VII. Dévay Pál halála. Jelleme és érdemei. Leányági utódai. | Magyar Történeti Életrajzok

VII.
Dévay Pál halála. Jelleme és érdemei. Leányági utódai.

Egy héttel halála előtt, deczember 17-ikén, érte még Dévayt az az elégtétel, hogy eredményes szolgálatai elismeréseűl, mint reaktivált, s a nyugdíjas állományból ismét a rendes katonai állományba felvett altábornagynak számára a hadiilletményeket utalványozták.*

«Die 2 Feldmarschallieutenans Ott und Devay sind von nun an auf den Kriegsfuss zu setzen.» Kriegsarch., Hofkriegsrath, D. 4176.

Ebből is kitűnik, hogy – a mint különben a róla kiadott német gyászjelentés is mondja – rövid betegség után egészen váratlanúl húnyt el. Halála épen karácsonyest napján, reggeli egy órakor következett be, életének hatvanhatodik évében. A haláleset körűlményeiről Galgóczy Antal, Pozsony megye alispánja, még aznap a következő jelentést küldte József nádornak:

«E pillanatban jelentik nekem, hogy Dévay altábornagy és kerületi parancsnok éjszaka egy órakor elhúnyt. Első kérdésem az volt, hogy a nevezett tábornok halálesetéről ment-e már jelentés királyi Fenségednek; s a mikor arról értesűltem, hogy ez még nem történt meg, hivatalos kötelességemnek tartottam a gyászesetet rendkívüli futár útján Fenségednek alázatosan bejelenteni. A boldogúltnak vagyonát és minden vele való jószágát azonnal zár alá helyeztem és pecsét alá vétettem; a hivatalos ügyiratokat és levelezést pedig külön elrendezve szintén zár alá vettem; ezeket az ugyancsak rendkívüli futár útján ide hívott Boltizár ezredes úrnak fogom átadni, a ki – nincs kétségem benne – meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket a megyében állomásozó fölkelőcsapatokra nézve, melyek már a mai napon Ausztriába útnak indíttattak»

«Az elhúnyt Dévay altábornagy egyetlen leányt hagyott hátra vagyona örököséűl, a ki a Somogy vármegyében székelő Szalabéri Horváth Imre úrnak házastársa; ennek is rendkívüli futárral adtam tudtára atyja halálát. Alázattal várom királyi Fenséged parancsait arra nézve, vajon ennélfogva a boldogúltnak itt nála volt dolgai átadhatók-e előbb említett leányának s hogy mi történjék az elköltözöttnek nyolcz kocsi elé való és öt hátas lovával. Egyebekben a holttest temetése iránt Boltizár ezredes úrral tartandó tanácskozásom után meg fogom tenni a szükséges intézkedéseket.»

102. Dévay kézírata «Panis animae» czímű imakönyvében.*

102. Dévay kézírata «Panis animae» czímű imakönyvében. (345. l.) Az imakönyv Barcza Károlyné, zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában. Olv.:

Királyi Fenségednek legalázatosabb örök hű szolgája

Pozsony, 1800 deczember 24-ikén.

Galgóczy Antal s. k.
Pozsony vármegye alispánja.

[Utóirat.] «E pillanatban érkezik ide Boltizár ezredes úr, a ki mikéntvaló intézkedéseiről azonnal meg fogja tenni alázatos jelentését.»*

Orsz. Lt. Acta ins. 1800. utolsó köteg. A nádor – ki ekkor már mint az Ausztriába rendelt magyar fölkelő seregnek főparancsnoka csapatai élén a Bécs melletti Laxenburgban van – innen deczember 28-ikán arra utasítja az alispánt, tegyen jelentést Dévay haláláról a magyarországi hadparancsnokságnak s annak utasítása szerint intézkedjék az altábornagy hagyatékáról. (U. o.)

A temetés kétségtelenűl nagy katonai pompával mehetett végbe. Egész Pozsony városa kísérhette utolsó útjára a közismert, nagy hírnevű altábornagyot, a ki – mint csak hintós- és hátaslovainak nagy száma is bizonyítja, – állásának, rangjának és czímének megfelelő nagy lábon élhetett. Karácsony napján este zárúlt be utolsó pihenőhelye fölött a pozsonyi káptalani plébánia-templom sírboltja, a hová tetemei örök nyugalomra helyeztettek, e dómnak Sz. Annáról nevezett oldalkápolnája alatt.*

«Locus sepulturae: Ad Cryptam S. Annae.» (Extractus Matriculae Mortuorum Parochiae ad S. Martinum Posoniensis, 1915 február 5.)

