V. Dévay kapitány hősi viselkedése Pegau bevételénél s a teplitzi és friedbergi ütközetekben (1762).
V.
Dévay kapitány hősi viselkedése Pegau bevételénél s a teplitzi és friedbergi ütközetekben (1762).
Dévay kapitány hősi viselkedése Pegau bevételénél s a teplitzi és friedbergi ütközetekben (1762).
Mind a két hadviselő fél az öt évig tartó hadakozás után most már teljesen ki volt merűlve. A következő 1761. év ezért nagyobb fegyvertények nélkűl folyt le. A megállapított haditerv szerint Daun a fősereggel Szászországban maradt várakozó állásban, csaknem 90.000 ember élén. Vele szemben csak Henrik porosz herczeg állott, jóval csekélyebb, 30.000 főnyi sereggel. Frigyes király azalatt Sziléziát védte Laudon ellen Bunzelwitz mellett elfoglalt, erősen elsánczolt táborából. – Daunnak, úgy látszik, eszeágába sem jutott, hogy valami hasznot húzzon a szászországi porosz sereg fölött való túlerejéből. Ruzzini velenczei követ május 9-ikén kelt jelentése szerint: «Az osztrákok csak figyelnek és nem mozdúlnak, s úgy látszik, ebben az évben is csak az ellenség után igazodnak s tőle vesznek törvényt, úgy mint eddig is, a mult években: mindig ott ütközvén meg, a hol épen az ellenség kívánja és akarja».* Nagyobb erélyt fejtett ki a Sziléziában II. Frigyes ellen külön operáló Laudon, ki ez év őszén (október 1-én) visszavette Schweidnitz várát, mi az egész évi hadjáratnak egyedűli számottevő eredménye volt.
«Gli austriaci osservano e non si muovono; e pare che in quest’anno pure si conformeranno, all’esempio del nimico e ne subiranno la legge, come in ogn’altro, facendo la guerra, dove egli la domandi e voglia.» Arneth, i. m. VI, 237. jegyzet.
24. Henrik porosz herczeg.
(G. F. Schmidt metszete Ch. A. Ph. van Loo festménye után.)*
24. Henrik porosz herczeg. (67. l.) G. F. Schmidt («graveur du roy» 1712–1775) metszete Charles Amadée Philippe van Loo olajfestménye után.
Ehhez képest Szászországban csak apróbb csatározások folytak, melyeknél Dévaynak is jutott némi szerep. Így a jászkún ezred ez évben részt vett az Augustusburg mellett vívott ütközetben, hol tetemes veszteséget szenvedett, s még néhány kisebb csetepatéban; de ezekről maga Dévay nem emlékszik meg emlékiratában.* Ellenben említést tesz ez évnél egy Leipzig mellett végbement ütközetről, hol maga is jelen volt.* Noha ő maga is csatának nevezi («proelium»), valami kisebb összecsapás lehetett; még a hadtörténeti részletmunkák sem említik.*
Wrede, i. m. III/b, 726. l.
«Sic anno 1761–o ad Leipzig commissio proelio interfui.» Dévay, i. f. 3. l.
V. ö. Der Feldzug v. 1761 in Schlesien und Sachsen. (Mittheilungen des k. k. Kriegsarchivs, 1884. évf.) 429 és köv. ll. (Szerzője Friedrich Jihn százados.)
Sokkal jelentősebb szereplés várt Dévayra a következő 1762. év elején. Ekkor vívta meg az egész háborúban legfényesebb fegyvertényét: ellenállhatatlan huszártámadással kétszer is bevett egy falakkal megerősített erődszerű várost.
Ez esetnek előzményei a következők voltak:
Az Ausztriával szövetséges német fejedelmek apró kontingenseiből összetoldott ú. n. birodalmi sereg még 1761-ben gróf Serbelloni János lovassági tábornok parancsa alatt arra volt rendeltetve, hogy Szászország felé közeledve, a Leipzig és Meissen között táborozó Henrik porosz herczeget nyugat felől is lekösse. Ez a tarka sereg, mely különben már annyira lefogyott, hogy még egészen húszezer embere sem volt, 1761 nyarán csigalassusággal vonúlt a Majna mellől Kulmbachtól a szász határ felé; végre kéthónapi menetelés és közbeeső hosszú pihenők után közel érvén Sachsen-Altenburgban a porosz herczeg hadállásaihoz, ez utóbbi előre nyújtotta feléje tapogató csápjait, kiküldvén eléje Kleist generálist, hogy a közeledő sereg szándékát és erejét kipuhatolja. Erre a birodalmi sereg – csigatermészetéhez híven – a maga részéről bevonta a maga csápjait, s igyekezett tisztes távolban biztos helyzetbe jutni.Visszavonúlt csigaházába s a további összeütközéseket óvatosal elkerűlve, deczember 1-én véglegesen téli szállásaira vonúlt Thüringiában Weimar és Jena körűl, előörsi fedezetét a szász határon az Elster mellett Zeitz és Plauen között helyezve el.
