VII.
VII.
A jobbágyság felszabadítása után egy másik hasonló horderejű feladat várt megoldásra, t. i. a városok ügye. A városok belszervezete és országos állása Magyarországon még nem volt szabályozva, a mikor a polgári rendnek más országokban már régen vezető szerepe volt. A tudós Fejér György 1837-ben egy szép értekezésben hívta fel a közfigyelmet a magyar városok országos jelentőségére,* kísérlete azonban nem járt nagyobb eredményekkel, a városok ügye nem részesült a megérdemelt figyelemben. Igaz, hogy a magyar ipar távolról sem állott azon a színvonalon, a melyre a külföld városi polgársága emelte; de az ipar közgazdasági jelentőségét már nálunk is felismerték s az ipar emelése érdekében megindult gazdasági törekvések a városi polgárság politikai érdekeit mégis előmozdították. Bezerédj politikájának komolyságát, ítélőképességének biztosságát igazolja, 194hogy a polgári osztály országos jelentőségét megértette s a városok ügyét ugyanolyan melegséggel karolta fel, mint előbb a jobbágyság érdekeit.
Honi városainknak nemzetünk kifejlődésére s csinosbulására béfolyássuk. Pest, 1837.
Már az 1832/36. évi országgyűlés után a vármegyéhez intézett végjelentésében különös figyelmet szánt a városok ügyének s a jelentés utolsó szakaszait egyenesen e tárgynak szenteli.* Úgy tűnnek fel kijelentései, mintha politikai végrendeletét írta volna meg Tolna vármegye számára. Ez a kérdés, úgy látszik, különösen a lelkéhez nőtt, s minthogy éles tekintete a jövő fejlődés csiráját látta a városi polgárság öntudatának az ébredésében, kötelességének tartotta azt a várrmegye figyelmébe ajánlani, hogy a haladás útjáról le ne térjen. A városi követek országgyűlési jogállásuk tisztázását sürgették az 1832/36. évi országgyűlés alatt s minthogy az e téren fennálló gyakorlatot sérelmesnek tartották, ismételten óvást emeltek ellene. Minthogy a tárgyalási rend, nevezetesen a szavazás kérdése mindinkább határozott alakot kezdett ölteni az országgyűlésen, Bezerédj szerint a városi követek szavazatának méltányos megállapítása is esedékessé vált. Bezerédj felfogása szerint e téren csupán az okból támadhat kétség, mert nem a város összes polgárai, hanem csupán a városi tanács választják a követeket, a városi tanács pedig «önmagamagát megújítani, ily alakban magát nemcsak a városi közönségtől elszakasztani, de attól jóformán függetlenné tenni is tudó». Ez okozta Bezerédj szerint a városi polgárság tekintélyének csökkenését és a városoknak a kamara alá rendelését, ezért vesztették el a városok politikai befolyásukat s ez okozta országgyűlési követeik háttérbe szorítását. Minthogy pedig nemzeti érdek, hogy «a városok alkotmányos életük és állásukban minél inkább virágozzanak és emelkedjenek», mert «a szorgalom, a művészet, a mívelődés és csinosodás, a polgári élet és szabadság» kútforrásai: a választásoknál a városokban is a magyar alkotmány elveihez kell alkalmazkodnia s az egész 195városi polgárságnak részt kell vennie a választásokban. Minthogy továbbá az iparnak és kereskedelemnek a mezőgazdasággal szemben nem szabad háttérbe szorulnia, a «vármegyék és városok között az országgyűléseni voksokra nézve valamely arány volna mindenesetre határozandó». Bezerédj szerint ezt a kérdést múlhatatlanul szabályozni kell s a legközelebbi országgyűlés hivatása «per excerpta» hozott törvénynyel megállapítani a városi követek szavazatát. Nem szabad késlekedni a kérdés megoldásával, mert «a feltámadt indulatok, az elkeseredés más alakot és más oly következést adhatna a dolognak, melytől akármely nemzetnek, de kivált nekünk valóban óvakodnunk kell». A városok és vármegyék együttes munkájától várja az ország újjászületését s a városok ügyének igyekszik megnyerni a vármegyét. Nem csupán az elnyomott jobbágy volt kedves előtte, a polgár érdekében ugyanazon szeretettel és lelkesedéssel dolgozott. Nem az emberbaráti szeretet vezette munkájában, az ország érdekében akarta egyesíteni a különböző társadalmi osztályokat. Ez