcztéren beáll a küzdők sorába, hogy az igaz ügyet diadalra juttassa. Az igazság diadalába vetett hite, a haladás ügyéért való lelkesedése egy pillanatra sem hagyják el. Nem imeri a csüggedést s reményekkel telten tekint a jövőbe akkor, mikor a csalódás keserűsége komor fellegként ül lelke tiszta egén.

14. TOLNAMEGYEI KORTESVERS.
Vay február elején csakugyan meg is érkezett. Már jövetelének a híre is nagy mozgolódást keltett a vármegyében. A kubinszkiakat különösen feltüzelte, hogy a királyi biztos most is csak kizárólag a pecsovicsokkal vette magát körül. Híre járt, hogy az előző gyűlés törvényesítését, a főispán megkövetését s a kubinszki-párti követek visszahívását erőszakkal 67keresztül akarja vinni. A pecsovicsok a gyűlés előtt nagy lakomát csaptak Szekszárdon s arra a kubinszkiak közül is nagyon sokat meghívtak. Ráadásul a szekszárdi pecsovicsok még azt is elhiresztelték, hogy a királyi biztos meg is dícsérte, lelkesítette, buzdította őket a biztos győzelemre.
De a másik párt sem pihent. Főleg nem ijedt meg. Feleletül mindjárt megszületett a Vay érkezését bejelentő versre az ellen-gúnyvers:
Másodszor is megjött Vay,
Kubinszkynak nem lesz baj,
Vay magától elolvad,
Petsovits aztán sorvad.
Elmúlt már a kemény tél,
Nem fúj majd a hideg szél,
Nyomba éri vig tavasz,
Perczel Móricz nem ravasz.
Nem lakik ő Belecskán,
Majd lesz ő még vicz-Ispán!
– – – – – – – – – – – – – –
Bezerédj ellen kelsz,
Isten előtt megfelelsz,
Szereti ő királyát,
Védi magyar Hazáját.
Áldás annya hamvának,
Béke ditső fiának.
Sztankovanszky, Magyari,
A haza jó fiai,
Ne bántsad te ezeket,
Fene egyen tégedet.
Sérted te a nagy Csapót,
Kit még nem ért semmi fót,
Tanuld őtet tisztelni,
Rossz nyelvedet fékelni stb.»
Bezerédj azt írja sógornőjének Kőszegre febuár 28-án, a Csapótól, Augusztól, Perczel Móricztól s Warghától kapott hírek után:
68«Vay már Szekszárdon van, szintén oly magatartással, mint júliusban, kizárólag pecsovicsokkal véve körül. A barsi Jeszenszky is mellette. Éppen úgy beszélvén ura-királya nevében, mint akkor, hogy nekünk követeknek vissza kell mennünk. Mint eljárásának egyik tárgyát jelölte ki az általa nem hivatott – nem tudósitott Magyarynak, – ki panaszkodni járult hozzá: a novemberi gyülekezet és végzések törvényességének elismerését. A mult szombaton pedig már katonaság, egy divizió ulahnus érkezett le Szekszárdra – honnan Augusz irja ezt – és még többet várnak. Ily előzmények után minden hihetőség arra mutat, hogy ma vagy holnap meghozza a staféta a végzést.»
Vay azonban ez alkalommal, úgy látszik felsőbb utasításra, már elég keztyűs kézzel nyúlt az elmérgesedett ügy rendezéséhez. Csapó és mások előtt kinyilatkoztatta, hogy semmi erőszakot sem tesz s a gyűlés törvényessége iránti kérdést szavazásra bocsátja. S Perczel Móricz levele szerint is «igen nyájas és kérlelő» volt. «Fél és tart és igér mindent.» Neki is királyi kegyelmet helyezett kilátásba s az ellene folyamatba tett actiók publicálásának felfüggesztését. Sőt két tanu előtt hivatalába visszahelyezését is megigérte.
Perczel Móricz azonban hajthatatlan maradt. Egyik levelében azt írja Fördős István szolgabírónak: «Azért is pajtás, most utoljára erőltessük meg magunkat. Csak minden embert lelkesits, biztass. Isten segitségével az igazság győzend…» Különösen Esterházy gróf főispánnak nem tudott megbocsátani a kortes-költészet:
«Meghagyták a főispánynak,
Galanthai nagy czigánynak
– – – – – – – – – – – – – –
Létrákat ne készittessen,
Egytől két voksot ne szedjen…»
A február 26-iki közgyűlés aztán elég izgalmas lefolyású volt. Legelőször a királyi leiratot olvasták fel.
69Perczel Móricz volt a főbűnös. Felségsértéssel volt vádolva, mint visszaeső. Kadet korában az 1830-iki lengyel forradalommal való rokonszenvezéséért s kifejtett izgatásért már majdnem fejével lakolt. Családja és hatalmas pártfogói csak nagynehezen tudták megmenteni.
A királyi leirat a Keserü István megöletésében résztvettekre: Döme Dánielre, Kiss Sándorra, Kolozsváry Benjaminra és Pál testvérére különösen szigorú büntetést kíván szabni.
A szekszárdi kihágási ügyben vádolva voltak: Perczel Sándor és Miklós, Kun Pál nyug. pap, Fekete Ferencz, gróf Zichy László konvencziós hajdúja, Csötönyi András, Kopasz János, Faragó István, Balogh György, Kalmár István, Plank József, Vadász Némethi József szekszárdi lakosok. Tóth Imre, Dallos József, Karsay Mihály.
A hőgyészi zavargások és házi börtönök megrohanásáért: Fellinger Mihály, ifjú Herczl József, Ermin Antal, Pech János bíró, Steller Péter, Pech Jakab, Fischer József, Pech Antal és József.
Fördős István szolgabíró (később alispán) azért keveredett bajba, mert «mint szemtanu Keserü István megöletésének meggátlására lényegesebb működést nem tett», Benyovszky Sándor, Egerer János esküdtek pedig, «mert példájokkal merészebb zavargásokra adtak alkalmat.»
Radnics Pál ügyvéd ellen, a «miért a csődületet magasztalta s a zavargók vezetőjéül szegődött», szintén szigorú vizsgálatot rendeltek el.
Végül a leirat erősen rosszalja a hőgyészi káplán «meggondolatlanságát», a miért a templomkulcsot kiadta s a három harangozót: Fetzer Ferenczet, Kál Györgyöt, Mayer Pált, az elnök útján való szigorú megdorgálás után szabadon bocsáttatni rendeli, úgyszintén a többi bezártakat is, ha kellő biztosítékot tesznek le.
A királyi leirat elég dörgedelmes volt, de már azon is átcsillant a békülékenység. Vay ki is jelentette, hogy ezek után 70nem marad más hátra, mint a régi rendnek helyreállítása s ezt csakis kölcsönös megbocsátással érhetik el s biztosíthatják jövőre, kivált ha a vármegye újabb feliratára Ő felsége is kegyes lesz enyhíteni leiratát.
«Vay először is azt a kérdést tevé fel: vajjon a novemberi gyűlés végzéseit kell-e teljesíteni? Erre többen ellenvetették, hogy a gyűlés nem volt törvényes, rendes elnök nélkül folyt le. De Vay azt vitatta, hogy az más kérdés. Azon gyűlés körülményeiről ő most vizsgálódni fog és azután fogja Ő felsége elhatározni: törvényes volt-e az és megállhat-e? De végzéseinek teljesitéséről előbb kell a vármegyének határoznia.» (Bezerédj levele Etelkához és Flórihoz márczius 6-án.)
Csapó Dániel is békítő szellemben szólott, míg Forster Benedek t. ügyész a Bezerédjt és Perczel Miklóst visszahívó határozatnak végrehajtását sürgette. A királyi biztos azonban Czindery Lászlónak, nemes Somogy vármegye emeritus alispánjának vezetésével új szavazást rendelt el. Így aztán Bezerédjt és Perczelt 710 szóval 515 ellen visszahívták, mert, a mint Bezerédj írja, a «vesztegetés, csábitás a leghitványabbb mód folyt a másik részről. Tahyak is elállottak, a voksolás rendetlenül ment».
Dőry Gábor megköszönte a neki rendezett ovatiót: «Férfiak vagyunk – úgymond – áldozzuk fel önérdekeinket, tekintsünk a közjó előmozdítására. Én nyújtom először kezemet s engedni kivánok ama résznek, kiknek bizalmával nem dicsekedhetem, a követi pályáról lemondok.»
Úgy látszik, a lemondás őszinteségében volt is valami, mert a főispánhoz Pozsonyon át Bécsbe utazó Salamon Elek, Bezerédj levele szerint azt a hírt vitte, hogy a pártok egyezkedni próbáltak, hogy t. i. Dőry nem megy fel s Bezerédj közmegegyezéssel ott marad. De Perczel Miklósnak vissza kell jönnie s az új választás csak a második helyre történik Perczel István és Tahy Ádám között.
Dőry lemondását azonban ismét uralomra jutott pártja nem fogadta el. De szavai jó hatást tettek az ellenpártra is, 71mert Vay kinyilatkoztatta, hogy most már nem a többség, de a közmegegyezés küldi fel követül.
Erre aztán valódi áradata indult meg a loyalis nyilatkozatoknak.
Kimondták, hogy Vay ellen korántsem a vármegye többsége által tétettek észrevételek.
Felírtak a királyhoz is, hogy a fenyítő pereket szüntesse meg. Vayt kérték közbenjárásra, ki ezt örömmel megígérte.
