III.
III.
Az 1619-iki pozsonyi országgyűlés. Bethlen Gábor és Esterházy Miklós. A hainburgi béketárgyalások.
MUNKÁCSRÓL Esterházy Bécsbe útazott. Alighogy ide ért, máris újabb küldetésben kelle eljárnia Forgács Zsigmond nádornál, «mely készséges és a felség megelégedésére viselt követsége» magasztalva említtetik II. Ferdinándnak május 13-án kelt levelében.* – A nádortól Zólyomba ment, hogy mint főispán megválasztassa megyéjének követeit az 1619 május 26-ára Pozsonyba egybehítt országgyűlésre.
Kismartoni hgi főlevéltár: «Litterć imperatorum».
A pozsonyi gyűlés megnyíltakor gróf Thurn Mátyás a cseh és morva elégedetlenek élén már a bécsi Landstrasse külvárosig nyomúlt elő s Magyarország széleit is Szakolczától Sopronyig megszállván, csaknem lehetetlenné tette a közlekedést a Bécsben maradt király és a Pozsonyban tanácskozó rendek között. Ezeket Ferdinánd felhívta, hogy szorongatott helyzetében segélyére keljenek; viszont a csehek, morvák s a velük szövetkezett ausztriai elégületlenek is a magyar rendeket kérték: támogatnák őket igaz ügyök védelmében. Ily körűlmények között legtanácsosabbnak tartá a magyar országgyűlés az ügy békés kiegyenlítésére törekedni s miután Ferdinánd is elfogadta a magyar rendek közbenjárását közte s a feltámadt csehek között: a pozsonyi gyűlésből országos követség indúlt Prágába, melynek tagjai sorában ismét találkozunk Esterházy előkelő alakjával.
E követség békebiztatásaira a csehek nemsokára Frigyes pfalzi grófnak királylyá választásával feleltek, az időközben német császárrá lett Ferdinándnak. Bethlen is sietett felhasználni a terveinek kedvező helyzetet s 1619 őszén Magyarországba beütött. Ellenállás nélkűl hódolt meg előtte, leginkább Szécsy György és Rákóczy György hathatós közremunkálásával, az egész felföld, kivéve Munkácsot, mely Esterházyt uralta s melynek parancsnoka, midőn felhívták, állana ő is Bethlenhez, válaszúl írá: hogy valakié a nemes ország leszen s valaki a magyarországi szent koronát bírja, annak, mint Istentől választott fejedelemnek, engedelmességét mutatja.*
Kismartoni hgi főlevéltár: Diversć minuta et paria litterarum.
Bethlen a felső megyéken át Pozsonyig hatolt, melynek polgárai, követvén a kassaiak példáját, nagy pompával fogadták a fejedelmet s meghódoltak neki. Rhédey Ferencz, Bethlen lovasságának alvezére, egyesült a morva felkelők hadával.
Ily kedvezőtlenűl fejlődvén a viszonyok Leopold főherczeg, strassburgi és passaui püspök, mint a Németországban időző Ferdinánd király helyettese, felhatalmazta a nádort: csatlakozzék ideiglenesen maga is a fejedelemhez, így talán több módja lesz majd a fölség érdekeit mérséklő befolyásával előmozdítani. És Forgách hajlott e tanácsra; kijött Pozsony várából, melynek őrsége bebocsátotta Bethlent, ki itt hatalmába ejtette a szent koronát is.
Mindenki hódolt tehát országszerte, még Esterházy fivéreit: Dánielt és Pált is «reá vitte a kételenség» mint ő feljegyzé róluk; Gábor bátyja pedig, Forgách nádor nevében, kérve-kérte Miklóst is: venne részt velök együtt a Bethlen sürgetései folytán hirdetett pozsonyi országgyűlésben. De ő rendíthetlenűl megállott királya mellett. Nem ingatta meg őt kérés; nem rettenté meg a nagyeszű fejedelem hatalma és szerencséje; hasztalan írta neki maga Leopold főherczeg: «Alkalmazkodjál a körűlményekhez. Veszélynek ne tedd ki magadat; mert még nagy szolgálatokat tehetsz királynak és hazádnak!»* Esterházy törekvéseinek változhatlan czélja lévén Magyarország felszabadítása a török iga alól, nem tudott egyetérteni a török segélyre támaszkodó Bethlen-féle mozgalommal. A legjogosultabb vágyaknak, a legfájóbb s általa is mélyen érzett sérelmek fölötti panaszoknak – szilárd meggyőződése szerint – mindaddig el kelle némulniok, míg a pogány ellenség hazánk földjéről kiűzve nincs. Vallásos hite azt sugalta volt, lesz a magyarságnak akarata, lesz módja és ereje minden egyéb baj orvoslására: legyen csak egyszer a nemzet ismét ura osztatlan hazájának. Ezért ő a sérelmek vitatását a Habsburgokkal szemben időelőttinek és erőfecsérlésnek, a fegyveres ellenzéket pedig és meghasonlást a nemzet életfája legemésztőbb betegségének tartotta.* Szemeiben Ausztria volt az adott viszonyok közt legbiztosabb szövetségesünk, mert közelsége és összeköttetéseinél fogva leghathatósabb segélyt, a Habsburg-ház örökös fejedelemsége folytán, legtöbb állandóságot ígért. E mellett Mátyáshoz tisztelő hálaérzet, Ferdinándhoz pedig a törhetlen jellem méltánylása kötötte őt. És végül ugyancsak ez a ház képviselte a kath vallás érdekét, mely ép úgy össze volt nőve Esterházy eszének minden gondolatával, szíve minden érzelmével; mint ellenfeleié a protestantismus ügyével, a melyet most épen Bethlen képviselt.
Kismartoni hgi főlevéltár: Diversć litterć imperatorum, archiducum etc.
«Haragszunk-e, uram, a németre azért, hogy hallogat és nem akarja ígéretit effectuálni? – Meglehet; de félek rajta bizony, hogy nem hallogat a török, de effectuálja a dolgát s úgy netalántán, hogy nem törődünk többször rajta. S kettő a dolog, édes Thurzó uram: vagy benn hagyja a török az erdélyi fejedelemségben a kit választandó kegyelmetek, vagy nem; ha benne hagyja, rabjai leszünk és csak addig maradunk benne míg ő akarja; – ha nem, koronástól és országostól a némettől subjugáltatunk megoszolva etc. etc. kitől óvjon Isten bennünket.» Kismartoni hgi főlevéltár Tracta Turcic. 1.
8. ESTERHÁZY DÁNIELNÉ, SZ. KRUMY JUDIT.
Nem hajlott tehát ennek Pozsonyból november 20-án hozzá intézett újabb meghívó levelére sem, mely bizonyságot tesz arról: mily nagy súlyt helyezett a fejedelem Eszterházynak, e jellem, hazafiság és államügyek körűli jártasság által egyaránt kimagasló férfiúnak, jelenlétére. Távolmaradása miatt hozta meg a népes pozsonyi országgyűlés azon végzést, mely Esterházyt a nádor által a jövő 1620. évi beszterczei gyűlés elé idézte. Midőn pedig erre sem jelenék meg, a beszterczei országgyűlés törvényt alkotott, mely engedetlenségeért megrója ugyan őt; tekintettel mégis családjára, a dunántúli vármegyék közbenjárására, azon reményben «hogy ezentúl jó polgára leszen hazájának»: Szent Mihály napig megtérésére időt enged, mit ha elmulasztana, már eleve is száműzöttnek és elítéltnek nyilváníttatik.* És ő még sem ingadozott. Cselekedeteit sem önzés sem félelem nem irányítá. Meggyőződése szilárdan állt; maga hajthatatlan maradt.
«Proscriptus et condemnatus haberetur.» Art. XXVIII. KATONÁNÁL a XXX. kötetben.
Tűrnie kelle tehát Bethlennek bosszúját, ki őt a kitűzött határnap elteltével, Dunántúl működő seregének Huszár és Petneházy István vezérlete alatt álló hadosztályával, lakompaki várában körűlzáratta s heves ostrom alá vétette, hogy: ha lehet – pártjára térítse, ha nem – hatalmába ejtse.
Midőn Bethlen ekkép rendelkezett Esterházy személye felől, ez már szabad volt.
Szeptember 29-én valami úton-módon Dampierrenek egy levele került Lakompak urának kezébe, melyben Dampierre tudósítja őt, hogy segítséget hoz felszabaditására, sőt mi több, előre is biztosnak jelezte a győzelmet az ostromlók fölött, tehát semmi oka nincs az őrségnek nyugtalanságra.
«Méltóságos Úr; különösen tisztelt bajtárs! Tudja meg, mint bizonyos dolgot, becsületemre mondom, hogy Méltóságos Uraságodnak idején fogok segélyt nyújtani. Hanem ennek jó móddal, nem pedig nyakra-főre kell történnie; elég hamar lesz, ha jól lesz. A nyugtalankodó őrséget biztosítsa Méltóságod, hogy nemcsak segélyt hozok, hanem meg is verjük ezeket a lázadókat. Semmi sem bizonyosabb ennél. Kelt négy órakor. Méltóságos Uraságodnak bajtársa és legkészségesebb szolgája: gróf Duval-Dampierre.*
«Damper levele a lakompaki harcz előtt.» Kismartoni hgi főlevéltár 1617–1651. Eredeti.
Dampierre szavának állt. Jóllehet Bethlen hadai már Ausztriában jártak: Dampierre a lakompaki nagy ember veszedelmét egész hadseregével fölérőnek tartván, Német-Újhely alól szokatlan gyorsasággal segélyére siet; Bethlennek meglepetéstől nem tartó hadosztályán rajta üt; a lovasságot megfutamítja s nagy kárt tesz a hajdúkban. Tizennégy zászlót foglal el a hátrálóktól, kiknek Tarródy Mátyással együtt ezerhétszáz emberök födte a csatatért. A vár, melyet vívtak vala, ily módon fel lett mentve.*
Tarródy Lakompak mellett egy kis halmon van eltemetve, hol is sírját, – melyhez a nép immár számos mondát fűzött, – feliratos emlékké jelöli. De maga a fölirás részben téves adatokat tartalmaz. Lakompaknak ezen ostroma alatt történt, hogy Esterházy Miklós, – miként fia, Pál, a «Mennyei Koroná»-ban elbeszéli, – ... fogadást teve Sz. Mihály nap estén az Istennek, hogy ha ellenségétől megmenekedhetnék, Szent Mihály Archangyal tisztességére egy Templomot, ahoz Klastromot építene a Szent Ferencz szerzetének. És Eszterházy ezen nagy szorultságban tett fogadását meg is tartá. «Meg lévén azért a Békesség, – olvassuk ugyan ott, – az Ezer hat száz huszon ötödik Esztendőben, építték meg mind a szentegyházat, s mind pedig a Klastromot Szent Mihály tisztességére Kismarton városában.»
Egy hóval a lakompaki harcz után, 1620 november 8-án, vívták Ferdinánd és szövetségesei Prága mellett a Fehérhegynél azon diadalmas ütközetet, mely pfalzi Frigyes pünkösdi királyságának és Csehország alkotmányának véget vetett.
Ez által Bethlen is hatalmas támaszt vesztvén: hajlandó lett a békére. Kikötötte mégis, hogy Esterházy ne vehessen részt a béketárgyalásokon. Ferdinánd azonban készebb volt visszalépni az értekezlettől, semhogy bajban csüggedetlen s a szerencsében mérsékelt hívét elejtse: «Esterházy már ki van nevezve, – izené 1621 január 19-én, – már utasítva van, hogy jelenjék meg Haimburgban; gyalázat volna reá nézve, ellenségeinek kívánatára megváltoztatni e kinevezést; holott ő magasztalásra és jutalomra méltó, mert mindig hű maradt fejedelméhez, összes javainak koczkáztatásával is.»*
Ambassade extraordinaire des messieurs les duc d’Angouléme, comte de Bethune et de Preaux-Chateauneuf etc. Paris, 1667. 462. 1.
Bethlen erre engedett. Eszterházy pedig megjelenvén a tárgyaláson, az ököljog e szomorú korszakában méltányosságának újabb bizonyságát adá és megmutatta, hogy nemzetének szolgálatot tenni saját érdeke ellen is: édes kötelesség neki.
Az ő munkácsi vára leendett egyik jutalma a békét tartó erdélyi fejedelemnek. Az erdélyi fejedelem ugyanis a béke fejében Munkács várát is magának követelte. És Esterházy nem rettent vissza e személyes áldozattól. De midőn február 12-iki jelentésében megírja Ferdinándnak, hogy Bethlen megelégednék, ha három tiszántúli megye és Bereg Munkácscsal átengedtetnék neki: gondja van egyúttal arra is, hogy a nemzet jogos vágyai szintén kielégíttessenek. Az összes rendek megnyugtatásának föltételeit így adta elő:
Általános amnestia, minden kivétel nélkűl.
A koronázáskor ő felsége által fogadott alkupontok teljesítése.
A bécsi békekötés érvényben maradása.
Az ország szabadsága- és kiváltságainak épségben tartása.
