VI. Dévay báró a második koaliczió franczia háborújában, mint a magyar nemesi felkelés kerületi parancsnoka.
VI.
Dévay báró a második koaliczió franczia háborújában, mint a magyar nemesi felkelés kerületi parancsnoka.
Dévay báró a második koaliczió franczia háborújában, mint a magyar nemesi felkelés kerületi parancsnoka.
Dévay most méltán azt hihette, hogy hátralevő életéveit jól megérdemlett babérain pihenve csendes visszavonúltságban fogja tölthetni. De a végzet könyvében másként volt megírva. A mint nemsokára látni fogjuk, a hazának még egyszer szüksége volt a tapasztalt öreg tábornok értékes szolgálataira.
Egyelőre azonban Gyöngyösre vonúlt vissza, a rég elhagyott szülei házba, a mire onnan következtetünk, hogy 1800 szeptember havában is itt találjuk.* Itt írhatta meg háborús pályája visszaemlékezéseit azzal a czélzattal, hogy szerzett érdemei alapján elnyerje a bárói czímet. Erre való jogosúltságát különben már akkor megszerezte, a mikor a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét 1794 július 7-ikén elnyerte. A rendi alapszabályok 37. §-a kifejezetten kimondja, hogy a rendnek azon nagykeresztesei és lovagjai, a kik kívánják, a bárói rendbe fölveendők és számukra a szokásos diploma díjtalanúl kiállítandó.* A mint láttuk, ez alapon már az 1794 óta kelt tábori akták eddig is előlegezték Dévaynak, mint Mária Terézia-lovagnak az általa igényelhető bárói czímet. A minden erejét és idejét folyton megfeszítve igénybevevő hadjáratok azonban eddig megakadályozták abban, hogy a szükséges formaszerű lépéseket ez irányban megtegye. Fiúgyermekei nem lévén, talán nem is áhítozott nagyon a czímre. Most azonban amúgy is lelki szükségét érezhette annak, hogy befejezettnek hitt, jelentős eseményekben gazdag hadipályájára visszatekintsen, ha nem másért, már csak a saját lelki gyönyörűségére: «Dulcis recordatio praeteritorum», mint emlékirata mottójában maga mondja.
Sajátkezű levele itt kelt 1800 szeptember 10-ikén. – Acta insurrectionalia, 1800, szeptemberi köteg, Orsz. Levéltár.
«Nebst dem allen soll aber nicht minder – 37. §. Denjenigen Grosskreuzen und Rittern, welche es begehren, der Herrenstand, nämlich das Baronat ertheilet, und das gewöhnliche Diplom unentgeldlich ausgefertigt werden.» Hirtenfeld, Der Militär-Maria-Theresien-Orden, 12. l.
Így jött létre az önéletrajz, mely e tanulmányunknak alapúl és kiindulásúl szolgált. Tartalma legnagyobb részében csaknem szó szerint belekerűlt a bárói diplomába, mely ez emlékirat alapján sorolja elő Dévay bokros érdemeit, a melyekkel a mágnási czímre rászolgált.
A bárói diploma 1800 január 5-ikén kelt s az emlékirat szövegének csaknem teljes beiktatása folytán 21 lapra terjed, Dévay hadiérdemeinek bő és részletes felsorolásával.*
Teljes szövegét a Függelékben adjuk.
Bárói rangra emelése után Dévay még csak nehány hónapig élvezhette a jól kiérdemelt pihenést. Nyugalmából már ez év második felében felriasztotta a hazát újból fenyegető veszély.
*
A második koaliczió háborúja, mely 1799 márcziusban indúlt meg az osztrák-orosz-angol szövetség részéről Francziaország ellen, eleinte igen kedvező sikerrel kecsegtetett. Hotze tábornok Vorarlbergben megverte a Svájczból előtörő Massenát (1800 márczius 23); két nappal utóbb Károly főherczeg Stockachnál a Bodeni tó mellett Jourdant. Olaszországban pedig Kray Pál altábornagy április 5-ikén elhatározó győzelmet vívott ki az olaszországi franczia sereg fölött. Néhány héttel később az orosz sereg is odaérkezvén, az egyesűlt szövetséges seregek fővezére, Szuvarov, újból diadalt aratott, melynek következtében Milano április 29-ikén meghódolt és csakhamar egész Lombardia újból osztrák uralom alá kerűlt. E diadalok következtében Nápoly és Róma is felszabadúltak a franczia uralom alól. Északi Olaszországban pedig az öreg Melas tábornok az orosz sereg távozása után Genuát vette ostrom alá, melyet Massena védelmezett.