Svastits Lajos pedig, mint a béke angyalát, üdvözlé a kormánybiztost s kérdezte, ki az oka, hogy az előbbi határozatok végre nem hajtattak? Száz meg száz torok Magyary Kossa Sámuelt állítá bűnbakul. Mindjárt actiót kértek ellene. Vay azonban diplomaticusan azzal ütötte el a dolgot, hogy már úgyis folyamodtak a királyhoz, várják be a választ. Az új tisztújítást azonban kérhetik Ő felségétől, mert «a gyűlések biztosabb folytatására a tisztikar megújítása hathatós és legbiztosabb mód».
Ezzel befejezett dologgá vált a követek visszahívása. Bezerédj, mivel a követi utasítást is megváltoztatták, előbbi kijelentései szerint amúgy is visszalépett volna. Sőt, a mint írja, jobb szerette így, mintha csak instructióváltozás miatt történt volna. Nem lepte meg, zavaró se volt tehát reá barátai tudósítása:
«Ugy-e nem kell bizonyítanom, hogy nem sért lelkületemben, kedvemben, szándékaimban és ha valahol, itt nem igen nehéz találni helyet, hova az optimizmus fáját elültethessük.» (Sztankovánszkyhoz márczius 3-án.) Megnyugtatja őket, hogy az elismert igazságért jó harczot harczoltak és áldozni is tudtak. Ne csüggedjenek. Változott móddal, de változott eszközökkel nyugodtan, törvényszerűleg, jó kedvvel tegyék ezután is, a mit tehetnek.
Bezerédj nagy lelki megnyugvásának előidézéséhez az is hozzájárult, hogy a váltótörvény márczius 2-án a főrendeknél is átment s felküldetett a királyhoz. Írja is, hogy «mindenkor jótékony emlékezetnek lesz tárgya, hogy a váltótörvényben 72lényeges befolyással segített elő oly állapotot, mely hazánknak legsürgősb szükségei között van».*
1840. márczius 3-iki levele Sztankovánszkyhoz.
A visszahelyezett követek aztán siettek vissza Pozsonyba. Bezerédj márczius 6-án írja sógornőjének és Flórikájának: «Már kedden este meghozta Perczel István maga a hivatalos levelet, a megye pecsétje alatt, hozzánk, melyben tudtunkra adják, hogy a gyűlés nem találta helyesnek, törvényesnek Dőry Gábor és Perczel István visszahivattatásuk okát és igy őket követségi tisztükbe visszahelyezteti, a mienk pedig e szerint megszünik. A levél november 18-áról van datálva… Itt a legnagyobb rosszalással fogadták a dolgot. Perczel tegnap levén először circulusban, nemcsak a hallgatóságtul, de a követektül is igen keserü dolgokat volt kénytelen tapasztalni. Mi hivatalszerinti bucsulátogatásainkat már megtevénk és olly mód fogadtatánk, mint csak kivánni lehet, szó és sziv szerint tudniillik.» Bezerédjnek az új tolnai követekre vonatkozó megjegyzése a márczius 5-iki kerületi ülésre vonatkozik, a melyen a hallgatóság Perczel István ellen zajos tüntetést rendezett. A helyzetet még inkább elmérgesítette az, hogy Perczel István nem tért napirendre a tüntetés felett, hanem epés szavakban kelt ki a hallgatóság ellen s szemükre vetette, hogy tüntettek ellene, mielőtt felfogását valamely irányban kifejezésre juttatta volna. Figyelmeztette a követeket, hogy Francziaországban «akkor hurczoltattak legtöbb követek a vérpadra, midőn a karzatok gyakoroltak reájuk befolyást». Kijelentette, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni, követi utasításait híven fogja teljesíteni s «a hallgatóságot teljes megvetéssel fogja visszatorlani». E tapintatlan felszólalás nemcsak a hallgatóság, de a követek körében is élénk visszatetszést keltett s nem szolgált az új tolnai követek előnyére.* Perczel Istvánban több volt az akarat, mint a tartalom: sokat beszélt, de kevés értékűt. Különösen azonban erőszakos természete miatt volt ellenszenves s ez ellenszenv a 73jobbindulatú Dőry Gáborra is átterjedt.* A fenti jelenet után vált csak igazán érezhetővé az a veszteség, mely az országgyűlést a Bezerédj István távozásával érte: Perczel István a Bezerédj helyét nem pótolhatta egy pillanatra sem.
Stuller: Országgyűl. tudósítások, 74. sz.
Bezerédj 1839 november 15-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Bezerédj márczius 13-ig maradt Pozsonyban, ekkor indult útnak Sopron felé.
Mindenesetre nem a resignált, de inkább a nyugodt, boldog ember lelki benyomását kelti az a pár sor, melyet sógornőjéhez intézett «Ölellek, áldlak előre… Holnapután már egy kis mesére készülhet édes kis leányom…»

AZ 1839/40. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS TAGJAINAK BÚCSÚIRATA BEZERÉDJHEZ.
Bezerédjt távozásakor a gyöngédség és szeretet minden jelével elhalmozták. A fiatalság márczius 12-én még fáklyás zenével tisztelte meg, aztán búcsút kellett vennie a várostól, a hol tisztelet és szeretet vette körül minden oldalról.* Egyénisége a kormány tagjai, a főrendek s a kormánypárti követek részéről egyaránt tiszteletnek örvendett országgyűlési szereplése alatt, a város polgársága pedig, öregje s fiatalja egyaránt, szerette a «kopasz, szőke, nagyhomlokú Bezerédj Istvánt, a ki Deák Ferencz és Klauzál Gábor társaságában volt rendesen látható».* Úgy ment el, mint az elmult országgyűlésen a gyöngédlelkű Kölcsey: barátai és tisztelői seregestül kísérték útjára s szeretetük melegét adták ajándékul az utrakelőnek.* Követtársai pedig Palóczy László kezdeményezésére és jeles tollából 1840 márczius 9-én a következő búcsúiratot intézték hozzá:
Bezerédj István 1839 november 15-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Pulszky: Életem és korom, I. k. 161. l.
Stuller: Országgyűl. tudósítások, 78. sz.
«Bezerédj István Nemes Tólna Vármegye Közönségének Ország Gyűlési Képviselője!
El szakadsz tőlünk szeretett barátunk! le lépve nehéz pályádról, mellyen annyi viszontagságok között is – fáradhatatlan munkássággal segitéd elő a’ Haza köz javát, ’s nemesen kivivtad polgártársaid tiszteletét.
74Te! ki ön magadhoz mindenkor hasonló valál! kinek kebelében olly sok lelki erővel annyi szelidség, annyi szeretet párosult, ártatlan életed – szerénységed, – lelkednek műveltsége, és szive jósága által eggyik ékessége valál képviselői körünknek. Lelked csüggedést nem ismért, midőn a’ Hazának ’s Fejedelemnek egyesült közjaváért, buzgó állhatatossággal küzdöttél; ’s lángoló szavaidból, mellyeket törvény-igazság- és szabadság mellett olly gyakran emeltél; édes ömledezéseidből, mellyekkel a’ józan haladás szükségét és hasznait fejtegetve, – ’s az emberiség javáért buzogva – festetted Honunk szebb jövendőjét, – tisztán kitünő vólt mindenkor a’ szelid szeretetnek fénylő sugára. Te! csak szeretni tudtál, de szived gyűlölséget nem ismért. Te! az ügyet buzgón védve, bántani soha képes nem valál, mert mélyen tisztelted mindenkor a’ vélemények szent szabadságát.
Most! midőn a’ sors kiszakaszt körünkből, forró öleléssel búcsúzunk Tőled, ’s a’ fájdalomnak kifakadó könnyeit elfojtva mondjuk: Isten veled!!! A’ Hazának és minden Jóknak áldásai kisérnek bóldog magánosságodba. Erényid öntudatának jutalom érzetét, – mivel azt nem a’ Sors adta – a’ Sors tőled soha el nem veheti. Minékünk barátidnak örökre édes lessz arra emlékezni, ’s azt tudni, hogy Te miénk valál, ’s miénk maradsz. És mint Te igazán szerettél és szeretsz bennünket, – úgy Te is légy bizonyos arról, hogy erántad viseltető igaz barátságunk időmúlást – szerencsét – és távolságot esmérni – ’s azok miatt meg hűlni soha nem fog.»
Az ottmaradt tolnai követek pedig megkezdték nem kevésbbé terhes hivatásul teljesítését.
A márczius 24-i kerületi gyűlésen a személynök szószerint ezeket adja tudtul a rendeknek: «Nádor ő Herczegsége, mint az országgyűlésnek törvényes elnöke, általam jelenteti a T. Rendeknek, miképpen hivatalosan értesittetett azeránt: hogy a napokban ezen követi Táblának egyik tagja s egy megyének törvényes követe éjjeli órákban szállása előtt gúnyos illetlenséggel 75megbántatott és ekként mintegy Salvus Conductusában megsértetett. Amennyiben ez a dolog az egész törvényhozás megsértését és Salvi Conductus violatiót húz maga után, – meg is tétettek már a rendelkezések, hogy ezen dolog investigáltassék.» Kéri a Rendeket, hogy az oldalaik mellé rendelt ifjakat és familiarisaikat óvják az ilyesektől – különben maguknak tulajdonítsák, ha elszélesztetnek s a törvényhatóságoknak átadatnak.»
