I.
I.
ABBAN a nagy szellemi átalakulásban, mely a negyvenes évek kezdetén Magyarországon elénk tárul, jelentős szerepet vitt a hírlapirodalom, nevezetesen a Kossuth Lajos szerkesztésében megindult Pesti Hirlap. Előbb az Augsburger Allgemeine Zeitung volt a magyar államférfiak szellemi tápláléka, az Augsburger Zeitung szerepét kellett a Pesti Hirlapnak átvenni.*
Ferenczy: Magyar hírlapirodalom története 284. l.
1840 deczember 31-én szerződött Kossuth Landererrel a Pesti Hirlap szerkesztése tárgyában s ettől fogva magasröptű szellemét, törhetlen energiáját s kitünő gyakorlati érzéket teljesen a Pesti Hirlapnak szentelte, melynek tekintélyt és érdeklődést tudott biztosítani a legszélesebb társadalmi körben. Szabadelvű haladás és korszerű reform volt a Pesti Hirlap jelszava s e jelszó a Kossuth tevékenysége következtében tetté is vált.*
Ferenczy id. m. 295. l.
Kossuthban a természetes tehetségeket az 1832–36. évi országgyűlés légköre ébresztette fel s lelke csodás energiájával olyan merészen indult meg a reform útján, hogy nemzetét is magával ragadta. A külföldi irodalmában edzett szelleme az eszmék egész légióját termelte, melyeket a Pesti Hirlapban tárt az olvasóközönség elé. Az olvasóközönség pedig, a mely nem volt szokva a szabadabb szellemhez s az élénk irályhoz, valóságos elragadtatással olvasta czikkeit s lelkesedéssel indult meg a kijelölt úton.
A Pesti Hirlap munkatársai szorában az ország politikusainak színét-javát találjuk. Mindazok, kik a szabadelvű haladásért s korszerű reformokért lelkesedtek, a Pesti Hirlapban adták elő 239nézeteiket, a Pesti Hirlap útján igyekeztek hatni a közönégre és a Pesti Hirlapban harczoltak politikai ellenfeleikkel. E díszes írói gárdához tartozott Bezerédj István is, kinek tollából nem egy vezérczikk került ki s a ki kezdettől fogva meleg érdeklődéssel karolta fel a Pesti Hirlap ügyét.* Nem riasztotta el az a szabadabb szellem, mely Kossuthot és hírlapját áthatotta s az volt a meggyőződése, hogy «azon felgerjedés, mely most a Hirlap iránya, modorja, következései felől Pesten Széchenyitől kezdve sokakat magához hoz, igen jól fog végződni és csak tisztításra, kellőbb formák életbehozására és szorosabb összeforrasztásra szolgáland, mely azután egy ideig ismét eltart».*
Deák 1841 márczius 4-i levele Wesselényihez. Deák Ferencz levelei 77. l.
Bezerédj levele Bezerédj Etelkához 1841 márczius 24-ről.
Bezerédj általánosságban is lelkesedett a hírlapírásért, mert érezte, hogy óriási jelentősége van a közvélemény irányítására s ezért írta 1841 márczius 24-én Bezerédj Etelkának: «Csak írni most, írni. Biztasd, csak Laczit, hogy írjon ő is és szerezzen írókat a hírlapokhoz.» De nem csupán másokat biztatott, maga is tollat ragadott s megjelent cikkei méltán megérdemlik figyelmünket.
A Pesti Hirlap 1841. évi 13. számában hosszasan és nagy alapossággal fejtegeti a jobbágyterhek megváltásának gazdasági és pénzügyi előnyeit. Az ország hitelviszonyai szerinte olyan kedvezőtlenek, hogy a megszorult földesúr hitelintézetek hiányában nem tud kölcsönt szerezni, holott a megváltással jelentős tőkéhez juthat, a mely kamatot hoz s gazdasági beruházásokra fordítható, «úgy hogy hazánkban kevés kivétellel az ily tőke a földesúrra nézve nemcsak azon jövedelemmel jön tekintetbe, mely száztóli hatos kamatjában fekszik, hanem ennél nagyobbat hoz, sokszor pedig kétszer annyit s még többet is fordít». A tőke értékét Bezerédj szerint gyümölcse után kell mérni s ezen elv alapján az olcsónak látszó megváltási összeg «roppant summának hatásával bír». Bezerédj tehát «a gyors, bár mérsékelt» megváltást javasolja, mert ez nem csupán a jobbágynak 240hasznos, hanem a földesúrnak is. A gazdasági hasznosság elve tehát az, melyet Bezerédj előtérbe állít s e tekintetben gondolkozása Széchenyiével azonos csapáson halad.