Leánya, zalabéri Horváth Imréné nem lehetett jelen a végtisztességen. Csak később adhatta ki az atyja haláláról szóló gyászjelentést, a mely a manapság dívóhoz képest feltűnően kisebb formátumával érthetővé teszi a ma is közkeletű parteczédula elnevezést: igazán csak czédula. Mária, született Dévay bárónő, férjezett Horváth Imréné tudatja ebben legbensőbben szeretett atyja urának, báró Dévay Pál cs. kir. altábornagynak és jelenleg a Dunáninneni kerület magyar fölkelő milicziája parancsnokló tábornokának fölöttébb elszomorító halálát, a ki 1800 deczember 24-ike reggelén rövid betegség után az összes szentségekkel ellátva, csendesen elhúnyt az Urban. Hűlt teteme deczember 25-ikén este a káptalani városi plébánia-templom sírboltjában temettetett el. A gyászmise deczember 30-ikán délelőtt 10 órakor fog megtartatni. Látogatások nem fogadtatnak.*

Eredetije Leményi Jánosné szül. zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdona.

103. Gyászjelentés báró Dévay Pál haláláról.*

103. Gyászjelentés báró Dévay Pál haláláról. (347. l.) Eredetije Leményi Jánosné, zalabéri Horváth Mária tulajdonában.

E szerint Dévay Mária bárónő, ki a temetésre a zalabéri kúriáról nem jöhetett el időre, minden valószínűséggel eljött Pozsonyba a gyászmisére és elhúnyt apja ingó hagyatékának átvételére. A hős altábornagy elhúnyta a legszélesebb, kivált katonai körökben őszinte részvétet kelthetett. Megemlékezett róla külön gyászpompával a Mária Terézia-rend káptalana is, melynek már hat év óta tagja volt. A rend alapszabályai értelmében az elhúnytnak lovagkeresztjét vissza kellett küldeni a káptalannak (szalagja visszamaradt a családnál s jelenleg Barcza Károlyné zalabéri Horvát Irma úrnő tulajdonában van). A keresztet Gräffen báró vezérőrnagy vette át s Bécsbe küldötte, hol mint értéktárgyat először az alsóausztriai tartományi pénztár részéről 1801 január 12-ikén Sőhnwanger Ferencz pénztáros vette kézhez; ez azután beszolgáltatta a bécsi udvari haditanácsnak.* A haditanács helyettes elnöke, Tige gróf, jókora időhaladékkal márczius elsején küldötte át Lacy Ferencz gróf tábornagynak, mint a Mária Terézia-rend akkori nagykanczellárjának.* A rendkanczellár nevében Grünne rendkincstárnok köszönte meg a kereszt átküldését a haditanács helyettes elnökének (márczius 14-ikén kelt átiratában) s egyúttal értésére adta, hogy a rendkáptalan a következő pénteken, márczius 20-ikán fogja az elhúnytnak lelki üdvéért az ünnepies gyászmisét megtartatni, az ágostonrendiek plébánia-templomában, délelőtti 10 órakor. Egyben fölkéri a haditanács elnökségét, hogy ez alkalomból a szokásos katonai intézkedéseket megtegye.*

Kriegsarchiv, Hofkriegsrat, 1801, G. 547. sz.

MTrend levélt. F. IV, D. 14/11.

U. o. F. IV, D. 14/13.

Ez utolsó gyászakkorddal záródik le báró Dévay Pál altábornagy vitézi pályafutásának emlékezete. –

Hadi érdemeit valóban nagyra kell értékelnünk. Ifjú korában a kolini ütközettől kezdve megszakítás nélkűl végigküzdötte a hétéves háborút mint «harczra merész ifjú» («audax juvenis»); életének ötvenes éveiben, az első franczia háborúnak öt küzdelmes és fáradalmas évét harczolta át megszakítás nélkűl mint «hadban erős öreg» («belliger senex»), mint öntudatos vitéz képviselője harczias fajának, a magyar nemzetnek.* –

Emlékiratának a bevezetésben közölt mottója szerint:

«Hinc clare agnosces, quod gignat et Hungara tellus
Audaces juvenes belligerosque senes.»

