I. Dévay az 1792. évi hadjáratban..
I.
Dévay az 1792. évi hadjáratban..
Dévay az 1792. évi hadjáratban..
50. Fegyverek a franczia háború korából.*
50. Franczia háború korabeli fegyverek. Fejlécz. (129. l.) Cserna Károly rajza.
(Lafayette fölött aratott győzelme Luxemburgban; újabb győzelem az Argonnei erdőben; visszavonulás Belgiumba; jemappesi ütközet; Belgiumon át vissza a Roer folyóig.)
Amíg 1792 elején Dévay reichstadti otthonában leányának és Horváth Imrének boldog házasságban végződött szerelmi idillje szövődött, Európa politikai légköre már tele volt villamos feszültséggel: nyugaton Francziaország, keleten Lengyelország súlyos belső válságokban vajúdtak. A három katonai nagyhatalom: az osztrák, a porosz és orosz udvarok beavatkozásra készen már 1791 júliusban minden eshetőségre szövetséget kötöttek. II. Katalin már tervezte Lengyelország második felosztását, melyhez Ausztriának is hozzájárulását, esetleg fegyveres támogatását is biztosítani igyekezett; – Ausztria pedig a franczia forradalom ellen iparkodott a két nagyhatalmat aktív, vagy legalább is passzív szövetségesekűl megnyerni. Az 1791 augusztus 25-iki pillnitzi fejedelmi találkozó még jobban előkészítette e terveket.
Dévay reichstadti állomáshelyére is csakhamar eljutnak a küszöbön álló vállalkozások hírei. Már 1792 január 19-ikén kelt levelében írja, hogy a szabadságolt tisztek parancsot vettek a visszatérésre: «Más újsággal nem szolgálhatok, hanem hogy parancsolatot vettem azonnal Engedelemmel való Tiszt Urakot vissza az Regementhez czitálni. A mellett Bécsbűl írják, hogy azon 30.000 Embereket, melyek stipulálva vannak, Musquákhoz [az oroszokhoz] segedelműl resolválta volna eő Főlsége [a lengyelek ellen]; 27.000 Emberek pedig innend Imperiumba [a német birodalomba] masiroznának; én ugyan Tamás vagyok benne, hogy mozdulnánk: de meglehet. Én azonnal tudtodra fogom adni».*
Már idézett eredeti levél Lemény Jánosné zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában.
51. Dévay Pál levele Horváth Józsefhez.
(I. A levél első lapja.)*
51–52. Dévay Pál levele Horváth Józsefhez. I. II. A levél első és második (utolsó) lapja. (130–1. l.) Az 1792 márczius 3-án kelt eredeti levél Leményi Jánosné, zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában. Olv. l. e mű 132–3. lapján.
52. Dévay Pál levele Horváth Józsefhez.
(II. A levél utolsó lapja.)
Még ugyane hóban, 1792 január 25-ikén, tartotta Brissot a háborús girondista párt megbízásából híres beszédét, melynek alapján a franczia törvényhozó gyűlés ultimátumszerű felszólítást intéztetett a bécsi udvarhoz: nyilatkozzék márczius 1-éig, fenn akarja-e tartani a békét és barátságot a franczia nemzettel vagy sem? – Épen a határidőűl kitűzött napon, márczius 1-én, hirtelen meghalt II. Lipót, a ki még óhajtotta volna a háborút elhalasztani.
Francziaországban pedig megbukott a békés minisztérium s a háborús girondisták jutottak a kormányra: Dumouriez tábornok lett az új külügyminiszter. Ez időben, márczius 3-ikán – két nappal II. Lipót halála után – kelt Dévaynak zalabéri Horváth Józsefhez írt újabb levele, melyben az Imre dolgain kívűl már a készülő háborúról is megemlékezik.*
Kisebbített mása a 130. és 131. lapon.
«Én – úgymond – előbbi leveledet mai napig nem vettem, hanem tegnapi postával veszem Agens Karl úrnak tudósítását azon 1814 frtrúl is, hogy kezéhez vette minden hiba nélkűl; már nekem első cselekedetem lészen, hogy az adósokat contentállyam [kielégítsem], annak utánna mind szükségeit Imrének helyre állítsam. Ugyan ezután nékie minden x-rúl [krajczárról] számot kell adnia; igíri égre földre, hogy többé nem fog megszomorítani sem engemet, sem szüleit. Most ez napokban kevés híja vala, hogy forró betegségben nem esett, de hidegleléssel torokfájásban esett; már jobban vagyon, de mégsem egészlen; gondgyát viseltettem, semmiben rövidsége nem volt.»
53. Udvari ünnepély Bécsben a XVIII. században.*
53. Udvari ünnepély Bécsben a XVIII. században. (133. l.) Régi metszet után készűlt.
«Még az mi masírozásunk ekkoráig bizonyosan nem destináltatott Níderland [Belgium] felé; reménlem, tőbbi Potentiákra [nagyhatalmakra] várakozik Udvarunk. Igy leánykámrúl is addig rendelést nem tehetek; innend Bécsben fogom küldeni, hova megírom további rendelésemet. Addig is pedig alázatosan köszönöm szíves atyafiságos gratiátokat és hajlandóságtokat.» [Kitetszik ebből, hogy Dévay ajánlatot vett Horváthéktól, hogy leányát a háború esetére magukhoz veszik a zalabéri kúriára.] «Én is bizonyossá teszlek, hogy fiadnak ezután gondgyát viselem és viseltetem jobban. Másik fiadrúl [Ferenczről] is fogok értekezni; a jövendőben mindenekrűl relatiót teszek. Azalatt is, midőn Leánykám kezeiteket csókollya, én pedig 1000 [=ezerszer] ölellek benneteket és csókollak, magamot atyafiságos szeretetekben ajánlván, míg élek, holtig vagyok is; [most tréfásan németre fordítva a szót:] „die 6te Division wirdt nicht formiret, weder eine Reserve Estadron, sondern nur Ein Commando wirdt non Regiment zurückbleiben; den Emerig [Imrét] werde mitnehmen um Ihme auf das baldigste in Wirklichkeit einzubringen. Adieu, lebe wohl, mein bester Freundt!” [Tehát Horváth Imrét magával viszi a háborúba, hogy «a valóságba bevezesse».] [Utóirat:] «Ha masírozni találunk, meg fogod engedni, hogy egy lovat szolga alá vehessek [Imre] számára, mert csak 2 lova vagyon.»*
Reichstadt, 1792 márczius 3. – Eredetije Lemény Jánosné zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában.