Ez a bejelentés, a mely Perczel István tolnai követ megcsúfoltatására vonatkozott, nagy vihart keltett az ülésen, mert a kormány erőszakosságát látták benne. Az ez alkalommal elhangzott beszédek alkalmat adtak arra, hogy a követek Bezerédj István mellett lelkes tüntetést rendezzenek s Perczel István elleni ellenszenvüknek kifejezést adjanak. Klauzál Gábor beszédéről t. i. a következőket olvassuk az országgyülési naplóban: «Ha csakugyan ez azon eset, mely akkor történt, midőn a mindnyájunk előtt örök fényben álló Bezerédj István Tolna megyének érdemtellyes hajdani követje, az a Bezerédj, ki nemcsak Tolnára, hanem az egész Hazára fényt s becsületet árasztott ki minden ember keblében, még a különböző véleményesekében is tiszteletet gerjesztett maga iránt, az ifjuság által bucsu zenével tiszteltetett meg s az ugyanakkor történt lármás muzsika értetik, mely az ő pályájára lépett Perczel Istvánnak ablaka alatt történt – mondom – ezen lármát nem helyeselhetem, mert valakit megsérteni nem illik.» Ennek ellenére Deákkal és többekkel együtt elitélte a tervezett megtorló intézkedéseket.
Az elhangzott beszédek Perczel Istvánt szólásra kényszerítették.«Nem szólottam volna – úgymond – ezen egész dologhoz, de miután Csongrád követe megnevezett, e dolgot szó nélkül nem hagyhatom s kinyilatkoztatom: hogy én azon illetlen lármát sem magamra nem vettem, sem panaszt az iránt nem tettem. Békés megye követének azon előadására pedig, hogy a közvélemény billegezi meg az embert, azt válaszolom: hogy a közvéleményre mit sem adok, mert a publica 76opinio az embert ma igy emeli, holnap porba tiporja, igy én erre semmit sem adok.»
Perczel Istvánnak nem éppen szerencsés felszólalása aztán még az elnöklő personalist is méregbe hozta: «Igen örülök, ha a követ úr magára nem vette az illetlenséget. De édes Istenem, ha ilyesmit hallanék az ablakom alatt, bedugva a fülemet elszaladnék! S a követ úr mégis ezt magára nem vette, én örülök rajta!»
Még aztán jó darabig folyt a vita, melyet az elnök meglehetős epésen így fejezett be: «E tárgyban igen ügyetlen praeses vagyok, mert a fehéret feketének s a feketét fehérnek mondani nem tudom. Ezen egész dolgot úgy vegyék, mint privát beszélgetést. Annyit csak megengednek nekem, hogy ha bárki az, kinek ablaka alatt történt a lárma, ha ezt magára nem vette is, miután köztudomásra lőn, hogy az ifjuság oly illetlenséget követe el, úgy bőge, mint a bika, úgy nyerite, mint a ló, – édes Istenem, akkor ezt az illetlenséget nem lehet elhallgatnom.»
Eme kis inczidens után 1840 április 7-én aztán odahaza Tolnában is megtörtént a leszámolás. Bezerédj 1840 április 8-án Hidjáról azt írja testvérének, hogy a «restauráczió tegnap ment végbe, a mi felekezetünk teljes kizásárásával. A nagy Hegyesy lett első nótárius, Grabarits esküdt és Benyovszky várkapitány megmaradtak. Más kubinszki nem, egyéb a doktorok. Mi közülünk senki sem vett részt a restauráczióban.»
Előtte való nap Bezerédj Sztankovánszkyval és Magyaryval még megjelent a gyűlésen. Bezerédj a választási névsor revisióját s a rendtartást sürgette, de nem adtak helyet észrevételeinek. Erre kinyilatkoztatta, hogy nem volt más czélja, mint hogy a főispánt erre figyelmeztesse. Barátai, Sztankovánszky és Magyary ellene mondtak a kandidálásnak és azután távoztak.
Magyary Kossa Sámuel sejtve sorsát, másnap meg sem jelent a tisztújító közgyűlésen. Írásban nyújtotta be lemondását. 77Egy sikerült oldalvágással azonban kijelenté, hogy a «hivségére bizott hivatalos pecsétet tiszta épségben megőrizve nyújtja vissza».
Lemondását szó nélkül vették tudomásul. Sztankovánszky főjegyzőtől azonban érzékenyen elbúcsúztak.
Természetesen majdnem kivétel nékül a pecsovics párt emberei jutottak hivatalokba: Dőry Gábor lett első, Forster Benedek második alispán. Főszolgabírák: Forster Károly, Dőry Sándor, Tibay Mihály, Vizsolyi Eduárd, Daróczy János.
Hogy Vay Ábrahám grófról se feledkezzenek meg: táblabíróvá választották.
A kubinszki-párt így hivatalosan le volt verve, de azért nem adta meg magát s a voltaképpen való vezetőszerep ezután is az övé maradt.
Vaynak «kegyességéért» díszkardot ajánlott fel a közgyűlés, elrendelve, hogy a kard egyik oldalán a megye és a főispán czímerei, az esztendő és a jegyzőkönyv száma, a másik oldalán pedig a – béke symboluma legyen bevésve.
Báró Prónay Gábor azonban a diaetán enyelegve, más fölírást ajánlott, t. i.: «Pro infideli Patria.» Egy követ megbotránkozott a háta mögött: «Én az ilyen beszédet nem hallgathatom!» – «Én meg az urat nem hallgathatom!» vágott vissza Prónay. A követet főispánja aztán kérdőre vonta, hogy tűrheti el a megszégyenítést? De az így felelt vissza: «Ha elégtételt keresnék, az – egész diétával kellene verekednem!»*
Csapó Ida naplója.
A dologban az az érdekes, hogy ezt a díszkardot Vay sohasem kapta meg, pedig a jegyzőkönyv szavai szerint kinyilatkoztatá, hogy azt majd «legfőbb és legbecsesebb kincsének fogja tekinteni s magával a sirba is elviendi!»
A kubinszkiak már a következő gyűlésen szemére hányták a másik pártnak, hogy a díszkard felajánlása valósággal gúnyolódás ellenük s mivel ama gyűlésen jelen sem voltak, a költségekhez 78hozzá sem járulhatnak. Erre a többség úgy határozott, hogy ha Vay eme inczidens után a kardot el nem fogadná, az a kölcsönös béke zálogául s annak jeléül, hogy a békét fenntartani saját körében egyedül hivatott, a vármegye levelestárában helyeztessék el.
Vay azonban kereken kijelenté, hogy a neki egyszer már felajánlott díszkardot a közgyűlésnek visszavenni jogában sem áll, kész inkább az árát – sajátjából megfizetni.
Erre aztán egyenesen megtagadták a kard átadását, «mert az ahhoz való ragaszkodást ily körülmények után éppen nem várták a királyi biztos úr szerénységétől s azzal, hogy az árához való hozzájárulást is felajánlá, még sajnosabb érzéseket ébresztett maga iránt».
Ezt a végzést Dőry Gábor alispán természetesen nem közölte Vayval. Gondoskodtak azonban erről is. A következő közgyűlés, éppen a békés természetű Csapó Dániel felszólalására, egyenesen kötelességévé tette ezt az alispánnak, sőt a határozat kivonatát a «Jelenkor» szerkesztőjének is megküldeni határozták, hogy «köztudomásra juttassa!»
Az 1841 márczius 29-iki közgyűlésen aztán hivatalosan is lezáródnak a kubinszki- és pecsovics-háborúság aktái.
A vármegye gyűlésén ekkor olvasták fel a király leiratát, mely megelégedését fejezi ki azon, hogy az utóbbi tisztújítás «illő disszel, a felingerült kedélyek lecsillapításával ment végbe!»
«A Perczel testvérek, valamint más nemes és nemtelen személyek, a mult 1839 esztendei deczember 30-án kelt legfelsőbb királyi parancs következtében ellenök elrendelt nyilvános vádak alól azon reménységben, hogy ők ezen királyi kegyelemre magukat érdemesitvén, a megyében ezentúl a törvényes rend már fel sem fog bontani, kegyesen felmentetnek.»
Az általános bűnbocsánat alól csak a Keserü István megölésében résztvettek voltak kivéve, ellenök a további szigorú 79és haladék nélkül való törvényes eljárást és a bűnper befejezését rendeli el a királyi leirat.
Az itt elmondottak természetesen csak elősegítették azt, hogy Bezerédj még inkább feljusson népszerűségének zenitjére. Zala vármegye 1836-ban adott példájára 1837-ben Borsod, Szatmár, Vas, Komárom, 1840-ben Csongrád és Sopron is megválasztotta táblabírájának. A vármegyék elismerése után a városoké következett, melyek érdekében annyi kitartással s melegséggel működött az országgyűlésen: 1840-ben Sopron választotta meg díszpolgárává, 1845-ben Esztergom és Szatmárnémeti, 1846-ban Székesfehérvár, 1847-ben pedig Buda városa díszpolgára lett.
***
1839 október 19-től 1840 márczius 4-ig volt Bezerédj István az 1839/40. évi országgyűlés tagja s e rövid idő alatt is méltónak mutatkozott politikai multjához. A szabadelvű áramlatok elfojtása sehol nem történt olyan erőszakos és kihívó modorban, mint Tolna vármegyében s Bezerédj a szenvedett sérelmek felett mégis neheztelés nékül tért napirendre, kedvvel és bizalommal látott az országgyűlési munkákhoz. Vármegyei otthonában is az ország érdekeire volt irányozva tekintete s a mint a czélt közvetlen közelében szemléli, elfeledi mindazt, a mi emberi hiúságát sérthette s csupán az ország bajait látja, csupán a közállapotok javítása érdekli. Pedig az országgyűlési légkör ez időben felette alkalmas volt a szenvedett sérelmek emlékének felkeltésére, mert a kormány erőszakos politikája országszerte ellenhatást keltett s a vármegyékben felgyülemlett elkeseredést a vármegyék központjába, az országgyűlésre is elhozták a követek. Bezerédj nem támadókedvet, hanem munkás szándékot hoz az országgyűlésre s elsősorban ott szerepel, a hol munkára van szükség. Úgy is fogadták az országgyűlésen, mint a becsületes munka komoly harczosát s ámbár követi megbizatása keserű vereség volt a kormány számára, szeretettel üdvözölték az 80összes politikai körökben. A mint Deák Ferencz számára nagy tehetsége biztosította követtársai tiszteletét, úgy szerezte meg Bezerédj számára a becsületes szándék az általános szeretetet. S ha vármegyei ellenségei kedvetlenül látták is Bezerédjt az országgyűlésen, el kellett ismerniök lelkükben, hogy követsége Tolna vármegye számára dicsőséget jelent. Igaz embert küldtek az országgyűlésre, ki mindig az igaz ügy mellett állott.