Dévay Mária idősebb korában.
(Az eredeti miniature Jankovich-Bésán Gyula tulajdonában.)*
Dévay Mária idősebb, korában. (337. l.) Az eredeti miniature Jankovich-Bésán Gyula tulajdonában.
A háború kedvező folyásában azonban hirtelen fordulat állott be, miután Bonaparte egyiptomi kalandos vállalatából hazatérve ismeretes államcsínyével első konzullá választatta magát s az Alpokon való váratlan átkelésével hátba támadta a Genuát ostromló osztrák sereget. Melas a marengói csatában (1800 június 14) döntő vereséget szenvedett, s ezzel egész Lombardia újból a francziáké lett. Németországban pedig Moreau Münchenig hatolt előre s onnan már Bécset fenyegette (június 28).
A marengói győzelem után Bonaparte fegyverszünetet ajánlott fel. Megindúltak a béketárgyalások is, de egyelőre kevés sikerrel biztattak. Ausztriának mindent el kellett követnie, hogy a háború megujúlása esetére teljes fölkészűltséggel állhasson ellen a most már saját területét fenyegető ellenséges támadásnak.
100. Dévay bárói diplomájának királyi pecsétje.*
100. Dévay bárói diplomájának királyi pecsétje. (337. l.) A gróf Wickenburg István tulajdonában levő bárói diplomáról. A vörös viaszpecsét körírata: FRANCISCUS II. D[EI] · G[RATIA] · ELECT[US] · ROM[ANORUM] · IMP[ERATOR] · S[EMPER] · A[UGUSTUS] · GERM[ANIAE] · HUNGAR[IAE] · BOH[EMIAE] · DALMAT[IAE] · CROAT[IAE] · SLAVON[IAE] · GALLIT[IAE] · LODOM[ERIAE] · RAM[AE] · SER[VIAE] · CUMAN[IAE] · & BULGAR[IAE] · REX APOST[OLICUS] · A[RCHI]DUX AUST[RIAE] · DUX BURG[UNDIAE] · LOTHAR[INGIAE] · | STYR[IAE] · CARINTH[IAE] · CARN[IOLAE] · M[AGNUS] · D[UX] · HETR[URIAE] · M[AGNUS] · P[RINCEPS] · TRANSYL[VANIAE] · MARCH[IO] · MORA[VIAE] · D[UX] · BRAB[ANTIAE] · LIMB[URGI] · LUCEMB[URGI] · GELD[RIAE] · WURTEMB[ERGAE] · SIL[ESIAE] · MED[IOLANI] · MANT[UAE] · PAR[MAE] · & PR[INCEPS] · SUE[UIAE] · C[OMES] · HABSP[URGI] · FLAND[RIAE] · TYR[OLIS] · HAN[NONIAE] · GOR[ICIAE] &c.
E szempontból szükségesnek mutatkozott a rendes hadsereg szaporításán kívül a magyar nemesi fölkelés igénybevétele a honvédelem czéljaira. Ehhez képest Ferencz király 1800 szeptember 4-ikén kelt kéziratával elrendelte a magyar nemesség általános felkelését. Az udvari haditanács helyettes elnökéhez, Tige gróf lovassági tábornokhoz e tárgyban intézett felségrendelete ekképen szólt:
«A jelenlegi időpontban, a mikor az ellenség oly közel van a monarchia határaihoz, elkerülhetetlenűl szükségesnek tartom, hogy az én – bár messzebb fekvő – Magyarországomban is («in Meinem obschon entfernten Lande Hungarn») a felkelés haladéktalanúl egybehivassék s belőle mielőbb formaszerű («förmlich») hadsereg állíttassék fel.»
«E czél elérésének eszközeit és módozatait teljesen a Főherczeg Nádor ő Császári Fenségére bízom, a kire egyúttal ráruházom a Magyarországon levő összes csapatok felett való főparancsnokságot azzal, hogy ő Császári Fensége közvetlenül tőlem fog függni s e pillanattól kezdve teljesen rábizatik a Magyarországban levő összes katonaság, tüzérség, élelmezési szak és minden egyéb katonai szak fölött szükség szerint való intézkedés; előzetes tudomása nélkűl sem katonaság, sem tüzérség, sőt még újonczkiegészítés sem vonható el Magyarországból a harcztéren levő seregek részére; az összes nyugalmazott és becsületjelvényekkel kilépett, még szolgálatra alkalmas tisztek a fölkelőseregben való alkalmazás czéljából ő Fenségének rendelkezésére bocsáttatnak; egyúttal átengedtetnek neki az összes rokkantak és félig rokkantak is, a kik legalább még az országban való szolgálattételre használhatók.»
«Az eddigi országos katonai parancsnokot, Alvinczy báró táborszernagyot, tekintettel beléje helyezett különös bizalmamra, meghagyom ő Császári Fensége oldala mellett.»
«Ez elhatározásomhoz képest az udvari haditanács rendelje el haladéktalanúl a szükséges intézkedéseket s felelősség mellett ismerje kötelességének, hogy ő Fenségét a maga részéről a legjobb módon támogassa.»*
A királyi kézirat másolata: Országos Levéltár. Acta insurrectionalia, 1800, első köteg.
101. Magyar nemesi insurgens.*
101. Magyar nemesi insurgens. (339. l.) Bikkessy-Heinbucher József rajza után Beyer Károly metszete. Az Ernst-múzeum példányáról.
Egyidejűleg báró Alvinczy magyarországi hadparancsnok a következő kéziratot kapta:
«A jelenlegi időpontban szükségesnek találtam, hogy Magyarországon a fölkelést egybehívjam s a fölötte, valamint az összes Magyarországon levő katonaság s ennek tartozékai («Branchen») fölött való főparancsnokságot a Főherczeg Nádor ő Császári Fenségére ruházzam; mindamellett Ön állandóan ő Császári Fensége oldala mellett fog maradni, mert nemcsak teljes bizalmamat bírja, hanem arról is meg vagyok győződve, hogy arra ez alkalommal is kiváló módon méltónak fog mutatkozni.»*
Másolat: Orsz. Lt. Acta insurr. 1800, I. köteg.
Csakhamar megindúlt a nemesi fölkelés egybehívásának és szervezésének munkája. Az egybehívás és szervezés kerületenként történt. A kerületi katonai parancsnokok már előre ki voltak jelölve, még pedig a következő altábornagyok: Benyovszky János (Dunáninnen), bátorkeszi Ott Péter (Dunántúl), szoboszlai Mészáros János (Tiszáninnen), báró Splényi Gábor (Tiszántúl). Dévay akkor még nem szerepelt e sorban; de már az egybehívó rendelet keltét követő napon, szeptember 5-ikén, Pálffy Károly gróf magyar kanczellár őt is ajánlotta alkalmazásra József nádornak a következő megokolással:
«Minthogy a kerületi parancsnokká kegyesen kinevezett Benyovszky altábornagy Erdélyben lakik és így megérkezése hosszabb ideig elhúzódhatik, azért alázatosan javaslom, hogy Benyovszky megérkeztéig a kerületi parancsnoki teendők végzésével pótló kinevezés útján ideiglenesen Dévay altábornagyot méltóztassék kegyesen helyetteséűl megbízni.»*
Orsz. Ltár. Acta ins. 1800, I. k.