volt a Bezerédj felfogása 1836-ban s közpályája további folyamán nem adja fel álláspontját, sőt a jobbágyság érdekeinek biztosítása után nagyobb hévvel veti magát a városok ügyére. Az 1839/40. évi országgyűlés alatt indítványt terjesztett be, melyben azt javasolta, hogy a városok ügyét vegyék ki a rendszeres munkálatok sorából s küldjenek ki egy választmányt, mely a szabad királyi városok rendszerüknek, mind felsőbb, különösen 196«a királyi kamarátuli függésüknek, mind belső viszonyaik, igazgatásuk, gazdálkodásuk és egyéb rendtartásaiknak érdemében, mind a városi tanács, választott polgárság és országgyűlési követeiknek választása és ezeknek utasítására, úgy az ezzel egybefüggő állapotokra nézve, átvizsgálását és igazítását» eszközölje.* Az indítványt elfogadták, Bezerédjt is kiküldötték a javasolt választmányba, a határozat további végrehajtása azonban elmaradt. Fel is panaszolja követi végjelentésében, hogy az ügy az 1839/40. évi országgyűlés alatt sem jutott előre, s így «országgyűlésünk rendszerének ezen egyik legfontosabb és legsürgetősebb kérdése most sincs még megfejtve és folyvást egy csorbája, egy sebje látszik ebben a törvényhozó testnek, mely az egészre károsan hat». Az elhalasztás nem teszi kétkedővé, bízik az elintézésben, melylyel «a kormány szép tanubizonyságát adhatja nemzeti érdekünk és alkotmányos rendszerünk elismerésének, a nemzet pedig önmaga java eszközlésének nagy következésű alkalmát leli, ha azt némely előítéletektől menten az igazság, nemzeti érdek és az idő kívánatai szerint fogja fel és az elkezdett dolgot elhatározott állhatatossággal követi s teljesedésre hozza».
Tolna vármegye 1836 július 5-én tartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből 42–51. ll.
Bezerédj 1839 deczember 12-én kelt követi jelentése. Tolna vármegye levélt. Lajst. sz. 591/1.
32. FEJÉR GYÖRGY.
A városok ügyét a negyvenes évek irodalma elég élénken tárgyalta s sok életrevaló eszmét vetett fel. Ujfalussy János* az 1608. évi koronázás utáni törvény 10. §-a alapján külön-külön országgyűlési szavazatokat követelt a városok számára s igyekezett megczáfolni a felvetett ellenérveket. Ugyanilyen értelemben írt Bayer Márton pécsi városi tanácsos* s a vármegyékhez hasonlóan külön-külön országgyűlési szavazatokat követelt a városok számára, egyszersmind azonban a városigazgatás reformját is felveti s reformjavaslatát egész terjedelmében kifejti. Nagy tudományos készültséggel tárgyalta a kérdést 197Hetényi János* akadémiai munkájában, melyben a városi polgárság nemzetiségi elkülönzésének okait és következményeit tárja fel. Különösen azonban a Gorove István* munkája volt figyelemre méltó, a mely mintegy kiegészíti a Hetényi munkáját s a polgárságnak az alkotmány sánczai közé való felvételét sürgette.* E munkák kellőképen a városokra irányították a közfigyelmet s előkészítették a városi reformot. Ilyen előzmények után terjeszti elő Bezerédj az 1843 május 27-iki kerületi ülésen a városok ügyét s indítványában nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a városok rendezése az országgyűlés «főfeladata közé tartozik».
A szabad királyi városokról és azoknak jussaikról. Pest, 1840.
A városok rendezése iránt. Pécs, 1842.
Honi városaink befolyásáról nemzetünk kifejlődésére. Buda, 1841.
Nemzetiség. Pest, 1842.
Ballagi: Az 1839/40-iki országgyűlés visszhangja 80. s kk.
Indítványára egy kerületi választmányt küldenek ki, mely a városok belszervezetét és országos állását szabályozó törvényjavaslat kidolgozására van hivatva. A választmányban természetszerűen Bezerédj is helyet foglal s indtványára Deák Ferencet is beválasztják. Deák tudvalevőleg nem tartozott az 1843/44. évi országgyűlés követi karába s ez esetben megismétlődött vele az, a mi az 1839/40. évi országgyűlés alatt Bezerédjvel történt a büntetőjogi reformmunkálat kidolgozására hivatott választmány kiküldése alkalmával.
A választmányi munkálat országgyűlési tárgyalásaiban nagy kitartással vesz részt Bezerédj.