Az első országgyűlési tárgy, a melylyel Bezerédj foglalkozott, a kereskedelmi és váltótörvény, az országgyűlés legértékesebb alkotása volt. E törvény kidolgozására az országgyűlés választmányt küldött ki, melynek Bezerédj volt az elnöke. Bezerédj szokott lelkesedésével vett részt a tárgyalásokban, a követek azonban kevés érdeklődést tanusítottak, a kormány pedig határozottan passive viselkedett.* Adatokat egyáltalán nem bocsátott a választmány rendelkezésére s a pozsonyi, pesti és bécsi kereskedőktől kellett szakkérdésekben felvilágosítást kérniök. Annál nagyobb érdeklődéssel kísérte a választmányi tárgyalásokat «a míveltebb publikum» s Bezerédj ennek hatása alatt «némi büszkeséggel» kezdte a praesidiumot viselni.* A Bezerédj elnöklete alatt dolgozó törvényelőkészítő választmány nem haladt az elavult országos bizottmányi munkálat nyomán, hanem az örökös tartományok számára kidolgozott törvényjavaslatot vette alapul, mely a Bezerédj véleménye szerint jobb volt az országos bizottsági munkálatnál.* Ezenkívül más törvénykönyveket is felhasználtak összehasonlítás czéljaira, különösen azonban dr. Wildner Ignácz bécsi ügyvéd véleménye volt a választmányi munkálatra döntő befolyással.* Figyelemreméltó újítása az az 1839/40. évi 81országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatokat az országgyűlés tartama alatt működő választmányok készítik elő. A törvényelőkészítésnek e módját Bezerédj életrevalónak tartotta s követi végjelentésében a következő szavakkal ajánlja a vármegye figyelmébe: «Ezen mód, mely ily terjedésében még alig vala más országgyűlésen használva, s mely a számosb munkálódók tehetségeik összesítését, az aggasztó formák s heterogénebb elemek elkerülésével némileg egyesíti, országgyűlési rendszerünk tökéletesítésének tekintethetik.»*
1839 november 1-én Sztankovánszkyhoz intézett levelében: «A reménységeket, mondhatnám a kedvet is egy kissé csökkenve vagy borultan látom. A kormány részéről pedig igen kevés részvétet… úgy látszik, minden módot arra fordítanak, hogy energia, elevenség nem csak ne serkentessék, de elaltassék inkább.»
1839 november 13-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Bezerédj 1839 november 7-iki levele Csapóhoz.
Bezerédj 1839 november 13-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Tolna vármegye levéltára. Lajstr. sz. 591/1.
Tolna vármegye nem csupán a jobbágyvédelem terén volt szabadelvű, a váltójogban is a haladást képviselte s követi utasításában «a váltólevél adhatását mindenkire kiterjesztette», a mi az országos választmányi munkálattal ellentétben az új törvényjavaslatba is átment. Bezerédj azon volt, hogy vármegyéje állandóan a haladást képviselje s a változott körülményekre való hivatkozással olyan követi utasításokat sürgetett, hogy «ha a váltói és kereskedési rend, törvény, törvényszék és törvénykezés állapotjában, ide értve az intabulationalis hypothekai s fallimentombeli rendszert is, az országos választottság javaslatán kívül a kifejlő körülállások, a magyar kereskedés és váltóknak szerzendő hitel és a kereskedői világban kívántató összehangzásra nézve némi újabb határozatokat és változtatásokat kívánnánk, ezt instructiónk egyéb fő vezérelveivel egyezőleg megtehessük és elfogadhassuk.»* Számított a főrendi tábla ellenzésére, bízott azonban benne, hogy a követek ezen ellenzést le fogják győzni s olyan törvényt alkothatnak, a mely az ország előnyére válik.
1839 november 13-iki levele Sztankovánszkyhoz.
A váltótörvény állapotáról Bezerédj István követtársával egyetemben 1839 november 11-én részletes jelentést küldött a vármegyének, a melynek minden szava tanuságot tesz azon nagy szeretetről, melylyel az ügy iránt viseltetett. Előadja benne, hogy a kiküldött választmány többsége azon szabadelvű 82vezérelvet fogdta el, hogy mindenkinek, ki szerződést köthet, váltóképessége is van s ennek megfelelően szövegezte a váltótörvény egyéb intézkedéseit is. Ausztriában is ilyen szellemű váltótörvényt készítettek s «e hazánkban leendő új intézetnek vidám életét és foganatát éppen a már terjedtebb erőben álló külső intézetekkeli összehangzás tetemesen elő fogja segíteni».*
Tolna vármegye levéltára. Lajstr. sz. 597/1.
A mostoha körülmények, sajnos, megakadályozták Bezerédjt abban, hogy a javaslat törvényerőre emelkedését megérje, pedig követi működésének utolsó napjaiban «fogadták el a főrendek is s terjesztették fel az uralkodóhoz szentesítés czéljából».*
1840 márczius 3-iki levele Sztankovánszkyhoz.
A választmányi tárgyalásokat azonban mindvégig Bezerédj vezette s Deákkal, Pulszkyval és Vágy soproni követtel egyetemben ő készitette el a választmány számára az előmunkálatokat.* A választmány olyan sikeresen oldotta meg feladatát, hogy mikor az országgyűlés 1840 február 12-én tárgyalni kezdte a javaslatot, az «minden változtatás, de megtámadás nélkül is átment, és egy fél sessio alatt az egész 200 §.»* Általában a munkálat nagy tekintélynek örvendett országszerte s «ellene privát körben sem mernek szólani». Sőt Magyarország határain túlra is elment a híre s hatása alatt az osztrák váltójog átdolgozásához is hozzáfogtak, a mi kétségkivül nagy siker volt.*
1840 január 1-én írja Sztankovánszkynak: «a váltótörvényben igen szorgalmasan dolgozunk, azonban választmányunk teljes ülésében és erre készítő kisebb komitében Deák, Pulszky, Vágy és én naponként 7 órát, többet is töltünk.»
1840 február 14-iki levele Sztankovánszkyhoz.
1840 február 21-én írja Sztankovánszkynak: «És mint Wildner doktor, ki ismét itt van, mondja, a bécsi juristáknál és forumoknál azt mondják: Gottlobb, jetzt is des Eis gebrochen. És ezen állapotot mint új aerát tekintik jobblétre Magyarországban, és ők is dolgoznak a váltótörvényük megigazításában, hogy hátra ne maradjanak.»
Az 1839 november 2-iki kerületi ülésen tárgyalták a végrehajtási törvény 18. szakaszát, nevezetesen azon kérdést, vajjon a bírói végrehajtás útján eladandó nemesi birtok mint zálog kiváltható-e, vagy pedig a vevő tulajdonává legyen. Ez a kérdés az ősiségbe ütközött s a szabadelvű követek Deák vezetése alatt heves támadásokat intéztek ez alkalommal az ősiség ellen. 83Bezerédj is a szabadelvűek sorában szólt a nevezett kerületi ülésen s kifogásolta azon követek magatartását, kik az ősiséget el akarják ugyan törülni, de a nehézségekkel szemben meghátrálnak s reform helyett mindent a régiben hagynak. Nem a földben van a nemzeti vagyon szerinte, hanem a föld gyümölcsöztetésében, s ezt az ősiség lehetetlenné teszi. A törzsökös családok ivadékai elszegényedtek, «nincs helyük, hol meghúzhassák magukat». S az elszegényedés oka az ősiség. «Le kell tehát valahára 84vennünk azon lepelt, mely az ősiség kárai iránt szemünket födi és gondoskodnunk kell úgy az adós, mint a hitelező biztosabb állásáról.» Azt javasolja ezért, hogy a végrehajtás útján szerzett vagyon a vevőnek örökös tulajdona legyen. A javaslat nem ment keresztül, mert a nagy többség azt határozta, hogy az árverésen vett birtok csak zálogképen maradjon a vevőnél, miáltal az ősiség fenntartását érték el.

15. PULSZKY FERENCZ.
Az 1839 november 12-iki ülésen a kerületi napló ügyében szólal fel Bezerédj s támadja a főrendek ellenséges álláspontját. A követek t. i. azt határozták, hogy a kerületi ülések tárgyalásairól is vezessenek naplót s e napló nyomtatásban is jelenjék meg. A kormány és a főrendek egyesült erővel állották útját e határozat megvalósításának s maradi álláspontjuk miatt kemény támadásokat kellett elviselniök a szabadelvű követek részéről. Ilyen támadás a Bezerédj beszéde is. Az ember legnagyobb lealacsonyításának tartja, ha értelmével nem élhet. Az eredhető károkkal való indokolást nem tartja helytállónak, mert a vízzel és tűzzel is lehet károkat okozni, még sem tilos azok használata. A főrendek a szabadságnak tulajdonítják a zendüléseket, a mi nyilvánvalóan tévedés. A nyilvánosság már akkor megvolt, a mikor a rákosi gyűléseken mindenki szabadon elmondhatta véleményét s ezt most sem fogják megakadályozhatni a főrendek. A főrendek álláspontját sértőnek mondja a követekre nézve, mert beszédeiket nem tartják kinyomtatásra alkalmatosoknak. A főrendek és a kormány álláspontja mindamellett érvényre jutott, a kerületi napló nem jelenhetett meg.
