4. Az utolsó bécsi év: 1817–18. – Az akadémia és a premium. – Tanárai: Fischer és Klieber. – A béke allegoriája.
4. Az utolsó bécsi év: 1817–18. – Az akadémia és a premium. – Tanárai: Fischer és Klieber. – A béke allegoriája.
A bécsi akadémia (K. k. Akademie der vereinigten bildenden Künste) 1772-ben alakult több művészeti szakiskola – ezek között a Schmutzer által 1767-ben alapított «Erzverschneiderschule» vagy «Possier, Verschneid- und Graveurakademie» – egyesüléséből. Eleinte öt szakaszra oszlott, ú. m. a festészet, szobrászat, érczvésés (Erzschneidekunst), építészet és rézmetszés (Kupferstecherei) osztályaira. Első protectora, Kaunitz, mindent megtett az új intézet érdekében; Mária Terézia, majd II. József kiváló gondjukba fogadták; ilyen körülmények között s az alkalmazott tanárok, Schmutzer, Füger, Zauner stb. jelessége folytán az akadémia csakhamar nagy hírre vergődött.
1815-ben azonban, mikor Ferenczy az akadémiára került, – az intézet dicsősége már hanyatlóban volt. A régi erők kidőltek; a rossz anyagi viszonyok Bécs egész művészeti életét megakasztották. A XVIII. század káprázatos fényűzése után I. Ferencz takarékos, polgárias uralma következett. A congressus évének muló pompája hamar lezajlott; nagy föladatok nem kínálkoztak, művészeti nagy események nem történtek.
Az akadémia ekkor, az 1812-ben kiadott új statutumok alapján, négy főosztályra oszlott. Ezek a következők:
1. A festők, szobrászok, rézmetszők és a mozaik iskolája.
2. Az építészet iskolája.
3. A graveur-művészet iskolája.*
Die Graveurkunst, nämlich: Stahl, Erz und Edelsteine in erhobener und vertiefter Arbeit zu schneiden, nebst der Behandlung der Metalle, um sie zu formen, mit Punzen zu treiben, Walzen und Stanzen zu schneiden u. s. w. Statuten für die Österreichisch-Kaiserliche Akademie der bildenden Künste vom Jahre 1812. Carl von Lützow. Geschichte der Kais. Kön. Akademie der bildenden Künste. Wien, 1877. 162. l.
4. A kézművességekre alkalmazott művészet iskolája.
Ferenczy eddig csak mint rendkívüli tanuló járt a graveuriskolába. Így vállalkozott pályamunkájára, melylyel az 1816-ik esztendőre esedékes első díjat- megnyerte. E díjakat a híres műbarát, Gundel alapította 1782-ben s alapítványa kamatai évenként az akadémián tanított művészetek hat különböző ága közt osztattak szét. Ferenczy pályaműve bennmaradt az akadémiában s ott nyoma veszett.
Az akadémiai díj odaítélése nagy kitüntetés számba ment s számos kiváltsággal járt együtt. Ferenczy életében döntő fontosságú volt e pályadíj elnyerése; ez volt közvetlen oka elhatározásának, hogy abban hagyja a lakatosmesterséget s életét az éremművészetnek szenteli.
1817 április 24-ikén volt az examen s május elsején már beiratkozott rendes tanulónak a graveur-iskolába. E hó 26-ikán ír szüleinek: «Sok nyughatatlan écczakáim között az én gondolatimban a fiúi tisztelet, a középszerű virtuson kívül egy feljebb való rang; az életnek könnyebb és módosabb folytatása, a baromi szolgálatok; a Barátságos és a Számkivetett élet harczolván, mindenkor csak ezen utolsó győzödelmeskedett, hogy – ha nem örökös lemondással is, – én ez idő szerint az lakatossággal felhagyjak, és sok jóakaróim tanácsa, segedelmei és igéreti mellett magamat teljességgel az érczmetszésre adjam.
«Én jóllehet jelentettem az akadémiába való járásomról valamit, de ezek mind elczifrázva lévén, szükséges; hogy én visszatérjek és tudósítsam kigyelmeteket elmult és jelenvaló állapotim felől.