Ezek után Dévayt már nem érhette meglepetésként a Dumouriez külügyminiszter által a franczia kormány nevében 1792 április 20-án kibocsátott hadüzenet. Ugyanaz nap, mikor e hadüzenet megtörtént, kelt Dévaynak újabb levele Horváth Józsefhez, melyből kitűnik, hogy a mozgósítás akkor már nálunk el volt rendelve.
«Én – így szól e levélben – régen legkisebb tudósításodat sem kaptam; nem tudom, mi lehet az oka. Kívántam azért most tudtodra adnia, kedves sógorom, hogy a Huszár Regement estafetaliter [stafféta útján] orderoztatott [mozgósíttatott]. 10a May [május 10-én] okvetetlen meg is indúlok Regementemmel Csehországon keresztűl és felső Austrián Freyburgis [Freiburg im Breisgau] tájára; onnand talán bellyebb francziák ellen, ahonnand is gyakrabban lészen szerencsém tudósítani, csak az Úr Isten egésséget, erőt adgyon. Amint előbb megírtam, fiad számára Imre eöcsémnek 1 lovat kéntelen vagyok venni, mivel 2 lovánál több nincs, és a mit látni fogok egyébb szükségesseket; tudom, megengeded. Az adósságait mind kifüzettem; meg fogod látni originális obligatióibúl [eredeti kötelezvényeiből]. Talán többé nem lészen adósságcsináló, reménlem! mert megigazgattam az iffiút, mivel még tudva levő adósságok kívűl eltitkolván, egy helyett 90 frt, más helyett 50 frt jöttek világosságra; ezek is mind meg lesznek füzetve, a mint ki fogja mutatni számadásom.»
«Már most, Édes Sógorom, én Leánykámot az útbúl Bécsben fogom küldeni szobaleányával Bécsi jó Barátomhoz, consiliarius és Bécsi Münz-mester Cromberg Úrhoz; ugyan az Bécsi Müntzháznál [pénzverde épületében] vagyon lakássa, s mindaddig ott fog maradni, (magam födeles szekeremet adtam vele), míg módod és alkalmatosságod lészen, Édes Sógorom, érette valami jó Emberedet küldeni, avagy ha kedves feleséged, drága Hugomasszony, Pozsony táján megfordúlna, vagy magad valami alkalmatosságon lemehetnél; örömest látnám, ha Magyar Országi coronatión [az új király, Ferencz koronázásán] megjelenhetne; tudom úgyis ott fogsz magad is megjelenni [mint Zala megye követe]; reája teendő költséget köszönettel megtérítem. Szíves ajánlásod szerént recommendálom tehát eőtet előre szíves atyafiságos szeretetekben! – tudom, kedvetekben fog járni. Lelkem Sógorom, tudósíts tehát; ha leveled itt [Reichstadtban] nem találna is, utánnam fogják küldeni, vagy útban vészem. Kulin [Kolin] táján együtt lészen az Regement; nemkülönben megh írom, merre fogják March Routtánkat adnia. Addig is ezerszer [aláhúzva] csókolunk benneteket, és míg élek vagyok s maradok, Édes Sógorom, igaz szívű atyafi szolgád: Dévay Oberster.» [Utóiratban:] «Fiad egésséges, Theresienstadti várban vannak most Casarmában [kaszárnyában] az én Divisiómmal [az ezredesi osztaggal], de ezek is megszabadúlnak evvel az Marchal [marssal].»*
Reichstadt, 1792 április 20. – Eredetije Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő birtokában
*
Összes dolgait így gondosan elvégezvén, Dévay Pál (a vett parancs szerint május 10-ikén) huszáraival útra kelt a hadszíntér felé, hol annyi hősi babért volt gyűjtendő. Leányát a megállapodás szerint Bécsbe küldte, hogy ott maradjon, a míg Horváthék érte jönnek vagy küldenek. Közben megnyílván Budán a koronázó országgyűlés, zalabéri Horváth József is, mint zalai követ felment oda s onnan a rendek hódoló küldöttségével felutazott Bécsbe, hová május 26-ikán érkezett; a mint feleségéhez írt levelében írja: «hol postán, hol forspontos lovakon jöttem s egyebet az utazásomrúl nem mondhatok, hanem hogy nagyon megh rázott a szekér, alig tuttam magamat kinyugodni».
Másnap, május 27-ikén reggel az országgyűlési rendek «seregesen» összegyűltek Grassalkovich herczegnél s az egri püspök vezetése alatt felrándúltak hódoló tisztelgésre az új király színe elé, ki az audiencziát aznap «tizenkettődfél» órára tűzte ki. Ezzel nyilt alkalma Horváth Józsefnek sógora leányát, jövendőbeli menyét, – személyesen megismerni és házához személyesen is meghívni; noha, mint írja, a fogadtatás szertartásai és nejétől nyert számos commissiója elvégzése közben «kevésben múlt, hogy ezen dolgaim között az Dévay kis Asszonyrul meg nem feletkeztem». A min nem is lehet csodálkoznunk, ha levelében elolvassuk a bécsi ünnepies fogadtatás érdekes részleteit, melyekről a következőkben számol be nejének:*
E levél első lapjának kisebbített mását l. a 109. oldalon.
«Onnénd [Grassalkovits házától] számunkra elrendelt 25 hintókon bé rukkoltunk az Burgban magyar nyalka módon, lépést menvén keresztűl-kason az utzákon. Nézőink az utzákban és házoknál annyan valának, hogy talán az Huldigunknál [az osztrákok hódoló felvonulásánál] sem voltak többen. Bé érkezvén az udvarhoz, azonnal eleibe botsájtott bennünket a király, akit az egész Ország nevében az Egri Püspök ékes Deák nyelven megköszöntött, a király pedig hasonló, mind ékes, mind Nemzetünkhöz igen kegyes expressiókkal [kifejezésekkel] felelt, s oly complementumokat tett minnyájunknak, hogy többet nem is várhattunk, vagy kívánhattunk. Az utánn mentünk az királnéhoz, akit hasonlóképpen megköszöntvén Deákúl az Egri Püspök, azt gondolánk, hogy majd németűl fog felelni; azomban csak elbámulánk, midőn elől húzván az zsebibűl az papírost, gyönyörű Deáksággal mosologva s bátor szívvel adá feleletit. Midőn elbucsúzánk tőle, olly méllyen pukkedlizott, hogy csaknem a fődet érte...»
«Menénk azutánn Hertzeg Ferdinándhoz s utollyára Josefhez; ezek is nem kevessebb kegyességgel vették udvarlásunkat s minden tisztelettel s vidámsággal feleltek. Mind ezeknek végével a Ritter Sálában [a bécsi Burg lovagtermébe] mentünk s ott kiki, amint akart, úgy mulatta magát, míg egy órakor asztalhoz nem ültünk. Ebédünk igen Úri volt, s ugyan jó is laktunk; legelső volt Joseff, a ki meglátogatott bennünket; úgy jött az királné Ferdinanddal edgyütt, jó fél óráig mulatozott közöttünk, s midőn heleinkbül felkeltünk, parancsolta, hogy csak ülve maradjunk, egyébiránt [=különben] elhágy bennünket. Azért le is ültünk s magyarossan hozzáláttunk mind az ételhez, mind az italhoz; kevésben múlt, hogy: Jó Bor, a gazda... nem éneklettük. Ennek is szerencsés végeztivel kiki hazament s dolgához látott; az Udvartúl tellyességgel elbocsájtattunk.»
Csak ezek után, meg a masamódnál, a «porczelán fábrikában» és a «jubilérnél» [Juweliernél = ékszeresnél] végzett férji megbizatásainak teljesítése után kerűlhetett sora a «Dévay kis asszonynyal» való találkozásnak. Ekkor látta meg először Dévay Mária Imréjének szigorú apját, reménybeli apósát. A fiatal (és szerelmes) katonalány ez első találkozásnál kissé elfogúlt lehetett. Önérzete tiltakozott az ellen, hogy olybá tűnjék a dolog, mint ha ő futna Imre után s rá akarná magát kötni szülei házára vendégűl. A zalabéri Horváth-család ugyan tekintélyes, rangos, gazdag familia volt, – de ő is büszke volt apjára és származására. Ezért a követ úr ismételt meghívását oly látszólagos hidegséggel fogadta, melyet – tekintve a daliás Imre iránt táplált gyengéd érzelmeit – bensőleg bizonyára nem érzett, és inkább kissé rátartinak mutatta magát. Az öreg úr e váratlan magatartást nem tudta mire magyarázni, s efölött való bosszúságának zsörtölődve ad kifejezést levelében: «éppen midőn estve ezen levelemet írom – úgymond – jutott eszemben [az Dévay kisasszony]. Azonnal fölkerestettem; szinte [épen] ma délelőtt érkezett ide s magam is elmentem hozzá. Hohó, Édes Fiam! – nem mi közénk való Eő; igen pípes Leánynak nézem Én eőtet s ollyannak, aki nem mást, hanem csak az mulatságot kedveli. Egy kevéssé beszélgettem véle; s azután proponáltam neki a dolgot, hogy tudniillik meddig akar itt mulatni, s mikorra kívánja, hogy érette küldgyek? – Arra nagy kényessen felelt, hogy köszönyi Gráciánkat, eő kinyerte Attyátúl, hogy itt Bécsben maradhasson. Hálá Isten! bizony igen akarom, hogy illy jó móddal tőle megmenekedhettél.*
Bécs, 1792 május 27. – Eredeti levél Barcza Károlyné, Horváth Irma úrnő tulajdonában.
Azonban úgy látszik, Horváth József felesége, a ki mint Ugronovics leány maga is vérbeli rokona volt az ezredes leányának, jobban megértette e feltűnő magatartás mélyebben rejlő okát. Nem engedett, s nemsokára lehozta vagy lehozatta a makranczos leánykát, akinek valódi érzelmeiről anyai ösztönével már sejthetett valamit; talán már előre is Imre élete párjának szánta, ki addig már akarva vagy önkénytelenűl fel is fedhette szándékát anyja előtt. Így később Mariska utóbb mégis csak elkerűlt a zalabéri kúriába. – Mikor e találkozás végbement, Dévay Pál ezredével már messze járhatott a Rajna vidékén, hol a szövetséges seregek felvonulása azalatt megkezdődött.
*
A megállapított haditerv szerint a szövetségesek derékhada (42.000 porosz, 6000 hesseni katona és 10.000 franczia emigráns) Luxemburg felől volt átlépendő a franczia határt, hogy Longwy és Verdun várak elfoglalása után átkeljen a Maas folyón. E folyónál kellett egyesűlnie az Osztrák Németalföld (Belgium) felől idetörekvő osztrák sereggel (15.000 ember és 5000 franczia emigráns, Clerfayt de la Croix gróf parancsa alatt), melynek előbb Maubeuge és Givet erődjeit kellett elfoglalni. Egy harmadik, ugyancsak osztrák seregnek (Hohenlohe herczeg parancsa alatt) Saarlouis felől Thionville és Metz várait kellett megtámadnia s azután egyesűlni a másik két sereggel.
Az egyesűlt seregeknek aztán a Champagneon át közös erővel kellett volna Páris ellen vonúlniok.
54. Ferencz császár és magyar király koronázási díszben.*
54. Ferencz császár és magyar király koronázási díszben. (139. l.) Egykorú metszet a Szépművészeti Múzeumban.
Dévay Pálnak a parancsa alatt álló Eszterházy-huszárezreddel Freiburgból a Luxemburgban gyülekező porosz derékhadhoz kellett csatlakoznia. Braunschweigi Ferdinánd herczeg, az egész hadjárat fővezére, még Coblenzben készülődött, a mikor a magyar huszárok július közepe táján megérkeztek Luxemburgba. Itt Dévay a hosszú lovaglásban elfáradt embereinek nehány napi pihenőt adott. Ennek elteltével az előhadat vezető Schrőder báró tábornok parancsára Longwy környékének kikémlelésére indúlt, s így e ponton első volt, ki az ellenséges franczia határt átlépte.*
«Interea anno 1792-do erumpente Bello Gallico ex Bohemia usque Luxemburgum profecti sumus; ibi aliquot dies pro refectione corporum subsistendo, mihi a D. Generali Schrőder imperatum, ut limites Gallicos circa Langui [Longwy] situatos sedulo recognoscam.» Dévay, i. f. 5. l.
Dévay itten való szerepléséről fennmaradt az említett Schrőder tábornoknak Luxemburgban, 1792 július 19-ikén kelt tábori jelentése, melyben elmondja, hogy július 19-ikén hírét vette, hogy Lafayette generális előhada már a luxemburgi Virton község körűli falvakig nyomúlt, s ott nemcsak takarmányt zsákmányolt, hanem az ottani parasztok fegyvereit és kaszáit is elszedte. Erre ő úgy rendelkezett, hogy három csehországi zászlóaljat s hét század Eszterházy-huszárt a közeli Arlon községig tolt előre a francziák ellen. Az arloni táborból aztán Dévay ezredes másfél század huszárral előre nyomúlt Saint-Legeren túl Virton közelébe portyázni s az ellenség állását felderíteni. A tőle vett jelentés szerint az egész ellenséges erő arra az oldalra vonúl.*
Kriegsarchiv: Deutschland u. Niederlande, Feldakten 1792, F. 13, N. 48. Vorposten-Berichte und Meldungen, 138. l.
E vidéken vívta ki nehány nap múlva rövid előcsatározások után Dévay a franczia háborúk első fényes, következményeiben nagyfontosságú diadalát nem kisebb ellenség, mint a híres Lafayette generális fölött. Ezt a ragyogó haditettét önéletrajzában csak kevés szóval, lakonikus rövidséggel írja le ekképen:
«És íme harmadnapra rá [az előcsatározás után] Lafe˙et generális mintegy tizennyolczezer emberrel betört birodalmi területre. Akit én a mi ezredünkkel s egy-egy Stuard- és Kinsky-zászlóaljjal, sok katonáját levágván és elfogván, szerencsésen kivertem a mi területünkről.»*
Et ecce tertio die evenit, ut Generalis Lafe˙et cum 18 circiter millibus in Terram Caesaream irruperit. Quem ego cum Regimine nostro et duabus legionibus Stuard et Kinsky multis ex eorum numero caesis aut captis feliciter ex Nostro Regno ejeceram.» I. f. 5. l.
)
55. Braunschweigi Ferdinánd.
(Egykorú metszet után.)*
55. Braunschweigi Ferdinánd. (141. l.) I. E. Nilson egykorú metszete után.
A ténynek ez a rövid, velős előadása nehány érdekes részlettel bővűl Dévaynak a Mária Terézia-kereszt elnyeréseért 1793-ban írt kérvényéhez mellékelt «species facti»-ból vagyis tényleírásból. Ebben előadása a következő alakot ölti:
«Mindjárt azután, hogy az Eszterházy huszárezred 1792 július havában Luxemburg területére bevonúlt, előörsi szolgálatra rendeltettem; s a mikor Lafayette ellenséges tábornok Longwy felől 3 hadoszlopban és 32 ágyúval St. Legers felé nyomúlt előre, 2 osztag («Division») Eszterházy-huszár élén egy hirtelen lovasrohammal («durch eine resche Attaque») előhadát nemcsak visszaszorítottam, hanem akkora zavarba hoztam, hogy erre az egész ellenséges sereg visszavonúlt, és ilyetén módon a mi huszárainknak itt is kipróbált vitézségével és állhatatosságával gátat vetettem az ellenséges előnyomulásnak a luxemburgi területen.»*
MTR. Levélt. F. IV. D. 14/7. Boussy (Boussu), 1793 április 7.
Lényegében azonos ez előadással, bár még sokkal részletesebb, Dévaynak a diadal helyszínén még a győzelem estéjén (St. Leger, 1792 július 26-ikán) írt tábori jelentése.* A győzelem jelentőségét eléggé kiemeli az a körűlmény, hogy e veszteség után Lafayette teljesen eljátszotta szerepét; a nemzetgyűlés árulónak nyilvánította, csapatai fellázadtak ellene, ő maga pedig átszökött az osztrákokhoz, a kik fogságra vetették és Olmützbe szállították. Mindez eseményekben döntő szerepe volt Dévay vitéz lovasrohamának. A Mária Terézia-rend káptalana utóbb kellően honorálta e fényes sikert azzal, hogy Dévayt a rendbe való felvételre főként ezért a fegyvertényért mondotta ki érdemesnek. A rend-vitézzé való promotio megokolásának fennmaradt fogalmazványa ugyanis így szól:
Kriegsarchiv, DL. U. NL., 1792. Feldakten F. 7., N. 113.
«Aminthogy tekintetbe vettük a vitézségnek, okosságnak és állhatatosságnak ama sok rendbéli bizonyságát, melyeket a mi vezérőrnagyunk, Dévay, mint egy huszárezredünknek ezredese az 1792 és 1793 évi hadjáratok folyamán magáról adott, különösképen a mikor 1792 július 26-ikán a franczia hadsereg előhadát Longwynál visszaverte és oly zavarba hozta, hogy az egész franczia hadsereg kénytelen volt visszavonúlni, s annak előnyomulását továbbra is a legszerencsésebb sikerrel megakadályozta; – aminthogy egyáltalán a nevezett hadjáratok folyamán több vitézi tettével a mi fegyvereinknek jelentékeny előnyéhez lényegesen hozzájárúlt.»*
MTR levélt. F. IV., D, 14/10. (Signálta: Grünne.) «als haben wir die vielfältigen Beweise der Tapferkeit, Klugheit und Standhaftigkeit in Betracht genommen, welche unser Generalmajor Devay als Oberster eines Hußaren Regiments während den Feldzügen von 1792 und 1793 gegeben, namentlich da er am 26-ten Julii 1792 die Avantgarde der französischen Armée bey Longwy zurückgedrängt und in solche Verwirrung gebracht, daß die ganze französische Armée den Rückzug nehmen musste; deren weiteren Vordringen derselbe fernerhin mit dem glücklichsten Erfolge Einhalt gethan, so wie er überhaupt im Laufe gedachter Campagnen durch mehrere tapfere Thaten zum beträchtlichen Vortheile unsrer Waffen wesentlich beygetragen hat.»
Egy nappal e diadal előtt, július 25-ikén adta ki Braunschweigi Ferdinánd generalissimus hírhedt coblenzi manifestumát, melyben Páris városát lerombolással fenyegette. Dévay másnapi sikere igazolni látszott a kiáltvány elbizakodott hangját. Ámde a gyorsan kimondott szót csak lassan követték a tettek. Csak hosszas, további háromheti készülődés után lépte át a porosz sereg (vele Dévay is) a franczia határt s csak augusztus 20-ikán ért végre Longwy alá.
Ezalatt ideérkezett Belgiumból Clerfayt is, ki augusztus 21-ikén ismét az Eszterházy-ezred nehány századával újabb kémszemlét tartatott a vár környékén.* A vár negyednapra ellenállás nélkűl megadta magát (augusztus 24).
«Am 21. August recognoscierte der Feldzeugmeister [Clerfayt] mit einigen Escadronen des Regiments [Eszterházy] die Festung Longwy.» Thürheim: Die Reiterregimenter der k. k. öst. Armee II, 55. l. Dévay ezt a kémszemlét, mint kevésbé jelentős tényt, emlékiratában nem említi.
Ez árulás hírére Páris felbőszült népe azzal felelt, hogy nehány nap múlva a hírhedt szeptemberi mészárlásokkal a királypártiakat kiirtotta (szeptember 2–5).
Ép e véres napokban (szeptember 4) Verdun vára is kapitulált a szövetségesek előtt, kik itt újabb nehány napig (szeptember 8-ikáig) tétlenűl vesztegeltek. Ezután tovább nyomúlva az Argonnes erdőségig, annak átjáró szorosaiban már az új vezér, Dumouriez seregére bukkantak, ki e szakadékos terepet ügyesen választotta meg a szövetségesek feltartóztatására. A porosz czentrum a Braunschweigi alatt itt nem is mert támadni, de a jobbszárnyon Clerfayt alatt csakhamar kitüntették magukat Dévay Eszterházy-huszárai. Behatolva az erdőségbe, La Croix aux Bois mellett már szeptember 12-ekén elűzték az ellenséget, mely ott épen el akarta magát sánczolni. Az ütközet hevében az egyik huszárszázad leszállott a lováról s gyalog kergette tovább a hegyi ösvényeken a futó ellenséget. Miután most itt a mieink foglaltak állást, maga Dumouriez tábornok harmadnapra (szeptember 14) ötezer emberrel jött a La Croix mellett állomásozó előörseink kiverésére; de a vitéz Eszterházy-ezred, három zászlóalj gyalogság által támogatva, ezt a támadást teljes sikerrel visszaverte.*
Thürheim: Die Reiterregimenter etc. II, 55. l. «In einem Walde bei La Croix aux Bois verjagten am 12. September die Husaren den Feind, der einen Verhau anlegen wollte. Eine Escadron sass ab, und folgte dem Feinde zu Fuss. Am 14. ward General Dumouriez, der mit 5000 Mann unsere Vorposten bei La Croix angriff, vom Regemente [Eszterházy] und 3 Bataillons Infanterie zum Rückzug gezwungen.» – Ezt a fegyvertényt maga Dévay nem említi, de mivel itt mindig az egész ezredről van szó, annak élén minden valószínűség szerint itt is jelen volt.
Ferencz császár és magyar király koronázása.
(Az eredeti olajfestmény a M. Tört. Képcsarnokban.)*
Ferencz császár és magyar király koronázása. (145. l.) Krafft olajfetménye (424X624 cm.) a M. Tört. Képcsarnokban. ld. Weinwurm Antal eredeti fényképfelvétele.
Clerfayt e diadala után szeptember 15-ekén elfoglalta az Argonnok északi átjáróit. A francziák vad futásban menekűltek; de a Braunschweigi herczeg hosszú tétlensége időt engedett nekik, hogy Valmynál Dumouriez magához vonja Kellermann seregét s szeptember 19-ekén már tetemes haderővel, 60–70.000 emberrel elég jó állásokat foglaljon el. Mire másnap a poroszok végre az Argonnok óvatos megkerülésével odaérkeztek, már teljesen harczra készen állott. Braunschweigi Ferdinánd most némi sikertelen ágyuzás után, a helyett hogy túlerejével erélyesen támadott volna, kilencz napig tétlenűl vesztegelt, mert Dumouriez, a ravasz diplomata-katona hosszas titkos alkudozásra csábította XVI. Lajos állítólagos kiszabadítása érdekében. (A míg e tárgyalások folytak, a konvent detronizálta a fogoly királyt és kikiáltotta a köztársaságot; szeptember 21.) Az osztrák vezéreket ezalatt a főhadiszállásról eltávolították, úgy hogy ezek gyanút fogtak és árulást emlegettek. Végre a fővezér, mivel serege állítólag az esőzések, fárasztó utak és betegségek által sokat szenvedett, csata nélkűl kiadta a parancsot az általános visszavonulásra, mely szeptember 30-ikán kezdődött. A szövetséges sereg szégyenletes visszavonulásában ismét háromfelé vált s mindenik ugyanazon irányban ment vissza, a melyen jött.*
Grote, i. m. X. 119–120. l.; Marczali, Világtört. X, 351; Erzherzog Carl, Ausgewählte Schriften, Wien-Leipzig, 1893, IV. k. 143–4. l.
)
56. Valmy környéke. (145. l.) Megjelent a Marczali Világtört. IX. kötetében.
Dévay most – elválva a porosz seregtől – a lucskos, sáros utakon folytonos szakadó őszi esőzésben Clerfayt seregével hátrált Belgium felé. Ezredével hátvédűl rendeltetvén, az üldöző ellenséget visszatartóztatva, annak soraiból számos foglyot ejtett. Útközben az emigráns segédcsapatok szétzüllöttek, az osztrák rendes katonaság pedig gyorsított menetekben elérte Mons városát, hogy ott téli szállásaira vonúljon.* Azonban itt nem volt sokáig nyugta: Dumouriez a szövetségesek kitakarodása után már Belgium elfoglalását vette tervbe. A belga határon Maubeuge és Valenciennes között már október 24-ikén 60–70.000 (Dévay szerint 72.000) embere volt együtt, s ezekkel november 4-ikére Mons alá érkezett. Itt az összesen 17.000 emberből álló osztrák sereg feltartóztatni próbálta. Ez az ellenállás teljesen kilátástalan volt; a Jemappes faluról nevezett ütközet (Dévay, a ki résztvett benne, kéziratában egészen helyesen monsi ütközetnek nevezi)* az osztrákok teljes vereségével végződött (november 6).
«Eodem etiam anno cum Sua Excellentis Klerfe˙t in Campaniam [=Champagne] irrupimus, et ubi inde propter iniquitates viarum atque tempestatum copiae nostrae reverterentur, postremos ordines cum Regimine ducere jussus sum; qua occasione complurimos ex infestantibus et nos persequentibus hostibus intercoepi, cum Sua Excell. Klerfe˙t usque Monsium [Mons] eo cum mandato profectus, ut ibidem stationes Hyemales servaremus.» Dévay, 5. l. V. ö. Károly főherczeg i. m. (Der Feldzug von 1792) IV. k. 145. l.
Így nevezi Károly főherczeg is, e csata szakértő leírója, a ki maga is jelen volt. I. m. IV, 45. l. (la bataille de Mons.)
A vesztett csata után nem maradt más választás, mint a franczia túlerő elől visszavonúlva Belgiumot teljesen kiüríteni. Az osztrák sereg most Brüsselen és Löwenen át Lüttichig hátrált a nyomon követő franczia sereg elől.
A Lüttichbe érkezés utáni napon az előhadak vezére, Sztáray Antal gróf tábornok megsebesűlvén, Clerfayt táborszernagy az összes előörscsapatok fölött való vezérletet több tábornok mellőzésével a teljes bizalmát bíró Dévay ezredesre bízta, a ki rögtön kimutatta e feladatra rátermettségét. A mikor ugyanis seregünk már Lüttichet is elhagyta, melyet utána az ellenség foglalt el, egy időre onnan nem messze Herve városban állapodott meg és előcsapatát Soumagne községben helyezte el fedezésűl. Az ellenség csakhamar két gyalogzászlóaljjal és egyéb sűrű csapatokkal kirontott Lüttichből, hogy Dévay elővédjét Soumagneból kiszorítsa. Dévay azonban kora hajnalban megelőzte a támadást, s rajta ütvén a közeledő ellenségen, sokat megölvén és számos foglyot ejtvén, visszaűzte Lüttich szomszédságába egészen Ayeneux faluig. Ezzel lehetővé tette, hogy az osztrák fősereg továbbra is Herveben maradhatott s ott és a közeli Battice városban magát eleséggel teljesen elláthatta. Később a támadások még többször is ismétlődvén, Dévay, a ki most még három gránátos zászlóaljat kapott erősítésűl, e támadásokat mindannyiszor rettenthetetlenűl visszaverte.*
«Verum Generali Dumorier [Dumouriez] nos cum 72 [millibus] militibus aggrediente post confectum infelix Monsense proelium (universum Belgium hosti cedendo) usque Leodium [Lüttich] nos retraximus; et sequenti die Exc. Sua Klerfe˙t universarum excubiarum curam illico in me transtulit; ubi autem hostis cum duabus legionibus pedestribus et densis hostiam agminibus ex Leodio erupisset, eundem cum captis et caesis multis fortiter repuli; jamque etiam cum tribus granatericis legionibus adjutus complures ejusmodi eruptiones intrepide rejeci.» Dévay i. f. 5. l. Közelebbi leírása e csatának Dévay 1793-iki kérvényében (MTR. lt. F. IV., D. 14/7); hol azonban a dátum – nyilván leírási hibából – téves: november 6, bizonyára november 26 helyett. – Károly főhg. (i. m. 150. l.) ezt a lüttichi csetepatét november 27-ére teszi.
57. Az 1792/3. évi belgiumi harczok színtere.*
57. Az 1792/3. évi belgiumi harczok színtere. (147. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer J.
Az utolsó ily csata a belga határon deczember 12-ikén ment végbe. Az ellenség Verviers mellett támadt az osztrák sereg balszárnyára. Dévay mint hátvéd, bár csapatának jó részét, melylyel a czentrumot és jobbszárnyat fedezte, nem használhatta fel, mindössze nehány század vadászszal és szerbbel, a magyar Sztáray-gyalogezred egy zászlóaljával és 60 huszárral a háromszor ismételt támadást mindannyiszor visszaverte, az ellenséget visszaűzte és megtartotta hadállását.*
Dévay 1793-iki kérvénye, «Species facti». (MTR. Lt., i. h.)
Végre az osztrák sereg, folytatva hátrálását, Aachenen át elért a Roer folyóig; Jülich város alatt átkelt a folyó hídján és tovább tartott a Rajna felé Köln irányában. Dévay itt a tábornoktól éjjel vett parancsra megállott ezredével Steinstrass falu mellett az országúton, – hogy az ellenség mozdulatait megfigyelje. Itt azonban folytonos támadásoknak volt kitéve, miért is a tábornok rendeletéből két válogatott századdal a Roer folyó hídjáig (igen jelentős és nagy művészettel épűlt hídig) nyomúlt vissza s azt lőporral felrobbantván, teljesen elpusztította.*
«Traductis demum ex Sua Excellentia de nocte mihi transmisso mandato infra urbem Jilik [Jülich] per pontem super fluvium Rohr [Roer] structum, agminis meis penes Steinstroß [Steinstrass] circa viam publicam consistendo, omnesque motus hostiles observando continuis hostilibus infestationibus eousque expositus fueram, donec ejusdem Excellentiae Suae ex Imperio ope duarum selectarum turmarum pontem illud magni momenti et laboriose exstructum vi ejecti ardentis pulveris pirei totaliter annihilassem.» Dévay, 5–6. l.
*
Steinstrassnál elfoglalt állásában a «Retiráda» közben Dévay alkalmat talált arra, hogy levelet írjon sógorának, zalabéri Horváth Józsefnek. E levelében érdekes áttekintését adja a hadjárat lefolyásának s eddig viselt dolgainak. Tudósítása ekképen szól:
«auf die Vorposten, Steinstraßen d. 16 x=br 792»
«Szerelmes drága kedves Sógorom!»
«Bardodeczky [Barthodeisky] Obristleutnant jó Barátomtúl harmadnapja hogy hozzám utasított Úri leveledet vettem. Én csudálom, hogy írásomat nem kaphattad, holott írtam ecczer, midőn Franczia országbúl, Champaniábúl visszatértünk; de Isten tudgya hova lettek, mert sem tűled, sem Leányomtul hasonlóképpen már több két holnaptúl legkisebb tudósítást nem kaptam; Isten tudgya, vagy az Ellenség kezében, vagy kóborlóban vannak minden leveleink; más jó Barátimnak és Atyámfiainak levelei is hasonlóképpen.»
«Én magam is vagy ötödnapig Luxemburgisban Arlon táján igen rosszúl voltam kólikában, de az Doktorok hamar segítettek rajtam. Istennek hála, attúl fogvást egésségem tűrhető, frissen vagyok. Az Monsi verekedéstől [jemappesi ütközettől] fogvást szüntelen Retirádában vagyunk; elhattuk egészen az Szép Níderland országunkat; már közelíttyük a Rajna vizét; talán ott megállunk és téli quártélyba száll Armadánk, – a honnand bővebben.»
«Az fiad [Imre] szűntelen vélem vala az Regementnél; hanem Champagniában vérhasban hátra kellett küldeni Langiban [Longwyban], egy franczia várban, ahol temérdek Tiszt és Köznépekbűl álló betegjeink valának; ottan lévén Reg[ement] Chyrulgussom is az Armáda Ispitállyával, helyre állította; annak utánna in die goldene Ader verfallen; de abbúl is kiszabadította, és az üdőtűl fogvást egésséges, friss, semmi baja nincs; most is vélem vagyon az Vorpost Commandónál. Most jobb gazda; még zulagja vagyon, mivel úgy igyekeztem, hogy az szabott üdőig kijöjjön, usque I-am Martii 793, zulagjával; üdővel megküldöm az Rechnungot. Az Bagázsiámat már két holnapja nem láttam. Az E. kapitány úrnak megtiltottam, hogy legkissebbe ne ereszkedgyen az gyermekkel sub cassatione és várjon az üdőtől; mihelest Regementem egy kis nyugodalomban lészen, eligazítom a dolgot közöttök.»
«Imre fiad az Ellenség előtt, noha kevés alkalmatosság vala, de a hol láttam, jó viselte magát, megállotta a sarat, így derék Ember lehet belőle; de az másik fiadat [Ferencz], Édes Szerelmes kedves Sógorom, – valamint reménlem, hogy vetted B. Révay levelét felőle, mit cselekedett Namurban, nemkülönben Monsi actionál [ütközetnél] Truppját elhatta, hasonlóképpen minden felől adósságot csinál, kicsallya All Tisztektűl és köz Emberektűl, – legjobbnak itílném, ha haza vinnéd; szemed előtt még derék Ember lehetne, tanúllya az gazdaságot, és üdővel meg kell házasítani, úgy az N.[emes] Vármegyénél lehetne applicálni [alkalmazni]. Ez is most itt vagyon Commandóm alatt Blankensteintűl az Escaderrel. Én eleget pirongattam; az Istenre is kértem, tekéntse Édes Szüleinek böcsületeket, mely üdőtűl nem is hallottam legkissebbet. Külömben capacitássa, activussága elég volna; szép iffiu, de hazug; már lássad, Édes Sógorom, mit csinálsz vele. Imrében pedig ezek nincsenek, azt mondhatom.»
«Én, midőn Generális Gróf Staray [Sztáray Antal gróf] Littignál [Lüttichnél] sebben esett, másnap, úgymint 28a 9 bris [november 28], az Vorpost Commandót általvettem tűle, az Regementet el kellett hadnom; az üdőtűl fogvást vorposton [vagyok] és Armadánknak Ariergardot [hátvédet] csinálok. Háromszor attaquírozott nagy erővel az Ellenség, de mind a háromszor szerencsésen visszavertem, nagy kárával az Ellenségnek megtartottam postyaimat [posztjaimat=állásaimat]; reménlem, fogod olvasni az Relatióbúl, a mikor publicumra fogják bocsátani [=nyílvánosságra fogják hozni]. Az utolsóban [Verviers mellett] igen jól viselte magát Stáray egy Battallyónja, vitéz módon és dicsőségessen. Az Generális urak, ugyan Boross generális úr is, kisrófollyák magokat, ahol büdöss; szegény Obersternek [értsd: neki, Dévaynak] az nyakában vetették. Csak az Úr Isten Egésséget adgyon; elválik, mi lészen az jutalma. Most 17 Compagnia jáger vagyon velem, 1 Battaglion Odonelli és egy Battall. Branovatzky avagy Servische Frey Chor [Freicorps, szerb szabad csapat], 1 Divisió Eszterházy-Huszár, 1 Divisió Latour Dragonyos, 1 Escadron Blankenstein, 6 ágyú is; az Stáray Regementje berukkolt 7 nagyobb ágyúkkal az Armádához. Eztet csak rövideden. Azomban ölelem csókolom ezerszer Hitvesedet, kedves Hugomat, kedves Magzatival és véled edgyütt; atyafiságos szeretetekbe ajánlott míg élek, holtig maradok Édes Sógorom holtig igaz szívű atyádfia Dévay s. k. Obr.»*
Eredetije Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.
*
A mit Dévay e levélben már előre látott, csakhamar bekövetkezett. Az osztrák «Armáda» csakugyan «téli quártélyba» szállott a Rajna mellett. A franczia sereg most a Roermonde–Aachen–Malmédy hosszában elhúzódó demarkaczionális vonalon vett állást,* de innen is még folyton nyugtalanította a Roer folyó túlsó partjára vonúlt osztrák-magyar sereg hadállásait.
Erzherzog Carl, Ausgewählte Schriften, IV, 251. l.
Clerfayt táborszernagy Kölnre támaszkodva, az e város előtt fekvő Bergheimben ütötte fel főhadiszállását s itt telelt át három hónapon keresztűl 1793 márczius 1-éig. Ezen egész idő alatt Dévay őrizte az ellenség ellen előcsapataival a Roer-folyó stratégiai vonalát és több sikeres vállalatot intézett a franczia előhad ellen, ezzel biztosítva a fősereg nyugalmát.
58. Lafayette.
(H. Gugeler metszete után.)*
58. Lafayette. (151. l.) H. Gugeler metszete után.
E vállalatok közt legnevezetesebb volt a roerparti Düren város visszafoglalása az ellenségtől, melyet Dévay Clerfayt táborszernagy megbízásából 1792 deczember 21-ikén hajtott végre, alig hogy az ellenség a várost a megelőző napon elfoglalta. E fontos átkelő pont elfoglalására Branováczky* és Makony gróf őrnagyokat küldte ki egy Branováczky-féle szerb önkéntes zászlóaljjal, négy század vadászkatonával, egy félszázad Latour- és egy félszázad Eszterházy-huszárral; a várost sötét éjjel meglepve szerencsésen be is vették, az 560 főnyi franczia őrséget kikergették, s a várost az egész télen át meg is tartották.* E fontos stratégiai pont visszafoglalását mint nevezetes eseményt Károly főherczeg is külön kiemeli a hadjárat leírásában.*
A bánsági születésű Branováczky János (1754–1816) a háborúban egy szerb szabad csapattal vett részt. «Einer der unternehmendsten Soldaten im kleinen Kriege... musste 1809 vieler Wunden wegen in Pension.» (Wurzbach, i. m.) Dévay még sok más helyen is említi a Branováczky szerbjeit.
Dévay 1794-iki kérvénye, «species facti». (MTR. lt. F. IV, D. 14/7). Önéletrajzában is említi: «nec multo post civitas Dirn [Düren] ab hoste capta est, ad quam a manibus ejus extorquendam a Sua Exc. cum una legione Branovatzky et 4 Venatorum Turmis missus, tenebrosa de nocte in Ipsam irrumpendo ditioni nostrae rursus reddidi, quam etiam tota Hyeme prae manibus nostris retinuimus.» I. f. 6. l.
«Düren, dont les François s’étaient emparés, fut occupée par nos troupes légčres.» I. m. IV, 61. l.
Hasonló fontos és érdekes éjjeli vállalkozás volt az, melylyel a Jűlich mellett a Roer-folyó túlpartján fekvő Bornen község franczia őrségét lepte meg Dévay az 1793 január 2. és 3. közti éjszakán. Ez az őrség, mely egy egész zászlóaljból állott, erejében és helyzetében elbizakodva megelőzőleg folytonos támadásokkal zaklatta a mi előörseinket. Most Dévay emberűl megfizetett nekik az okozott károkért. A mondott éjjelen százhúsz huszárral, két vadászszázaddal s három század Branováczky-szerbbel rajtaütvén, 69 emberét levágta, negyvenet foglyúl ejtett, s e foglyokat még hajnalban diadallal elvitte Clerfayt táborszernagy elé a főhadiszállásra. Ezzel elvette a további támadásoktól a francziák kedvét, kiknek sorában e sikerűlt vállalat nagy nyugtalanságot, félelmet és ijedtséget («Unruhen, Forcht und Schrecken») okozott.*
Dévay 1794-iki kérvénye «species facti»-jából. (MTR. lt. I. h.) Önéletrajzában is elmondja: «sed dum supra Jilik [Jülich] continuo impeteremur, ubi cum una integra legione pedestri viribus et loco confisus hostis semet situaverat, ego cum 120 equitibus duabusque Venatorum Turmis et 3-bus Branovatzkyanis Turmis de nocte ex improviso ipsos adortus universim intercoepi; quos etiam alia die sub diluculo Exc. Suae praesentavi.» I. f. 6. l.
Négy nappal ez eset után, január 6-ikán egy újabb éjjeli megrohanással a hollandiai határon a dalheimi klastromban állomásozó, egy tiszt alatt 24 emberből álló franczia előörsöt ugrasztotta széjjel; magát a tisztet 8 katonájával elfogta és mind a 25 lovat zsákmányúl ejtette.*
«Am 6. Jenner 793 habe das im Klo ster Dalheim gestandene feindliche Piquet von 1 Officir und 24 Gemeinen eben bei der Nacht aufheben lassen, wobe˙ der Officir und 8 Gemeinde zu Gefangenen gemacht und 25 Pferde erbeutet worden sind. – Id. kérvény, id. h.
Az itt elsorolt vállalkozásokon felűl is még Dévay ezredes, mint az összes előörscsapatok állandó parancsnoka, az egész télen át márcziusig sűrűen portyázott a hollandiai határon túl is Roermond felé, hol az ellenségnek – mely ez idő alatt Hollandiát is elfoglalta – végső állomása volt. Itt nap nap után folytak a csatározások s mindannyiszor foglyúl esett az ellenség 20–30 lovasa.*
«Eadem etiam Hyeme circa Ritzmund [nyilván leírási hiba: nem lehet más, mint Roermond] copiosos hostiles equites dietim per 20 per 30 in captivitatem deduxi; et usque ad adventum D. D. Generalium P.[=Principis] Coburg et Mack excubiarum cura continuo mihi credita est.» Dévay, i. f. 6. l.
Ezekkel az előörsi csatározásokkal végződött az 1792. évi szerencsétlen hadjárat, melybe a szövetségesek az emigránsok biztatásából Francziaország belső összeomlására számítva, kellő haderő nélkűl fogtak bele. Dévay itt is mindenkor sikeresen állta meg helyét s megmentette, a mi még menthető volt. E működéseért kellő elismeréssel adózik a Mária Terézia-rend jubiláris történetében foglalt félhivatalos életrajzi vázlata is, a mikor kiemeli, hogy: «ez a derék lovastiszt az első franczia hadjáratokban mint a 3. sz. Eszterházy-huszárezred ezredese nagy körűltekintéssel és bravúrral vezette az előörscsapatokat.»* De ennél még jóval jelentősebb szerep várt rá a következő 1793. évi diadalmas hadjáratban, melynek sikereihez sok alkalommal döntően hozzájárúlt. Ez a szerencsés hadjárat az aldenhoveni és neerwindeni győzelmek után egész Belgium elfoglalásával kezdődött; további folyamán a szövetségesek győzelmesen hatoltak be Francziaország területére is. E hadjárat folyamán aratta Dévay is legszebb babérait, kezdettől fogva elhatározólag folyva be a hadjárat általános menetébe; ekkor nyerte el a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét és tábornokká soron kívül való előléptetését. –
«Dieser tüchtige Reiteroffizier... hatte... in den ersten Feldzügen des französischen Krieges als Oberst (1790 hiezu befördert) des 3. Husaren-Regiments Eszterházy mit grosser Umsicht und Bravour die Vorposten commandirt.» Hirtenfeld, i. m. 413. l.