Az 1844 február 13-iki országos ülésen nyilatkozott azon tervezetnek, hogy a királyi városok élére a vármegyei főispánokhoz hasonló tisztviselők állíttassanak. Ez állások szervezése kormánykívánság volt s az országgyűlésen elnöklő királyi személynök védelmezte. Bezerédj kifogásolta a királyi személynök azon érvét, mintha a városi főfelügyelői állásokra azért volna szükség, hogy «legyenek oly személyek, kik a királyi városok érdekein mintegy felülemelkedve magasabb szempontból működjenek». Veszedelmesnek tartja ez elvet, mert a városok élén álló hivatalnokoknak 198a városok érdekeit kell szem előtt tartaniok s ki kell zárni a lehetőségét annak, hogy a hivatalok politikai érvényesülésre vagy egyéb czélokra használtassanak fel. Intő például szolgálnak erre a vármegyék s a városokat annál inkább meg kell óvni e veszedelemtől, mert a városok csupán most jutnak el a szabadabb mozgás terére.
Ugyanezen ügyben szólal fel az 1844 június 18-iki országos ülésen s vitába száll a főfelügyelői intézményt védelmezőkkel. Mindenekelőtt az elnöklő személynök azon érvét czáfolja, hogy a kormányzat csak úgy lehet erős, ha főfelügyelők állanak a városok élén. Azt kérdi ezzel szemben Bezerédj, hogy «a kormány erősödött-e a főispánok felállítása által és a főispánokban van-e a magyar kormány ereje?» Czáfolja továbbá Szepes vármegye követének azon érvét, hogy «ezen panacea nélkül a városi coordinátió nem fogna jóra vezetni» s ezzel szemben kétekedik abban, hogy a főfelügyelői intézmény a városok javára szolgálna.
Ez alkalommal erősen támadja a kormány azon taktikáját, hogy a főfelügyelői intézmény elfogadásától teszi függővé a városi törvény szentesítését s az e miatt habozó követeknek azon hadvezér példáját említi fel, a ki a győzelem reménye nélkül indul a harczba. Bezerédj nem retten vissza a fenyegetésektől s hivatkozik az 1836. évi példára, mikor a magyar nyelv ügyében a kormány a latin törvényszöveg hitelesítését sürgette s sok követ kishitűségből hajlandó is lett volna azt elfogadni, a többség azonban diadalmasan kitartott. Nem is hajlandó elhinni, hogy a kormány álláspontja megváltozhatatlan legyen, mert az alkotmányos elvet nem hanyagolhatja el annyira s ezért kitartásra buzdítja a követeket. A maga szempontjából hajlandóbb a városokat jelen állapotukban meghagyni, semmint a főfelügyelői intézményt elfogadni, a mely nem szolgálhat a városok előnyére.
Az 1844 február 14-iki országos ülésen a királyi városok fellebbviteli bírósága tárgyában azon elvet védelmezi, hogy a 199királyi városoknak ugyanazon «appellatoriuma legyen, mint a nemeseknek és más lakosoknak». Ez elv érvényre jutásában a «nemzeti egyesülés» diadalát szemléli, a mely nemzeti egyesülés egyik tényezője az, hogy az igazságszolgáltatás minden polgárra nézve egyenlő legyen. Pártolja tehát azon indítványt, hogy a városi polgárok perei is a királyi kuriához fellebbeztessenek, s ezzel egység legyen e tekintetben is a hazafiak között és «megszünjenek a közfalak, melyek a polgárokat elkülönzik». Ez elv elfogadása esetén azt indítványozza még, hogy a «királyi városok tagjai is bizonyos számmal a kuriához kinevezendők legyenek», s 6 vagy 8 a polgári rendből is legyen a kuriánál. Ha ily módon a kuriai bírák száma emelkedik, több tanácsra osztva tárgyalhatja az ügyeket s jobban meg fogja győzni a dolgát. Inditványa gyönyörű perspektivát nyit meg számára, a melyet nem habozik nyiltan is hangoztatni. «Ha a polgári rend imígy a nemesrendi tagokkal egyesülni fog, ez is arra fog szolgálni, hogy egy hazafiúi egyesülés váljék ezen szegény hazának egymástól olyannyira elhagyatott tagjai között».