«Az 1815-ik esztendőben novembernek az elein én az érczmetsző akadémiába való járást elkezdettem és az Isteni gondviselés után magamat talán eddig példátlan példával kimutattam és e folyó 1817 esztendőnek 24-ik áprilisén tartatott examenünkbe én valami 8 vagy 10 kemény tallérból álló proemiumot nyertem. Ez ugyan magába kevés, de szépekké teszik az hozzá járó attributumok. Először az érdemmel érdemlett katonaságtól való szabadság, az akármely császári királyi városban csak jelenteni szükséges burger és mesterré való létel és az én részemről a kedves hazámnak azon örömmel fizető adósságomnak lefizetése, a melylyel hajdan Spárta, Athén, Róma vetélkedtek: egy csepp vér kevés a hazáért, ha a dolog szüksége kivánja, kostál az egy egész életnek feláldozását. Másodszor a direktoromnak azon kegyes igérete (a mely ugyan csak igérve van és mikor kapom meg, bizonytalan) hogy ennek utána egy stipendium vagy segedelempénzt fogok kapni, a mely holnaponként 25 Rf-ból fog állani. Harmadszor azon aczélműves (a melyről már más levelembe tudósítást tettem), jóllehet eleinte csak nyögve engedett meg két órát az akadémiába való járásra, de már most örömmel megengedett egy egész fél napot a magam munkája mellett való eltöltésére. Délután az ő számára dolgozgatom, ezért kapok tőle szállást, kosztot és egy oly fizetést, a melyből magamat tisztességesen kiruházhatom. – Hosszas volna elbeszélni azokat a grádusokat, a melyen én Isten után eddig léptem. Egy hónap mulva várjanak tőlem egy levelet, azokban bővebben fogom kigyelmeteket tudósítani.»
E megigért levelet június 23-ikán írja meg:
«Azzal az erős lelkűséggel, a melylyel a hazai és polgári szolgálatban akkor még, mikor a haza terheit viselhette kigyelmed, sokszor az halálos veszedelmeknek ellenibe nézett, azzal a hazafi szívvel olvasta azt a mult levelemből, hogy (a különben rajta segíthető fiát) szeme elől veszti. Én itt maradok a tudományok mellett azokkal a nemes szívűekkel, a kik a magok részéről, ha nem a legjobb haszonnal is, az ő egész életeket a hazájokért feláldozzák. Én kigyelmed mellett harczoltam és kigyelmedtől tanultam azt, mint kelletik az hazáért élni. A kigyelmed tüzelő szemei meggyújtották a bátorságnak szikráját, a melyet az rokon természet az én szívembe helyheztetett és felserkentett engemet a kigyelmed fényes példája által az életnek viszontagságos hajóján az én atyámnak díszét keresni. Az, a ki a Történeteknek kerekét igazgatja, (ha nyomorúságok között is) általvezette kigyelmedet hírrel koronázva egy hanyatlott időre. Engemet, mint egy ifjút rendelt a borostyánnak megvásárlására. Óh! mely szerencsés leszek én akkor, ha kigyelmed ősz homlokára vagy talám sírboltjára koszorút fűzhetek, a melyet elnyerni engemet kigyelmed tanított.
«Akkor, midőn még a kigyelmed esztendei megengedték az haza kormányokért és a haza díszéért harczolni, akkor egyszersmind harczolt kigyelmed azokért is, a kiket az atyafiság kigyelmeddel öszvekötött, azért, a ki engemet szült, az én testvérimért és én értem. Most, midőn a gyenge öregség kigyelmednek a szablyát kezéből kiragadja, aztat én nekem fel kell vennem: és illő, hogy annak a díszéért az én életemet próbára tegyem, a ki a magáét oly sokszor én érettem próbára tette. Óh! mely édes képzelődések lesznek vagy lehetnek ezek az halálban, hogy én az én verejtékemmel az hazámnak díszt szereztem; édes képzelődések, hogy az én remekbe készült vagy készülendő munkácskáim a századok után is a vándorló egy belső megilletődéssel fogja kezébe venni, tisztelvén. annak mesterét és ha nem a mi nevünket is, de a mi virtusinkat egy hosszú emlékezetben fogja tartani. De már majd messzi is megyek, illő tehát eddig való fantáziáim után néhány tudósításokat tenni.