(Lám, szül még a magyar föld, – nyílván megtudod ebből – ,
Harczra merész ifjút s hadban erős öreget.»)

Az 1792. évi hadjáratban első volt, a ki Longwy kikémlelésével franczia területre lépett, majd kiverte Lafayette tábornok betörő seregét Luxemburg területéről; részese volt Clerfayt első és egyedűli győzelmének az argonnei erdő szélén La Croix aux Bois mellett; – a Braunschweigi Ferdinánd okozta gyászos visszavonulásnál mint hátvéd megóvta Clerfayt seregét a teljes elzülléstől; – a jemappesi vesztett csata után sikeresen fedezte a visszavonulást Belgiumból; – a Roer folyó mögötti védőállást biztosította azzal, hogy a francziákat a folyón uralkodó Düren városból kiverte s Roermond mellett folytatott csatározásaival az ellenséget illő távolban tartotta. –

Az 1793. évi dicső hadjáratban az első megnyitó győzelmet Aldenhovennél ő döntötte el a franczia sánczok ellen intézett merész oldaltámadásával; – előhadával elüljárva ő foglalta el Maastricht, Tongres, St. Trond és Tirlemont városokat; – vitéz huszáraival és a magyar Sztáray gyalogezreddel döntő része volt a neerwindeni fényes győzelem kivívásában; – ő szállta meg Löwent s ő vette ki Brüsselben a polgárság hűségesküjét; – tanuja volt Dumouriez átpártolásának, serege bomlásának; – Condé és Valenciennes várak alatt az ellenséget folytonos csatározásaival távol tartva az ostromló sereg gyürűjétől, lehetővé tette az erődök bevételét; – az angolok dünkircheni vereségei után kijelölt hadállásait vitézűl megtartva, elhárította a további veszteségeket s keményen megállott franczia földön, míg parancsnoka York herczeg a szövetséges angol sereggel Belgiumba szorúlt. –

104. A pozsonyi dóm főoltára.*

104. A pozsonyi dóm főoltára. (349. l.) 105. A pozsonyi dóm Szent Anna oldalkápolnája (351. l.), 107. A pozsonyi Szent Mártonról nevezett székesegyház (356. l.) újabb fényképfelvételek után készültek.

A mi babért nyújtott kezdetben az 1794. évi hadjárat, abból Dévaynk ismét bőven kivette a maga részét: mikor pedig elfordúlt a szerencse, a legrosszabbat, a sereg teljes züllését ismét ő hárította el. A Landrecies alatt a felmentő franczia sereg 30.000 embere ellen 2400 lovassal intézett diadalmas roham dicsőségében Schwarzenberg herczeggel teljesen egyenlő arányban osztozik; – Tournay és Tourcoing alatt a Pichegru serege fölött vívott győzelmekben vitézűl kivette a maga részét s elűljárt a támadásokban; – később Oudenarde várát felszabadította az ellenséges ostrom alól; – mikor pedig az erélytelen Coburg a fleurusi csata után feladta a küzdelmet s elrendelte a visszavonulást: Dévay fedezte elébb az angoloknak; majd az osztrákoknak visszavonulását, méltán duzzogva a főparancsnok kishitűsége miatt, ki nem küldött neki segítséget, mikor a hadjárat sorsát még jobbra tudta volna fordítani.

A következő 1795. év okosabban és nagyobb szerencsével vezetett hadjáratában dicső részt vett a heidelbergi győzelemben, elfogva magát Oudinot tábornokot; része volt Mannheim visszavételében; – aztán átkelve a Rajnán, messze visszaszorította Saint-Cyr tábornokot a rajnai Pfalz területén egészen Zweibrücken városáig.