De Bezerédj nem áll meg a hasznosság elvének hangoztatásánál, lelke sokkal emelkedettebb, semhogy a jobbágyság felszabadításának kérdésénél a hasznosság elvénél megállapodhatnék. Mélyen átérzi azt az erkölcsi értéket is, melyet a felszabadítás ténye magába zár s ez értéket nem késik feltárni, hogy a nemes szívűeket cselekvésre késztesse. «Végre nem hiú hit, – írja – hogy van dolog, melyet Isten áldása követ s ha van egy olyan, kétségtelenül a jobbágyok felszabadítása az. Ebből emberi jobblét, emelkedés, boldogulás virágzik fel s malasztja elég dús, hogy minden eszközt s ezek közt a pénzt is, mely a jót létre hozni segíti, szerencséssé, jól és gazdagon gyümölcsözővé tehesse.»
Végül egy előítélet megczáfolására tér át, mely a megváltás gyakorlati keresztülvitelét késlelteti. Sokan elvben meg vannak győződve a megváltás előnyeiről s hajlandók is lennének annak keresztülvitelére, ha az nem aggasztaná őket, hogy ezzel maradékaikat megkárosítják, mert 50–100 év mulva értékesebb lesz a föld s akkor nagyobb haszonnal váltható meg. Ez alapon Bezerédj szerint soha sem fogják megcsinálni a megváltást, mert «a mint 1841-ben nem meri valaki a világos hasznú változtatást megtenni, mert azt 1900-ban maradéka talán nagyobb nyereséggel tehetné, úgy az, ha nézetét nem vátoztatja, a 2000. évre fog várni és tovább». A jelent nem szabad mellőzni annak, a ki a jövendőt akarja, mert a jelen a jövő legbiztosabb eszköze. A ki nem úgy gondolkozik, arra méltán illik ama mondás: «Rusticus exspectat, dum defluat amnis».
BEZERÉDJ ISTVÁN.
(1842-ben készült kőnyomat után.)
A Pesti Hirlap 1841. évi 26. számában a földesúri kilenczedről ír. Hivatkozik Mózes I. könyvének 13. versére, a hol azt olvashatjuk, hogy Egyiptom földe kettős dézsmálás alá került, a mi a nép között elégedetlenséget keltett s a földmívelés hanyatlását eredményezte. Ugyanilyen szerinte a magyarországi 241földmívelés állapota is, mert a földmívelőt a földesúri terhek nyomják. Kifejti, hogy a földesúr, jobbágy és állam érdekei egyaránt azt sürgetik, hogy a földesúri kilenczed a tulajdon sérelme nélkül megváltás útján szüntettessék meg. A kilenczed és tized olyan intézmények, melyek a szabad földmívelés terhei, olyan rendszert kell tehát behozni, mely a földesúri érdekeket is biztosítja s a földmívelés szabadságát nem sujtja. A megoldást az 1832/36. évi országgyűlés VII. törvényczikkének azon intézkedésében találja meg, mely a földesúri terhek megváltását megengedi. Csupán az van hátra, hogy a törvényczikk gyakorlatilag is megvalósíttassék s a magyarországi földmívelés fel fog lendülni.
A Pesti Hirlap 1841. évi 47., 48. és 49. számában a «Szabadföld» czím alatt ismét az örökváltság ügyét tárgyalja s vitába száll a Századunk 21. számában kifejezésre juttatott ellenkező felfogással. Bezerédj a földbirtokrendszer teljes szabadságát védelmezi azon indokolással, hogy a tulajdon mindennemű megszorítása befolyásolja a mívelés rendszerét és a gyümölcsöztetés mértékét. Például az ősi, zálogos és per alatti jószágokat hoza fel, melyek jövedelmezősége szemmelláthatóan kisebb a szabad birtoknál. Szerinte ott találjuk meg a legtökéletesebb mívelési rendszert, a hol «idegen érdeknek, jognak és hatalomnak» a legkevésbé van a föld alávetve, illetőleg a hol a föld szabad.