«A Bikkitül küldött levelembe nem volt semmi olyas írva, még akkor igértem medard vásárra való hazamenetelemet. Az hatodik Juny hozzám dátált leveleket én 13 Juny megkaptam, a melyből bő tudósításokat vettem és az én akadémiai állapotom felől való nyughatatlanságokat megértettem, a melyről a következendőket jegyzem meg, hogy: Minden dolgozó napokon, reggeli hat órától fogva 8 óráig, az ú. n. anatomiai vagy testbonczolás reguláit, a csontoknak egymáson való fekvésit, azoknak forgásit, az azokon fekvő vastag s vékonyabb husoknak, inaknak fekvésit, külömb-külömbféle mozdulásban való elváltozásikat s azoknak minden esetben való agyagból formálását, nemkülönben mezítelen emberek vagy Pantomi-knak és sok számos nálunk található antic vagy régi híres embereknek, philosophusok, törvényszabóknak portraitjai agyagba való foglalását, mineműek Solon, Licurgus, Julius Caesar, Hadrianus, Horatius, Virgilius, Esopus, Sapho, Diana, Apollo, Venus, Hector, Ajax, Achilles, Laucon s a t. Ezeken 4 vagy 5 nap, 2 vagy 3 hétig dolgoztam, ismét öszvetöröm s újra kezdem. – 8 órától fogva pedig 12 óráig az Gravier vagy érczmetsző oskolába a portraitokat vagy figurákat kicsinybe viaszból kinyomni, annak utána aczélba bemetszeni, valamint egy pénzt préselni való gezenket képzelni lehet; éppen azon darab is, a melyért a Proemiumot nyertem, volta Solonnak a portraitja vagy képe és így általlátni, hogy az akadémiába délig egy kr. keresetem sincs s nem is lesz. Délután az uram részire dolgozgatom, eztet így 2 vagy 3 esztendeig még ezentúl folytatván (ha még addig valami meg nem szomorít), azután magam sem tudom, mi lesz belőlem. – Legnagyobb oka, hogy mellette maradtam, a direktorom.»
Ferenczy tehát 1817 május 1-én beiratkozott rendes tanulónak a graveur iskolába. A szobrász iskola tanára ekkor Fischer (1740–1820.) volt, középszerű szobrász, de a kortársak ítélete szerint kitünő tanító. Anatomiai előadásait mintaszerűeknek mondják. Hírét egy fából faragott szoborral alapította meg, mely egy kiválóan szép ifjú holtteste nyomán az izmok fekvését tüntette ki. Magyarországi munkái közül legnevezetesebb volt két oltára pécsi székesegyházban. Szobrai – Bécsben számos közkutat diszített alakokkal – az emberi test szerkezetének tudós ismeretéről tanuskodnak. Fölfogását, mely a szobrászatban mindig az anatomiát tolja előtérbe, megismerhetjük könyvéből: Erklärung der anatomischen Statue, für Künstler. Zweite durchaus verbesserte und vermehrte Auflage. Wien, 1804.* Ez az ő említett anatomiai szobrának, melyet többször ismételnie kellett, részletes magyarázata. Előszavában határozottan kijelenti: «Ha sikerül Önöket, ifju művész barátaim, kiknek ezen írást tulajdonképen szentelem, szivökre kötött néhány szóval az anatomiának megnyernem, ha nem ismerik benne félre a vezetőt, mely annyi buzgalommal megkezdett nehéz pályájukon Önöknek könnyítést szerez, akkor legfőbb óhajom teljesült.» Másik könyvében: Darstellung des Knochenbaues von dem menschlichen Körper mit der Angabe der Verhältnisse derselben. Wien, 1806. – meggyőző szavakkal ítéli el az általános érvényű proportiók keresését, Dürer és Audran hiú kísérleteit, melyek csak hideg, élettelen szerkesztésekre vezetnek. Állandó arányok szerinte csak a test szilárd részében, a csontvázban kereshetők. A mellékelt rézmetszetek mutatják a csontoknak egymáson való fekvését és méreteit, továbbá az izmok elhelyezkedését. Munkáit az akadémián kézi könyvekül használták s Ferenczy is megszerezte azokat. Azonban csak fél évig tanult nála s kellő előismeretek híján személyes hatása mélyebb nyomot nem hagyhatott benne. Irodalmi műveit ellenben mindvégig megőrizte könyvtárában, mely művészi hagyatékával együtt a Szépművészeti Muzeum tulajdonába jutott.
