3. A Mátyás szobor eszméjének fogadtatása. – Bírálatok. – Novák Dániel. – Ferenczy válasza.
3. A Mátyás szobor eszméjének fogadtatása. – Bírálatok. – Novák Dániel. – Ferenczy válasza.
A fölsegélések és munkák e torlódása rossz hatással volt a közvéleményre. Egyidőben folyt a Mátyás és a Kölcsey emlékek gyűjtése; ugyanekkor indúlt meg Pestmegye actiója a múzeumi tisztség ügyében. Sokaknak szemet szúrt, hogy egy ember érdekében baráti köre az egész országot megmozgatja. Az actio maga után vonta az ellenhatást.
Ferenczy népszerűsége már különben sem nem volt oly nagy, mint hazatértekor, vagy legalább is elterelődött róla a figyelem. Akkor, a nemzeti ébredés hajnalán, a közélet az irodalomba szorúlt össze. S még az irodalom is csak zsenge korát élte; minden törekvést bírálat nélkül, hozsannával fogadott a hazafiúi érzés. Ez a szemet húnyó elragadtatás üdvözölte az első művészt is. Azóta az irodalom kifejlődött; határozott, sőt éles bírálat keletkezett; s a művészetnek sem volt többé egyetlen képviselője Ferenczy. Uhrl személyében szobrásztársa akadt, s a Pesten letelepedett Casagrande is beállott a magyar szobrászok sorába. Markó Károly dicsősége már minden magyar művészt elhomályosított; itthon Barabás Miklós és Brodszky Sándor körül a festők egész csoportja képződött. 1839-ben megalakult a Pesti Művészeti Egyesület* s a következő évben megnyílt az első kiállítás, a városi tánczterem-épületben. Az a kizárólagos érdeklődés, mely Ferenczy hazatértét diadalúttá tette, megoszlott.
Elnöke: Trefort Ágoston; a választmányban többek között: Barabás Miklós, b. Eötvös József, Ferenczy István, Schedel Ferencz, gr. Széchenyi István. L. Társalkodó 1839. II. 92. sz.
A művészeti élet fejlődésével megjelent a művészeti bírálat is. Ha a hozzáértés nem is volt sok, annál több a hozzászólás. A lapok folyton foglalkoznak a művészet kérdéseivel; a Honművész valóságos művészeti folyóiratnak tekinthető. A hírlapirodalom térfoglalásával fölburjánzik a minden áron való ellenmondás viszketege is; a nagy szobortervnek egyértelmű hirlapi helyeslése eleve ki volt zárva.
Az irodalom s a művészet, nagyobb fejlettsége ellenére sem volt már oly uralkodó fontosságú, mint tizenöt évvel ezelőtt. Az alkotmányos élet folytonossága visszatért s lekötötte az országos figyelem nagy részét. Az országgyűlések azonban csak a kész eredményeket szövegezik; az előkészítés munkája künn folyik a társadalomban, izgatás és szervezkedés útján. Alkotmány és nemzetiség biztosítása és kiépítése, közgazdasági és politikai ujítások foglalkoztatják az elméket. A figyelemnek csak kis töredéke eshetik a művészetre, s a művészeti érdeklődésnek ismét csak egy töredéke illeti Ferenczyt. A művész fölsegélésére nagyobbszabású országos pártolás tehát nehezen volt elérhető.
A múzeumi tisztség, mint láttuk, a főrendeknél elbukott. A Kölcsey emlék gyűjtése ellenben, mely szerény méretekkel megelégedett, s melynél nem a szobrász, hanem csak az elhunyt neve és érdeke szerepelt, nem ütközött nagyobb akadályba. Ámde a gáncsot teljesen ez sem kerülhette el. Nagy Ferdinand, a piszmálkodó* ujságírók egyik első magyar példánya, ezt írja róla a Hasznos Mulatságokban:
Az Athenaeum kifejezése.