A nádor azonnal magáévá tette e javaslatot és rögtön felszólította Dévayt a Dunáninneni kerület parancsnoki tisztjének ideiglenes elfoglalására. Dévay a legfelsőbb parancsot szeptember 10-ikén vette (Gyöngyösön) és rögtön el is fogadta, miről a következő jelentést tette a nádornak:
«Császári Fenségednek tegnapi keltű magas parancsát kézhez vettem s ehhez képest érintkezésbe fogok lépni az érdekelt megyékkel s minden igyekezetemet arra fordítandom, hogy e magas parancsnak, valamint a jövőben veendő megbízásoknak lehetőleg eleget tegyek.»*
Eredeti levél. Orsz. Ltár. Acta ins. 1800, I. k. Gyöngyös, 1800 szeptember 10.
Jellemző az akkori közlekedési viszonyokra és találóan igazolja Pálffy kanczellár bölcs előrelátását, hogy Benyovszky, az első helyen kinevezett dunáninneni kerületi parancsnok, még csak további tizennyolcz nap múlva jelenti Nagy-Váradról, hogy már útban van állása elfoglalására és kettős menetekben («in Doppelmärschen») fog igyekezni rendeltetési helyét elérni.*
Benyovszky jelentése: Nagyvárad, 1800 szeptember 28. Acta insur. i. h.
Azonban Dévay megbizatása Benyovszky megérkezése után sem szűnt meg. A nádor most a két parancsnok közt megosztotta a dunáninneni kerület nemesi fölkelését. Dévay kapta a nagyobb részt: Pozsony; Nyitra, Bars, Esztergom, Trencsén, Zólyom, Árva, Turócz és Liptó megyéket; Benyovszkynak maradtak: Hont, Nógrád, Pest és Bács megyék. Október 7-ikén mind a két parancsnok számára rendelet ment, hogy az eddig egybegyűlt nemesi fölkelő lovasság felett szemlét tartsanak, kiterjeszkedvén az emberek és lovak alkalmas voltának megállapítására, a felszerelésre, fegyverekre és ruházatra (mely lehetőleg egyforma legyen) s a tisztek kellő számára. Dévay ekkor már Bars megyében, Aranyosmaróton volt szemlekörúton; a fenti parancsot stafétával ide irányították számára.*
Orsz. Lt. Acta insurr. 1800, I. k.
A következő napon (október 8) Tige gróf, a bécsi haditanács elnöke írja a nádornak, hogy miután a két dunai kerület (Dunáninnen és - túl) eddig már 6 lovasezred és 15 gyalogzászlóalj fölkelőt ajánlott meg, ezek a nyugati határ védelmére Ausztriához közelebb volnának táborba gyűjtendők.* Ehhez képest a nádor október 9-iki kelettel elrendeli a mozgósítást az érdekelt kerület parancsnokainak: Dévaynak Pozsonyba, Benyovszkynak Győrbe, Ottnak Pápára kell indítania csapatait, hogy a mondott helyeken október 15-ike és 21-ike között az alattuk álló összes haderő összpontosítva legyen.*
U. o. októberi köteg.
U. o.
A dolog azonban nem ment olyan könnyen. A megyékben csak lassan folyt a toborzás. Alvinczy Budáról október 14-ikén jelenti a nádornak (ki ez időben többnyire Sopronban tartózkodik), hogy ép most érkezett oda Dévay báró altábornagy s jelentette neki, hogy eddig még csak 9-ikén a barsmegyei és 10-ikén az esztergomi fölkelőcsapatot vehette szemle alá. A többi megyéknél sürgető unszolásaival csak annyit tudott elérni, hogy Nyitrában október 24-ikén, Pozsonyban 27-ikén, Trencsénben 30-ikán, Turóczban november 2-ikán, Árvában november 4-ikén, Liptóban 6-ikán és Zólyomban 8-ikán tarthatja meg a csapatszemlét. Benyovszky sem végzett még a kerület többi részével (Hont, Nógrád, Pest és Bács megyékkel); őt is felszólította Alvinczy, hogy a szemlét tartsa meg, mihelyt csak lehetséges lesz.*
U. o., októberi köteg.
Dévay ezután az Alvinczyval közölt útirend szerint pontosan meg is tartotta szemleútját, mint saját leveleiből és az illető megyék jelentéseiből értesűlünk. Így október 27-ikén a csallóközi Somorján van Pozsony megyében, honnan (valószínűleg a programm szerint e napon tartott pozsonymegyei szemle után) javasolja a nádornak, hogy báró Perényi Jánost, mint tapasztalt katonatisztet valamely fölkelő lovasezred élére ezredesnek nevezze ki.* Zólyom megyében a szemle már két nappal a kitűzött határnap előtt ment végbe. Zólyom megye karai és rendei ugyanis november 7-ikén tartott gyűlésükből jelentik a nádornak: «A mi felkelő gyalogságunk századát Dévay Péter (hibásan Pál helyett) altábornagy úr ő méltósága már tegnap megszemlélte és alkalmasnak találta s kijelölt állomáshelyére indította.»* Az indulás azonban még további hat napig elhúzódott. November 11-ikén folytatólag tartott ülésükből jelentik Zólyom megye rendei:
U. o.
U. o., novemberi köteg.
«Ezen Zólyom vármegyének lovas- és gyalogcsapatait, miután e hó 6-ikán előírás szerint megvizsgáltattak, ugyane hó 11-ikén kebelünkből elbocsátottuk s útnak indítottuk a kijelölt gyűjtőhelyek («concentrationis loca») felé; ám magának a szemlének napján Dévay altábornagy ő méltósága, miután a csapatokat fegyver, ruházat és minden egyéb felszerelés dolgában megfelelőknek találta, arról biztosított, hogy a gyalogos fölkelőcsapat az említett szemle napjától kezdve már a magas császári-királyi kincstár részéről lesz ellátandó.» Sürgetik tehát, hogy a megye e csapat további ellátási költségeitől megkíméltessék.*
Orsz. Ltár. Acta insurr.
Még érdekesebb Turócz megye panasza, melynek rendei zokon veszik, hogy miután ők jog szerint magyar nemzeti zászló alatt indították meg csapatukat, ezt magasabb helyről eltiltották s magyar fölkelőcsapatukat, mely pedig teljesen nemzeti jellegű, császári zászló alá állították.*
U. o.
Trencsén megyében is megtartotta Dévay az előírt csapatszemlét (kitűzött napja október 30-ika volt, de úgy látszik, későbbre halasztódott). Deczember 1-én tartott gyűlésükből jelentik a megye rendei a nádornak, hogy megértették örökös főispánjuk leveléből, «miszerint a kerületi tábornok úr ő méltósága (Dévay) a kebelbeli fölkelőink fölött tartott szemle alkalmából sürgette, hogy minden egyes gyalogos században még egy-egy főhadnagy s ugyanannyi alhadnagy alkalmaztassék»; – most hát intézkednek ez új kinevezésekről s bemutatják az új tisztek névsorát.*
U. o., deczemberi köteg.
Deczember elejéig így lassankint összegyülekeztek az összes fölkelőcsapatok a kijelölt gyűjtőhelyeken. Dévay is Pozsonyba tette most át székhelyét, hol hadosztályát már egybegyűjtötte, várva a további parancsokat. A terv az volt, hogy a magyar fölkelősereg Ausztriába menjen tovább az osztrák határ védelmére. A Münchenben álló Moreau ugyanis a fegyverszünet leteltével újra kezdte az ellenségeskedést s Münchentől keletre Hohenlindennél deczember 1-én döntőleg megverte János főherczeget. Ezzel az út nyitva állott Bécsig; Ausztriát az ellenséges betörés veszélye fenyegette. De e hírre az insurgens csapatokban több helyen lázadás ütött ki; a fölkelők jogtalannak és alkotmányellenesnek találták, hogy a határon túl menjenek. Kivált a Dunántúli kerület insurgensei között harapózott el a lázadó szellem s komolyan veszélyeztette a csapatok fegyelmét.* Dévay csapataiban ilyen fegyelemszegésekről nem értesűlünk; mégis a közhangulattal szemben a jó magyar ember, de egyúttal hű császári katona súlyos helyzetbe kerűlhetett. Talán ez a lelki meghasonlás is siettethette halálát, mely a harczi készülődések között, de már akkor érte, mikor a lunevillei béketárgyalások – melyek 1801 február 9-ikén vezettek végleges békeszerződésre – már megindúltak.
U. o., passim.