Az 1839 november 13-iki ülésen vitázik Bezerédj először Zsedényi Eduárddal, a legértékesebb kormánypárti követtel, kivel különösen a következő országgyűlésen gyakorta mérik össze fegyvereiket. Klauzál Gábor azt indítványozta, hogy az ujonczmegajánlás ügyében kiküldött királyi biztossal addig ne tanácskozzanak, amíg a főrendek a szólásszabadság ügyében készült feliratot el nem fogadták. Zsedényi ellenezte az indítványt s álláspontját azzal indokolta, hogy a megjelent királyi biztos cserbenhagyása 85tiszteletlenség lenne az uralkodóval szemben. Ezzel szemben Bezerédj azt vitatta, hogy egyáltalában nem tiszteletlenség, ha a követek ragaszkodnak álláspontjukhoz, hogy a szólásszabadsági sérelem orvoslásáig nem tárgyalják az ujonczmegajánlás ügyét… Ez álláspont fenntartásának szükségességét azzal is indokolta, hogy az ujonczmegajánlás után a kormány berekeszthetné az országgyűlést és a szólásszabadsági sérelem orvoslás nélkül maradhatna. Elismeri a katonatartás szükségességét, de ezzel szemben rámutat arra, hogy a vallásbeli és szólásszabadsági sérelmek orvoslása is szükséges, szükségesek továbbá az úrbéri és hiteltörvények is. A megholt uralkodó politikai vezérelve az volt, hogy «az ország minden néposztályai szorosabb kapcsolatba tétessenek egymással», e czél elérése azonban Bezerédj szerint a sérelmek orvoslása nélkül lehetetlen. A benső összhang «sokkal erősebb bázisa a trón megtartásának, mint a fegyverek, különösen most, midőn «oly veszély fenyeget bennünket kívülről, mely ellen leginkább a szellemi erővel lehet harczolni…»
Ugyanezen álláspontot képviseli az 1839 november 21-iki országos ülésen is s a hozott végzés szentségére figyelmezteti a követeket. A Zsedényi által ismételten felhozott tiszteletlenségi váddal szemben hivatkozik az alkotmányos országok gyakorlatára, a hol a «kormányoknak kívánatai azonnal el nem fogadtatnak, hanem a rendek szabadon és bátran kimondják ellenvéleményüket» s hivatkozik azon parlamenti gyakorlatra, hogy a «fejedelem előadásait hónapokig felelet nélkül» hagyják anélkül, hogy tiszteletlenséggel vádolhatnának.
Azon felfogással szemben, mintha az országgyűlés álláspontja a külföld előtt rossz színben tüntethetné fel az ország és fejedelem viszonyát, az volt a véleménye, «hogy külföldön nagy benyomást csak az tenne, ha a kormány magyar országgyűlését csak tetszése szerint változtathatná, mert nádként ingadozó nemzetben nincsen erősség, és így csak az ingadozás gyengítheti az ő tekintélyét»… A kerületi végzés fenntartása mellett nyilatkozott tehát, de álláspontja elbukott, pedig Deák is ugyanazt képviselte. 86Nagy Pál közvetítő-indítványa mentette meg az ellenzéket, ki a tanácskozás megtartását javasolta ugyan, de az ujonczmegajánlást a szólásszabadság orvoslásától tette függővé.
Az 1839 november 14-iki kerületi ülésen ismét a kormánypárti Zsedényivel vitázik Bezerédj, ki a főrendeknek a szólásszabadsági sérelem ügyében elfoglalt álláspontját védelmezte. A követek t. i. feliratot intéztek ez ügyben az uralkodóhoz, a főrendek pedig megakadályozták a felirat továbbjutását. Visszautasítja azon állítást, mintha a követek volnának az okai a közfelháborodásnak az országban s azon királyi leiratra hárítja a felelősséget, mely a mult országgyűléshez a barsi követ ügyében leérkezett. Ez a királyi leirat volt a szólásszabadsági sérelem kútforrása. A főrendek merev állásfoglalásával szemben reámutat azon igazságra, hogy a törvényhozói hatalom nem korlátlan, a nemzettől származik s a nemzet ellenőrzése alatt áll. De nem is politikus a főrendek magatartása, mert «a nemzetet megfoszthatják azon módtól, hogy panaszait a fejedelem előtt kiönthesse, a fejedelmet pedig azon módtól, hogy megengesztelődöttképen szólhasson». Az 1825-iki országgyűlés példájával igazolja, hogy az engesztelő szónak olyan ereje van, hogy a «nemzet elfelejti mindazon vádjait, melyek sokszor a kormánynak alárendelt egyes tiszteit érik, kik a királyi palásttal kivánják hibáikat eltakarni s így a királyi kardot húzzák ki azok ellen, kik a nemzet igazságos panaszait a felség elébe kívánják terjeszteni». Czáfolja a főrendi válaszban előterjesztett okokat, hogy szóval is lehet hűtlenségi bűnt elkövetni s hogy a kormány az uralkodóval azonos. Kifogásolja végül a hűtlenségi esetekben hozott ítéleteket, a melyeket törvényteleneknek tart, mert törvénytelen volt a gyakorlat, melyet a bírák követtek s helytelenül alkalmazták a törvényt is. A nemzet bizalmára szüksége van az uralkodónak s e bizalmat csupán a szabadság teremtheti meg, mert valamint «a régi nagy Róma nem tudott többé ellenállani a barbárok árjának, midőn polgáraiban elaltatott és megöletett a lelki erő, úgy most is minden congrév rakéták és 87tactica mellett is, ha a polgárokban elölik az éltető lelket, el fogja önteni Európát a barbárok árja». Ez ügy, melynek érdekében Bezerédj is szólott, az 1839/40. évi országgyűlés munkásságának jelentős részét lekötötte s a főrendek állhatatos kitartása előmozdította a kormány czéljainak megvalósítását, t. i. a szabadelvű követek kifárasztását. A követek hangja állandóan gyengült s még így sem jutottak el felirataik az uralkodóhoz. Mikor aztán a követek hangulata már eléggé elő volt készítve, az uralkodó – a feliratot megelőzve – leiratot intézett az országgyűléshez, melyben a szólásszabadság fenntartása ügyében kedvező nyilatkozatokat tett, a követek pedig kénytelenek voltak álláspontjukat feladni s a szólásszabadsági sérelem orvoslása nélkül tovább tárgyalni. Miután a kormány ily módon fenntartotta a törvényesség látszatát, 1840 május 1-re megjött a királyi kegyelem a politikai elítéltek számára, kiket a követek nem kegyelem útján, hanem a jog és törvényesség alapján kívántak felmentetni.* Bezerédj optimista lelke hitt a kormány jószándékaiban s befejezetteknek látta a politikai üldözéseket. Kijelenti követi végjelentésében, hogy a hazának ezen főügyétől a nemzet legjobb erejét és «alkotmányos egész hatását ezentúl sem vonandja meg, sőt óhajtott kivívására minden a törvény és alkotmány korlátai között lévő módot férfias állhatatossággal használni fog». Kijelenti továbbá, hogy «ezen állapot jövendőre még is engeszteltebb alakban fog állani a nemzet és méltánylottabban a kormány előtt». Kitartásra inti azonban a nemzetet, az «ismét és ismét mindig» elvet ajánlja irányadóul, mert «most van ideje, hogy a nemzet törvényszerű igyekezeteit lépésről-lépésre lankadás, fennhagyás nélkül kövesse és a magyar nemzeti jellemét a szalmatűz felőli vád ellen igazolja».* A negyvenes évek története igazolja, hogy Bezerédj optimizmusa nem volt alaptalan, a magyar nemzet lépésről-lépésre haladt előre kitünő fiainak irányítása mellett s az 1849. évi katasztrófa erőszakosan állította meg a haladás útján.
Horváth: Huszonöt év I. k. 603 l.
Tolna vármegye levéltára. Lajstr. sz. 591/1.
88Az 1840 január 3-iki országgyűlésen «Zala, Hont és Pest vármegye követeihez hasonlóan» a jobbágyok számára a szabad végrendelkezési jogot vitatja, a melyet az országos választmányi munkálattal szemben a kerületi ülés megszorított. Indokolása túlnyomóan érzelmi motivumokból van merítve. Minél inkább kiveszik a gyermeket az apai gondoskodásból, annál inkább gyengítik a szülői szeretetet, «azon gyengéd köteléket, azon erkölcsi szikrát, mely alapja és fundamentuma a status boldogságának és az erkölcsösségnek». De ki is játszható a törvény, mert a szülő kedveltje érdekében adósságokkal terhelheti vagyonát, a melyekből «sok zavarok s gyakran végső elpusztulások is erednek». Felhozza továbbá, hogy az érzéseket az érdekek vezetik s különösen áll ez a nevelésnek legalsó fokán lévő szegény néposztályról, melyben a nevelés az erkölcsi érzéket nem fejlesztette ki: «ha tehát a fiú látja, hogy szülői iránti gondoskodása, mely egyszersmind tiszteletet is vonza magával, jövendőre nem jutalmaztathatik, gyengítik mindezeket s ez által a status boldogságának főalapját is, az erkölcsiséget».
A lelkiismereti szabadság ügyében Bezerédj már az 1832–36. évi országgyűlés alatt a szabadelvű irányzat szóvivője volt s ez álláspont mellett kitartott az 1839–40. évi országgyűlés alatt is. Már 1839 november 7-én Csapóhoz intézett levelében kiemeli a reversalisok káros hatását, a melyekhez a katholikus papság kitartóan ragaszkodott.* Felismeri a szabadelvűséget fenyegető veszedelmeket s állhatatosan kitart helyén. Kisfaludira hivatkozik, kinek mondása szerint: «a maroknyi magyar tábor érzé, ha egy ment is el». Szükség volt e kitartásra azon vita alatt, melyet a nagyváradi és rozsnyói püspököknek a vegyes házasságok ügyében kiadott s reversalis hiányában a papi áldást megtagadó pásztorlevelei idéztek elő, melyek teljes mértékben igénybe vették a szabadelvű követek éberségét és energiáját.
«Az ezután adandó reversalisok kártékony hatásától fogja tudni magát menteni a következő generatio, de a multra egy familia sem biztos, hogy mikor éri a baj 50 esztendővel előbb történteknél fogva is.»
89Bezerédj az 1840 január 20-iki kerületi ülésen szólal fel ez ügyben s a püspöki pásztorlevelekről kijelenti, hogy a magyar alkotmány ellen vannak s az alkotmányban biztosított jogokat senkinek sem szabad megsérteni. A baj okául azt jelöli meg, hogy «nem azt tartjuk kötelességünknek, miszerint az üdvözítő szent hitét, a keresztény erényeket azon formákban gyakoroljuk és öregbítsük, melyekben azokat az isteni kegyelem nékünk értésünkre adta», hanem azon formákat és módokat üldözzük, melyek szerint «ugyanazon isteni gondviselés a vallás igazságait atyánkfiainak, polgártársainknak felfogniok megadta…» A szentföldre zarándokolt lovag szép regéjével világítja meg a dolgot, ki egy gonosz varázsló hatása alatt valamely elbűvölt erdőben egy alakot lát, kit «ámbár tulajdon színéről megismerhetett volna, mint ellenséget megtámadván, vele keményen harczolt, de minden csapással öntestébe verte fegyverét…» E szép gondolattal azon igazságot igyekszik megvilágítani, hogy a vegyes házasságok elleni hajsza a vallásosság rovására esik, a melyet emelni kellene. Magunkba szállásra, magunk megjavítására volna szükség s mások gáncsolásával foglalkozunk táplálnunk kellene a vallásosságot s megtámadjuk; a magunk üdvösségét kellene munkálnunk s mások kárhoztatására adjuk magunkat. Keresztény alázatosság helyett gonosz felfuvalkodottságot mutatunk, szeretet helyett gyűlölséget terjesztünk, béke helyett az ellenségeskedést honosítjuk meg. Nem a Jézus szelíd tanítását hirdetjük, hanem azon tanítást, melynek eredménye a regebeli anya esete, a kivel elhitették, hogy «házassága vétkes és átok alatt van» ennek hatása alatt gyermekét kétségbeesve megölte. E tanítás eredményei azon borzasztó háboruk, melyek «országokat, világrészeket vérrel borítottak be». E vallási felfogással «Jézust tagadjuk meg felebarátunkban a helyett, hogy őt önmagunkban dicsőítenénk; Jézust feszítjük meg keresztény testvérünkben, a helyett hogy ő általa magunknak az örök életet megszereznénk». A tiszta vallásos lélek apostoli lendülettel szólal meg s hirdeti a szeretet örök érvényű igazságát, hirdeti 90a vallás igazi czélját: a lélek felemelkedését a föld porából. A főpapokra hivatkozik, a kik maguk is kénytelenek belátni, hogy rendelkezéseik rossz eredménynyel jártak, tehát hibáztak. Hivatkozik azon keresztény igazságra, hogy gyarló emberek vagyunk, tévedhetünk; «a hibát pedig elismerni, helyre hozni szinte keresztényhez illő erény, mely ha önmegtagadással jár is, a keresztény léleknek káros nem lehet». Mint vallásos embernek az a véleménye, hogy a főpapok be fogják látni tévedésüket s vissza fogják vonni rendeletüket. Mint törvényhozó azonban nem áll meg itt, hanem kimondandónak véli, hogy «ezen pásztori levelek a törvénynyel világosan ellenkeznek». Az orvoslás czéljából szükségesnek tartja a kormányt felszólítani, hogy «a királyi placetumra nézve kérdésen kívüli jogához képest ezen pásztori leveleknek eltörlését s káros következményeinek megszüntetését foganatba vegye». Az államférfiú az állampolgárok javát tekinti legfőbb czéljának s a czél útjában álló akadályokat kíméletlenül sodorja el, bármely forrásból fakadnak is. Megérti a motivumokat, de a megértés nem akadályozza az erélyes eljárásban. Bezerédj nem indifferens, lelke igazi keresztény lélek s államférfiúi elhatározásaiban nem az indifferentismus, hanem a tiszta vallásosság fenséges eszményei vezérlik. Ez a lélek a vallásos élet biztos támasza, ez az eljárás az államférfiúi bölcseség mintaképe.
Az országos ülésben a katholikus papság álláspontját Bezerédj Miklós veszprémi kanonok védelmezte a legerélyesebben s Bezerédj István kénytelen az atyafiúi kötelék ellenére síkra szállani ellene. Különösen azon tételét támadja meg, hogy a placetum joga csupán a pápai rendeletekre vonatkozik, a püspökökét nem érinti. Bezerédj szerint «ha valahol a majori ad minus okoskodásnak helye vagyon, úgy bizonyára van annak a jelen kérdésnél, mert ha a püspökök rendeleteket szabadon s tetszésük szerint minden placetumi jus nélkül közölhetnének, akkor az ő rendeleteik a pápa rendeletei felett volnának». Az egyházi rendnek e téren elfoglalt álláspontját kemény, de igazságos 91ítélettel utasítja vissza, midőn kijelenti, hogy «ha az egyházi rend polgári jogokkal és jótékonysággal élni akar, akkor kötelessége annak törvényeit is megismerni és azoknak hódolni». Itt Bezerédj nem mint vallásos lélek elmélkedik a keresztény vallás szelleme s a főpapok eljárása felett, nem a vallás szelleméből vett érvekkel dolgozik s keresi a kibontakozást, hanem a törvényhozó gyakorol kritikát a törvénybe ütköző pásztorlevelek felett s követeli a törvények tiszteletét azoktól, a kik a törvény fennhatósága alatt állanak. Erről a vitáról követi végjelentésében is megemlékezik s elitéli a püspöki pásztorleveleket, dícséri a követek magatartását. «A rendek táblája élénken, lépett fel e tárgyban – írja – hogy óvja hazánk törvénye is szertartásának határát, tekintetét; óvja a római katholikus hazafiak lelki nyugalmát; óvja az evangelicusoknak törvény szerinti állásukat és óvja magát a főpásztori tekintetet egy oly eljárás elkezdésétűl, melynek veszedelmes és mind a két részre káros következéseit orvosolni sokkal nehezebb fogna lenni.» E tárgyban a jövőre is éberséget és határozottságot sürget, mert «a csendes meggondoltságú, de soha el nem lankadó éber fellépés mentheti csak meg a jelen nemzedéket sok bajtul és biztosíthatja a jövőnek a keresztény békét, melylyel üdvözítőnk köszöntötte a világot és melyet akart vala hagyni nékie».*
Tolna vármegye levéltára. Lajstr. sz. 591/1.
A másik nagy vita, a melyben Bezerédj egész nagy tudásával s őszinte lelkesedéssel részt vett, az ujonczmegajánlás ügye volt, melyet az ellenzék mindaddig nem akart napirendre tűzni, a mig a szólásszabadsági sérelem orvosolva nincs. A kormány politikája feletti kemény kritikával lépett be a vitába Bezerédj az 1840 február 5-iki kerületi ülésen s a kormány iránti bizalmatlanság alapján tagadta meg az ujonczmegajánlás napirendre tűzését. «Háromszáz év alatt nem tudta a kormány felkölteni a nemzetben a bizodalom csiráját, pedig mi könnyű volna azt a kormánynak tenni. Legyen csak igazán magyar, fogja fel, 92becsülje meg a magyar érdeket, olvassza össze önérdekét a nemzetével: azonnal fogja élvezni a bizodalom jótékonyságát s tapasztalni annak csodamiveit. «Mily egészen más erővel bírna akkor bennünk és általunk az uralkodóház, más alakot öltene magára hazánk, más viszonyba tétetnének az Ő felsége koronája alatt egyesült tartományok.» Élénk színekkel festi a szegény adózó nép sorsát, kikkel szemben az állam nem teljesítette kötelességeit. Az emberi jogok megoltalmazása szempontjából Magyarország hátrább áll, mint más nemzetek, melyek «a polgárosodásban nálunknál fiatalabbak». Az 1547. évi XXVII. törvényczikkben «a nemzet magába szállva töredelmes szóval vallást tesz Isten előtt; elismeri, hogy az ég haragja sujtja a hont, mert kebelében a szegény adózó nép el van nyomva és annak siralmas panasza szakadatlanul száll fel az igazságos Isten széke elébe; kéri a nemzet a mindenhatót, hogy engesztelődjék meg s ünnepélyesen felfogadja, hogy helyrehozza a mit vétett és törvénykönyvbe iktatandja». E törvényczikkben letett fogadalom beváltására ez ideig semmi sem történt s «mint önmagunkra kimondott átok lebeg az felettünk még ma is». Állítása igazolásául hivatkozik az 1832/36. évi országgyűlésre: «Az V. és VIII. artikulusokkal engesztelni s egy szent kötelességet teljesíteni akart a felébredt nemzet és a helyett hogy a kormány ezen üdvös szándékot elősegítette volna, mind a két törvény királyi resolutio következtében esett el.» Bezerédj szerint «nem volt annyi oka Rómának a delenda Chartagot untalan ismételni, mint a magyarnak az 1547-iki nemzeti igéretre emlékezni». A kormánytól kellett volna kiindulni a kezdeményezésnek s a kormány akasztotta meg az üdvös reformokat, már pedig ha a terheket az adózó nép vállára hárítják, javára is tenni kell valamit.
Majd a külpolitikát teszi bírálat tárgyává s kifejti, hogy 1715 óta, a mikor az állandó hadsereget megalakították, sok magyar vér folyt el külföldi csatatereken, az uralkodóház koronái szaporodtak, de «a magyar hazának hajdani részeiből, melyeknek 93visszaszerzését a nemzet érdeke, de a királyi eskü is kívánja», semmi nem került vissza. «Mily vád fekszik magában Szerbiában és Belgrádban küldolgainkra nézve, ha azokat magyar érdekben veszszük fel.» S ugyanez áll Dalmácziáról, mely ausztriai kormányzás alatt áll, de Magyarországhoz való visszacsatolása mindeddig késik. Beszédét azzal zárja be, hogy mindaddig, míg az előadottakban valami nem történik, nem lehet az ujonczmegajánlást elintézni.
Az ujonczmegajánlás ügyében kimondott felfüggesztő szavazatát megismétli az 1840 február 6-iki kerületi ülésben is, melyben újabb támadást intéz a kormány és különösen a hivatalnoki rendszer ellen. A hivatalt a legtöbben hibásan fogják fel, midőn azt hiszik, hogy a hivatal új politikai meggyőződés felvételére kötelezi őket. Azt hiszik, «hogy az általuk is egykor vitatott elvekről lemondani nem csak nem szégyen, sőt kötelesség, ha a chef akaratja mást parancsol». Ez a hivatalnokok közömbösségének és az egész kormányrendszer elmaradottságának a főoka. A hivatalnok azt hiszi, hogy «más felelős az ő tettéért és utóbb szándékáért is». Megkülönbözteti magában az embert, polgárt és tisztviselőt, és azt hiteti el magával, hogy midőn egyiknek alakjában cselekszik, a másiknak semmi köze hozzá. Más meggyőződést, más chatekismust, más moralt gondol tarthatni s azt véli, hogy más Istene lehet mint embernek, más mint tisztviselőnek, de azért jó keresztény maradhat. Már pedig lehetetlen az embernek egymás mellett sokféle meggyőződést tartani, mint például a gyógyszerész tarthat külön fiókokban külön hatású szereket a nélkül, hogy egyik a másiknak erejét elvenné. Jól tudja ugyan, hogy «a kormányban egységet kell tartani és ott ha hatni akar, nem lehetnek szétágazó vélemények; hiba azonban, hogy olyan is vállal hivatalt, a ki «eddig követett elveit a kormány rendszerében fel nem találja s inkább politikai hitét áldozza fel hiú dicsőségének». E gyakorlatot mind erkölcsi, mind politika szempontból hibásnak tartja, a melylyel szakítani kell.
94Az ujonczmegajánlási vitának egyik nagyjelentőségű mozzanata volt, a mely Bezerédj lelkét is megragadta, a Deák Ferencz 1840 február 12-iki indítványára a felirati javaslatba felvett új szakasz, melyben arra kérték a kormányt, «eszközlődjék diplomatikus úton, hogy Európában a lefegyverkező systema elfogadtassék». Ezt nyomon követte Bezerédj indítványa a magyar ezredekben a bánásmód enhyítésére, hogy az «emberiség is szelidebb lélekhez alkalmaztassék és oly büntetések létezzenek csak, melyek a becsületérzésnek élesztésére, emelésére nem pedig annak elfojtására s a durva elkeserítésre szolgálnak.* Ez utóbbi indítvány ha egyetemes hatásában nem is hasonlítható a Deák indítványához, a haladás czélját mégis olyan mértékben szolgálta, hogy becsületére válik Bezerédj nemes lelkének s becsületükre válik a magyar rendeknek, kik Bezerédj szándékait megértették és méltányolták.
1840 február 13-iki levele Sztankovánszkyhoz.
Részletesen beszámol Bezerédj e két indítványról 1840 február 13-iki követi jelentésében. Különösen Deák Ferencz indítványáról szól nagy melegséggel, melynek megvalósítása nem csupán a munkáskezek számát szaporítaná, hanem az állami pénzügyeket is megjavítaná. A saját indítványát Tolna vármegye óhajtásával hozza összefüggésbe s az «emberiség és szelidség» elveivel indokolja.*
Tolna vármegye levéltára. Lajstr. sz. 591/1.
Az ujonczmegajánlásnak az országos ülés előtti tárgyalásai alatt is kitart álláspontja mellett s az 1840 február 20-iki ülésben hatalmas beszéddel száll síkra a kormány ellen. A személynök azt állította, hogy «jószándékot és a törvényesség érzetét a kormány és a kormány kívánságával voksolók cselekvésében is fel kell tenni». Ezzel szemben Bezerédj azt vitatta, hogy «ha a kormány s annak kívánságával voksolók cselekvésében olyant látunk, mit hibásnak, a haza érdekeivel és igazaival nem egyezőnek tartunk, azt mind elvében, mind eredményeiben kijelölni – nemcsak szabad, de kötelesség is». A szabad alkotmány lényegéhez tartozik és annak ismertető jele, hogy a fejedelem iránti 95hódolattal a hazafiúi kötelesség teljesítése összefér. Az ujonczmegajánlással «ünnepélyesen vallja és tettleg bizonyítja a nemzet, hogy hazájáért, fejedelméért, polgári alkotmányáért és állapotjáért vérét ontani és azt legfőbb javai áldozatával is védeni kész». Ezzel tehát a fejedelem iránti hódolatnak eleget tesz a nemzet s alkalomszerű egy komoly, elfogulatlan, szabad tekintetet vetnünk a polgári intézetekre, a haza állapotjára», különösen pedig azok állapotára, a kik az ujonczmegajánlással leginkább érdekelve vannak. A kormány nem bírja a nemzet bizalmát s három évszázad óta így tart ez állandóan: a kormány nem csupán nem tudta, de nem is akarta a nemzet bizalmát megnyerni. «Ismételten és ünnepélyesen szólít fel mindenkit a teremben, tegye szívére a kezét és ha lehet, mondja, hogy nincs úgy: mondja, hogy létez a hazában nemzeti bizodalom a kormány iránt.» Nem azért jelenti ezt ki, mintha a kormány ellen hangulatot 96kelteni akarna, hanem a bajt akarja megszüntetni, hogy «öregbítessék a kormány tekintete, ereje».

16. A KÉPVISELŐHÁZ ÜLÉSTERME POZSONYBAN.
A baj orvoslásának módját pedig a következőkben adja elő: «Legyen a kormány igazán nemzeti, fogja fel voltakép, becsülje meg, éltesse, eszközölje a magyar érdekét; olvadjon össze a magyar kormány a magyar hazával, nyelvben, nemzetiségben, alkotmányi elvben, eljárásban. De ne csak forma szerint kelletlen, hanem igazán, vidáman, élet szerint tegye azt, oszlassa el azon ha nem gyanut, legalább aggodalmat a hazában, hogy nemzetiségünk, alkotmányunknak nem kiképeztetése, éltetése, hanem más idegen formákra és idegen életbe általvitele, felolvasztása némely utolsó gondolat tárgya. Győzze meg a nemzetet, hogy magyarul akarja vezérelni a magyar népet saját autonom érdekében, polgári és emberi kifejtésében és haladásában. És minden máskép és minden jó lesz: a hazában varázserő, varázsélet fog előteremni, szomjuhozza valóban a nemzet ezen boldog életet, melyben kezet fogva, egyesülve kormányával, igaz nem szóban, de szívben levő bizodalommal fogadhatná, teljesíthetné, eszközölhetné a nem panaszokra, oltalomra, de gyümölcsöző vidám együtt munkálkodásra feszített legjobb erejével és gyümölcsöztethetné a magyar nemzeti életének és előszeretetének vidám érzetében kormányának magyar szándékait.» Gyakorlati példaképen Irlandra hivatkozik, a hol ugyanilyen ellentétek voltak az ország és a kormány között s a rendszer változtatása egyszerre eloszlatta a nehézségeket: «Irland az I. Károly cselekvését, melyet a kormány által érdekében történni érzett, már teljes nemzet bizodalmával viszonozta és legerősebb támaszát legjobb segedelme kútfejét találja most az angol kormány azon országban, melyben nemrég a kész veszedelem forrását gyanította, kereste.» A magyar nemzet mindig ragaszkodott az uralkodóhoz, a mint ezt az 1741, 1809 és 1830. évi példák mutajták, méltán elvárhatja tehát a kormánytól, hogy nemzeti érdekeit előmozdítsa. Az adózó nép javára eddig még nagyon keveset tettek s az 1547. évi XXVI. t.-czikkben letett fogadalom távolról sincs betöltve. Ne mérjenek 97a szegény adózó népre a katonaállítással újabb terhet, mielőtt a nép javára is tennének valamit, az ujonczmegajánlás ügyét tehát egyelőre nem kívánja napirendre tűzni.
Ismételten felszólal e tárgyban ugyanazon ülésen s a kormánypárt nagy kézségét az ujonczmegajánlásban azzal indokolja, hogy «most az ujonczok az adózó nép rovására ajánltatnak, más volna az állapot, ha a nemességből ajánltatnék». A követek szívére igyekszik hatni, midőn figyelmüket felhívja arra, hogy «hány száz özvegynek kell félni, hogy végső segítségét, gyermekét elviszik, hány száz mátka remeg jegyeséért.» Midőn mindezek ellenére is kénytelen belátni, hogy az ujonczokat mégis megszavazzák, a kért 38.000 helyett csupán 20.000 ujonczot szavaz meg.