«Azt kérdem itt, vallyon van e’ olly nagy ember, ki akár tábori, akár hazafiságban tett híre miatt 4 év alatt szobrot érdemelne? – Szóljanak a honfiak elfogultlan, valljon mi hát Kölcseynek az a nagy érdeme, mi által őt emlék-szoborral halhatatlanítsuk? – Azt mondja a deák: De mortibus aut bene, aut nihil, de mind ezen mondat ellenére is, azt mondom, hogy egy megye szolgálatja alatt 20–30 éveket töltött, s kor görbítette hajdú is jobban megérdemli a szobrot; engedelmet őszinteségemért, de ha végig futom boldogult Kölcseynk tetteit, néhány az országgyűlésin mondott, de csak némelyek előtt helyes szónoklatain, egy pár kiadott szinte szellemi könyvein, és érthetetlen versein kül, nem volna egyébbért miért a szobor felállítandó.»*
Nagy Ferdinand: Szózat Kölcsey emléke ügyében. Haszn. Mul. 1842. I. 32. sz.
E durvaságnak nem akadt folytatója s a Kölcsey emlék szerencsésen révbe jutott.
Annál hevesebb támadásokat keltett a Mátyás emlék ügye. Mihelyt Nyáry Pál fölszólítása közzététetett, mielőtt még a szobrász tervmintát készíthetett volna, megnyiltak az ujságok zsilipjei s csak úgy tódult ki rajtuk az ellen- s a különvélemények vegyes árja. Voltak, a kik a szobrászatot egyáltalán elítélték, fölösleges fényűzésnek nyilvánították. Kövy László «Mátyás és Kölcsey emlékét ne szoborral örökítsük» czímen írt czikket, melyben kifejti, hogy «az igaz érdem emlékre nem szorul», «a kőemlék minden perczben megsemmisülhet, így az ércz is», tehát fölösleges. Szoborra nem a nemzetnek, csak a művésznek van szüksége; «nemzeti czélunkat ne rendeljük Ferenczy jólléte alá. Első a nép, első a nemzet nagy tömege, azután jöjjenek a kasztok, a művészek.»* Ez éretlenségre rádupláz Gasparich Kilit, a híres ferenczrendi hitszónok, ki a szobrászatot a népek megölőjének tartja. «Ha Hellasz – úgymond – másra forditja azt, mivel egyesek az egyeseket, ‘s egész nemzet az egyeseket szobrokban dicsőíté, s mivel illetőleg magát kimeríté, alig ha tovább nem áll fenn.»* G. Gáspár László csak a nagy szobrot ellenzi, egyrészt mert szükségesebb teendők vannak, másrészt mert barbárnak tartja s azt hiszi, hogy «túl vagyunk már a colossális szobrok korán».* A szobrászatot gróf Fáy István* és egy B. F. jegyű czikkíró* veszik védelmükbe.
Társalkodó, 1840 márczius 18-ikán. 23. sz.
Mátyásnak legyen, de ne szoboremléke. Hasznos Mulatságok 1840. I. 31. sz. (április 15-ikén).
Hasznos Mulatságok. 1840. I. 52. sz. (junius 27-ikén).
Hasznos Mulatságok. 1840. I. 44. sz. (május 30-ikán) és II. 7. sz. (julius 22-ikén).
Társalkodó. 1840. 59. sz. (julius 22-ikén).
A szobrászatnak ez elvi ellenségei mellett akadtak olyanok, kik a szobrászat jogosultságát elismerték ugyan, de vagy Mátyást nem tartották szoborra érdemesnek, mint Szalay Antal,* vagy Ferenczyt nem alkalmasnak a terv véghezvitelére. Ez utóbbiak nagyrészt abból indultak ki, hogy a nyilvános téren fölállítandó szobornak nem romlékony márványból, hanem tartós érczből kell lennie; Ferenczy pedig csupán a márványszobrászathoz ért. Ilyen értelemben írt a már említett Szalay Antal, így az erdélyi Hábor, ki azt óhajtja, hogy az érczszobor tervére nyilvános pályázat irassék ki, Ferenczy pedig, «a lángeszű pásztorleányszobrász», legyen múzeumi felügyelő s csináljon márványmellszobrokat.*
Társalkodó. 1840. 5. sz. (január 15-ikén).