A földmívelés szabadságát tehát az úrbéli terhek, a kilenczed, a robot stb. korlátozzák, a melyek nem csupán a jobbágyi, hanem a földesúri birtokot is terhelik. Az úrbéri terhekkel megkötött földet a közös birtokhoz hasonlítja, s így mindaz, mi «a közös birtok rossz voltáról és az elkülönzés jótékonyságáról mondva s elismerve van az úrbéri állapotra s úrbéri váltságra teljesen alkalmazható». Ugyanazon földön t. i. a földesúr a kilenczedet, néhány elkülönzött határt kivéve az ugar-, tarló, sőt a sertéslegelőt, a papság a tizedet, a jobbágy a földhaszonvételét, melyről «tudja Isten mit nem kell mindent tennie», bírják és «mindezek a jobbágyföldnek e szerinti közbirtokosai 242ugyanazon földnek mívelésében és használásában nemcsak különböző, hanem sokban ellenkező czélt, érdeket követnek».
A kötelező megváltás Bezerédj szerint nem egyéb, mint kisajátítás, a mi Magyarországon nem új intézmény, mert már is gyakorlatban van. Ezt a rendszert tartja a leghelyesebbnek, mert más országokban is bevált. A míg azonban az kimondva nincs, átmenetileg a megváltás szabadságával kellene élni a földesuraknak: «A míg gőzhajó nincs, vitorlákkal és evezőkkel is lehet valamit tenni és kár volna lemondani akár a földesuraknak, akár a jobbágyaknak a megváltásnak, további előkészítő intézetek nélkül is, csak saját erőnkkel próbálásáról, eszközléséről».
Bezerédj e czikkében kedvencz eszméjét, a jobbágyterhek megváltását igyekszik népszerűvé tenni s e nemes czél érdekében nem sajnálja az időt, a fáradságot s a vitázást. A vitában tárgyilagos és higgadt, nem viszi személyes térre az ügyet. Eszménye érdekében annyi nemes buzgalmat, annyi lelki tisztaságot tár fel, hogy nem maradhatott hatás nélkül, s ha nyilvánosan nem is ismerték el igazát, a lelkeket mindenesetre megnyerte ügyének.
A Pesti Hirlap 1841. évi 103. számában lelke alaphangulatát, az optimismust védelmezi meg, a mely közéleti tevékenységének vezetőmotivuma volt. Az optimismus Bezerédj szerint ösztönt ad a munkára s így hathatós tényezője a haladásnak. Magyarország közügyeiben haladást állapít meg s így nem talál okot a csüggedésre. Az élet vitákkal jár s ezért nem fél azoktól, nem szabad azonban szerinte személyi térre vinni a vitákat, hanem mindent a haza érdekének kell alárendelni. «Habár a napot néha felhő takarja, ha egy vagy más mód szűkítve tapasztaljuk a kört, melyben a fejedelem és haza közös javára kissé szabadabban és nagyobb sikerrel hathatni örvendtünk; ha látunk újra feltámadni ellenséges indulatokat, miket már száműzve vagy engesztelve gondolánk, ha egyik vagy másik 243oly érintéseknek vagy gyanusításoknak találja nyomát, melyeknek el kellene enyészniök tettei előtt s melyeken tehát ő magát mintegy felül érezheti, mint a hogy őt a haza elismerése méltán felül helyezi»: nem szabad csüggedni, hanem törhetetlen akarattal kell tovább dolgozni. Ilyen nemes felfogással csak olyan tiszta lélek bírhatott, a milyen Bezerédj volt, kinek apostoli hevét egy pillanatra sem homályosították el a kicsinyes támadások, melyek a mindennapi élettel járnak. Ha társai a szabadelvű eszmék munkásai voltak, őt méltán tekinthetjük apostolnak, kinek példája buzdítólag hatott. Erre a nemes felfogásra éppen olyan szükség volt az eszmék forrongó tengerében, mint a többi munkás kemény kezére. A diadalban a Bezerédj lelkesedésének éppen olyan része volt, mint a többiek munkájának. A többiek munkájukkal, Bezerédj lelke emelkedettségével nyerte meg a csatát.