Daun tábornagy most deczember vége felé e birodalmi sereg megerősítésére egy kölünítményt küldött ki a parancsa alatt álló derékseregből Altenburg tájára, melynek egyúttal az volt a feladata, hogy a főseregnek Hadik alatt álló balszárnyát összekösse a Serbelloni alá rendelt birodalmi csapatokkal.*
Der Feldzug von 1761 in Schlesien und Sachsen. (Mitt. Des k. k. Kriegsarchivs, 1884. évf. 429. és köv. ll.)
Ehhez a különítményhez, mely kezdetben Wied* és Campitelli* tábornokok parancsa alatt állott, osztatott be az 1762. év tartamára a jászkún huszárezreddel Dévay kapitány is.*
Wied-Rubnkel Frigyes gróf (1712–1799); részt vett már VI. Károly második török háborújában; 1745. vezérőrnagy; 1757. (a kolini csata után) a Mária Terézia-rend lovagja; 1759–60. átveszi egy időre Hadik hadteste fölött a parancsnokságot. (Wurzbach.)
Campitelli, 1759 óta altábornagy, Laudon legbizalmasabb barátja; különösen kitűnt a kunersdorfi ütközetben, melynek főérdemét Laudon maga neki tulajdonította. (Arneth, i. m. VI, 59. és 143. l.)
«Unde in Altenburgensi plaga stationes nostras fiximus sub DD. Generalibus Vied et Campitelli.» Dévay, i. f. 3. l. – A jászkún ezred az 1762. évre a birod. sereghez beosztva: Wrede, i. m. III/b, 726. l.
Campitelli altábornagy már az 1762. év kezdetén támadó fellépésre határozta el magát észak felé Leipzig irányában, az Elster folyó mentén. Az altenburgi határon fekvő Meuselwitz helységtől kiindúlva a Leipzigtől délre az Elster partján épűlt Pegau városa ellen tervezte első támadását. Ehhez képest Török ezredes, a ki a nádorhuszárokkal valamivel tovább keletre Geringswaldenál állomásozott, parancsot vett, hogy embereivel a Pegauhoz közel fekvő Borna helységet elfoglalja az ellenségtől. Miután a huszárok az ellenséget innen (1762 január 23) tetemes veszteséget okozva kiűzték s a helységet elfoglalták, Dévay kapitány száz huszárral tovább Meuselwitzbe rendeltetett előre, hogy századával Pegau tervezett ostromában részt vegyen.
Campitelli most a város ellen báró Witzthumb tábornokot és Sulkovszky herczeget küldötte előre; ezek csapataihoz csatlakozott Dévay is a maga századával. Mivel az ellenség vonakodott a várost feladni, Dévay huszárai élén a kapuig vágtatott s mivel azt zárva találta, baltákkal és szekerczékkel betörette, s embereivel a városba nyomúlt. Az őrség erre a másik kapunál sorakozott s onnan tüzelt a közeledő huszárokra. Dévay most leszállította emberei egy részét s ezekkel kedvező helyzetből az ellenségre támadva, azt nemcsak kiűzte a városból, hanem még nehányát foglyúl is ejtette.*
Dévay kérvényei a M. Ter.-rend levéltárában 1762 március 2 és 1791 október 9. (F. IV. D. 14/2. és D. 14/6.)
Igy vett be Dévay száz huszárral egy fallal bekerített várost*.
Előadását megerősíti a jelen volt báró Witzthumb 1762 március 23-án kelt nyilatkozatával. (Az 1762-iki kérvény záradékában): «Dass sich die ganze Begebenheit auf die nehmliche Art, wie es von dem Herrn Rittmeister Deivay vorbeschrieben worden, und nicht anders in meiner Gegenwart zugetragen, thu ich hiemit der Wahrheit zu Steüer mit eigener Handschrift und Pöttschaftsfertigung bestens attestiren.»
25. Pegau környéke.*
25. Pegau környéke. (70. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer J.
Kevés napra ez esemény után, mely 1762 január végén történt, a birodalmi sereghez rendelt különítmény vezérletét Lobkowitz József* herczeg tábornok vette át, a ki nyomban egész seregét előre indította Meuselwitz felől a Pegau visszavételére előre nyomuló ellenség ellen. Az előörsi szolgálatot itt ismét Dévay teljesítette a maga századával, a ki rátámadva az ellenséges előörsre, azt egészen Pegau falai alá űzte s számos katonáját elfogta.*
Lobkowitz József herczeg (1725–1802) katonai szolgálatát mint a Batthyány-dragonyosezred kapitánya kezdte az osztrák örökösödési háborúban; 1757. a kolini csatában már dandárparancsnok; kitűnt Boroszlóná1, Maxennál és Meissennél. (A fenti alkalommal való szereplését a szövegben mondjuk el.) - L. Wurzbach, i. m. 15. k.
«Ubi sub moderno Supremo Campi Marachello [sic] Principe Lopkovits ante Pegau excubias egeram; et dum a Meiszlevitz copiae nostrae progredirentur, Hostiles excubias usque ad moenia Pegavensia pellendo et persequendo complurimos ex eisdem intercoepi.» Dévay, i. f. 3. l.
Azonközben az ellenség másnapra újabb erősítéseket nyervén, Lobkowitz seregének egy részén áttört a Pegau városát visszafoglalván, új őrséggel rakta meg (1762 február 7). Lobkowitz erre azonnal megtette intézkedéseit, hogy az ellenség további előnyomulásának gátat vessen. E czélból Dévayt kémszemlére küldette Seenus báró alezredes által a Pegau mellett fekvő Groitzsch helységig. Miután Dévay e feladatát teljesítette és megtette jelentését, február 9-ikén maga a herczeg az expeditióhoz kirendelt hadosztály élén Pegau alá nyomúlt előre, melyet már Platten tábornok alatt egy erős porosz különítmény tartott elfoglalva. A herczeg most Witzthumb tábornokkal a város alatt maradt, Dévayt pedig száznegyven huszárral, hetven nehéz szász lovassal és száz vadászszal előre küldte a Leipzig felé vezető úton közeledő ellenség mozdulatainak megfigyelésére.* Mögötte az előörscsapat fedezetéűl Seenus báró alezredes csapata állott. Dévay már a közeli Audigast falunál rábukkant az ellenséges állásokra. Az ellenség is észrevette csakhamar a sűrű ködben feléje közeledő csapatot és lovasaival nyomban rátámadt. Heves lovasütközet fejlődött ki. A siker jó ideig kétséges volt, s az 5 ellenséges lovasszázad a ködben már körűlkerítette és elfogta Dévay kapitánynak egyik tisztjét. Végre mégis Dévay csapata legyőzte a túlerőt; az ellenség több tisztjét elfogta s a porosz lovasokat súlyos veszteségek után megfutamította egészen az ellenséges gyalogság ágyúi alá.*
Dévay 1762-ik évi kérvényében: «Es hat sich aber der Feind unter 7-ten Februario die schon gedachte Statt Pegau mehrmalen occupiret, mithin seynd auch von Seiten einer hohen Generalität mehrmals unverzüglich die Veranstaltungen gemacht worden den Feind zu delogiren, zu was Ende mir auch von dem Herrn Oberstleutnant Baron von Senius der Befehl ertheilet worden, den feindlichen Posten bey Grätz [Groitzsh] zu recognosciren, welches auch mit erforderlichen Attention bewerkstelliget und hierüber meinen gehorsamsten Rapport abgeleget» stb. Mária Ter.-rend ltára F. IV. D. 14/1. V. ö. «Ad quorum majorem progressum impediendum Princeps Lobkovits cum Generali Vitthun [Witzthumb] ibidem remanendo, me cum 140 levioribus et 70 Saxonis gravioribus equitibus, cum 100 militaribus venatoribus ad viam versus Leiptzeig [sic] observandum emisit.» Dévay, i. f. 3. l.
«Alwo ich unter Soutenirung des Herrn Obristleutnants Freiherrn von Senius gleich anfänglich die bei Audigast gestandenen 5 feindliche Escadrons bis unter die Canonen der Infanterie zurückgetrieben und einige davon zu Kriegsgefangenen gemacht, auch einen Wachtmeister nebst 2 Gemeinen todt geschossen.» Dévay 1762-iki kérvénye, i. h. Ez előadást kiegészíti kéziratos önéletrajza: «sed breve post tempus ego ab hoste observatus, qui me cum multitudine equitum adortus, diu cum Ipso ancipitem gessi pugnam (unus enim propter densas nebulas mihi jam officialis per hostem captus est), nihilominus, quamquam multitudine mihi praevaluit, pluribus ejus officialibus in captivitatem meam relictis, fugam cum ingenti damno capessere coactus est.» I. f. 4. l.
Most ez az ellenséges gyalogság, – két gránátos zászlóalj – miután fölvette a menekűlt lovasságot, kísérletet tett, hogy tovább előre nyomúljon Pegau városáig, az ottani helyőrség megerősítésére. Dévay rögtön megtette ellenintézkedéseit, hogy az ellenség szándékát meghiusítsa. A maga háromszáz emberét 4 csapatra osztva, maga az első csapat élére állott és űzőbe vette a két gránátos zászlóaljat. Ezek a pegaui úton egy híd mögött elterűlő berekben vettek állást, s heves ágyútűzzel igyekeztek Dévaynak a hídon való átkelését megakadályozni. Dévay azonban csapata élén átrobogott a hidon s az ellenség egyik századát a másik után legázolva, teljesen szétugrasztotta a két zászlóaljat s két főtisztjét és 135 emberét («vom Feldwäbel aus») elfogta, miután az ellenség jelentékeny részét lekaszabolta. Az övéi közűl csak két ember maradt halva s csak öt ember és kilencz ló sebesült meg a heves rohamban. Az ellenség többi része futva menekűlt Pegauba, hol az őrség a futókat fölvette.*
Dévay 1762-iki kérvénye, kiegészítve 1791-iki kérvényének adataival. – MTR. levéltár. F. IV. D. 14/1. és D. 14/6.
A megriadt őrség most kirohanást intézett Dévay vakmerő csapata ellen, mely üldözés közben már a város falai alá ért. Kijött nehány pihent zászlóalj s ágyúkat is hozott magával, melyekkel Dévay kisded seregét lövetni kezdte; a bátor kapitány azonban megállta helyét, s miután két gyalog századot kapott erősítésűl, az ellenséget, még mielőtt rendbe tudott volna állni, súlyos veszteséggel visszavonulásra kényszerítette s ismét beleszorította a városba, ágyúi hátrahagyásával. De rohamában még itt sem állott meg, hanem átrobogva a hídon és átugratva az árkokon, a kaput most is betörette s maga elsőnek száguldott be a városba.*
«Indessen seynd die übrigen von denen zerstreuten Feinden in Pegau angelanget (von wannen sogleich einige frische Bataillons mit Artillerie herausrückten), die, obschon Sie schon fast eine Stunde auf meine Truppe canoniret, hab Sie dennoch mich nicht zum Weichen bringen lassen, dahero sich entlich auch dieße biß in die Stadt zuruckgezogen, nachdem sie die andringende Macht unserer Truppen wahrgenommen, denen ich abermals auf dem Fuß nachgefolget und weilen sie schon wie ehedem die Thore hinter sich verschlossen, so seynd solche gleichfalls wieder durch meine Leuthe erbrochen worden, worauf ich alsogleich selbst der erste zum Thor hineingesprenget.» Dévay 1762-iki és 1791-iki kérvényei, MTR. ltára i. h. – kiegészítésűl: »sicque dein dum una selecta legio pedestris ex civitate erupisset, non concessi illis spatium se in ordinem redigendi, verum illico in flagranti ipsos aggressus, totam fere captivam feci exceptis caesis; et idcirco statim Ipsa etiam Civitas Pegavia Imperio Nostro succubuit; nam cum duabus pedestribus Turmis... mihi in auxilium submissis, nihil prestolando, sed in Hostem irrumpendo, pontesque insecando et valla ocupando [sic] cum ibidem repertis tormentis illico super Civitatem Domini evasimus.» Dévay, i. f. 4. l.
Itt a városban aztán huszáraival rátámadt az utócsapatra, mely a főtéren csatarendbe sorakozva volt felállítva; azt is csakhamar szétverte s a legnagyobb rendetlenségben kikergette a városból, melyet ezzel másodszor is megszerzett a mi seregeinknek.* A futó ellenség aztán tovább űzetve meg sem állott Markranstädtig, Leipzig közelében, – az ottani erős őrség védelme alatt húzva meg magát.*
«Allwo ich die feindliche Arriere Garde so annoch auf dem Platze in Ordnung gestanden, sogleich attaquiret und in größter Confusion zum Thore hinausgejaget.» 1762-iki kérvény, i. h.
Wurzbach id. műve Lobkowitz herczegnek nagy érdeméűl tudja be Pegau elfoglalását: »Ebenso zeichnete er sich aus im Februar 1762, als er das starke preussische Detachement, welches unter General Platten die Stadt Pegau an der Elster besetzt hatte, überfiel, aus der Stadt bis gegen Marggranstädt drängte und demselben bedeutenden Schaden zufügte.»
Pegau városának ezt a másodszori elfoglalását Lokbowitz herczeg nagy érdeméűl tudják be a tábornok életírói. E dicséretből az oroszlánrész – a mint láttuk – Dévayt illeti meg, a ki minden várakozást felülmúló módon, messze meghaladva előörsi feladatát, kis csapatával úgyszólván egymaga vette be a várost. Belátta ezt a herczeg is, a ki maga hívta fel a vitéz kapitányt, kérje e kiváló tette jutalmáúl a Mária Terézia-rendet.* Ezt Dévay meg is tette; nem egészen egy hónap múlva e vitézi tette után 1762 márczius 2-án Frohburgban, nem messze hőstette színhelyétől írta meg kérvényét, melyben részletesen elsorolja e fegyvertény összes körűlményeit.*
«Quod ob factum sine mora ut me pro obtinendo Mariae Theresiae ordine insinuem, ab Ipso Principe mihi imperatum est, cum adnexis desuper plurium Dominorum Generalium, Stabaliumque Officialium attestatis, quae et hodiedum in Inclito ordinis Mariae Theresiae Archivo videre est: et tamen eotum nihil obtinui.» Dévay, i. f. 4. l.
A kérvény megvan összes mellékleteivel a Mária Terézia-rend levéltárában F. IV. D. 14/1. alatt.
– A rendbe való fölvételre nézve a rendi alapszabályok három lényeges kelléket követelnek meg; még pedig először is a rendbe való fölvételre jogosító vitézi tett kellő leírását; – másodszor e tettnek elegendő számú hiteles tanubizonyítások által való megerősítését; harmadszor azt, hogy a rendkáptalan pártatlanúl vizsgálja meg, hogy a tanubizonyítás nem hiányos-e, s a leírt tett tényleg oly jelentős-e, hogy kiérdemelje a rend nagy- vagy kiskeresztjét. (11. §.) A tanubizonyításhoz hat tanu nyilatkozata kívántatott meg, még pedig a parancsnoké és öt főtiszté; ha a parancsnok nem volt jelen, hat főtiszté; ha ennyi tiszt nem volt jelen, egy-egy tiszt tanuságát két altiszté, vagy közkatonáé pótolhatta.* (13. §.)
Hirtenfeld: Der Militär-Maria-Theresien-Orden, 7. l.
Dévaynak az előadottak után nem eshetett nehezére, hogy a kívánt tanubizonyságokat beszerezze. Folyamodványának megírása után már harmadnapra aláírták tanukúl a kérvény megerősítő záradékát: Lobkowitz herczeg vezérőrnagy, Seckendorf báró lovas tábornok, Belgradi és Seenus báró alezredesek, de Battisti lovaskapitány, von der Osten Frigyes zászlós és Unrein Mihály alhadnagy, mindnyájan pecsétjükkel erősítve meg tanubizonyságukat.* Ezenkívül Pegau első bevételéről külön bizonyító záradékot állít ki báró Witzthumb lovas tábornok;* s régibb érdemeit, különösen az említett bischofswerdai huszártámadást kiemeli még állandó jóakarója és közvetlen feljebbvalója, Török András ezredes.*
A záradék szövege: «Wier Endes unterfertigte urkunden und belehnen hiemit, das Vorstehendes alles, so wie es von dem Herrn Rittmeister von Devay beschrieben worden, sich auf das genaueste also, und zwar in unserer Gegenwart zugetragen, zu was Ende auch solches zur Steuer der Wahrheit mit unserer eigenhändigen Unterfertigung und angebohrnen Bettschaften Bestättigen.» Altenburg, den 4 Marty, 1762.
Erlau, 23 Mart˙, 1762.
Frohburg, den 5 Mart˙, 1762.
26. Báró Laudon Ernő Gedeon.
(I. L. Rugendas műlapja a M. Tört. Képcsarnokban.)*
26. Báró Laudon Ernő Gedeon. (75. l.) Joh. Lorenz Rugendas metszete a M. Tört. Képcsarnokban.
Hogy saját ezredese mennyire becsülte derék kapitánya vitézségét és katonai erényeit, mindennél jobban kitűnik a hadi levéltárban fennmaradt kísérő iratából, melylyel Dévay kérvényét Daun tábornagyhoz felterjesztette:
«Excellentiád látni fogja ezekből – úgymond – hogy Dévay Pál kapitány az ellenség előtt kiváló módon («gantz besonders») kitüntette magát, s hogy két egymás után következő esetben a Felségnek nagyon hasznos szolgálatot tett és az ellenségnek jelentős kárt okozott. Mivel azonkívül sok más alkalommal mindig hasonló módon viselkedett, bőséges okom van neki az őt megillető dicséretet megadni; – azért kérem Excellentiádat, hogy ezt a Dévay Pál kapitányt legalázatosabban és legengedelmesebben ne csak legmagasabb kegybe és pártfogásba ajánlja, hanem legmélyebb alázattal esedezem, hogy azért, a mit legutóbbi tetteivel végbevitt, valamint arra való tekintettel, hogy buzgalma, szorgalma és hűsége által már előbb is gyakran érdemessé tette magát, Excellentiád legmagasabb pártfogásával legkegyelmesebben kieszközölje a Mária Terézia-rend vitézei sorába fölvételét.»*
Hadi levéltár. – Frohburg, 1762 márczius 15-én. Feldakten, 1762.
A fiatal – ekkor még csak 27 éves – hős azonban még nem kapta meg az óhajtva várt kitüntetést; – talán épen fiatal kora és nem elég magas rangja miatt. A mellőzés felett érzett keserűség azonban még jobban sarkalta, hogy magának e kitüntetést későbben mégis kivívja.
*
Miután ez évben a magára hagyott Laudon lemondott a sziléziai sereg parancsnokságáról, tavaszszal Daun ment oda Frigyes király ellen s a szászországi sereg vezérletét Serbelloni lovassági tábornoknak adta át, kit egyben a birodalmi seregnek élén is meghagyott, hogy a két sereg vezetésében meglegyen a kellő egység. Serbelloni azonban nem volt erre a feladatra alkalmas ember; híjával volt a vezéri képességnek s még csak azt sem volt képes elérni, hogy az eddig elfoglalt szászországi állásokat megtartsa.* Henrik porosz herczeg csakhamar kihasznhálta gyöngeségét s már május 12-ikén kiverte az osztrákokat a Freibergben elfoglalt erős állásból; a birodalmi sereget pedig teljesen kiszorította Szászországból s ezzel a két szövetséges haderőt egymástól elvágta. A tehetetlen Serbelloni erre annyira zavarba jött, hogy már az Elbén túl akart hátrálni s csak alvezérei rábeszélésére maradt meg Drezdában, mely közvetlen környékével együtt egyedűl maradt még osztrák kézen.* A birodalmi sereg most nagy kerülővel Bayreuthből Égeren és Teplitzen át igyekezett az osztrák sereggel ismét egyesülni.* Ekkor történhetett, hogy Dévay is visszatért a huszáraival együtt. Hazatérő útjában még el tudott érni egy jelentős sikert: az általa kísért nagy császári szállítmányt Marienberg táján az ellenség kezéből kiszabadította s számos porosz katonát elfogott.*
Arneth, i. m. VI, 310. l. – Meynert, i. m. VI, 121. l.
Arneth, i. m. VI, 311–2. l.
Arneth, i. m. VI, 344. l.
«In reditu nostrarum copiarum per Saxoniam non solum complures ex hostibus intercoepi, verum etiam copiosos commeatus caesareos per transportationem meae diligentiae procuratam versus Marienburgum [sic] ab hostili manu liberavi.» Dévay-kézirat, 4. l.
A két seregnek kettéválasztását Henrik herczeg időközben azzal használta ki, hogy Kleist ezredest, a híres portyázó vezért megint Csehországba küldte az ottani osztrák katonai raktárak és eleségtárak kifosztására. E portyázások meggátlása czéljából Löwenstein herczeg rendeltetett 10.000 emberből álló hadosztálylyal a hegyi utak s az Éger völgye biztosítására.*
Meynert, i. m. VI, 118. l. Grote, Weltg. IX, 456. l.
E figyelő hadosztály nyolcz zászlóalj gyalogságból és három lovasezredből állott; ez utóbbiak között volt Dévay ezrede is. A hadosztály az Éger völgyében, Teplitz-Schönau közelében Ossegg község mellett vett állást, a honnan a herczeg több ízben kémszemlére küldte ki Dévayt a hegységbe, a mely megbizatásában vezére legnagyobb megelégedésére járt el, mindig pontos jelentéseket adván.* Egy ilyen sajátkezűen aláírt jelentése (1762 július 24-éről) fennmaradt a bécsi hadilevéltárban. Reitzenheimből küldi, az Erzgebirgének nyergén fekvő határközségből (a Marienbergből az Éger völgyébe vezető hágóúton). Innen figyeli Kleist portyázó vezérnek Marienberg körűl álló hadosztályát s figyelmeztet a bekövetkezendő támadás veszélyeire. «Hazudott – úgymond – az a szökevény (porosz) fekete huszár. Egészen bizonyos most már, hogy Kleist generális úr egész hadtestével Schneebergen át a birodalmi sereg ellen ment; s nem hogy Freiburg felé küldött volna el valami csapatot, ellenkezőleg, ő kapott megerősítésűl még két század Putkammer-huszárt s némi egyéb lovasságot és gyalogságot meg tüzérséget 4 ágyúval; ezek már útban is vannak Marienberg felé s mintegy 2000 főre rúgnak. Az itteni vámpénztáros maga látta ezt s jelenlétemben megerősítette azzal a hozzáadással, hogy az ellenséges segédhad is – mintegy 18.000 ember – megérkezett. Ez a vámpénztáros [Zollverreuter] biztosított, hogy holnap biztos hírt kap Zwickauból, maga ki fog menni, s majd mindent megüzen a vámszedővel. Bizony nemsokára lesz mit hallani a birodalmi sereg megnyomorításáról (Jammer); mert ennek hátsó csapatai csak tegnapelőtt vonúltak vissza Schneebergtől. Méltóságod azt is meg fogja látni, hogy az ellenség nagy erővel be fog törni Csehországba is, s ez nemsokára be fog következni.»*
«Eadem etiam aestate a Principe Lővenstein ad explorandos Hostes exmissus, saepius inter montes semper ad maximum contentum ejus omnia fideliter retuli.» Dévay, i. f. 4. l.
Kriegsarchiv: Siebenjähriger Krieg, 1762 Feldakten, F. 7., N. 113-e.
27. Löwenstein-huszár.*
27. Löwenstein-huszár (78. l.) a «Schema aller Uniformen der Kaiserl. Königl. Kriegsvölkern» (Bécs [Artaria] 1794) cz. kiadványból való.
28. Báró Seydlitz porosz tábornok.
(D. Berger rézmetszete után.)*
28. Báró Seydlitz Frigyes Vilmos porosz tábornok. (79. l.) D. Berger rézmetszete után készült.
A Dévay által előre megjósolt betörés nem is váratott magára sokáig. Az ellenség portyázó vezérei csakugyan nagyobb erővel, összesen 13.000 emberrel törtek be, még pedig két oldalról: Seydlitz tábornok délről (Brüx és Dux felől), Kleist északról (Einsiedel felől). Löwenstein herczeg hadosztályát így közre akarták fogni és Teplitztől elvágni. A herczeg azonban Dévay jelentése folytán, már előre elkészűlhetett a támadásra. Teplitznél meg is ütközött velük s kemény tusa után mindkét porosz hadosztályt visszaverte és jelentékeny veszteséggel visszaűzte a közeli hegyekbe. E diadalmas csatában részt vett Dévay is; s a győzelem után az ellenség üldözése közben a többi üldözők közűl övéivel messze előre száguldva, elég súlyos sebet kapott, melyből csak néhány hét múlva gyógyúlt ki.*
A hadmozdulatok s a csata leírása: Wurzbach, Biogr. Lexikon, (Lőwenstein József hg. életrajza), XV. k. Dévay leírása: «in Tepliczensi proelio praesens existens; at dum nimirum ultra comites hostes persequeremur, non leviter vulneratus sum; post paucas tandem hebdomadas ex vulnere reconvalescens...» 4. l.
A kedélyes és tréfakedvelő, de tehetségtelen Serbellonit a szászországi balsikerek után végre szeptemberben Lombardiába küldték parancsnoknak s helyébe a kipróbált Hadikot bízták meg a szász harcztér parancsnokságával. Hadik most nagy buzgalommal látott feladatához, hogy a királynőnek beléje helyezett bizalmát igazolja; de nehéz munkája volt, mert az osztrák sereget teljesen züllött állapotban találta. Így az egész szeptember hónapot arra kellett fordítania, hogy haderejét újból jó karba helyezze és az offenzivára ismét képessé tegye.* Szeptember hó végével aztán megindította hadműveleteit: ügyes manöverekkel visszaszorította Henrik herczeget előbbeni hadállásába Freibergnél, a honnan már előbbre nyomúlt volt. De itt sem hagyta nyugton, hanem az ellenséges haderő jobb szárnyát Brand községnél fortélyosan megkerűlve, (október 14.) támadásba ment át. E vállalkozás sikerrel is járt: a poroszokat már első napon visszaszorították; a második napon (október 15.) kiverték a Brand előtt emelt sánczokból; harmadnapra pedig (október 16.) magát Freiberget is bevették.* Eme harczokban ezredével együtt már ott vitézkedett Dévay kapitány is, a ki időközben kigyógyúlt Teplitz mellett kapott sebéből.*
Arneth, i. m. VI, 344. l.
Arneth, i. h. – Meynert, i. m. VI, 118–120. l.
«Ex vulnere reconvalescens in pugnis circa Bronen [Brand] et Freiberg evenientibus interfueram.» Dévay-kézirat, 4. l. – V. ö. Wrede, i. m. III/b 726. l. («1762. fortwährend im Verbande der Reichs-Armee eingetheilt, nahm das Regiment an den Gefechten bei Gross-Bohra, Döbeln, dem Angriffe auf Pretschendorf und dem Treffen bei Freiberg theil.»)
29. Gróf Gvadányi névaláírása.*
29. Gróf Gvadányi József névaláírása (80. l.) a M. N. Múzeum levéltárában őrzött eredeti leveléről. Olv. Groff Gvadányi Josef m. p. | Generalis.
Az itt leírt, Freiberg és Brand körűl folyt győzelmes harczoknak egy epizódját, melyben a nádor-huszárezred vitézségével különösen kitűnt, szemléletesen írja le Gvadányi, a ki akkor ez ezredben őrnagy volt:
30. II. Frigyes.
(Chodowiecki Dániel festménye után.)*
30. II. Frigyes. (81. l.) Chodowieczki Dániel festménye után.
«1762-ik esztendőben – úgymond – októbernek 15. napján, midőn Szaxóniában Frajberg’ városától nem meszsze Brandt nevű falu mellett mostani hadi Tanátsnak Érdemes Fő Igazgatója, Prézesse, Gróf Hadik ő Exczellentziája Pruszszus Hertzeget Henriket megverte, itten Bányák lévén, ezeknek felhánytt dombjai között Salmut nevű Fuzilier Regimentje az ellenségnek oly makatson tartotta magát, hogy az apró fegyver tüzeléssel azok közzűl ki nem verettethetett. Kétséges lévén a’ dolog, hogy netalántán ezen Regementnek háta megett az ellenség magát újra rendbe, szerbe, számba ne vegye, ama régi Gróf Gyulai Ferentz Regementje (a mellyet most Generális Báró Splényi Gábor bír) tüzelő fegyverét vállaira vetvén, karddal kergette ki és hozta szaladásra a bányák szorosságaiból; a térségre jutván ezen ellenség Regementje, a Palatinális Huszár Regement (melylyet idővel Generális Török nyert el) nekie hajtott és úgy leaprította, hogy hatod része esett rabságra; a miért is más nap Henrik Hertzeg Trombitást küldött által, megtudni kívánván számát az életben maradottaknak».*
Gróf Gvadányi József: A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok. Pozsony és Komárom, 1790. 104–5. l.
A Gvadányi által ily módon leírt öldöklő lovasrohamban kétségtelenűl részt vett Dévay kapitány is.
A míg azonban Szászországban Hadik az ő vitéz magyar csapatainak segítségével e diadalokat aratta Henrik herczeg felett, addig Sziléziában II. Frigyesnek kedvezett a szerencse. Ott kéthónapi makacs ellenállás után ismét elesett az osztrákok utolsó erőssége: Schweidnitz vára (1762 október 9). A király most már erősítéseket küldhetett Szászországba, Hadik által szorongatott öcscsének. Ezek segítségével Henrik herczeg, Freibergnél szenvedett veresége után két héttel (október 29.), az elveszett hadállások visszahódítására indúlt. Ez rövid csata után sikerűlt is neki s így újból bevonúlt Freibergbe, előbbi táborába.
Ez ütközet azért nevezetes, mert a hétéves háború utolsó nagyobb fegyverténye volt. Még aznap a hadviselő felek Szászországra nézve fegyverszünetet kötöttek s a birodalmi sereg Csehországon át visszavonúlva nyugatra ment téli szállásaira.* A többi harcztéren azonban még majd egy hónapig tartott a hadi állapot, a mi különben csak arra szorítkozott, hogy a poroszok portyázó járatokkal sarczolták és fosztogatták egyfelől a birodalmi német tartományokat, másfelől Csehországot. Ide kétszer is betört Kleist, a híres porosz huszárvezér; Saazban fel is verte a katonai raktárt, de Leitmeritznél kudarczot vallott, mert azt Hadik hadteste megmentette.* A betörések elleni védekezésben nagy része volt Dévay kapitánynak is, a ki ekkor saját állítása szerint, válogatott csapattal több katonai raktárt és szállítmányt szabadított ki kellő időben az ellenség kezéből.*
Meynert, i. m. VI, 120–126. l. – Arneth, i. m. VI, 345. l. – Grote, i. m. IX, 456. l.
Arneth, i. m. 345. és köv. ll.
«Et dum per principem Henricum copiae nostrae ex Saxonia ejicerentur et plures Hostiles Turmae Bohemiam invaderent, ego adhuc de tempore cum selecta manu immissus plurima Xenodochia militaria et Commeatus Caesareos a potestate hostili exemi, sic post subsequentes stationes Hybernales exeunte ex Bohemia hoste. – Anno 1763-o supervenit pax.» Dévay, i. m. 4. l.
Végre Daun és II. Frigyes is fegyverszünetet kötöttek (november 24.); az ellenség téli szállásaira vonúlt. Megkezdődtek a béketárgyalások, s már a következő év elején (1763 márczius 1.) létrejött a hosszú háborút befejező hubertsburgi béke.
A háború befejeztével Dévay Pál, az alig 28 éves kapitány, már hétévi katonai pálya gazdag sikereire és tapasztalataira tekinthetett vissza. Jeles eredményekre hivatkozhatott az előörsi szolgálat minden ágában, úgy az üldözésben és fedezésben, mint a felderítésben, lestámadásban és cselvetésben. Kitűnt számos főütközet lovastámadásaiban; ott volt az örökhírű nagy csatákban Kolan, Landeskrone, Hochkirch, Torgau és Freiberg mellett; része volt a háború első és utolsó diadalában (Kolin; Freiberg). Kétszer is ott járt Berlinben; először a Hadik-, másodszor a Lacy által vezetett expeditióban. Kiváló szolgálatot tett előbb Olmütz, majd Drezda ostrom alól való felmentésénél. Huszonhárom éves korában lépett elő egy év folyamán zászlósból egyszerre főhadnagygyá, majd kapitánynyá. Kétszer tett oly jelentékeny sikerű szolgálatot, hogy feljebbvalói a Mária Terézia-rend elnyerésére érdemesnek tartották és ajánlották. Kolinnál a lovát lőtték ki alóla; Torgaunál könnyű, Teplitznél súlyos sebet vett. A jeles magyar huszártiszt kiváló személyét ekkor már ismerték és katonai érdemeit kellően értékelték a hétéves háború leghíresebb hadvezérei: Nádasdy Ferencz gróf, a ki parancsőrtisztül vette maga mellé; Daun Lipót tábornagy, kivel a torgaui ütközet után együtt került ápolás alá; Laudon Ernő, a kinek megszerezte az Olmütz ostromához szánt porosz szállítmány megsemmisítésének dicsőségét; Hadik András, a kit elkísért Berlinbe; Lacy Ferencz Móricz, a kit megmentett Frigyes hátbatámadásától; Lobkowitz József herczeg, a kinek Pegau bevételével szerzett dicsőséget. Brentano, Brunyan, Campitelli, Ried, Serbelloni, Wied, Witzthumb tábornokok előtt ismételten kitüntette magát. Ott küzdött felváltva a nádor-huszárok, Baranyay-huszárok, Szécheny-huszárok sorában, báró Török András, Újházy János, báró Vécsey István ezredesek szeme előtt, a kik egyformán kiismerhették fényes vitézi tulajdonait, amint veszélylyel nem törődve, mindig legelől száguldott az ellenség üldözésében. De jól ismerhették már a porosz huszártisztek is, a kikkel mint lovagias ellenfél annyiszor szembekerült; híre-neve eljutott bizonyára Kleist és Seydlitz portyázó vezérekhez, a kiknek nem egy vállalkozását meghiusította. – Valóban sokat ígérő kezdete egy hosszú katonai pályának!*
A Mária Terézia-rend évszázados emlékkönyvében található életrajzi vázlat életének e korszakáról csak ennyit mond: «Dieser tüchtige Reiteroffizier hatte bereits im siebenjährigen Kriege, in den er als Cornet bei den Török-Husaren gezogen war, und bis zum Rittmeister vorrückte, Proben seiner Tapferkeit abgelegt.» I. m. 413. l.
31. Mária Terézia emlékérme.*
Mária Terézia emlékérme. (84. l.) A királynő felgyógyulásának emlékére vert érem a M. N. Múzeum érem- és régiségtárában őrzött eredeti után készült.