A városi követek nem elégedtek meg azon reformokkal, melyeket a szabadelvű vármegyei követek terveztek, hanem judicium pariumot sürgettek a maguk számára. Bezerédj nem idegenkedett az elv elfogadásától, hiszen előtte is judicium parium állott, az ő bírósága azonban a városi követeké felett állott, mert ezek csupán rendi érdekeit védték, ő pedig a nemzet egyetemének javát tartotta szem előtt. Figyelmezteti a városi követeket, hogy «ha egyszer elérjük azon időpontot, hogy egy törvény és jus legyen a hazának fiaira nézve, akkor judicium parium lesz a királyi kuriában is». A judicium parium «a polgári társaságnak első tökéletlenebb állapotában» megfelelő intézmény, de «ha emelkedik a polgári társaság», akkor megszűnik a jelentősége, mert «akkor mindnyájan egyesülnek egy törvény, egy igazság szolgáltatásában». Megújítja tehát indítványát, hogy a királyi táblához a polgári rendből 8 bíró neveztessék ki. Nem tartja elegendőnek azon elv elfogadását, hogy a kinevezhetőség 200joga biztosíttassék számukra, mert «még a jus a tényt be nem végzi», hanem a kinevezés intézményes biztosítását sürgeti. Az elv elfogadása is tetszetős számára, de nem ide, hanem a polgári jogok közé tartozónak véli, hogy «minden hivatalra képes legyen». Már előzetesen bejelenti azonban, hogy a kerületi ülésen indítványt fog beterjeszteni a hivatalviselési jog általános kiterjesztésére: «hogy ezen képesség nemcsak a királyi városban lakó polgárokra, hanem Magyarország minden polgárára terjesztessék ki és hogy Magyarországban ki legyen mondva, hogy a hivatalbeli képesség általánosan megadva van».
Ellene van azon tervnek, hogy a városok adókivetési joga kormánybefolyás alá rendeltessék s az 1844 február 15-iki országos ülésen bőségesen indokolja álláspontját. Gyakorlati például Sopron vagy Pozsony város költött esetére hivatkozik, melyek «vasutat akarnának építeni vagy lerakótárakat, vagy akárminemű oly vállalatba bocsátkozni, mely – azt gondolná az ausztriai kormány – hogy az ausztriai örökös tartományok műiparának a mienkkeli concurrentiájára nézve Ausztriának nem kívánatos befolyással volna, hogy az ottani gyáraknak és műiparnak ártana, és az ausztriai kormány ezen nézeténél fogva a magyar kormány is megtagadná sanctióját az azon czélra az illető városok részéről felajánlott summától». Egyszóval attól tart, hogy a kormány ez úton megakaszthatná a magyar városok ipari megerősödését, nehogy az ausztriai ipar versenytársául szegődjék. Ha a kormány nemzeti volna, nem félne attól, hogy a magyar ipar s a magyar városok megerősödését megakasztja; «de miután szomorúan tapasztaljuk, hogy nem tisztán nemzeti kormányunk mit tesz, miként gyakorolja hatalmát e részben: úgy vélem, ha egészen koczkáztatni nem akarjuk városaink műiparának kifejlődését, nem lehet azt oly hatalomnak vétója elé terjeszteni, mely a magyar industria kifejlődése ellen működik vagy működhetik». Elég hatalom van Bezerédj szerint a kormány kezében a határvámmal, ha a városok házi adója felett is rendelkezni fog, Magyarország közgazdasági helyzete még kedvezőtlenebbé 201válik. Helyes érzékkel mutat reá, hogy micsoda közgazdasági feladatok várnak Magyarországon a városokra: «bankok, némely kereskedési, műipari segédintézetek, biztosítások, utak, hidak, kikötők»: mindezek megvalósitása elé legyőzhetlen akadályok fognak emelkedni, ha a városi adókivetési jog a kormányhatalom alá kerül. Hivatkozik az angol példára, a hol «csak az alsó tábla rendelkezik ilyenekről» s e példa tanusága alapján pártolja követtársának, Perczel Móricznak azon indítványát, hogy a városi adó ellenőrzése kizárólag a követi táblára bízassék. Különösen tehát az iparfejlesztés biztosítása az, mely a városi adókivetési jog függetlenségének védelmére bírja, mert a kormány eddig nem mozdította elő a közgazdaság e fontos ágát, sőt tőle telhetőleg hátráltatta, a hol az ausztriai iparnak ártalmára lehetett volna.