Az úrbéri terhek megváltása után a telepítés kérdése az, mely Bezerédj figyelmét az 1842. év folyamán lekötötte. Fájdalommal látta azokat az óriási pusztákat, melyek népesség hiányában parlagon hevertek, s meg akarta szabadítani az országot attól a rettenetes kártól, melyet a parlagon maradt földek okoztak. A Magyar Gazda 1842. évi 7., 26. és 31. számaiban a puszták népesítéséről írt czikkei érvelésük alaposságával és irányuk komolyságával egyaránt feltünést kelthettek s Bezerédj legjobb alkotásai közé sorolhatók. Mindenekelőtt azon tényt állapítja meg bennök, hogy a telepítés intézménye nem új Magyarországon, mert már a XVIII. század folyamán rendszeresen telepítettek a földesurak, ez a telepítési folyamat azonban megakadt, pedig nem csupán a földesúr, hanem a nemzet szempontjából is elsőrangú jelentőségű volt. Párhuzamot von a telepítő és pusztai gazdálkodás között s megállapítja a telepítő gazdálkodás előnyeit: «Ember szállja meg a puszta földet, lakjék, szaporodjék rajta és kiessé, gyümölcsözővé tevén azt és élvezvén az abból eredő, az által öregbedő szellemi és anyagi jólétet – boldoguljon.» Azt, a mit Bentham a politikai 244sophismák osztályozásáról és taglalásáról tanított, a magyar gazdák figyelmébe ajánlja, hogy gazdasági dolgaikra alkalmazzák. «Kinek pusztája van, ne impopulálja», ezt hallotta gyermekségétől fogva a földbirtokos és megszokta, mint csalhatatlan aranyszabályt. A földbirtokososztály minden törekvése odairányul, hogy földjük «csak tágas és sok és még tágasb és még több legyen, habár az nem is műveljük, nem is használjuk, és erőinkhez s körülményeinkhez képest azt kellően művelnünk és használnunk nem is lehet». Hibáztatja továbbá azon előítéletet, hogy a termelés legfontosabb tényezőjét, a munkát teljesen figyelmen kívül hagyják s így a föld jövedelmét kizárólag «a föld productiv értékének tulajdonítják», pedig a nemzeti gazdaság nem csupán a földben és tőkében rejlik, az ember testi és szellemi ereje az előbbiekkel egyenértékű tényezője. Ezt a «legjobb, legbiztosb tőkét» ki kell emelni tespedéséből, hogy a munkásember is szerezhessen földbirtokot s erre legjobb alkalmul a telepítés kínálkozik. Ezt a tételt Bezerédj Smith Ádámtól vette át, ki a physiokratákkal szemben azt tanította, hogy az termelésnek legfontosabb tényezője a munka s munka nélkül a föld csupán nagyon szerény megélhetést biztosít az embernek. Egy négyszögmértföldnyi őserdő p. o. egyetlen vadászatból élő család ellátását alig képes biztosítani s ugyanazon terület megmívelve, ezrek ellátásra is elegendő.*
Fridrichowicz: Grundniss einer Geschichte der Volkswirtschaftslehre 73. l.
Visszatérve Bezerédj dolgozatára, az ellenvetéseket is józan és egyszerű okoskodással czáfolja meg. Azt mondják, hogy a pusztai birtokos egészen és kizárólag élvezi földjének hasznát, a telepítő pedig kénytelen másokkal osztozni. E felfogással szemben Bezerédj azt vitatja, hogy az «embernek földje gyümölcsét másokkal megosztani egyáltalán mellőzhetlen szükség és kénytelenség, és nincs birtokrendszer, nincs törvény, mely ezen kénytelenség alól a föld urát felszabadítani képes volna».
A czikksorozaton meglátszik, hogy Bezerédj a kérdést alaposan 245végiggondolta s a tényleges állapotot kitünően ismeri. A kapcsolatos elméleti problemákat szakavatottan taglalja s a gyakorlat számára ügyesen értékesíti. Nem csupán azon kérdésekhez értett tehát, melyek emberbaráti értékűek voltak: a rideg gazdasági problemák éis megragadták figyelmét s eldöntésükben ugyanazon lelkesedés vezette. Jó nemzetgazda volt s tudását e téren is értékesítette.
Bezerédj czikkét a Jelenkor 66. száma tárgyalta s azon véleménynek adott kifejezést, hogy csupán magyarokat szabad telepíteni a puszta földekre. E vélemény politikai színt adott a tisztán gazdasági kérdésnek s Bezerédj a Pesti Hirlap 1842. évi 198. számában erélyesen ráczáfolt ez állításra. A nemzetiség biztosítása és emelése szerinte is elsőrangú feladat s bármily előnyöket biztosítson valamely intézmény, ha nemzetiségi szempontból káros, mellőzni kell. A nem magyar ajkúak telepítésében azonban nem lát veszedelmet s ezért a telepesek nemzetiségét nem tartja fontosnak. Ha meggyőznék, hogy az idegen ajkúak telepítése nemzetiségi szempontból káros, úgy elfogadná a megszorítást, így azonban a telepítés sürgősségét nemzetiségi tekintetek nélkül kénytelen hangoztatni.
Ha magyar telepesek ajánlkoznak, úgy kétségtelenül magyarokat kell telepíteni; «mert ama ráfogást, hogy a magyar a felsőbb fokú mezei gazdaságra, földmívelési iparűzésre nem oly alkalmatos, mint például a német faj, puszta előítéletnek, üres szójárásnak fogja ismerni mindenki, ki a magyar földmívelést a repce és dohánytermelésben, lónevelésben, szarvasmarha tenyésztésben és hízlalásban és selyemtenyésztésünk zsenge állapotában működni látja».
Ha azonban magyar telepes nem akadna, fölmerül a kérdés, vajjon parlagon maradjon a magyar föld, vagy magyarországi tótokat, esetleg külföldieket telepítsünk-e rája, Felmerül a kérdés, vajjon nem magyar ajkú belföldieket, avagy megmagyarosítható külföldieket telepítsünk-e rája? E kérdésekre Bezerédj a következőleg válaszol: «Néptelen pusztaság a nemzetiség ellenében 246is csak merő negativ s a nemzetiségnek megóvására, előmozdítására nézve nem csak nem gyümölcsöző, hanem inkább csökkentő és ártalmas. – A haza földének művelése, viruló kies termékeny volta, az ezer alakú iparűzés, – a hasznot, előmenetelt, biztosságot szerző közlekedés és minden, a mi ezekből ered és ezekkel összefügg, hatalmas factorok a nemzetiség tekintetében is, és hol azok hiányzanak, tespednek, emennek dolga is bizonyosan kárát vallja.» Egyszóval Bezerédj szerint a gazdasági virágzás a nemzetiség javára van, a nemzetiség azonban egymagában nem áll meg gazdasági gyámolítás nélkül.
Ezután az idegen telepesek nemzetiségi állását veszi vizsgálat alá s megállapítja, hogy e szempontból minden veszedelem ki van zárva, sőt haszon származhatik belőle. A megtelepülő külföldiek nem lesznek nagyobb ellenségei a magyarságnak, mintha hazájukban maradtak volna, sőt remélni lehet, hogy a telepítés után megmagyarosodnak. Mindenesetre bizonyos, hogy a magyarországi idegenajkúak jobb indulattal lesznek a magyarság iránt, hamarább lehet remélni beolvadásukat, ha a telepítés következtében sorsuk javulni fog. Végül «a közhatalomnak is könnyebb leend törvényes kötelességét nemzetiségi tekintetben teljesiteni az ily új telepitésekre nézve, mint hazánknak ama vidékein, melyekről a nem magyarajku hazafiaknak pusztáinkra költözését várjuk».
Egy olyan nemzetiségpolitikai perspectivát nyit meg Bezerédj e kijelentésével, melyet a mult fényesen beigazolt. A nemzetiség csupán ott veszedelmes, a hol nagyobb tömeget alkot, elszórtan felszívódik, s az elszórásra a telepítés felette alkalmas. A külföldi telepesek nem lehetnek veszedelmesek, mert «német tartományokat, német törvényhatóságokat hazánkban képezni nem fognak», hanem a vármegyékben fognak elhelyezkedni s a hazai törvények szerint fognak élni. Hivatkozik a régi telepesekre, a kik «a nemzetiség minden tekintetei alatt sok régi tősgyökeres magyar ivadékkal a hasonlítást bátran kiállják, 247nem is szólván emezeknek oly ivadékairól, kik magyar szív, magyar származás, magyar jövedelem és a honnak minden rájuk háramló jótéteményei mellett más a nemzetiségre valóban igen jótékony cselekvésükön kívül az absentismusban gondolják hazafias kötelességüket leginkább teljesithetni».
A nemzetiség fenntartása érdekében Bezerédj szerint két módszert lehet követni, t. i. a külföldieket kizárni, vagy a betelepedetteket assimilálni. Az első módszer ellenkezik nemzeti jellemünkkel, a másik módszer hatása nagyon lassú. Annyi idegen elemet fogadott be különben is már eddig az ország, hogy a kizárás késő volna, tehát az assimiláláshoz kell fogni, erre pedig «mimagunknak és institutióinknak, családi s polgári állapotainknak tökéletesitése, tisztitása» a legjobb mód. Ennek azonban «nemzetiségünk szellemben kell kiindulnia, történnie, alakulnia», hogy haladásunk ne «a magyarságbóli kivetkezést vonja maga után, hanem mit az emberiség körében létező szépből-jóbúl elérhetőnek látunk, mit abból sajátunkká tehetni remélünk, magyar lélekkel, magyar czélzattal tegyünk magunkévá».
Ez a gondolat valósággal elragadja s káprázatos jövőt tár fel előtte. «Ne legyen nagy, jó, szép és magasztos Istennek világában, mely nemzetiségünkben helyét nem találná és abban virágzásra, gyümölcsözésre ne díszlenék. Igy házi s családi tekintetben és viszonyainkban, így polgári s alkotmányos intézeteinkben, állapotainkban, a melyekbeni tökéletesedés s az örök igazsághozi közeledés fog mindenekfölött odahatni, hogy a közöttünk lévő idegen elemek magyarosodjanak.» A haladás, a kultura, a jólét tehát azon tényezők, melyek Bezerédj szerint az idegen elemek beolvadását biztosítják s ezek megteremtésének szükségszerűségét hangoztatja czikke végén: «Ha alkotmányunkban, institutiónkban mindent oly czélból, oly módokkal látand intézve az idegen, mely a magyar földön lakó emberek érdekeinek a lehetőségig megfelel, ha alkotmányunkban, institutióinkban egy részről a nemzetiség áthatóan élni fog és mindenben úgy álland, hogy a közélet minden működő organuma, 248minden jelenése, eredménye a magyar nemzetiséggel összeforrva, ugyanazítva legyen; – ha institutióinkban és alkotmányunkban, közéletünkben nem azt gondolhatja szemlélni az idegen és nem ébredhet olynemű gyanu benne, mintha a hazafiaknak valamely osztálya a magyar nemzetiséggel mint ürügygyel akarna élni arra nézve, hogy a hazafiaknak többi osztályait s közbefolyástól és a közjó nagy résznek élvezetéből kizárva tartsa: ha látni fogja, hogy a magyar nemzetiségét nem csak a multnak reminiscentiáiban akarja éltetni, vagyis inkább elzárni, hanem mindazt, a mit az idők előhaladása, tapasztalása jónak mutat, szűkkeblűség és alárendelt érdekek monopoliumának bálványként imádása nélkül, Isten és ő igazsága szerint emberséges igyekezettel nemzeti állapotjaiban létrehozni igyekszik – ha azon sok visszást és gonoszt, mit ezen két kis szó: ősiség és invalidatio köztünk következtet, megszüntetjük; ha a szabad földnek biztos tulajdoni birtoka minden magyar hazafinak országunkban nyitva áll; ha a törvény előtti egyenlőség, minden magyar hazafit személyére úgymint vagyonára nézve egyformán biztosítni, oltalmazni és segítni fog; ha a hűbéres állapotnak maradványai halálos csontvázas karolással hazánk társasági s polgári állapotjait sorvasztani megszünnek; ha édes magyar hazánk védelmében megfelelőleg részt veend a magyar nemzetnek azon tősgyökeres osztálya, mely a magyar nemzetiség dolgában mindeddig elüljárt; ha a nevelés és oktatás magyar szellemben az emberi művelődés jelen fokozatához méltó módon minden hazafinak nyujt alkalmat magát s övéit kiképezni és az erkölcsbeni s ismeretekbeni előhaladást, a magyar nemzetiség kifejezésével gyermekeinkre nézve mintegy összeforrasztja; ha a műiparűzés ápolva s minden hazafinak segítve lesz magyarországon és polgári institutióinkban kifejlődésére alkalmat, biztonságára nézve ügyeletet találni – akkor valóban minden jövevény önérdeke, önösztöne és a dolog természetében fekvő ellenállhatlan vonzalom által fog nemzetiségünkhöz csatoltatni.»
249Ismét felveti a telepítés ügyében előadott nézetét a Pesti Hirlap 1842. évi 128. és 129. számaiban, a melyet a magyar mezőgazdaság számára nagy jelentőségűnek tart. A magyarság nemzeti hibájául rójja fel, hogy sok földre vágyik s «inkább határainak terjesztését, mint a földből előidézhető hasznot tekinti gyarapodásnak». Ez nem csupán a földbirtokosnál van így, hanem «a két kezében s kapájában levő tőkére szorult» szegény embernél is. Ez is többet vállal, mint a mennyit megbír és «pazarolja az aránytalan térre csekély erejét». Pedig sokkal jobb volna «a nomádféle fogalmakat s vágyakat eszmélettel s tapasztalással egy kissé fékezni» s a föld mennyisége helyett a jövedelmezőségre helyezni a súlyt. E féktelen földéhség egyik következménye a földbirtokososztály eladósodása s ennek korlátozásával nem lennének «azoknak sáfárai», kiknek pénzein kell gazdagságukat folytatniok, mely pénzekről nékiek tiszteik, ők pedig a gyapju, gabona, pálinka s egyéb kereskedőknek számolnak».
Elismeri, hogy a pusztai gazdálkodás a század elején eredménynyel járt, de kétségtelennek tartja, hogy telepítéssel a gazdálkodás még eredményesebb lett volna. A telepítést eddig az urbarialis rendszer nehezítette meg s mégis a telepítés rovására írták az urbariális rendszer következményeit. A XVIII. században a telepítés terén aránytalanul többet tettek s vállalkozásuk eredménynyel is járt. A mi a XVIII. században jó volt, azt meg kell ismételni. Nem kell a túlnépesedéstől félni, mert «a földnek gyümölcsözése mind mennyiségben, mind minőségben oly mértékben öregbíthető, mire nézve az eddig és netovábbat igen nehéz meghatározni – ezen működésében pedig egyik főemeltyü, főfactor az emberi nem szaporodása». A javasolt reformtól ne várja a földmívelés bajainak orvoslását, mert «a földnek gyümölcsözése mind mennyiségben, mind minőségben oly mértékben öregbíthető, mire nézve az eddig és netovábbat igen nehéz meghatározni – ezen működésben pedig egyik főemeltyű, főfactor az emberi nem szaporodása». A javasolt reformtól nem várja a földmívelés bajainak orvoslását, mert «a szabad föld varázsereje nem orvosolja büntetőrendszerünk hiányait, nem szünteti meg adóbeli s azzal összefüggő katonai állapotunknak sem Isten, sem ember előtt nem igazolható bűneit». Kívánatos azonban, hogy a telepítés terén külföldön 250bevált üdvös intézkedéseket a magyar földbirtokososztály is szívlelje meg és alkalmazza. Bezerédjnek a czikkben hirdetett elvei a Malthus tanításai ellen irányulnak, melyek a népesség szaporodását veszedelmesnek tartották, mert a föld termőképessége nem tud vele lépést tartani s bizonyos idő mulva a túlnépesedés problémájához vezet. Bezerédj nem félt e veszedelemtől s bizonyos naivitással hirdette, hogy a föld akárhány ember ellátásra elegendő.