Az 1796. évi hadjáratban a malschi ütközetben győzött a franczia sereg ostroma ellen; – majd egészen Stuttgartig nagy veszedelmek között fedezte az osztrák sereg visszavonulását; – a neresheimi csatában az ellenség ágyúparkja és lőszerkocsijai megfutamításával eldöntötte a győzelmet s ezzel módot nyújtott Károly főherczegnek arra, hogy a zavarba hozott Moreau tudta nélkül Jourdan ellen indúlhasson; – a müncheni Isar-híd szívós védelmével megakadályozta a francziáknak az osztrák határ felé való előnyomulását; – Augsburg táján merész támadásaival jelentékenyen megzavarta a franczia hadak visszavonulását, a kiket még a Höllenthal szorosában is folyvást zaklatott; – az emmendingeni csata másodnapján előhadával a francziákat kiverte állásaikból; – része volt a schlingeni győzelemben s a hüningeni hídfő ostromában. –

A mi kiváló fegyvertény előfordúlt ez ötévi folytonos küzdelemben s ragyogó betükkel fennmaradt a történelem lapjain, mindabban kiváló rész jutott e jeles magyar tábornoknak, a nagy történeti idők tanujának és szereplőjének. Mint az elő- vagy utóhadak állandó vezetője nemcsak nagy döntő csatákban vett részt, nemcsak ezek dicsőségében osztozott, hanem folytonos éberséggel kellett őrködnie az előre- vagy hátravonuló, vagy szállásain pihenő derékseregnek biztonságán, felderítve az előre törő utat, fedezve a hátrálást, őrt állva a fáradalmaktól kimerűlt nyugvó tábor mellett: – a mi kétszeresen terhessé tette feladatát, de szolgálatainak értékét is megkétszerezi.

Dévay félhivatalos életírója még külön kiemeli abbeli kiváló érdemét, hogy öt évig tartó ezredparancsnoksága alatt ő nevelte a 3. sz. Eszterházy- utóbb Ferdinánd-huszárezredet (a mai Hadik-ezredet) igazi mintaezreddé. Alatta ez az ezred nemcsak az ellenség előtt tanusított vitéz magatartásaért, hanem példás fegyelméért is minden alkalommal egyhangú dícséretet aratott összes feljebbvalói részéről; s bizonyára jellemző – úgymond – hogy ebben az ezredben az akkori nehéz időkben egyetlenegy szökevény katona nem akadt.*

«Vay [recte: Dévay] war ein ganz vorzüglicher Oberst. Das Eszterházy-Regiment, welchem er 5 Jahre als Commandant vorgestanden, erntete unter seiner Leitung nicht nur vor dem Feinde, sondern auch bezüglich seiner Disciplin das einstimmige Lob aller Vorgesetzten; und es ist gewiss bezeichnend, dass dasselbe in jenen beschwerlichen Zeiten nicht einen Deserteur zählte.» Hirtenfeld, Der Mil. – Mar. – Ther. - Orden, I, 414. l.

A pozsonyi dóm Szent Anna oldalkápolnája.

Viszont jellemző ez érdemekben gazdag jeles katona nemes szerénységére, hogy noha már 1794 óta mint a Mária Terézia-rend lovagjának alapszabályszerű igénye volt a bárói rangra, ennek elnyerésére mégis csak nyugalomba vonulása után tette meg a formális lépéseket.

Hogy milyen volt Dévay Pál mint katona, azt emlékiratából s az előzőkben vázolt pályafutásából eléggé megítélhetjük: rettenthetetlen bátorságú, leleményes, kitartó és törhetetlen erejű hadfinak ismertük meg; semmi nyomát nem találjuk, hogy a harczias élet, az évekig tartó táborozások, kalandozások, csaták küzdelmei és fáradalmai valaha kimerítették vagy elcsüggesztették volna; s bár öreg korában néha kívánta is a békét és nyugalmat, «az böcsület és Fejedelméhez és Hazájához való hívség nem engedte», hogy félreálljon, a mikor szükség volt szolgálataira.

De emlékiratából és leveleiből még más egyéb is szól hozzánk: őszinte, nyílt, katonás rövidségű előadásából – színtiszta jelleme. A mint az általa előadott tényeket az illetékes nagy hadtörténeti munkák megfelelő adataival ellenőrizzük, mindjobban meggyőződünk arról, hogy az önéletrajz minden részlete teljesen megfelel a valóságnak, soha nem túloz, sem a lényegben nem téved. Csodálnunk kell emlékezetének frisseségét és tartósságát, a melylyel híven megőrzi kalandos és változatos katonai pályájának minden legkisebb részletét: a rengeteg sok hely nevét, a hol valaha megfordúlt és vitézkedett; az események egymásutánját; katonatársai és parancsnokai s az ellenfél vezérei nevét és működését. Rengeteg lexikális tanulmány, térképen való keresés után lehet csak követni az előadás részleteit, melyeket ő emlékezetből tudott soha nem tévedő pontossággal elősorolni.

