5. Ellmaurer. – Canova hatása. – Ferenczy elhatározza, hogy szobrász lesz és Rómába készül.
5. Ellmaurer. – Canova hatása. – Ferenczy elhatározza, hogy szobrász lesz és Rómába készül.
11. A BÉKE ALLEGORIÁJA. ACZÉLÉREM. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM.*
A béke allegoriája. (40. l.) Az érem hátára ragasztott papirlapon: Ferenczy 1817. 15 Januar – olvasható. Először közöltetett a Művészet 1905. évfolyamának I. számában. A fényképet Lyka Károly úr volt szíves átengedni.
Klieber, az érczmetsző akadémia igazgatója, éremmetszéssel tudtunkra nem foglalkozott. Természetes, hogy mesterük példájára tanítványaiban is föl-fölébredt a nagyméretű szobrászat ambitiója. A kisművészeteket úgyis rendszerint fenyegeti a nagyravágyás veszélye, s érthető, hogy a törekvő Ferenczyben is csakhamar vágy támadt nagyszabású szobrok alkotására. Szobrász tanárainak, Fischernek és Kliebernek példáján kívül része volt ebben Ellmaurernek is.
Ellmaurer (1772–1833), az akadémia titkára és könyvtárosa, a művészetek általános elméletének tanára, «a művészség keletkezését és mibenálltát» adta elő. Abban az időben Bécsnek elismert első művészeti birálója volt, s írásait komolyság és ízlés jellemzi. Zauner művéről, II. József lovasszobráról szóló könyve tömören és világosan jellemzi e jeles szobrot, adja elő annak keletkezését, s a bronzöntésnek Zauner által módosított eljárását, a dicsérő szavakban jóleső mértéket tartva. Előadásain kívül főleg azzal gyarapította tanítványai művészeti ismereteit, hogy a könyvtárban szívesen járt kezökre. Ferenczy is hallgatta öt, s mint öccsének írja: «kiváltképpen a bibliothékában számtalan kupfersticheket öszvehánytam-vetettem, úgy hogy csaknem egész Olaszország kunstműveivel ezek által megesmérkedtem, melyek között a legnevezetesebb a Raphael, Titian, Anton Allegri, vagy az ő született helyéről Correggio, Guido, Rubens, Dominichino, Michael Angelo, Julius Romanus s több mások munkái után metszettek. Ezek szinte felingerlettek, hogy én magamat egy útra bocsássam, a melyet csak kevesen hagynak helybe, de én mégis megpróbálom, legalább más nemzeteket, szokásokat fogok látni». (1818. május 15-ikén.)
Így fogamzott meg benne az alig egy esztendei rendes akadémiajárás alatt, az 1817–18-iki tél folyamán, a nagy szobrászatéval együtt egy olaszországi út gondolata is. Érezni kezdte Rómának, a művészetek ezredéves fővárosának vonzó erejét. Hisz ott élt a kor legnevesebb művésze, a nagy Canova, kinek egyik fő műve, Mária Krisztina síremléke, Bécsnek akkor legnagyobb büszkesége volt (13. ábra). «Az Augustinianusok templomába mind többször megy, ‘s vége nyugtának. Krisztina emléke ott Canovától megrendíté, ‘s az aczélra metszés mind inkább igen kisszerűnek és a’ szabad mívészi tüzet lekorlátozónak tetszék előtte.»* Hosszas huzavona után 1818 február 12-ikén kiosztattak a már egy évvel azelőtt odaítélt díjak, s Ferenczynek nincs többé nyugta Bécsben. Május 15-ikén ír szüleinek:
Életrajz. i. h.
« Vettem becses levelét, a melyből kiértettem örömét és bennem való megelégedését. Én magam is szerencsésnek tartom magamat, hogy még életbe lévő szüléimnek láttokra tehettem azon kis futást, a melyben az Isteni Gondviselés engem győzni engedett. De azzal nem tudom meg lesz-e kigyelmed elégedve, hogy én ezen hónapnak 16-án innen Róma felé fogok utazni és csak oly gyenge conditiók mellett, hogy csak kevesen vannak, a kik azt helybe hagynák, de én mégis megpróbálom, mivel csak a környülállásaim is olyanok, hogy úgy tetszik, mintha annak úgy kellene lenni vagy másfelé semmi menedék nem volna.
«Az utazásom gyalog fog lenni, mint Rimaszombatból és sokkal kevesebb teherrel. Grätz, Triest, Venedig, Padua, Bologna, Florenz városokon által Rómába és talám beljebb Siciliába, Neapolba. Jó passzusom és testimoniálisaim vannak, úgy, hogy csak egy valamicsodás embernek is meg kell azon ütközni, hogy egy ilyen embernek megengedik, hogy így ténferegjen a világba;* vagy mások helybe is hagyják, így szólván Simonidessel: omnia mea mecum porto. A kupferomat Bécsbe a volt uramnál vagy patronusomnál Wilhelm Türietnél Walfischgasse No. 1089 fogom hagyni oly móddal, hogy ha még egyszer Bécsbe visszajönnék, itt meg fogom kapni vagy odaki valami Conditióra találnék, utánam küldetni lehet. Ha pedig a történne, a melyet magam sem gondolok, hogy én két esztendő alatt sem nem írnék, sem híremet nem hallanák, akkor gyanu lehet, hogy engemet veszély ért és az ide bézárt Verzeichnisst vagy feljegyzést, a melynek fele az uramnál fog maradni, egy bizonyos embernek adni és a jószágot hazavitetni. A Türiet egy igen nagy Characteru ember, úgy hogy ha ő azt mondani találná, hogy én ezt s amazt utánam küldettem vagy kölcsönpénzt felvettem, neki és házanépének azt egyenesen el lehet hinni minden legkisebb írás nélkül is. Itt fogom hagyni az uramnál a Proemiumomat is, mely 22 tallérból vagy 24 Rflor ezüstből áll. Egy aczélból kimetszett darabot a Csordás Jánosra bíztam, a melyet ő haza fog küldeni, kikérem egy tiszta száraz helyen való tartását, mivel a rozsda az aczélnak árt* és ha az üvege el találna törni, ismét egy mást belemetszetni és a bécsiszolás előtt egy tiszta száraz ruhával megtörölni minden izzadságtól, a melyet a kéz rajta hagyhatna. És ha én vélem a történet a fent említett mód szerint bánna, hogy híremet nem hallanák vagy halálom éppen bizonyos volna, akkor a Proemiumom osztassék kigyelmetek és a testvérim között egyenlően el hat részre, két-két tallért számlálván és légyen ezen csekélység egy örökös emlékezet jele; azon aczéldarabot pedig akkor (tudniillik ha én vissza nem jönnék) a sárospataki Collégiumba, ha beveszik, küldjék be, mint egy lakatoslegénynek esztendei tanulása után való tehetményét. Több kicsin csillag szalad égi pályát s a t. (Gyöngyösi).
Elutazása előtt stipendiumot kért, azonban Metternich állítólag azt válaszolta: «Magyaroknak s protestánsoknak nem adunk stipendiumot.» A művész öcscsének, Ferenczy Józsefnek közlése szerint, ki azt bátyjától hallotta, s annak a «Fővárosi Lapok»-ban közölt leveleibe beletoldotta. «Fővárosi Lapok» 1874. 100. sz.
«A béke allegoriája» cz. érem ez, melyet a rozsda csakugyan megtámadott.
«A Proemiumoknak kiosztogatásá tartatott a folyó esztendőnek 12-ik februáriusán, a császár születése napján a déli órán az akadémia tanács házába, a melyben jelen voltak a császári udvarból Erzherczeg Károly, Antal, János, Rainer és Ludwig, a spanyolországi koronaörökös, herczeg Albert néhai Palatinatusi választófejedelem, herczeg Metternich fő miniszter, herczeg Schwartzenberg Feldmarschall hadi titkos tanácsos. Ezeken kívül számos herczegek, grófok, külső országi követek, kik egyszersmind az akadémiának tagjai, több direktorok és professorok, bécsi tisztviselők és polgárok s akadémiai tanulók főbb részei. Herczeg Metternich (az akadémiának Curátora) foglalta a fő helyet és egy beszédet tartott: mi volna az öszvegyűlésnek oka; annak utána a secretarius előbeszéllette az érdemeit a nagy künstlernek és ezen szóval végezte, hogy: «most járuljanak elő a nyertes ifjak a jutalom oltárához». Ekkor ki ki névszerint szólíttatván (hozzáadván annak született földjét és hazáját) előrelépett és a Metternich kezéből egy papirosba bépecsételve a neve felülírásával, a proemiumot elvette. Annak utána egy más szálába (vagy nagy házba) a műv darabok megnézettek; az én Proemiumom volt, a mint már tudtokra vagyon, a Solon kimetszett képe.
«Semmi ujsággal nem szolgálhatok, egészségem igen jól vagyon, csak az elindulás terhe egy kevéssé bágyaszt. Mihelyt valami bizonyos helyre fogok érni, azonnal fogom kigyelmeteket tudósítani.»
Harmadnap, május 17-ikén csakugyan búcsút mondott Bécs városának és elindult Itália felé.