A Pesti Hirlap 1843. évi 221. számában a lelkesedésről és megfontolásról elmélkedik. Megállapítja, hogy «a lelkesedés és ihletődés, s mindaz, mi bennök a remény és szeretet erényeiből foglaltatik, oly sokszor csak gyanuval és gúnynyal vagy lenéző szánakozással találkozik az életben s ez által igen sokszor szárnya szegetik azon nemes erőknek, melyek nélkül mégis az emberi állapotokat méltó eredményre vinni nem lehet. A méltatlanság rendesen megbénítja a cselekvési kedvet s csak kevesen annak, kikben ellenkezőleg fokozza azt. Ehhez azonban az szükséges, hogy a ki magát valamely ügyben leginkább lelkesedve érzi, az iránt a komoly megfontolást és szorgalmas tárgyismeretszerzést is legmúlhatlanabb dolognak ismerje s ezek nélkül magával az ihletődéssel feladatát betöltve ne gondolja».
A meleg a természetben «minden életnek kútfeje», minthogy pedig a természet mindig következetes, a gondolkozásban sem válthat ki más hatást. «Vannak, kik a melegtől, az egész természetnek, a világtestektől le az ázalagokig, az élet principiumától éppen a természet legfelsőbb fokozatán, az ész és lélek működésében félni kezdenek. Pedig bizony virág és gyümölcs helyett csak dér és fagy az, mit ők így várhatnak.» Egy kitünő mondással illusztrálja állítását, melyet egy angol hadvezér csata előtt intézett katonáihoz: «Now put your trust in God my boys and keep your powder dry», t. i. bízzatok Istenben és ügyeljetek lőporotokra. Ez esetben a bizalom vagy a lőpor egymagában nem lett volna elegendő, a kettő együtt azonban meghozta a diadalt. Ugyanez áll a politikai életre is, az észre 251és kedélyre egyaránt szükség van, ha eredményt akarunk elérni.
GR. BATTHYÁNY KÁZMÉR.
Bezerédjnek a jobbágyterhek megszüntetése tárgyában kifejtett írói tevékenysége nem maradt hatás nélkül, nemes szándékát 252megértették és méltányolták, eszméit átvették és terjesztették. Bizonyságul utalunk Hetényi János koszorúzott pályamunkájára, melyben a szerző Bezerédjre hivatkozva állapítja meg, hogy «a földmíves annál kevesebb tiszta haszonra számolhat dézmás földéből, minél jobban megmívelte azt».* Ugyancsak Bezerédjre hivatkozik, mikor a kötelező megváltásnál megállapítja, hogy ezzel «nemcsak a jobbágyvagyon szabaduland fel az örökváltság ösvényén, hanem a földesurak tulajdonai is, mik most például úrbéri jövedelmeikben léteznek».* Bezerédjnek a Pesti Hirlap 1841. évi 13. számában leírt gondolatait idézi, midőn a megváltás pénzügyi előnyeit fejtegeti,* s végül a Pesti Hirlap 47., 48. és 49. számaiban közölt czikkéből idéz annak bizonyítására, hogy a megváltással nem szabad késlekedni.* Egy szóval Hetényi, ki gr. Batthyány Kázmér 100 arany jutalomdíját megnyerte, sokat merített Bezerédjből. Bezerédj érdemes munkásságának legszebb elismerése azonban az volt, hogy mikor a Gazdasági Egyesület a Batthyány Kázmér jutalomdíjának odaítélése felett dönteni hivatott bírálóbizottságot kiküldötte, annak elnökségét Bezerédj Istvánnak, «a melegkeblű emberbarátnak, hazafinak s az úrbéri megváltás ügye tettleges pártfogójának» ajánlotta fel.
Robot és dézma 95. l.
U. ott 131. l.
U. ott 157. l.
U. ott 171. l.