De kitűnik ez előadásból és leveleiből az is, hogy Dévay Pál hosszú katonai pályáján is mindig ízig-vérig való magyar ember maradt. Formás, eleven latinsággal megírt önéletrajzában is a latin tóga alól itt-ott kikandikál a zsinóros magyar huszáratilla, s a klasszikus nyelv harmonikus folyásából ki-kicsendűl a magyar nyelv pattogó ritmusa. Szófűzése itt-ott elárulja az íróban a magyar embert; helyesírása – kivált a franczia személy- és helyneveknél – a magyar fonétika szabályaihoz igazodik.*

Egyes hungaricismusok pl. nehány ezer emberrel = cum aliquot mille hominibus; ugyanott: négyezer foglyot ejtve = 4 mille captivis ibidem factis; a mi szerencsésen végbe is vitetett = quod etiam feliciter confectum est; három helyen is össze kellett csapnom az ellenséggel = tribus etiam in partibus cum hoste agere debui. – Tulajdonnevek: Masztricht (Maastricht); Szent Thron (Saint Trond); Valencze (Valenciennes); Tirlamon (Tirelemont); Dué (Douai); Turne (Tournai); Genua (Quesnoy); Orsi (Orchies); Marsin (Marchiennes); Mobes (Maubeuge); Kato (Cateau); Odenár (Oudenarde); Sodom (Jodoigne). Személynevek: Udeno (Oudinot), Sincer (Saint-Cyr), Dugdangheny (Duc d’Enghien).

106. Gyászjelentés Dévay Mária haláláról.*

106. A gyászjelentés Dévay Mária haláláról (353. l.) eredetije Barcza Károlyné, zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.

Azt már kiemeltük, hogy Dévay teljes birtokában volt kora deákos míveltségének. Emlékiratából és leveleiből meg tábori jelentéseiből kitűnik, hogy a német nyelvet is teljesen elsajátította: alkalmasint gyakorlati úton a hétéves háború táborhelyein s a német tiszttársakkal való érintkezésben. Ha itt-ott egy-egy német tulajdonnevet magyarra ír is át (mint pl. Svarczemberg, Valdek, Rieze, Fürstemberg; Breisak, Satzlár, Augspurg, Leiptzik), emlékiratából és leveleiből megállapítható, hogy tudott németűl nemcsak beszélni, hanem írni is; így egyes tipikus német neveket, melyeket latin betűkkel nehéz visszaadni, gót betűkkel iktat önéletrajzába (pl. Schrobenhausen, Zwenbruckum, Friedperg). Tőrűl metszett romlatlan magyarsággal írt magyar leveleibe is belesző olykor-olykor egy német frázist vagy mondatot. A mi a német helyneveknek a maitól itt-ott eltérő helyesírását illeti, ebben semmivel sem ingadozóbb, mint nagynevű kortársa és vezére, a német Károly főherczeg, a ki maga is sokszor hallás után vagy emlékezetből írja e neveket fonétikai kiejtésükkel.* Számba kell itt vennünk, hogy akkor még a földrajzi nevek helyesírása egyáltalán nem volt általánosan megállapítva.

A főherczeg munkáiban ily eltérések százával találhatók. Pl.: Burgwinheim (Burgwindheim); Thalheim (Theilheim); Bromberg (Bramberg); Umenheim (Ohmenheim); Mädingen (Möttingen); Tasswang (Dasswang); Kupfenberg (Kipfenberg); Wernitz (Wernitz); Hochzell (Hochzoll); Küssingen (Kissing); Teining (Deining); Schaflangen (Stafflangen) stb. stb.

A mi politikai meggyőződését illeti, Dévay Pál tipikus mintaképe a lojális magyar katonának. Őszinte hazaszeretete több ízben megnyilvánúl bizalmas leveleiben, de mindenek fölött áll az uralkodóhoz való hívsége. A forradalmi kor modern eszmeáramlataihoz nincs érzéke; politikai felfogása egyezik a báró Orczy Lőrinczével, ki szerint nincs párja a magyar szabadságnak:

«Boldog ki született e magyar hazában,
S kinek szabad telek jutott osztályában,
Jó föld, kövér mező lévén határában,
Tíz eke, száz tehén jár a majorjában.»*

Báró Orczy Lőrincz: «Futó gondolatok a szabadságról.»