Az 1839 deczember 6-iki kerületi és 1840 február 28-iki országos üléseken a vasútügyben szólal fel Bezerédj. Beszédeiben távolról sincs meg az a lelkesedés és bizalom, a mely az 1836. évi vasútügyi tárgyalások alkalmával vezette. Reményei nem váltak valóra s óvatosabbá, körültekintőbbé lett. Mindeneklőtt megvédelmezte az 1832/36. évi országgyűlést, a mely a vasútengedélyezés ügyében általános törvényt hozott s nem követte az angol rendszert, a hol minden egyes vállalatra külön törvényt hoznak. A nevezett országgyűlés álláspontjának helyességét az országgyűlési tárgyalások nehézkességével indokolja, mert «nagyon bajos volna és alkalmasint nem kívánatos következéseket szülne a hazában, ha az országgyűlésen kellene minden egyes vállalat felett in concreto rendelkezni és így a megyei, vidéki való vagy vélt érdekeket, kívánságokat, sympathiákat, antipathiákat e helyen vitára keltené fel egymás ellen.» «Magyarországon mindenki vállalatot foghat fel a nélkül, hogy a törvényhozáshoz folyamodnia kelljen; a kormány pedig fel van hatalmazva, hogy azon törvény szerint a vállalatok létrehozhatására nézve rendelkezzen és eszközlődjék.» A vasútügy úgy merült fel ismét az országgyűlésen, hogy Pozsony vármegye az osztrák vasútból kiágazólag egy szárnyvonalhoz szeretett volna jutni, mely a saját érdekeit nagy mértékben előmozdította volna. E czélból 98az országgyűléshez fordult s arra kérte, hogy kívánságát az osztrák kormánynál pártfogolja. A követek országos szempontból fogták fel a vasút ügyét s nagy vita támadt a felett, hogy az ország első vasútja a Duna jobb- vagy balpartján vezettessék-e. Bezerédj felfogása szerint az országgyűlés szándéka nem lehet, hogy az 1836. évi országgyűlésen hozott törvényt ok nélkül megváltoztassa s így a pozsonyi vasút ügyében állást nem foglalhat. Ha azonban mégis az volna a szándék, akkor az angol parlament azon gyakorlatát is követniök kellene, hogy előbb bizottságilag vizsgáltatnák meg a tervezett vasút körülményeit. Meg kellene vizsgáltatni azon irányt, melybe «a magyarországi balparti czentralisnak mondott vasút a bécsi északi vasúttal állíttatnék, mely t. i. Bécsből Bochnia felé építtetik».
Ez az északi vasútvállalat volt az, mely az 1836. évi országgyűlést a kisajátítási törvény meghozásra bírta. E törvénynyel a hazának «módot akartak szerezni, hogy azon északi külföldi vasúttal concurrentiába léphessen». Akkor tehát versenyre akartak kelni Bezerédj szerint az osztrák vasúttal s most a pozsonyi vasúttal ellenkezőleg azt érnék el, hogy «a mi czentrális vasútunkat, kereskedésünknek egyik főütőerét éppen azon versenytársainktól, t. i. az északi vasúttól függővé» tennék. Részletesen bírálja a tervezett vasútpolitikai programmot, a mely szerinte az ország gazdasági érdekei ellen van. «Az a szándék, hogy a mi fővasútunk torkolatját, kulcsát, mely akár Bécs, akár észak felé szolgál, a bochniai társaságnak kezébe adjuk és magunkat discretiójára, hatalma, rendelkezése alá vessük. Miután Gaenzerndorfnál az ő vasútjába fogván szakadni a mienk, onnan akár Bécsbe, akár észak felé csak az ő útján mehetünk és oly mód, oly tarifa, oly feltételek mellett, melyet versenytársunk szabna előnkbe, mely ha érdekében látná vagy vélné egyszerű administrationális rendelkezéssel, tarifaemeléssel vagy sorompóhúzással, vagy tudja Isten hogyan, a mi in idea igen pompás hosszú vasútunkat akár Bécstől, akár északtól akkor és úgy zárná el, mint néki jónak látszanék.» Figyelmeztet arra, hogy a bécsi piacz máris kisiklott 99a magyarok kezéből s most a bochniai vasútban újabb korlátot készülnek állítani a magyar kereskedelem elé.
Egyelőre csak arról van szó, hogy Pozsonyt Gaenzerndorffal kössék össze, a Pozsonyon aluli vasútról «csak általános nem hivatalos biztatások, hírek terjesztetnek». Ezt Bezerédj nem tartja kielégítőnek s attól fél, hogy «utóbb jobb- és balparti fényes igéretek reménysége között a valóság a pozsonyi és Gaenzerndorf közti csekély szárnyú vonalra olvad majd össze, melyet az északi vasút vállalkozói nem a mi, de önmaguk érdekében építetnének és használnának». Általában elégedetlen a vasútügy fejlődésével, mert sem a jobb-, sem a balparti vasút ügyében történt eredmények nem felelnek meg «az 1836-ban volt várakozásnak». Különösen a balparti vasút megvalósítása ügyében előterjesztett pozsonyi indítványt nem tartja megfelelőnek, mert egyenesen a vonal érdeke ellen való, hogy «annak kulcsát, leginkább jövedelmező darabját csak úgy adjuk által akárkinek, hogy annak alsóbb vonalára nézve helyet és megfelelő biztosítást nyújtson». Egy gyermekkori aranymondást alkalmaz, mely így szól: «hogy ha nem tudod mit csinálj, egy kissé állapodjál meg és addig mit se tégy». A jelen esetben is legczélszerűbb állást nem foglalni s különösen nem tanácsos egy olyan ügy érdekében közbenjárni az ausztriai kormánynál, a melynek haszna nem egészen világos.
Hogy a többség mégis állást kívánna foglalni, kötelességének tartja hangoztatni, hogy Tolna vármegye a saját érdekeit mindenkor kész a nemzet érdekeinek alárendelni. Hangoztatja azonban, hogy az állásfoglalást beható vizsgálatnak kell megelőznie, nehogy a magyar törvényhozás tekintélye csorbát szenvedjen. A vasútügyben való állásfoglalását bőségesen megindokolja Bezerédj 1839 deczember 12-én a vármegyéhez intézett követi jelentésében. Véleménye szerint az ország érdekeinek az felelne meg a legjobban, ha Debreczentől Pestig s onnan mind a két parton Bécsig épülne meg a vasút. Erre azonban nincs kilátás s így czélszerűbbnek látná, ha Bécstől Sopronba és Gönyőig épülne 100egyelőre vasút, mint Bécstől Pozsonyba.* A terv teljes megvalósításának bizonytalansága késztette tehát az óvatos álláspontra, melyben egyedül az ország érdekeit tekintette irányadóknak.
Tolna vármegye levéltára. Lajstr. sz. 597/1.
Az 1839/40. évi országgyűlés korszakát Horváth Mihály a kibékülés korszakának nevezte el* és ugyanezt vallotta Bezerédj is. Örömmel állapítja meg az országgyűlésről írott követi végjelentésében, hogy «a kormánynak fellépése és magatartása eme állapotban egy új, kedvezőbb időszaknak kezdetét látszik igérni a magyarnak».* A nagyarányú reformvágy és a reformoktóli idegenkedés az 1839/40. országgyűlésen kiegyenlítést nyert, mindkét fél engedett álláspontjából s megtalálták az arany középutat, a mely czélhoz vezetett. Talán nem tévedünk, ha az eredményt Deák Ferencz javára írjuk, a ki mestere volt a kiegyenlítésnek. A reformirányzat legkitartóbb ellenzője, a főrendiház is feladta ellenséges álláspontját s «lelkéhez engedé jutni a józan és hajlékony szót és az önmérséklő értelem nevében egyetértő kezet kezde nyujtani. És a főrendi haladáspárt alakultában éppen azon észrevételünk lehet, melyet a reform ébredésében tevénk, hogy t. i. mint az első impulsus nem nadrágtalan tömegtől eredt, úgy a felsőházi reformbarátok legelőkelőbb s vagyonos családivadékok valának, mit idegen országok ellenében ismét muló önérzettel fejezhetünk ki annyival inkább, mert a józan javítás czélja jóllét. Kormányunk az országos rendek felterjesztéseiben nemzeti béke s elvközelítési okleveleket látott képviselve. S miután látá, hogy mélyen érzi, férfias nyiltsággal követeli ugyan sérelmeit a nemzet, de kivívási szándéka mellett számítólag használja idejét a néptan és törvénykönyv fejlesztésire s kész engedni, csakhogy nyerjen is; miután látá, hogy nem fullánkjával együtthaló szó az országgyűlési közdivat, hanem szellemi érettség vétetik eszközül; miután látá, hogy jelentős rész az, mely nem vendégszerepül mond el súgólyukból hallott 101phrasisokat, hanem intelligentia kezd sok ajkon szólani; s miután ezeknek igaz voltát a két tábla gyakoribb egyetértelme tanusítá: népszeretőleg kezdett hajolni a szelíd erőnek s születni segéllé korunk legnevezetesebb törvényeit. És így egyszeri taktika aranyszabályával ama kicsiny haladási párt, mely országgyűlés elején a toryk s conservativek sorai előtt inkább őrcsapatúl, mint ellentáborként jelent meg, kiterjeszté magát, csatákat nyert s győzelmivel a hazát boldogítá».*
Huszonöt év I. k. 555. l.
Tolna vármegye levéltára. Lajstr. sz. 591/1.
Kuthy: Polgári szózat 164. s kk. ll.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Adatbázisok

Arcanum Újságok

Arcanum Kézikönyvtár

Arcanum Térképek

Hungaricana

Technológiák

Digitalizálás

Mesterséges intelligencia

Történelmi térképek

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem