II.
II.
Miért ír tiltott dolgokról? Irott irodalom. Mátyási József viszonya Feketéhez. Költői köre. Fóthi udvara. A «magyar Ferney». Bárótzi Sándor. Horváth Ádám. Ifj. Teleki Domokos. A Telekiek, Sztárayak és Orczyak.
Iratai telvék lángoló lelkesedéssel a magyar kultura, tudományosság és irodalom iránt. Megértette korát és a magyar érzésnek új jelszókat adott. Erős faji szeretet erősítette hazafias érzéseit, egyéni érzelmeit pedig vidám bölcselkedő belátás vezérli. Ez sugallja írói munkásságát és tetteit. Egyénisége sokkal türelmetlenebb, semhogy korának erőszakkal megállapított és rendőrileg ellenőrzött gondolkodását vezethette volna, érzelme sokkal erőszakosabb, semhogy iratai a czenzura rostájának hivatalos mértékét megüthette volna. Szatirája, szókimondó őszintesége, sokszor francziás forradalmi érzülete és ugyancsak francziás pajkos érzékisége a rosta tiltó pontjait százszor is megsérti. E szempontból keveset törődik azzal, hogy munkáit nyomtatásban lássa, de annál inkább azon van, hogy kéziratban elterjedjenek. Barátjainak, irodalmi férfiaknak ír és ezzel hódol a XVIII. századbeli magyar írók «egymásnak írásának», «levél irodalomnak». A híres pater Hannuliknak, midőn arra inti, hogy a czenzurára valót írjon, következőleg válaszol:
Jól értem intésed, hogy írjak ollyakat,
Mellyek nem tiltatnak: de hát igazakat
Úgy szegény Muzsámnak akkor lehetetlen írni,
S magát hazudozásra reá kéne bírni.
Nem vágyok én, el hidd, hogy kinyomattassék
Munkám ’s mindenektől széllyel olvastassék:
Tsak kevés Böltseknek lehessen kedvére,
Jövendő századnak tán juthat kezére,
’S akkor Borostyán siromra rakatik,
Mely éltemben tőlem most meg tagadtatik.
Mellyek nem tiltatnak: de hát igazakat
Úgy szegény Muzsámnak akkor lehetetlen írni,
S magát hazudozásra reá kéne bírni.
Nem vágyok én, el hidd, hogy kinyomattassék
Munkám ’s mindenektől széllyel olvastassék:
Tsak kevés Böltseknek lehessen kedvére,
Jövendő századnak tán juthat kezére,
’S akkor Borostyán siromra rakatik,
Mely éltemben tőlem most meg tagadtatik.
Költeményeit vagy külön vagy az akkori szokás szerint levelek szövegébe szúrva küldözgeti Gvadányinak, Orczy Józsefnek, Teleki Lászlónak és Domokosnak, Horváth Ádámnak, Aranka Györgynek, Bethlen Lászlónak és fiának, a kit, miután Illésházy Máriától elvált, magyar íróvá iparkodott tenni. Épp így volt fordításaival is, melyeket szakszerű magyarázatokkal kisérve lemásoltatott és barátainak, Széchényi Ferencznek, Madách Sándornak, Orczy Lászlónak elküldött.
50. GRÓF FEKETE JÁNOS ÜDVÖZLŐ VERSE MÁTYÁSI JÓZSEFHEZ.
Szerencséje volt, hogy Mátyási Józsefben, kit 1799-ben fogadott házába, hű és odaadó barátot nyert, kivel terveit közölte, kinek költeményeit fölolvasta, kinek magyar nyelvérzékére sokat adott s a ki magyarság és verselés szempontjából javítgatott rajtok. Ez a Mátyási volt az, ki az 1790. évi országgyűlésen Feketét a latin paskvillusokkal szemben megvédte. Ő válaszolt a «Tu pice…» czímű klasszikus gúnyversre az «Urak! veszett kutya…» és más magyar és latin nyelvű paskvillusokkal. Ugyanő a «Semmivel több valami», «Verseinek folytatása» furcsa czímen nyomtatott és «Kalászkaparék», «Nyomtatatlan munkája» czímű kiadatlan* műveiben számos versben dicsőíti Fekete grófot. Ez a Mátyási* 1791-ben mint Teleki József gróf titoknoka vele a frankfurti koronázásra is utazott s ez útját kéziratban hagyta hátra.* Az ez évi országgyűlésen Wartensleben gróf követe volt. 1794-ben ott hagyván Teleki József gróf szolgálatát, öt évig a főitélőszék mellett mint esküdt volt alkalmazva, honnan Fekete János hivására Fóthra vonult, hol a gróf haláláig, mint annak titkára és hű barátja élt. A gróf nemcsak irodalmi ügyeit bízta rá, hanem még birtokainak felügyeletével és képviseletével is kitüntette.*
Akadémiai kézirattár.
Múzeumi kézirattár, Fol. Hung. 156.
U. ott, Fol. Hung. 31., Fol. Hung. 1132.
U. ott, Fol. Hung. 1132.
Mátyási nagyban hozzájárult, hogy a gróf tevékenységéről és műveiről a magyar középosztály is tudomást vegyen. Művében igen sok emléket* állított neki s mind haláláig* hálásan emlékezik a bőkezű és elmés grófról. Ő volt az, a ki Csokonayt is Fekete pártfogásába ajánlotta, ámde a költőnek hányatott élete ez érintkezést csakhamar megszakította. Maecenása műveit ő másolta, levelezését vitte és közvetítette, verselését utánozta. A fönmaradt és kölcsönösen egymáshoz intézett újévi és névnapi verseket a barátság közvetlen melege és őszintesége hatja át. Nem az alárendelt «secretarius úr» hivatalos gratulácziói, hanem szeretetteljes kívánságok és üzenetek, mikről Fekete is úgy nyilatkozik, hogy nincs ezeknek egyéb hibája, «hanem hogy hozzám vonzó szívessége által elragadtatván többet dicsért, mintsem érdemleném».*
Akad. kézirattár.
1833. L. az Irodalomtörténeti közlemények XI. évfolyamában megjelent dolgozatomat, melynek egyrészét e munkában szószerint átvettem.
Magyar Munkáji, II. k. 108., 113. l.
Mátyásin kívül mind egyénisége, mind barátsága révén egy előkelő és bizalmas irodalmi baráti kört teremtett maga körül, mely önálló és eredeti eszméit megtapsolta, verselését elfogadta és követte. Kis költői iskolát alkotott magának, melyet levelezéssel tartott fönn, költői tanácsokkal és néha pénzbeli segélylyel is buzdított és lelkesített. Irodalmi agitátori szerepre hivatott egyéniséggé lett, s a már általa 1772 előtt hangoztatott nemzeti népies irány híve, melyet Orczy Lőrincz «feddő kedves vezérével», Dugonicscsal, Teleki Józseffel, a Rádayakkal és másokkal együtt még óriási föllendülése előtt hirdetett. Irataiban állandóan követeli, hogy a magyar költők térjenek vissza ahhoz a forráshoz, a melyet Zrinyi, Beniczky és Gyöngyösy ápolt s a mely egyedül képviseli az igaz magyar nemzeti fölfogást.
Az úttörők közé tartozik.
Mária Terézia nem tudta elnyomni a magyar érzületet s József alatt a nemzet elmulásának ideje még sem következett el. Ámde ezt nemcsak a testőrök föllépte mentette meg, hanem az írók és hazafiak kézről-kézre szálló és avatott körökben keringő izgató levelei és versei is, melyek a nyomtatott könyvnél hatásosabban működtek és hívöket szerezték a magyar gondolkodásnak, költészetnek és irodalomnak. Ezen a jól előkészített talajon hatottak a testőrök művei, sőt később Kazinczynak a világirodalom páratlan irodalmi agitácziója.
Fekete gondoskodott róla, hogy az irodalomból nyomtalanul el ne tünjön, hogy működését a későbi kor is észrevegye. Az 1790 évi paskvillus-írók száma szaporodott azoknak számával, a kik tudomással birtak arról, hogy a «Pucelle»-t lefordította, hogy leveleiben és a társas életben korát és a viszonyokat kiéletlenül megbirálja. Ezekkel azonban édeskeveset törődött, inkább fektetett súlyt arra, hogy művei el ne kallódjanak s meg volt győződve arról, hogy azok majd csak napfényre kerülhetnek egyszer:*
Az orleáni szűz. Végzés. 332.
Midőn Pap hatalom világból enyészen,
’S józan emberiség egyszer erőt vészen,
Nehánya tenéked borostyánt fog fonni,
’S neveddel nevemet a porból kivonni,
Hogy költőddel együtt betsben tartassanak:
Addig bolondoktól hadd piszkoltassanak.
’S józan emberiség egyszer erőt vészen,
Nehánya tenéked borostyánt fog fonni,
’S neveddel nevemet a porból kivonni,
Hogy költőddel együtt betsben tartassanak:
Addig bolondoktól hadd piszkoltassanak.
Életének alkonyát leginkább Fóthon töltötte. Fóth községe, Pesthez közel, mindig alkalmat nyújtott neki, hogy benézzen Pestre, mikor ismerőseit föl akarta keresni, midőn pörei miatt fiskálisaival akart tárgyalni. Innen pedig barátai ki-kirándulván hozzá, bármikor a szives házigazda, az irodalom barátja fogadta őket.
51. FÓTH.
A község maga homokdombok közt terül el. Északról a Cserhát erdős végnyulványai huzódnak Gödöllő felé, elég szép kilátást nyitva a távoli Dunára és jobbparti kopár hegyeire. Egyedűli nevezetessége a Fekete-kastély, mely a mai Károlyi-kastélynak szárnyépülete. A jószágot egy ideig Batthyány József primás tartotta árendába, de Fekete még ennek letelte előtt magához váltotta és ide költözött.* Nagyon szerette ezt a helyet. Tiszántuli és erdélyi barátjai, hogyha Pestre jöttek, nem mulasztották el, hogy hozzá bekerüljenek, hogy meleg kandalló, jó somlyai s kártyaszó mellett elbeszélgessenek az öreg gróffal. Itt:
Akadémiai kézirattár, Mátyási, Nyomtatatlan Munkáji, XII. sz.
Mint Horátzzal Virgil Tibur vidékében,
Mi is okoskodjunk barátság keblében,
Pompátlan ebéddel tudván elégedni
Jó borból szükséget nem fogunk szenvedni.
Lészen vén Somlyai Falernum helyében,
Mellyt Horátz akárhogy ditsérjen versében,
Enyimet kostolván, jobbnak nem tartaná
’S Mecenás torkára méltónak mondaná.
Mi is okoskodjunk barátság keblében,
Pompátlan ebéddel tudván elégedni
Jó borból szükséget nem fogunk szenvedni.
Lészen vén Somlyai Falernum helyében,
Mellyt Horátz akárhogy ditsérjen versében,
Enyimet kostolván, jobbnak nem tartaná
’S Mecenás torkára méltónak mondaná.
Driadesek között kis erdőtskémben,
Együtt sétálgatván, nem akadunk kémben;
’S gondolataink váltván, látom meg ifjadni
Meg vénült Muzsánkat, ’s remekre fakadni.
Estve felé kertem sűrű gesztenyéssét
Serényen meg járván, utolsó főzését
Terhellett gyomrunknak fogjuk könnyebbítni,
’S Egeket bámulván álmunkat készítni.
Néha vadászatban töltvén napjainkat,
Nyul után futtatjuk virgoncz agarainkat,
Vagy foglyot vizslávŕl hajhászván bokorba
Haza térvén erdőnk ujjítjuk jó borba.
Békével hagynak itt busító gondjaink,
’S távol lesznek tőlünk alatsony nagyjaink;
Mert hív barátságunk őriző kárpitja,
Életünknek módját előttök borítja.*
Együtt sétálgatván, nem akadunk kémben;
’S gondolataink váltván, látom meg ifjadni
Meg vénült Muzsánkat, ’s remekre fakadni.
Estve felé kertem sűrű gesztenyéssét
Serényen meg járván, utolsó főzését
Terhellett gyomrunknak fogjuk könnyebbítni,
’S Egeket bámulván álmunkat készítni.
Néha vadászatban töltvén napjainkat,
Nyul után futtatjuk virgoncz agarainkat,
Vagy foglyot vizslávŕl hajhászván bokorba
Haza térvén erdőnk ujjítjuk jó borba.
Békével hagynak itt busító gondjaink,
’S távol lesznek tőlünk alatsony nagyjaink;
Mert hív barátságunk őriző kárpitja,
Életünknek módját előttök borítja.*
Magyar Munkáji, II. k. 105. l. Aranka Györgynek.
Lakását is szerényen rendezi be. Nagyobbítja könyvtárát, a levéltárt rendbe hozza. «Házacskájának frontispiciumájára» faragtatja más magyar felirásokkal együtt:
Las d’esperer et de me plaindre
De l’amour, des Grands, et du sort,
C’est ici que j’attend la mort,
Sans la désirer mi la creindre.*
De l’amour, des Grands, et du sort,
C’est ici que j’attend la mort,
Sans la désirer mi la creindre.*
U. ott, II. k. 99. l. – Oeuvres posthumes 57. A mon Cousin.
Ide várja barátait s feddi azokat, kik nem jönnek:
Mért nem jöttél hozzám? mert azzal szivemet
Szomorítád, ötsém! hogy e barlangomba
Nem ölelhettelek, egyűgyű Házomba;
A’ mellyből most írok czifrátlan lakásom
Nem Mágnásnak való, alatsony szállásom.
Csak egy nemesi Ház, mint Horátz Tiburja,
Mellybe a’ kevélység magát bé nem fúrja.
Nem találhatsz itten Kárpit Palotákat,
Szegény sirásával ékesült szobákat,
Nem akadsz tükrökkel rakott rejtekre,
Arany üstben tálalt idegen étkekre.
Nem látsz itt Czukorból épített tornyokat,
Szomorítád, ötsém! hogy e barlangomba
Nem ölelhettelek, egyűgyű Házomba;
A’ mellyből most írok czifrátlan lakásom
Nem Mágnásnak való, alatsony szállásom.
Csak egy nemesi Ház, mint Horátz Tiburja,
Mellybe a’ kevélység magát bé nem fúrja.
Nem találhatsz itten Kárpit Palotákat,
Szegény sirásával ékesült szobákat,
Nem akadsz tükrökkel rakott rejtekre,
Arany üstben tálalt idegen étkekre.
Nem látsz itt Czukorból épített tornyokat,
Vagy Olasztól jegült különös fagyokat:
De tallsz jó szívre, zsíros káposztára
’S ahhoz vidámító Somlyónak borára.
Meg találod azon drága Asszonyságot
’A ki szép eszével terjeszt nyájasságot
’S Fejedet mint magam szeretvén betsüle,
Sőt néha ellenem veled egyesüle,
Midőn barátságos elmefutásunkban
Egymástól távoztunk okoskodásunkban.
Találhatsz könyvekre, puskákra, lovakra
Néha rossz kátsákra, jó futó nyulakra.
Meg találod ehhez igaz Barátodat,
Kire bátorsággal bízd állapotodat;
Mert Pithagorásnál tanullván hallgatni,
Fetsélésben nyelvét nem szokta forgatni.
De tallsz jó szívre, zsíros káposztára
’S ahhoz vidámító Somlyónak borára.
Meg találod azon drága Asszonyságot
’A ki szép eszével terjeszt nyájasságot
’S Fejedet mint magam szeretvén betsüle,
Sőt néha ellenem veled egyesüle,
Midőn barátságos elmefutásunkban
Egymástól távoztunk okoskodásunkban.
Találhatsz könyvekre, puskákra, lovakra
Néha rossz kátsákra, jó futó nyulakra.
Meg találod ehhez igaz Barátodat,
Kire bátorsággal bízd állapotodat;
Mert Pithagorásnál tanullván hallgatni,
Fetsélésben nyelvét nem szokta forgatni.
Ama drága asszony, ki itt a grófnak társaságában él, Rosen Amália bárónő, gróf Starhembergné, mint Mátyási mondja,* Feketének «magához méltó Junója, vagy egyúttal Venusa», «fejedelmi szépségű és elméjű» asszony, a kit franczia költeményében majd Julia néven, majd Teréz néven énekel meg s a ki gyakran segíti ki a grófot anyagi zavaraiból is.* Egyéb környezete egy belső asszony, kinek kis lánya Juliska a ház lelke és a gróf agyonbeczézett kedvencze, a ki kedvességével néha az egész kis társaságot fölvidítja. Ide tartozik a Morvaországból ide szakadt és «Morvai»-nak csúfolt udvari kertész, a ki a szép parkot minden időszakban a legfrissebb virágokkal ékesítette s a kis kört jó humorával tartotta. Ezzel nevelte a gróf Pest-Budán híres baraczkjait, ültette sűrű ligeteit s tervezte gazdasági újításait, vagy jobbágyainak jobb sorsát.
Mátyási nyomatatlan munkáji, XIV. sz.
Oeuvres Posthumes.
Ebben a házi, családi körben megelégdetten s távol a világ fondorkodásaitól, az álbarátok nyájától buzgón forgatja szeretett franczia költőit, fordítja Voltairet, Ariostot s Ovidot és lesi a franczia híreket, hogy biráló elmélkedéseit gyorsan szaporodó emlékeibe, a «Petites reflexionsba» jegyezze.
Politikai szereplésre, hivatalra nem vágyott:
Mert a Magyar nagy Úr (annyira jutánk már),
Mihelyt Tisztet vállal, vagy zsivány, vagy szamár.*
Mert a Magyar nagy Úr (annyira jutánk már),
Mihelyt Tisztet vállal, vagy zsivány, vagy szamár.*
Mátyási Nyomtatatlan Munkáji, XIV. sz.
Ide vágyik vissza, midőn Füreden mulat, vagy zalai birtokainak rendezése Csabrendekhez köti:
Mint fészkétől fosztott madár
Tévelygek bujdosóba:
De szivem mindig Fótra jár
’S nem lehet nyugovóba.
Tévelygek bujdosóba:
De szivem mindig Fótra jár
’S nem lehet nyugovóba.
Óh bár ismét ott lehetnék
Tudom Lelkem vidúlna,
’S Hamvam Atyámhoz tétetnék
Midőn éltem elmúlna.*
Tudom Lelkem vidúlna,
’S Hamvam Atyámhoz tétetnék
Midőn éltem elmúlna.*
Magyar Munkáji, I. k. 131. l. V. ö. Irodtört. közl. id. h.
A baráti kör, melyet ebben a környezetben: a «Magyar Ferney»-ben* fogadott, nem egy neves embert foglalt magában, a kivel személyesen és költői levelekben érintkezett. Ötven év tapasztalata megtanította reá, kit fogadjon olyannak és ki nem veszi zokon őszinte rokonérzésből eredő pajkos, gúnyos csipkedéseit. E levelekben tükröződik vissza annak az irodalmi ellenzéknek hangulata, a mely a kalsszikus és idegen műveltség terjesztésével szemben a nemzeti irányt, a népies költészetet vallotta irányadónak. És sokszor a közvélemény igaz megszólalása. Az eszmekör, melyben mozog, nem nagy és mégis megmutatja azt, hogyan vélekedett a nagyokról, a poétákról, az irodalomról és a költészetről.
Mátyási, id. h.
Ide tartozik Bárótzi Sándor, a kinek «A’ mostani Világ embersége» czímű munkájával ellentétben* az embereknek két osztályát, a gazt és a becsületest párhuzamba állítja. Gúnynyal és metsző éllel bonczolja ezeket s végül az akkori erkölcsöknek rikítóbb vonásait rajzolja. Saját tapasztalatainak következéseit szűri le s lélektani éleslátással leplezi le a társadalmi fogyatékosságokról és fonákságokról a leplet. Levele erkölcsi rajz, melynek minden sora mögül a meztelen élet visszás hazugságai és csalárdságai rínak ki. Az erős, sötétszínű képet az egyszerű és idilli becsületesség enyhíti, megjelölvén azt, hogy a gazság mellett még él az erény is, a hiusággal ellentétben az őszinteség, igazság és jóság még nem halt ki az emberiségből. Ez nem enged kétségbeesni s az egyetemes pesszimizmusnak nincsen létjoga.
Magyar Munkáji, I. k. 67. l.
Horváth Ádám,* a Hunniás szerzője, kit még annak idején, midőn II. József alatt Rendeken mérnökösködött, ismer, később az országgyűlésen, majd igen gyakran Füreden találkozott vele, idősb Teleki Domokos gróf a burkus háborúkban zászlótársa, «török hűséges barátja,» kit még ő tanított «exercirozás»-ra,* ifjabb Teleki Domokos gróf, az erdélyi nyelvmívelő társaság tevékeny munkása és buzgó dolgozótársa, a kit gazdasági és természettudományos munkásságáért a lipcsei és jenai tudományos társaságok tagjokul választották,* Sztáray Kristóf és Mihály, a «Sans Souci» szerzője, Desewffy gróf, ki Voltaire «Lisbon Veszedelme» czímű munkáját lefordítja. Teleki Sámuel, a marosvásárhelyi közkönytár alapítója, Haller Zsigmond, Toldalaghi László, Kendeffy János, Bethlen Gergely grófok és Erdélynek kiválóbb hölgyei: Petkiné, Bánffyné, Rédey Mihályné mindannyian érdeklődéssel kisérték az érdekes grófnak tevékenységét és Aranka Györgyhöz írt leveleiből vesznek tudomást arról, hogy mit művel és mely újabb czélok felé törekszik.
Magyar Munkáji, I. k. 70. l.
U. ott, II. k. 76. l.
U. ott, I. k. 195. l. II. k. 57. l. Akadémiai kézirattár, Magy. Irod. 4-rét 51. szám.
58. HORVÁTH ÁDÁM ALÁIRÁSA.