Első kiadása, mely csak magánhasználatra készült s a szerző szándéka ellenére került sajtó alá, 1785-ben jelent meg.
Nagyobb hatással volt reá tulajdonképeni tanára, a graveuriskola derék igazgatója, Klieber 1773–1850). Öcscsének ezt irja róla: «A directorom egy jószívű, embertszerető ember, Zaunernél több és csaknem Canovához hasonlítható képfaragó. Neve Klieber József. Én vagyok ennek egy szeretett tanítványa és már vagy háromszor a szállásomon fel is keresett. Egyszer nevezetesen szinte egy óra folyásáig nálam mulatott és legnagyobb leereszkedéssel minden beszédjével csak azt verte fejembe, hogy én a vagy 3 esztendőt még ezentúl feláldozzak és egyszersmind egy holnaponként 25 forintból álló stipendiumot is igért» (1817 június 23). A tanítvány túlbecsüli mesterét; Klieber komoly és ügyes szobrász ugyan, de határozottabb egyéniség nélkül való, s Zaunernél mindenesetre jelentéktelenebb. Művei elvesznek a classicistikus szobrok egyformaságában.* A pozsonyi múzeumban levő I. Ferencz mellszobor kitünően jellemzi portrait fölfogását, melyhez sok esetben Ferenczy is hü maradt. Mulattatóak kis gyermekreliefjei a bécsi belváros több régi házán.
Sokat dolgozott Magyarországon is, itteni munkái: a Ferencz-emlék Kolozsvárott; Apollo és a Múzsák, a régi pesti szinház számára; Batthyány Borbála emléke Ikervárott; szobrok Pannonhalmán; négy colossális szobor Tapolcsányban, I. Ferencz mellszobra, a pozsonyi múzeumban; kölönböző munkák a gróf Festetich, Brunswick, Károlyi, Gyulai családok és Eszterházy Miklós gróf csákvári kastélya részére.
E két tanár vezetése alatt járta Ferenczy az akadémiát. Éremmetsző akart lenni, s művészetében elért eredményeiről egy aczélérem: «A béke allegoriája» tanuskodik. (11. ábra). Középütt egy nő áll, s pajzsot tart, melynek fölirata: Salus populorum concordia principum – a mű gondolatát fejezi ki. A nőalak mintázása kifogástalan, s könnyű ruhája finom redőkben simul testére. Jobbra a béke, balra a háború jelvényei. A domborművet, úgy látszik, mélyített aczélformából préselte, s utólag élesebbre metszette és czizelálta. A megmunkálás technikai kiválósága mutatja, mily jó éremmetsző lehetett volna Ferenczyből, ha a művészetnek ezen ága mellett kitart. Ez érmet Ferenczy 1818 tavaszán haza küldötte szüleinek, a család megőrizte, s a művészi hagyatékkal együtt ez is a Szépművészeti Múzeum birtokába került.
Ferenczy az akadémián járta az anatomiai leczkéket, mintázott viaszból, elsajátította az érczmetszés módjait, rajzolni azonban nem tanult. A hiba tán nem az akadémiában volt, hanem abban, hogy Ferenczynek – megélhetése czéljából – fél napját még mindig Turiet műhelyében kellett töltenie. E hiányt később pótolni már nem tudta, s tán csak az érmek szűk mérete, s a viaszmintázásban való ügyessége az oka, hogy a rajztudás hiányossága ezekben nem érezhető. Pedig ez a mulasztás lesz később művészi fejlődésének egyik gátjává.
Viszont e korban mutatkozik már művészetének éltető eleme is: a buzgó hazafi érzés. Hazája iránt való kötelességének tartja, hogy tehetségét parlagon ne hevertesse; az éremművészet kevés kilátással kecsegtető gyakorlására azért adja magát, hogy munkácskáival hazájának díszt szerezzen. Kissé hangzatos hazafias nyilatkozatai jelentősek művészetünk történetében. Magyar földön termettek már jeles művészek; de Ferenczy tudtunkkal az első, kiben tudata dereng annak, hogy a művészet a nemzeti művelődés alkotó eleme.