Az ellentétes nézetek ismételt felszólalásra indítják és még több határozottsággal kél a városok adókivetési szabadságának védelmére. Ha az országgyűlés e téren megköti a városok kezét, «az nem tesz mást, mint hogy mindazon erőt, melyet a törvényhatóságok a honi műiparnak kifejthetésére fordíthatnak, ne gyakorolhassák szabadon, vagy hogy egy a nemzetiség és Magyarország érdekével össze nem forrt, azt egészen nem pártoló, sőt sokszor a szomszéd tartományok érdekének feláldozó kormány vétójának vessék alá». Elméleti fejtegetéseit ismét gyakorlati példákkal igazolja. Bécsnek már lenne kereskedelmi kikötője s Pozsony ugyanezt akarná, a kormány megakadályozná a szükséges tőke adó útján való előteremtését, nehogy a bécsi kereskedelmi kikötő versenytársat kapjon. Vagy Budapest bécsi mintára bankot akarna alapítani s ehhez két millió forint tőkére volna szükség, ennek adó útján való biztosítását a kormány megakadályozná, nehogy az osztrák bank versenytársául szegődjék. Egyszóval a kormány megakaszthatná mindazon intézmények életbeléptetését, melyek az orság jövője szempontjából elsőrangú jelentőséggel bírnak. Egészen más színben látná a dolgot, ha a kormány nem pártfogolná a szomszéd tartományok érdekeit 202Magyarország rovására: ez esetben aggodalom nélkül alárendelné a városok adókivetési jogát a kormány akaratának, mert nemzeti kormányban nem lát a városok fejlődése számára veszedelmet. Ismételten felhívja a követek figyelmét arra, hogy a hazai ipar fellendítésének a városok a leghathatósabb tényezői s ha ezek szabad mozgása elé akadályokat emel az országgyűlés, «a honi műipar tekintetében privát egyesületekre leszünk reducálva, ezek pedig nem elegendők a dolog létesítésére, mert lesznek oly vállalatok, hol veszteséggel kell kezdeni, hogy utóbb a haza hasznot arathasson, ily vállalatokba pedig csak a törvényhatóságok ereszkedhetnek». Magyarországon e kérdésben nagy óvatossággal kell eljárni, mert a főrendiház mindenkor a kormány rendelkezésére áll, akaratát a főrendiház útján juttathatja érvényre, nem elegendő biztosíték tehát az, ha az adókivetési jog az országgyűlés ellenőrzése alá helyeztetik, csupán a követi tábla intézkedhetik pártatlanul ez ügyben. Nyomatékosan rámutat végül arra, hogy országos érdekről van szó, nem szabad az ügyet könnyen venni, mert «ha belső adóbeli pénzünket is a kormány kezébe juttatnók, oly szomorú állapotra juttand hazánk, melyből soha képes nem lesz kivergődni».
Bezerédj beszédei tanuságot tesznek arról a mélyen járó politikai felfogásról, melylyel Magyarország közgazdasági helyzetét látta. Teljes nagyságában felismerte az iparpártolás nemzeti jelentőségét s az ipart természetes forrásainál, a városokban s a városok útján kívánta megerősíteni. A modern város állott lelki szemei előtt, mely nem csupán a politikai szabadságok fészke, hanem az ipar, a vállalkozás, a gazdagság természetes forrása. Ilyen conceptio csupán nagy államférfiú lelkében foganhatott meg s csupán nagy államférfiú harczolhatott e conceptióért ilyen tárgyilagossággal és biztossággal. Nem az elnyomott társadalmi osztályok érdekeit védelmező humanizmus a Bezerédj politikájának a rúgója, hanem az ország egyetemes érdekeit előre vivő államférfiúi bölcseség, mely mindenhol meglátja a jót és hasznosat s mindenhol érvényre tudja a lehetőt juttatni.
203Ugyancsak a magyar ipar érdekében szól, mikor Pozsony város szavazatainak számát védelmezi. Nem tartja politikusnak, hogy Pozsony város szavazati joga megrövidíttessék, mert az ausztriai határ közelében fekvő városok megerősítése nemzeti érdek: «Pozsony, valamint azon királyi városok, melyek Kőszegtől kezdve Ausztria és Morvaország határán helyezvék, a magyar műiparnak, kereskedésnek a külső industria ellenében mint megannyi védőfalak tekintendők, ezekben kell egyesíteni az industrialis életet s előmozdítani azt és azon városok érdekeit a legerősebb lánczokkal a nemzet érdekeihez kapcsolni, azokban kell a nemzetiség iránti sympathiát az által gerjeszteni, mivel azon városok őrt állanak a magyar műiparra nézve a külföld megtámadása ellen.» Hajdan fegyverrel harczoltak, ma az ipar erejével küzdenek a nemzetek s a csatát az nyeri meg, a melynek ipara erősebb. Nem szabad a polgárság bizalmát s lelkesedését csökkenteni, mert ez visszahat az iparra s káros az egész nemzetre.