A viszonyok kényszere alatt egyetlen leányának már német nevelést ad, – ugyanazt a «bécsi educatiót», melyet leveleiben elítél, mint az egyszerű vidéki erkölcsök megrontóját; – maga azonban haláláig megmarad, a minek született, faját szerető igaz magyar embernek.

Hogy Dévay Pál az akkor éledező magyar nemzeti felbuzdulás és irodalmi újjászületés iránt is eleven érzékkel bírt s utóbbit maga is támogatta és rokonszenvező figyelemmel kísérte, azt mívelt magyar ember létére valószínűnek kell tartanunk. Első ezredese, báró Orczy Lőricz az újjászületés irodalmának kiváló alakja; Gvadányi József a Török-ezredben tizenhét éven át tiszttársa, előbb őrnagya, majd alezredese, végűl ezredese volt. Nem gondolhatjuk, hogy élvezettel ne olvasta légyen tollforgató barátjának jóízű, huszáros mókáit: a «Pőstyéni Feredést», a «Peleskei Nótáriust» és hadi traktáját, «A mostan folyó török háborúra tzélozó gondolatok»-at, valamint másik ezredese, báró Orczy Lőrincz «Futó gondolatait a szabadságról». Fennmaradt magyar nyelvű leveleiből megismerhetjük zamatos, tőről metszett hevesi magyarságát. Hogy magyar volta mellett buzgó katholikus volt, arról fennmaradt levelei tanuskodnak, melyekből tiszta és mély vallásos érzület, keresztény világfelfogás és Isten akaratában való megnyugvás szól hozzánk; imádságoskönyvét (melynek czímlapját közöltük) a családi hagyomány szerint tarsolyában mindig magával vitte hadjárataira; halála előtt fölvette a halotti szentségeket s önéletrajzát is e vallásos záradékkal fejezi be: O. A. M. D. G. (Omnia ad maiorem Dei gloriam!) –

Az altábornagy egyetlen leánya, Mária, harmincz évvel élte túl atyját. Férje, zalabéri Horváth Imre, apja és Ferencz bátyja halála után feje lett a Horváth családnak s már 1803-ban mint «Édes Asszony anyja», özv. zalabéri Horváth Józsefné Ugronovics Francziska «törvényes Plenipotentiariussa» vezeti a család ügyeit.* Ugronovics Francziskának 1814 után bekövetkezett halálával* Dévay Mária, mint a családfő felesége lett a család nagyasszonya. Miután 1821-ben férje elhúnyt, Veszprémbe tette át lakását s itt írta német nyelvű végrendeletét, melyben gyermekei iránt érzett bensőséges szeretete és fennkölt erkölcsi érzülete megható módon nyilatkozik meg. Az 1825 augusztus 1-én kelt végrendelet záradékában így szól gyermekeihez:

Nemz. Múz., zalabéri Horváth-család levéltára, 1803. X, 10. keltű okmány.

Második végrendelete (u. o.) 1814. V. 18-án kelt.

«A mint engemet nem terhel vétek, vagy igazságtalanság, úgy síromba is azt a vigaszt viszem magammal, hogy kedves gyermekeim isteni félelemmel telve ép ily erkölcsösen és becsületesen fognak élni s embertársaikkal szemben úgy fognak viselkedni, hogy soha ne érhesse őket az a szemrehányás, hogy valaha is emberi méltóságukról megfeledkeztek; hogy így majdan egyesűlve örülhessünk a jobblétnek Isten színe előtt. Áldják mindnyájan, jó gyermekeim, a kik engem szerettek, az Atya, Fiú és Szentlélek Isten szent nevét, mint őket bensőségesen szerető anyjuk

Dévay Mária bárónő,*
özvegy szalabéri Horváth Imréné.»

Az eredeti végrendeletnek Wickenburg Márk gróf által vett másolatából.

Öt évvel a végrendelet megírása után meghalt – ugyancsak Veszprémben, 1830 április 14-ikén – Dévay Mária is, és vele kihalt a Dévay-nemzetség bárói ága.*

A képek dúczai jórészt id. Weinwurm Antal cinkographiai műintézetében készültek.

A pozsonyi székesegyház.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem