I.
I.
48. FÓTHI KASTÉLY.
Utazásai. Állandóan Fóthon telepszik meg. Irodalmi tervei. Voltaire vezetése. Claudieu érdemei. Magyarul versel. Anyagi gondjai. Betegeskedése. Viszonya az akkori nyilvános irodalomhoz.
Politikai szereplését hosszan tartó utazások váltották föl. 1792-től 1796-ig hol Német-, hol Olaszországban jár, míg végleg Fóthon telepszik meg, hogy irodalmi munkássággal, gazdálkodással és vagyonának rendezésével töltse idejét. Ezért sokszor rándul le Aradra vagy Zalába, de legkiválóbb szórakoztató helye Balatonfüred és Pest. Oda meggyengült egészségének gyógyítása végett megy, itt részint a nádori udvarnál, részint barátai körében, kik közé főleg a tudós Schedius tartozik, tölti el idejét. A nádori udvaron is szivesen látott vendég s annak téli mulatságain: a lovagjátékokon, bálokon és vadászatokon gyakran részt vesz.
GRÓF FEKETE JÁNOS IDŐSEBB KORÁBAN.*
Gróf Fekete János másik arczképe (181. l.) az Országos Képtárban őrzött rézmetszet után készült. Az aczkép, a mely a grófot élete utolsó éveiből mutatja be, valószinüleg a XIX. század első évtizedéből való. Másolatunk nagysága megfelel az eredetinek.
Az 1796-ik évtől haláláig lefolyó időszak magyar költői munkásságának tulajdonképeni kora. A kilenczvenes országgyűlések némi sikerei őt teljesen magyarrá változtatták és magyar akart maradni tetteiben és írásaiban is. Nem vágyik külföldi tapsokra, bécsi baráti unszolásokra, titkos társaságok tisztségeire, hanem a politikától, – mely ekkor vészthozó és koczkáztatott, – elvonulva, csupán a magyar kultúra érdekében fárad. Nagy hévvel keresi és állandósítja az irodalmi barátságot pesti és erdélyi írókkal, s mint maga írja fiának: «Chaulieunek nevét érdemleni kívánnám, mert ámbátor Voltér apostol a’ Gustus templomában, őtet csak a’ gunyoló poeták elsőjének nevezi, én ezen polczczal is megelégedném hozzám Parnassusán. De akár melly légyen halálom után a hely, mellyben maradékink fognak helyheztetni, mig élek kivánom fáradozásaim által anyanyelvünk pallérozását tehetségem szerént eszközölni, ezt egy hazafiui kötelességnek tartván.»
49. MÁTYÁSI JÓZSEF ALÁIRÁSA.
Ezentúl franczia verseket ritkán farag, hacsak nem akkor, midőn emlékezéseit írja, a nádort, annak nejét, Napoleont dicsőíti, vagy ősei birtokát megénekli vagy Mátyásinak egy-egy poemáját francziára fordítja. Más nyelvet, mint például a latint, már most, bár azon néha maga is megszólalt, még a tudományban is kerülendőnek vél: «Valóban kecskelábu pajtásom fel borzadott, hallván tőled, hogy még a’ magyar borról is, ugymint Attiláról, deákul irnak kortsosult hazámfiai. Meg vagyok győződve, hogy tudós kézbe nyelvünk mindenre alkalmatos, és hogy nékünk a deákkal ugy kellene bánnunk, mint hajdan a’ római böltsek a göröggel bántanak.»
Fekete tehát megundorodván a politikai élettől, a «piszkos országgyüléstől», «hol hazánk szemetje firtatja magát», «hol megpergelte száját» «nyelvére lakatot vetett» s a munkás magénéletbe vonult vissza, hogy óriás méretű költekezései által alapjában megrázott vagyoni viszonyain és a kor vagy a zajos múlt által megrongált egészségén segítsen. Ámde bármint törekedett is, sem az egyiken nem lendítettek a pörök, a «compromissumok», «az örökös transactiók», «a vészes chartabianca», mert «igazsága mellett Themist megtsávázták», sem a másikon orvosainak önzetlen buzgósága. A váczi káptalannal folytatott pöre egyedül a pestmegyei birtokokat biztosította és itt húzta meg magát olvasás, tanulás és egyéb szórakozások közt.
A viharos múltból, a rajongásteli és fényes ifjuságból, a ragyogó udvari életből, a katonai pazar költekezésből, az országgyűléseken való kápráztató megjelenésből eredő óriási adósságok, a vagyonszerző és vagyonmegőrző tapasztalatlanság, hozzá a pénz értékének ismeretlensége nem engedte meg, hogy vagyoni ügyeit végleg rendezhesse. Gazdasági ügyekben járatlan feje, mely a «földmívelő népet jobbítani iparkodott», mely búsásan el volt foglalva faszerzéssel, plántálással, kamatos kamattal fizette meg a lótenyésztésben és gazdálkodásban bizonytalan tapogatódzásokat. A «szegény legényt» még katonai adósságai is nyügözték és a törlesztésükre szükséges pénzt részint birtoka jövedelmeiből, részint újabb polgári adósságokkal födözte. Érezte maga is elszegényedését, de szenvedélyes költekezéseinek, a játéknak, a lókedvelésnek nem tudott határt szabni, büszkesége pedig visszatartotta attól, hogy vagyoni állapotának rendezése végett «a császárhoz» forduljon kölcsönért, a ki ebben az időben Esterházy herczegnek 900,000, és Orczy László bárónak 300,000 forintot ötös kamatra adott.* Majdnem egy millióra rúgó adósságait és kamatait csakis birtokai árán törleszthette.
Arankához 1801-ben írt levele a múzeumi kézirattárban.
Az anyagi gondok nem biztosítottak János grófnak gondtalan öreg kort és szenvedélyei: a nők, a kártya, főleg a fáraó és a lovak még akkor is óriás pénzösszeget nyeltek el. Örökös pöreit fiskálisaira bízza s ő maga pazar kedvteléseinek él, úgy hogy nemcsak az adósságok «magpénzét», hanem az «interest» sem tudja idejében lefizetni.* Hogyha néha be-betekint Pozsonyba, Bécsbe, Budára vagy Balatonfüredre, szórakozásai sok pénzébe kerülnek. Megtörténik, hogy professzor Stáhly György és a költészetben is járatos Szombati József tudós doktorokat, kik csúzos bajait orvosolják, pénz helyett versekkel fizeti, hogy ily módon halaszthassa el oly időre a fizetést, midőn maga is pénzhez jut.
Bogyaihoz írt levele a gróf Csekonics család levéltárában.
Egyébként csak néha vett részt egy-egy ritka nyilvános, politikai jellegű ünnepségen, mulatságon vagy ténykedésben és ezzel is szorosabban fűzi magához azt a baráti kört, mely irodalmi munkásságát, katonai és politikai múltját figyelemmel kiséri és megbecsüli. Irodalmi barátjaival a nyelv pallérozásán, az irodalmi érzék és a «szép gesztus» megszilárdulásán fáradozik. Az utóbbiban hivatott mesternek vallotta magát, a melyben senki véleményének magát alá nem vetette. Ő, a ki mint költő korán kezdte meg működését és franczia munkáival elgé feltünést keltett, sem befolyásos egyéniségnél, sem vagyonánál és tekintélyes nevénél fogva nem tudott, de nem is akart az akkori nyilvános irodalmi világban hatni és így a még nem szervezett irodalmi élet vezérférfiaihoz sem csatlakozott. Magyar munkáinak nagy részéről alig tudtak s csakis franczia vagy német műveit emlegetik. Irodalmi névtelensége okozta, hogy sem Kazinczy, a ki különben «káromkodva olvasta Gvadányi verseit», kinek Ludas Matyi nem tetszett, ki Bacsányit üldözte és Dugonicsot megveti, sem Bessenyei, a ki pedig az eddig ismert «magyar Voltaire», sem Révai, sem bárminő más áramlat vagy irány nem hódította meg. Ámde művei is oly szelleműek voltak, melyek a czenzura hivatalos pontjait tudatosan sértik s így inkább a jövőnek, az asztalfiának és barátjainak irvák.