A városi törvényjavaslat harmadik tárgyalása közben rendkívül figyelemreméltó kijelentéseket tesz Bezerédj az 1844 június 7-iki országos ülésen, a hol a városi polgárok választói jogosultságát tárgyalták. A konzervativ párt vezetőszónoka Zsedényi azon állítására, hogy nem tanácsos azokra jogokat bízni, kiknek «erszényében nincs», Bezerédj nemes lelke felháborodott s visszautasította azon feltevést, mintha a szegényekbe, «azért mert szegények, kevesebb bizodalmat lehetne helyeztetni». A történelemre hivatkozik, a hol nem találnak példát, hogy a szegények a gazdagokat elnyomták, hogy «megfosztották életüktől, hogy elvették volna tőlük azt a jogot, melyet Isten nekik adott». Nincs tehát ok arra, hogy a szegények érvényesülésétől féljenek, különösen pedig a választói jogot nem szabad elvenni tőlük, mert ennek megtagadásával «minden előlépésre vezető módot elzárunk». A Bezerédj felfogása az, hogy «a ki adót fizet, attól polgárjogot megtagadni ok nincs», s ámbár a szabadelvű ellenzék feltételekhez kötötte a választói jogot, hajlandó volt ezekről is lemondani.
204Bezerédj e felfogása nem az országgyűlési tárgyalások közben alakult ki, ez elveket vallotta már az országgyűlés előtt is. Kitűnik ez 1839 november 13-án Sztankovánszkyhoz intézett leveléből, a hol a vármegyei utasításokat körvonalozza. Véleménye szerint az volna a legczélszerűbb, ha «a városokban a legszélesebb bázison a legtágasbkörű választást» sürgetnék. Nem volna azonban ellenére az sem, ha a közvetett választási rendszer fogadtatnék el, csak a jelen választópolgárságnál nagyobb legyen a választók száma. Ez utóbbi esetben kikötné, hogy «ezek a választók egy még nagyobb kör által, ne pedig az electa communitas által választassanak».
Az 1844 június 14-iki országos ülésen a városi tisztújítási eljárás tárgyában szólal fel s ámbár elvben helyesli azon módszert, hogy a választás előzetes kijelölés alapján történjék, mégis ellenzi azt, hogy 3 egyénre bízassék a kijelölés. Szerinte minél fontosabb valamely dolog, annál több egyén döntésére kell bízni. Így van ez a törvényszéki szervezetnél is: a kisebb bíróságoknál 5 egyén ítélkezik, a hétszemélyes tábla teljességéhez pedig 11 személy kell. A városok földrajzilag kisebb területet foglalnak ugyan el, mint 1–1 vármegye, de a lakosság száma nagyobb, s egyetlen városban nem ismerheti 3 egyén az összes lakosságot, annál kevésbbé ismerheti gondolkodásmódjukat. Az a felfogása tehát, hogy vitessék az ügy, melyet Borsod vármegye indítványozott, a kerületi ülés elé s ott döntsenek felette. Az országos ülés Bezerédjvel szemben úgy határozott, hogy a tisztújítás előzetes kijelölés alapján történjék s a kijelölő testület 3 tagból álljon.
Miután az országgyűlés Bezerédj felfogásával szemben mégis azon elvet fogadta el, hogy külön kijelölő bizottság állapítsa meg a jelöltek neveit, az 1844 június 20-iki országos ülésen az képezte vita tárgyát, hogy mikor történjék a kijelölés s kik válaszszák a kijelölő bizottság 3 tagját, a képviselőtestület vagy a polgárság. Bezerédj a polgárság választása mellett nyilatkozott, mert méltányosnak tartotta, hogy maga jelölje ki azokat, «kik által kormányoztatni 205fog». Hivatkozott az országgyűlési követválasztásnál már elfogadott elvre, hogy az egész polgárság gyakorolja a választási jogot. Azon ellenvetéssel szemben, hogy a polgárság érdekében áll a kijelölő bizottság megválasztásának a képviselőtestületre való átruházása, azon tényre hivatkozik, hogy csak ott kímélik a polgárságot, a hol jogok gyakorlásáról van szó, a terhek kirovásánál nem ily kíméletesek. A kijelölés tervezett gyakorlása estén a szabad választás elvét látja veszélyeztetve s ellene mond annak, hogy a szabad választás további rendszabályokkal korlátoztassék. A kijelölés időpntjára nézve pedig azon felfogásnak ad kifejezést, hogy «hosszú időt kár volna adni, mivel ez által pártoskodásra nyittatnék út».