Társalkodó. 1840.4. sz. (január 11-ikén).
A laikusok karába beáll egy foglalkozásszerű műbíráló is. Novák Dániel* cs. kir. akadémiai művész és architectus, a helytartótanács vizi és épitészeti felügyelőségének hivatalnoka volt; e mellett főleg ujságírással foglalkozott. Kortársai nem a legjobb véleménynyel voltak szaktudásáról és ízléséről. Vásárhelyi Pál, a kiváló vizi mérnök, tudatlan kotnyeleskedését kemény szavakkal állítja pellengérre*; Barabás Miklós pedig műbírálatait Coecus de colore jelige alatt tárgyalja.* Irodalmi működése igazolja ellenfeleit. Tücsköt, bogarat összeírt, a mire a lapnak épen szüksége volt; bizonyos lexicalis anyaghalmozással, de formátlanul és belátás nélkül. Utazott külföldön is, azonban tudását és ízlését kevéssé gyarapította s továbbra is csak külföldi könyvek és ujságok kivonatolásából élősködött. Ilyen értéktelen excerptum Hajdan-, közép- s újabbkori híresb képírók, szobrászok s rézmetszők életrajza. Buda, 1835 cz. könyve is. Művészeti tevékenysége néhány jelentéktelen hivatalos épületterv készítésére szorítkozott.* A Honművész-nek és a Hasznos Mulatságok-nak állandó munkatársa, elsősorban művészeti kérdésekben. A púpos, különben sem rokonszenves külsejű kis ujságíró, kit a budaiak mértéktelen pipázásáért bámúltak, kisszerűségéhez nem illő véget ért. 1848-ban az ellenséges osztrák hadsereg szolgálatába szegődött; mint ilyen kézre került s 1849 május havában, Budavár bevétele után, a magyarok által halálra ítéltetett s a Vérmezőn agyonlövetett.
Findura I. Novák Dániel jelentősége képzőművészetünk történetében. Képzőművészeti Szemle. 1879. IX. és X. füzet.
A’ budapesti álló híd dolgában. Athenaeum 1835. I., 11.
Társalkodó 1840. 64. sz. (augusztus 8-ikán).
Novák D. Művészeti ajánlatok és nézetek. Hasznos Mul. 1842. II. 90. sz.
Ferenczy ellen a legrendszeresebb támadást Novák intézte. Egyelőre nem lépett föl nyiltan; külföldi szobrokat, érczöntöket ismertetett, s csak úgy mellékesen érintette a Mátyás emléket.* Következésül azonban levonta, hogy a szobrot nem lehet Ferenczynek adni, nemzetközi csődület (concursus) utján kell terveket szerezni, s az itélkezést a bécsi művészeti akadémiára bízni; így ha rossz szobrunk lesz is, a felelősség nem az országot, hanem a bécsi akadémiát fogja terhelni. Franczia országi szoborművek érczbe öntve cz. czikkét (Honművész, 1840, 78–80. sz.) pl. így fejezi be: «Csak ezekből is eléggé világos, hogy az illyes műemlékek mintázására ‘s érczben öntésére, (ha már a’ terv helybenhagyva van) ritka művészi ügyesség ‘s hosszas tapasztalás mulhatlan szükséges, hogy a’ nagy egész a’ váratnak pontig megfeleljen; minél fogva joggal feltehetni, hogy Mátyás király szobrának emelésénél ollyas művészek tanácsát ‘s közbenjárását fogják az egyesület érdemes tagjai használni, kik műremekeik által már próbát adtak művészi készségükről. »
Így pl.: I. Ferencz Austriai Császár és Magyar király emléke. (Schaller Rudolftól, Stanislawowban.) Haszn. Mul. 1840. 1. 12. sz. (február 8-ikán); A híres békekapu Milanóban. U. o. 16., 17. és 18. sz. (február 22–29-ikén); Néhány szó Soyer és Inge érczöntéseiről Párisban. Honművész. 1840. 88. és 89, sz.; Schiller emlékszobra Stuttgartban, ‘s nehány szó Mátyás király ércz szobra iránt. Honművész, 1840. 41. és 42. sz
Ferenczyt meglepte és fölzaklatta a támadások raja. Az itthon töltött tizenöt év alatt soha kemény bíráló szót nem hallott; s most egyszerre minden oldalról látja elleneit, «kik Mátyás emléke ellen fogcsikorgatva állottak fel, mint tigris, mellynek nyelve olly durva, hogy mikor nyal, még akkor is vért bocsájt – mint tövises kórók, mellyekhez nem lehet olly vigyázattal nyúlni, hogy ne szurnának – mint skorpiók, mellyeknek fulánkjok mindig döfésre van szegezve – mint pókok, mellyek nem csak a’ templomi szent edényeket, de Jupiter és Hercules dicső arczait is hálóval szövik be».* Érzékeny lelkét máskor minden vélt mellőzés, sejtett rosszindulat is mélyen sértette; most e váratlan, kiméletlen harcz egészen kihozza sodrából. Nem csoda. Kit fiatalabb korában az elismerés tömjéne vett körül, hogy őrizze meg higgadtságát őszülő fővel, midőn multját egyszerre sárba tiporják, jövőjét tönkre akarják tenni, s egyetlen reményétől, művészi álmait valóra váltó nagy szoborművétől el akarják ütni? Tőlem d’s egy szó a’ sok szóra czímen válaszol támadóinak. « Mátyás szobrának alólirtt művésze – így kezdi – az egyesületnek közönség elejébe adott felszóllításához képpest, méltán azt várhattam, hogy a’ dologhoz értök magát az emléket illető művészi észrevételekkel fognak fellépni, miket érdemökhöz képest méltatni el nem mulasztottam volna. Azonban más történt. Művészi észrevételek helyett a’ művész személye támadtatott meg méltatlan, alaptalan véleményekkel, jóslatokkal, sőt rágalmakkal. »
Tőlem is egy szó a’ sok szóra.
Bővebb fejtegetés után, melynek veleje az, hogy a bíráló urak várják meg a készülő mintát, ekként végzi: «Ha ezen urak szájokat gunyolásra még máskor is feltárják, ne bábához illő szavakat hányjanak mankóra, hanem férfiasan a’ dologban, mellyről szóllni akarnak, egy kis jártasságuknak adják jelét; nehogy Mucius Scaevolaként fővezér helyett a’ szolgát öljék meg. Viseljék magukat úgy, hogy ne kellessen melléjük ember, ki kardjukat a’ csapástól visszatartsa, miként Sybilla tett Aeneassal, mikor az árnyak honában a’ szellemekhez vagdalt a’ nélkül, hogy azoknak ártott volna, csak ön magát fárasztván.
«Most már pennámat asztalomra teszem; mert atyám végmeghagyásának, a’ Mátyás-emléki választottság, a’ haza ‘s világ várakozásának akarván megfelelni, fontosb dolgaim vannak. Többször említett birálgató, gunyolódó, ‘s tudálékos uraiméknak Orestesként csak azt felelem: «a csapásokból fogjátok megtudni, valljon Atrides fia vagyok-e?»
Ferenczy czikke 1840 őszén megjelent a pozsonyi Hirnökben, Pesten az Athenaeumban, a Honművészben, a Hasznos Mulatságokban, sőt német nyelvre fordítva a Pesther Tageblattban is. A Társalkodó is közölte, egy rosszakaratú jegyzet kiséretében. Az önérzetes hangú czikk azonban nem sokat használt, sőt inkább olajat öntött a tűzre.