Ismételten is felszólal ez ügyben az országos ülésen s hangoztatja, hogy ha a kijelölő bizottságot a képviselőtestület választaná, akkor a közvetlen választás elve elbukottnak tekinthető s az egész kérdést újból kerületi tárgyalás elé kell vinni. Nem nevezheti azt t. i. közvetlen választásnak, a hol a kijelölő bizottság «egy oly testület által választatik, mely a tisztviselőkkel van összevonva és a mely képviselőtestületből zárt testület fog alakulni».
Midőn pedig ez ügyben a konzervativ párt az elnöklő személynökkel egyetemben kerülő úton akarta diadalra juttatni a felfogásuknak kedvezőbb álláspontot s mégis a szabadelvű ellenzéket, különösen pedig Klauzál Gábort vádolta erőszakoskodással, Bezerédj bátran síkra szállt ez eljárás ellen s követelte, hogy a többség kifejezetten állapíttassék meg ez esetben, mert az ügyet előzetesen nem tárgyalták meg kerületi ülésen. Ezenkívül kritika tárgyává tette az elnök magatartását, a ki tevékeny részt vesz a tárgyalásokban s mégis óvást emel a kijelentésével szemben kifejezésre juttatott kritika ellen. Bezerédj megállapítja, hogy az elnök nem pártatlan, sőt határozottan befolyásolja a követek véleményét, mert «a kerületi ülésben önállók vagyunk s a határozat ide áthozatik, excellentiád az elnök s a viszony változik s megbukik a határozat».
206Bezerédj és elvtársainak beszédei hatástalanul hangzottak el, az országos ülés mégis csak azt határozta el, hogy a kijelölő bizottságot a képviselőtestület válaszsza, a mely határozat a városi törvény szabadelvű szellemén sokat rontott.
A városi törvényt a főrendek és a konzervativ követek segélyével ugyancsak megszorította a kormány s még mindig nem volt megelégedve az eredménynyel. Már hétszer váltottak üzenetet a főrendek a követekkel s az 1844 október 1-én tartott országos ülésen még mindig a főfelügyelők jogállásán vitatkoztak. Az elnöklő személynök közvetlenségével igyekezett megindítani a követeket s azt fejtegette előttük, hogy megteremtették a főfelügyelői állást, de jogot nem biztosítottak számára, adjanak tehát a kormány kívánsága szerinti jogokat is neki, mert különben semmi sem lesz a törvényből. E fölényes modorban tartott előadással szemben Bezerédj komolyan és nyomatékosan felelt meg s kifejtette, hogy «szomorú volna, ha a nemzet csak akképen várhatná életérdekű és sürgős szükségeinek teljesítését, bajainak orvoslását és a főrendektől az egyezést, ha a nemzet képviselőinek többsége a kisebb szám nézeteire menne át, éppen ellenkezőleg, mint más constitutionális országokban történik». Tagadja a személynök azon állítását, hogy nem adtak a főfelügyelőknek jogokat. Többet nem tehetnek s ha a kormány tovább is halogatja a törvény elfogadását: «Isten és ember előtt nem mi rajtunk lesz a felelet terhe, hanem azokat fogja az nyomni, kik a szabadság és alkotmányos élet színét csak a bizonyos és valódi szolgaság és önállás nélküli polgári helyzet feltétele alatt és áráért akarják megadni.»
Bezerédj a dolog elevenére tapintott s a személynökön kívül a konzervativok vezérszónokát Zsedényit is felszólalásra késztette. Zsedényi kevés tárgyilagossággal, de annál élesebben vágott vissza s azt vitatta, hogy «a városokra nézve is többet ér azon köntös, melyet mi reá húzni akarunk a 15 hónapig folytatott declamátiónál». E nyilvánvalóan czélzatos kijelentéssel szemben követtársa Perczel Móricz védelmezte meg Bezerédjt 207s megállapította, hogy Zsedényi is «szokott declamálni, de nem a nemzet és szabadság érdekében, hanem a városok nyakába egy köntöst akar húzni, de nem ruhát, hanem vasköntöst».
Ilyen körülmények között mind kisebb lőn a valószínűség, hogy a városi törvény testet ölt s utóbb is elbukott a vitatások alatt. A mint Bezerédj a veszedelmet észrevette, menteni törekedett a menthetőt s az 1844 november 8-iki országos ülésen indítványt tett, hogy a városok országgyűlési jogállását válaszszák el a belszervezet megállapításától. A személynök már előzetesen is javasolta a különválasztást, javaslata azonban nem talált visszhangra s ugyanaz lőn a sorsa a Bezerédj indítványának is. Bezerédj elsősorban a városok országgyűlési jogállását tartja rendezendőnek, mert «ha ezen tábla meg nem érti az időnek szavát, ha az ipart, kereskedést, polgárságot mellőzi köréből: magamagára mondja ki az ítéletet». Indokolja ezt szerinte az is, hogy mikor e tárgy az 1836. évi országgyűlésen először felmerült, a városok országgyűlési jogállásáról, a követválasztásról és szavazásról volt csupán szó, a belszervezet kérdése szóba sem került. Ha mindkettőt nem lehet elfogadtatni, legalább az egyiket fogadtassák el a főrendekkel, mert ezzel is előre viszik azt az ügyet, melynek előrejutása a nemzet érdekében annyira fontos.
Sajnos, a városok ügye az 1843/44. évi országgyűlésen nem nyert elintézést, hanem az 1847/48. évi országgyűlésre maradt. Pedig az irodalom nem nézte tétlenül e nagy tusát s a szabadelvű követek segélyére sietett a tudomány fegyvereivel. Jászay Pál 1843. évi munkája Magyarország újkori történetéből bizonyította szavazati jogukat,* s a hírlapok is rokonszenvvel karolták fel az eszmét. Ez az eszme a demokráczia egyik erős hajtása volt, melynek lemetszéséhez a legkonzervativabb elemeknek sem volt bátorságuk, mert tisztában voltak avval, hogy ilyen erőszakos beavatkozással a nemzet egészének ártanak. Meg 209akarták tehát nyitni a demokráczia számára a fejlődés útját, azonban olyan korlátokat szabtak a fejlődésnek, hogy a fakadó rügynek előbb-utóbb el kellett volna sorvadnia.* A szabadelvű ellenzék felismerte a veszedelmet s eszményeihez híven ellene szegült minden korlátozásnak: ez a városi törvényjavaslat tragikus sorsának a magyarázata s ezért nem írható a bekövetkezett balsiker a szabadelvű ellenzék rovására. Tiszta szándékkal s egyenes eszközökkel küzdöttek, a városi polgárság igazi barátai voltak s a nemzeti megerősödést kívánták a városok felszabadításával is szolgálni.
A szabad királyi városok szavazatjoga országgyűléseken. Pest, 1843.
Geschichtliche Fragmente und das ungarische Staatsleben neuerer Zeit. (Leipzig 1846.) II. k. 200. l.
20833. PESTI ÁRVÍZKÉP.
Bezerédjnek a városok iránti rokonszenvét tanusítja azon meleghangú felszólalása is, melylyel az 1844 október 23-iki országos ülésen Pest város érdekében síkra szállott. Arról volt szó, hogy Pest városa az árvízveszedelemtől megóvassék s a védelmi munkálatokra az országtól 400.000 frt segélyt nyerjen. Hivatkozik a központosítás mellett az országgyűlésen ismételten elhangzott érvekre s Pest városra alkalmazva azokat, felhívja a követeket, hogy teremtsenek az ország számára méltó központot. Szavakkal ezt nem lehet elérni, ahhoz áldozatkészség kell; a központosítás buzgó szószólói azonban elhallgatnak akkor, midőn «néhány százezer forint kell az ország fővárosának biztosítására». Hivatkozik azon segélyre, melyet az árvízveszedelem után Pest városa rendelkezésére bocsátottak, hogy hasonló bajok elkerülhetők legyenek. Az országos választmány szükségesnek tartotta az országos segély megajánlását, de a követek olyan részvétlenséggel fogadták a javaslatot, hogy «ellenségeink örülni fognak, barátaink pedig megbotránkoznak e részvétlenségen». Nem is tartja elegendőnek a javaslatba hozott 400.000 frtot a czél elérésére, de «mégis jobb a semminél s ezzel is lehet segíteni a dolgon». Pest városa gazdag polgáraitól elvárja, hogy hozzájárulnak az országos alaphoz, mert a Rákos nagy értékeket képvisel, abból sok pénzt hozhatnak össze. Felveti a 210csatornaépítési javaslatot is, a mely Pest város árvíz elleni biztosításán kívül kereskedelmét is fellendítheti. Főváros nélkül egyetlen ország sem virágzott fel s a főváros felvirágoztatására szükséges annak árvíz elleni biztosítása. Bezerédj meleghangu felszólalása s világos érvelése meggyőzte a követeket s megszavazták a javasolt 400.000 frtot.
